Ajándékok

Optimista vagyok és van egy olyan érzésem, hogy még ma elérjük a 11.500-at ami totálisan fantasztikusan nagyszerű érzés nekem:D Szóval, mint láthatjátok új külsőt kapott az oldal, aminek egyetlen oka, hogy unatkoztam. Szeretném, ha erre is visszajeleznétek valamit /ocsmány, töröld le/imádom, maradjon, bár az is jó, ha nem vagytok ennyire szélsőségesek! :D Lényeg a lényeg, hogy továbbra is várom a megjegyzéseket meg minden egyebet:)

46. rész

- Te tudod már, hogy mit adsz a szüleidnek karácsonyra? – kérdezte este Rob az ágyban
- Még nem mindenkinek találtam megfelelő ajándékot, de az biztos, hogy anyának mindenféle angol teát veszek, mert odavan érte. Apának valami Beatles-es dolgot, ő ragasztotta rám ezt a mániát. Viszont tesóm nehéz dió… előbb találtam Lizzy-nek ajándékot – nevettem a sötét szobába
- Te adsz valamit az én testvéremnek? – kérdezte Rob csodálkozva
- Őő… igen, de csak egy apróságot. Nagyon kedves volt velem a kórházban is
- Mit kap tőled? – kíváncsiskodott
- Egy magyar számra csörög a telefonom, amit hallott a kórházban és nagyon tetszett neki. Már meg is rendeltem a cd-t
- Hú, ezt imádni fogja! Találj ki nekem is valami jót , mert nem akarom, hogy megint valami rám tukmált marhaságot kapjon…
- Hát lehet, hogy ez nem jó ötlet, de a kórházban azért ivott annyi igazi kávét, mert elromlott a főzője. Esetleg vehetnél azt neki
- Észre se vettem, hogy sokat kávézott – tűnődött hangosan
- Nem hát, mert vagy eszméletlen voltál, vagy aludtál, vagy én foglaltalak le – mondtam mosolyogva és nyomtam egy puszit a szájára
- Mondasz valamit… és a többiek?
- Hát anyukádnak én egy magyar szakácskönyvet adok, de apukádról gyakorlatilag annyit tudok, hogy Richard-nak hívják
- Elég csendes és visszahúzódó fickó, ebben ráütöttem. Egyébként ő is nagy zenerajongó és imád utazni
- Támadt egy ötletem. Mi lenne, ha befizetnénk a szüleidet egy utazásra?
- Hát… nekem tetszik az ötlet, de ők nem szeretik, ha sokat költök rájuk – rázta meg a fejét
- De ezt ketten adnánk nekik. Van olyan ország, ahova szívesen elmennének?
- Hát nem is tudom… mi lenne, ha… nem, semmi. Még korai lenne…
- Micsoda?
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk Magyarországra mindannyian és akkor a szüleink tudnának találkozni – mondta Rob és felkapcsolta a kislámpát, hogy láthassa a reakciómat
- Ohh… Nem is tudom. Jó ötlet meg minden, de lehet, hogy korai egy kicsit, nem?
- Talán, de nem lenne gáz, hidd el. Budapesten laknának és csak egy napra leutaznánk hozzátok. Ott bemutatnánk őket egymásnak és kész – vázolta Rob izgatottan
- Jó, legyen. Holnap el is kezdhetnénk szervezni – ajánlottam mosolyogva
- Ahogy akarod – felelte, majd mögém fészkelte magát és a karján fekve aludtam el
Reggel fantasztikus illatokra ébredtem, amit nem tudtam hova tenni. Kicsoszogtam a konyhába és nem hittem a szememnek, ugyanis Rob állt a tűzhely mellett, és látszólag magában beszélt, az asztal pedig roskadásig volt gyümölcsökkel és mindenféle földi jóval.
-Mennyi sót tegyek bele?...Uhh…ez lehet, hogy sok lett…Ki tudom szedni valahogy?...Na mindegy… Oké, oké keverem… Az normális, hogy barna az alja?...Hoppá…Kaparom én, de ez egyre rosszabb… Nem, már tök szilárd…Tényleg? Kész is?...Oké, akkor elzárom…Köszi szépen a telefonos segítséget…Őt kérdezd majd inkább…Jó,jó…Szia! – köszönt el Rob
Vigyorogva álltam az ajtófélfának dőlve és néztem, ahogy megpróbálja kiügyeskedni a rántottát egy nagy tányérra, mindezt akkora összpontosítással, hogy észre se vett engem.
-Jó reggelt szerelmem! – köszöntöttem boldogan és átkaroltam a derekát
- Felébredt a ház asszonya - viccelődött Rob és megkaptam az áhított reggeli csókomat
- Ha tudom, hogy ilyen reggeli vár, akkor már hamarabb felkelek…
- Azt kétlem. Úgy aludtál, mint egy bealtatózott mormota. Itt szerencsétlenkedtem a serpenyővel, leejtettem meg ilyenek, de nem ébredtél fel – gúnyolódott viccesen
- Telefonos segítséggel főztél? – vágtam vissza nevetve
- Hé, értékeld a próbálkozásom! – durcáskodott, de hamar kiengeszteltem
- Ne haragudj drágám, csak még szokatlan jelenség vagy a konyhában. De imádlak, amiért próbálkozol, és ezt be is bizonyítom – mondtam határozottan és nyúltam is egy villáért, hogy megkóstoljam a rántottát. (amire csak a pulton heverő tömérdek tojáshéjból következtettem)
- Várj! Gyere, ülj le. Majd én szedek neked – húztak ki előttem a széket
Belekapart egy nagyobb adagot a tányéromra, majd töltött kávét és teát is nekem.
-Jó étvágyat!
- Neked is! – feleltem és megkóstoltam a rántottát
-Na, milyen? Ashely irányított és náluk már késő van, úgyhogy lehet, hogy hülyeségeket mondott – mentegetőzött előre is
- Ha nem láttam volna, hogy ezt te csinálod, akkor nem hiszem el – mondtam nevetve
- Csak azt ne mondd, hogy ehető – hitetlenkedett Rob és beletömött egy nagy adagot a szájába – Én mondtam Lizzy-nek, hogy szuper képességeim lettek. Most derült ki, hogy mi. Tudok főzni – mondta átszellemültem vigyorogva
- Ez egyértelmű – támogattam a hülyeségében
Vidáman falatozgattunk, közel egy órán keresztül, majd leültünk a kanapéra és beizzítottuk a laptopokat, hogy elintézzük Rob szüleinek az utazását.
-Keress nekik valami jó hotelt, addig én felhívom a munkahelyüket és elkérem őket
- Hány csillagos szállodát nézzek?
- 5 – közölte magától értetődően Rob, majd meglepett arcomat látva elnevette magát
- Nem azt mondtad, hogy nem szeretik, ha sokat költesz rájuk?
- De, de van amiből nem engedek. Legyen benne mindenféle kényeztetős dolog. Mit tudom én, masszás, meg olyan fürdős izék
Öröm volt a kritériumoknak megfelelő szállodák honlapjait nézni, fantasztikus szállásokat találtam, természetesen horribilis összegért. Végül egy Dunára néző luxus szállodába szerettem bele, ami Robert-et is elvarázsolta.
-Kivegyük nekik a nászutas lakosztályt? – gondolkodtam hangosan
- Szerintem nem kell, azt már tényleg nagyon soknak éreznék , de aranyos, hogy eszedbe jutott – simogatta meg az arcom
Amíg én a hotel képeit nézegettem, Rob megbeszélte az illetékesekkel, hogy január végén elengedik Clare-t és Richard-ot 1 hétre, úgyhogy le is foglaltam egy Dunára néző szobát nekik, majd indultam a pénztárcámért, hogy átutaljam az árát.
-Hova mész? – állított meg Rob
- A bankkártyámért

- Nem-nem. Én fizetem – mondta határozottam
- Rendben, de akkor a repülő jegyet veszem én
- Direkt csinálod ezt velem? – húzta fel a szemöldökét
- Kettőnktől kapják, úgyhogy felezünk – feleltem makacsul és kivettem, a tárcám a táskámból
- Lehetetlen lány vagy – csóválta meg a fejét
- Ez lesz az indián nevem – vigyorogtam rá és átutaltam a pénzt
A délután folyamán aztán céltudatosan belevetettük magunkat az oxfordi bevásárlóközpontokba, erősen álcázva magunkat. Rob megvett egy olyan kávéfőzőt, amit az olasz kávézók is megirigyelhetnek és miután ezt kevésnek ítélte, vett még egy nagy fülhallgatót is nővérének.
-Victoria most újítja fel a lakását, úgyhogy szerintem megkérdezem majd, hogy mire van szüksége, aztán veszek neki egy kanapét vagy ilyesmi – rántotta meg a vállát
- A pénz olyan személytelen, de te tudod…
- Tudom, hogy az, de utálok vásárolni és nem is tudok…
- Oké, értettem. Én majdnem kész vagyok, de még el kéne intéznem valamit. Mi lenne, ha fél óra múlva találkoznánk a kocsinál? – kérdeztem óvatosan
- Jó, persze. Addig nézelődök én is – felelte Rob váll rándítva, nem kis meglepetést okozva ezzel
- Szuper, akkor nem sokára – köszöntem el és búcsúzás képp megcsókoltam

ROB SZEMSZÖGE
Alig ismertem magamra, hogy nekem ekkora mázlim lehet. Nem tudom milyen indokkal tűntem volna el fél órára, ha ő nem dobja be a dolgot.
-Szia Ash, én vagyok! Egyedül vagyok, mindjárt odaérek a boltba. Te milyenre gondoltál? – kérdeztem hű segítőtársamat
- Mindenképpen ezüstre, vagy max valami fehéraranyra. Semmi csicsa, esetleg néhány kövecske. Szólj ha odaértél és írd le azokat, amelyek tetszenek neked…Most mi van? Miért lihegsz?
- Követ pár fotós és nem akarom, hogy lekapjanak az ékszerüzletbe menet – magyaráztam bosszúsan futás közben
- Ez a showbiznisz – bölcselkedett a fogadott hugicám
- Nem vagyok most vevő erre – morgolódtam hátrafelé tekintgetve
- Jól van bocs. Menj be valami más boltba. Hátha addig lelépnek
- Ez jó ötlet. Itt van egy szappan bolt vagy mi ez – néztem szét miután berontottam a menedéket nyújtó üzletbe
- Gratulálok Rob – nevetett Ash
- Mi a francért csinálnak egy egész boltot szappanoknak? – értetlenkedtem
- Jó estét! Segíthetek valamiben? – lépett hozzám egy idősödő nénike
- Ash leraklak, majd hívlak –hadartam zavartan, majd a nénihez fordultam – Elnézést, őőő… igazából… az anyukámnak keresnék ajándékot – füllentettem
- Rendben, és mire gondolt? Egy nyugtató szappan csomag, esetleg szauna készlet? – ajánlgatta portékáját
- Hát mondjuk olyan szappanosra
- Itt van egy a levendulás csomag, 2 féle szappannal, fürdősóval, masszázsolajjal és testápolóval

Soha nem értettem az ilyen női dolgokhoz, nekem bőven elég volt egy sima szappan, de otthon a nőuralom miatt a fürdőszoba tele volt mindenféle cuccal. Most se tudtam, hogy melyik dolog mire jó, de az időhiány miatt megvettem a rám tukmált dolgot. Eladók-én:1-0
A boltból kinézve tisztának láttam a terepet, úgyhogy futólépésben indultam el az ékszerbolt felé, ahová szerencsésen meg is érkeztem.
-Na, itt vagyok a boltban – daráltam köszönés nélkül a telefonba
- Remek. Kérd ki az ezüst gyűrűs tálcát
Elmondtam az eladónak, hogy milyen gyűrűre gondoltam/tunk/, aki erre elém tolt 4 tálcát.
-Remek…Ennyi gyűrű a világon nincs… - motyogtam magamban
- Van olyan, ami tetszik?
- Várj, még csak az első sornál tartok… Ezek gyönyörűek – mondtam magamat is meglepve, amivel halk kuncogást váltottam ki Ash-ből
- Lehet, hogy rám nincs is szükséged. Ha kiválasztottál egyet, fényképezd le és küld el, rendben?
- Oké, ez jó ötlet. Akkor majd küldöm a képet. Szia! – köszöntem el és sietve a zsebembe süllyesztettem a mobilom
Belemerülve nézegettem a gyűrűket, amikor hívott Zita, hogy hol vagyok már… Elmakogtam egy „ruhát próbálok, mindjárt ott vagyok”-ot, majd ráböktem arra az ékszerre, amit a leginkább el tudtam képzelni rajta. Beletetettem egy fekete díszdobozba, majd a kabátom belső zsebébe rejtettem és rohantam is a kocsihoz.
-Bocsi, bocsi, bocsi – mentegetőztem, miután becsaptam magam mögött a kocsi ajtót
- Semmi baj… de te tényleg ruhát próbáltál? – kérdezte elfojtott nevetéssel
- Öhmm.. igen, mert?
- Mondjuk mert utálsz vásárolni, pláne ruhát
- Hát ez így van, de gondoltam veszek valami normális nadrágot meg pár pulcsit, hogy ne legyen gáz megjelenned velem – vágtam ki magam.
Aztán ahogy belegondoltam, tényleg rám fért volna pár igényesebb ruhadarab…
-Jajj, de édes vagy! Bár tudod, hogy én így is imádlak – simogatta meg a lábamat
- Én is nagyon szeretlek – feleltem és megint átjárt az az isteni bizsergés, amit minden ilyen alkalommal éreztem
Ilyenkor mindig kedvem lett volna rávetni magam és úgy csókolni, mintha fel akarnám falni, de ez lehet, hogy nem lett volna a legszerencsésebb húzás miközben vezet…
-Na és te hol jártál? – kérdeztem elterelve a figyelmem a fejemben megforduló dolgokról
- Őőőő… semmi extra, csak… csak vettem pár dolgot a barátnőimnek – füllentette
Annyi ideje már ismerem, hogy tudjam, mikor nem mond igazat. Mindig össze-vissza nézett a szemével, amikor füllentett, mint most, de nem forszíroztam a dolgot, elvégre én se ruhát próbáltam… Ekkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem Ashley-t. Gyorsan felhívtam és a lehető legsemlegesebb módon elmagyaráztam, hogy megvettem a gyűrűt, de éppen nem beszélhetek. Elsőre meg is értette, elvégre az én húgom…

"A" gyűrű:)

Akár nagy öleléééés is lehet :)

Kedvesaranyosszép olvasóim! Azt mondom, hogy egyezzünk ki egy közepesben a következő részt illetően:D Azaz 11.500 körül felteszem az új részt, ha a blog is így akarja és engedi...

Köszönöm szépen az eddigi komikat! -> schmetterling, Girl Behind The Curtain, luciii.*, Vivi, Kriszti, Kinga, Sabyna, Zsuzsanna, Orsolyáá és Lilla! (ti írtatok a legutóbbi részhez, ezért kerültetek ki:D)

de mindenkinek köszi, aki akár 1 hozzászólást is írt a 45 rész alatt!

