Oliver Paul Pattinson

Hát ennyi volt lányok, megérkezett az utolsó fejezet is. Amikor el kezdtem írni a történetet, kb. 20 részt akartam írni, azokat is csak a magam szórakoztatására. Ehhez képest 85 fejezet lett, és 78 rendszeres és ki tudja hány szállingózó olvasója a blognak, aminek elképesztően örülök. Ahogy feltettem 1-1 részt, fél óránként felnéztem, hogy lássam a kommenteket. :D Nagyon érdekelt és még mindig érdekel a véleményetek, úgyhogy ne fukarkodjatok! ez az utolsó rész, úgyhogy, aki csak egy részt is olvasott, azt nagyon szépen kérem, írjon pár szót :)
Írtam, hogy lesz másik blogom, erről majd később írni fogok itt.
L

85. rész

Rob-bal úgy döntöttünk, hogy a bölcsit kihagyjuk, de oviba mindenképpen beíratjuk Lily-t. Rém izgatott volt az első napja előtt, 10-szer pakolt ki-be a kis táskájába.

- Mami szerinted lesz ott színes ceruza vagy elvigyem a sajátom?
- Biztos lesz, de elviheted, ha szeretnéd
Visszarohant a szobájába és folytatta a pakolászást, amit még este sem akart befejezni, amikor bementem, hogy lefektessem.
- Kész van már a táskád kiscsillag, gyere, feküdj le
- Itthon van a papa? – kérdezte álmosan pislogva
- Nincs, de reggel együtt viszünk majd az oviba
- Rendben. Szeretlek mami – csimpaszkodott a nyakamba
- Én is téged kicsim. Mit szólnál, ha lenne egy kistestvéred?
- Ideköltözhet Joey? – nézett rám csodálkozva
- Jajj, dehogyis. Joey-nak is van anyukája – nevettem el magam
- Hát, ha aranyos lenne, akkor örülnék
- Biztos olyan édes lenne, mint te – pusziltam meg a homlokát
- Akkor rendben. Holnap meg is érkezik?
- Örülnél neki?
- Igen, mert akkor ő is jöhetne velünk
- Hát holnap még nem, ez kicsit több idő, de megmondom a papának, hogy ennyire várod
- Ő biztos elintézi

Mosolyogva néztem, ahogy koncentrál pár pillanatig, majd lassan lehunyja a szemét és elmerül az álmaiban.
Rob éjfél körül ért haza, és mivel még ébren voltam elmondtam neki, hogy „megkaptuk Lily áldását”, sőt még örült is neki, velünk együtt…
Reggel a kislányunk ébresztett minket, mivel annyira izgatott volt, hogy nem bírt aludni. Felugrott az ágyunkra és addig nyüstölte először Rob-ot majd engem, míg reggel fél 7-kor felkeltünk és reggelit készítettünk.

- Izgulsz, kicsim? – kérdezte tőle Rob a kocsiban
- Csak egy picit
- Biztos nagyon élvezni fogod – simogattam meg az arcát

Leparkoltunk az ovi előtt, majd megfogtuk Lily kezét és besétáltunk. Ahogy közeledtünk az ajtóhoz, egyre kisebbeket lépett és próbált mögém bújni.

- Ne félj kicsim, gyere menjünk. A többi kisgyerek már biztos benn van
- Nem szeretnénk bemenni – suttogta a nyakamba csimpaszkodva

Rob úgy ahogy megértette, amit mondott és az arcát látva azonnal kitalált valamit, majd rám kacsintott és bement.

- Hova lett a papa? – nézett körül riadtan
- Szerintem bement játszani
- Visszadobnád a labdát, kicsim? – szólt ki Rob az ovi udvaráról egy gyerekkel a nyakában

Lily tágra nyílt szemekkel nézte az apját, majd félénken felvette a labdát és odacsámpázott hozzájuk. Tudtuk, hogy innentől már nyert ügyünk van, Rob letette a nyakában lévő kissrácot, aki azonnal el kezdett játszani Lily-vel.

