Sziasztok! Itt az új rész elég rövidke,de ez is valami. Egy rövidebb szünet követlkezik most, mert nem nagyon érek rá írni. Lesznek új részek, csak jóval ritkábban
puszi az eddigiekért :D
67. rész
-Maguk mit keresnek itt? – dörrent egy mogorva férfi hang
Rob azonnal talpra állított, de megmukkanni se tudtunk, csak zavartan tekintgettünk jobbra-balra.
-Kérdeztem valamit – mondta ugyanolyan stílusban valami biztonsági ember-féle és közelebb jött hozzánk
- Elnézést, mi csak…csak meg szerettük volna nézni a templomot
- Nézni azt lehet, de hangoskodni és az oltárhoz jönni nem! Az a korlát nem dísz ám – mutogatott ingerülten
- Jól van, mondtam, hogy bocsánat. Megyünk is – közölte Rob majd kimentünk a templomból
- Ez milyen bunkó volt!
- Ne foglalkozz vele, a lényeg, hogy összeházasodtunk – mosolygott boldogan – Szívem, tiszta lilák az ajkaid – nevette el magát
- Mi-mindjárt megfagyok – vacogtam hozzábújva, mire szétnyitotta a kabátját én pedig átkaroltam a derekát, hogy átmelegítsük egymást
- Biztos ne menjünk haza?
- Ne-nem. Várjuk meg a ha-havat
- Majd kimegyünk az erkélyre otthon, de most haza megyünk, és azonnal befekszel egy kád forró vízbe
- Igenis - egyeztem bele mosolyogva, majd nyomtam egy puszit a szájára
- Totál megfagytak az ajkaid – állapította meg hümmögve
- Hagyjál – durcáskodtam és kibújtam a kabátja alól
- Na-na-na, nem mész sehova – húzott vissza
- De így nem tudunk menni
- Gondolod? – húzta fel a szemöldökét, majd miután én nem tudtam rendesen hátrafelé menni, oldalazva indultunk el
- Még jó, hogy nem vagyunk röhejesek – nevettem el magam
Nagy nehezen hazaértünk én pedig eszeveszett módon rohantam a fürdőbe, megnyitottam a csapot majd ledobáltam a ruháimat és beültem abba a kevés vízbe, ami már a kádban volt.
-Meg se vársz? – nyitott be csalódottan Rob
- Nem akartam, hogy még egy kellemetlen fagyott-csókban legyen részed – vontam meg a vállam
- Ha beengedsz magad mellé, akkor megbocsájtok
- Mit állsz még ott? – mosolyogtam rá
A ruhaledobálás mindkettőnknek jól ment, úgyhogy fél percen belül már a hátamat locsolgatta és simogatta.
-Egyébként minden csókodat imádtam – suttogta a fülembe
- Te kis hazug - fordultam hátra és csapkodni kezdtem a vízzel
- Inkább… füllentős, úgyhogy ne bánts – emelte fel a kezét, de csak folytattam
Kb. 5 évesnek éreztem magam, ahogy eláztattuk a fürdőszobát és önfeledten vízi csatáztunk, de elmondhatatlanul élveztem. Vizes hajjal másztunk ki a kádból, de csak ekkor jutott eszembe, hogy egy tiszta bugyin kívül nincs semmi cuccom aludni. (Rob legnagyobb örömére)
-Legalább egy pólót kérekszépen – pislogtam rá nagy szemekkel
- Nem-nem – élvezkedett vigyorogva
- Hát jó – mondtam, majd bementem a hálóba, felvettem a bugyimat és úgy mentem vissza a nappaliba
Rob tátott szájjal bámult utánam, a keze pedig megállt a mozdulatban, amin azonnal nevetni kezdtem. Visszavittem a törcsimet, majd tovább húzva az idegeit, fenék riszálva elmentem a konyhába és egy gyümölccsel megpakolt tányérral leültem mellé a kanapéra. Megszólalni még mindig nem tudott, de a laptopját és a száját is becsukta már.
-Kérsz? – nyújtottam felé egy narancs szeletet, de választ nem nagyon kaptam, úgyhogy érzékien beleharaptam és hagytam, hogy néhány csepp lé lecsorogjon az államon
Eddig bírta. Kikapta a kezemből a tányért, majd a hátamra döntött és először végigcsókolta a narancslé ívét, majd az ajkaimat vette célba. Nagyon feltüzelhettem az addigi kis „előadásommal”, mert pillanatok alatt ő is levetkőzött, rólam pedig lehúzta az egyetlen ruhadarabomat…
Hosszú órákon keresztül kényeztettük egymást, már világosodott, mire úgy ahogy beteltünk egymással és elaludtunk. Értelme ugyan nem volt, mivel 8-kor kelnünk kellett a gépem miatt.
Karikás szemekkel, de boldogan pillogtunk egymása reggel, majd összekaptuk magunkat és elindultunk a reptérre. Pontosabban indultunk volna, ha nem lebzselt volna egy halomnyi paparazzi a ház előtt. Rob-nak azonnal lefagyott a mosoly az arcáról és még jobban az arcába húzta a sapkáját. Követtem a kocsihoz és már mentünk is.
-Többen voltak most, mint szoktak, nem?
- De. Tegnap annyira elterelted a figyelmemet, hogy elfelejtettem mondani. Mielőtt egy szál bugyiban kitáncoltál a szobából, olvastam a neten annak a köcsög biztonsági embernek a nyilatkozatát. Ráadásul csinált egy csomó képet. Annyira eltakarja az arcodat a sálad, hogy nem lehet teljesen felismerni. Szóval a legújabb hír az, hogy elvettem egy idegen lányt – fejezte be lemondóan
- Ez most komoly?
- Úgy nézek ki, mint aki viccel? – nézett rám szomorúan
- Nem…de… Ne törődj vele. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz – simogattam meg a kezét
- Tudom, de utálom, hogy elcseszték ezt is
- Semmit se csesztek el. Nyugodj meg. Tökéletes volt – pusziltam meg az arcát
Egy halvány mosolyt ugyan ráerőltetett az arcára, de ugyanolyan mélabúsan nézte az utat, ráadásul síri csöndben volt.
Leparkoltunk a reptér előtt, ahol újabb csapat várt ránk, úgyhogy mielőtt bármit is mondhatott volna Rob, a szájára tettem a kezem.
-Maradj itt. Fél pillanat alatt bent vagyok és téged se szednek szét
- Köszönöm – felelte hálásan, majd magához vont, hogy megcsókoljon
Bőszen takargatva magam mentem be a reptérre, majd a becsekkolás után el is „bújtam” a váróban.
Most szerencsére minden rendben ment, úgyhogy néhány órával később landoltam is Ferihegyen, kint pedig csak apa várt rám, véget nem érő kérdésáradattal, ami persze otthon folytatódott. Éjfél körül keveredtem ágyba, majd miután még Rob-bal is beszélgettem egy kicsit, elnyomott az álom.
2010. január 28., csütörtök
2010. január 23., szombat
A közös blog
Örömmel jelenthetem, hogy felkerült a közös sztorink első fejezete :)
Stefi nem rég megkeresett többünket egy fantasztikus ötlettel, miszerint jó néhány fanfic író együtt írjon egy sztorit, minden részt más, az előzőből kiindulva. Nagyon izgalmasnak ígérkezik a dolog, mindenkit bátorítok, hogy olvassa el!
www.weloveyourpattz.blogspot.com
Stefi nem rég megkeresett többünket egy fantasztikus ötlettel, miszerint jó néhány fanfic író együtt írjon egy sztorit, minden részt más, az előzőből kiindulva. Nagyon izgalmasnak ígérkezik a dolog, mindenkit bátorítok, hogy olvassa el!
www.weloveyourpattz.blogspot.com
Csak, hogy ne bakizzunk...
Sziasztok drágáim! Kicsit kaotikus lett ez a rész, valószínűleg azért, mert nagyon izgulok már az utazásom miatt:D na mindegy, remélem tetszeni fog :)
66. rész
Egy 18 év körüli lányka már bőszen olvasgatta a legújabb Rob-ról megjelent könyvet, a táskájából pedig kikandikált egy Robsessed című dvd.
-Na ez így elég érdekes lesz – mondtam magamban, majd próbáltam a legkisebb feltűnést keltve leülni mellé, ami azért egy 1x1 méteres helyen viszonylag nehéz
- Szia – emelte rám egy pillanatra a tekintetét, majd visszafordult „Rob-hoz”, de megállta a keze a lapozásban
Csigalassúsággal visszanézett rám, pár másodpercig elidőzött az arcomon majd velőtrázóan felsikított. Természetesen mindenki minket nézett, többen fel is álltak a helyükről és a stewardess is odajött.
-Mi a probléma kisasszony?
-Ő…ő… – nyökögte és rám mutatott
- Mi van a hölggyel? – értetlenkedett
- Ne mondja, hogy nem ismerte fel!
- Kérem nyugodjon meg és ne inzultálja az utasokat – mondta a protokoll szöveget, bár látszott rajta, hogy tudja ki vagyok
- Nem inzultálok én senkit, de nem mindennap utazok együtt Robert Pattinson barátnőjével – sipította a mondat végét
- Halkabban légy szíves – szóltam rá végül, de már késő volt
Néhányan odajöttek hozzánk és úgy megbámultak, mint valami állatkerti látványosságot, én pedig egyre lejjebb süllyedtem a székben. Tipikusan olyan rajongó volt ez a lány, aki elől Rob-ék menekülnek. Nagyszájú, illetlen, elvakult és abszolút udvariatlan.
-Kérem, hogy mindenki foglalja el a helyét – szólt a hangosbemondóba a stewardess, amiért igazán hálás voltam neki
- Várjatok! Ha ő itt van, akkor biztos kihozta Rob a reptérre – okoskodott az egyik „bámulóm”
Több se kellett a kb. 10 fős csapatnak, lerontottak a repülőről, félrelökve a felszállókat és futottak a váróterem felé, a kifutópályán át. Életemben nem voltam még ilyen kínos helyzetben, ráadásul már esélytelen volt, hogy időben felszálljunk, amiért sorra kaptam a rosszalló pillantásokat a felnőttektől.
Úgy döntöttem, hogy felhívom Robert-et, hogy mindenképpen lépjen, ha még itt lenne. Addig se törődök a környezetemmel…
-Szia, itt vagy még a reptéren? – kérdeztem idegesen
- Igen, találkoztam az egyik barátommal. Baj van?
- Hát úgy is mondhatjuk. Egy rajongód mellett kell ülnöm, aki felismert, elordította magát, hogy nyilván még itt vagy a és a sok csitri lerontott a gépről és… - nem tudtam folytatni, mert eszeveszett sikítás hallatszott a telefonba
- Basszus. Gyere Jack. Majd hívlak szívem – lihegte a telefonba, majd kinyomta
Elég nyomorultul éreztem magam, de igazából nem tehettem róla. A stewardess türelemre intett mindenkit, közben pedig rendőrökkel próbálták „összeszedetni” a lányokat, mivel vagy velük megyünk, vagy sehogy. Közel 20 perce vártunk már, amikor gondterhelt arccal kilépett a kapitány és beszélni kezdett.
-Tiszelt utasaink! Sajnálattal kell közölnöm, hogy a csúszás miatt már nem kapunk felszállási engedélyt, illetve a hölgyeket nem engedik vissza a gép fedélzetére a közveszélyes magatartásuk miatt. Megkérek mindenkit, hogy hagyja el a repülőgépet, majd az ügyfélszolgálaton érdeklődjön a továbbiakról. Elnézésüket kérjük a kellemetlenségekért és viszont látásra.
Kővé dermedve ültem a székemben pár pillanatig, aztán a mozgolódás és szentségelés térített észhez. Gyorsan összekapkodtam a cuccomat, mert jobbnak láttam az elsők között leszállni, de a stewardess odajött hozzám.
-A lépcső mellett várja önt egy hölgy, kérem menjen vele – csak ennyit mondott
Az még nagyon kéne, hogy rám verjék az egész balhét… Nyugtalanul leszálltam a gépről és keresni kezdtem az említett nőt. Sötétkék kosztümben állt a lépcső mellett és intett, hogy kövessem.
-Miről van szó? – futottam utána
- A repülőtér vezetősége jobbnak látta, ha külön ajtón távozik, hogy elkerüljük a további kellemetlenségeket – tájékoztatott mosolyogva
- Ohh, igazán köszönöm – mondtam megkönnyebbülve
- Nincs mit. Hívtunk is önnek egy taxit, viszont kérem döntse el, hogy melyik géppel kíván utazni, mert át kell írni a jegyét.
- Holnap reggel valamikor
- 10 órakor indul az első gépünk Budapestre. Az megfelel?
- Természetesen
- Nagyszerű, akkor fel is írom.
- És a bőröndjeim?
- Jaj, tényleg. Van rajtuk valami különleges ismertető jel? – kérdezte egy kis gondolkodás után
- Mind a háromnak sárga szalag van a fogantyúján. 2 fekete és egy sötétkék bőrönd.
- Rendben, megkeresem őket és holnapig megőrzöm. Amikor átveszi a jegyét, mondja meg, hogy Noemi Harris-hez tartozik. Odavitetem reggel a pulthoz a csomagokat.
- Nagyon szépen köszönöm
- Nincs mit – mosolygott kedvesen
Meglepett a nő kedvessége, ritkán találkozik manapság ilyennel az ember… Menet közben rácsörögtem Rob-ra, aki a fuldokolni kezdett a nevetéstől miután elmondtam neki a történteket, és már alig várta, hogy otthon részletesebben is elmeséljem.
-Köszönök még egyszer mindent és akkor holnap jövök – búcsúztam el a „megmentőmtől”, majd haza taxiztam.
-Hello, megjöttem. Megint… - motyogtam mosolyogva a lakásba érve
Erre Rob kinézett a hálóból, majd elindult felém, de kb. 2 méterrel előttem megállt, majd letérdelt és hajlongani kezdett.
-Rob ne már – nevettem el magam és összeborzoltam a haját
- Ahh, hozzámértél. Micsoda máslista vagyok! – kapott a szívéhez teátrálisan
- Ennyire nem nagy dolog.
- Viccelsz? Még miattam se töröltek egy járatot sem – meresztgette a szemét, amitől rám jött rám a nevetés
- Hát igen – „menőztem” kacarászva
- Na gyere te hős – tápászkodott fel a földről és a kanapéhoz húzott – És most mesélj
Befészkeltem magam az ölébe, aztán bele kezdtem a mesélésbe, természetesen őt megtéve bűnbaknak…
-Ja, ennek is én vagyok az oka – durcáskodott
- Így is van – helyeseltem mosolyogva
- De miért? Ott sem voltam – fakadt ki
- Tudod miért?
- Na?
- Mert téged nem lehet nem imádni de kis majom – csipkedtem meg olyan „nagymamásan” az arcát
-Jah, így mindjárt más – ragyogott fel az arca, majd megcsókolt – Egyébként pedig hálás vagyok annak a lánynak, mert egy nappal többet lehetsz velem
- Erről jut eszembe. Fel kell hívnom anyáékat – indultam a táskám felé, de még visszahúzott egy plusz csókra
Anyáék puffogtak egy kicsit, de megnyugodtak, amikor mondtam, hol holnap megyek is.
-Mennyire vagy fáradt kicsim? – ölelt át hátulról Rob
- Egyáltalán nem. Mert?
- Mi lenne, ha elmennénk vacsizni, utána pedig addig sétálnánk, amíg meg nem fagyunk – lelkendezetett kisfiúsan
- Oké, de nagyon öltözz fel, mert érzem a levegőben, hogy esni fog a hó és azt minimum meg kell várnunk – fontam körbe a nyakán a kezem
- Imádlak, ugye tudod? – dörgölte az orrát az enyémhez játékosan
- Sejtem – mosolyogtam és nyomtam egy puszit az orrára
Mindketten felvettünk valami melegebb ruhát, aztán elmentünk Rob kedvenc éttermébe.
9 óra körül fejeztük be a vacsorát, majd otthon leraktuk a kocsit és elindultunk gyalog a városba.
-Kérdezhetek valamit? – nézett rám Rob nagy pára-felhőben
- Persze
- Mi a legnagyobb álmod? – tette fel komolyan a kérdést
- Hmm…Egyet nem tudok kiemelni. Van jó pár dolog, amit szeretnék, de ezeket ugyanannyira
- Szerintem ilyen nincs – jelentette ki, amitől kicsit meglepődtem
- Úgy érted nem lehet több dolgot ugyanannyira akarni?
- Így van. Én magamból indulok ki. Imádom a munkámat, a vele járó utazást, de később inkább a magánéletemben szeretnék sikeresebb lenni, mint a munkában
- Ohh – nyögtem ki
- Szóval?
- Hát én most úgy érzem, hogy a munkámban szeretnék sikeres lenni… De csak azért, mert a magánéletem ennél nagyobb rendben nem is lehetne. Nyilván szeretnék családot, de az még messze van. Szerintem – motyogtam el a végét
- Oké – felelte kurtán
- Haragszol – kérdésnek szántam, de kijelentés lett belőle..
- Nem, csak… meglepődtem egy kicsit.
- Hát…
- De ez nem baj. Úgy értem nem vagyunk egyformák – rántotta meg a vállát egy kicsi csalódva
- De azt ugye tudod, hogy veled képzelem el a jövőmet – bújtam hozzá
- Sejtem – idézett engem mosolyogva
- Akkor jó
- Húú, gyere velem – húzott egy templom felé
Rob belökte a nagy faajtót, majd miután látta, hogy nincs bent senki előreengedett.
-Mit keresünk itt – suttogtam megilletődötten
- Játszuk el az esküvőnket – ajánlotta gyermeki lelkesedéssel
- Csak, hogy ne bakizzunk majd élesbe? – vigyorodtam el, mire bólintott
- Vedd le a gyűrűd én pedig odamegyek az oltárhoz. Te pedig tudod, olyan lassú léptekkel gyere felém – imitálta a „mennyasszony-menést”
Boldogan mentem bele a játékba, majd miután Rob előreszaladt, összetettem a kezem, mintha egy csokrot fognék és elindultam felé. A hatás kedvéért el kezdte nekem dúdolni a nászindulót és pedig már láttam is magunk körül a násznépet. Amikor odaértem elé, megköszörülte a torkát, majd mély hangra váltott és átvette a pap szerepét.
Alig hallottam, amit mond, végig a félig mosolyra húzódott ajkait néztem, de persze a legfontosabb részt meghallottam.
-Igen – válaszoltam a nyakába ugorva
-A repülős ötlet amúgy onnan jött, hogy nem rég olvatam egy párról, akik veszekedtek a fedélzeten, ezért leszállították őket :D. Igaz, hogy azt a járatot nem törölték, de őket kitiltották x hónapra annak a légitársaságnak a gépéről :)-
66. rész
Egy 18 év körüli lányka már bőszen olvasgatta a legújabb Rob-ról megjelent könyvet, a táskájából pedig kikandikált egy Robsessed című dvd.