(L)

Gyógyító

Szóval itt lenne a 10.000-es rész:D Nehezen ugyan, de sikerült feltenni...:) Kövi fejezet mondjuk 12.000.-nél?:D vagy 11.000.-nél:D majd kiderül! Pusz

45. rész

- Próbálj meg aludni egy kicsit. Nagyon sokat kell pihenned – mondtam Rob-nak miután elmentek a szülei és igazgatni kezdtem a takaróját
- Feküdj ide te is mellém – kapta el a kezemet
- Nem hiszem, hogy túl kényelmes lenne, nem is tudnál pihenni – feleltem az ágyon lévő üres 30 centis helyet nézve
- Csak úgy tudok aludni, ha magam mellett tudlak – mondta szerelemtől fűtött hangon
- Hát jó, de ne csodálkozz, ha valamelyikünk leesik majd az ágyról – mosolyodtam el és mellébújtam
Sokáig fészkelődtünk a kis helyen, sose volt kényelmes, mert átkarolni se tudott az infúziója miatt, de nem is nagyon fért el a keze. Nagy nehezen sikerült megtalálnunk a legkevésbé fájó pozíciót és mindkettőnket elnyomott az álom. Sajnos nem aludhattunk sokáig, mert először egy túlbuzgó nővérke tört ránk, utána jött a reggeli vizit, majd Clare is befutott. A nővér kicserélte az infúziós palackot és megmérte Rob hőjét. Belázasodott. Kócos hajjal és gyűrött arccal álltam az ágy mellett és néztem, ahogy lázcsillapítót adnak neki, miközben ő kipirult arccal és láztól csillogó szemekkel néz maga elé.
- A műtét miatt lázasodott be? - kérdeztem aggódva
- Igen, minden bizonnyal, de nem sokára jön a doktor úr és bővebb felvilágosítást ad
-Rendben, köszönöm
8 óra után pár perccel megjelent egy 10 főből álló orvos csapat és miután engem kiküldtek, el kezdődött a vizit. 10 percig lehettek benn, utána kitódultak a szobából. Gyorsan elkaptam az élen járó dokit és faggatni kezdtem.
-Jó reggelt doktor úr! Hogy van Robert? Mitől lázasodott be?
- Ön a páciens hozzátartozója?- hallottam újra az őrületbe kergető kérdést
- Még nem, de én igen. Az édesanyja vagyok – hallottam a „felmentő sereg” válaszát a hátam mögül Clare-től
Hálás tekintettel néztem rá, majd újra az orvos felé fordultam.
-Értem, szóval Mr. Pattinson-nál a műtét következtében fellépő gyulladásos reakció lázat indukált, de ez természetes ilyen esetekben. Kapott lázcsillapítót, folyamatos kontroll alatt áll és nem sokára felviszik a kötözőbe
Clare-rel egymásba karolva csüngtünk az orvos minden egyes szaván, de erősen kellett koncentrálnunk, hogy megértsük a nyakatekert szaknyelvi válaszait.
-Szóval teljesen normális, hogy a gyerek lázas? – förmedt anyatigris módjára az orvosra Clare
- Kérem asszonyom, egy kicsit csendesebben. Megértem, hogy aggódik, de kórházban vagyunk. És igen, ez normális – felelte a doki majd elment
Visszamentünk a kórterembe, ahol Rob nyakig betakarózva aludt. Gyöngyözött a homloka és nagyon ki volt pirulva a láztól. Clare lepakolta a hozott szatyrokat, majd az ágyához lépett és simogatni kezdte az arcát.
-Clare! – suttogtam
- Igen?
- Nagyon jól esett, amit odakinn mondtál
- Mire gondolsz drágám?
- Arra, hogy Még nem vagyok Rob rokona – feleltem mosolyogva
- Ja, hogy arra. Remélem enélkül is tudod, hogy mennyire szeretném, ha te lennél egyszer a menyem. Nálad aranyosabb kislányt nem is találhatott volna Robert
- Köszönöm szépen – mondtam és letöröltem néhány kis könnycseppet
A nap folyamán elég sokan bejöttek a kórházba, többek között Marcus is, aki félrehívott beszélgetni. Tőlem is bocsánatot kért és elmondta ugyanazt, amit előző nap Robert nekem. Tényleg sokkal kedvesebb volt, de Clare továbbra se nagyon mutatott semmilyen érdeklődést felé.
Robert viszonylag gyorsan javult, egy hét után kiengedték a kórházból, de hetente vissza kellett járnunk kontrollra. Én gőzerővel készültem a vizsgáimra és a karácsonyra is, ő pedig csak feküdni és tv-zni tudott, de már ráfért a lazítás.
-Annyira sajnálom, hogy nem tudtam odaadni az elő karácsonyi meglepit – szomorkodott egyik este
- Most nem tudod ideadni?
- Nem, mert… jajj, nem akartam elmondani… szóval Liverpool-ba mentünk volna el, mindent megterveztem. Elmentünk volna a Beatles-es múzeumokba, McCartney és Lennon szülőházába meg mindenféle érdekes helyre, de ez a hülye baleset keresztbetett. De megígérem, hogy pótolni fogjuk – bizonygatta
- Te…te el akartál vinni Liverpool-ba? – kérdeztem meghatottan és a nyakába borultam
- Persze, hiszen mondtad, hogy ez az egyik álmod. Hidd el, hogy legalább annyira boldoggá tett volna, hogy valóra válthatom, mint téged, hogy ott lehetsz
- Oké-oké, ne mondj ilyeneket, mert elbőgöm magam – állítottam le a kezemet rázva, mert éreztem, hogy növekszik a gombóc a torkomban
-Jajj te! Ennél többet is megérdemelsz – cirógatta meg az arcom és magához húzott
- Most jut eszembe, anyukád szeretné, ha már 23-án elmennénk hozzájuk, hogy tudjunk segíteni az előkészületekben. Mit szólsz hozzá? – emeltem fel a fejem a mellkasáról
- Felőlem mehetünk, de nem vizsgázol akkor?
- Nem, 22-én lesz még egy vizsgám, aztán már csak január valahányadikán – feleltem végigpörgetve a fejemben lévő naptárt
- Akkor oké. Nincs kedved holnap elmenni vásárolni? Ajándékokat meg ilyesmi. Már megőrülök itthon – mondta fájdalmasan
- Oké, persze, elmehetünk. Van már ötleted, hogy kinek mit adsz?
- Áhh, semmi. Soha nem tudok jól választani. Anyukámnak mindig valami konyhás dolgot, apának inget, Lizzyéknek meg valami olyat veszek, amit rám sóznak az üzletben
- És eddig miket sikerült megvenni ilyen okokból? –kérdeztem nevetve
- Jobb ha nem tudod. Még kiábrándulnál belőlem – vigyorodott el
Reggel Rob apró csókjai keltettek. Mosolyogva fordultam a másik oldalamra és álmosan pislogtam a szemébe
-Jó reggelt szépségem! – köszöntött kedvesen
- Úgy nézek ki, mint az álommanó – húztam az arcom elé egy párnát
- Olyan nincs, hogy álomkirálylány? – kérdezte elgondolkodva, mire kicsit lejjebb húztam a párnát
- Szerinted van?
- Tuti, hisz itt fekszik mellettem – bizonygatta hozzáértően, amin elmosolyodtam
- Akkor viszont te vagy a z álomkirályfim. A kócosabbik fajtából – tettem hozzá a fején lévő „képződményt” nézegetve
- Szóval szerinted ezzel a hajjal nem nézek ki jól? Ezt figyeld – mondta, majd felült az ágyon, beletúrt a hajába, kicsit összehúzta a szemét és mosolyogni kezdett. Pont úgy festett, mint a lányok falán lévő posztereken. Szívdöglesztően nézett ki, de a világért se vallottam volna be neki
- Tüsszentened kell? – kérdeztem ártatlanul az összehúzott szemére utalva
- Nem, éppen szexi vagyok – közölte tárgyilagos hangon
- Ja, ne haragudj, nem vettem észre – csaptam a homlokomra vigyorogva
- Jól van, tudod ki produkálja magát neked legközelebb – mondta durcásan és kimászott az ágyból
- Ne haragudj, csak annyira elkábítottál, hogy hülyeségeket kezdtem beszélni – magyarázkodtam elfojtott nevetéssel, miután utolértem az ajtóban
- Persze, persze, rossz kifo… Esik a hóóóóóóóóóóóóó – kiáltotta egy kisgyerek módjára és az ablakra tapasztotta az arcát
Hatalmas pelyhekben szállingózott a hó, már egységes hótakarót vonva az egész környékre.
-Menjünk ki sétálni! – kérlelt, mintha az anyja lennék
- Oké, de főzök előtte egy kávét
- Neee – nyafogott
- Akkor el is viszem – ajánlottam nevetve
- Majd veszünk a meleg srácnál. Most menjünk légyszi – vette halkabbra a hangját és megint „szexisen” nézett rám
- Most is szexi vagy, ugye? – kérdeztem kicsit elfúló hangom, mivel rám is hatott
Erre bólintott egy aprót, majd amikor már csak pár centi volt köztünk, visszavette a megszokott arcát és megcsókolt.
-Oké, meggyőztél. Mehetünk – feleltem magamhoz térve
- Szuper – vigyorodott el
- Várj. Te nem félsz Jamie-től? – torpantam meg
- Majd te megvédesz – kacsintott rám
Sapkába és sálba burkolózva indultunk el a kinti hidegbe, pontosabban Rob húzott maga után, akkor vigyorral az arcán, hogy féltem, hogy lefagy az ínye. Elég korán volt még ahhoz, hogy senki ne hagyja el a házunkat, úgyhogy a szűz havon gázoltunk át. Mindig is imádtam a havat, de Rob-bal ez is még szebb volt.
-Építsünk hóembert! – javasoltam, amire rögtön rákapott Rob és már kezdte is görgetni a nagy hólabdákat, igaz kicsit ügyetlenül a törött keze miatt
Olyanok voltunk, mint a kisgyerekek. Önfeledten játszottunk a hóban, nem törődve azzal, hogy vizesek leszünk, vagy, hogy ki lát. A hóember végül kudarcba fulladt, egyrészt mert csak testet tudtunk volna neki csinálni, más részt pedig mindig elvontuk egymás figyelmét…
Vizesen és átfagyva estünk be Jamie-hez, ahol szerencsére még nem kezdődött meg a reggeli csúcs. Rob végig szorosan mögöttem volt, ezért duplán röhejesen festettünk
-Szióka srácok! Mit kértek? – kérdezte izgatottan
- Én egy nagy mogyorós cappucinót. Te?
- Én is – motyogta Rob csak a fejét kidugva a hátam mögül. Szó szerint bujkált Jamie elől.
- Oksi, mindjárt hozom – felelte zavartan
- Ennyire azért nem gáz a helyzet – nevettem magam a kávék árát számolva
- Hé, nem téged tapizott le – szögezte le Rob, de a végére már ő is elmosolyodott
Összekulcsolt kézzel, pontosabban Rob gipszének a szélét fogva léptünk ki a hóesésbe és tervezgetni kezdtük a nap további részét. Úgy terveztük, hogy aznap csak az oxfordi üzleteket járjuk végig, és ha szükséges akkor másnap elmegyünk Londonba is.
-Mi lenne, ha inkább itthon maradnánk ma? – súgta a fülembe Rob, miután hazaértünk
- Nem te akartál vásárolni? – húztam fel a szemöldököm
- Van egy jobb ötletem… Meglepit ott is kaphatsz – húzta pajzán mosolyra a száját
- Jajj de nagyon viccesek vagyunk – nyújtottam rá a nyelvem
- Na? Mit mondasz? Itthon maradunk? – kérdezte és már kezdte volna lehúzni rólam a vizes felsőm
- Nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz – bölcselkedtem és lehúztam a pólóm
- Mi a baj? Miért nem akarsz velem lenni? – értetlenkedett Rob
- Dehogynem akarok, de most nem lehet – feleltem zavartan, majd Robert kérdő tekintetét látva hozzátettem, hogy női gondok
- Oh, oké, persze, semmi baj. De attól még itthon maradhatunk, majd kényeztetlek – ajánlotta mosolyogva
Nem tudtam, hogy mi ütött belé, mert nyilván nem ez volt az első „közös” ilyen időszakunk, de máskor nem ugrált így körül.
-Felőlem elmehetünk vásárolni, nem kell itthon maradni – mondtam az ellenkezőjét annak, amit igazán akartam…
- Pénzt költeni bármikor elmehetünk, úgyhogy ma itthon maradunk. Csinálok neked pudingot – lelkendezett Rob
- Pudingot? – kérdeztem nevetve
- Victoriának mindig azt csinált anyukám „olyankor” és attól jobban lett – magyarázta
- Annyira boldog vagyok, hogy te vagy nekem – borultam a nyakába
- Huhh... Az ilyen érzékeny reakciók is „annak” köszönhetők, ugye? – kérdezte vigyorogva
- Igen, de leginkább azért, mert szerelmes vagyok beléd - feleltem mélyen a szemébe nézve és megcsókoltam

Következő részecske

10000 látogatónál felteszem a kövi részt:D

Addig is itt van egyik barátnőmnek a blogja, amin ugyan nem Rob-os sztori van, de nagyon jó!

www.a-dream-of-life.blogspot.com

Köszi a komikat, imádlakszeretlek titeket:)

pusz

Ébredés

Letelt a 2 nap, úgyhogy itt a vadiúj részecske:) Nagyon örülök az egyre bővülő rendszeres olvasó listának:) Azt szeretném kérni, hogy ha elolvasod a sztorit akkor írd le az első benyomásod, mert azok a legőszintébbek mindig:D köszipusz