- Mi most elmegyünk akkor, jó kismacska? – becézgette az apja
- Rendben, de majd jöttök értem, ugye?
- Persze, hogy jövünk. Gondolod itt hagyunk? – nevettem el magam
- Hát, ha intézitek a kistesómat, akkor lehet, hogy sok dolgotok lesz
Döbbenten néztünk egymásra, majd kitört belőlünk a nevetést.
- Nem lesz sok dolgunk, ne aggódj. 3-kor itt várunk a kapuban – mondtam még mindig nevetgélve, majd adtunk neki 1-1 puszit
Integetett nekünk egy utolsót, majd megfogta az óvónő kezét és bement vele.
- Félelmetes kislány – mondta büszkén Rob
- Volt honnan örökölnie
- Mit szólnál, ha hazamennénk még meló előtt?
- Ezt hogy érted? – vontam fel a szemöldököm

Pimaszul rám mosolygott, majd kihasználva a piros lámpát áthajolt hozzám és úgy csókolt, hogy azt hittem az ülésbe olvadok.
- Meggyőztél – nyögtem szaporákat pislogva

Egész út alatt zavarba ejtően simogatott és puszilgatott, de engem sem kellett félteni. Alig állt meg a kocsi, máris kiugrottunk és kézen fogva rohantunk a házba, mintha legalábbis tilosban járnánk és minél előbb végezni akarnánk. A szenvedély a házban sem csökkent, sőt…
Annyira belefeledkeztünk a másikba, hogy Rob nem ment el dolgozni, és majdnem az oviból is elkéstünk… Sietve kapkodtuk magunkra a ruhákat, majd padlógázzal mentünk Lily-ért.
Kiderült, hogy egyáltalán nem késtünk el, még javában játszott az udvaron egy másik kislánnyal és annak ellenére, hogy láthatóan élvezte, amikor meglátott minket, azonnal hozzánk rohant.

- Mi újság kiscsillag? Jó volt az első napod? – kérdezet Rob felemelve őt
- Igen, nagyon. Bár az egyik gyereknek az anyukája elég fura volt velem – motyogta az apja ingjének gombját piszkálgatva
- Ezt hogy érted?
- Tudta, hogy ki vagy és sikítozni kezdett
- Jajj – csak ennyit tudott kinyögni, úgyhogy inkább én mondtam el neki
- Tudod kicsim, a papa sokat szerepel filmekben, mert színész. Nyilván az az anyuka is látta már valahol és szereti őt
- De én még nem láttalak a tv-ben
- Gondoltuk, hogy majd csak ha nagyobb leszel
- Már nagy vagyok – mondta durcásan
- Rendben, ha akarod ma megnézzük az egyik filmjét – adtam be a derekam, mire Rob fájdalmasan felnyögött

Utálta, ha az ő filmje ment otthon, sőt azt se szerette, ha moziban néztem meg a barátnőimmel. Viszont Lily-nek nem tudott nem-et mondani, amit sokszor ki is használt…
Ahogy szép lassan átálltunk az ovis időbeosztásra, kezdtem unatkozni otthon, mivel miután elvittem Lily-t oviba, hazamentem, ebédet főztem és rendet raktam, de még mindig csak dél volt. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy visszamegyek dolgozni, igaz csak 4 órában, de ez így volt tökéletes. Meló után mentem a kicsiért, utána otthon játszottunk és vacsorát főztünk Rob-nak.

- Mami?
- Igen kicsim?
- Mi van a tesómmal? Jön már? – kíváncsiskodott Lily
- Hát, lehet – feleltem bizonytalanul, mert tény, hogy éreztem valamit, de még nem voltam biztos benne
- Miért? Messziről jön?
- Nem jön messziről, tudod lehet, hogy itt van a hasamban
Hatalmas nyílt szemekkel nézett rám majd a hasamra, és láttam rajta, hogy totálisan össze van zavarodva.
- Az meg hogy lehet?
- Te is itt voltál ám
- És hogy jöttem ki?
- Hát az elég bonyolult, majd egyszer elmondom – már rég megbántam, hogy bele kezdtem ebbe a témába..
- De hogyhogy nem tudod, hogy van-e benn valaki vagy nincs?
- Mert még nagyon pici és nem érzem
- Mikor fogod? – tette fel az ezredik kérdést
- Pár hét múlva, de legyen elég ennyi, jó kicsim? Gyere, folytassuk a főzést

Hétfő reggel épp az oviba készültünk, amikor hányingerem lett, úgyhogy ott hagytam az ajtóban ácsorgó Lily-t és beszaladtam a mosdóba. Szegény eléggé megijedt, de egy szót sem szólt, csak türelmesen várt.
Este a fürdőből kijövet láttam, hogy Rob és Lily az ágyunkban fekszenek, és nagyon sutyorognak valamin.