-Na ez így elég érdekes lesz – mondtam magamban, majd próbáltam a legkisebb feltűnést keltve leülni mellé, ami azért egy 1x1 méteres helyen viszonylag nehéz
- Szia – emelte rám egy pillanatra a tekintetét, majd visszafordult „Rob-hoz”, de megállta a keze a lapozásban
Csigalassúsággal visszanézett rám, pár másodpercig elidőzött az arcomon majd velőtrázóan felsikított. Természetesen mindenki minket nézett, többen fel is álltak a helyükről és a stewardess is odajött.
-Mi a probléma kisasszony?
-Ő…ő… – nyökögte és rám mutatott
- Mi van a hölggyel? – értetlenkedett
- Ne mondja, hogy nem ismerte fel!
- Kérem nyugodjon meg és ne inzultálja az utasokat – mondta a protokoll szöveget, bár látszott rajta, hogy tudja ki vagyok
- Nem inzultálok én senkit, de nem mindennap utazok együtt Robert Pattinson barátnőjével – sipította a mondat végét
- Halkabban légy szíves – szóltam rá végül, de már késő volt
Néhányan odajöttek hozzánk és úgy megbámultak, mint valami állatkerti látványosságot, én pedig egyre lejjebb süllyedtem a székben. Tipikusan olyan rajongó volt ez a lány, aki elől Rob-ék menekülnek. Nagyszájú, illetlen, elvakult és abszolút udvariatlan.
-Kérem, hogy mindenki foglalja el a helyét – szólt a hangosbemondóba a stewardess, amiért igazán hálás voltam neki
- Várjatok! Ha ő itt van, akkor biztos kihozta Rob a reptérre – okoskodott az egyik „bámulóm”
Több se kellett a kb. 10 fős csapatnak, lerontottak a repülőről, félrelökve a felszállókat és futottak a váróterem felé, a kifutópályán át. Életemben nem voltam még ilyen kínos helyzetben, ráadásul már esélytelen volt, hogy időben felszálljunk, amiért sorra kaptam a rosszalló pillantásokat a felnőttektől.
Úgy döntöttem, hogy felhívom Robert-et, hogy mindenképpen lépjen, ha még itt lenne. Addig se törődök a környezetemmel…
-Szia, itt vagy még a reptéren? – kérdeztem idegesen
- Igen, találkoztam az egyik barátommal. Baj van?
- Hát úgy is mondhatjuk. Egy rajongód mellett kell ülnöm, aki felismert, elordította magát, hogy nyilván még itt vagy a és a sok csitri lerontott a gépről és… - nem tudtam folytatni, mert eszeveszett sikítás hallatszott a telefonba
- Basszus. Gyere Jack. Majd hívlak szívem – lihegte a telefonba, majd kinyomta
Elég nyomorultul éreztem magam, de igazából nem tehettem róla. A stewardess türelemre intett mindenkit, közben pedig rendőrökkel próbálták „összeszedetni” a lányokat, mivel vagy velük megyünk, vagy sehogy. Közel 20 perce vártunk már, amikor gondterhelt arccal kilépett a kapitány és beszélni kezdett.
-Tiszelt utasaink! Sajnálattal kell közölnöm, hogy a csúszás miatt már nem kapunk felszállási engedélyt, illetve a hölgyeket nem engedik vissza a gép fedélzetére a közveszélyes magatartásuk miatt. Megkérek mindenkit, hogy hagyja el a repülőgépet, majd az ügyfélszolgálaton érdeklődjön a továbbiakról. Elnézésüket kérjük a kellemetlenségekért és viszont látásra.
Kővé dermedve ültem a székemben pár pillanatig, aztán a mozgolódás és szentségelés térített észhez. Gyorsan összekapkodtam a cuccomat, mert jobbnak láttam az elsők között leszállni, de a stewardess odajött hozzám.
-A lépcső mellett várja önt egy hölgy, kérem menjen vele – csak ennyit mondott
Az még nagyon kéne, hogy rám verjék az egész balhét… Nyugtalanul leszálltam a gépről és keresni kezdtem az említett nőt. Sötétkék kosztümben állt a lépcső mellett és intett, hogy kövessem.
-Miről van szó? – futottam utána
- A repülőtér vezetősége jobbnak látta, ha külön ajtón távozik, hogy elkerüljük a további kellemetlenségeket – tájékoztatott mosolyogva
- Ohh, igazán köszönöm – mondtam megkönnyebbülve
- Nincs mit. Hívtunk is önnek egy taxit, viszont kérem döntse el, hogy melyik géppel kíván utazni, mert át kell írni a jegyét.
- Holnap reggel valamikor
- 10 órakor indul az első gépünk Budapestre. Az megfelel?
- Természetesen
- Nagyszerű, akkor fel is írom.
- És a bőröndjeim?
- Jaj, tényleg. Van rajtuk valami különleges ismertető jel? – kérdezte egy kis gondolkodás után
- Mind a háromnak sárga szalag van a fogantyúján. 2 fekete és egy sötétkék bőrönd.
- Rendben, megkeresem őket és holnapig megőrzöm. Amikor átveszi a jegyét, mondja meg, hogy Noemi Harris-hez tartozik. Odavitetem reggel a pulthoz a csomagokat.
- Nagyon szépen köszönöm
- Nincs mit – mosolygott kedvesen
Meglepett a nő kedvessége, ritkán találkozik manapság ilyennel az ember… Menet közben rácsörögtem Rob-ra, aki a fuldokolni kezdett a nevetéstől miután elmondtam neki a történteket, és már alig várta, hogy otthon részletesebben is elmeséljem.
-Köszönök még egyszer mindent és akkor holnap jövök – búcsúztam el a „megmentőmtől”, majd haza taxiztam.
-Hello, megjöttem. Megint… - motyogtam mosolyogva a lakásba érve
Erre Rob kinézett a hálóból, majd elindult felém, de kb. 2 méterrel előttem megállt, majd letérdelt és hajlongani kezdett.
-Rob ne már – nevettem el magam és összeborzoltam a haját
- Ahh, hozzámértél. Micsoda máslista vagyok! – kapott a szívéhez teátrálisan
- Ennyire nem nagy dolog.
- Viccelsz? Még miattam se töröltek egy járatot sem – meresztgette a szemét, amitől rám jött rám a nevetés
- Hát igen – „menőztem” kacarászva
- Na gyere te hős – tápászkodott fel a földről és a kanapéhoz húzott – És most mesélj
Befészkeltem magam az ölébe, aztán bele kezdtem a mesélésbe, természetesen őt megtéve bűnbaknak…
-Ja, ennek is én vagyok az oka – durcáskodott
- Így is van – helyeseltem mosolyogva
- De miért? Ott sem voltam – fakadt ki
- Tudod miért?
- Na?
- Mert téged nem lehet nem imádni de kis majom – csipkedtem meg olyan „nagymamásan” az arcát
-Jah, így mindjárt más – ragyogott fel az arca, majd megcsókolt – Egyébként pedig hálás vagyok annak a lánynak, mert egy nappal többet lehetsz velem
- Erről jut eszembe. Fel kell hívnom anyáékat – indultam a táskám felé, de még visszahúzott egy plusz csókra
Anyáék puffogtak egy kicsit, de megnyugodtak, amikor mondtam, hol holnap megyek is.
-Mennyire vagy fáradt kicsim? – ölelt át hátulról Rob
- Egyáltalán nem. Mert?
- Mi lenne, ha elmennénk vacsizni, utána pedig addig sétálnánk, amíg meg nem fagyunk – lelkendezetett kisfiúsan
- Oké, de nagyon öltözz fel, mert érzem a levegőben, hogy esni fog a hó és azt minimum meg kell várnunk – fontam körbe a nyakán a kezem
- Imádlak, ugye tudod? – dörgölte az orrát az enyémhez játékosan
- Sejtem – mosolyogtam és nyomtam egy puszit az orrára
Mindketten felvettünk valami melegebb ruhát, aztán elmentünk Rob kedvenc éttermébe.
9 óra körül fejeztük be a vacsorát, majd otthon leraktuk a kocsit és elindultunk gyalog a városba.
-Kérdezhetek valamit? – nézett rám Rob nagy pára-felhőben
- Persze
- Mi a legnagyobb álmod? – tette fel komolyan a kérdést
- Hmm…Egyet nem tudok kiemelni. Van jó pár dolog, amit szeretnék, de ezeket ugyanannyira
- Szerintem ilyen nincs – jelentette ki, amitől kicsit meglepődtem
- Úgy érted nem lehet több dolgot ugyanannyira akarni?
- Így van. Én magamból indulok ki. Imádom a munkámat, a vele járó utazást, de később inkább a magánéletemben szeretnék sikeresebb lenni, mint a munkában
- Ohh – nyögtem ki
- Szóval?
- Hát én most úgy érzem, hogy a munkámban szeretnék sikeres lenni… De csak azért, mert a magánéletem ennél nagyobb rendben nem is lehetne. Nyilván szeretnék családot, de az még messze van. Szerintem – motyogtam el a végét
- Oké – felelte kurtán
- Haragszol – kérdésnek szántam, de kijelentés lett belőle..
- Nem, csak… meglepődtem egy kicsit.
- Hát…
- De ez nem baj. Úgy értem nem vagyunk egyformák – rántotta meg a vállát egy kicsi csalódva
- De azt ugye tudod, hogy veled képzelem el a jövőmet – bújtam hozzá
- Sejtem – idézett engem mosolyogva
- Akkor jó
- Húú, gyere velem – húzott egy templom felé
Rob belökte a nagy faajtót, majd miután látta, hogy nincs bent senki előreengedett.
-Mit keresünk itt – suttogtam megilletődötten
- Játszuk el az esküvőnket – ajánlotta gyermeki lelkesedéssel
- Csak, hogy ne bakizzunk majd élesbe? – vigyorodtam el, mire bólintott
- Vedd le a gyűrűd én pedig odamegyek az oltárhoz. Te pedig tudod, olyan lassú léptekkel gyere felém – imitálta a „mennyasszony-menést”
Boldogan mentem bele a játékba, majd miután Rob előreszaladt, összetettem a kezem, mintha egy csokrot fognék és elindultam felé. A hatás kedvéért el kezdte nekem dúdolni a nászindulót és pedig már láttam is magunk körül a násznépet. Amikor odaértem elé, megköszörülte a torkát, majd mély hangra váltott és átvette a pap szerepét.
Alig hallottam, amit mond, végig a félig mosolyra húzódott ajkait néztem, de persze a legfontosabb részt meghallottam.
-Igen – válaszoltam a nyakába ugorva
-A repülős ötlet amúgy onnan jött, hogy nem rég olvatam egy párról, akik veszekedtek a fedélzeten, ezért leszállították őket :D. Igaz, hogy azt a járatot nem törölték, de őket kitiltották x hónapra annak a légitársaságnak a gépéről :)-
2010. január 18., hétfő
Az utazás
Sziasztok drágáim! Boldog 65. részt mindenkineeek :D
65. rész
-Hogy érted azt, hogy megint?
- Miutám kijött a Twilight és elindult ez az egész őrület, teljesen kikészült. Amikor Londonba jöttek promotálni a filmet és hazajött, borzasztóan nézett ki. Én kértem meg a menedzserét, hogy adjon neki egy hét szabadságot, amiről persze Robert hallani se akart, de anyaként láttam, hogy nagyon megviseli ez az egész. Mindent bevetettem és végül itthon volt egy hétig, de milyen 7 nap volt az! – sóhajtott fel szomorkás mosollyal
- Depressziós volt?
- Nem is depressziós, inkább paranoiás. Az első pár napban bementem dolgozni, de utána jobbnak láttam, ha itthon maradok vele. Leginkább csak a szobájában ült és olvasott vagy zenélt, még véletlenül se ment ki az utcára. Úgy járkált a házban, mint egy kísértet. Órák hosszat beszélgettünk a kialakult helyzetről és, hogy akarja-e ezt az egészet, mire csak egy fanyar mosollyal annyit mondott, hogy már aláírt a következő 2 filmre is.
- Szegénykém… Azt hittem, hogy hozzászokott már a körülötte lévő felhajtáshoz
- Jajj, drágám, ehhez nem lehet hozzászokni maximum elfogadni
- Igazad van.., de akkor hogy segíthetek neki?
- Legyél vele sokat együtt, kísérd el minél több helyre, otthon pedig teremts nyugodt környezetet. Nálunk is ez vált be. 1 hét után, ha nem is kicserélve, de újult erővel ment vissza dolgozni, kicsit megnyugodott
- De hát nem sokára hazaköltözök!
- Tudom, de Budapesten fog forgatni, úgyhogy vele tudsz lenni, nem?
- Egyelőre, de utána mi lesz? – kérdeztem legörbült szájjal
- Majd meglátjuk. Lehet, hogy addigra ki is lábal belőle
- Gondolod?
- Remélem – felelte egy kis gondolkodás után Clare
Mivel már erősen dél felé járt az idő, nekiláttunk megteríteni, de csak 4 főre, mert Lizzy és Vic nem tudtak eljönni. Ahogy telt az idő, Rob úgy vált nyugodtabbá. Tényleg csak a békés családi környezet kellett neki. Na persze nem tőle zengett a ház, de időnként megeresztett 1-1 viccet és félmosolyt. Mivel mindannyian láttuk, hogy jól érzi magát, nem sürgettük a hazamenetelt. Egészen 6-ig maradtunk, amikor is Rob mondta, hogy lassan indulnunk kéne, mivel „még tervei vannak estére”. A csibészes mosolyát elnézve inkább nem firtattam a dolgot a szülei előtt, úgyhogy elbúcsúztunk és hazaindultunk.
-Szóval?
- Mit szóval?
- Mit tervezel estére?
- Ja semmi különöset, csak nem akartam megbántani őket azzal, hogy csak simán lelépünk – rántotta meg a vállát
- Értem – feleltem elszontyolodva
- Tudod, hogy nagyon fáradt vagyok, majd máskor csinálunk valamit, rendben? – simogatta meg a combom
- Persze, úgyis csomagolnom kell
Folyton a fülemben csengtek Clare szavai, úgyhogy nem álltam neki nyavalyogni azon, hogy 1 nap múlva hazaköltözök és jó lenne kicsit együtt lenni meg hasonlók, úgyhogy csak megfogtam a sebváltón a kezét és így mentünk tovább.
A ház előtt újfent egy kisebb sorfal állt, így még a sötétben is láttam, hogy Rob elvörösödik a méregtől.
-Esküszöm kihívom rájuk a rendőröket – morogta a kormányra dőlve
- Nyugi szerelemem, kikerüljük őket és kész. Fél perc és a lépcsőházban vagyunk – simogattam meg a hátát
- Oké, menjünk
Egyszerre nyitottuk ki az ajtókat és még egymást se vártuk meg, csak mentünk a kapu felé. Gyorsan bepötyögtem a számot és bent is voltunk. Rob felfutott szinte a lépcsőn, majd berontott a lakásba.
-Nem szabad hagynod, hogy ennyire kikészítsenek – mondtam halkan a tárva-nyitva hagyott ajtóban állva
- Könyökömön jön már ki a sok jó tanács! – csattant fel a pultra vágva a sörét.
- Rob… - motyogtam földbe gyökerezett lábakkal
- Te is, anya is, Liz-ék is mindig ilyen marhaságokkal jönnek, de gőzötök sincs arról, hogy ez mennyire nyomasztó! Nem mehetek sehova, érted? Azt is lefotózzák, ha rám száll egy légy, vagy ha levegőt veszek! – rogyott le a kanapéra a haját markolászva
- Tudom, hogy baromi nehéz és idegesítő, mivel a barátnőd vagyok. Valamennyire már megtapasztaltam…
- Na a feléd irányuló érdeklődést szorozd meg 1000-rel és nagyjából rájössz, hogy én mit élek át
- Senkit nem kell meggyőznöd arról, hogy ez egy szar helyzet, hiszen a vak is látja. De te meg azt lásd be, hogy mi csak segíteni akarunk - mondtam kicsit emelt hangon
- De nem érted, hogy nem tudtok? – nézett rám szomorúan
- Nem Rob, nem értem. Csak hagynod kéne. Ne zárkózz be – bújtam mellé
- Könnyű azt mondani – nevetett fel keserűen
- Csak maradj olyan, mint eddig. Legalább a barátaidat és a szüleidet engedd közel magadhoz
- Rendben, majd megpróbálom. Köszönöm – puszilta meg a homlokom
- Nincs mit
- Azt köszönöm, hogy vagy nekem. Legutóbb jóval kilátástalanabbnak tűnt ez az egész
- Anyukád mondott pár dolgot – jegyeztem meg csöndesen
- Sejtettem, hogy erről beszéltek. Azon is túl lettem, ezen is túl leszek – mosolyodott el végre
- Ez a beszéd! Na gyere, segíts nekem pakolni egy kicsit
- Neeeee, nekem van jobb ötletem. Úgyis csak délután indul holnap a géped
- Akkor mihez lenne kedved?
- Gyere és elmondom – somolygott és felhúzott a kanapéról
- Szóval? – tettem az értetlent
- Szóval…arra…gondoltam…hogy…mondjuk…a…hálóban – kezdte csókokkal tarkítva
- Igen? – kérdeztem elfúló hangon
- Folytathatnánk…amit…most…elkezdek – fejezte be vigyorogva és el kezdte kigombolni a felsőmet
- Hát ez roppant kreatív volt – nevettem el magam, kicsit talán tönkrevágva a hangulatot
-Hé, én próbálom itt a legjobb formámat hozni, te meg belebeszélsz. Cssss – tette a számra a mutatóujját, majd a hatás kedvéért meg is csókolt
Amint betámolyogtunk a hálószobába, rádöntött az ágyra és csókolgatni kezdett mindenhol, és mivel elég csikis vagyok, újra elnevettem magam, kivívva Rob enyhén rosszalló pillantását
-Bocsánat – préseltem ki magamból nagyon koncentrálva, hogy ne nevessek
- Meglátjuk, hogy pár perc múlva is ennyire magadnál leszel-e – mondta Rob pajzán vigyorral, majd hirtelen lekapta rólam a felsőm és már a nadrágom gombjával ügyeskedett.
Igaza volt, mert 10 perc se kellett neki, hogy egy egészen más világba kerüljek, természetesen Vele együtt…
***
Reggel telefoncsörgésre ébredtem, de hirtelen azt sem tudtam eldönteni, hogy melyikünké az.
-Tied – motyogta Rob és a fejére húzta a takarót
- Halló?...Szia anya…Nem, már fent vagyok… Jah, nagyjából… Mert van még egy csomó időm…Mennyi?! … Basszus, akkor megyek, majd hívlak. Szia!
- Rob! Kelj fel. Dél múlt és 4-kor megy a gépem – mondtam hisztérikusan
- Naaaa, halkabban – nyöszörögte a takaró alól
- Megyek pakolni
A pakolásnak csúfolt tevékenységemmel több kárt csináltam, mint hasznot, de ettől függetlenül szorgalmasan dobáltam a bőröndömbe a cuccaimat.
-Főzök kávét, aztán segítek – csoszogott ki Rob a hálóból
Szegényt válaszra se méltattam, csak ingáztam a fürdő és a háló között. Felöltöztem, kicsit rendbe szedtem magam, majd azokat is elpakoltam a táskámba. Rob-nak nehezebben ment a felkelés a késői idő ellenére is, mivel csak ült és ásítozott a kávéja felett. A cuccaim egyre fogytak a lakásból, én pedig sorra zártam le a bőröndjeimet.