44. rész

A köpenyénél fogva húztam be az orvost, mivel olyan lassú volt, mint egy szabadnapos csiga.
-Na de kisasszony! Ez nem kórházba illő viselkedés! – mondta felháborodottan
- Nem érdekel, azt akarom, hogy most rögtön mondja el, hogy mi volt a műtét alatt. Ő Mr. Pattinson testvére – mutattam Lizzy-re, aki a látottaktól döbbenten állt az ágy mellett
- Rendben. Szóval Mr. Pattinson-nak a bal radius-a eltört, átszúrva ezzel a bőrt. Műtéti úton szegecsekkel rögzítettük a törött végtagot, majd sínbe helyeztük. A fejét ért ütés súlyosságának mértékét még nem tudtuk megállapítani, mivel a pácienst eszméletlen állapotban hozták be.
- Mennyi időbe telik, hogy felépüljön?
- Mivel elég szerencsétlenül tört a csont ezért 8-10 hétre tenném a teljes felépülést
- És mikor fog már felébredni? Az normális, hogy ilyen sápadt? – aggodalmaskodott Lizzy
- 15-20 perc múlva már ébren lesz, akkor kiderül, hogy mennyire volt erős a fejét ért ütés. Addig nem zárjuk ki a részleges amnézia lehetőségét sem
- Hogy micsoda??
- Ekkora ütés esetében ezzel is számolni kell
- Ne aggódj, nem lesz gond – kezdett vigasztalni Lizzy, nem sok sikerrel
- Ha nincs más kérdésük, akkor mennék – szólt közbe az orvos
- Jelenleg nincs, köszönjük szépen
Én megint alkalmatlan voltam a beszédre, úgyhogy Lizzy hívta fel Ashely-t a fejleményekkel.
-Anyáékat is sikerült elérnem, az első géppel jönnek haza Olaszországból, viszont Victoria Amerikában van, úgyhogy tovább fog tartani, hogy ideérjen
- Annak is örülök, hogy te itt vagy. Semmit nem akartak mondani az állapotáról - szipogtam
- Elmondod, hogy hogy történt ez az egész? – ült le velem szembe Lizzy
Egy nagy levegő után belefogtam a történetbe, egészen Marcus-tól elmesélve. Liz végighallgatott, néhol felszisszent, vagy bólogatott.
-Rob egy idióta! – összegezte végül a gondolatait, amin akaratlanul is elmosolyodtam
- Nem, nem az. Csak bizonytalan vagy nem is tudom…
- De igenis az. Jó dolgában nem tudja mit kezdjen magával. Itt vagy neki te, és erre mindenféle marhaságot talál ki, ez a „csak rajongós” dolog még tőle is elég rideg… Számolok vele, ha felébred – mondta kicsit mérgesen

Rob mintha meghallotta volna, hogy ő a téma, mert lassan nyitogatni kezdte a szemeit. Egyszerre ugrottunk oda mellé és felváltva szólongatni kezdtük.
-Hé, öcskös, hallasz? Hogy érzed magad? – kérdezte Lizzy de nem kaptunk választ. Továbbra is csak résnyire nyílt szemmel nézett minket, de meg se mukkant. Megpróbálta megemelni a törött kezét, de pár centi után visszaesett az ágyra.
- Ne mozgasd a karod, mert eltört, ráadásul elég szerencsétlenül, úgyhogy meg kellett műteni. Rob én annyira sajnálom… - motyogtam bűnbánóan és az ép kezére hajtottam a fejem
- Ne…haragudj…rám… - nyögte ki egyesével a szavakat Rob, mire felkaptam a fejem és végigsimítottam az arcát
- Ssss… ne foglalkozz most ezzel. Hogy érzed magad?
- Nagyon hülye voltam – folytatta tovább
- Az már igaz… - kotyogott közbe Liz, amit egy „Nem kéne” nézéssel „díjaztam”
- Egy idióta voltam, nem tudom, hogy mi ütött belém
- Hogy gondolhattál ilyen hülyeségeket? Marcus ekkora hatással van rád? – hőbörgött Liz, mire Rob fel akart ülni, de visszanyomtam az ágyba
- Ezt ráérünk megbeszélni, most csak az a lényeg, hogy meggyógyulj. Nem sokára itt lesznek anyukádék is
- Mi? Emiatt hazajönnek Olaszországból? Ne már!
- Látszik, hogy beverted a fejed… Még szép, hogy hazajönnek, ha az egyetlen fiuk kórházba kerül.
- Amúgy hogy sikerült ennyire elvágódnod? – kérdezte Liz egy apró mosollyal
- Meg akart támadni egy csapat lány, ezért el akartam futni, de valami tócsában megcsúsztam. Oké, elismerem, hoztam a formám. Lehet röhögni
Kb. fél óra kellett hozzá, hogy teljesen kimenjen Robert-ből az altató, előtte néha-néha még elvesztette a fonalat, de többnyire jó kedvűen szidta saját magát… Liz nagyon rendes volt, többször kettesben hagyott minket a szobában.
-Ülj ide mellém – kérte Rob az egyik ilyen alkalommal
Odakuporodtam az ágya szélére és kérdő tekintettel néztem rá.
-Marcus feljött hozzánk, miután elmentél és elmondta, hogy szakított a barátnőjével, mert tényleg csak azért volt vele, mert reménykedett, hogy általam bejut valami filmbe. Azt mondta, hogy sejtette az elejétől fogva és ezért reagált olyan idiótán rád és az egész helyzetre. Egyszerűen féltékeny volt – mesélte a kezemet simogatva
- Uhh… elég érdekesen reagálta le a dolgot. Valamennyire meg tudom érteni, hogy a barátod és rég óta ism… - mondtam, de közbevágott
- Ez nem lehet kifogásom. Akkor se kellett volna ilyeneket gondolnom, ha az anyukám mondja. Nem tudom mi lett a józan eszemmel. Minden annyira jó, hogy nem tudtam elhinni, hogy tényleg igaz vagy nem tudom… - motyogta a fejét rázva
- Tudom, hogy tudod, hogy szeretlek, mindezek ellenére is – simogattam meg az arcát
- Mindennél jobban szeretlek – suttogta és fel akart ülni, hogy megcsókoljon
- Nem kéne megerőltetned magad – somolyogtam hátrébb húzódva
- Hátráltatni akarod a gyógyulásomat?- kérdezte homlok ráncolva
- Mire gondolsz?
- Ha nem lennél itt velem, akkor minimum kétszer annyi időbe telne, hogy felépüljek. Ha viszont itt vagy, de nem érinthetlek, csókolhatlak, akkor tripla annyiba – fejtette ki tudományosan az elméletét, amivel mosolyt csalt az arcomra
- Ezt már csak a filmjeid miatt sem engedhetem – mondtam és hozzábújtam az ágyon
- Na, ezt már szeretem – lépett be vigyorogva Liz a szobába
- Ugye milyen szépek vagyunk? – kérdezte büszkén Rob
- Hát te elég siralmasan nézel ki, de Zita nagyot dob az összképen – csipkelődött „jó” testvér módjára
- Ha-ha-ha. Hát nem tudod, hogy hogyan kell bánni a beteggel? – nyávogott tréfásan
- Anya majd ápolgatja a kicsi fiát, én azért vagyok, hogy piszkáljalak. Amúgy 1 órán belül itt lesznek ők is
Rápillantottam az órára, hajnali 2-őt mutatott… Tényleg azonnal elindultak akkor.
- Kint összefutottam egy nővérrel, aki mindenáron autogramot szeretne tőled, de elküldtem melegebb éghajlatra. Amúgy a kórház előtt vagy 100 fotós és újságíró tobzódik, de tök jól kint tartják őket
- Remek…várják a halálhíremet, vagy mi? – puffogott mérgesen
- Ne beszélj hülyeségeket! Ezt meg ne halljam még egyszer, megértetted? – pattantam fel az ágya széléről és összefont karral a fal felé fordultam
- Oké, nem fogom… – mondta döbbenten Rob
- Elszaladok kávézni – szólalt meg Liz és már kinn is volt
- Van arról fogalmad, hogy hogy éreztem magam, amikor meghallottam, hogy egy lány mentőért kiált, te pedig a földön fekszel eszméletlenül és tiszta vér körülötted a padló? – fordultam felé sírva
Rob megszólalni sem bírt a döbbenettől, csak fal fehéren ült az ágyában.
-Mozdulni se tudtam, és még csak belegondolni se mertem, hogy mi lesz ha valami komolyabb bajod van. Aztán közölte az orvos, hogy előfordulhat, hogy részleges amnéziád lesz. A poklok poklát jártam meg a baleset és az ébredésed között – zúdítottam rá mindent
- Én…annyira sajnálom – nyögte ki Rob
- Ne haragudj, hogy így kifakadtam, de ne soha többet ne beszélj a … a halálodról – motyogtam nagyot nyelve a halál szó előtt
- Megígérem, és kérlek ne haragudj rám
- Nem haragszom, csak iszonyatosan féltelek – feleltem és visszafeküdtem mellé
A fejemet a mellkasára téve feküdtünk egy jó ideig, Rob el is aludt, amit csak az egyenletes szuszogásából tudtam meg. Hajnali fél 4 lehetett, amikor kivágódott a kórterem ajtaja és Clare csattogott be rajta, nyomában férjével és Lizzy-vel. A hangra Rob is felébredt és ijedten nézett körbe, én pedig azonnal felpattantam és imbolyogva álltam a fal mellé.
-Kisfiam, mi történt veled? Hogy érzed magad? Mit mondott az orvos? – záporoztak az aggódó anyai kérdések, tömérdek mennyiségű öleléssel és puszival tarkítva
- Nyugi anya jól vagyok, csak éppen nem kapok levegőt – préselte ki a szavakat Rob anyja karjai között
- Mi? Akkor hívom az orvost – felelte azonnal Clare és indult is az ajtó felé
- Ne, nem kell csak vicceltem. A szuszt is kiszorítottad belőlem, csak arra mondtam
- Ne vicceskedj fiam! Halálra aggódom magam miattad! Mi történt pontosan?
- Rajongók – közölte egyszerűen
- Bővebben? Ne kelljen már harapófogóval kihúzni mindent belőled!
- Előlük menekültem, amikor megcsúsztam – mondott még pár infót, nyilván nem akarta elmesélni az egész sztorit a szüleinek…
- Hol volt ez?
- Nem fontos. Az a lényeg, hogy nem lett nagyobb bajom – hárította a kérdést Rob, de Clare hajthatatlan volt
- Ez így van, de akkor is tudni akarom, hogy mi folyik itt
- Összevesztünk és én elmentem egy kollégiumba a barátnőmhöz – szólaltam meg először és elléptem a faltól
- Tessék? – nézett rám Clare
- Hozzám jött, hogy beszéljünk, de én nem akartam, ezért leült az ajtó elé, hogy megvárjon. Ekkor látták meg azok a lányok – meséltem el mindent és felkészültem a szitokáradatra
- De én voltam a hülye. Miattam vesztünk össze – kelt védelmemre Rob
- Akkor miattad van ez az egész? Mi az, hogy nem akarsz vele beszélni? Ő már túl híres ahhoz, hogy védtelenül legyen bárhol is, nem hogy egy olyan helyen, ami tele van lányokkal – kiabálta Clare
- Anya hagyd ezt abba! Ne beszélj így Zitával, ő semmiről se tehet! – mondta Rob mérgesen
- Min vesztetek össze? – ütötte tovább a vasat
- Semmi közöd hozzá! – vetette oda dühösen
- Rob, ne beszélj így anyukáddal – szaladt ki a számon, de utána rögtön meg is bántam, hogy belekotyogtam
- Bocs… Találkoztunk Marcus-szal és el… - fogott bele Rob, de Clare felemelte a kezét
- Elég ennyi. Ezzel mindent elmondtál. Mondtam már neked kisfiam, hogy ne barátkozz azzal a fiúval – mondta gyengéden
- Nem hallottad az egész sztorit
- Nem is érdekel. Most csak az a lényeg, hogy felépülj. Zita, kijönnél velem egy kicsit? – fordult felém
- Persze – feleltem kicsit zavartan, majd követtem a folyosóra
- Kérlek ne haragudj, hogy így bántam veled, de érts meg kérlek. Nagyon aggódtam Robert miatt, ezért mondtam olyan butaságokat
- Tudom, ez természetes, valószínűleg én is hasonlóképp reagáltam volna, úgyhogy nem haragszom
- Nagyon örülök, hogy veled van és annak is, hogy jössz hozzánk karácsonykor – mondta mosolyogva és átölelt
- Köszönöm szépen a meghívást
- Már nagyon készülök ám! Mi lenne, ha már 23-án jönnétek? Te talán segítenél nekem a főzésben, nem úgy, mint Lizzy-ék – mondta mosolyogva
- Részemről rendben, úgyis én fogok valószínűleg vezetni Rob helyett, úgyhogy majd alkalmazkodik – nevettem el magam
Egymásba karolva mentünk vissza a kórterembe, ahol Rob épp azt bizonygatta, hogy valószínűnek tartja, hogy a fejét ért ütés következtében szuper képességi lettek, csak még nem tudja pontosan, hogy mik.
-Ne hülyülj már, így is elég fura vagy… - gúnyolódott nevetve Liz
- Jól van… De ne lepődj majd meg, ha mondjuk holnapra összeforr a csontom vagy ha valami idétlen köpennyel a hátamon fogok repkedni – mondta komolynak szánt hangon Rob
-Az idétlen köpenyen nem lepődnék meg… - nevetett Liz
- Na jól van, hagyjatok békén – durcáskodott Rob
- Igaza van, hagyd az öcsédet Liz. Pihennie kell, úgyhogy menjetek haza. Én itt maradok – mondta Clare
- Én is itt szeretnék – szólaltam meg csendesen
- Menj haza nyugodtan, aludj egyet – javasolta
Kérlelően Rob-ra néztem, aki vette az üzenetet.
-Én is szeretném, ha itt maradna, anya
- Jajj, olyanok vagytok! Akkor hazamegyek apáddal, de mindjárt jövök is vissza. Lassan felkel a nap… - nézett ki az ablakon
- Oké
- Tartsd rajta a szemed, borzasztó beteg – utasított mosolyogva
- Megígérem!
- Helyes. Akkor sziasztok! – köszöntek el mindannyian, kettesben hagyva minket a kórteremben.

Nagy öleléééés part sok:D

Kedves Mindenki! Már csak kettőt kell aludni és jön az új rész, addig is várom a véleményeket. Elég sok olyat olvastam mostanában, hogy "Hú, erre nem számítottam"/Meglepett estébé. Lehet, hogy nem mindenki úgy értette, ahogy én felfogtam, de nekem ez csak jó hír, mert meg tudlak lepni titeket:D Optimista vagyok, nah:D csókimóki!

