Mentor

Kellemes 24. részt mindenkinek:D Várom a kommenteket! 25-ös rész szerintemtalánesetleg még hétvégén felkerül, de csak mert ennyire nagyon aranyosak vagytok:D pusz

24.rész

Olyannyira jót aludtam előző éjszaka, hogy reggel a csengő ébresztett fel. Kóvályogva indultam el a bejárati ajtóhoz, de senki nem állt előtte. Tanácstalanul csuktam be, majd kiegyeztem egy „biztos álmodtam” magyarázattal és visszaindultam a „hálóba”. Megint megtorpantam, mert újra meghallottam a csengőt. Dühösen fordultam vissza, hogy kinyissam újra az ajtót, amikor feltűnt mellette a kapucsengő. Ennyire hülye még én se lehetek, gondoltam magamban, miután beengedtem Lacey-t és pizsamában, kócos fejjel az ajtófélfának dőlve vártam, hogy megérkezzen a „megmentőm”.

-Szép jó reggelt! Bocs, hogy ilyen korán jöttem, de rengeteg dolgunk van. Engesztelésül hoztam pék sütit – emelte fel mosolyogva a kezében lévő papírzacskót
- Semmi baj, örülök, hogy jöttél – feleltem hatalmas ásítással
- Látom, még nem vagy teljesen ébren, úgyhogy most mutatom meg ezt – mondta és elém tett egy kinyitott újságot

Megdörzsöltem a szemem, majd kezembe vettem a lapot, amiben egy oldalt szenteltek nekem és a megérkezésemnek. Mint az újságból megtudtam, valami nagyon nincs rendben köztem és Rob között, mert nem együtt utaztunk vissza Angliába. Ugyanakkor nem tudják, hogy én miért is vagyok itt. Volt még egy kép is, ami a megérkezésemkor készülhetett, bár én semmit nem vettem észre belőle. Vigyorogva dobtam vissza az újságot a pultra.
-Látom nem rázott meg a dolog – konstatálta mosolyogva Lacey
- Nem, bár rengeteg új infóval gazdagodtam – mondtam kissé gúnyosan
- Meg hiszem azt! Na, lassan szerintem jönnek a bútorok is, úgyhogy reggelizz meg gyorsan és fogjunk hozzá szerintem
- Oké! Elszaladok tusolni aztán felöltözni és jövök!

