Mert egy idióta vagyok...

Kellően szomorú és melankólikus a rész, úgyhogy esélyes a lehangolás. Bocsi érte, de megkövetelte a sztori:) Várom a véleményeket! puszimuszi

35. rész

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Kicsit meg kellene nyugodnod – próbálkozott Ashley
- Akkor elmegyek taxi-val – mondtam eltökélve és nyitottam az ajtót
- Oké, elviszlek, de kérlek kicsit nyugodj meg és ne borítsd rá az asztalt
- Nyugi, nem fogok jelenetet rendezni – mondtam, bár az ellenkezőjére készültem, annak ellenére, hogy nem vagyok az a típus
Szerintem direkt a leghosszabb úton mentünk, de végül leparkoltunk egy raktárra emlékeztető épület előtt, majd Ashley beszélt valamit a kigyúrt biztonsági emberekkel, akik kinyitották nekünk a nagy fém tolóajtót.
Pár pillanatig elterelte a figyelmemet a benti kép. Rob éppen a levegőben lógott, Kristen pedig a földön fetrengett, mögöttük nagy zöld vászon. Körülöttük áll Taylor, Jackson és még valaki, akit nem ismertem fel. Ashley-nek bevált végül a terve, mert valamennyire lenyugodtam az alatt a 20 perc alatt, amíg a jelentet forgatták. Abba még olyan feldúltan se akartam belemászni…
Amikor végeztek és Rob mosolyogva elindult felénk, visszatértem a valóságba a dühömmel együtt.
-Ez aztán a kellemes meglepetés – köszöntött kedvesen és meg akart csókolni, de eltoltam magamtól
-Mi történt? – kérdezte már mind a kettőnktől
- Rob én annyira sajnálom – mondta Ashley és megint sírni kezdett
- Mit?
- Elmondtam Zitának, hogy mi történt... azon az estén, amikor összevesztetek – motyogta és rá se mert nézni Rob-ra
- Nem mondasz semmit? – vontam kérdőre felemelve a hangom, mert csak bámult maga elé
- Kérlek, ne haragudj rám! Azért nem mondtam el, mert semmit nem jelentett és csak bezavart volna – magyarázkodott
- Hogy bezavart volna? Ugyan miről beszélsz? Tök normális, hogy két szerelmes nem őszinte egymáshoz, és félrekefél – rivalltam rá ironikusan, nem törődve a szavakkal
- Kérlek, ne beszélj így. Elképzelni se tudod, hogy milyen cefetül éreztem magam utána. Rögtön megbántam és el akartam felejteni
- Ha lesz egy kis időm, akkor megsajnállak, de most megy a gépem
- Hazamész? – kérdezte döbbenten
- Azt hitted, hogy ezek után itt maradok?
- Beszéljük meg, kérlek! – ragadta meg a karomat és mérhetetlenül szomorúan nézett rám
- Át kell gondolnom ezt az egészet – feleltem már halkabban, de tisztán kivehető volt a csalódottság a hangomból
- Borzalmasan érzem magam, amiért ennyire megbántottalak. Elkérem magam a rendezőtől és visszamegyünk a szállodába, jó?
- Ne, szeretnék egyedül lenni. Ráadásul most képtelen vagyok gondolkodni.
- Kérlek beszéljük meg ezt az egészet – könyörgött tovább Rob
- Majd este beszélünk – motyogtam megtörten
- Rendben, sietek vissza – mondta és meg akart ölelni búcsúzás képpen, de megint hárítottam
- Kérlek ezt most ne – néztem rá szomorúan és kimentem Ashley után
Kivonszoltam magam a kocsiig, majd beültem és visszamentünk a hotelbe. Egész út alatt csak a kezemben lévő zsebkendőt tépkedtem és kettőnkről gondolkodtam. Tudtam, hogy szeretem őt és valahol mélyen azt is, hogy se Nikki, se Kristen, se senki más miatt nem hagyna el, de ezt nem engedtem be a valós tudatomba. Nagy nehezen sikerült rávennem Ashley-t, hogy hagyjon magamra, mert mindenáron beszélgetni akart. Miután egyedül maradtam lerogytam az ágyra és üveges tekintettel bámultam magam elé. Csalódott voltam és átverve éreztem magam. Nem az fájt a legjobban, hogy megcsalt, hanem az hogy a szemembe hazudott. Talán azért tudtam „túllépni” Nikki-n mert tudtam, hogy tényleg nem jelentett neki semmit. Vagy mégis? Nem tudtam már, hogy ki is az a Robert Pattinson. Lehet, hogy nem az az ember akinek hittem, csak egy álarcba szerettem bele. De meglehet játszani ennyi ideig valaki mást?
