A nagy döntés

Éééééss igen! Elkészült :D Have fun:)

82. rész

Szép lassan megtaláltam a helyem az irodában, de nem pont ilyennek képzeltem álmaim állását. Az egész város és az ország is idegen volt, annak ellenére, hogy már éltem itt. Rob az első 3 hónapban Amerikában forgatott, szóval alig találkoztunk, egyedül kellett megbirkóznom mindennel. Párszor sikerült is kiborulnom, amit általában rajta vezettem le. Nem egy telefonbeszélgetésünk végződött azzal, hogy köszönés nélkül kinyomtam a telefont, utána pedig nem vettem fel neki. Az egyik ilyen alkalmával sírva borultam az ágyra és intenzív önsajnálatba kezdtem, egészen addig, míg el nem nyomott az álom.
Hajnalban hangos kopogtatásra riadtam fel, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Felkapcsoltam az össze kezembe akadó lámpát, miközben az ajtóhoz csoszogtam?
- Ki az?
- Tom vagyok, engedj be kérlek
Csodálkozva fordítottam el a kulcsot a zárban és szembe találtam magam az ajtónak dőlve alvó Tommal.
- Utálom a férjedet – dörmögte még mindig csukott szemmel
- Mit keresel te itt és miért utálod Robertet?
- Felhívott, hogy összevesztetek és rácsaptad a telót, szóval valami nem tutis nálad. És „megkért”, hogy jöjjek ide – mutatott gunyorosan idézőjelet
- De minek küldött ide?
- Mit tudom én, teljesen szét van csúszva. Azt mondta, hogy én vagyok hozzád a legközelebb és nézzem meg, hogy mi van veled
- Ez teljesen bekattant. Ideküld téged az éjszaka közepén – motyogtam mérgesen miközben a szobámba mentem a telefonomért
Türelmetlenül dobolva vártam, hogy végre felvegye azt az átkozott telefont, de hiába. Még kétszer újra próbáltam, de semmi eredménye nem volt, úgyhogy visszamentem a nappaliba, ahol Tom békésen szuszogott a kanapén. Jót mosolyogtam rajta, ahogy felhúzott térdekkel kuporgott a kis heverőn, ölelve egy díszpárnát. Ráterítettem egy takarót, majd én is visszamentem aludni. Már majdnem elnyomott az álom, amikor megszólalt a telefonom, Rob csengőhangján.
- Minek küldted ide szerencsétlen Tom-ot? – kérdeztem köszönés nélkül
- Neked is szia és bocs, hogy aggódtam érted – felelte sértődötten
- Ha azt hiszed, hogy csak egy közvetítő emberen keresztül tudjuk megoldani a gondjainkat, az már régen rossz
- Ezt meg hogy érted?
- Nem tudom. Sehogy. Fáradt vagyok és 3 óra múlva fel kell kelnem
- Nagyszerű. Akkor szia – puffogott mérgesen és most ő nyomta rám a telefont
Kialvatlanul és morcosan ébredtem reggel, hatalmas karikákkal a szemem alatt. Kitámolyogtam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam, majd főztem kávét a még mindig alvó Tom-nak is. Mivel nem ébredt fel mielőtt elindultam volna, írtam neki egy levelet és az asztalra tettem a pótkulccsal együtt.
Kedvetlenül ballagtam az egyetem felé, hogy belevessem magam egy rém izgalmasnak ígérkező londoni kirándulás megtervezésébe. Lehet, hogy kicsit barátságtalan is voltam a kollégáimmal, mert nem nagyon szóltak hozzám egész nap, bár nem is nagyon lett volna alkalmuk rá, mert a szervezkedés miatti telefonálás lekötött. Mindenkivel beszéltem, kivéve Robertet…
Hiába voltunk férj és feleség, ugyanúgy bedurciztunk néha, mint régebben. Én úgy éreztem neki kell felhívnia és bocsánatot kérnie, ő pedig az én hívásomra várt. Utáltam ezt a helyzetet, de ugyanolyan makacsok voltunk és inkább szenvedtünk, mint sem hogy „megtörjünk”. Elég rossz időszak volt ez az életemben, mert sem a munkámban, sem pedig a magánéletemben nem éreztem magam sikeresnek. Anyáéknak persze azt mondtam, hogy minden rendben, mert nem akartam a szemrehányását hallgatni, otthon viszont nem egyszer elsírtam magam.
Úgy éreztem, hogy minden kicsúszott a kezem közül, ezért egyik hétvégén fogtam magam és elrepültem Rob-hoz Amerikába. Annyira nem beszéltünk egymással, hogy azt sem tudtam melyik hotelben szállt meg, úgyhogy amint Los Angeles-be értem felhívtam Ashley-t, hogy megmondja a címet. Éppen forgatott, úgyhogy felmentem az üres szobájába és vettem egy frissítő fürdőt. Átöltöztem tiszta ruhába és a tévét kapcsolgatva vártam, hogy visszaérjen, és próbáltam kitalálni, hogy mit mondjak neki. Este 7 óra fele végül hallottam, hogy Rob nyitja az ajtót és közben telefonál.
-Ne kiabálj velem, én mindent megpróbáltam… Ezt meg honnan veszed?... Jah, nyilván… Ne haragudj Kellan, de ebben nincs túl nagy tapasztalatod, szóval… Le kell tennem, majd… majd beszélünk – makogta kitágult szemmel a telefonba Rob, majd a zsebébe süllyesztette azt
- Szia – köszöntem halkan
- Szi-szia. Hogy kerülsz te ide?
- Gondoltam meg kéne beszélnünk ezt az egészet, mármint… nézz ránk. Házasok vagyunk, de vagy egy hete nem beszéltünk egymással normálisan
- Én akartam, csomószor hívtalak, de mindig olyan érzékeny voltál. Azonnal felkaptad a vizet
- Szóval minden az én hibám? – kérdeztem mérgesen
- Látod? Pont erről beszélek – mondta dühösen és az asztalra dobta a baseball sapkáját
- Sajnálom Rob, oké? Nem direkt csinálom, csak nagyon rossz passzban vagyok és szükségem lett volna a férjemre, hogy mellettem álljon –rogytam le az ágyra szomorúan
Pár pillanatig csak állt előttem, majd kiment a szobából.
- Ez most komoly? Nem is mondasz erre semmit? Mi a fene van veled Rob? – kiabáltam utána, de nem szólt semmit csak a táskájával együtt visszajött és leült mellém
- Estére vettem jegyet, hogy hazarepüljek – mutatta fel mosolyogva a borítékot- Utálom ezt a helyzetet, de előbb nem tudtam elszabadulni. Sajnálom, hogy nem voltam melletted
- Én pedig, hogy olyan hisztis voltam – bújtam hozzá végre
- Most pedig mond el, hogy mi a baj
A mellkasának döntöttem a fejem és nagy nehezen mesélni kezdtem a munkáról, a városról és mindenről, ami miatt rosszul éreztem magam.
- Hát ez nem hangzik túl jól szívem. Sajnálom, hogy nem jött be ez a meló.
- Én is, de nem tudhattuk előre – rántottam meg a vállam szomorúan
- Most mi lesz? Felmondasz? – emelte fel az állam
- Megfordult már a fejemben. De akkor utána mégis mit csináljak?
- Biztos találsz másik munkát, amit szeretsz is. Talán…
- Igen?
- Csak arra gondoltam, hogy … oké ez csak egy ötlet, de mi lenne, ha ideköltöznél Amerikába? Aláírtam még 2 filmre, azaz 1 évig tuti itt leszek. Nem akartam még mondani, mert még jobban kiborultál volna – tette hozzá csendesen
- Huhh...
- Oké, nem kötelező, csak egy ötlet volt
- Nem, nem az. Igazság szerint tetszik a dolog. Itt biztos több lehetőségem lenne, és együtt lennénk
- Ez komoly?- csillant fel a szeme
- Igen, de neked nem lenne sokkal nehezebb a paparazzik miatt?
- Már közel sincs akkora felhajtás körülöttem, mint régebben és az, hogy veled legyek, mindennél fontosabb – húzott közelebb magához, majd félénken ugyan, de megcsókolt
Azonnal a nyaka köré fűztem a kezem és boldogan csókoltam vissza bátorságot adva neki ezzel.
Annyira beleéltem magam az „új életünkbe”, hogy alig tudtam aludni éjszaka, bár nem csak a tervezgetés foglalt le…
Nem tudtam még, hogy hogy lesz, csak azt hogy el akarok tűnni Angliából. Környezetváltozásra volt szükségem és meg se álltam Amerikáig. A szüleimtől persze megkaptam, hogy nem vagyok elég kitartó stb., de már ez sem tudta a kedvemet szegni. Tudtam, hogy jó döntést hoztam.

