Mert egy idióta vagyok...

Kellően szomorú és melankólikus a rész, úgyhogy esélyes a lehangolás. Bocsi érte, de megkövetelte a sztori:) Várom a véleményeket! puszimuszi

35. rész

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Kicsit meg kellene nyugodnod – próbálkozott Ashley
- Akkor elmegyek taxi-val – mondtam eltökélve és nyitottam az ajtót
- Oké, elviszlek, de kérlek kicsit nyugodj meg és ne borítsd rá az asztalt
- Nyugi, nem fogok jelenetet rendezni – mondtam, bár az ellenkezőjére készültem, annak ellenére, hogy nem vagyok az a típus
Szerintem direkt a leghosszabb úton mentünk, de végül leparkoltunk egy raktárra emlékeztető épület előtt, majd Ashley beszélt valamit a kigyúrt biztonsági emberekkel, akik kinyitották nekünk a nagy fém tolóajtót.
Pár pillanatig elterelte a figyelmemet a benti kép. Rob éppen a levegőben lógott, Kristen pedig a földön fetrengett, mögöttük nagy zöld vászon. Körülöttük áll Taylor, Jackson és még valaki, akit nem ismertem fel. Ashley-nek bevált végül a terve, mert valamennyire lenyugodtam az alatt a 20 perc alatt, amíg a jelentet forgatták. Abba még olyan feldúltan se akartam belemászni…
Amikor végeztek és Rob mosolyogva elindult felénk, visszatértem a valóságba a dühömmel együtt.
-Ez aztán a kellemes meglepetés – köszöntött kedvesen és meg akart csókolni, de eltoltam magamtól
-Mi történt? – kérdezte már mind a kettőnktől
- Rob én annyira sajnálom – mondta Ashley és megint sírni kezdett
- Mit?
- Elmondtam Zitának, hogy mi történt... azon az estén, amikor összevesztetek – motyogta és rá se mert nézni Rob-ra
- Nem mondasz semmit? – vontam kérdőre felemelve a hangom, mert csak bámult maga elé
- Kérlek, ne haragudj rám! Azért nem mondtam el, mert semmit nem jelentett és csak bezavart volna – magyarázkodott
- Hogy bezavart volna? Ugyan miről beszélsz? Tök normális, hogy két szerelmes nem őszinte egymáshoz, és félrekefél – rivalltam rá ironikusan, nem törődve a szavakkal
- Kérlek, ne beszélj így. Elképzelni se tudod, hogy milyen cefetül éreztem magam utána. Rögtön megbántam és el akartam felejteni
- Ha lesz egy kis időm, akkor megsajnállak, de most megy a gépem
- Hazamész? – kérdezte döbbenten
- Azt hitted, hogy ezek után itt maradok?
- Beszéljük meg, kérlek! – ragadta meg a karomat és mérhetetlenül szomorúan nézett rám
- Át kell gondolnom ezt az egészet – feleltem már halkabban, de tisztán kivehető volt a csalódottság a hangomból
- Borzalmasan érzem magam, amiért ennyire megbántottalak. Elkérem magam a rendezőtől és visszamegyünk a szállodába, jó?
- Ne, szeretnék egyedül lenni. Ráadásul most képtelen vagyok gondolkodni.
- Kérlek beszéljük meg ezt az egészet – könyörgött tovább Rob
- Majd este beszélünk – motyogtam megtörten
- Rendben, sietek vissza – mondta és meg akart ölelni búcsúzás képpen, de megint hárítottam
- Kérlek ezt most ne – néztem rá szomorúan és kimentem Ashley után
Kivonszoltam magam a kocsiig, majd beültem és visszamentünk a hotelbe. Egész út alatt csak a kezemben lévő zsebkendőt tépkedtem és kettőnkről gondolkodtam. Tudtam, hogy szeretem őt és valahol mélyen azt is, hogy se Nikki, se Kristen, se senki más miatt nem hagyna el, de ezt nem engedtem be a valós tudatomba. Nagy nehezen sikerült rávennem Ashley-t, hogy hagyjon magamra, mert mindenáron beszélgetni akart. Miután egyedül maradtam lerogytam az ágyra és üveges tekintettel bámultam magam elé. Csalódott voltam és átverve éreztem magam. Nem az fájt a legjobban, hogy megcsalt, hanem az hogy a szemembe hazudott. Talán azért tudtam „túllépni” Nikki-n mert tudtam, hogy tényleg nem jelentett neki semmit. Vagy mégis? Nem tudtam már, hogy ki is az a Robert Pattinson. Lehet, hogy nem az az ember akinek hittem, csak egy álarcba szerettem bele. De meglehet játszani ennyi ideig valaki mást?
Nem is vettem észre, hogy idő közben besötétedett én pedig még mindig az ágyon ülök. Ajtónyitásra lettem figyelmes, ami beengedett egy kis fényt a szobába, majd egy alak is bejött.
-Merre vagy? – kérdezte Robert gyenge hangon
- Itt vagyok a hálóban – válaszoltam és felkapcsoltam egy kis villanyt
Bejött a szobába és leült mellém az ágyra, de hosszú ideig csak a kezét tördelte. Amikor végre rám nézett, borzalmas látványt nyújtott. Nem tudom, hogy hogyan csinálta, de jóval karikásabb volt a szeme, mint délután, az arca pedig szürkés árnyalatú volt. A haja a szokásos módon állt, a szeme pedig olyan szintű fájdalmat és szomorúságot tükrözött, hogy elszorult a szívem.
-Tudom, hogy hülyeséget csináltam azzal, hogy nem mondtam el, de hidd el, hogy semmit nem jelentett. Nem is tudom, hogy miért tettem meg. Én nem vagyok ilyen félrelépős. Mielőtt veled találkoztam egy bizalmatlan, pesszimista és zavarodott fickó voltam, aki csak azzal a 3-4 közeli barátjával tudta igazán jól érezni magát, akik meg persze Londonban voltak. Azt hiszem, hogy ez alatt a 4 hónap alatt jóval nyitottabb lettem és kaptam tőled egy hatalmas adag optimizmust és vidámságot is, amiért örökre hálás leszek. Viszont ha nem lennél velem, akkor ugyanolyanná válnék, mint régen, vagy még rosszabbá.
- Miért mondod ezeket nekem?
- Nem tudom. Csak próbálom megfejteni magam, hogy miért voltam olyan barom, hogy lefeküdtem Nikki-vel. Tudnod kell, hogy mi mindent adtál nekem, ahhoz, hogy valamennyire megérthesd,hogy mit éreztem, amikor mindez elveszni látszott. Úgy botladoztam át Ashley-hez, mint aki nincs magánál. Ezt észrevette Nikki is, ezért hívott be gondolom. Aztán… a többit meg tudott – hajtotta le a fejét Rob
- Engem a hazugságod sokkal jobban zavar, mint a félrelépésed – mondtam halkan
- Tudom és ha tehetném, visszacsinálnám, hidd el – mondta élénkebben
- De nem tudod. Én szeretnék újra bízni benned, de nem tudom, hogy menni fog-e. Szeretlek, de bizalom nélkül nem ér az egész semmit. Úgy érzem, hogy kicsit külön kéne lennünk. Holnap visszarepülök Oxfordba
- Ne! Kérlek maradj itt!
- Ne tedd ezt még nehezebbé. Ashley kivett nekem egy másik szobát, este ott alszom vele. Holnap elköszönök, mielőtt megyek
- Hányas szobában leszel?
- Az most nem számít
- Nem tudhatom, hogy hol éjszakázik a barátnőm? – kérdezte kicsit felemelve a hangját, de nem érdekelt. Csak megráztam a fejem, majd összeszedtem pár dolgot és átmentem az 511-es szobába, ahol Ash már várt rám.
Kérdő tekintettel nézett rám, de megint csak a fejemet ráztam és sírva feküdtem az ölébe. Ahogy lassacskán kezdtem megnyugodni, mindent elmondtam neki. Ő is azt mondta, hogy ne menjek el, de hajthatatlan voltam. Ilyen közegben nem lehet reálisan átgondolni a dolgokat. Éjfél körül kopogtak az ajtón, de megmondtam Ash-nek, hogy ha Rob az akkor nem szeretnék beszélni vele.
-Szia! Nikki mondta, hogy itt leszel. Bemehetnék egy kicsit? – kérdezte egy fiatalabb férfi vagy inkább fiú
- Ne haragudj, de most nem nagyon érek rá, mert itt van Zita, Rob barátnője
- Pont emiatt kéne beszélnünk
Ez már érdekelt, úgyhogy elkenődött és kisírt szemekkel kibotorkáltam a hallba és bemutatkoztam Taylor-nak.
-Sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkozunk először, de ettől függetlenül nagyon örülök – mondta mosolyogva Taylor
- Én is örülök – viszonoztam egy halvány mosollyal.
Ha az eddigi 4 hónap történéseire azt mondtam, hogy furcsa és hihetetlen, akkor a mostani állapot már határozottan bizarr volt. Az egy dolog, hogy az egyik kedvenc filmemnek a szereplőit személyesen ismerem és minimum egyet közülük a barátomnak mondhatok. A másik már abszurd. A filmben egyértelműen Edward pártján voltam, Jacob-ot pedig nem bírtam elviselni. Most Rob-ra haragszom, Jacob pedig fél perc ismeretség után is egy végtelenül szimpatikus kamasz, aki szerintem a legjobban viseli a körülöttük lévő felhajtást.
- Tudom, hogy semmi közöm nincs a ti szerelemi életetekhez, de nagyon szimpi vagy, ezért el szeretnék mondani valamit – kezdett bele Ty miután leültünk a nappaliban
- Ugye nem Rob küldött? – kérdeztem gyanakodva
- Mi? Nem, dehogy. Szerintem nem is tudja, hogy én tudom ezt. Szóval aznap este, amikor összevesztetek én találkoztam Rob-bal, amikor jött ki Ashley-ék szobájából. Én éppen akkor mentem el egy randira – tette hozzá amolyan kamaszos nagyzolással, de neki jól állt
- És szerinted erre nem emlékszik Rob? – kérdeztem értetlenül
- Igen. Ugyanis gyakorlatilag kiesett az ajtón, annyira kimerült és kába volt. Odasiettem hozzá, mert féltem, hogy elzúg a folyosón. Csak bámult maga elé és azt motyogta, hogy elcseszte az életét és hatalmas baromságot csinált, plusz, hogy sose fogsz megbocsájtani neki. Mivel láttam, hogy szarul van, nem akartam egyedül hagyni, ezért bevittem a szobájába és áthívtam hozzá Jackson-t. Egészen máig nem tudtam, hogy mi történt aznap este. Azért szerettem volna ezt elmondani, mert én nagyon szurkolok nektek – fejezte be a mondókáját
- Köszönöm, hogy ezt elmondtad, de nem hiszem, hogy változtat a dolgokon. Ashley-nek és Rob-nak is elmondtam, hogy a hazugsága jobban fáj, mint a megcsalás
Taylor megölelt, mielőtt elment volna, ami kicsit meglepett ugyan, de jól esett. Ashley-vel még sokáig beszélgettünk, majd a kimerültségtől elnyomott az álom. Hajnalban többször felriadtam, mert kopogást hallottam, de valószínűleg csak álmodtam.
Reggel én ébredtem hamarabb, úgyhogy bevettem magam a fürdőszobába és engedtem magamnak egy kád vizet. Az egyik felem itt akart maradni, de a másik egy percet sem lett volna képes Los Angelesben vagyis Rob közelében maradni. Teljesen elhűlt a víz, mire kikászálódtam, de legalább megszületett bennem a döntés. Gyorsan felöltöztem és visszamentem a hálóba, ahol Ashley már a tv-t nézte.
-Jó reggelt! Jól vagy? – kérdezte rögtön
- Ezt így nem mondanám, de jobban, mint tegnap. Nem megyünk le meginni egy kávét?
- De, persze – egyezett bele rögtön és gyorsan összekapta magát
Amint kiléptem az ajtón, nem várt látvány fogadott. Rob ott ült az ajtó mellett, fejét a térdei közé hajtotta. Akkor mégiscsak jól hallottam azt a kopogást.
-Rob! Kelj fel a földről! – mondtam mérgesnek szánt hangon, de csak nagy erőfeszítésembe telt, hogy ne boruljak rögtön a karjaiba
- Mi? Szia! Féltem, hogy nem jössz be mielőtt elmész – mondta miután kicsit észhez tért
- Mondtam, hogy bemegyek. Felesleges ilyen akciókat csinálnod…
- Nem érdekel, hogy szánalmas vagyok. Szeretlek és nem foglak elengedni – mondta határozottan
- Miért nem tartod tiszteletben, amit kérek?
- Mert egy idióta vagyok – közölte egyszerűen
- Ezzel semmire nem mész. Mindegy. Úgy döntöttem, hogy akkor megyek haza, amikor eredetileg terveztem, azaz 3 nap múlva, de itt maradok ebben a szobában – mondtam egy szuszra, nehogy meggondoljam magam
- Köszönöm – mondta Rob egy pici mosollyal
-Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte a szobából kilépő Ash
- Zitát vártam. Köszönöm, hogy vele vagy
- Ez természetes – mondta zavartan, majd elindultunk a hotel éttermébe
Miután megkaptuk mindketten a kávénkat, Ashley mesélésre kötelezett. Elmondtam neki, hogy itt maradok, de nem megyek vissza Rob-hoz a szobába, amit teljesen megértett. Éppen a reggeli beszélgetésünket meséltem, amikor befutott Kellan és lezuttyant a mellettem lévő székre.
-Mi a helyzet csajok? Pletyi van? – kérdezte idétlenül nevetve és az asztal alatt a combomra tette a kezét
- Csak beszélgetünk és jobban tennéd, ha levennéd rólam a kezedet – mondtam mérgesen
- Jól van na, csak kanos vagyok. Azt hiszem kimegyek a hotel elé és elviszem az első csajt – mondta a legnagyobb természetsséggel
- Ehhez csak gratulálni tudok – vetettem oda neki és intettem Ashley-nek, hogy menjünk fel
- Ő ilyen, de tud normális is lenni. Csak tudni kell kezelni – vette védelmébe Ash
- Jah, nyilván…
A nap nagy részét egyedül töltöttem, mivel Ash-nek forgatnia kellett. Felhívtam Dorinát, hogy elmondjam neki a történteket és, hogy tanácsot kérjek a „földi barátnőmtől”. Hű volt önmagához, mert azt mondta, hogy azonnal üljek repülőre és menjek vissza Angliába, mivel már így is túl sok fájdalmat okozott nekem Rob és ez az egész herce-hurca. Végighallgattam ugyan amit mondott, de próbáltam nem felfogni, mert a végén még igazat adtam volna neki és azon nyomban a reptérre indulok. Győzedelmeskedni látszott a szívem az eszem felett… Iszonyatosan hiányozni kezdett Robert, aki betartotta a szavát és nem keresett 2 egész napig. Csak Taylor tájékoztatott róla rendszeresen, aki egyre gyakrabban jött át beszélgetni, mert szerelmi bánata volt. Elérkezett a hazautazásom napja, úgyhogy indulás előtt átmentem este Rob-hoz átbeszélni a dolgokat.
Elsétáltam a szobájához és bekopogtam, de senki nem jött ki, az ajtó pedig zárva volt. Tudtam, hogy már nem forgat, úgyhogy felhívtam.
-Igen? – szólt bele rekedt hangon
- Szia, én vagyok. Merre vagy?
- Itt vagyok a szobában. Aludtam
- Bocs, hogy felkeltettelek, csak szerettem volna beszélni. Itt vagyok az ajtóban
- Jajj, ne haragudj. Maradj ott – hadarta és hallottam is bentről a mozgolódást, majd megjelent az ajtóban
Ránéztem és nem tudtam megállni, hogy ne öleljem meg.