Nem is vettem észre, hogy idő közben besötétedett én pedig még mindig az ágyon ülök. Ajtónyitásra lettem figyelmes, ami beengedett egy kis fényt a szobába, majd egy alak is bejött.
-Merre vagy? – kérdezte Robert gyenge hangon
- Itt vagyok a hálóban – válaszoltam és felkapcsoltam egy kis villanyt
Bejött a szobába és leült mellém az ágyra, de hosszú ideig csak a kezét tördelte. Amikor végre rám nézett, borzalmas látványt nyújtott. Nem tudom, hogy hogyan csinálta, de jóval karikásabb volt a szeme, mint délután, az arca pedig szürkés árnyalatú volt. A haja a szokásos módon állt, a szeme pedig olyan szintű fájdalmat és szomorúságot tükrözött, hogy elszorult a szívem.
-Tudom, hogy hülyeséget csináltam azzal, hogy nem mondtam el, de hidd el, hogy semmit nem jelentett. Nem is tudom, hogy miért tettem meg. Én nem vagyok ilyen félrelépős. Mielőtt veled találkoztam egy bizalmatlan, pesszimista és zavarodott fickó voltam, aki csak azzal a 3-4 közeli barátjával tudta igazán jól érezni magát, akik meg persze Londonban voltak. Azt hiszem, hogy ez alatt a 4 hónap alatt jóval nyitottabb lettem és kaptam tőled egy hatalmas adag optimizmust és vidámságot is, amiért örökre hálás leszek. Viszont ha nem lennél velem, akkor ugyanolyanná válnék, mint régen, vagy még rosszabbá.
- Miért mondod ezeket nekem?
- Nem tudom. Csak próbálom megfejteni magam, hogy miért voltam olyan barom, hogy lefeküdtem Nikki-vel. Tudnod kell, hogy mi mindent adtál nekem, ahhoz, hogy valamennyire megérthesd,hogy mit éreztem, amikor mindez elveszni látszott. Úgy botladoztam át Ashley-hez, mint aki nincs magánál. Ezt észrevette Nikki is, ezért hívott be gondolom. Aztán… a többit meg tudott – hajtotta le a fejét Rob
- Engem a hazugságod sokkal jobban zavar, mint a félrelépésed – mondtam halkan
- Tudom és ha tehetném, visszacsinálnám, hidd el – mondta élénkebben
- De nem tudod. Én szeretnék újra bízni benned, de nem tudom, hogy menni fog-e. Szeretlek, de bizalom nélkül nem ér az egész semmit. Úgy érzem, hogy kicsit külön kéne lennünk. Holnap visszarepülök Oxfordba
- Ne! Kérlek maradj itt!
- Ne tedd ezt még nehezebbé. Ashley kivett nekem egy másik szobát, este ott alszom vele. Holnap elköszönök, mielőtt megyek
- Hányas szobában leszel?
- Az most nem számít
- Nem tudhatom, hogy hol éjszakázik a barátnőm? – kérdezte kicsit felemelve a hangját, de nem érdekelt. Csak megráztam a fejem, majd összeszedtem pár dolgot és átmentem az 511-es szobába, ahol Ash már várt rám.
Kérdő tekintettel nézett rám, de megint csak a fejemet ráztam és sírva feküdtem az ölébe. Ahogy lassacskán kezdtem megnyugodni, mindent elmondtam neki. Ő is azt mondta, hogy ne menjek el, de hajthatatlan voltam. Ilyen közegben nem lehet reálisan átgondolni a dolgokat. Éjfél körül kopogtak az ajtón, de megmondtam Ash-nek, hogy ha Rob az akkor nem szeretnék beszélni vele.