Zita a reptéren

Szösszenet

Lassan, de biztosan készül az új rész, addig is egy kis szösszenet az elejéről! :)

"- Utálom a férjedet – dörmögte még mindig csukott szemmel
- Mit keresel te itt és miért utálod Robertet?
- Felhívott, hogy összevesztetek és rácsaptad a telót, szóval valami nem tutis nálad. „Megkért”, hogy jöjjek ide – mutatott gunyorosan idézőjelet
- De minek küldött ide?
- Mit tudom én, teljesen szét van csúszva. Azt mondta, hogy én vagyok hozzád a legközelebb és nézzem meg, hogy mi van veled
- Ez teljesen bekattant. Ideküld téged az éjszaka közepén – motyogtam mérgesen miközben a szobámba mentem a telefonomért"

késik

Kicsit elúsztam a vizsgák és beadandók miatt, úgyhogy nem tudom mikor lesz időm írni, de rajta vagyok az ügyön :):)
bocsii
xx

Az első nap

:) köszönöm (:

81. rész

Másnap reggel én még hazamentem, hogy segítsek anyának pakolni. Nehéz és egyben fura is volt összedobozolni gyakorlatilag az életem, és ahogy ürült a régi szobám úgy kezdtem el nosztalgiázni is. Pontosan emlékszem rá, amikor 14 évvel ezelőtt apáék elhoztak ebbe a dohos, koszos és régi házba, majd közölték, hogy megvették. Tele ütött-kopott bútorokkal és az egyik kanapé kiszakította a nadrágom. Elképzelésem se volt, hogy mit láttak benne, azon kívül, hogy jó helyen volt.

7-8 hónap alatt viszont olyan gyönyörű házat varázsoltak belőle, hogy alig hittem a szememnek. Nyáron költöztünk be, a nappaliban még nem volt parketta, csak beton, de nekem feltétlenül szülinapi „bulit” kellett tartanom.
Apa dolgozószobája az enyém mellett van, és amikor kicsi voltam mindig megkértem, hogy maradjon ott, amíg el nem alszom. Imádtam ezt a házat, de ideje tovább lépnem és „önálló életet” kezdenem.