Az IKEA-s teherautó dél körül állt meg a lakás előtt és kb. 1 órába telt, hogy mindent bepakoljanak, oda ahova megálmodtuk. (nehezítette a dolgot, hogy ez folyton változott és, hogy össze is rakattuk velük a lapokból álló bútorokat). Először a hálószobának ugrottunk neki. Nagy nehezen letéptük az ágyat védő fóliákat és kartonokat, majd én felhúztam az ágyneműt, amíg Lacey beüzemelte az éjjeliszekrények lámpáit. Éppen a ruhásszekrényt tologattuk, amikor megint megszólalt a kapucsengő, amit ezúttal már sikerült felismernem…
-Ezek biztos a konyhai cuccok lesznek! Leszaladok beengedni őket – csipogta és már rohant is az ajtóhoz
Ezek a kiszállítók már nem voltak olyan rendesek, mert csak behordták a gépeket egy halomra és le is léceltek. Csípőre tett kézzel, tanácstalanul álltunk a majdani nappali közepén és csak körbe-körbe tekintgettünk.
-Mivel ezek a vadbarmok úgy hozták a cuccokat, ahogy, szerintem ugorjunk neki a konyhának, hogy felszabaduljon egy kis helyünk – javasoltam egy kis idő után
Lacey hevesen bólogatott, úgyhogy megragadtuk először a mikrót és a helyére cipeltük. A „kisebb” dolgokkal még elboldogultunk, de a hűtővel nem igen tudtunk mit kezdeni azon kívül, hogy kicsomagoltuk. Végül kitaláltuk, hogy alágyömöszölünk egy szőnyeget és úgy húzzuk a sarokba. Nagyon büszkék voltunk magunkra, amit a vicc kedvéért rendszeresen emlegettünk is. Énekelgetve pakoltuk a lábasokat, evőeszközöket, tányérokat és poharakat a konyhabútorba, majd megegyeztünk, hogy aznapra eleget dolgoztunk
-Akkor holnapra már csak a nappali, a fürdőszoba és az előszoba marad. Az erkéllyel is lehet, hogy kéne kezdeni valamit – sóhajtott fel a végén Lacey
- Az már ráér, majd megcsinálom én. Így is rengeteget segítettél – mondtam fáradt-hálás tekintettel
- Ugyan! Nagyon élveztem – felelte egy mosollyal, majd a holnapi viszontlátással elköszöntünk egymástól.
Ahogyan alakult a lakás még jobban szerettem, úgyhogy gyorsan kipofoztam még a fürdőszobát is az este.
Az egyetem kezdetéig a lakás szépítgetése határozta meg a mindennapjaimat, ezért 13-án este már egy csillogó-villogó, összkomfortos lakásban alhattam el.
Az izgatottság miatt reggel elég korán ébredtem fel, úgyhogy kicsoszogtam a vadiúj konyhába, hogy felavassam a vadiúj kávéfőzőt és egy vadiúj bögrét.
-Be kell szereznünk egy rádiót. Túl nagy a csönd – gondoltam magamban, amíg az erkélyen iszogattam a kávémat.
Miután minden reggeli dologgal végeztem, rengeteg papírral megpakolva indultam el az egyetemi regisztrációs napra. Igaza volt Robnak, mivel kb. 10 perc alatt odaértem az aulába, úgy, hogy egyszer rossz helyen fordultam le…
Tanácstalanul pislogtam körbe, valamiféle Erasmus-os hallgatóknak szóló kis pultot, vagy „sok színű” ember csoportot keresve. Kicsit messzebb meg is pillantottam a keresett transzparenst, úgyhogy futólépésben elindultam felé, talán attól félve, hogy csak délibáb.
-Hello! Remélem jó helyen járok, ösztöndíjas vagyok Magyarországról és a levél szerint valamiféle regisztrációt kellene elkövetnem – mondtam vigyorogva
- Igen, jó helyen vagy! Köszöntelek az Oxford Egyetemen! Töltsd ki ezeket a papírokat, aztán bemutatlak a mentorodnak, aki a fél éves itt léted alatt segíteni fog mindenben, amiben csak kell – magyarázta a lány
Laza fél óra alatt végeztem is a papírokkal, úgyhogy visszacaplattam a pulthoz
-Hű, általában 1 óra után szoktak végezni a külföldiek ezekkel, aztán még jönnek a kérdések is … – mondta elismerően
- Egész nyáron Angliába voltam, úgyhogy most benne vagyok a nyelvben – magyaráztam mosolyogva
- Értem. Na akkor, várj itt én addig elszaladok és szólok Zac-nek, aki a mentorod lesz
- Rendben, köszönöm
Amíg várakoztam, írtam gyorsan egy sms-t Robnak, hogy minden rendben van és még az egyetemet is megtaláltam. Éppen elküldtem, amikor valaki megkocogtatta a vállamat
-Igen? – fordultam hátra egyenesen egy nagy kék szempár felé
- Bocs, nem akartalak megijeszteni. Zac vagyok, Amy szólt, hogy te leszel a kis „védencem” – mondta és egy gyönyörű mosoly kíséretében kezet nyújtott
- Ohh, szia! Zita vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek. Ígérem nem lesz velem sok gond – feleltem vigyorogva
- Ebben biztos vagyok. Mi lenne, ha elmennénk kávézni egyet? Csak hogy jobban megismerjük egymást – ajánlotta Zac
- Azt hiszem, hogy mind a 200 papírt kitöltöttem, úgyhogy felőlem mehetünk
- Van valami különleges kívánsága a hölgynek, vagy rám bízza a választást? – kérdezte Zac csibészesen, miközben szélesre tárta előttem az aula kapuját
- Választhatsz, csak hogy lásd kivel van dolgod – feleltem és mosolyogva magamra mutattam
- Úgy látom nem vagy kispályás. Ez tetszik! – kacsintott rám Zac, amin jót nevettünk
- Nem mentünk túl messzire- állapítottam meg, miután a sulitól kb. 3 percre lévő Starbucks-nál állt meg
- Féltem, hogy nem találnál vissza – gügyögte Zac viccesen
- Ha-ha-ha! Bárhonnan visszatalálnék feltéve, hogy látom az úti célt – mondtam olyan buta-szőke stílusban
- Tudom én… Akarod, hogy felolvassam az itallapot – kérdezte komolykodva
- Hogy te milyen jól ismersz már. Éppen kérni akartam
- Először döntsd el, hogy kávét vagy valami üdítőt akarsz
- Kávét – vágtam rá egyből, mivel tudtam, hogy legalább 30 féle van
- Sejtettem… Én is mindig kávézok, főleg mivel egyedül nem tudok főzni
- Gratulálok… Nem tudom miért vagytok ti férfiak ennyire rosszban a kávéfőzővel – feleltem a Rob-bal kapcsolatos emlékektől mosolyogva
- Biztos genetika… Amúgy ki nem tudja még kezelni? – kérdezte kíváncsian
- A barátom
- Van barátod? És mióta vagytok együtt?
- Nem olyan rég óta, nyár elején jöttünk össze, de vele fogok majd élni itt – újságoltam boldogan. Kicsit fura volt egy majdnem idegennek elmondani, de így név nélkül egészen könnyen ment
- Ő is angol?
- Igen, csak most még Amerikában van dolga. És veled mi a helyzet? Van barátnőd?
- Háááát, komoly nincs. 3 hónapja lett vége egy hosszabbnak, azóta meg csak „szórom a magokat” – mondta félig büszkén
- Csak aztán nehogy elfogyjanak – motyogtam halkan csak magamnak
- Tessék?
- Ja semmi. Amúgy ismerem az itallapot de felolvashatod, csak hogy jobban megismerd a betűket
- Áu, ez fájt! – szisszent fel vigyorogva Zac- Jól van, jössz te még az én utcámba…
- Ajajajj! Mi lesz? Majd jól otthagysz valami messzi helyen? – kérdeztem gúnyosan
- Nincs kizárva, de jó a fantáziám – felelte perverz mosollyal
Nagyon jól éreztem magam Zac-kel, mert úgy húztuk egymást, mintha 100 éve ismernénk a másikat. Miután kifizette a kávékat visszakísért az egyetemhez, majd miután közöltem, hogy semmi dolgom nincs már ott ragaszkodott hozzá, hogy hazakísérhessen.