- Mi ez a susmus?
- Semmi – pattant fel a kislányunk és huncut mosollyal kiszaladt
Bebújtam az ágyba és Rob-ra függesztettem a szemem.
- Hiába nézel így, nem mondom el. Ígéretet tettem
- Rendben, akkor jó éjt – mondtam durcásan és lekapcsoltam a kislámpát

Fél perc se telt belé és éreztem, hogy hátulról átölel, majd a hasamra teszi a kezét. Nem szólt egy szót sem, csak puszilgatni kezdte a nyakamat, majd szembefordított magával és mosolyogva megcsókolt.
Lily volt a legizgatottabb a kistesója miatt, ragaszkodott hozzá, hogy eljöhessen velünk ultrahangra, mert még mindig nem hitte el, hogy ő is ott volt benn.
- Le se tagadhatná, hogy a te lányod - mondtam Rob-nak nevetve
- Na hol van? – térdelt fel egy székre Lily, hogy közelebbről láthassa a monitort
- Engem ne kérdezz drágám, én téged se láttalak
A doki jobbnak látta, ha beszáll a dologba, úgyhogy mutogatni kezdte a kicsi testrészeit, teljesen feleslegesen.
- És ha jól látom, ezúttal egy kisfiú. Gratulálok
- Köszi doki – mondtam bárgyú mosollyal

Rob nagyon lányos apa volt, leste minden kívánságát és gondolatát, úgyhogy Lily is sokszor felé húzott, amiért néha féltékeny is voltam rá… Éppen ezért duplán örültem egy fiúnak, bármennyire is butaság volt.
Már rutinosabb voltam a terhességem alatt, éppen ezért jobban is viseltem. Átalakítottuk a vendégszobát gyerekszobának és közben neveken gondolkoztunk.
- Mit szólsz a Jake-hez?
- Hát… - húztam a szám
- Brian? William? John?
- Ezeket csak viccből mondod, ugye?
- Igen, persze – felelte morcosan
- Jól van na, bocsi. Csak nagyon fáj a bokám és nyűgös vagyok
- Gyere, üljünk le. Megmasszírozom a lábad
Az egész estét kettesben töltöttük, miután lefektettük Lily-t, és végül megegyeztünk a névben is.

Ő is hamarabb jött, mint ahogy ki voltam írva, az egész család elég öntörvényű volt… Szeptember 7-én, elég hosszú vajúdás után megszületett Oliver Paul Pattinson, szőke hajjal és kék szemekkel.
Lily először csak furcsán méregette és naphosszat durcázott, mondván hogy mindig csak Oli-val foglalkozunk, de ettől függetlenül nagyon is kíváncsi volt rá. Egyszer láttuk, hogy este átment hozzá, amikor azt hitte már alszunk és beszélgetni, játszani kezdett vele.
Rob átölelt az ajtóban állva és a fülembe súgta a legszebb 2 szót, amit egy férj és apa mondhat:
- Szeretlek Titeket

Lily Hannah Pattinson

Elképesztően jól esik, hogy ennyire fogjátok hiányolni a történetemet, ezért tettem fel ilyen hamar az utolsó előtti részt! Annyit elárulok, hogy majdnem biztosan lesz egy új blogom, de semmi köze nem lesz Rob-hoz ;) többet majd ha kialakul a dolog. (Ide fogom írni, ha elindul)
Nagyon várom a kommenteket!
xx

84. rész

3 évvel később

- Na hogy állsz annak a dilis nőnek az esküvőjével? - kérdezte egyik hétvégén Rob reggeli közben
- Hát miután lebeszéltem a mogyoróvajból készült tortáról, kitalálta, hogy a koszorúslányai sellő ruhában legyenek, mivel annyira szeret búvárkodni
- Olyan zöld farokkal, meg minden? – nevetett fel teli szájjal
- Bizony ám. De nem tudom ezt miért nekem mondja, ők tuti nem mennek bele, szóval nekem nem kell szerezni ilyen ruhákat. Na majd meglátjuk
- Tuti megoldod édes – hajolt át az asztal felett egy csókra

Olyan idilli volt az életünk, hogy az már fáj, viszont mi jól elvoltunk. Időnként elmentünk 1-1 díjátadóra, de egyébként próbáltuk kerülni a feltűnést, bár így is híre ment a mennyasszonyok között, hogy ki a férjem és gyanítom, hogy ezzel nem egy kuncsaftot „szereztem”.
Egyre többször szóba került köztünk a baba is, és mivel mindketten vágytunk rá, úgy voltunk vele, hogy jön, amikor szeretne. (Bőven volt alkalma dönteni a kis jövevénynek)

Én természetesen már 3 hét után kitaláltam, hogy terhes vagyok, mindenféle jelet véltem felfedezni magamon, de rövid úton kiderült, hogy csak bebeszéltem őket.
Túl voltunk a lökött nő esküvőjén is, szerencsére sellők nélkül, úgyhogy nekifogtam a következő megbízásnak. Teltek a napok, reggeltől estig melóztam és annak ellenére, hogy nagyon kimerültem, élveztem, hogy megszervezhetem valakinek élete legfontosabb napját. Sokszor össze is barátkoztam a mennyasszonnyal, ami még élvezetesebbé tette a munkámat.