Az egyetemen keresztül fogok kedvezményesen bérelni egy lakást, állítólag egész közel van hozzá és nem is drága. Úgy egyeztünk meg Robbal (pontosabban én kijelentettem), hogy majd ha spórolok annyi pénzt én is, akkor felesben veszünk egy házat. Házat bizony, mert gondolunk a jövőre…
Anya kitalálta, hogy eljön velünk, hogy segítsen berendezkedni, úgyhogy teljesen tele volt az autó Ferihegyre menet, ami meg is látszott a tempóján…
Apát még soha nem láttam sírni, de úgy tűnik ennek is eljött az ideje. Ez amolyan férfias, eltitkolós sírás volt, de nagyon jól esett, hogy ennyire hiányozni fogok neki.

Londonban már várt ránk a kocsi és persze rengeteg paparazzi is, de már nagyon rutinosak voltunk, csak anya szorult néha egy kis segítségre. Rob-nak ott kellett maradnia 2 napra, de megígérte, hogy amint tud, ő is jön Cambridge-be. A házinénit előre megkértem, hogy engedje be a költöztetőket, szóval már az összes cuccom a lakásban várta, hogy kipakoljam. Az első gondolatom, miután beléptem, azt volt, hogy ez irtó pici. A konyha és a nappali együtt volt akkora, mint az oxfordiban csak a konyha, ezen kívül volt egy kicsi, de nagyon világos hálószoba és a fürdő. Új és modern lakás volt, összességében tetszett is, csak meg kell szoknom.

A legszükségesebbeket kipakoltuk anyával, aztán elmentünk vacsizni, mivel nemhogy kaja, de még hűtő sem volt otthon. Az ilyen elektronikai cikkeket holnap fogja Rob elküldetni az oxfordi lakásból, pláne, mivel el akarja adni azt.
Fizikailag 3 nap alatt beköltöztünk, Rob is áthozta pár cuccát és szinte már meg se lehetett mozdulni a kis lakásban.

- Nyugi, meg fogod szokni. Természetes, hogy még kicsit fura – simogatta a hajam 1 hét után
- Annyira gyorsan történt minden, én meg csak sodródtam a dolgokkal. Elköltöztem otthonról, esélyes, hogy örökre a férjemmel. Minden annyira idegen még – motyogtam és éreztem, hogy nő a gombóc a torkomban
- Tudom, de meg tudsz vele birkózni és én is itt vagyok. Velem is ugyanolyan gyorsan történt minden, mint veled, ráadásul tudod, hogy milyen tesze-tosza tudok lenni, de bennünk biztos vagyok és abban is, hogy imádni fogod a munkát, ezért nem aggódok – húzott fel az öléből
- De mi lesz, ha…
- Csss… Nincsen de – szólt közbe, mire grimaszolni kezdtem
- Ne vágj pofákat, mert úgy maradsz – bölcselkedett vigyorogva
- Így kell beszélni a feleségeddel?
- Őő… még nincs 2 hete, hogy elvettelek. Majd beletanulok – pillogott rám ártatlanul

Az évek során egy hajszálnyit, mintha csendesedett volna a Rob körülötti felhajtás, de az esküvővel újraélesztettük, akaratunkon kívül persze.
Annak viszont örültem, hogy az első munkanapom reggelén csak Margaret nénivel találkoztam és nem 15 fotóssal. Összeszűkölt gyomorral, kiöltözve sétáltam az egyetem felé, ami tényleg közel volt, kb 10 percre a lakástól. A portán megkérdeztem, hogy merre van a Nemzetközi iroda, majd követtem az utasításokat és egy nagy levegő után bekopogtam.

- Jó napot, maga lesz az új koordinátorunk, igaz? A nevem Ryan Johnson, én vagyok ennek a részlegnek a vezetője. Ez lesz az asztala, ő Susan, neki kell majd a keze alá dolgoznia. Jó munkát
Meg se tudtam szólalni, annyira lerohant ez a pasi. Amint beléptem az ajtón kezet fogott velem és darálni kezdett, miközben ment körbe az irodában, hogy aztán végül megálljon az asztalomnál és ott hagyjon
- Szia, Susan vagyok. Nyugi, nagyon jó fej, csak mindig siet valahova – nyújtott kezet barátságosan a „főnököm”
- Szia, Zita. Az feltűnt…
Az egész nap azzal telt, hogy leendő Erasmus-os diákokat hívogattam mindenféle papír kitöltése miatt. Izgi volt…