-Kész vagy?
- Igen, azt hiszem – zuttyantam le mellé
- Remek… Már kezdtem beléd szédülni – nevette el magát
- Hát az este eléggé… kifárasztottuk egymást – mosolyogtam hamiskásan átülve az ölébe
- Hát igen – helyeselt kicsit elpirulva
- Na futás tusolni, mert mindjárt indulnunk kell
- Igen anya – grimaszolt egyet, aztán nyomott egy puszit a számra
Leellenőriztem, hogy minden kellő iratom és papírom megvan-e, majd tettem egy utolsó kört a szobákban. Fura és rossz érzés volt „búcsúzkodni”, mivel egy jó darabig nem fogok visszajönni, sőt. Lehet, hogy most laktam itt utoljára huzamosabb ideig. Ki tudja, hol fogok dolgozni az egyetem után. A mélázásomból Rob zökkentett ki, aki kinézett az erkélyen, hogy vannak-e paparazzik a ház előtt.
-Nincsenek itt, úgyhogy menjünk gyorsan – adta ki a „parancsot”, majd felkapott 2 bőröndöt és lement
Pár pillanatig csak néztem a hűlt helyét, aztán megfogtam az utolsó bőröndöt, a vállamra akasztottam a táskám, majd bezártam az ajtót és lementem utána. Láthatóan feldobta, hogy volt egy „nyugodt” napunk, bár a reptértől még tartott.
-Nem kell bejönnöd velem. Elbúcsúzunk itt a kocsiban, jó? – ajánlottam fel
- Szó sem lehet róla. Természetesen bekísérlek és az utolsó percig ott leszek veled – válaszolta ellentmondást nem tűrő hangon
- De a paparazzik… - kezdtem
- Te sokkal fontosabb vagy, mint azok
- De nem akarom, hogy kiborulj miattuk. Úgyis utálok búcsúzkodni
- Egyezünk meg abban, hogy odamegyünk, megnézzük, hogy ott vannak-e. Ha nincsenek, akkor bemegyek veled, ha pedig ott vannak, akkor is – mosolyodott el
- Nagyon cseles vagy – nevettem el magam
Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor nem láttam egy kamerát szorongatót sem, viszont ez csak az én tökéletlenségemnek volt köszönhető.
-Ott vannak a bejárat mellett. A kávézónál – bökött feléjük idegesen
- Ohh…Akkor maradj itt. Hozok egy kocsit a bőröndjeimnek, aztán megyek is, hogy ne szúrjanak ki.
- Ne butáskodj. Mindketten bemegyünk, csak siessünk, jó?
- Rendben – egyeztem bele
Szerencsére nagyon bele voltak merülve a kávéjukba, mert nem vették észre, hogy besurrantunk a reptérre. Gyorsan becsekkoltam és leadtam a bőröndjeimet, aztán elvonultunk egy sarokba. Rob a szokásos baseball sapka-napszemüveg kombóban feszített és viszont nem takargattam annyira magam, csak egy nagy sál rejtette el valamennyire az arcom. A gép indulásáig fennmaradó fél órát végigbeszélgettük, már egészen belejöttünk úgyis a búcsúzkodásba…
-Akkor január 28-án megyek anyáékkal és szerintem nem is jövök már vissza a Bel Ami forgatása előtt
- Annyira örülök, hogy nálunk fogsz forgatni. Tudod már, hogy melyik szállodában fogsz lakni?
- Nem, de majd megtudakolom… Mennyi időre vagy Pesttől?
- Hát busszal kb. 1 óra Székesfehérvár
- Mi? – kérdezte kitágult szemekkel
- 1 óra az nem olyan sok
- Nem az. Mi a város neve?
- Székesfehérvár
- Ezt ki se tudom mondani, nem hogy megjegyezzem – nevette el magát, amivel nekem is mosolyt csalt az arcomra.
- Pénteken csak délig van órám, hétfőn pedig nincs is, úgyhogy egész sokat együtt lehetünk. Bár szerintem 1-2 hét közbeni órát is el fogok lógni…
- Most erre azt kéne mondanom, hogy „nem akarom, hogy miattam lógj a suliból”, de önző leszek és csöndben maradok – pislogott rám ártatlanul
Ekkor szólalt meg a hangosbemondóban a felszólítás, hogy ideje lenne beszállni a budapesti gép utasainak, úgyhogy szorosan átöleltem Robert-et, majd egy (vagy inkább több) búcsúcsók után az átvilágító kapuhoz mentem. A túl oldaláról integettem még egyet és dobtam neki egy puszit aztán a jegyem leellenőrzése után én is felszálltam a gépre. Megkerestem a helyemet a fedélzeten, de amint megláttam, hogy ki ül mellettem, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek…
65. rész
-Hogy érted azt, hogy megint?
- Miutám kijött a Twilight és elindult ez az egész őrület, teljesen kikészült. Amikor Londonba jöttek promotálni a filmet és hazajött, borzasztóan nézett ki. Én kértem meg a menedzserét, hogy adjon neki egy hét szabadságot, amiről persze Robert hallani se akart, de anyaként láttam, hogy nagyon megviseli ez az egész. Mindent bevetettem és végül itthon volt egy hétig, de milyen 7 nap volt az! – sóhajtott fel szomorkás mosollyal
- Depressziós volt?
- Nem is depressziós, inkább paranoiás. Az első pár napban bementem dolgozni, de utána jobbnak láttam, ha itthon maradok vele. Leginkább csak a szobájában ült és olvasott vagy zenélt, még véletlenül se ment ki az utcára. Úgy járkált a házban, mint egy kísértet. Órák hosszat beszélgettünk a kialakult helyzetről és, hogy akarja-e ezt az egészet, mire csak egy fanyar mosollyal annyit mondott, hogy már aláírt a következő 2 filmre is.
- Szegénykém… Azt hittem, hogy hozzászokott már a körülötte lévő felhajtáshoz
- Jajj, drágám, ehhez nem lehet hozzászokni maximum elfogadni
- Igazad van.., de akkor hogy segíthetek neki?
- Legyél vele sokat együtt, kísérd el minél több helyre, otthon pedig teremts nyugodt környezetet. Nálunk is ez vált be. 1 hét után, ha nem is kicserélve, de újult erővel ment vissza dolgozni, kicsit megnyugodott
- De hát nem sokára hazaköltözök!
- Tudom, de Budapesten fog forgatni, úgyhogy vele tudsz lenni, nem?
- Egyelőre, de utána mi lesz? – kérdeztem legörbült szájjal
- Majd meglátjuk. Lehet, hogy addigra ki is lábal belőle
- Gondolod?
- Remélem – felelte egy kis gondolkodás után Clare
Mivel már erősen dél felé járt az idő, nekiláttunk megteríteni, de csak 4 főre, mert Lizzy és Vic nem tudtak eljönni. Ahogy telt az idő, Rob úgy vált nyugodtabbá. Tényleg csak a békés családi környezet kellett neki. Na persze nem tőle zengett a ház, de időnként megeresztett 1-1 viccet és félmosolyt. Mivel mindannyian láttuk, hogy jól érzi magát, nem sürgettük a hazamenetelt. Egészen 6-ig maradtunk, amikor is Rob mondta, hogy lassan indulnunk kéne, mivel „még tervei vannak estére”. A csibészes mosolyát elnézve inkább nem firtattam a dolgot a szülei előtt, úgyhogy elbúcsúztunk és hazaindultunk.
-Szóval?
- Mit szóval?
- Mit tervezel estére?
- Ja semmi különöset, csak nem akartam megbántani őket azzal, hogy csak simán lelépünk – rántotta meg a vállát
- Értem – feleltem elszontyolodva
- Tudod, hogy nagyon fáradt vagyok, majd máskor csinálunk valamit, rendben? – simogatta meg a combom
- Persze, úgyis csomagolnom kell
Folyton a fülemben csengtek Clare szavai, úgyhogy nem álltam neki nyavalyogni azon, hogy 1 nap múlva hazaköltözök és jó lenne kicsit együtt lenni meg hasonlók, úgyhogy csak megfogtam a sebváltón a kezét és így mentünk tovább.
A ház előtt újfent egy kisebb sorfal állt, így még a sötétben is láttam, hogy Rob elvörösödik a méregtől.
-Esküszöm kihívom rájuk a rendőröket – morogta a kormányra dőlve
- Nyugi szerelemem, kikerüljük őket és kész. Fél perc és a lépcsőházban vagyunk – simogattam meg a hátát
- Oké, menjünk
Egyszerre nyitottuk ki az ajtókat és még egymást se vártuk meg, csak mentünk a kapu felé. Gyorsan bepötyögtem a számot és bent is voltunk. Rob felfutott szinte a lépcsőn, majd berontott a lakásba.
-Nem szabad hagynod, hogy ennyire kikészítsenek – mondtam halkan a tárva-nyitva hagyott ajtóban állva
- Könyökömön jön már ki a sok jó tanács! – csattant fel a pultra vágva a sörét.
- Rob… - motyogtam földbe gyökerezett lábakkal
- Te is, anya is, Liz-ék is mindig ilyen marhaságokkal jönnek, de gőzötök sincs arról, hogy ez mennyire nyomasztó! Nem mehetek sehova, érted? Azt is lefotózzák, ha rám száll egy légy, vagy ha levegőt veszek! – rogyott le a kanapéra a haját markolászva
- Tudom, hogy baromi nehéz és idegesítő, mivel a barátnőd vagyok. Valamennyire már megtapasztaltam…
- Na a feléd irányuló érdeklődést szorozd meg 1000-rel és nagyjából rájössz, hogy én mit élek át
- Senkit nem kell meggyőznöd arról, hogy ez egy szar helyzet, hiszen a vak is látja. De te meg azt lásd be, hogy mi csak segíteni akarunk - mondtam kicsit emelt hangon
- De nem érted, hogy nem tudtok? – nézett rám szomorúan
- Nem Rob, nem értem. Csak hagynod kéne. Ne zárkózz be – bújtam mellé
- Könnyű azt mondani – nevetett fel keserűen
- Csak maradj olyan, mint eddig. Legalább a barátaidat és a szüleidet engedd közel magadhoz
- Rendben, majd megpróbálom. Köszönöm – puszilta meg a homlokom
- Nincs mit
- Azt köszönöm, hogy vagy nekem. Legutóbb jóval kilátástalanabbnak tűnt ez az egész
- Anyukád mondott pár dolgot – jegyeztem meg csöndesen
- Sejtettem, hogy erről beszéltek. Azon is túl lettem, ezen is túl leszek – mosolyodott el végre
- Ez a beszéd! Na gyere, segíts nekem pakolni egy kicsit
- Neeeee, nekem van jobb ötletem. Úgyis csak délután indul holnap a géped
- Akkor mihez lenne kedved?
- Gyere és elmondom – somolygott és felhúzott a kanapéról
- Szóval? – tettem az értetlent
- Szóval…arra…gondoltam…hogy…mondjuk…a…hálóban – kezdte csókokkal tarkítva
- Igen? – kérdeztem elfúló hangon
- Folytathatnánk…amit…most…elkezdek – fejezte be vigyorogva és el kezdte kigombolni a felsőmet
- Hát ez roppant kreatív volt – nevettem el magam, kicsit talán tönkrevágva a hangulatot
-Hé, én próbálom itt a legjobb formámat hozni, te meg belebeszélsz. Cssss – tette a számra a mutatóujját, majd a hatás kedvéért meg is csókolt
Amint betámolyogtunk a hálószobába, rádöntött az ágyra és csókolgatni kezdett mindenhol, és mivel elég csikis vagyok, újra elnevettem magam, kivívva Rob enyhén rosszalló pillantását
-Bocsánat – préseltem ki magamból nagyon koncentrálva, hogy ne nevessek
- Meglátjuk, hogy pár perc múlva is ennyire magadnál leszel-e – mondta Rob pajzán vigyorral, majd hirtelen lekapta rólam a felsőm és már a nadrágom gombjával ügyeskedett.
Igaza volt, mert 10 perc se kellett neki, hogy egy egészen más világba kerüljek, természetesen Vele együtt…
***
Reggel telefoncsörgésre ébredtem, de hirtelen azt sem tudtam eldönteni, hogy melyikünké az.
-Tied – motyogta Rob és a fejére húzta a takarót
- Halló?...Szia anya…Nem, már fent vagyok… Jah, nagyjából… Mert van még egy csomó időm…Mennyi?! … Basszus, akkor megyek, majd hívlak. Szia!
- Rob! Kelj fel. Dél múlt és 4-kor megy a gépem – mondtam hisztérikusan
- Naaaa, halkabban – nyöszörögte a takaró alól
- Megyek pakolni
A pakolásnak csúfolt tevékenységemmel több kárt csináltam, mint hasznot, de ettől függetlenül szorgalmasan dobáltam a bőröndömbe a cuccaimat.
-Főzök kávét, aztán segítek – csoszogott ki Rob a hálóból
Szegényt válaszra se méltattam, csak ingáztam a fürdő és a háló között. Felöltöztem, kicsit rendbe szedtem magam, majd azokat is elpakoltam a táskámba. Rob-nak nehezebben ment a felkelés a késői idő ellenére is, mivel csak ült és ásítozott a kávéja felett. A cuccaim egyre fogytak a lakásból, én pedig sorra zártam le a bőröndjeimet.
-Kész vagy?
- Igen, azt hiszem – zuttyantam le mellé
- Remek… Már kezdtem beléd szédülni – nevette el magát
- Hát az este eléggé… kifárasztottuk egymást – mosolyogtam hamiskásan átülve az ölébe
- Hát igen – helyeselt kicsit elpirulva
- Na futás tusolni, mert mindjárt indulnunk kell
- Igen anya – grimaszolt egyet, aztán nyomott egy puszit a számra
Leellenőriztem, hogy minden kellő iratom és papírom megvan-e, majd tettem egy utolsó kört a szobákban. Fura és rossz érzés volt „búcsúzkodni”, mivel egy jó darabig nem fogok visszajönni, sőt. Lehet, hogy most laktam itt utoljára huzamosabb ideig. Ki tudja, hol fogok dolgozni az egyetem után. A mélázásomból Rob zökkentett ki, aki kinézett az erkélyen, hogy vannak-e paparazzik a ház előtt.
-Nincsenek itt, úgyhogy menjünk gyorsan – adta ki a „parancsot”, majd felkapott 2 bőröndöt és lement
Pár pillanatig csak néztem a hűlt helyét, aztán megfogtam az utolsó bőröndöt, a vállamra akasztottam a táskám, majd bezártam az ajtót és lementem utána. Láthatóan feldobta, hogy volt egy „nyugodt” napunk, bár a reptértől még tartott.
-Nem kell bejönnöd velem. Elbúcsúzunk itt a kocsiban, jó? – ajánlottam fel
- Szó sem lehet róla. Természetesen bekísérlek és az utolsó percig ott leszek veled – válaszolta ellentmondást nem tűrő hangon
- De a paparazzik… - kezdtem
- Te sokkal fontosabb vagy, mint azok
- De nem akarom, hogy kiborulj miattuk. Úgyis utálok búcsúzkodni
- Egyezünk meg abban, hogy odamegyünk, megnézzük, hogy ott vannak-e. Ha nincsenek, akkor bemegyek veled, ha pedig ott vannak, akkor is – mosolyodott el
- Nagyon cseles vagy – nevettem el magam
Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor nem láttam egy kamerát szorongatót sem, viszont ez csak az én tökéletlenségemnek volt köszönhető.
-Ott vannak a bejárat mellett. A kávézónál – bökött feléjük idegesen
- Ohh…Akkor maradj itt. Hozok egy kocsit a bőröndjeimnek, aztán megyek is, hogy ne szúrjanak ki.
- Ne butáskodj. Mindketten bemegyünk, csak siessünk, jó?
- Rendben – egyeztem bele
Szerencsére nagyon bele voltak merülve a kávéjukba, mert nem vették észre, hogy besurrantunk a reptérre. Gyorsan becsekkoltam és leadtam a bőröndjeimet, aztán elvonultunk egy sarokba. Rob a szokásos baseball sapka-napszemüveg kombóban feszített és viszont nem takargattam annyira magam, csak egy nagy sál rejtette el valamennyire az arcom. A gép indulásáig fennmaradó fél órát végigbeszélgettük, már egészen belejöttünk úgyis a búcsúzkodásba…
-Akkor január 28-án megyek anyáékkal és szerintem nem is jövök már vissza a Bel Ami forgatása előtt
- Annyira örülök, hogy nálunk fogsz forgatni. Tudod már, hogy melyik szállodában fogsz lakni?
- Nem, de majd megtudakolom… Mennyi időre vagy Pesttől?
- Hát busszal kb. 1 óra Székesfehérvár
- Mi? – kérdezte kitágult szemekkel
- 1 óra az nem olyan sok
- Nem az. Mi a város neve?
- Székesfehérvár
- Ezt ki se tudom mondani, nem hogy megjegyezzem – nevette el magát, amivel nekem is mosolyt csalt az arcomra.
- Pénteken csak délig van órám, hétfőn pedig nincs is, úgyhogy egész sokat együtt lehetünk. Bár szerintem 1-2 hét közbeni órát is el fogok lógni…
- Most erre azt kéne mondanom, hogy „nem akarom, hogy miattam lógj a suliból”, de önző leszek és csöndben maradok – pislogott rám ártatlanul
Ekkor szólalt meg a hangosbemondóban a felszólítás, hogy ideje lenne beszállni a budapesti gép utasainak, úgyhogy szorosan átöleltem Robert-et, majd egy (vagy inkább több) búcsúcsók után az átvilágító kapuhoz mentem. A túl oldaláról integettem még egyet és dobtam neki egy puszit aztán a jegyem leellenőrzése után én is felszálltam a gépre. Megkerestem a helyemet a fedélzeten, de amint megláttam, hogy ki ül mellettem, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek…
2010. január 16., szombat
Másik blog
Sziasztok!
Ez csak egy apró kitérő, de megemlítem, mert nekem fontos. Szóval elkészült a másik blogom, ahogy a hollandiai fél évemet fogom nagyjából leírni, egyelőre nem tudom milyen részletesen. Most csak egy bevezetős szösszenetet tettem fel, a többi majd 25-e után jön. Ha gondoljátok néha nézzetek be oda is ;)
(L) és csóók
www.leeuwardenzitasan.blogspot.com
Ez csak egy apró kitérő, de megemlítem, mert nekem fontos. Szóval elkészült a másik blogom, ahogy a hollandiai fél évemet fogom nagyjából leírni, egyelőre nem tudom milyen részletesen. Most csak egy bevezetős szösszenetet tettem fel, a többi majd 25-e után jön. Ha gondoljátok néha nézzetek be oda is ;)
(L) és csóók
www.leeuwardenzitasan.blogspot.com
2010. január 15., péntek
Megint?
Sziasztok!