-Szia! Nikki mondta, hogy itt leszel. Bemehetnék egy kicsit? – kérdezte egy fiatalabb férfi vagy inkább fiú
- Ne haragudj, de most nem nagyon érek rá, mert itt van Zita, Rob barátnője
- Pont emiatt kéne beszélnünk
Ez már érdekelt, úgyhogy elkenődött és kisírt szemekkel kibotorkáltam a hallba és bemutatkoztam Taylor-nak.
-Sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkozunk először, de ettől függetlenül nagyon örülök – mondta mosolyogva Taylor
- Én is örülök – viszonoztam egy halvány mosollyal.
Ha az eddigi 4 hónap történéseire azt mondtam, hogy furcsa és hihetetlen, akkor a mostani állapot már határozottan bizarr volt. Az egy dolog, hogy az egyik kedvenc filmemnek a szereplőit személyesen ismerem és minimum egyet közülük a barátomnak mondhatok. A másik már abszurd. A filmben egyértelműen Edward pártján voltam, Jacob-ot pedig nem bírtam elviselni. Most Rob-ra haragszom, Jacob pedig fél perc ismeretség után is egy végtelenül szimpatikus kamasz, aki szerintem a legjobban viseli a körülöttük lévő felhajtást.
- Tudom, hogy semmi közöm nincs a ti szerelemi életetekhez, de nagyon szimpi vagy, ezért el szeretnék mondani valamit – kezdett bele Ty miután leültünk a nappaliban
- Ugye nem Rob küldött? – kérdeztem gyanakodva
- Mi? Nem, dehogy. Szerintem nem is tudja, hogy én tudom ezt. Szóval aznap este, amikor összevesztetek én találkoztam Rob-bal, amikor jött ki Ashley-ék szobájából. Én éppen akkor mentem el egy randira – tette hozzá amolyan kamaszos nagyzolással, de neki jól állt
- És szerinted erre nem emlékszik Rob? – kérdeztem értetlenül
- Igen. Ugyanis gyakorlatilag kiesett az ajtón, annyira kimerült és kába volt. Odasiettem hozzá, mert féltem, hogy elzúg a folyosón. Csak bámult maga elé és azt motyogta, hogy elcseszte az életét és hatalmas baromságot csinált, plusz, hogy sose fogsz megbocsájtani neki. Mivel láttam, hogy szarul van, nem akartam egyedül hagyni, ezért bevittem a szobájába és áthívtam hozzá Jackson-t. Egészen máig nem tudtam, hogy mi történt aznap este. Azért szerettem volna ezt elmondani, mert én nagyon szurkolok nektek – fejezte be a mondókáját
- Köszönöm, hogy ezt elmondtad, de nem hiszem, hogy változtat a dolgokon. Ashley-nek és Rob-nak is elmondtam, hogy a hazugsága jobban fáj, mint a megcsalás
Taylor megölelt, mielőtt elment volna, ami kicsit meglepett ugyan, de jól esett. Ashley-vel még sokáig beszélgettünk, majd a kimerültségtől elnyomott az álom. Hajnalban többször felriadtam, mert kopogást hallottam, de valószínűleg csak álmodtam.
Reggel én ébredtem hamarabb, úgyhogy bevettem magam a fürdőszobába és engedtem magamnak egy kád vizet. Az egyik felem itt akart maradni, de a másik egy percet sem lett volna képes Los Angelesben vagyis Rob közelében maradni. Teljesen elhűlt a víz, mire kikászálódtam, de legalább megszületett bennem a döntés. Gyorsan felöltöztem és visszamentem a hálóba, ahol Ashley már a tv-t nézte.
-Jó reggelt! Jól vagy? – kérdezte rögtön
- Ezt így nem mondanám, de jobban, mint tegnap. Nem megyünk le meginni egy kávét?