Egyik hétvégén délig aludtam, majd farkaséhesen ébredtem fel. Rob a nappaliban gitározott és magamat is meglepve szidtam le, hogy nem csinált valami ebédet. Morcosan álldogáltam a hűtő előtt, majd kipakoltam mindent, amit megkívántam és összeütöttem valami elég bizarr dolgot…
Rob a hétvégéből tanulva hétfő reggel terített asztallal várt a konyhában, de amint megkóstoltam az áfonyás-lekváros palacsintát, rohantam is a mosdóba.

- Jól vagy drágám? – kérdezte Rob aggódva az ajtó túl oldaláról
- Nem nagyon, de remélem megéri…

Miután úgy ahogy összeszedtem magam, bementem az irodába és hívogatni kezdtem a virágost és a jegyespár által kiválasztott éttermet. Minden jól ment egészen az ebédként szolgáló curry-s csirkés szendvicsemig. Nem ízlett. Nagyon nem. Ráadásul felfordult tőle a gyomrom is. Miközben hatalmasakat nyeltem a friss levegőből, hogy megnyugtassam a háborgó gyomrom, összeállt a kép. A sok meló miatt nem is agyaltam a babán, de most már tudtam. Éreztem, hogy valami más, de ez alkalommal nem akartam azonnal felhívni és elmondani Rob-nak, mert legutóbb is nagyon beleélte magát.
Visszabattyogtam az irodába, de már nem tudtam a munkával foglalkozni. Gyerekneveken gondolkodtam és azon, hogy melyik patikában álljak meg hazafelé menet, hogy terhességi tesztet vegyek. Szerencsére az évek folyamán Anne, a főnököm megbízott bennem annyira, hogy rám bízott egy-egy esküvőt, nem is ellenőrzött csak a végén kérte, hogy vázoljam fel a programot. Mivel nem sok értelmét láttam az irodában ülésnek és a szervezéssel is jól álltam, felöltöztem és egy gyógyszertári kitérő után hazamentem.

Rob nem volt otthon, úgyhogy nyugodtan elvonultam a fürdőbe a teszttel a kezemben, majd erősen szurkoltam a pozitív eredményért. A percek óráknak tűntek, én pedig úgy szuggeráltam a kis „kijelzőt”, mintha ezzel sürgetni tudtam volna az eredményt.

- Igeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen – visítottam fel és a mosdóra dobtam a tesztet
Ujjongva ugráltam körbe a fürdőt, majd miután kellően elfáradtam, lezuttyantam tévézni, ahol el is nyomott az álom.
Akkor ébredtem fel, amikor Rob este 8-kor hazajött, egy nagy pizzával a kezében.

- Szia – köszöntem összeszorított szájjal, nehogy azonnal elmondjam neki a jó hírt
- Szia édes. Minden oké?
- Persze. Vacsizunk?
- Naná
- Akkor menj, mosd meg a kezed. Addig én megterítek – mondtam titokzatosan a fürdőben hagyott tesztem miatt

Óvatosan vettem elő az evőeszközöket és a tányérokat, mert hallani akartam, az első reakcióját, amikor meglátja a „meglepimet”.
A következő percek eseményei a következők voltak: Rob fénysebességgel rohan felém, majdnem elcsúszik a szőnyegen, majd felkap, megpörget, megcsókol, letesz, előveszi a telefonját, vár pár pillanatot, majd belekiabálja, hogy apa lesz, utána leteszi és újra engem ölelget.

- Azt hiszem megtaláltad a tesztet – konstatáltam nevetve
- Imádlak szívem, nagyon jó apa leszek, hidd el. Majd megtanítom gitározni és állatkertbe megyünk és befestjük a kezünket, hogy képet csináljunk neked, meg … meg ilyenek – magyarázta kifulladásig, majd egy szenvedélyes csók után tovább folytatta, egész este

A nagyszülők is örültek az unokának, sőt még Anne is, és biztosított róla, hogy vár vissza szeretettel. Az elkövetkezendő napokban úgy éreztem magam, mint egy hímestojás. Rob átszervezte a munkáját, hogy este korán otthon legyen, és amikor dokihoz mentünk, szintén elkísért. Legtöbbször csak a kezemet fogta és mereven bámulta a monitort, miközben értetlenül döntögette a fejét jobbra-balra.