Úgy látom nem igazán jött be nektek a kicsit problémásabb rész, amit egyik oldalról meg tudok érteni, mivel nyilván szórakozás céljából olvastok, viszont ti is értsetek meg légyszi, mert nagyon nehezen tudok újat írni, ha mindig mindenki happy és tökéletes. Nekem kellenek bele a bonyodalmak és szerintem ettől lesz még izgalmasabb:)Tudom, hogy ez kitalált sztori és gyakorlatilag semmi köze nincs a valósághoz, de ezekkel a gondokkal talán egy kicsit közelebb hozom. Remélem, hogy azért tetszeni fog továbbra is a történet, ami persze nem azt jelenti, hogy ettől fogva depressziós részeket írok, de előfordulhatnak:D
Várom a véleményeket! pusz
64. rész
-Mi a francot művelsz? – kiáltottam nagyot lökve rajta
- Jajj kislány, ne mondd, hogy nem élvezted
Pillanatok alatt kétszer olyan dühös lettem, majd az arcába loccsantottam a piámat.
-Na, ezt élveztem – dobtam le magam mellé a poharat, majd visszarohantam a táskámért és már ott se voltam
A sírás már szorította a torkomat, ugyanakkor nagyon pipa voltam a tehetetlenségem és az idiótaságom miatt. Igaz, hogy az egész nem tartott tovább 5 másodpercnél, de akkor is… el kellene mondanom Rob-nak. Bár semmit nem jelentett, akkor meg minek hergeljem ezzel… Ilyen és ehhez hasonló gondolatok ezrei cikáztak át a fejemen, miközben Oxford kihalt és hideg utcáin mentem hazafele. Szükségem volt levegőre meg egy tanácsra, úgyhogy már majdnem tárcsáztam Ashley-t, amikor rájöttem, hogy nem ő a legmegfelelőbb személy, akinek a Zac-es csókról beszélnem kellene… Maradt Dorina.
-Szia, bocs, hogy ilyen későn de beszélnünk kéne – szóltam bele miután vagy 10 csörgést vártam
- Mi? Ja semmi… izé semmi baj. mondjad – felelte tök kómásan
- Ébren vagy? Mondhatom?
- Igen
- Most jövök a búcsúbuliról és csináltam valami írtó nagy hülyeséget. Zac, tudod a mentorom lekapott és én meg hát.. szóval visszacsókoltam. De alig pár pillanat volt az egész – szabadkoztam azonnal
- Jajj te lány…És most azon kattogsz, hogy elmond-e Rob-nak vagy sem, igaz?
- Igen
- Szerintem felesleges. Úgyse látod többet azt a gyereket, ráadásul nyilván nem direkt volt. Nem kell a feszkó – fejezte be egy nagy ásítással megtoldva
- Igazad lehet… Köszi és bocs, hogy felkeltettelek
- Semmi baj. Majd hívj, hogy mi volt
- Oké, szia!
Mire a ház elé értem, úgy döntöttem, hogy gyáva leszek és nem mondom el, végül is tényleg kicsi az esélye, hogy megtudja valahonnan. „A kicsi nem semmi, hanem pont az ellenkezője”- szólalt meg a józanabbik énem, de megpróbáltam elnyomni. Halkan fordítottam el a kulcsot a zárban, de amikor beléptem, megláttam, hogy felesleges volt. Rob a kanapén olvasott éppen.
-Szia drágám. Hamar jöttél – fordult hátra mosolyogva
- Igen, mert nem volt olyan jó a buli – füllentettem, majd teljesen rezignáltan becsuktam az ajtót és levetkőztem
- Minden rendben?
- Persze, csak.. csak fáradt vagyok. Elmegyek tusolni, aztán lefekszem
- Oké. Rendeltem pizzát ha kérsz
- Most nem, de köszi
Beiszkoltam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Nem tudtam tovább nézni Rob mosolygó, mit sem sejtő arcát. A két felem olyan hangosan vitázott egymással, hogy csoda, hogy bele nem zavarodtam. Egyik felem az bizonygatta, hogy ez csak egy apró csók volt, ami semmit nem számít viszont ott volt a másik, egyre inkább dominánsabb, amelyik azt mondta, hogy én is tudni akarnám fordított esetben és egyébként meg a csókhoz 2 ember kell…
-Rob beszélnünk kell – rontottam ki egy szál törölközőben
- Mi történt?
- Csináltam valami hülyeséget, vagyis részt vettem benne, úgy értem… - makogtam össze-vissza
- Mit csináltál? – kérdezte tőle szokatlan éllel a hangjában
- Én… cs..szóval valaki megcsókolt
- Te meg visszacsókoltál – kérdezte, bár inkább kijelentésnek hangzott
- Igen, de nem akartam és csak pár pillanat volt, aztán arrébb löktem – fogtam meg a kezét, de kihúzta alóla
- Zac volt az, igaz?
- Igen – feleltem halkan
- Tudtam, hogy készül valamire az a szemétláda – pattant fel ingerülten- Először Ashley most meg te!
- Sajnálom
- Miért? – kérdezte egy kis idő elteltével
- Te-tessék?
- Miért csókoltál vissza?
- Nem tudom. Nem akartam, csak.. . csak így sikerült
- Így sikerült?! – horkant fel gúnyosan
- Ne haragudj rám Rob
- Most… most menj el fürdeni. Kicsit egyedül szeretnék lenni – mondta és nyúlt is a cigis doboza felé
- Rendben
Valamivel megkönnyebbülten, de ugyanolyan ramaty állapotban mentem vissza, majd kb. 10 perc után kész is voltam és már a hálóban vettem fel a pizsimet. Rob még mindig (vagy már megint) az erkélyen állt, sűrű cigi füstbe burkolózva. Egy ideig tétován néztem az üvegen át, nem tudtam eldönteni, hogy beszéljek-e vele, vagy várjak. Végül a lábaim döntöttek helyettem, mert megindultak felé. Amint kinyitottam az ajtót megfordult, de nagyon hideg volt a tekintete.
-Holnap megbeszéljük
- Biztos vagy benne? – kérdeztem
- Igen. Kint alszom a kanapén - fordított megint hátat
- Kérlek ne. Ne jussunk el idáig – fogtam könyörgőre a hangom
- Holnap megbeszéljük – ismételte újra, mint valami betanított majom, úgyhogy ott hagytam és elmentem lefeküdni
Aludni nyilván nem tudtam, csak agyaltam és hallgattam ahogy Rob ugyanígy „szenved” odakint. Folyton mozgolódott, újságokkal zörgött, sóhajtozott.
Már éppen világosodni kezdett, amikor arra ébredtem, hogy valaki mozog mellettem. Totál kómás voltam, úgyhogy nem igen fogtam fel, hogy mi van, fel se emeltem a fejem.
-Tudom, hogy nem akartad azt a csókot, de nem tudom elviselni annak a gondolatát, hogy más is hozzád ér – suttogta Rob a sötétbe és mivel azt hitte alszom, folytatta – Az egy dolog, hogy féltékeny vagyok, de ismersz, tudod, hogy emellett még pancser is. Mostanában elég szarul vagyok, jobban kiborít, hogy követik minden lépésemet, mint eddig. Csak itthon vagyok nyugodt környezetben, és amikor ez megbomlani látszott, egyszerűen bepánikoltam. Tudom, hogy erről olyankor is kéne beszélnem, amikor éppen nem alszol, de baromi nehéz… Na mindegy. Szeretlek kincsem – suttogta, majd adott egy puszit a vállamra és hozzám bújt, én pedig úgy aludtam tovább, mintha mi sem történt volna.
Reggel aztán az első gondolat, ami az fejembe kúszott a „vallomása” volt. Éreztem, hogy Rob mögöttem van, úgyhogy biztos nem álmodtam, hogy megbocsájtott. Óvatosan megfordultam, hogy szembekerüljek vele, de majdnem arrébb ugrottam, amikor láttam, hogy ébren van.
-Eddig tetszettem reggel – mosolyodott el a reakciómon
- Ezt most is így van, sőt. Csak nem számítottam rá, hogy ébren vagy. Örülök, hogy itt aludtál – simogattam meg az arcát
- Hajnalban jöttem be. Már aludtál
Erre csak somolyogni kezdtem, amiből nyilván rögtön rájött, hogy ébren voltam.
-Akkor mindent hallottál… Lehet, hogy jobb is
- Miért nem mondtad, hogy nem vagy jól? – kérdeztem aggodolamasan
- Nem akartam felfújni a dolgot. Mindig nehezen kezdem az évet és ehhez most hozzájöttek a paparazzik is. Majd jól leszek
- Biztos?
- Jah… Ami pedig téged illett kisasszony – húzta össze a szemöldökét, mint egy dorgáló apa – Meg ne halljam, hogy még egyszer ilyet csinálsz
- Megígérem – sütöttem le a szemem
- Na gyere, reggelizzünk. Aztán mehetünk anyáékhoz
Fél 11 körül aztán elindultunk Clare-ékhez, de nem a megszokott útvonalon.
-Hova megyünk?
- Beugrunk virágért anyának
- Jajj de figyelmes valaki…Múltkor nekem, most pedig anyukádnak
- Hát igen – vigyorodott el – Amúgy arról van szó, hogy a virágboltos csaj belém van esve és ingyen adja a virágot
- Nem mondod?! – nevettem el magam
- Nem tehetek róla
- Nem hát… ezért ki is használod
- Még szép. De csak azért, mert ezzel mindenki csak nyer – bizonygatta komolyan
- Valóban?
- Ti is örültök, ő is, hogy beszélek vele, meg hát én is – rántotta meg a vállát
- Hogy te milyen rendes vagy – nevettem el magam – Viszont akkor nem megyek be veled, mert még megszakadna az ingyen-virág forrásod
-Tudja, hogy neked is szoktam vinni, úgyhogy gyere légyszíves – nyitotta ki előttem az ajtót
Amint kiszállt a kocsiból, 5 fotós termett a kocsi körül és úgy köröztek, mint a keselyűk. Láttam, hogy Rob-ot nagyon zavarja, úgyhogy gyorsan kiugrottam az autóból és követtem a boltba. Bent már egy remegő térdű lányka várta kipirult arccal, hogy a híres Robert Pattinson hozzászóljon…
-Hello Eva! Az anyámnak szeretnék valami gyorsan elkészülő csokrot – hadarta hátra-hátra nézve
A fotósok egy része a kirakatra volt tapadva a másik pedig a kocsit fotózta.
-Re-rendben. 10 perc – felelte és kapkodva összeszedett pár virágot
- Jól vagy? – simogattam meg Rob karját, mire csak morgott valamit és a fejét rázta
Kicsit hozzábújtam, hogy megnyugodjon, majd amint kész lett a csokor indultunk is tovább, természetesen fizetés nélkül.
Valamivel dél előtt érkeztünk meg Londonba, ahol már vártak minket Clare-ék.
-Sziasztok. Ezt neked hoztuk anya – nyújtotta át sietősen a csokrot
- Oh, köszönöm. Minden rendben?
- Persze, csak menjünk be – felelte Rob és becsukta a bejárati ajtót, majd a nappaliba ment Richard-hoz
- Mi baj? – kérdezte azonnal Clare
- Eléggé kikészíti, hogy követik meg fotózzák éjjel-nappal – halkítottam le a hangomat
- Jaj ne! Megint? Azt hittem annak vége van – szomorodott el, de nem tudtam mire gondol
Úgy látom nem igazán jött be nektek a kicsit problémásabb rész, amit egyik oldalról meg tudok érteni, mivel nyilván szórakozás céljából olvastok, viszont ti is értsetek meg légyszi, mert nagyon nehezen tudok újat írni, ha mindig mindenki happy és tökéletes. Nekem kellenek bele a bonyodalmak és szerintem ettől lesz még izgalmasabb:)Tudom, hogy ez kitalált sztori és gyakorlatilag semmi köze nincs a valósághoz, de ezekkel a gondokkal talán egy kicsit közelebb hozom. Remélem, hogy azért tetszeni fog továbbra is a történet, ami persze nem azt jelenti, hogy ettől fogva depressziós részeket írok, de előfordulhatnak:D
Várom a véleményeket! pusz
64. rész
-Mi a francot művelsz? – kiáltottam nagyot lökve rajta
- Jajj kislány, ne mondd, hogy nem élvezted
Pillanatok alatt kétszer olyan dühös lettem, majd az arcába loccsantottam a piámat.
-Na, ezt élveztem – dobtam le magam mellé a poharat, majd visszarohantam a táskámért és már ott se voltam
A sírás már szorította a torkomat, ugyanakkor nagyon pipa voltam a tehetetlenségem és az idiótaságom miatt. Igaz, hogy az egész nem tartott tovább 5 másodpercnél, de akkor is… el kellene mondanom Rob-nak. Bár semmit nem jelentett, akkor meg minek hergeljem ezzel… Ilyen és ehhez hasonló gondolatok ezrei cikáztak át a fejemen, miközben Oxford kihalt és hideg utcáin mentem hazafele. Szükségem volt levegőre meg egy tanácsra, úgyhogy már majdnem tárcsáztam Ashley-t, amikor rájöttem, hogy nem ő a legmegfelelőbb személy, akinek a Zac-es csókról beszélnem kellene… Maradt Dorina.
-Szia, bocs, hogy ilyen későn de beszélnünk kéne – szóltam bele miután vagy 10 csörgést vártam
- Mi? Ja semmi… izé semmi baj. mondjad – felelte tök kómásan
- Ébren vagy? Mondhatom?
- Igen
- Most jövök a búcsúbuliról és csináltam valami írtó nagy hülyeséget. Zac, tudod a mentorom lekapott és én meg hát.. szóval visszacsókoltam. De alig pár pillanat volt az egész – szabadkoztam azonnal
- Jajj te lány…És most azon kattogsz, hogy elmond-e Rob-nak vagy sem, igaz?
- Igen
- Szerintem felesleges. Úgyse látod többet azt a gyereket, ráadásul nyilván nem direkt volt. Nem kell a feszkó – fejezte be egy nagy ásítással megtoldva
- Igazad lehet… Köszi és bocs, hogy felkeltettelek
- Semmi baj. Majd hívj, hogy mi volt
- Oké, szia!
Mire a ház elé értem, úgy döntöttem, hogy gyáva leszek és nem mondom el, végül is tényleg kicsi az esélye, hogy megtudja valahonnan. „A kicsi nem semmi, hanem pont az ellenkezője”- szólalt meg a józanabbik énem, de megpróbáltam elnyomni. Halkan fordítottam el a kulcsot a zárban, de amikor beléptem, megláttam, hogy felesleges volt. Rob a kanapén olvasott éppen.
-Szia drágám. Hamar jöttél – fordult hátra mosolyogva
- Igen, mert nem volt olyan jó a buli – füllentettem, majd teljesen rezignáltan becsuktam az ajtót és levetkőztem
- Minden rendben?
- Persze, csak.. csak fáradt vagyok. Elmegyek tusolni, aztán lefekszem
- Oké. Rendeltem pizzát ha kérsz
- Most nem, de köszi
Beiszkoltam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Nem tudtam tovább nézni Rob mosolygó, mit sem sejtő arcát. A két felem olyan hangosan vitázott egymással, hogy csoda, hogy bele nem zavarodtam. Egyik felem az bizonygatta, hogy ez csak egy apró csók volt, ami semmit nem számít viszont ott volt a másik, egyre inkább dominánsabb, amelyik azt mondta, hogy én is tudni akarnám fordított esetben és egyébként meg a csókhoz 2 ember kell…
-Rob beszélnünk kell – rontottam ki egy szál törölközőben
- Mi történt?
- Csináltam valami hülyeséget, vagyis részt vettem benne, úgy értem… - makogtam össze-vissza
- Mit csináltál? – kérdezte tőle szokatlan éllel a hangjában
- Én… cs..szóval valaki megcsókolt
- Te meg visszacsókoltál – kérdezte, bár inkább kijelentésnek hangzott
- Igen, de nem akartam és csak pár pillanat volt, aztán arrébb löktem – fogtam meg a kezét, de kihúzta alóla
- Zac volt az, igaz?
- Igen – feleltem halkan
- Tudtam, hogy készül valamire az a szemétláda – pattant fel ingerülten- Először Ashley most meg te!
- Sajnálom
- Miért? – kérdezte egy kis idő elteltével
- Te-tessék?
- Miért csókoltál vissza?
- Nem tudom. Nem akartam, csak.. . csak így sikerült
- Így sikerült?! – horkant fel gúnyosan
- Ne haragudj rám Rob
- Most… most menj el fürdeni. Kicsit egyedül szeretnék lenni – mondta és nyúlt is a cigis doboza felé
- Rendben
Valamivel megkönnyebbülten, de ugyanolyan ramaty állapotban mentem vissza, majd kb. 10 perc után kész is voltam és már a hálóban vettem fel a pizsimet. Rob még mindig (vagy már megint) az erkélyen állt, sűrű cigi füstbe burkolózva. Egy ideig tétován néztem az üvegen át, nem tudtam eldönteni, hogy beszéljek-e vele, vagy várjak. Végül a lábaim döntöttek helyettem, mert megindultak felé. Amint kinyitottam az ajtót megfordult, de nagyon hideg volt a tekintete.
-Holnap megbeszéljük
- Biztos vagy benne? – kérdeztem
- Igen. Kint alszom a kanapén - fordított megint hátat
- Kérlek ne. Ne jussunk el idáig – fogtam könyörgőre a hangom
- Holnap megbeszéljük – ismételte újra, mint valami betanított majom, úgyhogy ott hagytam és elmentem lefeküdni
Aludni nyilván nem tudtam, csak agyaltam és hallgattam ahogy Rob ugyanígy „szenved” odakint. Folyton mozgolódott, újságokkal zörgött, sóhajtozott.
Már éppen világosodni kezdett, amikor arra ébredtem, hogy valaki mozog mellettem. Totál kómás voltam, úgyhogy nem igen fogtam fel, hogy mi van, fel se emeltem a fejem.
-Tudom, hogy nem akartad azt a csókot, de nem tudom elviselni annak a gondolatát, hogy más is hozzád ér – suttogta Rob a sötétbe és mivel azt hitte alszom, folytatta – Az egy dolog, hogy féltékeny vagyok, de ismersz, tudod, hogy emellett még pancser is. Mostanában elég szarul vagyok, jobban kiborít, hogy követik minden lépésemet, mint eddig. Csak itthon vagyok nyugodt környezetben, és amikor ez megbomlani látszott, egyszerűen bepánikoltam. Tudom, hogy erről olyankor is kéne beszélnem, amikor éppen nem alszol, de baromi nehéz… Na mindegy. Szeretlek kincsem – suttogta, majd adott egy puszit a vállamra és hozzám bújt, én pedig úgy aludtam tovább, mintha mi sem történt volna.
Reggel aztán az első gondolat, ami az fejembe kúszott a „vallomása” volt. Éreztem, hogy Rob mögöttem van, úgyhogy biztos nem álmodtam, hogy megbocsájtott. Óvatosan megfordultam, hogy szembekerüljek vele, de majdnem arrébb ugrottam, amikor láttam, hogy ébren van.
-Eddig tetszettem reggel – mosolyodott el a reakciómon
- Ezt most is így van, sőt. Csak nem számítottam rá, hogy ébren vagy. Örülök, hogy itt aludtál – simogattam meg az arcát
- Hajnalban jöttem be. Már aludtál
Erre csak somolyogni kezdtem, amiből nyilván rögtön rájött, hogy ébren voltam.