- De, persze – egyezett bele rögtön és gyorsan összekapta magát
Amint kiléptem az ajtón, nem várt látvány fogadott. Rob ott ült az ajtó mellett, fejét a térdei közé hajtotta. Akkor mégiscsak jól hallottam azt a kopogást.
-Rob! Kelj fel a földről! – mondtam mérgesnek szánt hangon, de csak nagy erőfeszítésembe telt, hogy ne boruljak rögtön a karjaiba
- Mi? Szia! Féltem, hogy nem jössz be mielőtt elmész – mondta miután kicsit észhez tért
- Mondtam, hogy bemegyek. Felesleges ilyen akciókat csinálnod…
- Nem érdekel, hogy szánalmas vagyok. Szeretlek és nem foglak elengedni – mondta határozottan
- Miért nem tartod tiszteletben, amit kérek?
- Mert egy idióta vagyok – közölte egyszerűen
- Ezzel semmire nem mész. Mindegy. Úgy döntöttem, hogy akkor megyek haza, amikor eredetileg terveztem, azaz 3 nap múlva, de itt maradok ebben a szobában – mondtam egy szuszra, nehogy meggondoljam magam
- Köszönöm – mondta Rob egy pici mosollyal
-Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte a szobából kilépő Ash
- Zitát vártam. Köszönöm, hogy vele vagy
- Ez természetes – mondta zavartan, majd elindultunk a hotel éttermébe
Miután megkaptuk mindketten a kávénkat, Ashley mesélésre kötelezett. Elmondtam neki, hogy itt maradok, de nem megyek vissza Rob-hoz a szobába, amit teljesen megértett. Éppen a reggeli beszélgetésünket meséltem, amikor befutott Kellan és lezuttyant a mellettem lévő székre.
-Mi a helyzet csajok? Pletyi van? – kérdezte idétlenül nevetve és az asztal alatt a combomra tette a kezét
- Csak beszélgetünk és jobban tennéd, ha levennéd rólam a kezedet – mondtam mérgesen
- Jól van na, csak kanos vagyok. Azt hiszem kimegyek a hotel elé és elviszem az első csajt – mondta a legnagyobb természetsséggel
- Ehhez csak gratulálni tudok – vetettem oda neki és intettem Ashley-nek, hogy menjünk fel
- Ő ilyen, de tud normális is lenni. Csak tudni kell kezelni – vette védelmébe Ash
- Jah, nyilván…
A nap nagy részét egyedül töltöttem, mivel Ash-nek forgatnia kellett. Felhívtam Dorinát, hogy elmondjam neki a történteket és, hogy tanácsot kérjek a „földi barátnőmtől”. Hű volt önmagához, mert azt mondta, hogy azonnal üljek repülőre és menjek vissza Angliába, mivel már így is túl sok fájdalmat okozott nekem Rob és ez az egész herce-hurca. Végighallgattam ugyan amit mondott, de próbáltam nem felfogni, mert a végén még igazat adtam volna neki és azon nyomban a reptérre indulok. Győzedelmeskedni látszott a szívem az eszem felett… Iszonyatosan hiányozni kezdett Robert, aki betartotta a szavát és nem keresett 2 egész napig. Csak Taylor tájékoztatott róla rendszeresen, aki egyre gyakrabban jött át beszélgetni, mert szerelmi bánata volt. Elérkezett a hazautazásom napja, úgyhogy indulás előtt átmentem este Rob-hoz átbeszélni a dolgokat.
Elsétáltam a szobájához és bekopogtam, de senki nem jött ki, az ajtó pedig zárva volt. Tudtam, hogy már nem forgat, úgyhogy felhívtam.
-Igen? – szólt bele rekedt hangon
- Szia, én vagyok. Merre vagy?
- Itt vagyok a szobában. Aludtam
- Bocs, hogy felkeltettelek, csak szerettem volna beszélni. Itt vagyok az ajtóban
- Jajj, ne haragudj. Maradj ott – hadarta és hallottam is bentről a mozgolódást, majd megjelent az ajtóban
Ránéztem és nem tudtam megállni, hogy ne öleljem meg.