Step 2.

Kicsit hamarabb felteszem az új részt, mert a másik, közös blogon kicsit késik a fejezet és nem szeretném, ha nagyon megorrolnátok ránk :) Várom a komikat!!
L

78. rész

Eddig mindig azt hittem, hogy azok a mennyasszonyok, akik 8-9-10 hónappal korábban el kezdik szervezni az esküvőjüket nem normálisak, de minimum munkanélküliek. Nekem lassan már csak szűk 1 hónapom van és annyit tudok, fehér lesz a ruhám. Igen, Rob nyert. Nem láttam értelmét a veszekedésnek, ráadásul, amikor Pesten betévedtünk egy mennyasszonyi ruhaboltba szembejött velem egy gyönyörű fehér ruha. Szerencsére egy idősebb hölgy volt az eladó, úgyhogy Rob is nyugodtan bóklászott a boltban, amíg én felpróbáltam a vékony ezüstös szalaggal díszített csodát. Óvatosan kilépkedtem a „fülkéből”, fel a kis emelvényre.

-Jó méretnek tűnik, de feltétlenül fel kell varrni egy kicsit az aljából – igazgatta az eladó
- Még, hogy nem veszel fel fehéret – vigyorgott Rob önelégülten
- Nem is fogok, ha így viháncolsz
- Ó dehogynem. Imádod a ruhát. Majdnem úgy nézel rá, mint rám
- Gondolj bele, hogy néznék, ha rajtad lenne ez a ruha – egy pillanatig el is képzeltük, úgyhogy mindketten hangos nevetésben törtünk ki
- Látom jó kedve van a jegyespárnak. Ezek szerint tetszik a ruha? – puhatolózott jó üzleti érzékkel a hölgy
Néhány pillantással megbeszéltük a dolgot, majd boldogan bólintottam.
-Na, már csak nekem kell valami ruhát találni, különben nagyobb durranás lesz az esküvő, mint egyébként – fecserészett Rob
- Valóban, elég fura lenne, ha anyaszült meztelenül állnál oltár elé…
- Most jut eszembe, Tom, Kellan, Jackson, Bobby, Ashley már hívott, hogy feltétlenül itt lesznek. Anyáék pedig természetesen elhozzák fél London-t…
- Még szép, hogy mindenkit meghívtak, hiszen megnősül a kicsi fiuk – csipkedtem meg az arcát
- Jó, de akkor is. Na mindegy. Még várok Kristen és Nikki válaszára. Gyanítom, hogy ha az egyik nem jön, akkor a másik sem…

Ahogy teltek a Robbal együtt töltött hónapjaim és éveim, úgy lett egyre kevésbé téma Kristen és az állítólagos (?) szerelme. Nem mondom, hogy jóba lettünk, de megvagyunk egy légtérben és ő sem gyilkol meg a tekintetével. Egyszer felhívtam a szülinapján, hogy felköszöntsem, azóta ez oda-vissza működik, sőt, amióta megtudta, hogy nálunk névnapok is vannak, akkor is hív.
Szép lassan körvonalazódni kezdtek a dolgok, leszerveztük az együttest, ami Jackson bandája lesz, Tom „retro-csokrával” kiegészítve, Rob minden kapcsolatát és a hírnevét bevetve lefoglalta a termet és az időpontot: június 24.
Az egész szervezkedésben a menü megtervezését és a torta kiválasztását élvezte legjobban a drága, és ha rajta múlott volna egy 9 emeletes 9 ízű tortát kapott volna a szerencsétlen násznép. A menünél ragaszkodott a fasírthoz, miután a körözöttes falatokról lebeszéltem. Édes volt, ahogy elmutogatta, hogy a rokoniból is biztos olyan hatást váltana ki ez a fantasztikus étel, mint belőle…
Nagyjából ennyit jutott neki a tervezésből, mert vissza kellett repülnie Los Angeles-be néhány napra, de jobb is volt, hogy nem volt ott. Kicsit hisztis lettem a sokadik becsúszó gixer miatt.
Anya teljes esküvői lázban égett, naponta talált ki újabbnál újabb dolgokat és mindig tudta, hogy ki a megfelelő partner hozzá. A csoki-szökőkút ötletével nyilvánvalóan Robhoz ment, akinek már a gondolattól is csorogni kezdett a nyála és azonnal megvette az ötletet. Szó szerint.
Nehezen ugyan, de eldöntöttük a tanú kérdést is. Dorina és Tom. A szilveszteri kis kalandjuk óta nem nagyon találkoztak, pedig akkor mindketten bele akartak halni a nagy szerelembe. Kicsit rásegítünk a dologra.
Amikor már csak 10 nap volt az esküvőig, kezdtem úgy érezni, hogy minden kicsúszott a kezemből, a napok pedig rekord sebességgel telnek. Naponta 100 e-mailt és telefonhívást kaptam rokonoktól, fotósoktól, újságoktól és barátoktól. Nyilván Rob ennek minimum a dupláját, csak neki a menedzsere rendezte ezeket. Ahogy azt is, hogy gyakorlatilag az egész hotelt kibérelték, szobákkal, mindennel együtt, hogy a rokonoknak legyen majd hol aludniuk.