Fáradtan estem haza, Robnak Londonban volt dolga, úgyhogy egyedül álltam neki a vacsorának és egy mosást is betettem.
- Szia szívem, milyen volt az első napod? – hívott fel Rob
- Szia. Hát elég pörgős. Megismerkedtem a főnökeimmel, aztán meg telefonáltam egész nap
- Nem volt jó? – kérdezte halkabban
- De, csak fáradt vagyok. Mikor jössz holnap?
- Három interjúm is van, úgyhogy csak este. 10 fele
- Oké. Nagyon várlak
- Biztos minden oké? Ne menjek haza?
- Ne, nem kell. Intézd csak a dolgaid, holnap úgy is találkozunk – bizonygattam, pedig legszívesebben vele lettem volna
- Rendben, de szólj, ha bármi van. Szeretlek
- Én is szeretlek. Szia
Miután befejeztem a vacsorát és a tv-t is meguntam, nekiálltam internetezni. Épp Giorgiával skype-oltam, amikor megcsörrent a telefonom.
- Igen, tessék?
- Szia Zita, Susan vagyok. Csak meg akartam kérdezni, hogy hogy érezted magad az első napon. Remélem nem rettentettünk el nagyon
- Szia, de aranyos vagy, hogy felhívtál. Egyáltalán nem, és gondolom úgyse csak telefonálni fogok egész nap – mondtam azért reménykedve
- Nem hát, ez csak az elején van így. Csomó programot fogsz majd szervezni a srácoknak, plusz lesz nyilván egy kis papírmunka is, de az természetes. Biztos vagyok benne, hogy jól együtt tudunk majd működni
- Én is, nagyon tetszik az egész iroda és a többiek is jó fejek
- Ennek örülök! Akkor holnap találkozunk és jó éjt!
- Neked is és köszi még egyszer, hogy felhívtál!

Ez a második hívás végképp feldobta az estémet, dúdolva mentem el fürdeni, de a fáradtság hamar eluralkodott rajtam, úgyhogy rövid úton az ágyban kötöttem ki.
Valamikor hajnalban kulcszörgésre riadtam fel, de mire kikászálódtam volna az ágyból már nyílt is az ajtó és Rob kócos feje jelent meg.
Nyilván nem vette észre, hogy fent vagyok, mert óvatosan lépkedve pakolta a ruháit a szekrényre.

- Mit settenkedik itt Mr. Pattinson?
- Azt hittem alszol. Jobban vagy?
- Azért jöttél haza, mert nem volt olyan jó kedvem a telefonban? – kérdeztem meghatódva
- Ilyen egy jó férj, nem? – terült el egy nyugodt mosoly az arcán és magához ölelt

kommentek

Köszönöm az eddigieket, de szeretnék még 1-2 kommentet az előző részhez ám:) utána felteszem a következőt!
pusssz

Nászéjszaka és fotózás

El is készült a nászéjszakás rész, remélem tetszeni fog, mert elég nehéz volt megírni... Nagyon várom a komikat :D

80. rész

-Nem érzem a lábaimat – motyogtam magamnak 5 óra körül

Lerúgtam magamról a cipőmet és fáradtan kezdtem el masszírozni a talpam. Lassan mindenki kidőlt, kivéve Kellant, aki egyedül is folytatta a vonatozást körbe-körbe a teremben. Rob mellettem bambult az asztalra és a morzsákkal játszott, Tom és Dorina már egy ideje eltűntek, Krisztiék pedig egymáson aludtak. Jackson már gyakrabban nyúlt mellé az akkordoknak, mint sem, hogy a helyeset fogja le, úgyhogy abbahagyták a zenélést, megállásra kényszerítve ezzel szegény Kellant.
Nem tudom hogy csinálta, de ő még mindig részeg volt, belőlünk viszont már jó részt kiment az alkohol.

- Lassan fel kéne mennünk, nem? – kérdezte Rob hamiskásan mosolyogva
- De, szólok is a többieknek

Nagy nehezen felkeltettem a lányokat, de jobbnak láttam, ha elviszem őket a szobájukba, Rob pedig ugyanígy tett a srácokkal. A hotel folyosóján találkoztunk össze és természetesen megint felkapott, és már jóval ügyesebben vitt be a szobába, egészen az ágyig. Még sötét volt odakint, a kivilágított város pedig gyönyörű volt.

- Ki akarsz menni egy kicsit? – követte a tekintetemet Rob

Némán bólintottam, majd kézen fogva kimentünk a teraszra, mögém állt és úgy ölelt át. A hasam előtt fonta össze a kezünket én pedig a gyűrűjét simogattam, miközben ő a hajamat eltűrve puszilgatni kezdte a fülem mögötti részt és a nyakamat. Ismert már annyira, hogy tudja, ezzel teljesen megőrjít, pláne ha közben ennyire hozzám préseli magát. Ösztönösen homorítottam a hátam és az egyik kezemmel hátranyúltam, hogy még közelebb húzzam magamhoz a fejét. A fülem mellett hallottam és éreztem, ahogy egyre gyorsabban szuszog, ami végleg kiverte a biztosítékot. Azonnal hátrafordultam hozzá és úgy kaptam az ajkai után, mintha az életem múlna rajta. Őt sem kellett félteni, olyan hévvel csókolt vissza, hogy nekitántorodtam a korlátnak, de rögtön vissza is „pattantam”, mert beforogtunk a szobába. Fél lábbal berúgta az erkély ajtaját, egy lélegzetvételnyi szünetet se hagyva nekünk, majd együtt dőltünk rá a hatalmas francia ágyra. Szenvedélyesen gyűrt maga alá és kapkodva próbálta lehámozni rólam a harisnyát, ami egy hangos reccsenéssel adta meg magát. Én még csak az ingét húzkodtam kifele a nadrágjából, amikor ő már a bugyimat vette le rólam. Annyira vágytam már rá, hogy hagytam a fenébe a gombokat, inkább az övét kapcsoltam ki és húztam le róla a nadrágot. Feljebb tolt az ágyon én pedig a csípője köré fontam a lábam, őt is sürgetve. Perzselő tekintettel mért végig, majd újra csókolni kezdett miközben rám nehezedett. A gyönyörtől belekarmoltam a hátába, amivel még inkább felizgattam, ezért gyorsított a tempón én pedig úgy éreztem, hogy mindjárt felrobbanok. Nem jártam messze az igazságtól…