- Tuti van ott bent valaki? – kérdezte felvont szemöldökkel
- Nem látod? Ott… az a bumbi a feje és ott vannak a kezei – mutogattam, teljesen hiába, mert semmit nem látott az ultrahangon
- Hiszem, ha látom
- Szeretnék tudni a gyermek nemét? – szólt közbe az orvos
- Persze – mondtuk egyszerre
- Rendben, akkor lássuk…kicsit szégyenlős a pici…de 90%, hogy kislány lesz
- Jó, hogy szégyenlős, az én lányom – közölte Rob meghatottan, mire megköszörültem a tokrom – Vagyis a Mi lányunk – javította ki magát
- Na azért
- Azt hiszem végeztünk mára, egy hónap múlva várom vissza Önöket
- Rendben, köszönjük doki – hálálkodott Rob, míg én a zselét törölgettem a hasamról

Hazafele menet lányneveken gondolkodtunk és egy baba boltnál is megálltunk, ahol 3 gyereknek is elég holmit sikerült vennünk. Mindketten élveztük a készülődést, Rob pedig rendszeresen ruhákat mutogatott a hasamnak, mondván, hogy a gyerek válassza ki magának, hogy melyik tetszik. Nagyon aranyos volt, amikor a hasamhoz beszélt, vagy a szüleinek áradozott. Ashley-vel is mindig összefutottam, amikor épp Los Angelesben járt, főleg sétáltunk a friss levegőn és beszélgettünk. A hasam már hatalmas volt, és fél óránként pisilnem kellett, de mégis élveztem. Az utolsó 2 hónapban már nem dolgoztam, otthon rendezgettem a babaszobát, zenét hallgattam és a hasamhoz beszéltem.

Április 7-ére voltam kiírva, de Rob már március közepén „szabadságot vett ki”, hogy velem lehessen. És milyen jól tette… 4-én délután épp egy baba könyvet olvastam, amikor akkora fájdalom hasított a hasamba, hogy összegörnyedtem.
- Rob – nyöszörögtem a hasamat dörzsölgetve, de nem hallotta – Rob!
- Mi a baj? Idő van? Hozzam a kocsit? – dadogta idegesen és össze-vissza kapkodott
- Először nyugodj meg, aztán állj ki a garázsból
- Oké, gyere. Segítek – nyúlt a karom alá, majd kidöcögtem vele

Olyan gyorsan pislogott miközben vezetett, mintha folyton a szemében lenne valami. Felváltva nézett engem és az utat, ráadásul jóval gyorsabban mentünk a megengedettnél. Felhívta a dokit is, hogy megyünk, úgyhogy már a bejáratnál vártak minket egy tolószékkel, majd egy rövid vizsgálat után már a szülőszobában voltunk.

Életemben nem éltem át ilyen fájdalmat és szerintem nem is kiabáltam ilyen hangosan, de határozottan megérte. Amint meghallottam a visító sírást és az orvos felemelte a kicsit, én voltam a világ legboldogabb embere, szorosan a nyomomban Rob-bal, aki falfehéren vigyorgott a picit nézve.
Miután lecsutakolták és bebugyolálták a babánkat, visszatoltak engem a szobámba pihenni.
- Nagyon ügyesek voltatok – suttogta Rob az arcomat simogatva
- Kéne neki nevet adni – néztem fel rá
- Nekem továbbra is a Lily Hannah tetszik
- Lily Hannah Pattinson – ismételtem – Tetszik
- Neki is. Nézd csak – mutatott a halványan mosolygó kis jövevényre
4 nap után engedtek haza, ahol egy rózsaszínbe borult ház fogadott minket, Ashely-vel, Kellan-nal és Bobby-val együtt. Sorra jöttek hozzánk gratulálni és azonnal gügyögni kezdtek Lily-hez.
- Hú de jó csaj lesz belőle – mondta csodálkozva Kellan
- A közelébe se foglak engedni haver
- Majd meglátjuk. Ha tele lesz a hócipője a hülye apjával, én tárt karokkal fogom várni – vihogott hülyén

Lily elég fáradt volt, úgyhogy lefektettük a kiságybába mi pedig visszamentünk a többiekhez beszélgetni. Én is majd’ elaludtam ültömben, de erőt vettem magamon és Rob-hoz bújva hallgattam őket, bár ő is csak testben volt ott, folyton a kezében lévő baba-őrzőt babrálta. Szerencsére Kellan jól elszórakoztatta az egész társaságot, akik egészen este 10-ig maradtak, ami a fáradtságunk miatt hajnali 5-nek tűnt.
Bemásztam a zuhany alá, majd egy gyors fürdés után megtörölköztem és visszamentem a hálóba. Rob ruhástul feküdt az ágyon és békésen szuszogott, úgyhogy bemásztam mellé és engem is azonnal elnyomott az álom. Hajnali 5-kor Lily sírására ébredtem, úgyhogy fél álomban átmentem hozzá és megetettem a hintaszékben ülve. Mindketten így aludtunk el és csak a szobába beszűrődő világosság ébresztette fel. Óvatosan visszafektettem a kiságyba és én is visszamentem a még mindig alvó Rob-hoz.