-Akkor mindent hallottál… Lehet, hogy jobb is
- Miért nem mondtad, hogy nem vagy jól? – kérdeztem aggodolamasan
- Nem akartam felfújni a dolgot. Mindig nehezen kezdem az évet és ehhez most hozzájöttek a paparazzik is. Majd jól leszek
- Biztos?
- Jah… Ami pedig téged illett kisasszony – húzta össze a szemöldökét, mint egy dorgáló apa – Meg ne halljam, hogy még egyszer ilyet csinálsz
- Megígérem – sütöttem le a szemem
- Na gyere, reggelizzünk. Aztán mehetünk anyáékhoz
Fél 11 körül aztán elindultunk Clare-ékhez, de nem a megszokott útvonalon.
-Hova megyünk?
- Beugrunk virágért anyának
- Jajj de figyelmes valaki…Múltkor nekem, most pedig anyukádnak
- Hát igen – vigyorodott el – Amúgy arról van szó, hogy a virágboltos csaj belém van esve és ingyen adja a virágot
- Nem mondod?! – nevettem el magam
- Nem tehetek róla
- Nem hát… ezért ki is használod
- Még szép. De csak azért, mert ezzel mindenki csak nyer – bizonygatta komolyan
- Valóban?
- Ti is örültök, ő is, hogy beszélek vele, meg hát én is – rántotta meg a vállát
- Hogy te milyen rendes vagy – nevettem el magam – Viszont akkor nem megyek be veled, mert még megszakadna az ingyen-virág forrásod
-Tudja, hogy neked is szoktam vinni, úgyhogy gyere légyszíves – nyitotta ki előttem az ajtót
Amint kiszállt a kocsiból, 5 fotós termett a kocsi körül és úgy köröztek, mint a keselyűk. Láttam, hogy Rob-ot nagyon zavarja, úgyhogy gyorsan kiugrottam az autóból és követtem a boltba. Bent már egy remegő térdű lányka várta kipirult arccal, hogy a híres Robert Pattinson hozzászóljon…
-Hello Eva! Az anyámnak szeretnék valami gyorsan elkészülő csokrot – hadarta hátra-hátra nézve
A fotósok egy része a kirakatra volt tapadva a másik pedig a kocsit fotózta.
-Re-rendben. 10 perc – felelte és kapkodva összeszedett pár virágot
- Jól vagy? – simogattam meg Rob karját, mire csak morgott valamit és a fejét rázta
Kicsit hozzábújtam, hogy megnyugodjon, majd amint kész lett a csokor indultunk is tovább, természetesen fizetés nélkül.
Valamivel dél előtt érkeztünk meg Londonba, ahol már vártak minket Clare-ék.
-Sziasztok. Ezt neked hoztuk anya – nyújtotta át sietősen a csokrot
- Oh, köszönöm. Minden rendben?
- Persze, csak menjünk be – felelte Rob és becsukta a bejárati ajtót, majd a nappaliba ment Richard-hoz
- Mi baj? – kérdezte azonnal Clare
- Eléggé kikészíti, hogy követik meg fotózzák éjjel-nappal – halkítottam le a hangomat
- Jaj ne! Megint? Azt hittem annak vége van – szomorodott el, de nem tudtam mire gondol
2010. január 11., hétfő
Meglepetések sorozata
Íme a szilveszteri móka folytatása, és legalább annyi kommentet szeretnék, mint az előző résznél (17) nagyon örült ám a kicsi szívem:D
(L)
63. rész
-Öröm rátok nézni srácok – nevetett Rob a sok fejtámasztóra, mire csak egy nagy nyögés volt mindenkitől a válasz
- Mindenki egyben van?
- Én nem – emelte fel a kezét Kellan
- Hozok neked kávét – nyomott egy puszit az arcára Ash
Erre Tom Dorinára, Rob pedig rám kezdett pillogni, mondván, hogy ők is kérnek.
Erőtlenül egymásra mosolyogtunk a csajokkal, aztán intettünk nekik, hogy üljenek asztalhoz és viszünk nekik inni-enni.
Ennyire boldog újév-reggelem még nem volt. Tiszta idillikus volt, ahogy a második családommal reggeliztünk, mindenki turbékolt a szerelmével és végig nevettünk, leginkább egymáson.
Dél körül már elég erősek voltak ahhoz, hogy hazamenjenek, illetve Dorina Tom-hoz, úgyhogy nagy ölelkezések után elindultak, mi pedig nekiálltunk felszámolni a lakásban uralkodó hadiállapotokat. Rob a szemetet szedte nagy pofavágások közepette, én pedig mosogatni kezdtem. Nagyjából 2 óra alatt végeztünk is, aztán erőtlenül rogytunk le a kanapéra, ahol el is aludtunk.
A következő napok nekem tanulással, Rob-nak pedig munkával teltek. Egyik megbeszélésről ment a másikra, plusz interjúk tömegét adta. Az utolsó vizsgám után összeültünk a többiekkel, egy amolyan „vége az évnek” beszélgetésre, nosztalgiázásra ilyesmi. Ekkor döntöttük el, hogy csinálunk egy búcsúbulit mielőtt hazamennénk, méghozzá 10-én. Hiába laktunk együtt, alig láttuk egymást Rob-bal, mivel reggel, amikor elment, én még, amikor hazajött, akkor pedig már aludtam. Párszor beszéltünk ugyan napközben és néha felébredtem, amikor hazajött, de mindketten nagyon fáradtak voltunk.
-Öltözz szívem – mondta köszönés nélkül egyik este, amikor kivételesen 8-kor hazajött
- Miért?
- Alig voltunk együtt mostanában, már nagyon hiányzol. Elmegyünk vacsizni, utána pedig romantikázunk – simogatta meg az arcom, utána pedig megcsókolt
- Te is hiányoztál nekem. Negyed óra és jövök- feleltem boldogan
Gyorsan magamra kaptam egy csinosabb felsőt és egy farmert, aztán kicsit kifestettem magam, majd befújtam magam a Rob-tól kapott parfümömmel és indultunk is.
Végül a Browns nevű étterem előtt parkoltunk le és a pincér rögtön oda is vezetett az asztalunkhoz. Viszonylag sokan voltak az étteremben, de ezt most kivételesen valahogy nem zavarta Robert-et. Miután leadtuk a rendelést, egyikünk se szólalt meg, csak néztük egymást és mosolyogtunk.
-Ne haragudj, hogy olyan keveset voltam veled az elmúlt héten – szólalt még végül
- Nem a te hibád, ezzel jár a munkád. Én is eléggé el voltam havazva a vizsga és a hazaköltözés miatt
- Akkor nem haragszol?
- Persze hogy nem – simogattam meg az arcát, mire áthajolt az asztal felett egy csókért
- Képzeld, beszéltem anyával és szeretné, ha nálunk vacsoráznánk mielőtt hazaköltözöl. Azt mondta, hogy szóljunk, hogy mikor jó
- Ez kedves tőlük. Azt beszéltük a többiekkel, hogy 10-én tartunk egy bulit, mivel legtöbben 13-án költözünk haza.
- Milyen bulit?
- Amolyan búcsúbulit. Utoljára együtt leszünk még
- Jól hangzik. Külsős is mehet?
- El akarsz jönni? – vontam fel a szemöldököm
- Persze, miért ne? Úgyis keveset vagyunk együtt. Majd úgy szervezem a dolgaimat, hogy el tudjak menni
- Nagyon aranyos vagy, de nem tudom, hogy kik jönnek. Majd utána kérdezek, hogy a többiek hoznak-e valakit
- Nem akarod, hogy elmenjek?
- Nem erről van szó, csak nem akarom, hogy azt gondolják mutogatlak. Ha a többiek nem hozzák a párjukat, akkor tuti ezt hoznák ki belőle
- Ebben igazad van – mosolyodott el újra
Egész vacsora alatt csak egymással foglalkoztunk, kivéve, amikor fotózkodni jöttek oda páran, de hamar visszatértünk egymáshoz. Rob elmesélte, hogy Tom áradozik Dorináról és úgy döntöttek, hogy megpróbálják a távkapcsolatot, amiről nekem nyilván mesélt Dodó, de nem akartam közbeszólni. Annyira jó volt látni, ahogyan örül a barátja boldogságának. Mindig elmondtak egymásnak mindent, de mindig Tom volt a „tökösebb”, ő pedig a kis lúzer, akit agyba-főbe szívattak.
Vacsora után aztán sétáltunk még Oxford-ban, pont úgy, mint 2 hétköznapi szerelmes. Rob vett nekem törökmogyorót és csináltunk pár képet a telefonjával. Teljesen olyan volt, mint egy szerelmes kamasz. Imádtam.
Éjfél körül értünk haza, ahol folytatódott a romantikázásunk, kinyitottunk egy üveg bort, aztán bevetettem minden praktikámat, hogy gitározzon nekem. Mondanom sem kell, hogy sikerrel jártam…
***
-Akkor felhívom anyát, hogy 12-én megyünk ebédre, rendben? – kérdezte reggel
- Oké. Kérsz még kávét?
- Rohannom kell, mert valaki miatt nem tudtam időben felkelni – felelte szigorú arccal
- Nem tehetek róla, reggelente nagyon szexi vagy – somolyogtam a combját simogatva
-Mi az, hogy reggelente? Éjjel-nappal életem – vigyorgott önelégülten
- Úgy látom arra hajtasz, hogy ki se engedjelek a lakásból
- Jajj, igazad van. Megyek is – mondta és eltakarta az arcát a kezével
- Jahajj, ennyire nem vagy vonzó – nevettem el magam, mire rám nyújtotta a nyelvét
-Mikor jössz?
- Valamikor este. Te mit csinálsz ma?
- Találkozom pár csoporttársammal. Elmegyünk Jamie-hez kávézni
- Óóó, kedvenc meleg barátom. Add át, hogy üdvözlöm
- Feltétlenül. Na nyomás. Nem akarom, hogy elkéss – mondtam az ajtó felé tolva
- Na szép, most meg kilökdösöl. Ki érti a nőket! – sóhajtott fel fájdalmasan
- Ne szenvedj már – böködtem a mellkasát játékosan, majd nyomtam egy puszit a szájára
- Oké, megyek már. Szeretlek
- Én is téged
Miután elmosogattam és felöltöztem, elmentem Jamie-hez, aki kitörő örömmel fogadott.
-Hát helló csajszi! Rég láttalak – köszönött egy cuppanós puszi kíséretében
- A vizsgaidőszak átka. Veled mi újság?
- Semmi különös. Elvagyok, csorgatom a nyálam pár pasi láttán – rántotta meg a vállát nevetve
- Szóval csak a szokásos
- Így van. Mandulás cappucino-t kérsz most is?
- Igen, légyszi. Addig leülök oda – mutattam egy nagyobb asztal felé
Pár perc után befutottak a többiek is és élénk csevegésbe kezdtünk. Újra nosztalgiázni kezdtünk, hangosan nevetgélve a sztorikon. Előhoztam a bulit is és, hogy a többiek hoznak-e valakit, de ők úgy gondolták, hogy csak mi és a mentoraink leszünk. Remek…szóval Zac is jön… Ennek nem fog örülni Robert, de meg kell értenie.
Otthon aztán tovább pakolásztam, már majdnem együtt volt az összes cuccom. Mikor ezt is és a TV kapcsolgatását is meguntam, nekiálltam, hogy főzzek valami vacsit.
-Megjöttem – kiáltotta Rob valamivel 8 után
- Gyere, mindjárt kész a vacsora. Te meg mit rejtegetsz? – kíváncsiskodtam, mivel mindkét keze maga mögött volt
- Előbb csókot kérek – csücsörített ellenállhatatlanul, majd miután megkapta, amit akart, egy csokor virágot vett elő a háta mögül
- Jajj de gyönyörű, köszönöm szépen – öleltem át mosolyogva – Miért kaptam?
- Mert szeretlek – rántotta meg a vállát
- Ez a legjobb ok – feleltem egy újabb csók kíséretében
Vacsora alatt elmondtam neki, hogy a többiek sem hozzák a párjukat, amibe látszólag bele is nyugodott, bár Zac-et kihagytam a sztoriból.
***
-Indulok, mert találkozunk a többiekkel a koleszban, onnan megyünk tovább – mondtam Rob-nak a buli előtt
- Hova mentek utána?
- Valószínűleg az OXygen-be
- OK, érezd jól magad szívem. Szólj, ha menjek érted
- Rendben, köszönöm – mosolyogtam rá, majd egy búcsúcsók után elindultam
Már mindenki ott volt, amikor odaértem, talán többen is mint gondoltam. A társaság középpontja természetesen Zac volt, aki azonnal a kezembe nyomott egy poharat, amint beléptem.
-Szia drága! – köszöntött hatalmas vigyorral
- Szia! Látom van már hangulat
- Hisz ismersz –büszkélkedett
Szagra valami vodkás dolog volt a pohárban, úgyhogy lecseréltem egy kevésbé brutálisabbra, majd elvegyültem. Nem akartam sokat inni, de annyira jó volt a hangulat, hogy egy idő után már a vodka-sprite se tűnt durvának…
-Gyere ki egy kicsit – húzott a folyosó felé Zac
- Mi az?
- Hoztam neked valamit. Tessék – nyújtott felém egy csomagot
- De miért?
- Hát mert elmész. Na, nyisd ki
- Egy fotóalbum? – csodálkoztam, majd belelapozva megláttam a képeket, amik a kint töltött fél évemet mesélték el
Csomó bulikép, csoportkép, tele szép emlékekkel. Annyira örültem neki, hogy a nyakába borultam, bár lehet, hogy ebben a pia is segített.
-Jajj, jól van, jól van. Ez csak egy album – simogatta a hátam kicsit zavartan
- Tudom, de akkor is köszi
- Én nem kapok semmit? – kérdezte kicsit a falhoz nyomva
- Mire gondolsz?
- Erre – mondta halkan, majd megcsókolt
Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, automatikusan visszacsókoltam.
Az étterem:)
(L)
63. rész
-Öröm rátok nézni srácok – nevetett Rob a sok fejtámasztóra, mire csak egy nagy nyögés volt mindenkitől a válasz
- Mindenki egyben van?
- Én nem – emelte fel a kezét Kellan
- Hozok neked kávét – nyomott egy puszit az arcára Ash
Erre Tom Dorinára, Rob pedig rám kezdett pillogni, mondván, hogy ők is kérnek.
Erőtlenül egymásra mosolyogtunk a csajokkal, aztán intettünk nekik, hogy üljenek asztalhoz és viszünk nekik inni-enni.
Ennyire boldog újév-reggelem még nem volt. Tiszta idillikus volt, ahogy a második családommal reggeliztünk, mindenki turbékolt a szerelmével és végig nevettünk, leginkább egymáson.
Dél körül már elég erősek voltak ahhoz, hogy hazamenjenek, illetve Dorina Tom-hoz, úgyhogy nagy ölelkezések után elindultak, mi pedig nekiálltunk felszámolni a lakásban uralkodó hadiállapotokat. Rob a szemetet szedte nagy pofavágások közepette, én pedig mosogatni kezdtem. Nagyjából 2 óra alatt végeztünk is, aztán erőtlenül rogytunk le a kanapéra, ahol el is aludtunk.
A következő napok nekem tanulással, Rob-nak pedig munkával teltek. Egyik megbeszélésről ment a másikra, plusz interjúk tömegét adta. Az utolsó vizsgám után összeültünk a többiekkel, egy amolyan „vége az évnek” beszélgetésre, nosztalgiázásra ilyesmi. Ekkor döntöttük el, hogy csinálunk egy búcsúbulit mielőtt hazamennénk, méghozzá 10-én. Hiába laktunk együtt, alig láttuk egymást Rob-bal, mivel reggel, amikor elment, én még, amikor hazajött, akkor pedig már aludtam. Párszor beszéltünk ugyan napközben és néha felébredtem, amikor hazajött, de mindketten nagyon fáradtak voltunk.
-Öltözz szívem – mondta köszönés nélkül egyik este, amikor kivételesen 8-kor hazajött
- Miért?
- Alig voltunk együtt mostanában, már nagyon hiányzol. Elmegyünk vacsizni, utána pedig romantikázunk – simogatta meg az arcom, utána pedig megcsókolt
- Te is hiányoztál nekem. Negyed óra és jövök- feleltem boldogan
Gyorsan magamra kaptam egy csinosabb felsőt és egy farmert, aztán kicsit kifestettem magam, majd befújtam magam a Rob-tól kapott parfümömmel és indultunk is.
Végül a Browns nevű étterem előtt parkoltunk le és a pincér rögtön oda is vezetett az asztalunkhoz. Viszonylag sokan voltak az étteremben, de ezt most kivételesen valahogy nem zavarta Robert-et. Miután leadtuk a rendelést, egyikünk se szólalt meg, csak néztük egymást és mosolyogtunk.
-Ne haragudj, hogy olyan keveset voltam veled az elmúlt héten – szólalt még végül
- Nem a te hibád, ezzel jár a munkád. Én is eléggé el voltam havazva a vizsga és a hazaköltözés miatt
- Akkor nem haragszol?
- Persze hogy nem – simogattam meg az arcát, mire áthajolt az asztal felett egy csókért
- Képzeld, beszéltem anyával és szeretné, ha nálunk vacsoráznánk mielőtt hazaköltözöl. Azt mondta, hogy szóljunk, hogy mikor jó
- Ez kedves tőlük. Azt beszéltük a többiekkel, hogy 10-én tartunk egy bulit, mivel legtöbben 13-án költözünk haza.
- Milyen bulit?
- Amolyan búcsúbulit. Utoljára együtt leszünk még
- Jól hangzik. Külsős is mehet?
- El akarsz jönni? – vontam fel a szemöldököm
- Persze, miért ne? Úgyis keveset vagyunk együtt. Majd úgy szervezem a dolgaimat, hogy el tudjak menni
- Nagyon aranyos vagy, de nem tudom, hogy kik jönnek. Majd utána kérdezek, hogy a többiek hoznak-e valakit
- Nem akarod, hogy elmenjek?
- Nem erről van szó, csak nem akarom, hogy azt gondolják mutogatlak. Ha a többiek nem hozzák a párjukat, akkor tuti ezt hoznák ki belőle
- Ebben igazad van – mosolyodott el újra
Egész vacsora alatt csak egymással foglalkoztunk, kivéve, amikor fotózkodni jöttek oda páran, de hamar visszatértünk egymáshoz. Rob elmesélte, hogy Tom áradozik Dorináról és úgy döntöttek, hogy megpróbálják a távkapcsolatot, amiről nekem nyilván mesélt Dodó, de nem akartam közbeszólni. Annyira jó volt látni, ahogyan örül a barátja boldogságának. Mindig elmondtak egymásnak mindent, de mindig Tom volt a „tökösebb”, ő pedig a kis lúzer, akit agyba-főbe szívattak.
Vacsora után aztán sétáltunk még Oxford-ban, pont úgy, mint 2 hétköznapi szerelmes. Rob vett nekem törökmogyorót és csináltunk pár képet a telefonjával. Teljesen olyan volt, mint egy szerelmes kamasz. Imádtam.
Éjfél körül értünk haza, ahol folytatódott a romantikázásunk, kinyitottunk egy üveg bort, aztán bevetettem minden praktikámat, hogy gitározzon nekem. Mondanom sem kell, hogy sikerrel jártam…
***
-Akkor felhívom anyát, hogy 12-én megyünk ebédre, rendben? – kérdezte reggel
- Oké. Kérsz még kávét?