Törés

Kisebb segítséggel sikerült feltennem az új részt, valamiért bénázik a blogocskám...:) Mindegy is, lényeg a lényeg, hogy várom a véleményeket! puszika

43. rész

Lefagyva ültem a kanapén, kezemben a gitárral és csak néztem, ahogy elmegy. Szó szerint nem tudtam, hogy mit csináltam, se azt, hogy ezek után mihez kezdjek. Úgy éreztem magam, mint akiben 2 „tudat” van, akik egymást „túl kiabálva” akarnának meggyőzni. Ha nem szólalt volna meg a telefonom, lehet ,hogy bekattantam volna…
-Igen?
-Szia Rob, Marcus vagyok. Felugorhatnék hozzád?
- Ha nem akarsz megint veszekedni, akkor igen
- Nem, ellenkezőleg
- Jó, gyere – feleltem, majd letettem a telefont
A közelben lehetett, mert 10 perc után csöngetett is.
-Helló haver. Beszélhetnénk egy kicsit? – kérdezte Marcus miután feljött
- Persze… Zita úgyis itt hagyott…
- Mert? Veszekedtetek?
- Nem is nagyon veszekedtünk, csak… hadoválni kezdtem. Bogarat ültettél a fülembe, ezért átgondoltam az egész kapcsolatunkat, onnantól, hogy megismerkedtünk. Mindenféle hülyeséget kérdeztem… és most ott tartok, hogy baromira hiányzik
- Igazad volt. Mindenben. Hayley azért volt velem, mert általad akart előrébb jutni.
- Jah, nagyon úgy tűnik. Azért sajnálom
- Áhh nem a te hibád. Az a legszarabb az egészben, hogy a lelkem mélyén tudtam, csak nem akartam tudomásul venni. Ezért voltam veletek olyan paraszt
- Ezt hogy érted?
- Féltékeny voltam. Hidd el, hogy nem tudatosan, de ezért „szabotáltalak” úgymond titeket
- Ez komoly?
- Igen, ne haragudj. Zita tényleg szimpi csaj, és kizárt, hogy azért van veled, mert híres vagy.
- A rohadt életbe – motyogtam és tisztulni kezdett a kép
- Mi van? Mit mondtál neki?
- Mit tudom én… Minden szarságot. Amikor megismerkedtünk, éppen autogramot kért tőlem és „meggyanúsítottam”, hogy rajongóként van velem. Vagy is, hogy csak úgy szeret, mint a többi sikítozó lány, akik kergetnek az utcán
- Uhh, haver ezt elcseszted
- Jah… Nem tudom, hogy mi ütött belém. Arra gondoltam, hogy te már nagyon rég ismersz és ha így látod a dolgokat, akkor lehet benne valami
- Sajnálom, hogy így bekavartam. Tényleg nem gondoltam komolyan a dolgot
- Mit gondolsz Zitáról?
- Nagyon helyes csajnak tűnik. Nem az a nyafogós fajta, és látszik rajta, hogy értelmes. Biztos vagyok benne, hogy ezen a rajongós hülyeségen már túl van. Tényleg szeret téged
- Mennyire bízom benne, ha ezt kétségbe vonom? Miért vagyok ennyire béna? – kérdeztem lesújtva
- Hát, sose voltál egy tökös gyerek – mondta vigyorogva Marcus
- Kösz, most pont ez kell nekem…
- Jól van na, bocs. Figyelj, szerintem hívd fel és beszéld meg vele. Mondd el, hogy csak agyérgörcsöd volt vagy valami modern betegség. Meg fogja érteni
- És ha nem?
- Ne így állj hozzá. Meredekebb dolgokat is megbocsájtott már neked, pont azért, mert szeret téged
- Nem volt még olyan régen a Nikki-s dolog, éppen kezdtek helyrerázódni köztünk a dolgok erre megint elrontok mindent
- Elég legyen ebből az önsajnálatból! Hol van Zita?
- Az egyik barátnőjéhez ment a koleszba
- Oké, akkor szedd össze magad és menj oda. Elviszlek
- Igazad van. Menjünk – mondtam eltökélten
A kollégiumhoz érve aztán kipattantam a kocsiból és felrohantam a 217-es szobába.
-Szia Giorgia! Beszélhetnék Zitával?
- Neked még van képed idejönni azok után, amiket neki mondtál? – kérdezte idegesítően magas hangon
- Hé, ezt nem veled fogom megbeszélni! Zita, gyere ki légy szíves! – kiabáltam be a szobába
- Nem akar veled beszélni, mert nagyon megbántottad
- Tudom, hogy hülye voltam, éppen ezért szeretnék beszélni vele – váltottam kicsit higgadtabb hangnemre, hátha ez bejön
- Menj el innen Robert – mondta Giorgia és rám csapta az ajtót
Leforrázva álltam az ajtó előtt és fogalmam se volt, hogy mihez kezdjek. Újra kopogni kezdtem, de semmi válasz nem érkezett, ezért felhívtam Zitát, de mindig kinyomott.
-Itt leszek az ajtó mellett egész éjjel, ha kell – kiabáltam az ajtónak dőlve
Sokszor csináltam már hülyét magamból, plusz-mínusz 1 már nem számít, ezért leültem a padlóra az ajtófélfa mellé. Időnként kijött 1-2 ember más szobából, jól meg is bámultak de nem volt semmi „atrocitás”, egészen egy fiatalabb lánycsapat megérkezéséig. Viháncolva jöttek a folyosón, de amikor megláttak síri csönd lett. Ösztönösen felálltam, hogy el tudjak futni előlük, de bekerítettek, mivel a folyosóról kivezető ajtó mögöttük volt.
-Itt van Robert Pattinson – sikította az egyik, mire vagy 10 ajtó kicsapódott és mindenki kitódult a folyosóra.
Gáz van, gáz van- szólalt meg bennem a vészcsengő, de késő volt. Az első 4 lány el kezdett felém futni. Jobb híján feléjük futottam, abban reménykedve, hogy kikerülhetem őket, de a csizmájukról lefolyt hólével nem számoltam és úgy elcsúsztam, hogy csak nyekkentem a kemény kőpadlón. Hangos reccsenés hallatszott és iszonyatos fájdalmat éreztem a karomban, majd valami meleget alatta. A fejemet ért nagy ütés miatt kezdett minden zavarossá válni.
-Úristen, Rob! Jól vagy? Valaki hívja a mentőket! – kiabálta egy lány, de semmi többre nem emlékszem. Elájultam.

ZITA SZEMSZÖGE
-Szia Giorgia, itt maradhatnék éjszakára? Eléggé kivagyok – mondtam sírva barátnőmnek, aki azon karon fogott és behúzott a szobába
- Mi történt?
- Rob történt. Ma találkoztam az egyik barátjával, aki elég bunkó volt velem és kerek-perec megmondta, hogy nem vagyok Rob-hoz való és csak a pénzére hajtok – szipogtam
- Ki volt ez az észlény?
- Marcus Foster, de nem is ez a lényeg. A nagyobbik baj az, hogy Robert elgondolkodott ezen az egészen, érted? Megfordult az a fejében, hogy én is csak úgy szeretem, mint az utána sikítozó lányok, mert hogy amikor megismerkedtünk végül is én is csak egy rajongója voltam
- Hogy lehet ekkora barom? Ennyire nem bízik benned?
- Nem tudom már, hogy mit higgyek. Azt hittem, hogy tudja, hogy Őt szeretem és nem valamelyik karakterét vagy a „híres embert”. Én megértem, hogy Marcus a barátja, de akkor se kell mindent elhinni, amit mond – sírtam tovább a zsepit gyűrögetve, mikor kopogott valaki.
Amikor meghallottam, hogy Rob az, inkább befogtam a fülemet. Nem akartam hallani a hangját, viszont a kiabálása eljutott hozzám, de nem mozdultam.
-Azt mondta itt lesz az ajtó előtt egész éjjel, ha kell – tolmácsolta Giorgia miután visszajött a szobába
- Remek… tőle ki is telik. Tudod az a legrosszabb, hogy nem tudom, hogy megér-e ennyi fájdalmat és idegeskedést ez az egész. Imádom és mindent megtennék érte, de kezd sok lenni. Az pedig, hogy híres és követik minden lépését csak rátesz egy lapáttal
- Ezt akkor is tudtad, amikor összejöttél vele – jegyezte meg csendesen
- Tudom, de akkor is nagyon nehéz
- Még szép, hogy nehéz! A jó dolgokért meg kell küzdened. Nem esnek csak úgy az öledbe
- Mit akarsz ezzel?
- Figyelj én tudom, hogy megbántott Robert, de biztos vagyok benne, hogy van rá értelmes magyarázata és abban is, hogy téged szeret a világon a legjobban. A kapcsolatotok pedig megér még egy esélyt.
- Nem tudom. Lehet… Mi ez a… ez a sikítás?
- Gondolom felismerték, hogy ki is szobrozik az ajtó mellett – jegyezte meg nevetve Giorgia
- Nem kéne kimennünk érte?
- Lehet nem értana. A végén még megfojtják a lányok
Kinyitottuk az ajtót, de már senki nem volt ott, viszont ijedt sikítások jöttem minden irányból, majd valaki mentőért kiáltott. Megfagyott bennem a vér, mozdulni se tudtam volna, ha Girogia nem húz magával a lányok gyűrűjébe.
-Menjetek már innen! – lökdöste arrébb a lányokat
Remegő kézzel simítottam meg Rob arcát, de meg se mozdult. A karja lehetetlen szögben állt és mivel a csontja átszúrta a bőrét, egy nagyobb vérfolt terült el alatta. Zokogva próbáltam felkelteni, de teljesen sikertelenül.
-Kérem menjenek arrébb – szólt egy mélyebb férfi hang, majd Rob mellé lépett egy mentős
- Gyere, hadd végezzék a dolgukat – próbált felhúzni Giorgia, de nem mozdultam
- Kisasszony legyen szíves! Így csak megnehezíti a munkánkat!
Kelletlenül felálltam, de alig mentem arrébb pár centit. Az orvos meghallgatta a szívét, majd úgy ahogy rögzítette a karját és a nyakát. A társával együtt ráfektették a hordágyra, majd elindultak vele a lépcsőn, a lánycsapattal a nyomukban. Visszarohantam a táskámért, majd mentem én is utánuk. Miután betették a mentőautóba és beszálltam én is, szirénázva indultunk meg a kórházba. Görcsösen szorítottam kezét és még mindig záporoztak a könnyeim. A kórházban aztán azonnal a műtőbe tolták, egy szó nélkül, úgyhogy kezdetét vette az idegtépő várakozás. Fel-alá járkáltam a váróban, ajd eszembe jutott, hogy értesíteni kéne a szüleit és a barátait. Mivel a szüleivel nem tudtam kapcsolatba lépni, ezért maradtak Ashley-ék.
-Szia! Mi újság? Már én is hívni akartalak! – csiripelte vidáman
- Szia Ashley! A kórházból hívlak, mert Rob-nál vagyok
- Mi?! Mi történt? – kérdezte hisztérikusan
- Menekült egy csapat lány elől és elcsúszott. Nyílt törés van a karján és elvesztette az eszméletét – hüppögtem
- Úristen! És hogy van? Beszélhetek vele? Odarepülök – jelentette ki
- Ne, nem kell. Most műtik, amint van valami felhívlak. Tudnál szólni a szüleinek légyszi
- Persze, felhívom őket. Te jól vagy?
- Nem annyira… Eléggé összevesztünk ezért átmentem egyik barátnőmhöz a kollégiumba. Rob odajött, hogy beszéljünk de nem voltam hajlandó kimenni hozzá ezért azt mondta, hogy az ajtó előtt marad. Ott vette észre egy nagyobb társaság vagy nem is tudom és gondolom, amikor menekült előlük, akkor csúszott el. Az én hibám – tört rám megint a sírás
- Ezt azonnal felejtsd el! Nem a te hibád! Gyorsan felhívom a szüleit, te pedig azonnal csörögj, amint tudsz valamit, rendben?
- Persze, hívlak. Köszi mindent. Szia!
Miután letettem a telefont, tovább folytattam a járkálást és a műtő ajtaját szuggeráltam, teljesen feleslegesen. Ashley visszahívott, hogy Rob szülei nincsenek Angliában és ezt is csak a tesójától, Lizzy-től tudja, aki viszont elindult a kórházba. Soha nem találkoztam még egyik testvérével sem, úgyhogy csak remélni tudtam, hogy felismerjük egymást…
Kb. 1 óra múlva kinyílt a műtő ajtaja és egy hordágyon Robert-et tolták,nyakig betakarva és nagy kötéssel a jobb kezén
-Hogy van? Mikor fog felébredni? Jól sikerült a műtét? – zúdítottam a kérdéseimet szerencsétlen beteghordóra
- Erről a doktor urat kérdezze, én csak betolom a szobájába
Követtem őket az 665-ös szobába, majd azonnal leültem mellé és simogtani kezdtem az ép kezét.
-Annyira sajnálom életem! - suttogtam sírva
- Jó napot kívánok, Dr. Goldberg vagyok – köszöntött a doki, majd miután átfutotta a kórlapot, Robert-et kezdte vizsgálni
- Jól sikerült a műtét, ugye?
- Ön Mr. Pattinson hozzátartozója?
- A barátnője vagyok
- Sajnálom, de csak a rokonoknak adhatunk felvilágosítást a beteg hogylétéről
- Kérem, legalább annyit mondjon, hogy fel fog-e teljesen épülni
- Sajnálom, de nem tehetem – utasított el hidegen, majd miután ellenőrizte az infúziót is, kiment a szobából
-Kihozták Rob-ot de ez az idióta orvos nem akar semmit mondani, mivel nem vagyok a rokona – puffogtam a telefonba Ashley-nek
- Nyugi, Lizzy mindjárt ott lesz. Hogy néz ki? Nagyon sápadt?
- Olyan fehér, mint a fal, ráadásul nem is akar ébredezni
- Most hozták még csak ki a műtőből, eltart egy ideig, míg kimegy belőle az altatószer
- Tudom..de…annyira borzasztó így látni. Meg se mozdul – motyogtam és megint rám tört a sírás
- Elhiszem, de próbálj megnyugodni. Minden rendben lesz, Rob erős és fiatal. Simán fel fog épülni!
- Remélem… - mondtam élettelen hangon, amikor egy szőke nő jelent meg az ajtóban
- Megjött Lizzy, most leteszem. Hívlak, amint van valami! Szia! – hadartam Ashley-nek, majd kinyomtam a mobilomat
- Szia! Még nem találkoztunk, Lizzy Pattinson vagyok! – nyújtott kezet halványan mosolyogva
- Sajnálom, hogy ilyen körülmények között, de örülök, hogy megismerhetlek – viszonoztam a kézfogást, majd egy „Pillanat”- elhadarása után kivágtattam a dokiért, mondván, hogy már itt van egy rokona.

Csak rajongó?!