Semmit nem jelentett...?!

Újabb részletek derülnek ki az összeveszésük éjszakájáról, ami bonyodalmakat szül. Zita bizalma megrendül, de Rob mindent megtesz, hogy visszaszerezze azt. Elég merész fordulat van ebben részben, várom a véleményeket! pussz (L)

34. rész

Meglepetten sétáltunk ki az étterem teraszára Kristen-nel a nyomunkban. Amikor kiértünk mind a ketten rágyújtottak, én pedig Rob-hoz bújtam, mert elég hűvös volt már, plusz tudatni akartam Kristen-nel, hogy hol a helye… Teljes némaságban álltunk, azt vártuk, hogy a másik szólaljon meg előbb.
-Nem vagytok túl beszédesek csajok – mondta Rob könnyednek szánt hangon
- Nincs túl jó kedvem – mondta szomorúan Kristen, ami annyira „emberien” sikerült, hogy rögtön rákérdeztem
- Mert? Történt valami?
- Elmondok nektek valamit, de kérlek ne adjátok tovább senkinek – mondta néhány mély levegővétel után
- Rendben – bólintott Rob
- Azt előre tudnotok kell, hogy nem vagyok ilyen és nagyon elkeseredettnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy ilyeneket mondjon. Szóval Rob tudja, hogy nem rég szakítottam a barátommal, ami totálisan kikészített. Csak kóvályogtam egész nap és akkor Rob annyira segítőkész volt, hogy egy pillanat alatt bebeszéltem magamnak, hogy szerelmes vagyok belé. Lehet, hogy igaz is volt a dolog, sőt az se kizárt, hogy még mindig az vagyok. Nem tudom. Komolyan nem. – motyogta kicsit imbolyogva a földet bámulva, miközben mi megkövülten hallgattuk a szóáradatot
- Kristen túl sokat it…- kezdte Rob, de félbeszakította
- Ne, kérlek hadd fejezzem be. Szóval miután egyértelművé vált, hogy te semmit nem akarsz tőlem, nagyon mérges lettem és néha szánt szándékkal gerjesztettem a bulvárt, hogy legalább azt írják rólunk, hogy együtt vagyunk. Ezek után pedig egyértelmű, hogy nem szeretlek téged, ugye?– bökött felém az ujjával és idétlenül nevetni kezdett
- Azonnal hagyd ezt abba. Szánalmas vagy. Teljesen eláztál azért beszélsz ilyeneket – csattant fel Rob majd megragadta a kezénél Kristen-t és visszahúzta az étterembe.
Folyton a nyakába akart mászni, de ő nem hagyta. Visszaültette a székére, majd felkapta a cuccainkat és miután Ashley-nek súgott valamit, visszajött hozzám a teraszra.
-Jobb lesz, ha elmegyünk – mondta dühösen én pedig követtem a kijárat felé
Amint kiléptünk vagy 30 lány kezdett sikongatni, de nem foglalkoztunk velük, csak bepattantunk a taxiba és mentünk is vissza a szállodába. Alig pár szót beszéltünk egész út alatt, nem akartam „piszkálni” Robert-et, mert látszott rajta, hogy ezt magában kell előbb lerendeznie.
-Ne haragudj, hogy ilyen helyzetbe hoztalak – szólalt meg végül a liftben és magához ölelt
- Ne viccelj, ez nem a te hibád. Sejtettem, hogy ilyesmi lesz, úgyhogy fel voltam készülve. Miattam ne aggódj, de te jól vagy?
- Persze, csak csalódott vagyok egy kicsit. Ők elvileg nem csak a kollégáim, hanem a barátaim is, és elvileg örülnek a másik boldogságának
- Te mondtad, hogy Nikki és Kellan nem annyira a barátod, csak Ashley és Jackson, akik pedig nagyon kedvesek voltam velem
- Igazad van. Nem is foglalkozom a többiekkel – határozta el magát
- Te tudod, de nem szeretném, ha miattam lennének konfliktusaid velük
- Emiatt ne aggódj, majd elintézem – mondta mosolyogva és elterült a nagy franciaágyon- nem jössz ide mellém? – kérdezte „olvasztós” mosolyával
- Még nem – ráztam meg a fejem és az órámra nézetem. 11.55-at mutatott, azaz 5 perc és névnapos a szerelmem
- Mire vársz? – ült fel értetlenül
- Aki kíváncsi hamar megöregszik – feleltem és kinyújtottam a nyelvemet
- Hát jó, nem kell megmondani – mondta durcásnak szánt hangon és összefont karokkal hátat fordított nekem
Nyilván azt várta, hogy azonnal odaugrok hozzá és megpróbálom kiengesztelni ehelyett csak mosolyogtam rajta.
- Na, mond el! Vagy jól megsértődök mindjárt – fenyegetett bujkáló mosollyal
- Nem bírtad sokáig a durcizást – nevettem el magam – Most beszaladok a fürdőbe, mindjárt jövök
Kikaptam a bőröndömből Rob egyik „névnapi ajándékát”, ami konkrétan egy fehérnemű volt és gyorsan átvettem.
-Csukd be a szemed – utasítottam kicsit kinyitva az ajtót
- Oké – egyezett bele izgatottan
Lábujjhegyen átvágtam a hálón majd felmásztam mögé az ágyra és eltakartam a szemét
-Boldog névnapot – súgtam a fülébe
Azonnal lefejtette a kezemet a szeméről és hátranyúlt, hogy az ölébe húzzon. Mikor elérte a célját és jobban szemügyre vett szimplán kihagyott a lélegzésben
-Meg ne fulladj! – simogattam meg a mellkasát nevetve
Megszólalni nem igen tudott, úgyhogy csak megrázta a fejét és csillogó szemekkel felemelt magához, hogy megcsókoljon. Éreztem, hogy teljesen feltüzeltem, de engem se kellett félteni, pláne egy olyan csók után… A délelőtti együttlétünk ellentéte volt aznap éjszaka.
-Érzem, hogy nézel – motyogtam álmos hangon reggel
Mivel semmi reakció nem volt, nagy nehezen kinyitottam a szemem és Rob mosolyogó arcát láttam
-Kiváncsi voltam, hogy mikor nézed meg, hogy tényleg nézlek-e. Egyébként már vagy egy órája ébren vagyok. Azóta nézlek..
- Ez komoly? Nem vagyok én olyan szép, hogy eddig nézzél – motyogtam zavartan, bár rájöttem, hogy ez fordítva is simán előfordulhatna
- Még hogy nem vagy szép… Akkor te nem látod azt, amit én és amit mindenki más is
- Jajj, ne puncsolj – mondtam nevetve és a mellkasába fúrtam az arcom
- Ez nem puncsolás, ez az igazság. Tudod mikor nem mondanék igazat? Ha azt mondanám, hogy hordani fogom a névnapi ajándékomat – vigyorodott el és én se tudtam megállni nevetés nélkül
- Elég vizuális típus vagyok – tettem hozzá még mindig kacarászva
- Na jó, csak a te kedvedért …
- Azt ne mond, hogy… - kezdtem bele, de láttam, hogy már a melltartómat próbálja magára erőszakolni
- Sajnos kicsi… Akkor azt hiszem meghagyom neked – mondta kegyesen és visszadobta a földre
Én még mindig a párnába fordulva nevettem, úgyhogy nem tudtam megszólalni.
-Látom nem tudsz még kommunikálni, úgyhogy elszaladok a fürdőbe, mert mennem kell forgatni lassan
Erre már megfordultam és nagy boci szemekkel néztem Rob-ra.
-Ne nézz így rám. Este jövök, de muszáj forgatnom – magyarázkodott és befogta a szemét
- Oké tudom, de azért megpróbáltam. Ha mész a fürdőbe azért nyisd ki a szemed – tanácsoltam nevetgélve, majd visszadőltem az ágyra.
Bekapcsoltam a tv-t és éppen valami főzős műsor ment, amikor kopogást hallottam. Felkaptam gyorsan a még bőröndben lévő pizsamámat és ajtót nyitottam.
-Helló! – köszöntem meglepetten
- Öhmm.. Szia! – mondta pajzán vigyorral Kellan, amit nem tudtam mire vélni. Nem volt olyan kihívó a pizsamám, hogy így kelljen reagálni…
- Robert mindjárt kész van
- Oké, addig bemehetek? – kérdezte befelé mutatva
- Ja persze, bocs. Gyere csak – álltam arrébb
Leültünk a nappaliba és vártunk, miközben Kellan újra és újra végigmért. Mivel nagyon kínosan éreztem magam, felajánlottam, hogy sürgetem egy kicsit Robert-et. Éreztem, hogy egész végig nézett, amíg a fürdőig elértem.
-Itt van Kellan, úgyhogy húzz bele – mondtam Rob-nak, aki még a kádban áztatta magát
- Minek van már itt? Még majdnem egy óránk van a forgatásig, ami itt van a szomszédban
- Nem tudom miért van itt és azt se, hogy mit akar, de nagyon ciki – szögeztem le és felvettem egy köntöst
- Bámul téged? – esett le Rob-nak és vigyorogni kezdett