- Rohannom kell, mert valaki miatt nem tudtam időben felkelni – felelte szigorú arccal
- Nem tehetek róla, reggelente nagyon szexi vagy – somolyogtam a combját simogatva
-Mi az, hogy reggelente? Éjjel-nappal életem – vigyorgott önelégülten
- Úgy látom arra hajtasz, hogy ki se engedjelek a lakásból
- Jajj, igazad van. Megyek is – mondta és eltakarta az arcát a kezével
- Jahajj, ennyire nem vagy vonzó – nevettem el magam, mire rám nyújtotta a nyelvét
-Mikor jössz?
- Valamikor este. Te mit csinálsz ma?
- Találkozom pár csoporttársammal. Elmegyünk Jamie-hez kávézni
- Óóó, kedvenc meleg barátom. Add át, hogy üdvözlöm
- Feltétlenül. Na nyomás. Nem akarom, hogy elkéss – mondtam az ajtó felé tolva
- Na szép, most meg kilökdösöl. Ki érti a nőket! – sóhajtott fel fájdalmasan
- Ne szenvedj már – böködtem a mellkasát játékosan, majd nyomtam egy puszit a szájára
- Oké, megyek már. Szeretlek
- Én is téged
Miután elmosogattam és felöltöztem, elmentem Jamie-hez, aki kitörő örömmel fogadott.
-Hát helló csajszi! Rég láttalak – köszönött egy cuppanós puszi kíséretében
- A vizsgaidőszak átka. Veled mi újság?
- Semmi különös. Elvagyok, csorgatom a nyálam pár pasi láttán – rántotta meg a vállát nevetve
- Szóval csak a szokásos
- Így van. Mandulás cappucino-t kérsz most is?
- Igen, légyszi. Addig leülök oda – mutattam egy nagyobb asztal felé
Pár perc után befutottak a többiek is és élénk csevegésbe kezdtünk. Újra nosztalgiázni kezdtünk, hangosan nevetgélve a sztorikon. Előhoztam a bulit is és, hogy a többiek hoznak-e valakit, de ők úgy gondolták, hogy csak mi és a mentoraink leszünk. Remek…szóval Zac is jön… Ennek nem fog örülni Robert, de meg kell értenie.
Otthon aztán tovább pakolásztam, már majdnem együtt volt az összes cuccom. Mikor ezt is és a TV kapcsolgatását is meguntam, nekiálltam, hogy főzzek valami vacsit.
-Megjöttem – kiáltotta Rob valamivel 8 után
- Gyere, mindjárt kész a vacsora. Te meg mit rejtegetsz? – kíváncsiskodtam, mivel mindkét keze maga mögött volt
- Előbb csókot kérek – csücsörített ellenállhatatlanul, majd miután megkapta, amit akart, egy csokor virágot vett elő a háta mögül
- Jajj de gyönyörű, köszönöm szépen – öleltem át mosolyogva – Miért kaptam?
- Mert szeretlek – rántotta meg a vállát
- Ez a legjobb ok – feleltem egy újabb csók kíséretében
Vacsora alatt elmondtam neki, hogy a többiek sem hozzák a párjukat, amibe látszólag bele is nyugodott, bár Zac-et kihagytam a sztoriból.
***
-Indulok, mert találkozunk a többiekkel a koleszban, onnan megyünk tovább – mondtam Rob-nak a buli előtt
- Hova mentek utána?
- Valószínűleg az OXygen-be
- OK, érezd jól magad szívem. Szólj, ha menjek érted
- Rendben, köszönöm – mosolyogtam rá, majd egy búcsúcsók után elindultam
Már mindenki ott volt, amikor odaértem, talán többen is mint gondoltam. A társaság középpontja természetesen Zac volt, aki azonnal a kezembe nyomott egy poharat, amint beléptem.
-Szia drága! – köszöntött hatalmas vigyorral
- Szia! Látom van már hangulat
- Hisz ismersz –büszkélkedett
Szagra valami vodkás dolog volt a pohárban, úgyhogy lecseréltem egy kevésbé brutálisabbra, majd elvegyültem. Nem akartam sokat inni, de annyira jó volt a hangulat, hogy egy idő után már a vodka-sprite se tűnt durvának…
-Gyere ki egy kicsit – húzott a folyosó felé Zac
- Mi az?
- Hoztam neked valamit. Tessék – nyújtott felém egy csomagot
- De miért?
- Hát mert elmész. Na, nyisd ki
- Egy fotóalbum? – csodálkoztam, majd belelapozva megláttam a képeket, amik a kint töltött fél évemet mesélték el
Csomó bulikép, csoportkép, tele szép emlékekkel. Annyira örültem neki, hogy a nyakába borultam, bár lehet, hogy ebben a pia is segített.
-Jajj, jól van, jól van. Ez csak egy album – simogatta a hátam kicsit zavartan
- Tudom, de akkor is köszi
- Én nem kapok semmit? – kérdezte kicsit a falhoz nyomva
- Mire gondolsz?
- Erre – mondta halkan, majd megcsókolt
Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, automatikusan visszacsókoltam.
Az étterem:)
2010. január 8., péntek
A jól megérdemelt jutalom
Szép jó reggelt mindenkinek! :) Még így vizsga előtt felnyomom az új részt, mert nem tudom, hogy meddig fognak kínozni:D várom a véleményeket!
pusszantás
62. rész
-Ez így van – bólogatott mindent tudóan Kellan, bár nyilván egy kukkot sem értett
- Honnan veszed?! – sipította rákvörösen Dorina, akinek a pirulás mellé úgy tűnik süketség is társult…
- Hé-hé, nyugi, mi ütött beléd?
- Se-semmi – dadogta, majd kiment az erkélyre
- Én azt hittem, hogy boldog új évet kívánok nektek – rántotta mega vállát Bobby, majd lemászott a székről
Idegesen pillogtam Dorina felé, tudtam, hogy beszélnem kell vele, de nem tudtam hogy fogjak hozzá.
-Mit mondattál vele? – kíváncsiskodott Rob
- Azt, hogy beleesett Tom-ba csak még nem meri bevallani magának – feleltem az ajkamat harapdálva
- Hoppá… nem baj, ne aggódj szívem. Menj oda hozzá és beszéljétek meg – mosolygott bíztatóan majd nyomott egy puszit a számra és erős fenékriszálás közepette visszament a többiekhez
-Szia, kijöhetek?
- A te lakásod – felelte Dorina hátra se nézve
- Ne csináld ezt légyszíves. Nem akartalak megbántani, sem pedig kellemetlen helyzetbe hozni, hisz úgyse értik…
- Tudom, csak… azért akadtam ki ennyire, mert igazad van – mondta most már felém fordulva
- Tudom
- Ne már – ütötte meg a karom játékosan
- Jó, akkor nem.
- Annyira hülye vagyok! Itt vagyok 4 napig és utána mi lesz? Plusz fél nap alatt nem is lehet beleesni senkibe. Ahh – ütötte a fejét az ajtófélfába
- Hé-hé, hagyd abba. Attól, hogy puklisra vered a fejed még nem lesz semmi könnyebb.
- Tudom, csak…
- Mit csak? Ne kattogj ezen ennyit. Élvezd és kész, aztán majd meglátjátok mi lesz. Tom rendes srác és Rob szerint megbízható is
- Távkapcsolatra célzol?
- Akár, de ezzel ráértek még. Lehet, hogy holnapra kiábrándulsz belőle
- Lehet…bár kétlem. Nézz csak rá – bökött felé – Oké, lehet, hogy nem ez a legjobb perce, de akkor is – nevette el magát
Tom ugyanis éppen azon ügyeskedett Rob hathatós segítségével, hogy lufikból szárnyat fabrikáljon magának, mindezt hangos énekléssel spékelték meg…
-Értem, nyugi… Na menj, segíts nekik én meg elszaladok rendbe szedni magam
Nem tudtam megállni, hogy ne ragadjak le mellettük, hogy megdicsérjem őket, amit nagy meghajlással meg is köszöntek.
Mivel már véresre törte a cipő a lábamat ezért mezítláb, a chips és egyéb kajamaradékok között szlalomozva mentem el a fürdőig, bár ne tettem volna…
-Hupsz…én..csak…ti meg…mindegy…én inkább..izé…megyek – makogtam , mert elég kényelmetlen volt a szitu
Bent ugyanis Ashley és Kellan voltak elég hát… intim helyzetben. Azonnal becsuktam az ajtót és zavarodottan a konyhába mentem, hogy igyak egy pohár vizet. Ahogy a tisztult az agyam, egyre szélesebb mosoly terült el az arcomon, mivel ha pár perccel később nyitott volna ránk reggel Kellan, akkor hasonló lett volna a szitu… Miközben én ilyen jókat vigyorogtam magamban, elém somfordált a kis „gerlepár”, akik közül nyilván Ash volt jobban zavarban..
-Mi…
- Csitt már, majd én –állította le Kellant, aki erre eltrappolt
- Nyugi, nem kell zavarban lenned és magyarázkodni se kell. Felnőttek vagytok, vonzódtok egymáshoz, ennyi
- Nem, nem ennyi. Hallgass meg kérlek. Tény, hogy vonzódunk egymáshoz, de neki barátnője van – rogyott le a székre megtörten
- Ez volt az első ilyen alkalom?
- Nem… Egy ideje már megy ez a dolog, de kérlek ne ítélj el
- Jajj, ne beszélj már butaságot!
- Kb. fél éve történt. Mindketten rossz passzban voltunk, egymást vigasztaltuk, aztán az ágyban kötöttünk ki. Ha lehet, akkor utána még szarabbul voltunk, mert féltünk, hogy ezzel elrontottunk mindent. De meglepő módon még közelebb kerültünk egymáshoz. Én azóta is ezzel nyugtatom magam…
- Ezt hogy érted?
- Hát, hogy ha helytelenül tennénk, akkor nem fűzné egyre szorosabbra a barátságunkat. Már ha ez még abba a kategóriába tartozik…
Erre már nem igazán tudtam mit mondani, úgyhogy inkább magamhoz öleltem, amit csak a hangos gyomor korgása és a halk szipogása zavart meg.
-Gyere, együnk valamit – simogattam meg a hátát mosolyogva
- Csajok, mi lelépünk, mert még megyünk Bobby tesójához is – jött oda Marcus és Jackson
- Kár, hogy nem maradtok tovább, de köszi, hogy eljöttetek – öleltük meg a srácokat felváltva, majd miután kikísértük őket visszamentünk a nappaliba
- Nem vagytok éhesek, fiúk? – kérdezte Ash
- Ez most egy komoly kérdés volt, cica? – nevetett fel idétlenül Kellan
- Na, ez remek, mert az a megtiszteltetés ér titeket, hogy készíthettek nekünk kaját
- Öhmm… kösz, de kihagynánk – emelte fel tiltakozásképp a kezét Tom
- Ne már! Főzzetek valamit nekünk
- Mit kapunk, ha megetetünk titeket? – kérdezte Kellan
- Maradjunk annyiban, hogy nem fogjátok megbánni – kacérkodott vele Ashley
Erre aztán összedugták a fejüket a srácok, majd hosszas megbeszélés után döntöttek.
-Megszületett a döntésünk – állt fel Rob hivatalos kereteket teremtve
- És pedig?
- Főzünk nektek virslit meg teát – jelentette be ünnepélyesen az én kis drágám
- Oké, plusz vágtok mellé kenyeret, zöldségeket és olvasztotok rá sajtot. Áll az alku? – „tárgyalt tovább” Dorina
Ezt egy újabb kupaktanács követte, mintha legalábbis az ország költség vetését tárgyalnák meg…
-Elfogadva!
Nagy nehezen mindannyian feltápászkodtak, majd körbeállták Kellan-t, aki már felvett egy kötényt és villával a kezében a tűzhely elé állt, hogy ott aztán intenzíven hezitáljon a következő lépést illetően… Hosszas susmus következett ezután, hol egyik fiú lépett egyet balra, hol a másik egyet jobbra, de egyébként nem volt sok mozgás… Csoportmunka eredményeként megtalálták a hűtőben a virslit, amit beleszórtak egy felmelegített serpenyőbe, majd közösen nézni és hallgatni kezdték, ahogy serceg. Volt ám munkamegosztás…
-Soha nem lesztek így kész – szólt Ash kacarászva
- Ne szóljál bele légy szíves, köszi – torkollta le „kedvesen” Kellan
Ennek ellenére meghallgatásra talált a dolog, mert Rob egy nagy késsel arrébb vonult elvileg zöldséget szeletelni. Csak remélni tudtam, hogy nem az ujjait…
-Szerintem ki-ki vonuljon el a párjával és kölcsönös „etetés” legyen – ajánlotta Dorina álmodozó tekintettel, mire Ashley-nek sikerült lábujjtól-homlokig vörösödni…
-Ne csináld már, látszik, hogy egymásra vagytok kattanva. És innen úgyse jut ki semmi – próbálta nyugtatni szegényt
- Ne erőltesd – szóltam halkan
- Nem, igaza van. Jól fogom érezni magam vele – derült fel újra az arca
- Jajj, de jó! Akkor ki merre vonul el?
- Hát gondolom Zitáék a hálóba, mi a fürdőbe… Ti meg maradhattok itt a nappaliban
- A fürdőbe? – vonta fel a szemöldökét
- Igen, ma már úgyis volt ott egy kis „akciónk”
- Húúú, nem mondod!? Én erről miért nem tudok? – nézett rám durcásan
- Én nem akartam szétkürtölni, pláne, hogy ránk nyitott – mutatott rám vigyorogva, úgyhogy most rajtam volt a sor pirulást illetően
- Oké, már mindenki tudja... Kezdjük meg inkább előkészíteni a terepet. A fürdőszobai szekrényben van egy csomó törölköző meg fürdősók, ha gondolod. Szólj ha kell még valami! Most pedig munkára csajok!
Ezután ki-ki birtokba vette a saját „territóriumát”, én először is kinyitottam az ablakot, hogy kicsit kiszellőzzön az egész lakásban uralkodó kocsmaszag, aztán meggyújtottam pár gyertyát is.
-Kész vagyunk! Asztalhoz lányok – kiáltotta el magát Tom
- Nem-nem. Külön eszünk. Találjátok ki, hogy ki-hol – mondtam titokzatosan, majd küldtem Robert felé egy jelentőségteljes pillantást és bevonultam a hálóba
- Huhú, én már tudom – ujjongott és felkapott egy tálcát
Kellan és Tom tanácstalanul tekintgettek körbe, majd csodával határos módon észrevette Dorinát és neki is leesett a dolog.
-Azt hiszem rám már várnak – kacsintott Kellan-ra majd ő is „elvonult”
-Ashley – szólalt meg rá nem jellemző félénk hangon – Merre vagy?
- Itt vagyok te dinka – lépett ki a fürdőből mosolyogva
Egy megkönnyebbült sóhaj után ő is megfogta a maga kis tálcáját, kettecskén elvonuljanak…
-Fogadjunk, hogy ez a te ötleted volt – somolygott Rob az ágyon
Amikor bejött én már az ágyon feküdtem, mire azonnal kapcsolt és mellém huppant, közénk téve az általa díszített és készített étellel teli tálcát.
-Hát úgy ismersz engem? – néztem rá ártatlanul
- Neeeeem – lódította vigyorogva
- Na azért… Egyébként meg ha igazad is lenne, ami persze nincs, nem hiszem, hogy nagyon bánnád a dolgot – borzoltam össze a haját
- Ezt kikérem magamnak! Rólam formázhatnák a szemérmesség és a higgadtság szobrát
- Jaaaaaaj! Szaladjunk, mert leszakad a mennyezet – néztem felfelé félősen, mire játékosan nekem esett és maga alá gyűrt
Egy ideig még próbáltam ellenállni, ütögettem a mellkasát, bár a szándékomat még én se hittem el, nem hogy ő… Így aztán hamar a padlóra került a tálca a ruháinkkal együtt és pótoltunk minden külön töltött percet.
*****
Valamikor 11 körül kezdtem nyitogatni a szemem, bár pár pillanat után megbántam az effajta próbálkozásokat. A szemem szúrt a fáradtságtól, minden porcikám sajgott, ráadásul olyan másnapos voltam, mint annak a rendje… Nagy nehezen megmozdítottam a kezem, de csak a levegőt sikerült hajkurásznom, Rob nem volt mellettem. A szemem továbbra se nyílt ki, úgyhogy nyöszörögni próbáltam valami „Rob”-félét, ami nagy örömömre bevált.
-Szia kincsem – suttogta és az ágy mellé térdelt
- Hol vagy? – tapogatóztam, mire az arcára tette a kezem, mintha vak lennék
- Kint voltam a konyhában. Főztem kávét meg csináltam macskajaj-kaját – sutyorgott tovább
- Akkor hogy hallottad meg, hogy szólok?
- Hát ez inkább volt nyögés, mint szólás, de amúgy nem tudom – mosolyodott el a „kezem alatt”
Ezt már nem tudtam nem nézni, úgyhogy minden erőmet összeszedve kinyitottam a szemem és visszamosolyogtam a csillogó szemeibe.
-Többiek?
- Kellan és Ash a fürdőkádban hevernek, Tom-ék pedig a kanapén alszanak összebújva
- Miért suttogsz még mindig?
- Ezt még elbírja a fejem és a fülem. Hangosabb dolgokat nem. Majdnem kikapcsoltam a kávéfőzőt, amikor kiengedte a gőzt – mondta fájdalmas arccal
- Akkor te egy hős vagy – állapítottam meg
- Ez egyértelmű – húzta ki magát büszkén
- Muszáj kezdenem magammal valamit. Keljünk fel – emeltem meg a fejem, de hamar visszaesett
- Segítek – mondta, majd felhúzott, ráállított a saját lábára, én pedig átöleltem a nyakát és együtt kilépkedtünk a konyhába, ahol szembesültünk a többi leamortizált, de vigyorgó arccal
pusszantás
62. rész
-Ez így van – bólogatott mindent tudóan Kellan, bár nyilván egy kukkot sem értett
- Honnan veszed?! – sipította rákvörösen Dorina, akinek a pirulás mellé úgy tűnik süketség is társult…
- Hé-hé, nyugi, mi ütött beléd?
- Se-semmi – dadogta, majd kiment az erkélyre
- Én azt hittem, hogy boldog új évet kívánok nektek – rántotta mega vállát Bobby, majd lemászott a székről
Idegesen pillogtam Dorina felé, tudtam, hogy beszélnem kell vele, de nem tudtam hogy fogjak hozzá.
-Mit mondattál vele? – kíváncsiskodott Rob
- Azt, hogy beleesett Tom-ba csak még nem meri bevallani magának – feleltem az ajkamat harapdálva
- Hoppá… nem baj, ne aggódj szívem. Menj oda hozzá és beszéljétek meg – mosolygott bíztatóan majd nyomott egy puszit a számra és erős fenékriszálás közepette visszament a többiekhez
-Szia, kijöhetek?