-Dob pergééééés- Meg is érkezett a vadiúj, sehol nem kapható 42. fejezet! :D A kezdeti vidám dolgoknak ne dőljetek be, újabb probléma gyűrűzik be a szerelmesen életébe, ami több szempontból is mérföldkő lesz! Meglepiként megismerhetitek Rob szemszögét ebben a részben!
Nagyon szeretném megköszönni minden kedvesaranyos olvasónak, hogy szántok rám és a sztorira időt, elképesztően boldoggá tesztek! Az pedig külön öröm, hogy nem csak egy korosztály olvassa a történetet! Amint láthattátok próbálkoztam más színekkel is a blogon, de nekem továbbra is ez a sárga-lila a nyerő, de szóljatok, ha valamelyik másik jobban tetszett! Nem mondom, hogy akkor megváltoztatom, de megfontolom:D:P
Pusz

42. rész

Miután kellően kienyelegtük magunkat, újra kocsiba szálltunk, hogy visszamenjünk Londonba és találkozzunk Marcus-szal. Nagyon vegyes érzéseim voltak vele kapcsolatban, mivel Rob gyerekkori barátja, aki „mellesleg” lenyúlja a barátnőit.
-Min gondolkodsz szerelmem? – kérdezte kedvesen Rob, miután már vagy 20 perce csak bámultam kifelé az ablakon
- Marcus-on és azon, hogy mennyire jó barátok lehettek, ha az összes marhaságát megbocsájtottad
-Nagyon fontos ember az életemben, mert annó éjjel-nappal együtt zenéltünk, rengeteget segített és tanított is engem. Az első gitáromat például tőle kaptam. Aztán amikor el kezdtem filmezni és nem voltam Angliába, rendszeresen hívott, hogy mi van velem, mindig minden problémámat meghallgatta és tanácsokat adott. Tudom, hogy ez elég irracionálisan hangzik, de mindazok ellenére, amit csinált még mindig őt tartom a legjobb barátomnak – sóhajtott fel
- Így már érthetőbb a dolog… Már nagyon kíváncsi vagyok rá – mondtam mosolyogva, mire Rob-ból kiszakadt egy fájdalmas nyögés
- Nem bírnám ki, ha téged is elveszítenélek – motyogta
- Csak azért vagyok kíváncsi rá, mert neked ennyire fontos ember. Nálam csak azoknak van esélye, akiket Robert Pattinson-nak hívnak, úgyhogy labdába se rúghat – nyugtattam nevetve, de a „válasz- mosolya” nem volt teljesen őszinte

Kezdetben aranyos volt, ahogy folyton kételkedett önmagában, ám mostanra kezdett zavaróvá válni. Elképesztően sikeres színészként és zenészként egyaránt, ami pedig engem illet, nos, ennél jobban nem tudtam szeretni, mindent megtettem volna érte és mindenben támogattam. A dicséretektől csak zavarba jön, nem hiszi el őket, ugyanakkor természetesen vágyik rájuk. Annyira összetett személyiség, hogy lehetetlen úgy igazán kiismernem…
Nem tudtam már mit mondani neki, hogy elkergessem a kételyeit, ezért gyakorlatilag teljes csendben tettük meg a maradék utat. A bárhoz érve aztán leparkolt az út mellet, majd átfutott az én oldalamra, hogy kinyissa az ajtót. Imádtam benne, hogy ennyire figyelmes és udvarias. Mivel Marcus még nem volt ott, ezért leültem egy eldugottabb asztalhoz, amíg ő vett innivalót.

Rob épp megkapta az italokat, amikor egy magasabb barna hajú, szakállas pasi hatalmas vigyorral az arcán hátba veregette. Rob megpördült a tengelye körül, majd amikor felismerte barátját nevetve ölelte meg. Beszéltek pár szót, majd az italokkal együtt elindultak az asztalunk felé. Gyorsan megigazítottam a hajam és a ruhám, majd felöltöttem a legbarátságosabb arcomat.
-Marcus hadd mutassam be neked Zitát, már meséltem neked róla – mutatott be Rob
- Szia, örülök, hogy megismerhetlek – nyújtott kezet Marcus
-Én is örülök, én is sokat hallottam már rólad
- Nem tudom RPattz mit mesélt, de a felét se hidd el – nevetett fel és beleboxolt barátjába
- Nem vagy te azért olyan ártatlan – kontrázott rá Rob
- Tudom, hogy a pokolra jutok, de legalább nem fogok fázni – rántotta meg vigyorogva a vállát
- Hú de bölcs lettél! Egyébként mi újság?
- Nem csinálok semmi újat. Zenélek Bobbyékkal, dalokat írogatok ide-oda ééééés… randizgatok egy lánnyal – közölte büszkén, mire Rob is felélénkült (talán megnyugodott?)
- Na mesélj, ki a csaj?
- Hayley a neve és itt tanul London-ban, ő is színésznek készül, de mellette újságot is ír. A zenekarral készített interjút, amikor megismerkedtünk.
- És mióta vagytok együtt?
- Még csak 1 hónapja, de nagyon jól elvagyunk. Az a fajta lány, aki meg tud állni a lábán, nagyon önálló, de mégis ragaszkodó
- Pont neked való! Mikor találkozhatok vele?
- Gyakorlatilag bármikor, mivel itt lakik Londonban és már ő is meg szeretné ismerni a barátaimat.
- Akkor akár most is felhívhatod, nem? – kapott az alkalmon Rob
- Hát..őő…akár…- hezitált Marcus, végül aztán elvonult telefonálni a csajjal
- Látom megnyugodtál Hayley miatt – mondtam mosolyogva
- El sem hiszed mennyire. Kicsit furcsa, hogy alig szól hozzád és nem is ugrat vagy ilyesmi, ahogy szokta. Mondjuk én ennek csak örülök – ölelt át mosolyogva
Én már kevésbé voltam boldog attól, hogy semmilyen „érdeklődést” nem mutat irányomba. Ezek szerint nem vagyok neki szimpatikus… Remek.
-Van még egy kis dolga, de fél óra múlva itt van – ült vissza Marcus az asztalhoz
- Mennyi idős a barátnőd? – kérdeztem
- 21 – vetette oda
- És láthattuk már valahol? Filmben, reklámban, színházban? – próbálkoztam tovább
- Mondom, hogy még csak suliba jár
- Hé, miért vagy ilyen bunkó, haver? – kelt a „védelmemre” Rob
- Nem vagyok bunkó, csak nem bírom a hülye kérdéseket
- Nem gondolom, hogy olyan elképzelhetetlen, hogy a sulitól függetlenül játszott valamiben
- Persze, hogy nem gondolod… - jegyezte meg epésen
- Mégis mi a franc bajod van velem? Nem is ismersz! – csattantam fel
- Ennyi pont elég volt belőled – mutatott rám
- Fogd vissza ma… - szólt közbe Rob, de közbe vágtam
- Ez meg mit jelentsen?
- Idelibegsz Rob oldalán egy ilyen semmi kis ruhában, meg se mukkansz, csak bután vigyorogsz mindenen, utána idétlenebbnél idétlenebb kérdéseket teszel fel, majd elvárod, hogy szimpatikus legyél? – gúnyolódott vérlázító stílusban
Vettem néhány mély levegőt, hogy megnyugodjak, majd belefogtam a földbe döngölő „védőbeszédembe”.
-Először is, garbó van rajtam, ami aligha nevezhető „semmi kis ruhának”, nem mintha számítana, hogy mit viselek. Másodszor, a gyerekkori sztorizgatásotokba és a zenés dolgaitokba nem véletlenül nem szóltam bele. Ami pedig a kérdéseket illeti, teljesen normálisak voltak éppen ezért lehet, hogy meghaladták az értelmi képességeidet! – fejeztem be, majd felálltam az asztaltól és kiviharzottam a bárból.

ROB SZEMSZÖGE
-Mégis mi a fene bajod van, heh? Hogy, mondhattál ilyen hülyeségeket? – fordultam Marcus-hoz
- Hé, nyugi haver, tudod, hogy nem rejtem véka alá a véleményem!
- Eddig egy lányt mutattam be neked, őt elvetted tőlem. Ha rámutattam egy csajra valahol, hogy jól néz ki vagy akármi, rámásztál. Tudod mekkora dolog az nekem, hogy Zitát bemutattam neked?
- Leszarom, hogy nagy dolog vagy sem. Ez a csaj nem hozzád való, egy buta liba.
- Kurvára nem tudsz róla semmit – ráztam meg lemondóan a fejem
- Valóban? Mert mit kéne tudnom róla? Egy igazi lepedőakrobata, vagy nem a pénzedre hajt?, esetleg nem a híres színészt látja benned?
- Látod? Ez vagy te… - mondtam csalódottan
- Mi van?
- Szerinted az a legfontosabb egy csajban, hogy jó legyen az ágyban. Egyébként meg, ha jól emlékszem veled nem egyszer megtörtént, hogy csak a hírneved miatt volt egy csaj. Pontosabban, azért mert ismersz engem!
Baromi nehéz volt ezt kimondanom, de nagyon dühös voltam Marcus-ra.
-Mi a szarról beszélsz kisfiú?! Nagyon el vagy tévedve, ha azt hiszed, hogy nekem jó, hogy a barátod vagyok. Emiatt tapadnak rám a paparazzik!
- Meg a csajok…
- Ezt most hagyd abba! Régen nem ilyen voltál, és ez a kis ribanc tette ezt veled! Nem lehet már poénkodni veled, mindent tök komolyan veszel és folyton vele vagy. Nézz magadra, haver! Papucs lettél!
- Nem fogok neked semmiért magyarázkodni. Látszik, hogy nem voltál még szerelmes és téged se szeretett senki úgy igazán. Ha tényleg a barátom lennél, akkor nem így viselkednél, hanem… - folytatni akartam, de ekkor megjelent egy vörös hajú csaj az asztalnál és ömleni kezdett belőle a szó
- Sziasztok srácok, bocs, hogy késtem! Ohh, te vagy Rob, az én nevem Hayley. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, azóta várok erre, hogy Marcus-szal összejöttünk. Nem tudom tudod-e, de a Shakespeare Company-be járok és nagyon jó vagyok… Nincs valami ötleted, hogy hogyan tudnék befutni, esetleg be tudnál mutatni pár fejesnek? Nagyon szeretnék talizni pl. Chris-szel a rendezőtökkel – darálta egy szuszra undorító művigyorral
- Plusz egy „olyan” lány – mondtam Marcus-nak, válaszra se méltatva a búgócsigaként pörgő csajt, majd összeszedtem a cuccainkat és otthagytam őket.

Egyszerre voltam mérges és szomorú. Nem hittem volna, hogy ekkorát tudok csalódni egy olyan emberben, aki több, mint 15 éve a barátom volt. Zita vacogva ült kint a bár előtt. Amikor rám nézett, fájdalmat láttam a szemében.
-Meg fogsz fagyni – mondtam és ráterítettem a kabátját
- Rob, én nagyon sajnálom ezt az egészet. Nem akartam balhét, de nagyon feldühített, ahogy velem beszélt
- Semmi baj, igazad volt. Miután kijöttél elég csúnya dolgokat vágtunk egymás fejéhez, mintha nem is barátok lennénk… Aztán megjelent a barátnője, aki pedig egyértelműen miattam van vele - Az a vörös hajú csaj?
- Igen. Ahogy odaért az asztalunkhoz el kezdett hozzám dumálni, hogy ő milyen baromi tehetséges színész és mutassam már be pár nagykutyának meg ilyen szarságok – ahogy újra felidéztem, megint felment bennem a pumpa
- Elég elcseszett egy este volt – mondta szomorúan Zita
- Jah…menjünk haza, jó? – ajánlottam és átöleltem, hogy mindketten megnyugodjunk egy kicsit.
Hazafelé úton valami olyanon kezdtem el gondolkodni, amit el akartam kerülni. Marcus 15 éve ismer engem, mindent tud rólam és még soha senkire nem reagált így, már csak azért se mert alapvetően egy nyugodt ember. Azt kizárt, hogy igaza legyen. Zita nagyon is hozzám való és szeretem őt…
-Marcus-on jár az eszed?
- Mi? Ja, nem… vagyis kicsit igen. De nem fontos – füllentettem és megfogtam a kezét
- Mit mondott pontosan odabenn? – faggatott tovább
Ebből is látszik, hogy nagyon jól ismer és tudja, hogyha nem mondok igazat… Szeretem őt és tartozom neki annyival, hogy mindent elmondok, így hát elmeséltem Marcus „aggályait”.
-Én megértem, hogy a barátod és ezért bogarat ültetett a füledbe. Szerintem én már régen bebizonyítottam, hogy nem azért vagyok veled, mert híres vagy vagy mit tudom én, és ha ezt kétségbe vonod, akkor elég nagy bajok vannak köztünk – mondta a szomorúan
- Nem erről van szó, bízom benned és bennünk is… - feleletem, de nem tudtam semmi értelmes, közhelyektől mentes dolgot mondani

Legszívesebben elmondtam volna neki, hogy egy labilis, bizonytalan fickó vagyok, aki még most se hiszi el, ami vele történik. Azt, hogy sikítanak utána az utcán, hogy díjakat nyer és hogy vele van egy gyönyörű, értelmes és őszinte lány, aki tényleg őt szereti. Mivel nem akartam még bénábbnak tűnni a szemében, ezért inkább csöndben maradtam, amivel magamhoz hűen csak még tovább rontottam a helyzeten.
Láttam rajta, hogy szomorú és ő is össze van zavarodva, amit totál meg is tudtam érteni. Ő tényleg megtett mindent, és a valahol mélyen tudtam is, hogy hülyeségen agyalok, de képtelen voltam túllépni Marcus-on. A lakásba érve én elvonultam gitározni, ő pedig a fürdőbe. Tudat nélkül pengettem a húrokat és fogtam az akkordokat, miközben felidéztem a kapcsolatunk legemlékezetesebb pillanatait. Éppen napszemüveget válogattam, amikor remegve odalépett hozzám egy aláírásért. Szimpatikus volt, hogy nem vetette rám magát… Elég szomorú, hogy már ilyennek is örülnöm kell. Aztán dumálni kezdtünk és egyre érdekesebbnek találtam. Imponált, hogy egy idegen országba költözött ki, hogy dolgozzon és meg tudjon állni a lábán. Jól éreztem magam vele, talán ezért is voltam elég bátor ahhoz, hogy elkérjem az e-mail címét…nagyon eredeti. Utólag belegondolva ritka hülye voltam, mert melyik rajongó nem adná meg az e-mail címét a rajongott személynek! Úgy viselkedtem, mint egy kamasz. Szó szerint pillanatok alatt beleestem, ahogy hazaértem írtam neki, majd randira hívtam. Ahogy tovább gondoltam a történéseket egyre hülyébbnek éreztem magam. Olyan volt, mintha egy idétlen, csöpögős szappanoperát néznék, amiben külsőre én játszom, de ahogyan viselkedek, az nem én vagyok. Mi a franc ütött belém?! Ez miért nem tűnt fel Marcus-on kívül senkinek? Lehet, hogy Zita még mindig csak a rajongóm és ugyanúgy „szeret”, mint a többi sikítozó csitri?

-Jössz lefeküdni? – kérdezte a fürdőből kilépve Zita
- Ugye te nem csak egy rajongóm vagy? – kérdeztem talán túl hidegen
- Te-tessék?
- Amikor találkoztunk, akkor autogramot kértél tőlem, szóval gyakorlatilag összejöttem egy rajongómmal – foglaltam össze, de már kezdtem elbizonytalanodni, pláne, amikor megláttam, hogy kezd lefelé görbülni a szája
- Komolyan azt gondolod, hogy csak egy rajongód vagyok? – kérdezte mélységes fájdalommal, mire rögtön bűntudatom lett
- Nem tudom. Semmit nem tudok… Csak végig gondoltam a dolgokat
- Akkor nagyon rosszul gondolkodhatsz, ha ilyenek jutnak eszedbe. Nem tudom, hogy mit kéne tennem, hogy el hidd, hogy valaki Téged is szerethet. Nem Edwardot vagy a híres színészt. Azt hittem, mi ezen már túl vagyunk, de úgy tűnik, hogy nem. Ma este Giorgiánál alszom, hogy „gondolkodhass” – mondta, majd pár perc múlva egy táskával a k

ezében kiment az ajtón.

