Macska

Annyira kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy felteszem hamarabb az új részt:) Kommenteljetek légyszi, ha tetszett, ha nem:) köszipuszi

19. rész

Pont az ilyen és ehhez hasonló mondatokhoz tartozó nézésével tudott olyan szinten zavarba hozni, hogy a saját nevemet se tudtam volna kinyögni. Ezt ő is pontosan tudta, ezért ilyenkor csak enyhén elmosolyodott.

-Én ki-kiviszem a mosatlant – dadogtam, majd felvettem a tálcát és a konyha felé indultam
Hallottam, hogy mögöttem jön, megfordultam és láttam, hogy hátratett kézzel, ugyanazzal a mosollyal némán követ engem. Gyorsan visszafordultam és már kuncogva lépdeltem tovább. Hallottam és éreztem is, hogy megállt mögöttem, amikor betettem a tálcát a mosogatóba. Vártam pár pillanatot, aztán hirtelen megfordultam

-Segíthetek valamiben? – kérdeztem, miközben az ajkamat harapdáltam, hogy ne mosolyodjak el
- Nos, ha már így megkérdezed…- mondta halkan mialatt még közelebb jött és el kezdett a hajammal játszani
- I-igen? – dadogtam egyre gyorsuló szívveréssel
- Szóval mi lenne, ha ebédkészítés helyett valami mással ütnénk el az időt - suttogta és a keze elindult lefelé a nyakamon
- Például? Mire gondolsz? – kérdeztem és végig simítottam a gerince vonalát, majd úgy tettem, mint aki meg akarja csókolni, de az utolsó pillanatban visszakoztam. Belementem a játékába.
- Nagyjából 3 óra múlva jönnek haza a szüleid, ugye? - kérdezte és már lihegett, annyira sóvárgott a késleltetett csókom után
- Ha…minden…igaz…akkor…igen – suttogtam és minden szó után megcsókoltam az arca egy-egy részét, kihagyva az ajkait
- Akkor mi lenne, ha bemennénk a szobádba és … - a zihálásától már alig lehetett érteni, amit mond ráadásul már olyan vadul simogattam, hogy a mondatot se tudta befejezni.
Határozottan én nyertem a kis játékunkat, mert nem bírta tovább. Megragadta a derekamat, felültetett a konyapultra és beteljesítette a várva várt csókját. Nem is akárhogyan. Én átkulcsoltam a kezemmel és a lábammal is, hogy minél közelebb legyen. Szinte tüzelt a testünk, ahogy egymásba csimpaszkodva elindultunk a szobámba. Annyira vágytunk egymásra, hogy képtelenek voltunk elmenni a szobáig. Félúton lerogytunk a nappaliban lévő nagy szőnyegre és egymásnak estünk.