- Konkrétan kiesik a szeme, szóval nem olyan vicces
- Nyugi, ő mindenkivel ezt csinálja
- Gondolom téged is így bámulna, főleg a melltartómban – mondtam kicsit megnyugodva és rátettem a kezem a kilincsre
- Hé, gyere ide. Ha adsz egy csókot, akkor 2 perc múlva kinn leszek – ajánlotta Rob
Miután megkapta a csókját visszamentem a nappaliba, ahol Kellan a melltartómat nézegette
-Igazán szép darab – mondta szemérmetlenül bámulva még mindig
- Téged senki nem tanított meg arra, hogy nem fogdossuk idegenek melltartóját, pláne nem vendégségben – rivalltam rá és kikaptam a kezéből
- Húú, idegesen még izgatóbb vagy
Kikerekedett szemekkel néztem rá és ha Rob nem jelent volna meg, akkor tuti nyakon öntöttem volna egy vödör vízzel.
-Helló haver! Hogyhogy ilyen hamar itt vagy?
- A rendező kérte, hogy kicsit hamarabb menjünk be – válaszolta vállrándítással Kellan
- Értem. Akkor menjünk. Ha jól indul a reggele, akkor lehet, hogy este eljöhetünk hamarabb – mondta reménykedve Rob
Összeszedte a maradék cuccát és Kellan-nal együtt elindultak kifele.
-8 max 9 fele jövök vissza! Légy jó! Szeretlek! – köszönt el Rob és adott egy búcsúcsókot
Kellan rám se nézve elmotyogott egy „Hello”-t és már kinn is volt. Szóval csak akkor olyan nagy a szája, amikor egyedül van. Jellemző.
Miután vettem egy forró fürdőt és megreggeliztem, átmentem Ashley-hez, mert reménykedtem benne, hogy neki ma nem kell forgatnia vagy csak később. Helyette azonban Nikki nyitott ajtót, aki elmondta, hogy Ash 11-ig forgat. Nikki nem tűnt jó társaságnak, ezért bementem a városba. Igazából fel se fogtam, hogy Los Angeles-ben vagyok, úgyhogy elindultam, hogy végigjárjam a kötelező helyeket. Kb. annyit fotóztam, mint engem a paparazzik.
Ashley dél körül felhívott, hogy végzett, úgyhogy találkozzunk valahol és beülünk ebédelni. Egy olasz éttermet választottunk, de a szép idő ellenére nem tudtunk kiülni a teraszra a sok lesifotós miatt.
-Milyen volt a forgatás? – kérdeztem miután rendeltünk
- Nagyon jó, bár kicsit feszült volt a hangulat, főleg Kristen és Rob között
- De nem volt semmi konfliktus, ugye?
-Nem – rázta meg a fejét mosolyogva- Ebéd után elmegyünk vásárolni, ugye? Vagy mit szeretnél csinálni?
- Jöhet a vásárlás, de kíváncsi lennék a forgatásra is – mondtam amolyan nem törődöm stílusban, de Ashley átlátott rajtam
- Ne izgulj miattuk. Rob semmit nem akar se Kristen-től, se Nikki-től, se senki mástól
- Hogy jön ide Nikki?
Ashley egy ideig értetlenül nézett rám, majd terelni kezdett
-Mi? Ja, semmi... Hol van már a kaja?
- Legyél velem őszinte légszíves!
- Nem akarok ebbe belefolyni. Ez a ti dolgotok – rázta meg a fejét és babrálni kezdett a szalvétával, mire megfogtam a kezét
- Mond el, amit tudsz – kérleltem egyre idegesebben a választól tartva
- Spiclinek érzem magam – motyogta
- Nem vagy az, hanem egy barát, aki elmondja a másiknak, amit tud
- Lehet… Szóval én nem pont úgy tudom azokat a dolgokat, amik a veszekedésetek napján/ éjszakáján történtek, mint ahogy Rob elmondta neked – kezdett bele halkan
- Mi történt köztük?
- Rob elmondta, hogy miután Kristen-t kitessékelte a szobából, átkopogott hozzám, hogy beszéljünk, de csak Nikki-t találta ott, aki látta, hogy mennyire kivan, ezért behívta. Rob elmesélte neki a történteket, ő pedig „megvígasztalta”
- Mi történt? – kérdeztem fojtott hangon, mire Ashley sokatmondóan rámnézett, majd lesütötte a szemét
Nekem pillanatok alatt kibuggyantak a könnyeim és csak azt ismételgettem magamban, hogy ez nem lehet igaz.
-Kérlek, hogy ne csinálj semmi őrültséget mérgedben! Mind a ketten megbánták és megbeszélték, hogy semmit nem jelentett és nem fog megismétlődni soha többet. Rob nagyon elkeseredett és tehetetlen volt, talán ivott is egy kicsit, Nikki pedig törődött vele és meghallgatta – darálta szinte mentegetőzve, pedig nyilván semmi köze nem volt hozzá
De én csak a fejemet ráztam és a szememet törölgettem, majd felálltam.
-Visszarepülök Angliába. Én ezt nem tudom elviselni, Robert-et pedig nem akarom látni! – mondtam határozottnak szánt hangon, de úgy éreztem magam, mint akit oroszlánok marcangolnak belülről
- Kérlek ne! Menjünk vissza a hotelbe, ott majd megbeszéljük és ha tényleg azt akarod, akkor kiviszlek a reptérre. Robert-tel viszont beszélned kell. Ilyen könnyen elengednéd?
- Hogy elengedném?? Megcsalt engem, ráadásul a szemembe hazudott! – mondtam hisztérikusan
- Én tudom, de meg kell ezt beszélnetek. Bárcsak befogtam volna a számat. Azért egyeztem bele, hogy hallgatok a dologról, mert tudom, hogy semmit nem jelentette és szeret téged. Ez csak bekavart volna – motyogta Ashley és ő is sírni kezdett
- Jobb, hogy elmondtad, így legalább tudom, hogy folyton kamatoztatja a színészi képességeit. De tudod mit? Nem megyek el szó nélkül. Menjük el a forgatásra – kértem hidegen és a szomorúság mellé valami intenzívebb érzés került. A mérhetetlen harag.

A vacsora

Zac-et tényleg Bradley Cooper játsza a fejemben, mert nekem nagyon passzol hozzá. Az AntiKristen/Robsten klubhoz pedig örömmel csatlakozom, kitűzőt is hordok:D Itt az új rész, várom az észrevételeket! csókimóki

33. rész

Majd rám nézett és nem bírta tovább, ezért kibukott belőle a nevetés.
-Gyere velem!– visította és karon ragadott
A megkönnyebbüléstől még elmorzsoltam pár könnycseppet, de hamar a boldogság került a középpontba. Egyenesen az érkező járatok felé futottunk, ahol már egy nagyobb visítozó emberkupac mutatta, hogy ott van Robert. Próbált kibújni valahol, de az emberfalat lehetetlenségnek tűnt áttörni. Amint megláttam a feje, pontosabban a sapkája búbját, senkivel és semmivel se törődve berontottam a körbe és a nyakába ugrottam. Annyira meglepődött, hogy reflexből le akart fejteni magáról, de ahogy felismert szusz-kiszorítósan magához ölelt, miközben a körülöttünk álló lánykák próbáltak „letépni” róla.

-Hagyjátok már békén őket! – kiáltotta Ashley, amikor odaért hozzánk
- Bocsi lányok – rántottam meg vigyorogva a vállam és elhúztam Robert-et
- El se hiszem, hogy itt vagy! - mondta csillogó szemekkel Rob, amikor már a parkolóban voltunk és Ash kocsiját kerestük
- Kis híján elkerültük egymást! Apropó, boldog 4 hónapot!
- Életem legszebb 4 hónapja volt ez – suttogta a fülembe és felemelte az állam, hogy megcsókoljon. Hosszú percekig nem váltak el egymástól az ajkaink, rengeteg pótolni valónk volt…
- A világért se akarlak megzavarni titeket gyerekek, tényleg gyönyörűek vagytok együtt, de itt vagyunk a szállodánál – csacsogta nevetgélve Ashley
- Máris? – kérdeztük egyszerre
- Hát igen. Arra gondoltam, hogy este összehívom a srácokat, addig foglaljátok el magatokat
- Azt hiszem ezzel nem lesz gond – mondta kajánul Rob, amire csak egy szemlesütött kis mosollyal válaszoltam

Ash a pulthoz szökkent és felvette a kulcsokat, majd felmentünk a 4. emeletre. A liftben Rob-bal össze-össze néztünk és mindig elmosolyodtunk, mert mindketten tudtuk mi fog történni amint becsukódik a szobánk ajtaja. Kattan a zár, én a nyakába ugrok és átkulcsolom a lábam a derekán, csókolózunk, miközben az ingét gombolom ki majd a hatalmas franciaágyra dőlünk. Ahogy lepergett az egész a szemem elől a szerelemtől újra elbódultam és viccből belecsíptem Rob fenekébe. Próbálta palástolni a feltörő zavart nevetését, de Ash mindent észrevett.