Hayley

Mr. és Mrs.

Íme az új rész az ígért meglepivel együtt. Kösziii a sok kommentet, továbbra is nagyonnagyon várom őket!

41. rész

A zh-k szépen lassan elfogytak, a végére már csak 3 tárgyam maradt a vizsgaidőszakra, ami kint december 18-án kezdődik. Anyáéknak elmeséltem a fotózás dolgot és megkértem őket, hogy hadd legyek Rob családjával szenteste. Szerencsére belátták, hogy megtiltani nem tudják, úgyhogy belementek, de azzal a feltétellel, hogy 25-én az első Budapestre tartó gépen fogok csücsülni. A fotósorozatunkhoz pedig annyit fűzött hozzá anya, hogy sose gondolta volna, hogy a lánya celeb lesz. Megmondtam neki, hogy egyrészt ettől a szótól kiráz a hideg, másrészt pedig még véletlenül se vagyok az.

-Anyáék belementek, hogy nálatok töltsem a szentestét – újságoltam boldogan este Rob-nak
- Tényleg? Ez nagyszerű! Hívom is anyukámat – felelte vidáman
Olyan aranyosam mondta ki azt, hogy „anyukám”, mint egy kisfiú. Amíg telefonált, én valamiféle vacsora után kutattam a hűtőben. Nem akartam megkockáztatni egy újabb szó szerinti égést, úgyhogy megfőztem egy zacskó tortellini-t.
-Anya ujjongani kezdett, amikor megmondtam, hogy hazajössz velem. Szerintem a legmesszebb élő rokonokat is meg fogja hívni – mondta mosolyogva miután letette a telefont
- Erről jut eszembe, van valami különleges kívánságod karácsonyra? - kérdeztem körbefonva a nyakát
- Mindig is szerettem volna egy makit – felelte vigyorogva
- Egy makit?
- Igen, egy makit. Annyira aranyosak a nagy szemeikkel és a kis kezeikkel – gügyögte Rob egy 5 éves módjára
- Plüssből nem jó? – kérdeztem nevetve
- Az nem él – közölte durcásan
- Tudom, az a lényege. Hogy gondoznád, amikor össze-vissza repkedsz a világban?
- Tudom anyaaaa – nyafogott nevetve
- Valami reálisabb dolog, amit szeretnél?
- Ha a 3 évet lecsökkentenénk 1-re mondjuk – mondta egy kis gondolkodás után
- Miről beszélsz? – néztem rá értetlenül
- A házasságról – közölte egyszerűen
- De megbeszéltük, hogy suli után és, hogy még várunk, és semmit nem sietünk – hadartam zavartan
- Jó-jó nyugi, úgy lesz, ahogy akarod – nyugtatott azonnal, de láttam rajta, hogy rosszul esett neki
- Ne haragudj, hogy így reagáltam, csak megijedtem egy kicsit. Mit szólnál egy kompromisszumos megoldáshoz… Mondjuk 2 év?
- Komolyan? – kérdezte és akkora mosoly jelent meg az arcán, mint egy kisgyereknek, aki éppen megtudta, hogy 3 karácsony lesz az évben
- Igen. Mindennél jobban szeretnék Mrs. Pattinson lenni – feleltem nevetve
- Elképzelni se tudod, hogy mennyire boldoggá teszel ezzel. Egyébként én már kitaláltam az egyik ajándékodat, viszont nem karácsonykor kapod meg, hanem még előtte. A fotózás után – adagolta tovább az infókat egyre kíváncsibbá téve engem
- Ugye semmit nem fogsz elárulni?
- Persze, hogy nem – vigyorodott el
Az este folyamán mindenféle keresztkérdéssel bombáztam, de semmit nem tudtam kiszedni belőle.

A fotózás előtti estét egyedül kellett töltenem, mert Rob-nak késő éjszakáig Londonban volt dolga és mivel ott várt minket másnap Annie, ott maradt egy szállodában. Nekem reggel 8-kor indult a vonatom, az állomás bejáratánál pedig már várt rám Rob egy sötétített üvegű Lexus-ban. Elmentünk a szállodába, hogy lepakoljam a cuccom, majd elindultunk a fotóstúdióba.
-Izgulsz?

- Nagyon. Még sose voltam ilyen profi fotózáson
- Ne aggódj a képek miatt. Csak lazulj el és érezd jól magad velem – tanácsolta
- Úgy látom valaki nagyon profi – mosolyodtam el
Fél óra kocsikázás után leparkoltunk egy teljesen átlagos épület előtt. Rob kisegített a kocsiból, majd kézen fogva besétáltunk. Az előtérben egy kis asztal mögött ült a titkárnő, aki azonnal felpattant, amikor meglátott minket, majd bevezetett egy szobába. A földön egy nagy fehér lepel volt, a falon pedig egy Magyarország és egy Anglia térkép. Egyszer csak a semmiből előkerült Annie és barátságos mosollyal elindult felénk.
-Nagy szeretettel üdvözöllek titeket és köszönöm, hogy elvállaltátok ezt a sorozatot. Remélem nem gond, ha tegeződünk
- Nem, dehogy. Nekünk megtiszteltetés, hogy veled dolgozhatunk – felelte Rob, majd mindketten bemutatkoztunk
- Már nagyjából kitaláltam, hogy milyenek legyenek a képek, de természetesen beleszólhattok. Zita, te egy kis pántos ruhát viselnél, te pedig egy egyszerű fekete pólót és egy farmert. – kezdett bele Annie – Elég egyszerű képeket szeretnék készíteni, amik mégis kifejezik azt az ellentétet, ami szerintem megvan köztetek
- Ezt hogy érted? – kérdeztem értetlenül
- Természetesen lehet, hogy rosszul látom, de úgy érzem, hogy te egy vidám és nyitott lány vagy, míg Rob jóval visszahúzódóbb és komolyabb. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy sokat változott, jóval boldogabb és közvetlenebb lett – tette hozzá mosolyogva
- Ez igaz – helyeselt az Rob és megszorította a kezem
- Rendben, akkor adok egy kis időt, hogy ráhangolódjatok és átöltözzetek. Beteszek valami zenét és szóljatok, ha készen álltok
Gyorsan belebújtunk a ruhákba, majd visszamentünk a műterembe.
-Kezdhetjük?
- Igen. Mit csináljunk?
- Oké, először is Zita, te ülj le ide és húzd fel a lábad, te pedig feküdj le mellé és tedd a fejed a lábaimhoz – adta az instrukciókat – Kicsit gyere feljebb… így jó. Zita, tedd magad mellé a kezedet…Rob te kulcsold össze a kezedet kinyújtva…Remek. Csinálok pár próba képet– mondta és kattogtatni kezdett
- Jó lesz, jó lesz, csak kicsit legyél görnyedtebb… ne, ennyire ne… így. Az arcotokkal úgy játszotok, ahogy szeretnétek, a legjellemzőbb vonásaitokat vegyétek fel.
Nem igen tudtam, hogy mit kezdjek magammal, úgyhogy jobb híján zavaromban nevetni kezdtem. Annie kb. 1 órán keresztül dolgozott, majd úgy ítélte meg, hogy elég kép készült rólunk.
-Oké, készen is vagyunk. Amíg átöltöztök dolgozok egy kicsit a képeken, hogy a nyers változatot meg tudjátok rögtön nézni
Izgatottan kapkodtuk magunkra a ruháinkat, majd visszamentünk a stúdióba.
-Jajj, de gyorsak voltatok. Nem vagyok még kész – nevetett Annie
- Oké, úgyis telefonálnom kell egyet – mondta Rob, azzal elvonult
Nem értettem, hogy miért ment el telefonálni, de nem foglalkoztam vele, inkább beálltam Annie mögé és nézegetni kezdtem a képeket. Rob 5 perc után vigyorogva jött vissza.
-Kivel beszéltél? – kíváncsiskodtam rögtön
- Ja ez? Nem fontos
- Oké… - mondtam durcásan és elfordultam
- Nem sokára megtudod – súgta a fülembe
- Na, kész vagyok – szólalt meg hirtelen Annie és felénk fordította a laptopját- Nekem ez a 3 tetszik legjobban – pörgette végig az említett képeket
- Hú, ez nagyon tetszik. Gyönyörű a mosolyod rajta – fordult hozzám Rob
- Tényleg nagyon jó lett a kép, csak olyan… olyan morci vagy rajta, nem?
- Elég komoly arcot vág, de ez volt a cél – mondta Annie
- És ezek meg fognak jelenni valahol? – kérdeztem
- Igen, de még nem tudjuk, hogy hol, mert sorban állnak a magazinok értetek
- Remek – dörmögte Rob
- Ne haragudjatok, de elég sok dolgom van még. Remélem, hogy ti is jól éreztétek magatokat – kezdett hirtelen búcsúzkodni Annie
- Ohh, oké…hát mi is nagyon élveztük és remélem még találkozunk – felelte hirtelen Rob, majd kioldalaztunk
- Jó gyorsan kidobott minket- állapítottam meg a kocsiban
- Tényleg kicsit fura volt. Viszont nekem elképesztően tetszenek a képek. Neked?
- Tényleg jók lettek, de… nem tudom. Kicsit többet vártam. Szépek meg minden, de semmi extra. Én nem ilyennek látom magunkat vagy nem tudom… - motyogtam
- Milyennek látsz minket?
- Nem hiszem, hogy ennyire különbözőek lennénk. Szerintem én teljesen másnak látlak, mint az emberek 99%-a. Csak remélem, hogy annyira ismerlek, mint a családod és az ő szemükben egy vicces, tehetséges és elképesztően szeretnivaló ember vagy… Most miért álltál meg? – kérdeztem értetlenül
- Látod pont ezért szeretnélek elvenni. Mert tudod, hogy milyen vagyok, mégis szeretsz és elfogadsz így – mondta Rob mélyen a szemembe nézve
Szavakkal csak elrontani tudtam volna a pillanatot, úgyhogy boldogan rámosolyogtam és megcsókoltam. A telefonja pedig megint közbeszólt…
-Szia! Mi újság? … Londonban, mert?... Őőőő… rendben, olyan 3-4 óra múlva lehet…De, de előtte még van egy kis dolgom…Nem, itt van velem valaki…Nem ismered…Igen, ő…Nem hiszem, hogy ez jó ötlet…Tudom, de akkor se akarom…Jah, egyszer talán… Jó, akkor ott…Szia! – köszönt el Rob és még már olyan erősen szorította a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjai
- Ki volt az?
- Senki fontos – préselte ki a szavait
- Kivel találkozol, akivel nekem nem kéne? – kérdeztem kicsit ingerültebben, mert kezdet felmenni bennem a pumpa. Mit vagy kit rejteget előlem?
- Ne kapd fel a vizet. Semmi olyanról nincs szó, amire gondolsz
- Valóban? És szerinted mire gondolok?
- Nyilván arra, hogy egy lánnyal találkozok
- Nem feltétlenül. De az se jobb, hogy egy barátoddal, aki előtt nem akarsz felvállalni – csattantam fel
- Ne beszélj hülyeségeket, tudod, hogy nem erről van szó
- Nem, egyáltalán nem tudom
- Akkor én mondom, hogy nem erről – felelte és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetésünket. Tüntetőleg csak előre bámult, a világért se mukkant volna meg
- Szerinted ezzel vége a beszélgetésnek? Nem kaptam választ
- Mert nem is volt igazi kérdésed, csak gyanúsítgatsz – vágott vissza Rob tőle szokatlan stílusban - Még, hogy nem volt kérdés? Szerinted a „Ki volt az” –t minek szántam?
Erre már nem reagált semmit, csak megrántotta a vállát és leparkolt a ház előtt.
-Rob, várj! Mi ez az egész? Beszéljük meg! – váltottam higgadtabb hangnemre
- Ne haragudj rám, ez az én hülyeségem. Egy gyerekkori barátommal, Marcus-szal találkozom, és tényleg nem szeretném, ha velem jönnél – mondta leszegett fejjel
- De miért? – kérdeztem letörten. Nem számítottam ilyen válaszra
- Nem miattad.
- Valami közöm mégiscsak van hozzá…
- Arról van szó, hogy… szóval bemutattam neki azt az egy szem komolyabb barátnőmet, aki volt és a találkozásuk után 1 héttel szakított velem. Okot nem mondott, de nem sokkal később láttam őket együtt. Aztán olyan is volt, hogy egy bárban voltunk, ahol megtetszett egy csaj, amit el is mondtam Marcus-nak, aki erre odament, hogy odahívja hozzánk, de nála ragadt és utána együtt mentek haza. Mindig minden lány őt választja – fejezte be szomorúan
- 2 kérdés. Te tényleg azért nem akarsz bemutatni neki, mert félsz, hogy elcsábít? Másodszor pedig, hogy nevezhetsz egy olyan embert a barátodnak, aki elvette a barátnődet?
- A barátság általában fontosabb nekem, mint egy barátnő. És igen, ettől félek. Tudom, hülyeség – motyogta Rob
- Persze, hogy az. Ebből a 6 milliárd sok millió emberből, aki a Földön él, egyet se tudnál mutatni, aki képes lenne elvenni tőled – mondtam a szemébe nézve
- Egyet se? – kérdezte egy kis mosollyal a arcán
- Nem ám – ráztam meg a fejem, majd lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam
- Ez most elég idétlenül jön ki, de visszajössz velem Londonba?
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Igen. Be kell bizonyítanom magamnak, hogy nem vagyok akkora balfék, mint gondolom.
- Inkább önbizalom hiányos vagy, mint balfék – mondtam elmélázva
- Nálam ez a kettő együtt jár. Még mindig úgy érzem magam, mint az a béna angol kissrác, aki éjjel nappal a gitárját nyúzta és a szobájában ült
- Hány „Világ legszexisebb pasija” díj kell még neked, hogy ezt elfelejtsd valamennyire?
- Azoknak nem hiszek, mivel azok Edward-nak szólnak. Nem is érdekelnek. Amíg te szeretsz olyannak,amilyen vagyok, addig minden tutis – mondta mosolyogva
- Akkor most minden tutis – ismételtem utána
- Szeretlek leendő Mrs. Pattinson!
- Én is téged Mr. Pattinson!