- A te lakásod – felelte Dorina hátra se nézve
- Ne csináld ezt légyszíves. Nem akartalak megbántani, sem pedig kellemetlen helyzetbe hozni, hisz úgyse értik…
- Tudom, csak… azért akadtam ki ennyire, mert igazad van – mondta most már felém fordulva
- Tudom
- Ne már – ütötte meg a karom játékosan
- Jó, akkor nem.
- Annyira hülye vagyok! Itt vagyok 4 napig és utána mi lesz? Plusz fél nap alatt nem is lehet beleesni senkibe. Ahh – ütötte a fejét az ajtófélfába
- Hé-hé, hagyd abba. Attól, hogy puklisra vered a fejed még nem lesz semmi könnyebb.
- Tudom, csak…
- Mit csak? Ne kattogj ezen ennyit. Élvezd és kész, aztán majd meglátjátok mi lesz. Tom rendes srác és Rob szerint megbízható is
- Távkapcsolatra célzol?
- Akár, de ezzel ráértek még. Lehet, hogy holnapra kiábrándulsz belőle
- Lehet…bár kétlem. Nézz csak rá – bökött felé – Oké, lehet, hogy nem ez a legjobb perce, de akkor is – nevette el magát
Tom ugyanis éppen azon ügyeskedett Rob hathatós segítségével, hogy lufikból szárnyat fabrikáljon magának, mindezt hangos énekléssel spékelték meg…
-Értem, nyugi… Na menj, segíts nekik én meg elszaladok rendbe szedni magam
Nem tudtam megállni, hogy ne ragadjak le mellettük, hogy megdicsérjem őket, amit nagy meghajlással meg is köszöntek.
Mivel már véresre törte a cipő a lábamat ezért mezítláb, a chips és egyéb kajamaradékok között szlalomozva mentem el a fürdőig, bár ne tettem volna…
-Hupsz…én..csak…ti meg…mindegy…én inkább..izé…megyek – makogtam , mert elég kényelmetlen volt a szitu
Bent ugyanis Ashley és Kellan voltak elég hát… intim helyzetben. Azonnal becsuktam az ajtót és zavarodottan a konyhába mentem, hogy igyak egy pohár vizet. Ahogy a tisztult az agyam, egyre szélesebb mosoly terült el az arcomon, mivel ha pár perccel később nyitott volna ránk reggel Kellan, akkor hasonló lett volna a szitu… Miközben én ilyen jókat vigyorogtam magamban, elém somfordált a kis „gerlepár”, akik közül nyilván Ash volt jobban zavarban..
-Mi…
- Csitt már, majd én –állította le Kellant, aki erre eltrappolt
- Nyugi, nem kell zavarban lenned és magyarázkodni se kell. Felnőttek vagytok, vonzódtok egymáshoz, ennyi
- Nem, nem ennyi. Hallgass meg kérlek. Tény, hogy vonzódunk egymáshoz, de neki barátnője van – rogyott le a székre megtörten
- Ez volt az első ilyen alkalom?
- Nem… Egy ideje már megy ez a dolog, de kérlek ne ítélj el
- Jajj, ne beszélj már butaságot!
- Kb. fél éve történt. Mindketten rossz passzban voltunk, egymást vigasztaltuk, aztán az ágyban kötöttünk ki. Ha lehet, akkor utána még szarabbul voltunk, mert féltünk, hogy ezzel elrontottunk mindent. De meglepő módon még közelebb kerültünk egymáshoz. Én azóta is ezzel nyugtatom magam…
- Ezt hogy érted?
- Hát, hogy ha helytelenül tennénk, akkor nem fűzné egyre szorosabbra a barátságunkat. Már ha ez még abba a kategóriába tartozik…
Erre már nem igazán tudtam mit mondani, úgyhogy inkább magamhoz öleltem, amit csak a hangos gyomor korgása és a halk szipogása zavart meg.
-Gyere, együnk valamit – simogattam meg a hátát mosolyogva
- Csajok, mi lelépünk, mert még megyünk Bobby tesójához is – jött oda Marcus és Jackson
- Kár, hogy nem maradtok tovább, de köszi, hogy eljöttetek – öleltük meg a srácokat felváltva, majd miután kikísértük őket visszamentünk a nappaliba
- Nem vagytok éhesek, fiúk? – kérdezte Ash
- Ez most egy komoly kérdés volt, cica? – nevetett fel idétlenül Kellan
- Na, ez remek, mert az a megtiszteltetés ér titeket, hogy készíthettek nekünk kaját
- Öhmm… kösz, de kihagynánk – emelte fel tiltakozásképp a kezét Tom
- Ne már! Főzzetek valamit nekünk
- Mit kapunk, ha megetetünk titeket? – kérdezte Kellan
- Maradjunk annyiban, hogy nem fogjátok megbánni – kacérkodott vele Ashley
Erre aztán összedugták a fejüket a srácok, majd hosszas megbeszélés után döntöttek.
-Megszületett a döntésünk – állt fel Rob hivatalos kereteket teremtve
- És pedig?
- Főzünk nektek virslit meg teát – jelentette be ünnepélyesen az én kis drágám
- Oké, plusz vágtok mellé kenyeret, zöldségeket és olvasztotok rá sajtot. Áll az alku? – „tárgyalt tovább” Dorina
Ezt egy újabb kupaktanács követte, mintha legalábbis az ország költség vetését tárgyalnák meg…
-Elfogadva!
Nagy nehezen mindannyian feltápászkodtak, majd körbeállták Kellan-t, aki már felvett egy kötényt és villával a kezében a tűzhely elé állt, hogy ott aztán intenzíven hezitáljon a következő lépést illetően… Hosszas susmus következett ezután, hol egyik fiú lépett egyet balra, hol a másik egyet jobbra, de egyébként nem volt sok mozgás… Csoportmunka eredményeként megtalálták a hűtőben a virslit, amit beleszórtak egy felmelegített serpenyőbe, majd közösen nézni és hallgatni kezdték, ahogy serceg. Volt ám munkamegosztás…
-Soha nem lesztek így kész – szólt Ash kacarászva
- Ne szóljál bele légy szíves, köszi – torkollta le „kedvesen” Kellan
Ennek ellenére meghallgatásra talált a dolog, mert Rob egy nagy késsel arrébb vonult elvileg zöldséget szeletelni. Csak remélni tudtam, hogy nem az ujjait…
-Szerintem ki-ki vonuljon el a párjával és kölcsönös „etetés” legyen – ajánlotta Dorina álmodozó tekintettel, mire Ashley-nek sikerült lábujjtól-homlokig vörösödni…
-Ne csináld már, látszik, hogy egymásra vagytok kattanva. És innen úgyse jut ki semmi – próbálta nyugtatni szegényt
- Ne erőltesd – szóltam halkan
- Nem, igaza van. Jól fogom érezni magam vele – derült fel újra az arca
- Jajj, de jó! Akkor ki merre vonul el?
- Hát gondolom Zitáék a hálóba, mi a fürdőbe… Ti meg maradhattok itt a nappaliban
- A fürdőbe? – vonta fel a szemöldökét
- Igen, ma már úgyis volt ott egy kis „akciónk”
- Húúú, nem mondod!? Én erről miért nem tudok? – nézett rám durcásan
- Én nem akartam szétkürtölni, pláne, hogy ránk nyitott – mutatott rám vigyorogva, úgyhogy most rajtam volt a sor pirulást illetően
- Oké, már mindenki tudja... Kezdjük meg inkább előkészíteni a terepet. A fürdőszobai szekrényben van egy csomó törölköző meg fürdősók, ha gondolod. Szólj ha kell még valami! Most pedig munkára csajok!
Ezután ki-ki birtokba vette a saját „territóriumát”, én először is kinyitottam az ablakot, hogy kicsit kiszellőzzön az egész lakásban uralkodó kocsmaszag, aztán meggyújtottam pár gyertyát is.
-Kész vagyunk! Asztalhoz lányok – kiáltotta el magát Tom
- Nem-nem. Külön eszünk. Találjátok ki, hogy ki-hol – mondtam titokzatosan, majd küldtem Robert felé egy jelentőségteljes pillantást és bevonultam a hálóba
- Huhú, én már tudom – ujjongott és felkapott egy tálcát
Kellan és Tom tanácstalanul tekintgettek körbe, majd csodával határos módon észrevette Dorinát és neki is leesett a dolog.
-Azt hiszem rám már várnak – kacsintott Kellan-ra majd ő is „elvonult”
-Ashley – szólalt meg rá nem jellemző félénk hangon – Merre vagy?
- Itt vagyok te dinka – lépett ki a fürdőből mosolyogva
Egy megkönnyebbült sóhaj után ő is megfogta a maga kis tálcáját, kettecskén elvonuljanak…
-Fogadjunk, hogy ez a te ötleted volt – somolygott Rob az ágyon
Amikor bejött én már az ágyon feküdtem, mire azonnal kapcsolt és mellém huppant, közénk téve az általa díszített és készített étellel teli tálcát.
-Hát úgy ismersz engem? – néztem rá ártatlanul
- Neeeeem – lódította vigyorogva
- Na azért… Egyébként meg ha igazad is lenne, ami persze nincs, nem hiszem, hogy nagyon bánnád a dolgot – borzoltam össze a haját
- Ezt kikérem magamnak! Rólam formázhatnák a szemérmesség és a higgadtság szobrát
- Jaaaaaaj! Szaladjunk, mert leszakad a mennyezet – néztem felfelé félősen, mire játékosan nekem esett és maga alá gyűrt
Egy ideig még próbáltam ellenállni, ütögettem a mellkasát, bár a szándékomat még én se hittem el, nem hogy ő… Így aztán hamar a padlóra került a tálca a ruháinkkal együtt és pótoltunk minden külön töltött percet.
*****
Valamikor 11 körül kezdtem nyitogatni a szemem, bár pár pillanat után megbántam az effajta próbálkozásokat. A szemem szúrt a fáradtságtól, minden porcikám sajgott, ráadásul olyan másnapos voltam, mint annak a rendje… Nagy nehezen megmozdítottam a kezem, de csak a levegőt sikerült hajkurásznom, Rob nem volt mellettem. A szemem továbbra se nyílt ki, úgyhogy nyöszörögni próbáltam valami „Rob”-félét, ami nagy örömömre bevált.
-Szia kincsem – suttogta és az ágy mellé térdelt
- Hol vagy? – tapogatóztam, mire az arcára tette a kezem, mintha vak lennék
- Kint voltam a konyhában. Főztem kávét meg csináltam macskajaj-kaját – sutyorgott tovább
- Akkor hogy hallottad meg, hogy szólok?
- Hát ez inkább volt nyögés, mint szólás, de amúgy nem tudom – mosolyodott el a „kezem alatt”
Ezt már nem tudtam nem nézni, úgyhogy minden erőmet összeszedve kinyitottam a szemem és visszamosolyogtam a csillogó szemeibe.
-Többiek?
- Kellan és Ash a fürdőkádban hevernek, Tom-ék pedig a kanapén alszanak összebújva
- Miért suttogsz még mindig?
- Ezt még elbírja a fejem és a fülem. Hangosabb dolgokat nem. Majdnem kikapcsoltam a kávéfőzőt, amikor kiengedte a gőzt – mondta fájdalmas arccal
- Akkor te egy hős vagy – állapítottam meg
- Ez egyértelmű – húzta ki magát büszkén
- Muszáj kezdenem magammal valamit. Keljünk fel – emeltem meg a fejem, de hamar visszaesett
- Segítek – mondta, majd felhúzott, ráállított a saját lábára, én pedig átöleltem a nyakát és együtt kilépkedtünk a konyhába, ahol szembesültünk a többi leamortizált, de vigyorgó arccal
2010. január 4., hétfő
Jön a maciii!
Sziasztok! Itt is van az új rész, amiben folytatódik a buli, remélem még vissza tudom hozni nektek a szilveszter feeling-et :D várom a véleményeket akár a komikhoz, akár chat-ben!
A kövi részről még nem sokat tudok mondani, mert az új évben béna vagyok és már harmadjára kell újraírnom, mert nem sikerült elmentenem :D:D
61. rész
Ashley azonnal ugrott és szökdécselve ajtót nyitott.
-Gondoltuk hozunk utánpótlást! – kurjantotta Tom és Marcus-szal beemeltek egy sörös hordót
-Huhúú, nagyon jónak ígérkezik az este – dörzsölte össze a tenyerét Kellan és egymaga odavitte a többi piához a hordót
Rob boldog mosollyal megölelte barátait, majd én is adtam nekik 2-2 puszit, végül bemutattuk nekik Dorinát. Szegény mintha lenyelte volna a nyelvét zavarában, amikor Tom kezet nyújtott neki. Annyira édesek voltak, hogy Rob-ot is oldalba böktem, hogy nézze őket és próbáljon leolvasni valamit barátja arcáról. Természetesen semmit nem értett, lévén, hogy pasi, úgyhogy csak értetlenül megrázta a fejét és inkább beljebb invitálta őket.
-Mi volt ez az előbb? – húztam a konyhába vigyorogva barátnőmet
- Mi-miről beszélsz? – makogta, de le se vette a szemét Tom-ról, aki már sörrel a kezében beszélgetett Rob-bal
- Hahó, erre vagyok. És pont erről – mutattam mosolyogva az elvarázsolt ábrázatára
- Ühümmm… - „mondta” a cipőjét fixírozva
- Nagyon aranyos srác – adtam meg a kezdő löketet
- Ugye? És olyan kisfiús, de mégis szívdöglesztő. És annyira okosnak néz ki – kezdett el áradozni
- Ahhoz képet, hogy 5 perce ismered, konkrét elképzelésed van a képességeiről – nevettem el magam, majd átöleltem és bíztatóan rámosolyogtam
- Hé, minket se hagyjatok ki az ölelkezésből – szólt oda Tom és intett, hogy üljünk le hozzájuk
Alig láthatóan fenéken billentettem Dorinát, jelezve, hogy induljon már el és üljön le mellé, én pedig Rob mellé csüccsentem.
-Szeretnék mindenkit tájékoztatni, hogy a mai napon a mi egyetlen és imádott Zitánk lesni fogja minden kívánságom, mivel megnyertem egy fogadást – harsogta Kellan vigyorogva
- Kösz… - mormogtam szemlesütve
- Nincs mit kislány. Na mármost, igazán nagyra értékelném, ha beindítanád a bulit egy kis énekléssel
- Ha én nekiállnék dalolászni, akkor elvenném mindenkinek a kedvét – jegyeztem meg nevetve
- Ezért indítunk 2 kör tequilával! Azután már a hangod se ronthatja el a bulit
- Nem várjuk meg Jackson-t és Bobby-t?
- Ha megjönnek akkor újrajátszás lesz – rántotta mega vállát fülig érő szájjal
Nem rajongtam túlzottan az ötletért, de végtére is szilveszter van és előttük nyugodt szívvel égek, úgyhogy felpattantam és Ashley-vel kitöltöttük a 7 tequilát. Miután mindenki besózta a kezét és megkapta a citrom szeletét, körbeálltunk és egy „Egészség” felkiáltással lehúztuk a mexikó-i csodát… Mi lányok még javában prüszköltünk, amikor a srácok már nyújtották a poharukat a következő adagért, mint amikor az ovisok repetát kérnek a kakaóból…
Nekem is egyre szélesebb és állandóbb lett a vigyor az arcomon, pláne mivel a 2 körből hamar 4 lett és már azon kaptam magam, hogy a nappali közepén éneklek egy sószóróba, de valami irgalmatlanul hamisan. Ennek ellenére mindenki, Rob-bal az élen hangozan éljen-zett és rendszeresen visszatapsoltak.
-Gyere ide, ha ilyen nagy a szád! – nyúltam a szerelmem után, aki készségesen feltápászkodott és hátulról átölelve, kiabálva énekelt a felé tartott „mikrofon”-ba.
Hiába lyukadt ki a dobhártyám, annyira aranyos volt, hogy csak nevetni tudtam rajta, pláne, amikor a többiek is csatlakoztak és egymás kezéből kikapva a sószórót énekeltek. Jackson és Bobby 11 fele érkeztek meg, amikor már mindenki elég spicces volt.
-Hajjajj, nagy lemaradást kell behoznunk – csóválta a fejét Bobby, ahogy végig nézett az alkalmi együttesünkön
- Ez legyen a legnagyobb gond. Na adjatok valamit! – kiáltotta Jackson és tánclépésben a piák felé indult
-Bobbyyyyy, Barátooooom ! – ujjongott Rob amikor felfogta, hogy kik is jöttek
- Hello haver, látom van már dimenzió – veregette hátba kárörvendően
- Kezd…kezd. Gyere bemutatlak az én gyönyörű feleségemneeek – nyújtotta el a végét, hogy épp odaérjen hozzám
- Bobby, Zita. És.. és fordítva… - visszafele már nem ment neki a dolog, amiért jól ki is röhögtük
- Örülök, hogy itt vagy. Mit kérsz inni?
- Hát mi van?
- Gyere! – azzal karon fogtam és az asztal előtt bőszen magyarázni kezdtem, ami nyilván felesleges volt, mivel ő is tud olvasni
- Te mit iszol? – szagolt a poharamba
- Ez egy egészen jó kérdés. Kellaaaaaaaaaaaan! – kiabáltam hátra
- Igen életem? – termett mögöttem
- Mi ez amit iszok? – toltam az orra alá
- Kellan-koktél – felelte kis gondolkodás után
- Azt hiszem azt kihagyom – döntötte el Bobby, majd egy üveg sörrel ment oda a barátaihoz. Nyilván megszólalt benne a túlélő-ösztön…
- Veled se fogadok többet – tolt az asztalhoz Kellan
- Valamit nem jól csinálok? – kérdeztem olyan ártatlanul, amennyire csak a kitörni készülő nevetésem hagyta
- Hát kurvára nem megy a dolog kislány – mondta összehúzott szemöldökkel, amivel egy újabb nevető rohamot idézett elő
- Ne beszélj csúnyán a hölggyel, pláne ne az enyémmel – szólalt meg mély hangon Rob mögöttünk. Szerintem valami hős lovagnak képzelte magát
- Vívjunk meg érte! – ment bele a játékba Kellan
- Elfogadom a kihívást. Tudok egy jó ivós játékot – szólt már inkább az izgatott gyerek- Rob
- Veszíteni akarsz? – kérdezte lesajnálóan
- Majd meglátjuk – húzta ki magát, bár még így is fele akkora volt, mint „ellenfele”
-Asztalhoooz! – bőgte Rob
Kisebb-nagyobb nehézségek árán mindenki eljutott célig, ahova már kikészítette a poharakat.
-Na az a játék lényege, hogy ha a csajok elkiáltják magukat, hogy „Jön a medve”, akkor le kell húznunk a piát, aztán be az asztal alá. Amikor kiröhögték magukat, akkor azt mondják, hogy „Elment a maci, gyertek elő”. Mire feljövünk, már teletöltötték a poharakat, úgyhogy mehet tovább. Elég sokáig lehet játszani és legtöbbször a maci nyer, mert mi már nem bírunk felkeni az asztal alól, ők meg megisszák a piát – magyarázta hadonászva
- Nyomassuk! – csapott az asztalra Marcus
Ashley elsasszézott a hifi-ig, hogy adjon még hangerőt a zenére, mi pedig teletöltöttük az első kezünkbe akadó piával a poharakat. Komolyan vették a játékot, mert mindannyian összpontosítottak, hogy ne mulasszák el a vezényszót.