Reggel 9 óra körül ébredtem fel, szintén Lily-re, de amikor kinyitottam a szemem, egyedül feküdtem az ágyban. Átmentem a másik szobába és láttam, ahogy Rob a picivel a kezében sétálgat körbe-körbe. Mutogatja a falon lévő figurákat és énekel a még mindig pityergő babának.

- Sziasztok drágáim. Azt hiszem éhes vagy, igaz kicsim? – simogattam meg Lily hátát, majd átvettem, hogy megetessem
- Én akkor addig csinálok nekünk reggelit
Tényleg éhes volt, mert „reggeli” után el is hallgatott és vidáman kalimpált a kezeivel a kiságyban.

Az első 3 hónap nagyon nehéz volt, alig aludtunk Rob-bal és egymásra is alig volt időnk, ami néha veszekedésekhez vezetett. Mindketten bizonytalanok voltunk a gyereknevelést illetően, de ketten csak megoldottuk. Miután Lily-nek is kialakult a napirendje már mindannyian át tudtuk aludni az éjszakát és reggel kipihenten keltünk.
Kicsit át kellett alakítanunk a házat, mert a pici már mászni kezdett, majd szép lassan járni, amiben Rob lelkesen segített neki. Nagyon jó apa volt, bár inkább a barátjaként viselkedett, nem mintha én olyan szigorú anyuka lettem volna…
Amikor Lily 1 éves lett, szerveztünk neki egy „bulit”, ahová már jó előre meghívtuk a nagyszülőket is, mivel addig még csak képen és kamerán látták az unokájukat. Mindenki el volt olvadva a hatalmas barna szemeitől, hajától és az állandó vigyorgásától és mivel otthon mindig szólt valami zene, már automatikusan rázni kezdte magát mosolyt csalva mindenki arcára. Imádtunk minden pillanatot, amit vele töltöttünk, pláne mert nagyon belevaló kislány volt.

Ahogy cseperedett és beszélni kezdett, megegyeztünk Rob-bal, hogy ő csak angolul én pedig magyarul szólok hozzá, hogy megtanulja mindkét nyelvet.
-Azt hiszem beiratkozok egy magyar tanfolyamra – mondta egyik este lefekvés előtt
- Miért nem jó, ha én tanítalak?
- Mert annak mindig valami más lenne a vége – felelte huncutul mosolyogva
- Hát ha mindig letepersz, akkor igen
- Áhh, szóval túl erőszakos vagyok? – kérdezte sértődötten
- Nem így értettem…
- Ha jól emlékszem legutóbb nem én másztam saját magamra a konyhában
- Na, mondom, hogy nem úgy gondoltam – kezdtem el cirógatni a mellkasát, de ő tovább durcizott – Ne haragudj – mondtam magyarul
- Ez így nem ér – húzta össze a szemöldökét, de legalább rám nézett, amit ki is használtam és megcsókoltam

Pár pillanatig ellenállt, de nem bírta sokáig, úgyhogy magára vont és már el is kezdte lehúzni rólam a pizsamám. Belemosolyogtam a csókunkba és én is tapogatózni kezdtem, hogy megtaláljam a pólója alját.
Másnap abban maradtunk, hogy mi majd csak „gyakoroljuk” otthon a nyelvet, és ő eljár egy tanárhoz. Lily érdeklődve hallgatta, hogy miről beszélünk, majd felém fordult és összeráncolt homlokkal a következőt mondta:

- Okosabb vagyok a papánál
- Ez így van szívem, de honnan gondolod? – kérdezte el-elnyelve egy nevetést
- Mert nem érti, amit mi beszélünk – magyarázta kicsit selypítve
- Ez igaz, de meg fogja tanulni ezt a nyelvet is
- Majd én… help neki – ajánlotta műanyag kanalával a szájában
- Biztos örülni fog, ha segítesz neki
- Igen, segítek – ismételte vigyorogva

A gyerekszoba és Lily Hannah :)

Az új élet

Van egy jó és egy rossz hírem lányok! Először is itt az új rész, másodszor pedig a 85. fejezettel vége lesz a történetnek! Rengeteg örömöt
hozott az életembe és ez főleg nektek köszönhető, úgyhogy K Ö SZ Ö N Ö M ♥