Annie Leibovitz épp nem ért rá, ezért egyik legjobb barátnőm, Aliz készített nektek egy képecskét. Remélem tetszik! :)

Bemelegedés :D

Hétfő=új rész:) Közeljövőben várható a 41. is, meglepivel együtt:D pussz

40. rész

A napok rohamosan teltek, ugyan olyan sebességgel, mint ahogy a zh-k követték egymást. A kezdeti bénázásaim szerencsére megszűntek, ezért 5 tárgyból elfogadható jegyet produkáltam, ami 5-tel kevesebb vizsgát jelentett. Rob elképesztően aranyos volt, ahogy sokszor éjszakába nyúlóan virrasztott mellett, amíg tanultam, kávét főzött, sőt ki is kérdezett ,ha kellett. Ilyenkor rendszeresen elejtett olyan megjegyzéseket, mint „Kíváncsi vagyok ezt mikor fogod hasznosítani” , „Ebből a mondatból csak minden harmadik szót értettem” vagy „ Úristen, te ilyeneket is tudsz??”. Időközben leszerződött egy filmre, amit Cambridge-ben fognak forgatni, és Bel Ami lesz a címe.

A Jamie-s program is aktuálissá vált, bár Rob többször ki akart bújni a dolog alól. Végül megint én győztem, így kedden délután elmentünk a Hope utca 4. számhoz, ami előtt már várt minket Jamie.
-Sziasztok! – integetett felénk remegő térdekkel
- Szia Jamie! Hadd mutassam be Robert-et – mondtam kissé talán túl hivatalosan
- Na-nagyon örülök – dadogta
- Én is. Bemehetünk? – kérdezte Rob idegesen tekingetve körbe
- Ja, persze. Gyertek csak
- Remélem tudod, hogy csak miattad jöttem el – súgta a fülembe
- Mindjárt megyünk utánad Jamie, 5 perc, oké? – szóltam oda neki, majd behúztam egy ajtó mögé Robert-et
- Mi az? – kérdezte értetlenül
- Tudom, hogy miattam jöttél csak el, és imádlak érte, hogy ilyen fáradtan is bevállaltad, de ha már itt vagyunk akkor érezzük jól magunkat, rendben? – kérdeztem és „meggyőzés” képp megcsókoltam
- Nagyon tisztességtelenek a módszereid, tudod, ugye? – nézett rám nagyot sóhajtva
- Persze, hogy tudom, ráadásul ez csak ízelítő – súgtam a fülébe és kihúztam az ajtó mögül, de visszarántott
- Ezért ez kevés – bökött a terem felé, ahonnan hangok szűrődtek ki, majd szorosan magához ölelt és hátradöntve megcsókolt
- Huhh…
- Csak gyakoroltam az esetleges romantikus jelentre – rántotta meg a vállát vigyorogva
- Ajánlom, hogy csak velem legyen ott bent ilyen jelented, különben Jamie elveszít egy törzsvendéget – feleltem mosolyogva, majd elindultunk a terem felé
- Én menjek be először? – torpant meg az ajtóban
- Te vagy a díszvendég, én csak testőr
- Remek… - dörmögte és lassan benyitott a szobába
Teljes némaság fogadott minket, majd Jamie felpattant és megtörte a csendet.
-Oké, szóval ő lenne a mai vendégünk, gondolom már értitek miért nem szóltam róla eddig. Mindenki, ő Rob Pattinson, Rob ők Sheila, Bob, Ryan, Paul, Marta, Lena, Anna, Dereck, Sam, Laura és Judy – mutatta be sorba az embereket
- Sziasztok! – intett Rob, majd zavartan a hajába túrt
- Ő pedig Zita, Robert barátnője, aki gyakorlatilag meggyőzte a vendégünket, hogy jöjjön el hozzánk
- Sziasztok! – köszöntem én is
- Azt hiszem minden formalitáson túl estünk, úgyhogy akár el is kezdhetnénk. Arra gondoltam, hogy először csak nézz minket, aztán idővel be is szállhatsz, ha van kedved, rendben?
- Persze, akkor leülünk ide – felelte Rob és egy kanapéhoz húzott
- Ti meg kicsit éledjetek fel, nem kell úgy viselkedni, mint egy csapat megszeppent tini lány! – pirított „tanítványaira” Jamie

Határozottan ő volt a csoport vezetője, ő adta meg a feladatokat és általában csak nézte ahogy játszanak, és instrukciókat adott. Mind a ketten meglepődtünk, hogy mennyire normálisan és profin viselkedett. Láthatóan Rob is megnyugodott és már nem félt tőle, ezért többször közbe is szólt. Éppen egy nálunk is ismert helyzetgyakorlatot játszottak, amikor Robert egyszer csak felpattant és beállt közéjük. Az volt a feladat, hogy adott 2 teniszező ember, akiket meg lehet állítani a cselekvés közben, ha arról eszébe jut valakinek egy másik tevékenység. Neki pedig eszébe jutott, ezért megállította Bob-ot, aki elvileg éppen ütötte vissza a labdát, és táncolni kezdett, amihez énekelt is egy kicsit. A partnere gyorsan kapcsolt és ő is riszálni kezdett. A hatás nem maradt el, az egész társaság dőlt a nevetéstől. A következő feladatban is játszott Robert, ahol különböző módokon kellett folytatni a játékot. Már mindenki felbátorodott, úgyhogy egymást túlkiabálva jelentkeztek mellé játszani. Végül Sheila „nyert”, aki többek között letargikus, nagyképű, dadogó, hiperaktív és kioktató stílusban játszott. Mind a ketten elképesztően jók voltak, Rob is nagyon elemében volt, felszabadultan nevetett és nagyon közvetlenül viselkedett.

-Ennyit gondoltunk mára, és titeket se akarunk feltartani – mondta mosolyogva Jamie közel 3 óra játék után
- Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ezt mondom, de nagyon élveztem! Elég fáradtan jöttem, de mostanra nyoma sincs – mondta mosolyogva Rob
- Ennek örülünk! Nagyon cuki vagy, hogy eljöttél és ha lenne kedved, akkor szívesen látunk bármikor! – felelte Jamie és kitárt karokkal határozott léptekkel elindult Rob felé, aki erre kicsit hátrálni kezdett, de megállítottam
Jamie szabályosan a nyakába borult és adott neki 2 cuppanós puszit, ami újfent zavarba hozta az én kis visszahúzódó szerelmemet. Következő lépésként viszont lejjebb vándorolt a keze és megfogta Rob fenekét.
-Oké, mi azt hiszem megyünk – mondtam legyűrve a nevetésemet és kimentettem Robert-et
- Rendben, köszi még egyszer! Sziasztok – köszöntek el kórusban, mi pedig kislisszoltunk
- Láttad, hogy letapizott? – hüledezett kint Rob, amire a kitörő nevetésem miatt csak bólogatni tudtam
- Ez nem olyan vicces – mondta kis sértődöttséggel a hangjában
- Ne haragudj. De a tipi-tapit leszámítva élvezted, nem?
- Ezt nem lehet csak úgy „leszámítani” – durcáskodott tovább már a kocsiban
Megint elkapott egy röhögő-görcs, de ekkorra már ő is megenyhült és velem nevetett.
-Egyébként nagyon szupcsi volt az este – váltott „buzis” hangra Rob, amivel csak tovább fokozta a nevetésemet
- Ne, ne, hagyd abba! Már fáj a hasam – kérleltem a könnyeimet törölgetve
- Ne hari szivi! Nem akarom, hogy fájjon a pocid – folytatta ugyanolyan stílusban
Lassan már levegőt se kaptam, de nem tudtam abbahagyni a nevetést. Rob egész úton „meleg” volt, csak a lakásba érve lett újra hetero, nem is akármilyen…
-Mintha olyasmit mondtál volna, hogy az a csók csak ízelítő volt – mondta szenvedélytől csillogó szemmel, de én még játszani akartam vele
- Azt csak azért mondtam, hogy rendesen viselkedj a srácokkal – vontam meg nem törődöm stílusban a vállam, majd kibújtam a karja alatt és a konyhába indultam
- Ezt nem mondhatod komolyan! – fakadt ki Rob
- Te is megmondtad, hogy tisztességtelenek, az eszközeim – emlékeztettem és rákacsintottam
- Na de ennyire? Jól van, ha te így, akkor én is így – mondta eltökélten, majd leült a kanapéra és magához vette a gitárját.

Annyira már ismert, hogy tudja, hogy nem tudok ellenállni a gitárjának és az éneklésének. Rövid hangolás után belefogott a nekem írt dalába, mintha nem vett volna le már azzal a lábamról, hogy gitározott. Elég profi volt már ahhoz, hogy vakon játsszon, ezért egész végig engem nézett és elővette az ellenállhatatlan mosolyát is.
-Oké, te nyertél – adtam meg magam és a háta mögé másztam, hogy át tudjam karolni
- Nem tudom, mire gondolsz - szólt felvont szemöldökkel, de a zenélést nem hagyta abba
- Az a csók tényleg csak ízelítő volt – búgtam a fülébe, de mivel továbbra is jégszoborként viselkedett, lejjebb csúsztattam a kezem
- Azt hittem tovább bírom, de nem jött be – mondta szinte csak magának, majd félretette a gitárját és az ölébe húzott.
Láttam, hogy megint teljesen begerjedt, úgyhogy jöhetett a következő „csapás”.
-Kérsz bort? – kérdeztem és vigyorogva kipattantam az öléből, ugyanolyan értetlen arccal ott hagyva, mint előtte
- Ezt nem teheted velem!
- De-de! Egyébként is jól érezted magad este – világosítottam fel és kutatni kezdtem egy üveg bor után
Félig a konyhaszekrényben jártam, amikor hátulról elkapott.
-Iszonyatosan kívánlak! – súgta a fülembe, olyan hangon, aminek egy kőszobor apáca se tudott volna ellenállni
Megadóan hátrafordultam, és azonnal heves csókcsatába kezdtünk, majd felültetett a konyhapultra, ahol újra egymáséi lettünk. Lassan végigjárjuk az egész lakást…
-Ma beszéltem anyával és azt mondta, hogy nagyon szeretné, ha velünk töltenéd a karácsonyt – mondta Rob miután már megfürödtünk és a hálóban feküdtünk
- Uhh, nagyon kedves anyukádtól, de szerintem a szüleim ragaszkodnak majd hozzá, hogy menjek haza, Anglia ide vagy oda
- Én is gondoltam erre, mondtam is neki, de ragaszkodott, hozzá, hogy legalább kérdezzelek meg
- Értem. Hát majd megpendítem a dolgot az otthoniaknak. Szívesen lennék veled és a családoddal – mosolyogtam belegondolva
- Nagyon szeretnek téged, főleg anya. Ráadásul a tesóimmal nem is találkoztál még. Mindketten bolondok, de ezért imádom őket
Annyira más volt az arca Rob-nak amikor a családjáról beszélt, egészen kisfiús lett attól a fajta mosolytól.
-Hú, eszembe jutott valami – ültem fel hirtelen
- Mi?
- Mi lenne, ha szenteste nálatok lennék és másnap mennék haza. Akkor mindenki boldog lenne
- Igazad van! Látszik, hogy kettőnk közül te jársz egyetemre – bókolt vigyorogva
- Jah, és kettőnk közül is én írok holnap után 1200 oldalból zh-t – mondtam fintorogva
- Ne aggódj, úgy is sikerül. Holnap van valami fontos órád?
- Nem nagyon, mert?
- Itthon maradhatnál tanulni, nem? Csak, hogy több időd legyen – javasolta
- Lehet, hogy az lesz… De remélem más terveid nincsenek velem holnap – kérdeztem gyanakodva
- Semmi más – biztosított róla Rob
Másnap reggel egészen 10-ig aludtam, Rob nem is volt már otthon. Hagyott egy levelet, miszerint Cambrigbe kellett mennie, de este jön és elmegyünk vacsizni, hogy főzés helyett is tudjak tanulni. Gyorsan átöltöztem otthoni ruhába, majd kávét főztem és nekiugrottam a tanulnivalómnak. Nehezen ment a koncentrálás, mindig elkalandoztak a gondolataim, ezért jóval tovább tartott átrágnom magam a dolgokon, mint vártam. Viszont szerencsére egy csomó dologra emlékeztem az előadásokról, úgyhogy 7 körül már a tudás teljes (?) birtokában mentem el letusolni. Este a Griffin nevű étteremben vacsoráztunk, majd 11 körül már le is feküdtünk aludni, mert mind a ketten fáradtak voltunk.
-Hánykor is van a zh-d? – kérdezte reggel Rob
- 9-kor
- Oké, nagyon szurkolok. Írj majd ha végzel, rendben?
- Persze, de nem leszel itthon?
- Nem, mert Londonban lesz egy interjúm délben
- Ohh, értem, akkor majd utána talizunk. Szeretlek!
- Én is téged kicsim! Ügyes legyél!

Az egyetemre menet az anyagot mondtam fel magamnak, majd elégedetten konstatáltam, hogy emlékszem a megfelelő dolgokra. A teremben jóval többen voltak, mint a megszokott. Gyorsan megkerestem Giorgiát és beültem a mellette lévő padba. Idegesen összemosolyogtunk, majd feszülten várni kezdtük a tanárt. 9 előtt pár perccel meg is érkezett, nyomában Zac-kel. Undorodva néztem rá, amit figyelmen kívül hagyott és beült a mögöttem lévő padba. A prof kiosztotta a lapokat és kezdetét vette a zh-ra szánt 2 óra. Az első 4 kérdést viszonylag könnyedén vettem, néha ugyan elbizonytalanodtam, de úgy voltam vele, hogy inkább leírom és hülyeség, mint hogy kihagyjam és jó legyen. Az utolsó kérdésben szereplő fogalomról viszont soha nem hallottam. Még csak hasonlítani se hasonlított semmilyen általam ismert szóra. Idegesen tekintettem körbe, segítséget várva valakitől, de mindenki szorgosan körmölt. Végül arra jutottam, hogy a 3-as, de inkább a 4-es már megvan, úgyhogy nem görcsölök, lehet, hogy így eszembe is fog jutni valami használható. Természetesen nem így lett. Már hosszú percek óta a fotózáson járt az agyam, amikor egy kis papír fecni landolt az ölemben. Ijedtem néztem fel, hogy meglátta-e a tanár, de szerencsére épp dolgozatot javított. Hátrafordultam, hogy leosszam Zac-et, de még mielőtt bármit suttoghattam volna, a „megoldás” szót tátogta felém. Értetlenül nyitottam ki a kis papírt és az utolsó feladat megoldását találtam benne. Gyorsan átfutottam a csúnya íráson, majd a táskámba süllyesztettem a „bizonyítékot”. Már a gondolat sem tetszett, hogy bármilyen segítséget elfogadnak Zac-től, viszont csábított a jobb jegy lehetősége. Végül egy fele-fele megoldás mellett döntöttem, mivel nem írtam le mindent a papírról, csak pár fontosabb mondatot.

Mivel így már végeztem is, összepakoltam a cuccom és leadtam a dolgozatot a professzornak, majd gyorsan kislisszoltam, mert nem akartam Zac-kel beszélni. Úgy éreztem, hogy elárultam Ashley-t.