-Megértelek titeket srácok, de még egy kicsit bírjátok ki – dorgált le minket nevetve
- Bocsi – mondtuk kórusban, majd kinyílt a liftajtó, mi pedig egy „Este találkozunk” után kilőttünk a szoba felé

Kicsit meglepődtem, mert nem vadul és elsöprően szenvedélyesen szeretkeztünk, hanem pont ellenkezőleg. Olyan gyengéden tartott a karjaiban, mint egy újszülöttet és olyan finoman ért hozzám minden alkalommal, mint egy hímes tojáshoz, de ott és akkor így volt jó. Annyira romantikus, szerelmes, bensőséges és tökéletes volt az egész. Hosszú órákig feküdtünk az ágyban, miközben az arcomat cirógatta és pedig a hajával játszadoztam.
- Mondtam már, hogy nagyon tetszik az új frizurád? Kicsit idősebbnek nézel ki vele, de jól áll
- Köszönöm, igazából miattad vágattam le. Gondoltam dupla meglepi lesz. Pontosabban Giorgia gondolta…
- Muszáj lesz megismernem ezt a Giorgia lányt… Biztos jó fej
-Az bizony. Apropó, kicsit tartok az estétől – mondtam halkan
- Hogyhogy kicsim?
- Hát a kollégáid és haverjaid miatt. Hogy mit fognak hozzám szólni. Pláne Kristen és a sleppje…
- A sleppje? – kérdezte nevetve
- Ne nevess ki! Nem ismerem se Nikki-t se Kellan-t de félek, hogy nem fognak kedvelni
- Felesleges ilyentől tartanod, téged csak imádni lehet – hízelgett Rob
- Ne vicceld el, ez komoly – mondtam és hozzádobtam egy párnát
- Oké, oké, kegyelmezz! Kristen-nel beszéltem egyébként és azt mondta, hogy sajnálja amit mondott neked, és tényleg szeretne megismerni
- Jah, nyilván…
- Ami Kellan-t és Nikki-t illeti, nos velük én se vagyok annyira hű de jóba, de ők is normálisak lesznek – folytatta tovább
- Hát jó, akkor csak Ashley-ben és Jackson-ban bízok. Viszont mindenkire jó benyomást szeretnék tenni, úgyhogy el kell mennem megfürdeni, mert nagyon megizzadtam – mondtam és lassan kikúsztam az ágyból pajkos mosolyt lövellve Rob felé
- Bűnösnek érzem magam a dologban, úgyhogy muszáj elkísérnem téged – rohant utánam a fürdőbe, ahol újabb órát sikerült eltöltenünk

Úgy döntöttem, hogy egyszerű, de csinos ruhában megyek, mert nem akartam se nyuszinak se valami buta cicababának tűnni. Rob már vagy 20 perce kész volt, és lustán feküdt az egyszerű farmer-fehér póló- kék ing kombóban, amíg én még mindig csak felső után kutattam. Végül egy fehér nadrág és egy csíkos ing mellett döntöttem. Miután Rob „jóváhagyta” a döntésemet, átsétáltunk Ashley-hez, hogy együtt menjünk a megbeszélt helyre. Még nem is kopogtunk, amikor Ash kiszökkent és berángatott, mondván, hogy kezdjek valamit a hajával.

-Jajj, lányok ne már! Így is késésben vagyunk – nyafogott Rob az ajtóban
- 5 percen semmi nem múlik édes!
- Kíváncsi vagyok milyen lányok végeznek 5 perc alatt – motyogta az orra alatt
Pár csattal lazán hátratűztem Ashley haját, kb. 3 perc alatt és indulásra készek voltunk Rob legnagyobb meglepetésére.
-És hova megyünk? – érdeklődtem már a taxiban
- A Lono-ba, ami egy nagyon hangulatos étterem a közelben
Amint lelassított a kocsi vadul rendezgetni kezdtem a hajam és a ruhám, amit nyilván mindenki észrevett…
-Ne izgulj kicsim, végig melletted leszek – nyugtatott Rob miközben kisegített a kocsiból
- Oké, tudom – motyogtam
-Na, gyertek! – szólalt meg Ash és belém karolt
Az étterem elsőre kicsit sötétnek tűnt a barna falak és bútorok miatt, de összességében jól nézett ki. Nikki és Kellan már ott ültek, úgyhogy elindultunk feléjük.
-Sziasztok srácok! Szeretnék bemutatni nektek valakit, aki nagyon fontos nekem. Szóval ő itt Zita, ez pedig Nikki és Kellan – mutatott Rob az illetők felé
- Sziasztok! – köszöntem először a lánynak, aki kedvesen kezet nyújtott és adott két puszit, majd Kellan-nal eljátszottam ugyanezt
- Hova valósi is vagy? – kérdezte Kellan miután leültem Rob és Ashley közé
- Magyar vagyok, de most Oxfordban tanulok egy fél évet
- Magyar? Az merre van? – nézett rám értetlenül
- Európában. Budapest a fővárosa. Horvátország és Ausztria például a szomszédaink, ha ez segít – tettem hozzá nem sokat kinézve a srácból
- Kicsit be tudom lőni de még sose voltam ott – rántotta meg a vállát
- Én egyszer voltam Krk szigetén nyaralni – szólt közbe Nikki
- Tényleg? Én is voltam ott 4 éve. Nagyon szép hely – mondtam mosolyogva
- El kellene mennünk Magyarországra egyszer – nézett a többiekre
- Én már voltam, bibibíí – vigyorgott Rob
- Ez jó ötlet, én is szívesen elmennék – lelkendezett Ashley és szerintem már el is kezdte tervezni
- Imádok utazni és annyira élvezem, hogy már pénzem is van rá – mondta Nikki büszkén
- Én is nagyon szeretek! Merre voltál legutóbb?
- Franciaországban, Mont-Saint- Michel-ben. Varázslatos volt

Nikki elsőre szimpatikus volt, bár éreztem benne egy kis távolságtartást, ráadásul semmi másról nem beszélt csak, hogy merre járt már eddigi életében. Ráadásul rengetegszer megérintette Robert-et, amikor ő is szerepelt a sztoriban. Már megittuk az első italunkat, amikor befutott Jackson Kristen-nel az oldalán, aki a szokásos csöves szerkóját egy jóval igényesebbre cserélte. A vak is látta, hogy ki akart öltözni. Rob azonnal felpattant, amint az asztalhoz értek és bemutatott nekik is.
-Kristen hadd mutassam be Zitát, egyszer már beszéltetek
- Jah, emlékszem, Hello – vetette oda és le is ült az asztalhoz és meg ott álltam hülyén a kinyújtott kezemmel
- Szia! Jackson Rathbone vagyok – sietett a „segítségemre” és megfogta a kezem
-Szia! Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – viszonoztam hálásan
-Ne foglalkozz Kris-szel, biztos megjött neki – mondta vigyorogva és leült Nikki mellé
- Mivel mindenki itt van, akár rendelhetnénk is – szólt Kellan a hasát simogatva
Az étlapba mélyedve ült mindenki, én viszont már az első oldalon találtam magamnak egy megfelelő ételt, úgyhogy csak iszogattam.
- Rendelek neked még egyet – szólt azonnal Rob, amint megittam és intett is a pincérnek
- Le akarsz itatni, mi? – kérdeztem mosolyogva
- Most lebuktam – suttogta és adott egy csókot
- Mindenki tudja mit eszik, úgyhogy rendelhetnénk végre – szólt közbe Kristen és az asztalra dobta az étlapot
- Nyugi, én még nem választottam – mondta nyugodt hangon Ash és megeresztett felém egy mosoly
Erre Kristen súgott valamit Nikki fülébe, de ő a fejét rázta, mire összefonta a karját és durcásan nézett maga elé.
-Valami baj van Kristen? – kérdezte élesen Rob
- Semmi az ég világon- felelte vicsorogva
- Elszaladok a mosdóba – súgtam Rob-nak
- Mosdóba mész? – kérdezte Nikki, majd miután bólintottam ő is felállt

Sejtettem, hogy beszélni akar velem, de semmi jóra nem számítottam. Ahogy vártam, rögtön belekezdett a mondandójába amint beértünk a mosdóba.

-Figyelj, nekem semmi bajom nincs veled, sőt. Kristen „felkészített” rád, de totál más képet festett rólad, belőle csak a féltékenység beszélt. Viszont nem hiszem, hogy sokáig tarthatna közted és Robert között ez a dolog és ezt a te érdekedben mondom.
- Az én érdekemben?
- Magamból kiindulva nem igen lesznek hosszú távú kapcsolataink főleg a munkánk és az életvitelünk miatt.
- Miért mondod ezeket nekem? – kérdeztem már hűvösebben
- Csak hogy tudd. És azt is, hogy a Twilight forgatások alatt egy nagyon összetartó csapat alakult köztünk és nem nagyon szeretjük ha ezt valaki meg akarja bontani
- Az lennék én?
- Igen – felelte kurtán
- Akkor hadd világosítsalak fel, hogy én semmit nem akarok megbontani. Én mindenkihez pozitívan álltam hozz, ezzel szemben Kristen az első pillantásával megölt volna.
- Még szép, mert elvetted tőle a pasiját! – csattant fel Nikki
- Hogy mi van? Sose volt köztük semmi!
- Ebben tévedsz. Nem egyszer csókolóztak már, gondolj csak Kings of Leon koncertes képekre. Ha te nem toppansz be Rob életébe, akkor ma már együtt lennének
- Nem érdekelnek a képek, és ha megfeszültök se tudtok keresztbetenni nekünk. Se te, se Kristen, se Kellan vagy tudom is én kiket szerveznél még be – mondtam dühösen és otthagytam
- Minden rendben? – kérdezte Rob miután lehuppantam mellé és húzóra megittam az italomat
- Persze, minden ok – mondtam majd Kristen-re néztem, akinek Nikki susogott valamit a fülébe
Robert látta, hogy valami baj van, de nem firtatta a dolgot, csak a kezemet simogatta az asztal alatt
-Mesélj magadról Zita, milyen zenéket hallgatsz például? – szólított meg Kristen, amin eléggé meglepődtem
- Rengeteg mindent szeretek, sok magyart is, amiket már Rob-nak is megmutattam – mondtam és szerelmesen ránéztem Robert-re
Kristen-en látszott, hogy visszafelé sült el a terve, ami nagyon dühítette. Miután kontrollálta magát, újra megszólalt
-A King of Leon-t ismered? Robert és én is nagyon szeretjük őket – folytatta gonosz „mosollyal”
- Igen, én is szeretem őket – zártam le a beszélgetést, mert tudtam, hogy ki akar hozni belőlem valami kis megjegyzést a koncertes összebújt képekről
- Amúgy te nem is ismerted, amíg el nem jöttél egy koncertre- jegyezte meg Rob Kristen-nek címezve
- Ez igaz, de nagyon jó volt legutóbb. Emlékszel? – nézett Rob-ra
- Jah – mondta rá se nézve Kristen-re
A helyzet kezdett nagyon kínossá válni, úgyhogy örültünk, hogy kihozták az ételeket. Kellan 5 perc alatt eltűntette a hatalmas adag ételt, míg Kristen csak piszkálgatta.
-Kimegyek egy cigire. Jössz? – kérdezte Rob miután mindannyian végeztünk
- Persze – mondtam kapva az alkalmon, hogy kikerülhetek Kristen gyilkos pillantásaiból, de nem igen jött össze
- Mehetek veletek?
Robert-tel értetlenül egymásra néztünk, majd lassan bólintottunk.