Pár percig alig mozdultunk meg, csak pihegtünk egymáson, Rob pedig az arcomat nézte és mosolygott, amivel még mindig zavarba tudott hozni.
- Tetszik a házasélet – jegyezte meg vigyorogva
- Én se panaszkodhatom – nyomtam egy puszit a szájára, majd el kezdtem feltápászkodni
- Hé-hé, hova mész?
- Engedek egy kád vizet. Ott várlak - tettem hozzá mosolyogva
- Imádok férj lenni – kurjantotta és már jött is utánam

Mindketten elég fáradtak voltunk, kis híján elaludtunk a kádban, amire Rob dúdolása még rátett egy lapáttal. Nagy nehezen kikeltünk a jó meleg vízből és visszaslattyogtunk a hálóba és beestünk az ágyba.

- Elég fárasztó dolog megnősülni, de bármikor újracsinálnám – suttogta a fülembe, amire csak egy erőtlen „én is” volt a válaszom, utána teljes a képszakadás

Álmomban tovább buliztunk, amikor kopogás kúszott be a tudatomba, de nem tudtam eldönteni, hogy ez Jackson bandájának az érdeme, vagy valaki tényleg keres minket. Mivel Rob mozgolódni kezdett mellettem, rá kellett jönnöm, hogy ez a valóság és ideje lenne felkeni, vagy minimum kinyitni a szemem, de egyik nehezebb volt, mint a másik. Inkább átfordultam a másik oldalamra és a fejemre húztam a takarót.

- Ki volt az? – kérdeztem, amikor éreztem, hogy besüpped a matrac
- Anyukád – dugta be a fejét a takaró alá ő is
- Mit akart?
- Hát már elmúlt 3 óra és érdekelte, hogy jól vagyunk-e – kuncogott és lehúzta rólunk a takarót
- Ami engem illet, én kicsattanok a boldogságtól
- Én is. 1 problémám van csak…
- Éhes vagy – fejeztem be helyette a mondatot nevetve, mire lesütötte a szemét
- Gyere, menjünk le és együnk valamit. Szólunk a többieknek is

Gyorsan összekaptuk magunkat és összeölelkezve mentünk végig a szobákon. Kellan és Jackson nem voltak sehol, állítólag „elmentek felbolygatni a várost”, úgyhogy csak a csajokkal és Jamie-vel mentünk le az étterembe, ahol zajlott még a romok eltakarítása, de azért persze le tudtunk ülni. Rob benyomott vagy két tányér levest, utána pedig még egy kis töltött káposztát is.

- Ez volt a legjobb esküvő, amin valaha voltam srácok – csicsergett Ashley vidáman
- Nekem is, imádom a magyar zenét – kontrázott Giorgia
- Annyira örülök, hogy ilyen jól éreztétek magatokat! Viszont a pálinka nem ütött ki annyira titeket, mint gondoltam
- Jajj, ne is mond. Reggel olyan rosszul voltam… alig bírtam kikelni az ágyból. Nem kis harcot vívtam magammal, hogy így nézzek ki – mutatott végig magán fájdalmasan
- Akkor visszaszívom – nevettem el magam én is
- Hello fiatalság. Jó volt a nászéjszaka? – futott be Kellan kicsattanó jó kedvvel
- Elképesztő volt – kacsintott rá Rob és lepacsiztak
- Akkor jó. Jay és én bementünk a városba, mert akartunk pálinkát venni, de nem tudtuk, hogy melyik a legjobb, úgyhogy mindegyikből vettünk – büszkélkedett és felmutatott két nagy zacskót
- Húha… tuti túlsúlyod lesz a gépen
- Ne félts te engem kislány – nézett rám lesajnálóan, majd elmentek a szobájukba aludni…
- Tudod, hogy 7-kor lesz a fotózásunk, ugye? – kérdezte Rob felfelé menet
- Jaj, tényleg. Megint magamra kell szenvednem az esküvői ruhát
- Majd segítek – rángatta meg a szemöldökét

Kitaláltuk ugyanis, hogy az esküvőnk másnapján újra felvesszük a puccos ruháinkat és beleugrunk egy szökőkútba néhány fotó kedvéért. Olyan uncsi kertben pózolósok úgyis készültek rólunk, ezeket majd eladjuk egy újságnak és a pénzt pedig egy alapítvány kapja. A fodrász és a sminkes kicsit rendbe rakott miután felöltöztem, utána pedig mentünk is a helyszínre, ahol már 3 fotós türelmetlenül várt ránk. Mivel csak egy „esélyünk” volt, mindannyian egyszerre fotózták, ahogy kézen fogva futunk a szökőkút felé, majd beleugrunk, egyenesen a vízsugárba.