-Nem tenne jót a hírnevemnek, ha az első nap elhagynék egy „gólyát” – magyarázta komolynak szánt arccal
- „Nem tenne jót a hírnevemnek” – utánoztam nevetve
-Majd meglátod miről beszélek! Holnap nyitó buli lesz, úgyhogy 8-ra legyél kész, jövök és viszlek - Igenis! – mondtam tisztelegve
- Na azért! Most megyek, holnap találkozunk. A számom megvan, hívj ha bármi van
- Oké köszi! Majd hívlak, ha mondjuk letörik egy körmöm, vagy elromlik a hajvasalóm – csacsogtam a régebbi szőkés stílusban
- Pont ilyenekre gondoltam! Na páá
- Szia!

Csak a konyhai órára pillantva vettem észre, hogy több mint 3 órát voltam Zac-kel a kávézóban. Mivel még korán volt, elhatároztam, hogy keresek egy boltot, hogy valamennyire feltöltsem a hűtőt, utána pedig „helyzetjelentést” küldök apáéknak. Gőzöm nem volt, hogy merre induljak, úgyhogy csak nekivágtam egy szimpatikus utcának. Maximum jobban megismerem a környéket, vacsorára pedig megeszem a tegnapi rendelt kaját.

Megígérem, hogy a következő a hálószoba lesz, de addig is itt a nappali...

...az előszoba...

...és maga a társasház:)