83. rész

2 nap múlva visszarepültem Angliába és az első dolgom volt, hogy beszéljek a főnökömmel és felmondjak.
- Természetesen elfogadom a döntését, de megkérdezhetem, hogy miért? – kérdezte Ryan hátradőlve a nagy bőrfoteljében
- Nem akarom megbántani, de nem éreztem itt jól magam és őszintén szólva a munka sem az volt, amire számítottam.
- Értem. Sajnálom, ha így érezte. És mik a tervei a jövőre nézve?
- Amerikába költözöm – feleltem hatalmas mosollyal
- Húha, elég rendesen sikerült akkor elüldöznünk
- Nem erről van szó, csak levegőváltozásra van szükségem
- Világos. Akkor minden jót! – mondta, majd kezet fogtunk és kisétáltam
Gyorsan elköszöntem azoktól, akik ott voltak, majd visszamentem a lakásba és folytattam a csomagolást, mivel már az albérletet is felmondtam. Ha rajtam múlt volna, akkor még aznap elköltözök, de még sok minden volt addig. Rob belevetette magát ( pontosabban az ügynöke) a lakás keresésbe és naponta vagy 20 képet küldött nekem azzal a jelszóval, hogy válasszam ki melyik tetszik. Plusz anyáéknak is be kellett adagolnom, hogy a tengerentúlra költözünk, ami még jobban elszomorította őket, mivel szerintük már így is elég messze vagyunk. Több előnye is van annak, ha az ember lánya megházasodik, többek között, hogy a szülei nem szólnak bele az életébe, amit per pillanat nagyon tudtam értékelni. Egyedül ahhoz ragaszkodtak, hogy mielőtt elmegyek látogassam meg őket, úgyhogy pár napra hazamentem és végig látogattam a rokonokat.
December 4-én értem vissza Angliába és mivel a kiköltözési határidőm elseje volt, Tom-nál húztam meg magam az összes dobozommal együtt.
- Bocs ezért a felfordulásért, amint találunk kint egy lakást, lelépek – mentegetőztem miután megérkeztem
- Miről beszélsz? Semmi különbséget nem látok – nézett szét vigyorogva
- Ha te mondod – rántottam meg a vállam nevetve, majd bekapcsoltam a gépem, hogy megnézzem a napi „lakás-termést”
Képek helyett viszont egy Rob-tól érkezett e-mail fogadott.
„Édes, meg van a lakás! Pontosabban a ház. Igen, tudom mire gondolsz, de imádni fogod, hidd el. Lehet hogy kicsit nagy, de baromi jól néz ki és szinte rögtön költözhető. Annyira biztos voltam benne, hogy tetszeni fog, hogy le is foglalóztam. Nem küldök róla képeket, azt akarom, hogy meglepetés legyen! Gyere amilyen hamar csak tudsz, a cuccaidat majd intézem!
Csók: Rob”
Mereven bámultam a monitort, miközben újra és újra elolvastam a levelet, majd hangosan felsikítottam örömömben, mire Tom ijedten ugrott egyet a tévé előtt.
- Hé kislány ilyet ne csinálj többet. Öreg vagyok már ehhez – mondta a mellkasát masszírozva
- Bocsi, de megvan a lakásunk! Vagyis házunk. Rob most írt – tuszkoltam az arca elé a gépet
- Na ez tök jó. De akkor már mész is?
- Hát amint találok gépet, de előtte még főzök neked valami fincsit
- Akkor meg van bocsájtva az előbbi szívroham
A mosoly mintha az arcomra ragadt volna, úgy jártam-keltem a lakásban, mint egy csendes őrült. 4 nap múlva sikerült jegyet foglalnom, de már alig bírtam a fenekem maradni, amivel alaposan ki is készítettem szegény Tom-ot.
Rob tényleg elintézte a szállítást, mert 3 nap múlva megjelent két fickó, hogy elvigyék a dobozaim, úgyhogy nekem csak egy kis táska maradt a gépre. Eddig talán csak az esküvőm előtt voltam olyan izgatott, mint amikor megérkeztem Los Angeles-be, ahol Rob már várt rám, hogy elvigyen a házba.
Egy gyors üdvözlő csók után már száguldottunk is kifelé, mert hiába csendesett a felhajtás körülöttünk, azért pár paparazzi megtalált minket.
- Imádni fogod a házat! Gyönyörű kertje van, a hálószobában meg lépcső, ami felvezet a fürdőbe! – újságolta akkora lelkesedéssel, mintha ez csoda számba menne
- Hú ez jól hangzik! És milyen környéken van?