-Rob, az én rokonaimat el tudjuk szállásolni. Felesleges ennyit költened – kezdtem bele újra, pedig tudtam, hogy reménytelen
- Ne kezdjük ezt újra légy szíves. Mire költsek szerinted, ha nem a saját esküvőmre? A gyerekek iskolájára és esküvőjére már félretettem úgyis – rántotta meg a vállát
- Te-tessék? – hirtelen köpni-nyelni nem tudtam
-Most miért nézel így? Mondtam, hogy felelősségteljes férj leszek – húzta ki magát
- De…már…és…mikor
- Na ennek fuss neki még egyszer – vigyorgott a gépe mögül
-De mégis hogyan?
- Csináltam egy bankszámlát, tettem rá pénzt és minden hónapban utalok rá
- Nem térek magamhoz. Hogy jutott eszedbe? – ültem át az ölébe
-Hát igazából anyáéktól vettem az ötletet. Amikor terveztük a dolgokat, apa közölte, hogy nekem is van egy ilyen számlám, amit a születésemkor csináltak nekem
- Elképesztőek vagytok – csimpaszkodtam a nyakába és megcsókoltam
Rob olyan nyugtató hatással volt rám sokszor, mint senki más. Most is elszállt minden idegességem és vidáman folytattam a telefonálást, le sem véve a szemem róla.
23-án aztán apai utasításra Rob átköltözött a szállodába, mondván, hogy az utolsó éjszakánkat nem tölthetjük együtt, ráadásul megérkeztek a rokonai is. Éjfél után én is kidőltem és szinte azonnal elnyomott az álom.
Csak reggel vettem észre Rob rövidke sms-ét, amit még éjszaka írt.
„Ma.Szeretlek.”
Felültem az ágyamban és bambán vigyorogva nézelődtem, mint aki nem hiszi el, hogy ez a valóság. Csipkedtem magam meg minden ilyesmi, de a legbiztosabban anya berobbanása után tudtam, hogy nem álmodom.
-Gyerünk kislányom, 10-re vár a fodrász és még sehogy se állsz! – hadarta hajcsavarókkal a fején

Ellenkezhettem volna, hogy még csak 7 óra, de nem láttam értelmét, ezért egy mosollyal az arcomon feltápászkodtam és a fürdő felé vettem az irányt. A házban már minden a feje tetején állt. Valaki elküldte a nászajándékunkat, mert nem tudott eljönni, anya pedig fel alá rohangált, isten tudja miért…
Szerencsére a hajam szinte ugyanolyan hosszú volt, mint a téli kis „akcióm” előtt. Nőiesebb is voltam, ráadásul több benne a lehetőség. Anya ragaszkodott a kontyhoz, én viszont ki nem állhattam, de végül egy köztes megoldás nyert. Fele feltűzve, a másik fele pedig leengedve, kicsit hullámosan. Tökéletes.
Ezután következett a sminkes, majd gyors hazafuvar, mivel már majdnem dél volt, az esküvő pedig 1-kor kezdődött. Nem lehetek akkora pancser, hogy a sajátomról elkések…
Szerencsére Dorina is megérkezett, úgyhogy segített felvenni a ruhámat, vigyázva a hajamra és sminkemre. Csodák csodájára fél 1-kor mindenki teljes harci díszben állt a nappaliban, miközben apa bőszen fényképezett minket.
Beszálltunk a ház előtt álló feldíszített autóba és elindultunk a templomba, ahová remélhetőleg a vőlegény is pontosan megérkezik…

Step 1.