Hangosan nevetve és csurom vizesen másztunk ki a kútból és mentünk is, hogy megnézzük a képeket. Határozottan megérte a dolog!
- Amikor visszaértünk, fel kell hívnom anyát. Elvileg intézi a cuccaim szállítását, de nem akarom az egészet ráhagyni
- Oké, de akár el is mehetünk hozzájuk. Kellan odavan anyukádért… pláne, amióta somlóit ígért neki
- Húú, nem készítettem fel az éhenkórászságára – nevettem fel- Na mindegy, de akkor is fel kell hívnom ha megyünk, hogy el tudja készíti neki
Miután bejelentettem anyának a kisebb vendégsereget, Rob átment hozzájuk a meghívással én pedig átöltöztem és indulásra készen vártam vissza.
- Jay, Kellan, Ash , Tom és Dorina jönnek csak, a többieket nem is találtam meg. 10 perc múlva találkozunk lent

Anya már az ajtóban várt ránk és olyan hévvel invitálta be elsősorban Kellant, hogy csak néztünk. Mosolyogva követtük őket, míg Rob Hubcit, a kutyámat próbálta lehámozni magáról. Nagyon nagy volt a szerelem köztük.
Kellan kivételével mindenki jött velünk a ház-nézőbe, ő a konyhában ragadt és főkóstolót játszott. A szobámba érve láttam, hogy anya gyakorlatilag mindent összepakolt és bedobozolt már, gondos leírással ellátva a csomagokat.
Este 8 óra fele aztán visszaindultunk a szállodába, mert a srácok másnap délben repültek vissza, mi pedig 2 nap múlva, mivel kicsit több, mint 1 hét múlva kezdek az új munkahelyemen.

Step 3.

Itt is van az extra hosszú esküvői rész:) Remélem tetszeni fog, mert elég nehezen született meg, de nagyonnagyon várom a komikat!
L

79. rész

-Nem pont így képzeltük, igaz? – sutyorgott Dorina a fülembe
- Mire gondolsz?
- Úgy 6 évesek lehettünk, amikor megterveztük az esküvőnket. A férj kiléte folyton változott, de a helyszín, a torta és a ruha állandó volt
- Fonyódon, az eldugott stégeknél, epres-csokis torta és apró virágokkal díszített hófehér ruha – idéztem fel mosolyogva
Minden nyarat együtt töltöttünk már 5 éves korunk óta a nagyszüleim balatoni nyaralójában és ha nem estünk bele 10 srácba minden évben, akkor egybe se.
- A tortáról nem sokat tudok, de másik kettő ha lehet még szebb, mint ahogy kitaláltuk. Ami pedig Robertet illeti… hát azt hiszem jobb választás, mint McCaluey Culkin – fejtegette nagy komolyan, mire mindketten felnevettünk
- És azt se terveztük meg, hogy a templom kordonokkal lesz körülvéve – néztem ki az ablakon
- Rob megmondta, hogy ez lesz – szólt közbe anya is követve a tekintetével a rengeteg „kívül rekedt fotóst”
- Tudom, nem is foglakozok vele – feleltem határozottan, majd kicsit megigazgattam a hajam és a sminkem, mert apa leparkolt a nagy faajtó előtt
- Mi betereljük a násznépet, ti pedig készüljetek el – pattant ki anya magával húzva Dorinát is

Szegény csap kapkodta a fejét és futott anya után, aki „Lesz még idő fényképezni” és „Utánunk is van egy esküvő” felkiáltásokkal irányította befelé a zavarodott rokonokat.
- Készen állsz kislányom?
- Azt hiszem – hebegtem
- Rendben lesz, Rob jó gyerek. Nem kell aggódnod – puszilta meg a homlokom, majd felvezetett az ajtóhoz

Megvártuk, hogy mindenki helyet foglaljon, majd a nászindulóval együtt mi is elindultunk. Leírhatatlan érzés volt lépkedni a rengeteg virág és mosolygó rokon között, bár pár pillanat után már csak egy valakit fixíroztam. Rob ott feszített fekete öltönyben, zselével megszelídített tincsekkel és észveszejtő mosollyal az oltár előtt, mögötte pedig kisfiús vigyorral Tom és a többi „koszorúslánya”. Egy gyors puszi után apa „átadott” Robnak, aki olyan erősen fogta a kezem, mintha az élete múlott volna rajta.

-Nem érzem a kezem – suttogtam a fülébe
- Jujj, bocs – lazított azonnal a szorításon, majd helyet foglaltunk
A szertartás angolul és magyarul folyt, de én annyira ideges voltam, hogy hiába tették fel magyarul a nagy kérdést, én egy béna kis „yes”-szel feleltem, mire Robból kibukott egy apró röhögés.
- Igen – ismételtem el már magyarul, bujkáló mosollyal
- Nagyszerű. Most önt kérdezem Mr. Pattinson – kezdett bele újra a pap

Ő persze egy szép, tiszta és érthető „Yes”-t harsogott, majd rám nézett és megrángatta a szemöldökét. Tudtam, hogy fergeteges esküvőnk lesz, de arra még én se számítottam, hogy már a szertartáson le kell nyelnem a feltörni készülő nevetésemet.
A pap újabb utasítására Tom lépett előre és átadta Robnak a gyűrűt, amit ő megpuszilt, majd felhúzott az ujjamra. Én is megismételtem ugyanezt, csak nekem Dorina adta oda egy Tomos összemosolygás után.

- Ezennel házastársaknak nyilvánítom Önöket. Csókolják meg egymást
- Végre valami, amit magyarul is értek – somolygott Rob és magához húzott

A szemtelenül hosszúra sikeredett csók után megfogta a kezem és majdhogynem ugrándozva kimentünk a templomból, ahol azonnal egy komplett rizs-esőben volt részünk. Mindenki tapsolt, éljenzett és egy emberként indult felénk gratulálni. Először a szülők, nagyszülők, testvérek majd pár barátnőmre való kacsintás után Kellan és a többiek.