Zita, Rob és a kiöltözött Kristen a vacsin, plusz az étterem

Felszállt

Nincs még este, de ráérek éppen, szóval titeket boldogítalak az új résszel:) Remélem tetszeni fog, pláne, hogy Rob-os lesz:D Várom a komikat ááám! tsók

32. rész

Másnap órák után a Starbucks felé vettem az irányt, hogy behajtsam Jamie-n a kávémat és felhívjam Lacey-t az utazással kapcsolatban.
-Szia cicafiú! – köszöntem nevetve Jamie-nek
- Szióka! Nagyon csini a frizurád! Jöhet a kávéd?
- Ohh, köszi. Ki ülök addig, rendben?
- Okéka, repülök, amint kész van!
Mosolyogva ültem ki a kerthelyiségbe és tárcsáztam is Lacey számát.
-Szia Lacey, Zita vagyok. Nem zavarlak? Szeretnék megbeszélni veled valamit.
- Szia! Nem zavarsz, mondd csak
- Szóval arról van szó, hogy ki szeretnék repülni pár napra Robert-hez Los Angelesbe, meglepetésként a névnapjára. Lenne ellene valami kifogásod? – tudakoltam illedelmesen, mintha az anyja lenne…
- Teljességgel lehetetlennek tartom, hogy most kimenj hozzá – felelte hidegen
- Te-tessék? – kérdeztem döbbenten
- Nem nyaralni ment ki, hanem dolgozni. És a legutóbbi kis „akciód” miatt is csúsztak pár napot a forgatással
- Miről beszélsz? Nem én hívtam ide
- Tudom, de te nem vetted fel a telefont. Ismerhetnéd már annyira, hogy kinézd belőle, hogy hazautazik emiatt.
- De most nem kéne elutaznia, és nem is zavarnám. Az estéi úgyis szabadok, nappal pedig elfoglalom majd magam. Nem is tudom, hogy miért hívtalak fel. Csak gondoltam szólok – mondtam durcásan és lecsaptam a telefont
-Minden rendben? – kérdezte Jamie, amikor letette elém a cappucino-t
- Persze, vagyis nem. Nem tudom felfogni, hogy miért akar valaki szánt szándékkal keresztbe tenni a másiknak, akivel eddig semmi baja nem volt – feleltem egy szuszra
- Ó jajj, mesélhetnék! Kiről van konkrétan szó?
- Robert asszisztenséről. Kértem tőle valamit, de kerek perec elutasított
- Mit kértél? – kíváncsiskodott tovább
- Nem érdekel. Ő se tud eltántorítani dologtól – folytattam tovább, meg se hallva Jamie-t
- Hahó, szivi! Velem vagy még? – kérdezte az arcom előtt integetve
- Mi? Ja igen, persze. Ne haragudj – mondtam és belekortyoltam a kávémba
- Akkor jó. Most vissza kell mennem dolgozni, de köszönj mielőtt elmész
- Rendben!
Jamie riszálva visszasétált a pult mögé magamra hagyva a gondolataimmal. Nem tudtam mire vélni Lacey reakcióját, pláne azok után, hogy milyen jól kijöttünk egymással. Most viszont attól kell tartanom, hogy elmondja Robert-nek, hogy mit tervezek. Simán kinézem belőle… A tűnődésemből a telefonom hangja zökkentett ki, ami ismeretlen hívót jelzett ki
-Halló?
- Zita? Itt Scott, Rob menedzsere – szólt bele a számomra nem túl szimpatikus férfi
- Oh, szia. Miben segíthetek? – kérdeztem kimérten
- Előbb beszéltem Lacey-vel és elmondta, hogy szeretnéd meglepni Robert-et.
- Igen, amit nem fogadott kitörő lelkesedéssel…
- Erről is hallottam és pont emiatt hívtalak fel. Szóval most magánéleti zűrjei vannak, szerintem ez állhat a háttérben, ezért volt olyan goromba veled. Szerintem viszont jó ötlet és semmi akadálya nincs. Ha megmondod konkrétan, hogy mikor akarsz utazni, akkor lefoglalom a jegyet és mindent elintézek
- Tényleg? Ez nagyon kedves lenne tőled – dadogtam meglepetten. Ő volt az utolsó, akitől ilyen szavakat vártam
- Tudom, hogy voltak nézeteltéréseink, de hidd el, hogy ezek nem feléd irányultak. Ráadásul amióta együtt vagytok, Robert-et kicserélték, jó értelemben persze
- Örülök, hogy ezt mondod. Egyébként úgy tervezem, hogy október 3-án repülök ki. Ashley azt mondta, hogy vár majd rám a reptér parkolójában
- Rendben, akkor megveszem a repülőjegyet és elküldöm holnap. Így rendben lesz?
- Majdnem. Kivéve, hogy én szeretném megvenni a jegyet – mondtam komoly hangon
- Ez teljesen felesleges. Megveszem majd én – erősködött Scott
- Légy szíves! Én találtam ki az egészet és én is szeretném véghezvinni úgymond
- Hát, ha ettől boldogabb leszel. De Rob nem fog neki örülni
- Őt majd én elintézem, a jeggyel együtt
- Rendben. Akkor kell valami másban segíteni?
- Szerintem nem, bőven elég, hogy felhívtál – válaszoltam kedvesen
- Nem tesz semmit. Hívj, ha bármi van. További szép napot! Szia!
- Rendben, köszi szépen. Szia!
Bazsalyogva meredtem magam elé pár percig, majd ígéretemhez híven beszaladtam Jamie-hez elköszönni.
-Te vagy a kávék királya Jamie! – mondtam neki mosolyogva a pulthoz érve
- Királylánya inkább, de elfogadom! Látom, jobb kedved van
- Igen, sokkal. Minden megoldódott, úgyhogy szabad utat kapott a meglepim – feleltem örömittasan
- Szupi! Semmit se árulsz el a dologról?
- Legyen elég annyi, hogy 8 nap múlva elutazok valahova
- Addig úgyis kiszedem belőled – vágta rá karba tett kézzel
- Majd meglátjuk! Na megyek, szia
- Szia szivi!
Miközben hazafelé baktattam azon gondolkodtam, hogy vajon be kéne-e avatni a szüleimet abba, hogy pár napra Amerikába megyek… Két esélyes volt a dolog, úgyhogy nem kockáztattam, viszont abban biztos voltam, hogy Dorinának elmondom. Mivel este Robert-nek sokáig kellett dolgoznia, ezért több órát tudtam beszélgetni a barátnőmmel.
-Biztos vagy benne, hogy jó ötlet kimenni hozzá? – kérdezte Dorina miután felvázoltam a terveimet
- Persze. Miért ne lenne az?
- Hát mert a legtöbb pasi… szóval máshogy viselkedik a szerelmével a barátai előtt. Csak nem akarom, hogy csalódj
- Ne aggód, Robert nem olyan. Nem fog szégyellni vagy hasonlók – mondtam magabiztosan, de nyilván bogarat ültetett a fülembe
- Jól van, te tudod. Ha viszont biztos vagy a dolgodban, akkor támogatlak. – váltott át könnyedebb hangnemre
- Köszönöm – motyogtam, de már máshol jártak a gondolataim
A beszélgetés után betettem egy Jamie Winchester számot és agyalni kezdtem Robert barátain és kollégáin. Ashley-vel és Jackson-nal már nagyon régóta szerettem volna találkozni, mert róluk sokat beszélt Robert, viszont a Kristen-Kellan-Nikki triótól tartottam egy kicsit. Az újságcikkeket látva a két lány sokat lógott együtt, ami arra utal, hogy egy hullámhosszon vannak, sokszor pedig Kellan is velük volt. A többi munkatársa leginkább semleges volt számomra, de annak örültem, hogy Ashley-t a „ magam oldalán” tudhattam. Miután kellően belelovalltam magam mindenféle negatív gondolatba és kutattam utánuk a neten, elszenderedtem.
Ahogy teltek a napok egyre izgatottabb lettem. Ashley-vel órákat beszéltem telefonon, majd skype-on. Egyszer éppen bement hozzá Rob a szobába, amikor a gépen keresztül beszéltünk és nyilván felismerte a hangomat. Már azon meglepődött, hogy egyáltalán „ismerjük egymást”, hát még azon, amikor meglátta a képernyőn, hogy több, mint 3 órája beszélgetünk. Ashley szerencsére le tudta szerelni, miközben én koncentráltam, hogy ne nevessek túl hangosan
A maradék 1 hét 1 napnak tűnt csak, ezért kisebb pánik tört rám, amikor tudatosult bennem, hogy már péntek van és este 9-kor indul a repülőm Los Angelesbe. Giorgia megígérte, hogy kikísér a reptérre, plusz segít a csomagolásban, bár szerintem csak ellenőrizni akarta, hogy elviszem-e az együtt vásárolt holmikat. Kétszer annyi cuccal szálltunk fel a reptérre menő buszra, mint amennyire szükségem lett volna, de azt hiszem ez így volt természetes.
- Komolyan irigyellek! – mondta mosolyogva Giorgia
- Neked is ott van Paolo! És ti legalább együtt lehettek minden nap – mutattam rá
- Ebben igazad van, de akkor is. Ez annyira romantikus dolog
- Remélem Rob örülni fog nekem
- Ebben biztos lehetsz! Apropó, hoztam neked valamit, útravalónak
- Igazán nem kellett volna – motyogtam, amíg a táskájában kutatott
- Fotózz le mindent, ami kicsit is érdekel és érezd nagyon jól magadat! – mondta kedvesen és odaadta a fényképezőgépét
- Megígérem! És mindent elmesélek, amint hazajöttem – feleltem és megöleltem
- Még szép! Közben is felhívhatsz ám – kacsintott rám, majd elbúcsúztunk egymástól
Az összes repülésem közül most voltam a legizgatottabb és nem csak azért mert még sosem jártam Amerikában. Szerencsére sikerült titokba tartanom magam és az utazásom, úgyhogy elvegyültem a többi utas között a váróteremben. Páran mintha kicsit megbámultak volna, de lehet, hogy csak beképzeltem a dolgot. A repülőn az ablak mellett ültem egy 45 év körüli üzletasszony kinézetű nővel együtt, akivel hamar beszélgetésbe elegyedtem. Az izgatottság és a boldogság annyira úrrá lett rajtam, hogy töviről-hegyire elmeséltem a nőnek, hogy mire készülök, bár Rob nevét jobbnak láttam nem említeni. Egy idő után úgy láttam, mintha unná a dolgot, úgyhogy a vacsora után elhelyezkedtem a nagy bőrülésben és zenével a fülemben megpróbáltam átaludni az utat.
A narancs minden árnyalatában pompázott az ég, amikor felébredtem. Kipihentem nyújtóztam egyet, majd a reggeli kávém után az előttem lévő csodás napokra gondoltam. Kb. 2 óra múlva meg is kezdtük a leszállást, ami a pulzusom emelkedését jelentette. Miután a pilóta sikeresen letette a gépet és megtapsoltunk, a kijárat felé tódultak az emberek. Miután felvettem a csomagom, tanácstalanul álltam az óriási reptéren. Már éppen segítséget akartam kérni valakitől, amikor ismerős arcot pillantottam meg
-Szia Ashley! Zita vagyok. Hogyhogy mégis bejöttél? – kérdeztem mosolyogva
- Szia! Annyira örülök, hogy itt vagy – felelte és 2 puszit nyomott az arcomra- Azért jöttem be, mert van egy kis gond – mondta és maga után húzott
- Ez rosszul hangzik. Mi történt?
- Rob is meg akart lepni téged a hónapfordulótokon, amit csak most tudtam meg. Elvileg már egy Londonba tartó gépen csücsül – magyarázta aggodalmasan, miközben még mindig rohantunk valahová
- Micsoda??? – torpantam meg lefagyva
- Nyugi, elvileg lehet szólni a gép személyzetének, hogy mondják meg neki, hogy szálljon le, csak sietnünk kell, mert 10 perc múlva indul a repülő
- Mekkora ennek az esélye?! Ezt a pechet!
-Nekem mondod? Na, itt is vagyunk. Maradj itt, addig én beszélek az illetékesekkel
- Rendben! – motyogtam és elpityeredtem
Amíg vártam megpróbáltam felhívni Robert-et de nyilván kikapcsolta már a mobilját… Hosszú percekig bámultam az induló járatokat, és szurkoltam, hogy ne jelenjen meg a „Felszállt” felirat a londoni gép mellett. Ashley már több, mint negyed órája bent volt, amikor a géppel együtt a reményem is elszállt. Szomorúan bámultam a táblát és szidtam magam, amiért nem mondtam el Rob-nak, hogy mire készülök. Lehet, hogy nem durrant volna akkorát a dolog, de legalább találkoztunk volna. Ekkora szívást!
20 perc után végre kinyílt az ajtó és kisétált lefelé görbülő szájjal Ashley.