Elég jó olvasottságot produkáltatok legutóbb, összesen 2 embernek nem jött be annyira a rész:) remélem, hogy ez már elnyeri az ő, és persze mindannyiótok tetszését!
Alice0218---ALice, te aztán jól nyomtad:D 4 nap alatt az egészet:) eszméletlenül jól esik, hogy ennyire izgalmasnak és szórakoztatónak találtad. Köszi széééépen!
L

77. rész
Fülig érő szájjal pattantam fel és igen-eket ismételgetve ugrottam a nyakába. A tapsvihar egészen addig tartott, amíg Rob le nem tett a földre és szembe nem fordultunk a felénk tóduló gratulálókkal.
Ki angolul, ki magyarul, de mindenki sok boldogságot kívánt, mintha már össze is házasodtunk volna.

-Mond csak kislányom. Gyűrűt, azt nem kapsz? – vont félre nagymamám
- De már kaptam nagyi, évekkel ezelőtt. Ez már csak formális lánykérés volt. A családnak – vallottam be pironkodva
- Ohh… ti fiatalok! Mindent túlbonyolítotok – csóválta a fejét mosolyogva

Természetesen egész este a házasságunk volt a téma, anya azonnal el kezdte tervezni. Furcsa volt ilyeneken gondolkodni, még akkor is, ha már régóta terítéken volt a dolog. Most valóságosabb lett, mint bármikor. Én magamtól már a helyszín kiválasztásánál elakadtam volna, de anya és Rob a legnagyobb egyetértésben mondták, hogy Magyarországon lesz.

-És a szüleid ehhez mit fognak szólni?
- Ők is beleegyeztek, meg egyébként is úgy szokás, hogy a lánynál van az esküvő – okoskodott vigyorogva, de neki jól állt
- Hú de sokat tud valaki az esküvőkről – löktem meg a vállát
- Még szép. Felelősségteljes férj leszek. Vagy mi… - tette hozzá, mire mindkettőnkből kitört a nevetés
Hajnali 1 óra körül aztán már kezdtünk fáradni, apa hazavitte a nagyszüleimet és a többiek is elindultak, bár egyik másik rokonom kicsit kótyagos volt…
-Ne vigyem haza őket? – ajánlotta Rob
- Hát, lehet, hogy jobb lenne. Megtennéd?
- Persze. Ha el tudják magyarázni, hogy merre laknak – nézett végig a falat támasztókon

Gyorsan kreáltam neki egy rajzot, de a biztonság kedvéért a legjózanabb embert ültettük előre, hátha tud majd használható infókkal szolgálni az utat illetően…
Amíg Rob sofőrt játszott, én segítettem elpakolni anyának, aki még mindig úgy pörgött, mint egy búgócsiga.
Az időpontról faggatott, és hogy milyen ruhát, meg tortát szeretnék.

-Szeretnénk egy elég közeli időpontot választani
- Miért? Terhes vagy? – kaptam rám ijedten a tekintetét
- Nem. Viszont megkaptam a munkát Angliában. Augusztus 1-én kezdek

Kis híján kiesett a kezéből a tál, amit épp törölgetett, annyira megdöbbent. Az arcán millió és egy érzés suhant át a felhőtlen örömtől a szomorúságon át a csalódottságig minden, de végül egy elérzékenyült mosoly nyert.

- Annyira büszke vagyok rád kislányom! Nem örülök, hogy ennyire messzire mész, ezt tudod. Én viszont azt tudom, hogy ez az álmod – ölelt magához könnyes szemmel
Igazság szerint pozitívan csalódtam a reakciójában, és hálát adtam az égnek, hogy nem mindenki előtt jelentettem ezt be. Anya nem szerette kimutatni az érzéseit, pláne ha sokan vannak ott.
- Na, akkor most szépen leülünk és el kezdjük tervezni a dolgokat – vette ki a kezemből a törölgető ruhát és az asztalhoz vezetett
- Anya, hajnali 2 van. Ez holnap is ráér – állítottam le szelíd mosollyal
- Igen, igazad van. De gondolkodj rajta légy szíves. Főleg a meghívókon, mert azokat muszáj postázni, mivel csak szűk 2 hónapunk van
- Rendben. Köszönök mindent – adtam neki egy puszit

A szobámban pakolásztam, amikor Rob is befutott és fáradtan rogyott le az ágyra. Az utóbbi időben többször előfordult, hogy csak egymásra néztünk és tudtuk, hogy mit szeretne a másik. Színészet ide vagy oda, már egy tekintetéből tudtam, hogy most csak velem szeretne lenni, nyugodtan, csendben. Lekapcsoltam a lámpát és melléfészkeltem magam.