- Hát haver, én nem szoktam ilyet mondani egy esküvőre, de ez kurva jó volt – vigyorgott és magához ölelte barátját
- Szerintem senki nem szokott ilyet mondani egy esküvőre, de köszi – nevette el magát ő is
- Te meg gyönyörű vagy kislány. Ne szöktesselek el? – suttogta a fülembe egy puszinak álcázva
- Te sosem komolyodsz meg, igaz? – löktem kicsit a fején
- Ezt nemnek veszem. Cserébe viszont táncolnod kell velem az esti bulin – kacsintott rám és arrébb sétált átadva a helyét a szipogó Ashley-nek
- Jaj gyerekek annyira örülök, hogy ez összejött. Szépek vagytok együtt – borult egyszerre a nyakunkba
- Köszönjük, pláne, mert nagy szereped van a dologban hugi – simogatta meg a hátát Rob
- Azt akarod, hogy megint elbőgjem magam, igaz? – takarta el szegény az arcát és arrébb tipegett

Épp Kriszti jókívánságait tolmácsoltam Robertnek, amikor megláttam egy erősen rózsaszín ingben vigyorgó szőke srácot a sorban

-Jamie – visítottam fel és ciki, nem ciki, odafutottam hozzá
- Hát helló csajszi. Elképesztő csini a rucid – csacsogta a szokásos arc-mellé puszikkal
- Köszi, de hogy kerülsz te ide?
- A félisten férjed hívott fel pár hete – simított végig Rob karján miután odaértünk hozzá én pedig visszaálltam a „helyemre”
- Nem hiszlek el –fordultam hozzá, mire ő csak hetykén megrántotta a vállát egy olyan mosollyal kísérve, amivel engem is és Jamiet is zavarba hozott

A rengeteg gratuláció után a szűk családdal elmentünk a házasságkötő terembe, hogy minden szempontból hivatalos legyen a nászunk. 4 óra körül már mindennel végeztünk, úgyhogy el is mentünk a szállodába. Anya úgyis ellenőrizni akart mindent a teremben és a konyhán. Újdonsült férjem oldalán araszoltam a lift felé, akinek be nem állt a szája, ráadásul az ajtó előtt kitalálta, hogy felkap és úgy visz be a szobába.

-Ezt nem csak a nászéjszaka előtt kéne? – kérdeztem nevetve a nyakába csimpaszkodva
- Nászdélutánt is tarthatunk, ha szeretnéd – ajánlotta pajzán vigyorral
- Ha nem telt volna 3 órába, hogy így nézzek ki, igent mondanék, de így…
- Akkor majd a buli után. Mit szoktak egyébként ilyenkor csinálni? – nézett szét tanácstalanul
- Ez az első esküvőm
- Nekem is – bólogatott nagy komolyan
- Mi volt az első gondolatod reggel?- kérdeztem hirtelen
- Hogy elaludtam a hajam – bukott ki belőle azonnal
- Ez komoly? Ezt? – nevettem el magam
- Kómás voltam még és jól akartam kinézni melletted – indult meg a „támadás”
- Cseles…
- Gyönyörű vagy. A ruhád…a szemed… a hajad… - sorolta apró puszikkal borítva a vállamtól indulva
- Te sem panaszkodhatsz… És a hajad is egész jó… volt – borzoltam össze nevetve
- Most ezt mért kellett? – kérdezte durcásan
- Túl jó volt a hajad. Féltem, hogy Jamie rád ugrik – magyaráztam ártatlanul
- Örülsz, hogy elhívtam?
- Nagyon, bár van egy kis lelkiismeret furdalásom, hogy nekem nem jutott eszembe
- Ne foglalkozz most ezzel, a lényeg, hogy itt van- simogatta meg az arcom

Kicsit még beszélgettünk fent a szobánkban, de anya hamar megjelent és közölte, hogy már szállingóznak a vendégek, úgyhogy jó lenne ha lemennénk.
Természetesen Kellanék voltak a „szállingózó” vendégek, mert unták magukat a szobában, úgyhogy nekiestek a csokiszökőkútnak és a gyümölcsöknek.
Szép lassan megtelt a terem mi pedig itallal a kezünkben sétálgattunk és köszöntük meg mindenkinek, hogy eljött. Miután már alig látszott üres szék, a pincérek el kezdték felszolgálni a vacsorát.

- Mielőtt nekifognánk az evésnek, szeretnék tósztot mondani – állt fel Rob és vele együtt apa is, nyilván a fordítás miatt
- Négy dolog miatt szeretnék köszönetet mondani. Az első te vagy, szerelemem –fordult felém- Köszönöm, hogy elviselsz, tudom, hogy nem könnyű. Nagyon szeretlek – mondta, majd lehajolt, hogy megcsókoljon
-A másodikak a szüleim és a folyton fecsegő nővéreim, akik sokszor az idegeimre mennek, de imádom őket. Szorosan mögöttük jönnek a barátaim, akikből ugyan nincs sok, de értük tűzbe mennék és tudom, hogy ők is értem. A negyedik köszönöm, pedig azért jár, mert eljöttetek. Érezzétek jól magatokat és jó étvágyat – emelte magasba a poharát a többiekkel együtt

Direkt néztem Rob rokonainak az arcát az első pár falat után, de úgy tűnt ízlik nekik. Mindenki nagyon jó kedvű volt, nevetés hallatszott az összes asztal felől, bár ebben lehet, hogy a házi pálinkának is volt része. Isten áldja.
Többször néztem a „fiatalok” felé is, főleg mert Tom és Dorina nagyon elmélyültem sutyorogtak, nyilván az ételekről, Kellan pedig csámcsogva mutatta fel a hüvelyujját, amikor találkozott a tekintetünk, Ashley összes nevelési szándékának ellenére. 2 óra evés után már mindenkin látszottak a fáradság jelei, úgyhogy ideje volt Jacksonéknak színpadra lépni. Megegyeztünk, hogy egy kicsit populárisabb, táncolhatóbb zenét fognak játszani, a könnyebb befogadhatóság érdekében.