Ötlet

Csak nektek csak most itt a 31. rész még suli előtt:D Totál felfoghatatlan nekem ez az 1050 látogató 4 nap alatt, úgyhogy a hepiségem miatt holnap este lesz új rész:) Köszipuszkomment:P
Új szereplő a képeknél is!

31. rész

-Nem jöttél és nem is hívtál tegnap – fogadott Zac másnap reggel az egyetem előtt
- Csak akkor hívtalak volna, ha megyek. Egyébként meg te se gondolhattad, hogy elmegyek – mondtam álmosan az előző esti nem alvásomnak köszönhetően
- Pedig gondoltam… Kérsz kávét? Elég nyúzottnak tűnsz
- Nem aludtam sokat
- Mert? – kíváncsiskodott Zac, miközben a kávés kocsi felé terelt
- Semmi különös. Csak elment Robert és ezért kicsit rosszul éreztem magam
- Hát pont ezért kellett volna eljönnöd. Eltereltük volna a figyelmedet
- Jah, nyilván – hagytam rá, majd kávéval a kezemben beültem órára.
Miután délutánra úgy igazán felébredtem, már nagyon jó kedvem volt. Örültem a Rob-bal töltött rövidke időnek is, amivel könnyebbé tette a hátralévő közel 1,5 hónapot. A jó kedvemet csak Pamira tudta kicsit beárnyékolni, aki eldöntötte, hogy levegőnek néz. Mivel láthatóan hajthatatlan volt, nem akartam energiát pazarolni rá. Helyette Giorgával töltöttem a délutánt, aki szinte tapsikolva mesélt a Paolo-s románcáról. Én is elmeséltem neki az előző napi dolgokat, plusz a Kristen-es telefonhívást, amin nagyon meglepődött.
-Pedig normális lánynak nézett ki és a filmekben nagyon ügyes volt
- A tehetségét én se vitatom, de attól még kinyuvasztom, ha egy ujjal is hozzáér Robert-hez – mondtam angyali ábrázattal
- Ezt mondjuk meg tudom érteni. És a többi kollégája?
- Azt mondta, hogy Ashley már nagyon meg szeretne ismerni, ő mondjuk az elejétől fogva szimpi nekem
- Ő a Rosalie-t játszó lány, ugye?
- Nem, az Nikki. Ashley Alice-t játsza. Rob szerint élőben is olyan, mint a karaktere. Bár nem tudom, hogy mikor tudnék találkozni vele…
- Meddig lesz Amerikában?
- November 14-én jön haza. Mert?
- Tudod, hogy lesz őszi szünetünk… - mondta bujkáló mosollyal
- Arra gondolsz, hogy… hogy menjek ki hozzá? – néztem rá meglepetten
- Ha meglepi lennél, annak még jobban örülne szerintem
- Nem hiszem, hogy ez összejönne… Plusz éjjel-nappal forgat. Csak hátráltatnám
- Ne beszélj hülyeségeket! Kiugrana a bőréből, ha mellette lennél
- De…
- Mit de? Ismered a menedzserét vagy asszisztensét vagy ilyesmi, nem? Megbeszéled velük és kész.
- Ismerem, de a menedzsere ki nem állhat…
- Ne törődj most azzal. Nem is kell szeretnie.
- Igazad van! Október végén van a névnapja, ráadásul pont előtte leszünk 4 hónaposak – mondtam izgatottan
- Akkor? Mész? – kérdezte csillogó szemmel Giorgia
- Igen, megyek. – feleltem ujjongva és rögtön belefogtunk a tervezgetésbe
- Viszont a legnagyobb titokban kell utaznod, nehogy a paparazzik lebuktassanak – figyelmeztetett Giorgia immár a lakásban
- Uhh, tényleg. Plusz, hogy én se szóljam el magam Rob-nak. Simán kitelik tőlem – nevettem fel
- Mi lenne, ha levágatnád a hajad? – kérdezte hirtelen
- Miért vágatnám le? Nem tetszik így? – néztem rá felvont szemöldökkel
- De nagyon szép van, de így dupla meglepi lenne. Na? Tuti az is jól állna
- Te mindenről meg tudsz győzni? – kérdeztem nevetve és célba is vettük az egyik közeli fodrász szalont
Nagyjából elmagyaráztam, hogy milyet tudnék elképzelni, de a fodrász csaj a legvadabb álmaimat is felülmúlta. Tökéletes lett a frizurám.
Az este átcsapott, amolyan „tipikus csajos”-ba. Girogia ragaszkodott hozzá, hogy kipróbáljon rajtam egy csomó féle sminket, amit majd a „nagy utazáskor kell viselnem”. Egyik vadabb volt, mint a másik, de annyira lelkes volt, hogy nem volt szívem lelombozni. Utána rendeltünk pizzát és megnéztük a Másnaposokat, amin dőltünk a nevetéstől. Mivel hajnali 2-re lett vége, Giorgia nálam aludt, mert nem volt kedve az éjszaka közepén visszaballagni a koliba.
Hajnali 5 óra körül a telefonom csörgésére riadtam fel. Kómásan kibotorkáltam a nappaliba, hogy felvegyem és leordítsam a hívó fejét
-Nem tudom ki vagy, de ne hívj ilyen korán – szóltam bele köszönés nélkül, miközben a térdemre hajtottam a fejem
- Jajj, ne haragudj! Elfelejtettem az időeltolódást – mondta aggodalmasan egy fiatal lány
- Ki vagy egyébként? – kérdeztem még mindig durcásan
- De hülye vagyok, még be se mutatkozok. Ashley vagyok. Ashley Greene, Rob kollégja – csiripelte már vidámabban
- Ashley! Igen, szia! – válaszoltam, miután 100%-os lett a feldolgozottság
- Rob –tól van meg a számod, de azt nem tudja, hogy felhívtalak. Arról van szó, hogy 1 hónap múlva lesz egy stáb-buli féle és gondoltam, hogy eljöhetnél. Nem tudom mennyire komoly a sulid, de max pár nap lenne. Rob is nagyon örülne és én is, hogy végre megismerhetlek.
- Ohh.. Nagyon kedves tőled, hogy gondoltál rám, de nem igen tudok kihagyni ennyi napot az egyetemen.
- Jajj de kár – mondta csalódottan
- Viszont kitaláltam valamit, ami biztos tetszeni fog, de ígérd meg, hogy senkinek nem beszélsz róla!
- Jajj de izgi! Persze, megígérem – felelte izgatottan
- Szóval arra gondoltam, hogy meglepem Rob-ot a névnapján, október végén. Nekem akkor van őszi szünetem, úgyhogy simán megoldható lenne szerintem
- Ez fantasztikus ötlet! Majd kimegyek eléd a reptérre, rendben?
- Kedves tőled, de lehet, hogy kisebb feltűnést keltenék egyedül – nevettem
- Igazad van. Akkor a parkolóban várlak, jó?
- Oké. Még nincs semmi lefixálva, fel kell hívnom Rob asszisztensét, de amint megtudok valamit, beszélünk, rendben?
- Igen, persze! Tényleg annyira aranyos lány vagy, ahogy Rob mesélte – mondta kedvesen
- Sokat beszél rólam? – kíváncsiskodtam
- Nem mindenkinek. Szerintem mondhatom azt, hogy Jacksonnal és velem van a legjobban jóba és nekünk igen. Rengeteg képet mutogatott például.
- Nekem meg elmesélte, hogy megtanítottad kávét főzni, amiért örök életre hálás leszek – feleltem nevetve
- Uhh hát igen. Nem volt egy könnyű menet. De megérte
- Azt biztos!
- Jól van, nem is tartalak fel, és ne haragudj, hogy felkeltettelek.
- Semmi baj!. Akkor majd hívlak!
- Oké, szia!
- Szia!
Vigyorogva ültem a kanapén a telefonra meredtem. A világ legszerencsésebb és legboldogabb emberének éreztem magam.
-Minden oké? – kérdezte Giorgia résnyire nyitott szemmel
- Minden a legnagyobb rendben – feleltem mosolyogva
- Ki hívott?
- Ashley. Elhívott egy stáb-buliba. De mondtam neki, hogy most nem tudok kimaradni a suliból, viszont kitaláltam valami mást
- Ahogy látom tetszett neki az ötlet
- Komolyan mondom, hogy izgatottabb lett, mint mi ketten együtt véve
- Ez nagyon jó hír! Örülök, hogy minden összejött – mondta Giorgia és megölelt
Valamivel 10 óra után ébredtünk fel a kanapén, és őrült rohanásba kezdtünk, hogy legalább a második óránkra beérjünk. Saját magunkon nevetve rohantunk át a parkon
-Hova rohantok így csajok? – kiabált felénk Zac
- Állítólag itt van Sandra Bullock - kiáltottam hátra
- Mi? Ez komoly? – kérdezte izgatottan Zac és simán lesprintelt minket
Az aulába beérve mindannyian lelassítottunk, majd Giorgiával a terem felé vettük az irányt
-Az igazgatóság előtt dedikál. Gyorsan beülünk egy bugyuta órára és mi is megyünk – szóltam még vissza Zac-nak, miközben a kitörni készülő nevetésemmel viaskodtam
- Oké, akkor majd találkozunk. Mekkora mázlista vagyok – motyogta magának és elindult a másik irányba
Nevetéstől görnyedezve estünk be a terembe, amit nem nézett túl jó szemmel a prof, úgyhogy a lehető legeldugottabb padba ültünk be.
Az előadás után elindultunk kávéért, mivel a reggeli „kocogásunk” se ébresztett fel, ráadásul még 3 rém unalmas óra állt előttünk, bár fontolgattuk, hogy az utolsót kihagyjuk.
-Gyorsan megveszem a két cappucino-t addig ülj le – mondtam Giorgiának és bementem a Starbucks-ba
- Szia! Két mandulás cappucino-t kérnék – adtam le a rendelést
- Jajj, jézuskám! – kiáltott fel a láthatóan „azonos érdeklődésű” pultos fiú
- Mi történt? – néztem rá ijedten
- Te vagy annak a cuki félistennek a barátnője – motyogta, miközben a kezével legyezte magát
Annyira komikus volt az egész helyzet és a viselkedése, hogy nevetve bólintottam.
-Imádom a barátodat szivi
- Ennek igazán örülök. Nem vagy vele egyedül
- Múltkor majdnem találkoztam veletek, csak későn értem át az egyetemre.
- Lesz még rá alkalmad – feleltem és rákacsintottam
- Ez komoly? – kérdezte izgatottan és közelebb hajolt hozzám – Lenne neki egy meglepim
- Miféle meglepi?
- Jajj, de kíváncsi kislány vagy! – felelte vigyorogva
- Ez van. Csinálnád közben a kávét, légyszi, mert mindjárt kezdődik az óránk- mondtam kicsit terelés képpen, mert kezdett ciki lenni az egész helyzet. Ráadásul a srácot elnézve tuti valami zavarba hozós meglepije lesz.
- Persze! Ha aláírod a noteszem, akkor ingyen adom őket
- Minek írnám én alá? Attól, hogy Rob-bal vagyok még nem vagyok ő
- Ez igaz, de gondolom nem egyszer voltatok már „egyek”. Szóval valamennyire ő vagy. – magyarázta perverz vigyorral
- Basszus te nem vagy komplett – vetettem oda neki a 4 fonttal együtt és kiviharzottam a kávézóból
- Gyere, menjünk innen – mondtam gyorsan Giorgiának, de nem elég korán, mert kijött utánam a srác
- Kérlek ne harizz rám, hogy olyan bunkó voltam. Csak tudod elég régóta nincs párom és… szóval bocsi. Nem vagyok ilyen – mondta szomorúan
- Oké, nincs semmi gond. Csak elég hülyén hangzott a dolog – feleltem bujkáló mosollyal
- Ne is mondd! Elfelejthetjük, ugye?
- Persze
- És legközelebb én állom a kávédat! Jamie vagyok egyébként – nyújtott kezet
- Én pedig Zita, de gondolom ezt tudtad – feleltem nevetve
- Neeem – vigyorodott el
- Akkor jó! Akkor mi megyünk, a kávéért, pedig jövök – ígértem mosolyogva
- Nagyon helyes! Pá lányok!
- Szia!
- Ez meg mi volt? – kérdezte Giorgia
- Bent volt egy kis incidensünk, de megdumáltuk
- Te mindenhol feltűnést keltesz? – nevetett fel
- Naná, nagyon feltűnő vagyok, nem tűnt még fel? – ironizáltam vigyorogva
- Amúgy amikor Fabrizio-val voltam, velem is sokszor volt ilyen. Legtöbbször élveztem
Nagyon jó volt, hogy Giorgia került már hasonló helyzetbe, mert meg tudott érteni és tanácsokat adott. Annak is örültem, hogy nem volt Robert fanatikus, ezért elfogulatlanul tudott a vele kapcsolatos dolgokról beszélgetni. Pamirával azóta se sikerült kibékülnöm, de nem is láttam esélyesnek a dolgot.
Az órák után megejtettünk egy teljesen szükséges bevásárló körutat, ahonnan egy pár cipővel és egy szoknyával értem haza, amiket Giorgia szerint majd viselni fogok, amikor megyek Robert-hez. Jobban be volt zsongva, mint én. Miután bekaptam pár falatot és lezuhanyoztam befészkeltem magam a kanapéra és megkezdtem a szokásos skypeolást. Anyáék és Dorina természetesen Rob következett, és ez esetben szerencsére, anyának sikerült annyira lehangolnia, hogy eltűnjön az árulkodó 1000 wattos vigyor az arcomról. Ő azonban most is felvidított.
-Szia szerelmem! – köszöntött mosolyogva és belecsókolt a kamerába
- Szia életem! – mondtam és vagy 100 puszit dobtam neki
- Nem hiszed el, hogy ki támadott ma meg és milyen kéréssel.
- Uhh elég rosszul hangzik. Kicsoda?
- Emlékszel arra a két francia lányra, akikkel Párizsban találkoztunk? Közülük a tetkós itt van Los Angelesben, megint miattam… - mondta a fejét csóválva
- Húha, elég drága lehetsz a családjának – bukott ki belőlem egy nevetés kíséretében
- Nyilván megismertem és ennek úgy örült, mint majom a farkának
- De mit akart még tőled? Egy huszadik aláírást? Vagy mit?
- Itt kezdődik a dolog bizarr része. Találd ki mit akart tőlem!
- Azt, hogy fektesd le? – tippeltem
- Hát majdnem, de a nélkül is jó lett volna neki.
- Ezt hogy érted?
- Gyereket akart tőlem, de nagy kegyesen azt mondta, hogy elég a spermám neki – mesélte még mindig döbbenten Rob
- Hogy mi?? Mennyi lehet az a csaj? 19, 20 éves? – kérdeztem kitágult szemmel
- Nem igen kérdeztem semmit, csak rávágtam, hogy felejtse el és szinte elfutottam. Annyira zavarban voltam, hogy hirtelen a szobámat se találtam meg a hotelben
- Nem csodálom! Nagyon durva hely ez a Los Angeles…
- Nekem mondod? Nagyon várom már, hogy leléphessek.
Hosszú órákig beszélgettünk még, ami közben háromszor is majdnem elszóltam magam, de sikerült kimagyaráznom a dolgokat, úgyhogy tovább tervezgethettem a kiutazásomat. Elhatároztam, hogy másnap fel is hívom Lacey-t, hogy „engedélyt” kérjek.