Rá nem jellemző erővel szorított magához és szinte falta az ajkaimat. Nehéz volt tartanom a tempóját, hajába kapaszkodva próbáltam rajta maradni, amíg a földön hemperegtünk. Csak sejteni tudom, hogy a kis játékunk váltotta ki belőle ezt a vadságot. Mindenesetre nagyon bejött. El kezdtük letépni a feleslegessé vált ruhadarabjainkat, de egy percre se hagytuk abba a csókolózást. Valóságos kínzás volt az a fél másodperc, amíg lehúztam a pólóját és el kellett szakadnia az ajkainknak egymástól. A külvilág már teljesen megszűnt létezni, csak a ritmusos zihálásunk törte meg a szoba csendjét.
A gyönyörtől kábán fordultam le mellé a puha szőnyegre és vártam, hogy lassuljon a kitörni készülő szívem. Oldalra billentettem a fejem, hogy Rob-ra nézhessek, aki lehunyt szemmel pihegett mellettem. Magamat ismerve sejtettem, hogy nem tudnék semmi oda illőt mondani, ezért inkább csak egy apró csókot leheltem az ajkára és a mellkasára hajtottam a fejem az összekulcsolt kezünk mellé.
-Ilyet még soha senki nem váltott ki belőlem. Magamat is megleptem a türelmetlenségemmel – mondta tűnődve pár perc után
- Hát, mit ne mondjak, nekem is elég új volt ez az oldalad, de…de elképesztően izgató volt – mondtam szemlesütve, mégis bujkáló mosollyal
- Ezt mind te váltod ám ki belőlem – kedveskedett a hajamat simogatva
- Mi volt ez? – kérdeztem rémültem
- Kapunyitás. Basszus – mondta idegesen Robert és gyorsan feltápászkodott
- De még nem kéne hazajönniük – motyogtam, miközben kétségbeesetten próbáltam az összes szétdobált ruhadarabot begyűjteni
Hallottuk a bejárati ajtó nyikorgását, majd csukódását, ezért besprinteltünk a szobámba, ő egy szál boxerben én pedig bugyiban és az ő pólójában. Az volt ugyanis a kezem ügyében, ezért gyorsan felkaptam.
-Hahó! Merre vagytok? – kérdezte anya és hallottam, hogy közeledik
- Itt vagyunk, mindjárt kimegyünk – kiáltottam gyorsan vissza, mielőtt be akart volna jönni a szobámba
Rob kuncogva öltözködött mögöttem, én viszont nem tudtam még nevetni a dolgon.
-Nyugi, úgyse fognak rájönni. Ráadásul így még izgalmasabb volt
- Anya mindenre rá szokott jönni – motyogtam, amíg a nadrágomat próbáltam felráncigálni a lábamra.
Olyan szerencsétlenül sikerült ezt előadnom, hogy elvesztettem az egyensúlyom és simán elestem volna, ha Robert nem kap el. Ekkor már én is el kezdtem nevetni a dolgon. Miután minden ruhadarabunk a helyére került, kisétáltunk a nappaliba.
-Mit csináltatok? – szegezte nekem rögtön anya a kérdést.
- Semmit – feleltem rögtön, ami nyilván a lehető legrosszabb válasz volt
- Akkor miért nem jöttetek ki?
- Öhmm… éppen néztünk egy filmet és nem már csak pár perc volt belőle
- Ohh értem – mondta anya, de látszott rajta, hogy egy szavamat se hiszi
- És ti? Hamarabb végeztetek?
- Eljöttünk hamarabb, mert telefonált András, akinek a hajójával megyünk majd, hogy kellene neki később, úgyhogy hamarabb vigyük, ha lehet – magyarázta anya, miközben még mindig minket méregetett.
Majd a szeme a nappali rongyszőnyegére tévedt, ami nyilván teljesen össze volt gyűrve. És tekintve, hogy olyan helyen volt, ahol ritkán járunk, ez elég szembetűnő volt. Robert-tel követtük a tekintetét és egy pillanatra elakadt a lélegzetünk.
-És így mikor megyünk? – kérdeztem gyorsan az elkerülhetetlen kérdés elkerülése érdekében
- 4-kor – felelte kurtán szinte a szőnyegnek
Oldalba böktem Robert-et, hogy csináljon, vagy mondjon már valamit. De ő csak állt és reménytelenül a fejét rázta. Végzetes lépésre szántam el magam. Magyarázkodni kezdtem.
-Képzeld, délután kicsit kinyitottuk a teraszajtót és beszaladt a macska. Elég sokáig hajkurásztuk a házban, mire el tudtuk kapni. Össze-vissza rohangált - csacsogtam könnyednek szánt hangon
- Tényleg? Furcsa, mert eddig pedig soha nem jött be a házba – közölte hidegen anya
- Hát, most még is bejött. Mivel, hamarabb jöttetek, még nem vagyunk készen
- Akkor mire vársz még? Menj, öltözz fel. Addig mi szórakoztatjuk a barátodat.
Az utolsó néhány szót olyan gúnyosan mondta ki, hogy felment bennem a pumpa.
-Tudod mit? Kész vagyok. Mehetünk – mondtam indulatosan
- De hát alig van rajtad ruha
- Nyár van, meleg van. Erről ennyit
- Így nem jöhetsz emberek közé – közölte anya, mintha csak 5 éves lennék
- Ti is emberek vagytok…
- Elég legyen ebből! Azonnal menj be a szobádba és vegyél fel valami tisztességes ruhát! – kiabálta
- Jó! – kiáltottam vissza és becsaptam magam mögött a szobám ajtaját
Csapkodva és szitkozódva dobáltam szét a ruháimat, egy „tisztességeset” keresve. Mint mindig hasonló esetben, most is pityeregni kezdtem a megaláztatástól és a tehetetlenség dühétől. Kis idő után halk kopogás hallatszott és Robert csusszant be az ajtón. Homályos tekintettel néztem fel rá az ágyról, egy halom ruha közül. Szótlanul leült mellém és átölelt.
-Jól vagyok, csak utálom, amikor ezt csinálja. Pláne mások előtt – motyogtam a szememet törölgetve
-Min vesztetek össze?
- Hülyeségeken. Először gúnyolódott, amin felhúztam magam, aztán meg azt mondta, hogy öltözzek át, mert alig van rajtam valami, és hogy így nem lehet bemenni a városba meg ilyenek
- Hát, nekem tetszik – rántotta meg mosolyogva a vállát
- Azt elhiszem, de csak veled gyűrök össze szőnyegeket. Nem minden szembejövővel az utcán
- Ez is igaz – felelte vigyorogva, majd odaadott egy ruhát, hogy azt vegyem fel
Gyorsan belebújtam, rendbetettem magam és megpróbáltam elővenni egy kedvesebb arcom. A kocsiban még elég durcás voltam, de a hajó látványa annyira feldobott, hogy elfelejtettem, hogy pukkadnom kellene.
Az egész hajókázás alatt volt egy kis feszültség a levegőben, de egészen elviselhető mértékű. Apa Robert-tel beszélgetett, anya pedig valamilyen oknál fogva nagyon fontosnak érezte elmondani, hogy ő egyébként „nagyon szimpatikus és kellemes” embernek tartja Rob-ot… Erre csak egy gúnyos „Aha”-val válaszoltam, ami majdnem egy újabb vitát robbantott ki, ezért inkább odébbálltam.
Hazaérve anyával bevonultunk a konyhába vacsorát csinálni, Robert pedig az e-mailjeit olvasgatta. Valami magyaros ételt akartunk, pláne a körözött imádata után, ezért a töltött káposzta mellett döntöttünk. Éppen nyakig voltam csak darált húsos, amikor Rob kijött és szomorúsággal vegyes dühvel mondta, hogy menjek be, mert mondania kell valamit. Miután „kimosakodtam” bementem és rögtön leültem mellé.
-Mi a baj?
Nem szólt egy szót se, csak a képernyőre bökött, ahol egy Scottól érkezett e-mail díszelgett, miszerint Los Angelesbe kell menni, másnap este indul a gépe.
-De… nem úgy volt, hogy csak szeptember elején kell menned? – kérdeztem halkan a torkomban növekvő gombóc miatt
- De úgy volt, csak még előtte kell találkoznom egy csomó emberrel vagy mit tudom én. Utálom, amikor Scott ezt csinálja – mondta elkeseredetten
- Mikor fogunk legközelebb találkozni?
- November közepén fogok visszamenni Angliába
- Az több, mint 2 hónap – hüppögtem