- 20 perc a belváros kocsival, de legalább nem olyan forgalmas. Kertváros, csomó fával meg ilyenek
- Tuti imádni fogom – simogattam meg a karját és nyomtam egy puszit az arcára
Türelmetlenül doboltam a combomon és jobbra-balra tekintgettem a kocsiból. Elég hideg volt már, a fák pedig csupaszon hajlongtak a szélben, de nekem mégis tetszett. Pár perccel később befordultunk egy utcán, majd Rob leparkolt egy sötét barna tetős mediterrán stílusú ház előtt.
- Ez komoly? – tátogtam miközben Rob kinyitotta nekem az ajtót
- És ez még semmi. Gyere – húzott maga után
Kivette a kulcsot a táskájából, majd kinyitotta az ajtót, de nem léptünk be rajta.
- Csukd be a szemed
- Neeee, nem birok addig várni – kezdtem el nyafogni, de Rob befogta a szemem és úgy indultunk befelé
Lassan araszolva lépdeltünk az üresen kongó házban, majd egy idő után megálltunk.
- Fogadjunk, hogy a lépcsős hálóba hoztál – kuncogtam még mindig vakon
- Mindjárt meglátod – súgta a fülembe és levette a kezét a szememről
Ámulva néztem körbe és azonnal beleszerettem a natúr fa padlós, lépcsős szobába.
Úgy rohangáltam körbe, mint egy mérgezett egér és percről percre felvisítottam, ahogy újabb részleteket láttam meg a házból. 3 hálószoba, 3 fürdő, nappali, konyha és egy szigetelt zeneszoba.
Éppen a konyhát térképeztem fel, amikor Rob utolért és feltette a nagy kérdést.
- Na? Nem baj, hogy lefoglalóztam? – kérdezte magabiztos mosollyal
- Viccelsz??? Imádom. Most azonnal költöznék – ugrottam a nyakába
- Ez az! Arra gondoltam, hogy az egyik gyerekszoba lesz, a lépcsős nyilván a mienk, a 3. pedig vendégszoba aztán esetleg az is gyerek szoba
Majd kiugrottam a bőrömből, amikor másnap elmentünk Robbal aláírni a szerződést és kifizetni a házat.
Két napba telt, hogy mindent elrendezzünk és hivatalosan is a mienk legyen a ház és mivel pár bútor még hiányzott, az első pár nap pakolással és kartondobozok kerülgetésével telt.
A londoni lakással ellentétben, ezt azonnal megszoktam és otthon éreztem magam, minden centiméterét imádtam. Már csak egy meló hiányzott ahhoz, hogy teljes legyen az életem, úgyhogy egyik reggel a kávé mellett nekifogtam böngészni a neten. Már nem volt konkrét elképzelésem, csak emberekkel akartam foglalkozni. Találtam pár izginek látszót, ahova be is jelentkeztem interjúra, egyiket aznap délutánra, úgyhogy összepakoltam a házat, főztem ebédet, majd kiöltöztem és elmentem a megadott címre. Azt írták, hogy területi képviselőt keresnek egy étteremlánchoz.
Elmentem a meghallgatásra, leadtam az önéletrajzom és volt egy rövid beszélgetés, de nem igazán tett rám mély benyomást a hely. Ezt az interjút még számtalan másik követte, egészen az utolsóig. Egy esküvőszervező céghez mentem, akik asszisztenst kerestek. Nagyon tetszett volna ez a meló, úgyhogy kellően izgatottan mentem el. Egy kedvesen mosolygó nő fogadott, mindenféléről beszélgettünk és az mindenképpen jó pont volt, hogy már én is férjnél vagyok.
- Hivatalosan most azt kéne mondanom, hogy „köszönjük, hogy eljött, majd értesítjük”, de 90%, hogy a tied az állás, úgyhogy tegeződjünk is – nyújtott kezet mosolyogva
- Komolyan ? Jajj de jó. Már 2 hónapja csak interjúról interjúra járok
- Ez már a múlté drágám, hétfőn itt kezdesz, mivel rengeteg melónk van
- Már nagyon várom és nem fogsz bennem csalódni – bizonygattam mosolyogva, majd fülig érő szájjal mentem ki a kocsihoz miközben felhívtam Robert-et
- Találd ki ki kapott ma munkát!
- Hmm… nem is tudom. Mondjuk a világ legeslegjobb felesége? – kérdezte huncutul
- Ámen – nevettem fel, majd darálni kezdtem neki a napomat
- Ügyes vagy édes, de majd otthon beszélünk, jó? Mennem kell forgatni
- Okés, főzök vacsit. Szeretlek!
- Én is téged! Csók