-Jön a maciiii – visítottuk a csajokkal, mire azonnal lehúzták az italt, aztán ki jobbra, ki balra dőlve a székről bezúgott az asztal alá. Lehet kicsit félreértelmezték a játékot, de így nekünk még jobban tetszett. Úgy gubbasztottak egymás-hegyén hátán az asztal alatt, mint valami menekült csoport. Remegő kézzel újratöltöttük a poharakat, majd jött a következő kurjantás, mire visszamásztak a székre. Így ment még kb. 3 körig, amikor Rob feltartott kézzel kitántorgott az erkélyre, mondván, hogy neki elég volt. Többen így voltak a dologgal, úgyhogy visszahanyatlottak a kanapára én pedig kimentem Rob-hoz.
- Nagyon hősiesen helytálltál – karoltam át a nyakát mosolyogva
- Még szép, hisz miattad csináltam – mondta elfordulva, hogy ne fújja rám a füstöt
- Kicsit mintha ködös lenne a tekinteted édes – böködtem a hasát játékosan
- Hát mit ne mondjak, te is eléggé össze-vissza nézel a szemeddel kincsem – röhögött a szememet szuggerálva
- Imádlak – mondtam az első szót, ami eszembe jutott, aztán a korlátnak nyomtam és megcsókoltam
Azonnal eldobta a cigijét, és vadul simogatni kezdte a hátamat csók közben. Nagy nehezen megálljt parancsoltam magunknak, mivel nem kellett volna az erkélyen elveszteni a fejünket…
-Úgy látom nem csak mi vagyunk ilyen hevesek – bökött a fürdő felé vigyorogva, ahol Dorina és Tom falták egymást
- Istenem de édesek – mondtam elérzékenyülve, mire Rob megpördített és ugyanolyan, ha nem nagyobb hévvel csókolt, mint én őt az előbb
-Visszaszámolás embereeek! – kiáltotta Bobby
Mindenki odatódult a TV elé és kórusba mondtuk a számokat. Olyan izgatottak voltunk, mintha minimum a világvége jönne el éjfél után.
-4…3…2… – utolsót számot már nem tudtam kimondani, mert Rob azon nyomban a számra tapasztotta az ajkait és hátradöntött
-Erre számíthatsz az új évben is – mondta csibészesen miután újra függőleges helyzetbe hozott
- Remélem is! Boldog új évet szerelmem – adtam még egy puszit a szájára, aztán mindenkitől röpködtek a jó kívánságok.
- Na, akkor úgy érzem itt az ideje koccintani – vigyorgott Tom és meg is indult az erkély felé 2 üveg pezsgővel
-Gyere csak velem – húztam arrébb Dorinát- nem akarsz mesélni valamit?
- Mire gondolsz? – nézett rám ártatlanul, de a mosoly ott bujkált a szája sarkában
- Mondjuk arra a kis jelenetre a fürdőben…
-Ohh…. Kicsit elkapott a hév minket – mondta nagy pirulások közepette
- Hééé, ez nem az én barátnőm. Ő nem jönne zavarba ennyitől, kivéve, ha nagyon nagyon nagyon bejön neki a srác
-Mi ez a susmus csajok? Basszus…rengeteget ihattam, mert nem értem, amit mondotok – lépett hozzánk Tom 2 pohár pezsgővel
- Most megmentett a lovagod, de tartozol még egy válasszal –kacsintottam Dorinára
- Ne már! Tényleg nem értem, amit mondotok. Bobby gyere már ide – intett zavartan barátjának, mi meg már a hasunkat fogtuk a nevetéstől
- Na, mi a helyzet?
- Beszéljetek megint..megint úgy – adta ki az utasítást totál zavartan
- Mire gondolsz? Teljesen normálisan beszélünk – mondtuk angolul a lehető legkomolyabb arcunkkal
- Előbb nem így beszéltetek! Ne basszatok már ki velem – vakarta meg a fejét kétségbeesetten
- Mit vettél be haver? Én is kérek – vigyorgott Bobby, akinek leesett, hogy miről beszélhet, de beszállt a játékunkba
- Nem angol volt – bizonygatta továbbra is
- Persze, hogy nem. Magyarul beszéltünk
- Na ez az! Előbb is ilyen volt – hadonászott felénk Tom
- Miről beszélsz? Azt mondták, hogy sok volt neked a tequila. Ez angol volt – mondta Bobby de már a kezével takargatta magát
- Menjetek a francba! – csattant fel Tom és kiment az erkélyre
- Jajj, de cuki, hogy megsértődött. Kimegyek hozzá – bazsalygott Dorina
- Ez hatalmas volt. Taníts már pár szót – ült fel a pultra Bobby
- Oké… Mondjuk azt, hogy sikerekben, szerelemben és barátokban gazdag boldog új évet mindenkinek, rendben?
- Oké, jöhet. Figyelek – húzta össze a szemöldökét
- Akkor ismételd utánam: Dodó
-Dodo
-beleesett egy gyerekkori barátomba – folytattam vigyorogva
- Ezt újra légyszi
-beleesett egy gyerekkori barátomba
-beleesett djerekkori baratomba. Milyen idétlen nyelv ez? Olyan, mint egy gyerekmondóka – hördült fel
- Mindjárt vége, tarts ki. Még ennyi: csak még nem meri bevallani
-csak meg nem merri beváláni – ismételte utánam
- Remek. Na most elölről
Miután még 5-szöri elmondatás után se tudta, ráírtam a kezére, majd figyelmet kértem a többiektől.
-Srácok! Figyeljetek egy kicsit Bobby-ra, mert szeretne mondani nektek valamit magyarul
- Ezt kapjátok ki – állt fel büszkén egy székre- Dodo beleesett egy djerekkori barátomba csak meg nem meri beváláni – mondta a kezére fókuszálva
-Hogy mi?! – kiáltotta Dorina tágra nyílt szemekkel
A kövi részről még nem sokat tudok mondani, mert az új évben béna vagyok és már harmadjára kell újraírnom, mert nem sikerült elmentenem :D:D
61. rész
Ashley azonnal ugrott és szökdécselve ajtót nyitott.
-Gondoltuk hozunk utánpótlást! – kurjantotta Tom és Marcus-szal beemeltek egy sörös hordót
-Huhúú, nagyon jónak ígérkezik az este – dörzsölte össze a tenyerét Kellan és egymaga odavitte a többi piához a hordót
Rob boldog mosollyal megölelte barátait, majd én is adtam nekik 2-2 puszit, végül bemutattuk nekik Dorinát. Szegény mintha lenyelte volna a nyelvét zavarában, amikor Tom kezet nyújtott neki. Annyira édesek voltak, hogy Rob-ot is oldalba böktem, hogy nézze őket és próbáljon leolvasni valamit barátja arcáról. Természetesen semmit nem értett, lévén, hogy pasi, úgyhogy csak értetlenül megrázta a fejét és inkább beljebb invitálta őket.
-Mi volt ez az előbb? – húztam a konyhába vigyorogva barátnőmet
- Mi-miről beszélsz? – makogta, de le se vette a szemét Tom-ról, aki már sörrel a kezében beszélgetett Rob-bal
- Hahó, erre vagyok. És pont erről – mutattam mosolyogva az elvarázsolt ábrázatára
- Ühümmm… - „mondta” a cipőjét fixírozva
- Nagyon aranyos srác – adtam meg a kezdő löketet
- Ugye? És olyan kisfiús, de mégis szívdöglesztő. És annyira okosnak néz ki – kezdett el áradozni
- Ahhoz képet, hogy 5 perce ismered, konkrét elképzelésed van a képességeiről – nevettem el magam, majd átöleltem és bíztatóan rámosolyogtam
- Hé, minket se hagyjatok ki az ölelkezésből – szólt oda Tom és intett, hogy üljünk le hozzájuk
Alig láthatóan fenéken billentettem Dorinát, jelezve, hogy induljon már el és üljön le mellé, én pedig Rob mellé csüccsentem.
-Szeretnék mindenkit tájékoztatni, hogy a mai napon a mi egyetlen és imádott Zitánk lesni fogja minden kívánságom, mivel megnyertem egy fogadást – harsogta Kellan vigyorogva
- Kösz… - mormogtam szemlesütve
- Nincs mit kislány. Na mármost, igazán nagyra értékelném, ha beindítanád a bulit egy kis énekléssel
- Ha én nekiállnék dalolászni, akkor elvenném mindenkinek a kedvét – jegyeztem meg nevetve
- Ezért indítunk 2 kör tequilával! Azután már a hangod se ronthatja el a bulit
- Nem várjuk meg Jackson-t és Bobby-t?
- Ha megjönnek akkor újrajátszás lesz – rántotta mega vállát fülig érő szájjal
Nem rajongtam túlzottan az ötletért, de végtére is szilveszter van és előttük nyugodt szívvel égek, úgyhogy felpattantam és Ashley-vel kitöltöttük a 7 tequilát. Miután mindenki besózta a kezét és megkapta a citrom szeletét, körbeálltunk és egy „Egészség” felkiáltással lehúztuk a mexikó-i csodát… Mi lányok még javában prüszköltünk, amikor a srácok már nyújtották a poharukat a következő adagért, mint amikor az ovisok repetát kérnek a kakaóból…
Nekem is egyre szélesebb és állandóbb lett a vigyor az arcomon, pláne mivel a 2 körből hamar 4 lett és már azon kaptam magam, hogy a nappali közepén éneklek egy sószóróba, de valami irgalmatlanul hamisan. Ennek ellenére mindenki, Rob-bal az élen hangozan éljen-zett és rendszeresen visszatapsoltak.
-Gyere ide, ha ilyen nagy a szád! – nyúltam a szerelmem után, aki készségesen feltápászkodott és hátulról átölelve, kiabálva énekelt a felé tartott „mikrofon”-ba.
Hiába lyukadt ki a dobhártyám, annyira aranyos volt, hogy csak nevetni tudtam rajta, pláne, amikor a többiek is csatlakoztak és egymás kezéből kikapva a sószórót énekeltek. Jackson és Bobby 11 fele érkeztek meg, amikor már mindenki elég spicces volt.
-Hajjajj, nagy lemaradást kell behoznunk – csóválta a fejét Bobby, ahogy végig nézett az alkalmi együttesünkön
- Ez legyen a legnagyobb gond. Na adjatok valamit! – kiáltotta Jackson és tánclépésben a piák felé indult
-Bobbyyyyy, Barátooooom ! – ujjongott Rob amikor felfogta, hogy kik is jöttek
- Hello haver, látom van már dimenzió – veregette hátba kárörvendően
- Kezd…kezd. Gyere bemutatlak az én gyönyörű feleségemneeek – nyújtotta el a végét, hogy épp odaérjen hozzám
- Bobby, Zita. És.. és fordítva… - visszafele már nem ment neki a dolog, amiért jól ki is röhögtük
- Örülök, hogy itt vagy. Mit kérsz inni?
- Hát mi van?
- Gyere! – azzal karon fogtam és az asztal előtt bőszen magyarázni kezdtem, ami nyilván felesleges volt, mivel ő is tud olvasni
- Te mit iszol? – szagolt a poharamba
- Ez egy egészen jó kérdés. Kellaaaaaaaaaaaan! – kiabáltam hátra
- Igen életem? – termett mögöttem
- Mi ez amit iszok? – toltam az orra alá
- Kellan-koktél – felelte kis gondolkodás után
- Azt hiszem azt kihagyom – döntötte el Bobby, majd egy üveg sörrel ment oda a barátaihoz. Nyilván megszólalt benne a túlélő-ösztön…
- Veled se fogadok többet – tolt az asztalhoz Kellan
- Valamit nem jól csinálok? – kérdeztem olyan ártatlanul, amennyire csak a kitörni készülő nevetésem hagyta
- Hát kurvára nem megy a dolog kislány – mondta összehúzott szemöldökkel, amivel egy újabb nevető rohamot idézett elő
- Ne beszélj csúnyán a hölggyel, pláne ne az enyémmel – szólalt meg mély hangon Rob mögöttünk. Szerintem valami hős lovagnak képzelte magát
- Vívjunk meg érte! – ment bele a játékba Kellan
- Elfogadom a kihívást. Tudok egy jó ivós játékot – szólt már inkább az izgatott gyerek- Rob
- Veszíteni akarsz? – kérdezte lesajnálóan
- Majd meglátjuk – húzta ki magát, bár még így is fele akkora volt, mint „ellenfele”
-Asztalhoooz! – bőgte Rob
Kisebb-nagyobb nehézségek árán mindenki eljutott célig, ahova már kikészítette a poharakat.
-Na az a játék lényege, hogy ha a csajok elkiáltják magukat, hogy „Jön a medve”, akkor le kell húznunk a piát, aztán be az asztal alá. Amikor kiröhögték magukat, akkor azt mondják, hogy „Elment a maci, gyertek elő”. Mire feljövünk, már teletöltötték a poharakat, úgyhogy mehet tovább. Elég sokáig lehet játszani és legtöbbször a maci nyer, mert mi már nem bírunk felkeni az asztal alól, ők meg megisszák a piát – magyarázta hadonászva
- Nyomassuk! – csapott az asztalra Marcus
Ashley elsasszézott a hifi-ig, hogy adjon még hangerőt a zenére, mi pedig teletöltöttük az első kezünkbe akadó piával a poharakat. Komolyan vették a játékot, mert mindannyian összpontosítottak, hogy ne mulasszák el a vezényszót.
-Jön a maciiii – visítottuk a csajokkal, mire azonnal lehúzták az italt, aztán ki jobbra, ki balra dőlve a székről bezúgott az asztal alá. Lehet kicsit félreértelmezték a játékot, de így nekünk még jobban tetszett. Úgy gubbasztottak egymás-hegyén hátán az asztal alatt, mint valami menekült csoport. Remegő kézzel újratöltöttük a poharakat, majd jött a következő kurjantás, mire visszamásztak a székre. Így ment még kb. 3 körig, amikor Rob feltartott kézzel kitántorgott az erkélyre, mondván, hogy neki elég volt. Többen így voltak a dologgal, úgyhogy visszahanyatlottak a kanapára én pedig kimentem Rob-hoz.
- Nagyon hősiesen helytálltál – karoltam át a nyakát mosolyogva
- Még szép, hisz miattad csináltam – mondta elfordulva, hogy ne fújja rám a füstöt
- Kicsit mintha ködös lenne a tekinteted édes – böködtem a hasát játékosan
- Hát mit ne mondjak, te is eléggé össze-vissza nézel a szemeddel kincsem – röhögött a szememet szuggerálva
- Imádlak – mondtam az első szót, ami eszembe jutott, aztán a korlátnak nyomtam és megcsókoltam
Azonnal eldobta a cigijét, és vadul simogatni kezdte a hátamat csók közben. Nagy nehezen megálljt parancsoltam magunknak, mivel nem kellett volna az erkélyen elveszteni a fejünket…
-Úgy látom nem csak mi vagyunk ilyen hevesek – bökött a fürdő felé vigyorogva, ahol Dorina és Tom falták egymást
- Istenem de édesek – mondtam elérzékenyülve, mire Rob megpördített és ugyanolyan, ha nem nagyobb hévvel csókolt, mint én őt az előbb
-Visszaszámolás embereeek! – kiáltotta Bobby
Mindenki odatódult a TV elé és kórusba mondtuk a számokat. Olyan izgatottak voltunk, mintha minimum a világvége jönne el éjfél után.
-4…3…2… – utolsót számot már nem tudtam kimondani, mert Rob azon nyomban a számra tapasztotta az ajkait és hátradöntött
-Erre számíthatsz az új évben is – mondta csibészesen miután újra függőleges helyzetbe hozott
- Remélem is! Boldog új évet szerelmem – adtam még egy puszit a szájára, aztán mindenkitől röpködtek a jó kívánságok.
- Na, akkor úgy érzem itt az ideje koccintani – vigyorgott Tom és meg is indult az erkély felé 2 üveg pezsgővel
-Gyere csak velem – húztam arrébb Dorinát- nem akarsz mesélni valamit?
- Mire gondolsz? – nézett rám ártatlanul, de a mosoly ott bujkált a szája sarkában
- Mondjuk arra a kis jelenetre a fürdőben…
-Ohh…. Kicsit elkapott a hév minket – mondta nagy pirulások közepette
- Hééé, ez nem az én barátnőm. Ő nem jönne zavarba ennyitől, kivéve, ha nagyon nagyon nagyon bejön neki a srác
-Mi ez a susmus csajok? Basszus…rengeteget ihattam, mert nem értem, amit mondotok – lépett hozzánk Tom 2 pohár pezsgővel
- Most megmentett a lovagod, de tartozol még egy válasszal –kacsintottam Dorinára
- Ne már! Tényleg nem értem, amit mondotok. Bobby gyere már ide – intett zavartan barátjának, mi meg már a hasunkat fogtuk a nevetéstől
- Na, mi a helyzet?
- Beszéljetek megint..megint úgy – adta ki az utasítást totál zavartan
- Mire gondolsz? Teljesen normálisan beszélünk – mondtuk angolul a lehető legkomolyabb arcunkkal
- Előbb nem így beszéltetek! Ne basszatok már ki velem – vakarta meg a fejét kétségbeesetten
- Mit vettél be haver? Én is kérek – vigyorgott Bobby, akinek leesett, hogy miről beszélhet, de beszállt a játékunkba
- Nem angol volt – bizonygatta továbbra is
- Persze, hogy nem. Magyarul beszéltünk
- Na ez az! Előbb is ilyen volt – hadonászott felénk Tom
- Miről beszélsz? Azt mondták, hogy sok volt neked a tequila. Ez angol volt – mondta Bobby de már a kezével takargatta magát
- Menjetek a francba! – csattant fel Tom és kiment az erkélyre
- Jajj, de cuki, hogy megsértődött. Kimegyek hozzá – bazsalygott Dorina
- Ez hatalmas volt. Taníts már pár szót – ült fel a pultra Bobby
- Oké… Mondjuk azt, hogy sikerekben, szerelemben és barátokban gazdag boldog új évet mindenkinek, rendben?
- Oké, jöhet. Figyelek – húzta össze a szemöldökét
- Akkor ismételd utánam: Dodó
-Dodo
-beleesett egy gyerekkori barátomba – folytattam vigyorogva
- Ezt újra légyszi
-beleesett egy gyerekkori barátomba
-beleesett djerekkori baratomba. Milyen idétlen nyelv ez? Olyan, mint egy gyerekmondóka – hördült fel
- Mindjárt vége, tarts ki. Még ennyi: csak még nem meri bevallani
-csak meg nem merri beváláni – ismételte utánam
- Remek. Na most elölről
Miután még 5-szöri elmondatás után se tudta, ráírtam a kezére, majd figyelmet kértem a többiektől.
-Srácok! Figyeljetek egy kicsit Bobby-ra, mert szeretne mondani nektek valamit magyarul
- Ezt kapjátok ki – állt fel büszkén egy székre- Dodo beleesett egy djerekkori barátomba csak meg nem meri beváláni – mondta a kezére fókuszálva
-Hogy mi?! – kiáltotta Dorina tágra nyílt szemekkel
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)