A hívás

Remélem mindenki túlélte ezt az egy napot, a következő rész idejéről inkább semmit nem mondok:D várom a véleményeket! pusszá

30. rész

-Te…te hogy kerülsz ide? – kérdeztem döbbentem
- Semmi nem történt köztem és Kristen között! Az egészet az a hülye lap találta ki, mint mindig. Lacey már pereli is őket – magyarázta Rob, miközben egyre közelebb jött hozzám
- Én… – kezdtem, de közbevágott
- Ne haragudj, amiért olyan idiótaságokat gondoltam, de érts meg engem is. Vagy is te mit tettél volna a helyemben?
- Nem tudom… Valószínűleg hasonló képpen reagáltam volna – mondta csendesen
- Akkor elfogadod a bocsánatkérésem?
- Nem hiszem el, hogy itt vagy
- Viccelsz? Nem tudtalak elérni, miközben muszáj lett volna beszélnünk. Ez látszott kézenfekvőnek
- Aha – motyogtam és a nyakába borultam
Szorosan magához ölelt és a hajamba fúrta az arcát. Hosszú percekig így álltunk, majd kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen, majd megcsókoljon. A kibékülésünkbe, csak a csengő zavart bele.
-Mindjárt jövök!
- Helló! Virágot hoztam – mondta a futár és egy nagy liliom-csokrot nyújtott át
- Basszus – motyogtam, majd becsuktam az ajtót
- Ki küldte? – húzta fel a szemöldökét Rob
- „Kérlek ne haragudj rám! Zac” - olvastam fel a kártyát és félénken Robert-re néztem, várva a reakcióját
- Ez „az” a Zac?
- Igen. Nem beszélek vele, amióta volt az a dolog. Ma meg azt mondta, hogy mindent meg fog próbálni, hogy megbocsássak neki
- Engem nem zavar, ha újra jóban leszel vele – mondta csöndesen
- Nem könnyű kibékülni olyasvalakivel, aki az itt létem legborzalmasabb napjait szolgáltatta
Erre a mondatomra Rob kivette a kezemből a csokrot és az asztalra dobta, majd szenvedélyesen megcsókolt. Az érintésétől, az illatától és a puszta ott lététől visszatért belém az élet.
Az egész délután a kanapén töltöttük, nem tudtunk betelni egymással.
-Csodát műveltél a lakással – suttogta a fülembe
- A hálót még nem is láttad – mondtam pajkosan
- Igazad van. Ezen sürgősen változtatnunk kell – felelte mosolyogva majd az ölébe kapott és úgy vitt a hálószobába

Ugyanolyan szenvedéllyel estünk egymásnak, mint pár órával előtte. Olyanok voltunk, mint akiknek az az utolsó napjuk az életben és ezért minden percét ki akarnák használni. A nyakamtól indulva végigcsókolgatta minden egyes porcikámat, mintha az emlékezetébe akarná vésni.
Másnap 9-re kellett volna bemennem az egyetemre, de Rob-nak nagyon jó marasztalós módszerei voltak, kezdve kávéval kiegészített ágyba reggelitől, egészen az „este indul vissza a gépen Los Angelesbe, töltsük együtt a napot”-ig, ami nyilván teljesen logikus volt.
-Megbarátkoztál a kávéfőzővel? – kérdeztem mosolyogva a tálcára pillantva
- Ashley megtanított pár dologra, mondván, hogy tarthatatlan, hogy ennyire béna legyek a konyhába. Amúgy nagyon szeretne már megismerni
- Ő az Alice-es Ashley, ugye?
- Igen, ő. Bár nem tudom, hogy mikor tudtok majd találkozni, de azt mondta, hogy feltétlenül adjam át az üdvözletét – mondta mosolyogva, miközben egy tincsemmel játszott
- Hát én is üdvözlöm. Viszont be kellene szaladnom az egyetemre, leadni egy házi dolgozatot. Most is az utolsó napra hagytam…
- Nem engedlek el – közölte egyszerűen és szorosan átölelt
- Gyere el velem – ajánlottam fel hirtelen
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne…- csóválta a fejét
- Órák alatt megyünk be, nem lesznek sokan a folyosón. Nagyon… szeretném…ha…eljönnél…velem – suttogta apró csókokkal megszakítva
- Ez így nagyon nem ér – motyogta lehunyt szemmel, miközben a csókjaimat élvezte
- Elszaladok tusolni, eljössz velem? – kérdeztem huncutul, tovább folytatva a „győzködést”
- Ugye tudod, hogy az őrültbe kergetsz? – nézett rám csillogó szemekkel
- Még szép! – feleltem ördögi mosollyal és kilibbentem a fürdőszobába, ahová persze nyomban utánam jött