-Elmondtad anyukádnak a munkát? – kérdezte suttogva később
- Igen, és képzeld, örült neki
- Jaj de jó! De tudod, hogy így elég kevés időnk van az esküvőig. Mármint te is az előtt szeretnéd, hogy kiköltözöl, nem?
- De, persze. beszéltünk is erről vele. Izgatottabb, mint én, pedig az nem könnyű – mosolyogtam bele a sötétbe
- Ne is mond… Anya már vagy 2 hete meghívómintákat küldözget nekem e-mailben, hogy mutassam meg neked. Hiába mondtam neki, hogy nem tudsz a lánykérésről
- Jaj, de aranyos. Megmutatod őket? – ültem fel izgatottan
- Most? – nyögött fel fáradtan
- Naná. Hozom is a gépet – álltam fel választási lehetőséget se adva szegénynek
Egy pillanat alatt elillant az álmosságom, Robot pedig addig puszilgattam meg rázogattam, amíg úgy-ahogy, de ő is magához tért.
-Ez hogy tetszik? – mutatott az elsőre
- Hmmm… Nem vagyok az a rózsaszín típus… És ez?
- Nem vagyok az a…mi ez… vajszín típus – utánozott grimaszolva
- Kackackukac. Na és ez?
-Nem is rossz. Csak az a ronda selyemrózsa nem kéne rá – ingatta a fejét
- Akkor mi lenne, ha ilyen összetekertet küldenénk?
- Én inkább olyan hagyományosat szeretnénk.
- Oké. Húú, ez nagyon szép – mutattam a következőre
- Igen, ez az. Ilyennek kell lennie a meghívónknak – jelentette ki Rob
- Ez viszonylag könnyen ment – nevettem el magam megkönnyebbülten

Hajnali 5-ig biztos fenn voltunk és tortákat meg ruhákat nézegettünk a neten. Kicsit össze is kaptunk, mert én közöltem, hogy nem fogok hófehér ruhát felvenni, inkább valami halvány krémszínűt…

-Ne már! Ez olyan, mintha én szürke öltönyben lennék
- Van, aki nem feketében van…
- Felejtsd el, hogy szürkében legyek. Az sápaszt
- Mi? – nevettem fel
- Jól van na. Legalább az esküvőmön had ne nézzek ki hülyén
- Soha nem nézel ki hülyén – nyomtam puszit a szájára
A torták nézegetése közben Rob kijelentette, hogy éhes, reggel 5 ide vagy oda.
- Most akarsz kimenni enni?
- Biztos van valami maradék tegnapról – rángatta fel magára a nadrágot és kislisszant az ajtón
Pár perc múlva jött is vissza és egy emberesen megpakolt tányérral mellém feküdt.
-Aludj nyugodtan – csámcsogott vidáman
Néha olyan volt, mint egy nagy gyerek, de ha kellett akkor komoly és felelősségteljes volt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó férj lesz. Már csak 1, 5 hónap és kiderül.

Ilyen meghívót választottak (a neveket ne nézzétek :))

Egy kis részlet a következő fejezetből :)

És igen, megszületett a 77. rész is, de majd csak kedd környékén teszem fel. Addig is íme egy kis részlet! =)
Még egyszer köszönöm a díjakat! Főleg neked, Nita =)

"Hajnali 5-ig biztos fenn voltunk és tortákat meg ruhákat nézegettünk a neten. Kicsit össze is kaptunk, mert én közöltem, hogy nem fogok hófehér ruhát felvenni, inkább valami halvány krémszínűt…

-Ne már! Ez olyan, mintha én szürke öltönyben lennék
- Van, aki nem feketében van…
- Felejtsd el, hogy szürkében legyek. Az sápaszt
- Mi? – nevettem fel
- Jól van na. Legalább az esküvőmön had ne nézzek ki hülyén
- Soha nem nézel ki hülyén – nyomtam puszit a szájára

A torták nézegetése közben Rob kijelentette, hogy éhes, reggel 5 ide vagy oda.
- Most akarsz kimenni enni?

- Biztos van valami maradék tegnapról – rángatta fel magára a nadrágot és kislisszant az ajtón
Pár perc múlva jött is vissza és egy emberesen megpakolt tányérral mellém feküdt.
-Aludj nyugodtan – csámcsogott vidáman
Néha olyan volt, mint egy nagy gyerek, de ha kellett akkor komoly és felelősségteljes volt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó férj lesz. Már csak 1, 5 hónap és kiderül."