-Jó estét mindenkinek, az én nevem Jackson és addig fogunk zenélni, amíg bírjuk a bulit – harsogta a mikrofonba, majd a húrok közé csaptak

Nem nagyon akartak mozgolódni az emberek, úgyhogy Robbal példát mutattunk és bevettük a táncteret. Ezt egy jelnek tekinthették, mert pár perc után már csőstül jöttek a srácok. Lehet, hogy a „menetrend” szerint még nem ennek kellett volna jönnie, de mi nagyon jól elvoltunk, és Kellan ígéretéhez híven úgy megtáncoltatott, hogy alig kaptam levegőt, Rob mentett meg.

- Mikor eszünk tortát? – kérdezte izgatottan
- Azt hittem meg akartál menteni Kellan kikészítő táncától, de te csak sütizni akarsz – dorgáltam meg nevetve
- Úgy tűnt élvezed
- Amíg kaptam levegőt, élveztem is – pontosítottam
- Oké bocsi. De akkor ehetünk tortát? Utána meg induljon a buli – vigyorgott töretlenül
- Lehet egy ilyen mosolynak ellenállni? – tettem fel a költői kérdést és a nyakkendőjénél fogva közelebb húztam, hogy megcsókoljam
Egy időre leállítottuk a bulit, hogy a pincérek betolják a hatalmas tortát, aminek Rob örömmel esett neki. Rekord sebességgel szeltük fel és osztottuk szét a szeleteket, majd visszaültünk az asztalunkhoz is mi is megettük a sajátunkat. Ki egy, ki négy szeletet…
- Csak azért ettem ennyit, hogy legyen mit letáncolnom – magyarázta komoly arccal Rob
- Egy szót se szóltam, de a szavadon foglak

Teljesen úgy éreztem magam velük, mint egy egyetemi bulin, kivéve,hogy mindenki nagyon puccos ruhát viselt és ott volt az egész rokonság…
Tom felvetette a buli-beindító pálinka ötletét, amit mindenki támogatott, de mi lányok inkább csak 1-1 mézes Fütyülőst kértünk. A srácok lehúzták az igazi magyar házi pálinkát és nem is álltak meg egynél. Még az elején le akartam tudni a rokonokkal való táncolást, úgyhogy sorba pörgettek meg a férfi rokonok. Ashely-ék tök jól elvegyültek és mindenkivel nagyon közvetlenek voltak, Kellan talán túlságosan is 1-2 lány ismerőssel…
Időközben Tom is beszállt énekelni, akinek pedig Dorina szállította az innivalót és mindig útba ejtett minket is, úgyhogy már a sokadik Fütyülőst húztuk le a csajokkal. Ahogy telt az idő egyre többen mentek haza, főleg az idősebb rokonok, de aki ott volt, az mind a táncparketten ropta. Kellan később még többször elkapott és szövetkezett Jacksonnal is, aki csak azért ott hagyta a mikrofont, hogy engem megtáncoltasson. Oda-vissza pörögtem köztük, míg Rob egy határozottnak szánt közbe lépéssel kiforgatott közülük és szorosan átölelt.

- Most jól csináltam?
- Tökéletesen – motyogtam az ajkait bűvölve
- A szemeim feljebb vannak – vigyorgott önelégülten
- Nagyon viccesek vagyunk – néztem rá szúrós szemmel, de fél pillanat után már azt se tudtam hol vagyok, olyan hévvel csókolt
- Ezt tartogassátok éjszakára, most gyertek táncolni – ragadott kézen Bobby és riszálva húzott minket a parkett közepére

Amikor aztán már tényleg csak mi voltunk ott, felmentünk Dorinával a szobába, hogy segítsen átvenni egy kényelmesebb rucit. Ahogy ezzel végeztünk, visítva futottunk le a lépcsőn, és egy, a bárpultról felkapott Fütyülőssel érkeztünk meg az épp körtáncot járókhoz. Hezitálás nélkül mentünk be a kör közepére Jamie-hez, aki táncos lányokat megszégyenítően riszálta a csípőjét.
Hajnali 2 fele megérkeztek Dorina barátai is, hogy egy kis magyar zenét játszanak a srácoknak, akik artikulálatlan üvöltéssel honorálták a dolgot és mielőtt bármelyik hangszerhez is hozzáértek volna, Kellanék már rég körbetáncolták őket.
Volt ott minden az Eddától kezdve az Illésen át egészen a Kispálig és a srácok egyiket jobban élvezték még a másikat, mi pedig a magyar csajokkal végig énekeltük az egészet. Időnként a pincérek is beszálltak a vonatozásba a hangulatot pedig már nem lehetett volna fokozni. Ez volt életem legjobb és legboldogabb bulija.

A terem és a bulizósabb ruha :)