Névtelenek figyelem:D

Sikeresen beállítottam, hogy bárki írhasson kommentet, remélem élni fogtok vele:D

Én szívesen felteszem holnap a következő részt, de akkor többet kell várnotok a 41.-re mert még nem igen van kész. Döntsetek ti :D

Köszönöm szépen a rengeteg sok kommentet (Kinga:D)! És tényleg szegedi vagyok egyébként:)

puszi

Ajánlat 1, 2

Én sem hittem volna, hogy ilyen hamar, de elkészült az új rész! Csak nektek csak most fel is teszem és hamarosan jön a 40. is:) komipuszi:)

39. rész

A homidokinak igaza volt, mert a gyógyszer hatására 4 nap múlva már semmi bajom nem volt, leszámítva a rengeteg tanulnivalót, amit pótolnom kellett. Rob-nak hiába nem volt éppen „munkája” a sok tárgyalás, fotózás és interjú miatt alig láttuk egymást. Egyik nap suli után bementem Jamie-hez, aki annyira fel volt pörögve, hogy esélyesnek láttam a kávékészlet kifogyását.
-Miért pörögsz így búgócsiga? – kérdeztem nevetve és a vállára tettem a kezem, hogy kicsit leálljon
- Annyira vártalak már, mert támadt egy szupi ötletem, amiben tudnál segíteni
- Nem zárlak össze Rob-bal – kötöttem ki az elején
- Jajj, te butus, nem arról van szó. Viszont köze van Hozzá
- Na jó, ki vele. Mit akarsz az én szexi fél istenemmel – idéztem ironikusan Jamie-t, de erre csak legyintett egyet
- Szóval arról van szó, hogy járok egy amatőr színtársulatba, ahova időnként meghívunk 1-1 híresebb színészt. És arra gondoltam, hogy a te Robert-ed is tiszteletét tehetné egy alkalommal. Semmi különös nem lenne, csak beszállna pár helyzetgyakorlatunkba, és elmondaná a véleményét. Lécciii!!! – nyavalygott
- Eddig kik voltak nálatok?
- Hát pl. Bianca Jones
- És ő ki?
- Hát… a helyi tv-n menő Top Shop-ban ő vigyorog a termékek mellett…
- Neki mi köze van a színészethez? - kérdeztem és kitört belőlem a nevetés
- Jó hát, nem egy nagy társulatban játszom, ergó nem tudunk világsztárokat meghívni…
Annyira kis szánni valóan mondta ezt, hogy megsajnáltam.
-Oké, megígérem, hogy megkérdezem Rob-ot. Most éppen fotózzák valahol, de amint hazaér megbeszélem vele, rendben? Egyébként mikor lenne ez a dolog?
- A jövő hét kedd lenne a legjobb, de utána való héten is szívesen látjuk
- Rendben. Hívlak, ha van valami eredmény
- Köszi, egy angyal vagy – ujjongott Jamie és hajolt is a „arc összeérintés nélküli” puszinkra
Miután haza értem és üresen találtam a lakást, nekifogtam egy elképesztően unalmas könyv elolvasásának, ami a következő zh-hoz kellett. Szabályosan szenvedtem, annyira értelmetlen és uncsi volt, úgyhogy félre tettem, „majd holnap” jeligével… Olvasás helyett nekiálltam vacsorát főzni, mert tudtam, hogy az én kis szívszerelmem elalél tőle, ami jól jön, ha meg akarja győzni az ember valamiről, amihez tuti nem lesz kedve. Valami puccoshoz már elég fáradt voltam, úgyhogy rakott krumplit készítettem, ami a kőrözött mellett az egyetlen magyaros kaja, amit szeret, bár rendszeresen virsli volt a kolbász helyett. Már a különböző rétegek lepakolásánál tartottam, amikor megjött Rob egy hatalmas csokor virággal.
-Szia szerelmem! Ezt neked hoztam! – köszöntött hatalmas mosollyal, majd mielőtt bármint mondhattam volna, olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy beleszédültem
-Húha – nyögtem, miután újra levegőhöz jutottam
- Nagyon hiányoztál, ráadásul egész nap egy másik nőt kellett fogdosnom a fotózás miatt – adott magyarázatot az előbbi „lerohanására”
- Hát akkor remélem, hogy mindig ilyen partnereid lesznek– feleltem mosolyogva
- Én is, pláne, a következő… - mondta titokzatosan, majd odaadta a virágot
- Mire készülsz? – kérdeztem gyanakodva
- Oké, szóval csak hallgass végig, utána nyugodtan mondhatsz nemet is, de én szeretném ha elvállalnád. Arról van szó, hogy ma felhívta Scott-ot Annie Leibovitz, a fotográfus és szeretne készíteni velem egy fotósorozatot, amin veled vagyok. Elég híres embereket fotózott már, például John Lennon-t, Demi Moore-t meg egy csomó más embert is
- Ezt most komolyan mondod? – kérdeztem döbbenten
- Igen, de ne aggódj, mert olyan „elkendőzött” lenne az egész, Annie már mindent kitalált. Azt mondta, hogy lát bennünk valami olyat, amit eddig még egy képen sem látott és szerinte ő meg tudná ezt mutatni a képein. Én nagyon szeretném
- Nem, félreérted. Imádom Annie Leibovitz-ot és a munkáit, és totál hihetetlen, hogy ilyen lehetőséget kaptam – mondtam örömittasan
- Komolyan? – kérdezte csillogó szemmel, majd felkapott és forogni kezdett velem
Miután mindketten kellően elszédültünk és a kanapéra estünk, felhoztam neki a Jamie-s témát.
-Lenne itt valami, aminek pedig én örülnék nagyon, ha elvállalnád – kezdtem bele mézes-mázos hangon, miközben a haját birizgáltam
- Neked bármit – felelte Rob kissé önkívületi állapotban
- Ma voltam benn Jamie-nél a kávézóba, aki elmondta, hogy egy amatőr színtársulatban játszik, ahova rendszeresen hívnak meg többé-kevésbé híres színészeket és szeretné, ha egyszer te is elmennél
- Jajj ne – torzult el az arca
- Azt mondtad, hogy nekem bármit megteszel – emlékeztettem vigyorogva
- Tudom, de…
- Mi a baj?
- Félek Jamie-től – motyogta lehajtott fejjel
Olyan jót nevettem az arckifejezésén, hogy ha nem kap el, akkor leestem volna a kanapéról.
-Légyszi, légyszi, légyszi – kérleltem még mindig mosolyogva
- Na jó, de te is gyere el velem és kérd meg a srácot, hogy ne szóljon senkinek, hogy megyek. Nem akarok milliónyi paparazzit és újságírót.
- Oké, megbeszéltük. A fotózás mikor lesz?
-Elvileg 3 vagy 4 hét múlva. Scott nem tud még minden részletet, de Annie azt mondta, hogy kitalált valamit, de csak akkor mondja el, ha mindketten rábólintottunk a dologra.
- Nagyon titokzatos, de ezt szeretem benne. Annyira megfogta Lennon és Yoko Ono közti viszonyt azon a fotósorozaton, hogy csak a vak nem láthatta, hogy mennyire függött Ono-tól John. Nem bírom azt a nőt – mondtam kicsit ingerültebben, mint mindig, amikor a szóba került.
- Én se szeretem, túl törtető és akaratos, ne is beszéljünk róla. Mi ez a fantasztikus illat? – váltott témát
- Készítettem vacsorát, hogy könnyebben rávegyelek a Jamie-s dologra – vallottam be töredelmesen
- Szóval úgymond le akartál fizetni? – kért számon viccesen Rob
- Igen és nagyon nagyon sajnálom – motyogtam ártatlan arcot öltve
- Hát, nem tudom, hogy meg lehet-e ez bocsájtani
- Ha már itt tartunk, te meg a virággal akartál lekenyerezni – tettem csípőre a kezem
- Van benne valami… Mi lenne, ha mindkettőt figyelmen kívül hagynánk és valami egészen mást csinálnánk? – kérdezte, majd visszahúzott a kanapéra és rám hajolt
- Mire készül Mr. Pattinson? – kérdeztem már a hátát simogatva
- Pont arra, amire te – felelte szenvedélyes hangon és azonnal birtokba is vette az ajkaimat.
Rekord sebességgel kerültek re rólunk a ruhadarabok, amik szanaszét landoltak a szobában. Olyan szeretkezést produkáltunk, mint amikor először voltunk együtt nálunk, Magyarországon. Nem hiába, valamilyen szinten végül is békülő szex volt…
-Nem mintha megbántam volna, hogy sztronóztuk a vacsorát, de nem vagyok Edward szóval nem tudok veled jól lakni – mondta Rob komolynak szánt hangon, mialatt a mellkasán pihenő tincseimmel játszott
- Basszus, a rakott krumpli – kaptam észbe és kirohantam a konyhába, hogy kivegyem a sütőből
Amikor kivettem a tálat és megláttam, hogy tartalma egy az egyben megégett, kitört belőlem a nevetés.
-Szerinted jó háziasszony leszek, ha nem érzem meg, hogy füstöl a kajám?
- Szerintem igen, de vedd figyelembe, hogy ezt olyasvalaki mondja, aki elrontja a zacskós levest – válaszolta Rob és ő is nevetni kezdett
- Azért az vicces, hogy annyira lefoglaltuk egymást, hogy még ezt a bűzt se éreztük meg – böktem a szag forrására
- Nem a mi hibánk, biztos jól szigetel a sütő – mondta nagy komolyan
- Jah, nyilván nem arról van szó, hogy megszűnik a külvilág, ha együtt vagyunk – helyeseltem vigyorogva
- Hmm… mondjuk ez is igaz. Áhh, kevés vagyok én ehhez, viszont fantasztikus a kajarendelő képességem. Pizza vagy indiai kaja?
- Kínai nem játszik?
- Neked bármi játszik életem, ha kell, akkor kalkutta-i kaját rendelek – kedveskedett egy csók kíséretében
- Azt majd holnap, ma jó lesz a kínai is
Rob gyorsan leadta a rendelést, majd leült mellém a kanapéra én pedig az ölébe feküdtem. Furcsa volt ez a felállás, mert eddig mindig fordítva volt a dolog, én simogattam és kényeztettem az arcát. Finom ujjaival körberajzolta a fülem majd a nyakam vonalát, ezután következett a szám és az orrom. Rendszeresen végig futott rajtam a borzongás, annyira jól esett az érintése, amire mindig halk kuncogással reagált. Kevesebb, mint fél óra múlva megszólalt a csengő, jelezve, hogy megjött a vacsoránk. Robert azonnal felugrott, de megállítottam
-Hadd vegyem át én a kaját, mert ha meglát a futár elejti a zacskót, kiborul a kaja, ergó megint éhen maradunk – vázoltam nevetve
- Jajj, de viccesek vagyunk – nyújtotta rám Rob nyelvét
- Ráadásul megtudná, hogy itt laksz
- Na jó, ebben igazad van, de én fizetem – kötötte ki, azzal odaadta a pénztárcáját
- Rendben, de akkor bújj el – makogtam nevetve
- Mi lenne, ha inkább zsákot húznék a fejemre? – kontrázott rá Rob
- Remek ötlet! – helyeseltem, majd hatalmas vigyorral nyitottam ajtót a közben felérő futárnak
Kisebb nevető rohamok árán, de átvettem a vacsit, majd kipakoltam a kis papírdobozokat az asztalra.
-Itt a vacsora! – kiáltottam Rob-nak
- Szerinted így kevésbé vagyok felismerhető? – kérdezte komolyságot erőltetve hangjára
- Úgy nézel ki, mint egy emó – feleltem nagy nehezen legyűrve a kitörni készülő nevetésemet, utalva a szemébe fésült és totál lenyalt hajára
- Azok a világfájdalmas tinik?
- Igen
- Akkor mellé fogtam, mivel boldog is vagyok meg felnőtt is… - állapította meg
- Ennek igazán örülök, de gyere enni, mert éhen halok – kérdtem mosolyogva, mire rögtön leült mellém
- Irtó hülyén nézel ki – vigyorodtam el és összeborzoltam a haját
- Így jobb?
- Sokkal!
Tinédzserség ide vagy oda, mi pont úgy viselkedtünk, mint a gyerekek. Egymást etettük, percenként csókolóztunk, viccelődtünk és nevetgéltünk. Robert kitalálta, hogy ő bizony pálcikával fog enni, mert neki ez is megy. Végül tényleg pálcikával evett, de persze nem szokványos módon.
-Szerinted a kínaiak is így csinálják?
- A jó fejek tuti – bizonygatta nevetve és harapott egyet a pálcára felszúrt szezámmagos húsból
Másnap beszéltünk Scott-tal, aki azonnal felvette a kapcsolatot Annie Leibovitz menedzserével, hogy beleegyeztünk a fotózásba. Kiderült, hogy 3 hét múlva lesz a fotózás, és még pénzt is kapunk érte, nem is keveset. 4 millió forintnak megfelelő dollárt.
-Ez most komoly? – kérdeztem teljesen ledöbbenve
- Persze, ez így megy – világosított fel mosolyogva Rob
- Nem csodálom, hogy ennyi pénzed van – csúszott ki a számon a csak gondolatnak szánt mondat
- Hát így is mondhatjuk – fogadta vigyorogva az elég idióta megszólalásomat
- Bocsi, csak teljesen el vagyok varázsolva – magyarázkodtam
- Semmi baj, megértelek. Most mennem kell, van egy kis dolgom Londonban, de nem maradok sokáig
- Rendben, nekem is be kell mennem az egyetemre
Annyira el akartam már mondani Giorgiának a legújabb fejleményeket, hogy futólépésben mentem a suliba, ám amikor megláttam, letettem a dologról. Kisírt szemekkel ült a padban és csak bámult maga elé.
-Mi történt? – szegeztem neki rögtön a kérdést és leültem mellé
- Szakítottunk – felelte és megint rátört a sírás, ezért magamhoz öleltem
- Tudod, mondtam, hogy mennyire féltékeny mindenkire. Szóval tegnap elmentem kávézni az egy sráccal, csak barátilag és rám sütötte, hogy megcsaltam- szipogta
- De mondtad neki, hogy nem történt semmi?
- Persze, de nem hitte el. Aztán mérges lettem, hogy meggyanúsít és én szakítottam vele
- Megbántad? – kérdeztem halkan
- Nem, de attól még nagyon pocsék érzés
- Ha nem bántad meg, akkor jó döntést hoztál. Majd kihevered – vigasztaltam mosolyogva
- Köszi, hogy itt vagy velem – felelte hálásan
Hiába tudtam volna világgá kiáltani a boldogságom, nem volt szívem rázúdítani Giorgiára, hogy én bezzeg a fellegekben járok. Majd ha kicsit helyrerázódik a lelke.
Lassan de biztosan közeledett az év vége, ezért egyre gyűltek a zh-k és a beadandó dolgozatok. Én legalábbis így éreztem, mivel mindet a legutolsó pillanatra hagyok. Éppen ezért 2 napom volt 2 beadandó megírására. Reméltem, hogy Rob nem tervezett semmit a hétvégére, mert lesz mit csinálnom…

Ilyen virágot hozott Rob

Annie Leibovitz