A legfontosabbat magyarul

Ígéretemhez híven itt az új rész, nagyon várom a véleményeket áám =) Mégegyszer köszi a blogdíjakat! Akiket én rendszeresen olvasok, mindannyian megérdemlik:)
L

76. rész

Reggel enyhén másnaposan nyitogattam a szemem és megállapítottam, hogy Robert-et csak képzeltem előző este, mivel nem láttam sehol. Viszont nem állt össze a kép, hogy akkor miért vagyok egy idegen szobában. Elgondolkodva ültem fel az ágyban és jobbra-balra tekintgetve próbáltam megfejteni a történteket. Épp a szememet törölgettem, amikor lassan kinyílt az ajtó és besettenkedett rajta Rob.

-Hála az égnek. Már azt hittem soha többé nem ihatok – nevettem fel megkönnyebülten
- Tessék?
- Nem tudtam, hogy hogy kerültem ide, azt hittem csak képzeltelek tegnap este. Ehhez meg elég sokat kell inni... – Rob végig gondolta a hallottakat, majd hangos röhögésben tört ki
- Látom te se vagy valami friss ma – nyújtóztam felé, hogy magam mellé fektessem
- Hát, ’valaki’ nem igen hagyott
- Aludni jöttél Magyarországra? – kérdeztem kétkedve
- Mondasz valamit… De akkor… - nézett rám pajzán mosollyal, majd a hátamra döntött
- 2 óra múlva emberi ábrázattal át kell vennem a diplomám – emlékeztettem 2 csók között, de már száguldozott a vér az ereimben és mindketten hangosan ziháltunk
- Az rengeteg … idő – lihegte a nyakamba és itt meg is szakadt a kapcsolatunk a külvilággal
Kb. 20 perc múlva össze-összemosolyogva szedegedtük a cuccainkat és vonultunk el tusolni, hogy utána találkozzunk a szüleinkkel.
-Leszaladok, megnézem hogy vannak Krisztiék – mondtam ünneplőben feszítve
- Nagyon szexi vagy ebben a ruhában – mért végig térd-remegtető mosollyal
- Neeeee, most lettem kész. 5 perc volt, mire felküzdöttem magamra a harisnyát – hátráltam kifele nevetve és magam elé tartottam a kezem, hogy ne is lássam, hogy néz rám

Lerobogtam a lépcsőn, de lent rosszabb állapotok fogadtak, mint vártam.
-Állj! – tartotta elém a kezét Kriszti, aki épp kitámolygott a szobából
- Mi az?
- Vedd…le…a…kopogó…cipőd….kérlek
- Nehéz a másnap, igaz drágám? – simogattam meg vigyorogva
- Te hogy vagy ilyen friss?
- Rob – közöltem fülig érő szájjal
- Oké, ne folytasd, mert féltékeny leszek. Elugrok tusolni, utána talizunk valahol?
- Persze, gyere fel, ha kész vagy
- Remélem nem érkezem rosszul – viháncolt már a fürdőbe menet

11-kor anyáék is megjöttek, és miután jól elcsodálkoztak, hogy itt van Rob együtt beültek a kidíszített nagyterembe.
Az ünnepség rendben zajlott, Krisztivel és a többiekkel boldogan vettük át a több évnyi magolásunk eredményét, aztán bedobáltunk mindent a kocsiba és hazaindultunk. Robbal egész végig egymás kezét szorongattuk és egymás fülébe sutyorogtunk. Többek között elmondtam neki, hogy állandó kapcsolatban vagyok Lorával, akinek van egy ismerőse az Oxfordi egyetem külügyi irodájában, ahova elküldtem az önéletrajzom és az ő válaszukra várok éppen. Majd kiugrott a bőréből.

-Psszt, ne olyan hangosan, mert anyáéknak még nem mondtam. Nem lelkesednek érte, hogy külföldön dolgozzak – halkítottam le a hangom
- Ohh… bocsi. De azért ugye beavatod őket, mielőtt lelépünk? – tudakolta komoly arccal
- Majd meglátjuk, hogy viselkednek ma
- Jaj, tényleg. Ma találkozom egy csomó rokonoddal – motyogta fancsali arccal
-Igen, de nem kell pánikolni 2 nagymama, 5 házaspár, 6 unokatestvér és 10 családi barát miatt – hecceltem tovább szerencsétlent
- Ha te mondod – rántotta meg a vállát
-Azt hittem ezzel még jobban megijesztelek – csodálkoztam el
- Tudom. Ennyire már ismerlek – kacsintott rám

Otthon már minden készen állt, az udvar tele volt padokkal és asztalokkal, amiken hegyekben állt az étel és ital, de még csak nagymamámék voltak ott.

-Szia Zizikém, gratulálok a diplomádhoz! – ölelgetett meg egyikük
- Köszönöm szépen. Ugye emlékszel Rob-ra? Egyik karácsonykor találkoztatok
-Igen, persze. Na gyere ide fiacskám – ölelte át őt is 2 nagy puszi kíséretében
- Csokolom – köszönt mosolyogva magyarul

Mindenkinek odaköszöntünk, majd én elvonultam átöltözni, míg Rob apával beszélgetett.
A szobámban semmi nem változott. Az asztal tele volt aközös képeikkel, egy virággal, amit még tőle kaptam és anyának sikerült életben tartania, plusz töménytelen mennyiségű könyvvel és papírral. Fura lesz innen örökre elköltözni, ha megkapom Angliában a munkát. Azt mondták, hogy 1-2 hét, amíg válaszolnak, de én nyilván nem bírtam ki, hogy meg ne nézzem naponta minimum 5-ször.

-Egy csomó ember vár rád kint, te meg itt netezel? –kérdezte viccelődve Rob
Egy hang se jött ki a torkomon, úgyhogy csak kitágult szemekkel a képernyőre böktem, miközben egyre szélesebb vigyor terült el az arcomon.

„Örömmel értesítjük, hogy a cambridge-i egyetem bíráló bizottság alkalmasnak találta a munkára. Kérjük, hogy augusztus 1-én jelenjen meg a Nemzetközi irodában, hogy…” – eddig olvasta Rob, majd megpördítette a székemet, hogy a nyakába ugorhassak.
-Tudtam, hogy megkapod! – puszilgatott össze-vissza

- Ez elképesztő. Apáék mindig azt mondták, hogy ezzel a diplomával soha nem lesz munkám – emlékeztem vissza az átveszekedett estékre
- Most ne ezzel foglalkozz. El akarod ma mondani nekik?
- Nem tudom… Szerinted?
- Lehet, hogy sok lenne nekik egy napra- felelte bujkáló mosollyal
- Gyertek ki légy szíves, mert lassan mindenki megérkezik – jött be anya

Elsiklottam Rob megjegyzése felett és követtem őket a kertbe, ahol minden számomra kedves embert megláttam. A „menetrend” általában az volt, hogy átvettem a virágot, esetleg apró ajándékot, bemutattam Robert-et, az illető a nemétől és korától függően elalélt, mi pedig továbbsétáltunk.

Miután mindenki megérkezett nekiláttunk, hogy elpusztítsuk a rengeteg ételt, amit anya és a nagymamámék varázsoltak az asztalokra. Rob már otthonosan mozgott a magyar ételekben és néha-néha már kisebb mondatoknak is nekifutott, osztatlan sikerrel. A tányérok lassan ugyan, de kiürültek, mi pedig a hasunkat simogatva dőltünk hátra. Apa elmélyültem beszélgetett Robert-tel én pedig a 13 éves unokatesóm ömlengését hallgattam arról, hogy megtalálta élete szerelmét egy 14 éves fiú személyében. Kicsit már untam a dolgot, úgyhogy automatikusan apáék felé néztem.

-Most, hogy mindenki befejezte, Robert barátunk szeretne mondani valamit. Angolul ugyan, de a legfontosabbakat magyarul – ölelte át a vállát

- Köszönöm Tamas. Szóval legtöbben tudjátok, hogy már közel 3 éve együtt vagyunk Zitával. Nem mondom, hogy nem voltak problémák köztünk, főleg az én munkám és életvitelem miatt, de mindegyiket megoldottuk, mert nagyon szeretjük egymást. Nem tudok annyira még magyarul, de a legfontosabbat meg tudom kérdezni – fordult felém- Leszel a feleségem? – kérdezte magyarul, mire egy pillanatig síri csend volt, majd mindenki tapsolni kezdett, még mielőtt bármit is mondhattam volna. Nem mintha egy percig is hezitáltam volna.

Rengeteg köszönöm

1. Köszönöm: 70 rendszeres olvasó
2. Thank you: 71 581 látogató
3. Grazie: rengeteg blog díjat
4. Merci: annak ellenére is olvassátok a blogot, hogy vannak nagy szünetek :D

holnap vizsgázok, utána jön az új rész! (:
L