Összeölelkezve léptünk ki a házból, ahol természetesen vártak ránk. A különbség most csak annyi volt, hogy vigyorogva álltunk meg és hagytuk, hogy fotózzanak, sőt még néhány bugyuta kérdésre is válaszoltunk.
-Robert, neked nem Los Angeles-ben kéne lenned? – kérdezte az egyik paparazzi
- Nekem most itt kell lennem – válaszolta kurtán és újra megcsókolt
- Ezek szerint megbocsájtottad neki a Kristen-ügyet? – fordult most hozzám az egyik
- Nem volt semmi Kristen-ügy
- Többen mást állítanak
- Nem érdekelnek különösebben. Megbízom Rob-ban
- És te? Megbízol a barátnődben? Több férfival is látták sétálni és kávézni
- Persze, hogy látták, mivel nem csak lányok vannak az egyetemen – felelte már kicsit ingerülten
- Ismered Zac Collins-t? – kérdezte mohón, látva, hogy „érzékeny pontra” tapintott
- Igen. Ő a mentora – mondta már összeszorított fogakkal
- Miatta veszekedtetek legutóbb, ugye?
- Semmi közük nincs hozzá! – vágtam közbe és elrángattam Robert-et
Amikor az egyetemhez értünk, még mindig elég feszült volt.
-Bejössz velem, vagy megvársz itt kint?
- Inkább megvárlak
- Jól vagy? – kérdeztem óvatosan
- Persze. Siess vissza – mondta egy erőltetett mosollyal, majd felvette a napszemüvegét, baseball sapkáját és leült egy padra.
Gyorsan felszaladtam a lépcsőn, végig a folyosón, majd bekopogtam a prof szobájába és közben erősen fohászkodtam, hogy ne nagyon ismerjék fel Robert-et. Kiderült, hogy nem csak én hagyok mindent az utolsó pillanatra, mivel előttem még négyen vártak a bejutásra. Szitkozódva álltam be mögéjük és közben reménykedtem, hogy nincs nagyon mesélős hangulatában a tanár. Laza 10 perces, nyugodtan mondhatom, hogy idegtépő várakozás után sorra kerültem és fél perc alatt végeztem is, mivel kibújtam egy „Nagyon sietek”-kel a beszélgetés alól. Rohantam ki az egyetemről, de Robert-et nem találtam sehol, helyette viszont belefutottam Tracy-be.
-Ha Robert-et keresed, akkor a tónál van. Zac-kel láttam legutóbb – mondta egészen normális stílusban
- Mi?! – kérdeztem ijedten
- Nem tűnt mérgesnek
- Oké, köszi szépen. Szia!
Elindultam a tó felé, miközben Tracy emberi hozzám szólásán töprengtem. Mi történhetett, hogy már nem akar egy kanál vízben megfojtani? Lehet, hogy a Zac-kel való „nem beszélésem” ráébresztette, hogy nem akarok semmit tőle.
-Sziasztok srácok! Mi a helyzet? – kérdeztem gyorsan, amint eléjük értem
- Semmi, csak dumáltunk – felelte Zac
- Miről?
- Tőlem is bocsánatot kért és biztosított róla, hogy csak úgy tekint rád, mint a húgára – mondta Rob
- Ohh. Értem
- Te is megbocsátasz nekem? – kérdezte Zac ártatlanul pillogva
- Igen – mondtam végül
- Szuper! Este parti lesz, ugye eljöttök? – folytatta már vigyorogva
- Én biztos nem, mert este megyek vissza Los Angelesbe
- Szerintem én se, de majd meglátom. Hívlak, ha megyek.
- Okkés! Na lépek, remélem még találkozunk! – köszönt el Zac és kezet fogott Rob-bal
- Hogy kezdtetek el beszélgetni? – kíváncsiskodtam, miközben már a lakás felé tartottunk
- Elsétáltam a tóhoz, mert ott kevesebb volt az ember és láttam, hogy egy srác nagyon néz. Miután leültem egy padra még sündörgött körülöttem egy kicsit, majd leült mellém és bemutatkozott
- Uhh… Erre te?
- Elsőre felment bennem a pumpa. De mielőtt bármit is mondhattam volna, el kezdte magyarázni, hogy ilyen meg olyan részeg volt, és hogy nem akar tőled semmit.
- Tényleg nagyon el volt ázva…
- Igen. Szóval dumáltunk egy kicsit, aztán jöttél te. Ennyi
- Értem. És mit gondolsz egyébként róla?
- Normálisnak tűnik, bár nem bízom benne – mondta fejcsóválva
- Nem is kell. Elég, ha bennem bízol
- Azzal nincsen gond, de…
- Mit de?
- De nem szeretném, ha túl sokat lógnál vele – fejezte be a szemembe nézve
- Tudod, hogy semmi nem fog történni
- Akkor se szeretném – erősködött
- Ő a mentorom. Muszáj találkoznom vele
- Kérlek! – kérlelt Rob, szinte kétségbeesetten
- Mitől félsz ennyire? – kérdeztem gyanakodva
- Attól, hogy rád mászik – nyögte ki végül
- Már mondtam, hogy soha semmi nem fog köztünk történni. És ő is elmondta, hogy csak a húgaként kezel
- Láttam hogy néz rád. Megígéred, hogy csak annyit leszel vele, amennyit nagyon muszáj
- Igen. Megígérem – zártam le végül, hogy megnyugodjon
- Köszi – mondta láthatóan megkönnyebbülve
Miután hazaértünk, én nekiláttam ebédet készíteni, amíg Rob megírt pár e-mail-t.
- Rezeg a telód! – kiáltottam oda neki, majd vetettem egy pillantást a kijelzőre: Kristen. Vettem egy nagy levegőt és odavittem neki.
- Szia Kristen! Mi újság? … Igen, megbeszéltük… Miért?...Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne…Na jó. Várj
- Szeretne beszélni veled – fordult hozzám eltakarva a telefon mikrofonját
- Miért? – kérdeztem kurtán. Nem tartozott a kedvenceim közé a csaj.
- Nem tudom. Gondolom elmondja majd
- Ok. Add át – egyeztem bele és elvettem a mobilt
-Szia Kristen, Zita vagyok
- Szia! Már régóta szerettem volna veled találkozni vagy legalább beszélni – mondta mézesmázos hangon
- Tényleg? Miért?
- Csak kíváncsi voltam, hogy Rob kiért van ennyire oda. Örülök amúgy, hogy meg tudtátok beszélni ezt a félreértést
- Félreértést..hmmm.. Így is hívhatjuk. Bár úgy tudom, hogy a te vodkarendelésed igaz a dologból – mondtam hidegen, miközben Robert-et néztem, aki az arcomat fürkészte
- Igen, mivel segíteni akartam neki.
- Úgy, hogy leitatod? – kérdeztem ingerülten
- Gondoltam könnyebb lesz…
-…elcsábítani? – vágtam közbe, mire Rob hevesen megrázta a fejét
- Arra jobb módszereim is vannak, hidd el – mondta gonosz hangsúllyal
- Ez annyira szánalmas, hogy nem is mondok rá semmit – feleltem undorodva és visszaadtam a telefont
- Mit mondtál neki?...A semmire nem reagál így az ember… Nem igen hiszem, hogy ennyi lenne, de mindegy is. Majd megkérdezem őt … Még csodálkozol?... Attól még jobban megbízom benne… Nem érdekel mióta ismerlek. Most megyek, nemsokára indul a gépem… Ez elkerülhetetlen…Szia! – köszönt el Rob és a kanapéra dobta a telefont
- Mit mondott neked? – kérdezte, miután kijött utánam a konyhába és átölelt
- Gyakorlatilag azt, hogy el fog csábítani – közöltem egyszerűen
- Hogy mi?! Biztos félreértettél valamit – bizonygatta Rob miután szembefordított magával
- Azt mondta, hogy jobb módszerei is vannak az elcsábításodra, mint a leitatás
- Ez komoly?
- Úgy nézek ki, mint aki viccel? – vontam fel a szemöldököm
- Nem éppen… Na ezért még számolok vele. Pedig nem szokott ilyen lenni
- Én nem tudom, hogy milyen de nekem továbbra se szimpatikus. De nem törődök vele – bizonygattam
Legszívesebben viszont puszta kézzel megfojtottam volna. Elismerem, hogy nagyszerű színésznő, de attól még simán rámászna Robert-re. A délután nagyon gyorsan elröppent, és már azon kaptam magam, hogy búcsúzkodunk, majd elengedem talán Kristen karjaiba…

Holnap reggel:P

Annyira izééék vagytok:D Ha ilyeneket írtok, akkor elgyengülök ám:D De most megfogadtam, hogy holnap reggelig táncolok még az idegeiteken. Legalább még jobban várni fogjátok:)

Amúgy én is AntiRobsten vagyok, ez még jobban ki is fog derülni a továbbiakból:)

Imádlak titeket!!

Liliom

Annyira nagyon elbódított ez a rengeteg sok látogató (per pillanat 190 ember, úgy, hogy reggel tettem fel), hogy felteszem Nektek az új részt. Ráadásul kóros Rob hiányt vélek felfedezni, ezért sürgetem a dolgot:) Kösziköszi mindent:D

29. rész

-Menj már innen! – kiabáltam Zacre és próbáltam arrébb lökdösni
- Mi ez az egész? Azt mondtad, hogy azzal az olasz csajjal leszel, aztán mentek el – mondta Rob a fogai közt préselve a szavakat
- Így is volt, csak aztán beállítottak. Nem hívtam őket, hidd el! – magyaráztam, miközben Zac kezét próbáltam távol tartani magamtól és a géptől is. Mivel nem igen sikerült, bementem a géppel együtt a hálóba.
- Ki volt ez a srác? – kérdezte hidegen
- Ő Zac, meséltem róla. Tudod ő a mentorom
- Jah, a mentorod – mondta gúnyosan
- Igen az! Most mi bajod van? Mondtam, hogy meglepetés szerűen állítottak be, nem hívtam őket
- Hogy mi a bajom? Mondjuk az, hogy itt ülök a gép előtt, és megörülök, amikor látom hogy hívsz, aztán valami srác vigyorog a kamerába, aki azt ecseteli, hogy te milyen jó csaj vagy és, hogy mennyire tetszik neki a közös lakásunk – felelte egyre erősödő hangon
- Zac részeg, nem kell vele foglalkozni. Ő csinálta a zenét, azért volt nála a laptopom
- És mi volt az a „hé kislány, dögös vagy ma este” Mikor kerültetek ennyire közel egymáshoz? – kérdezte ironikusan
- Ugye meg se fordul a fejedben, hogy lefeküdtem vele?! - néztem rá döbbenten
- Nem én mondtam… Én most megyek – közölte egyszerűen
- Nem mész te sehova! Hogy juthat ilyen eszedbe?
- Most nem… nem bírok most veled beszélni – felelte a kamera mellé nézve
- Mi az, hogy nem tudsz velem beszélni? – kérdeztem dühösen
- Mindegy. Megyek. Szia – mondta és már ki is lépett
Azonnal kijelentkezett, úgyhogy nem is tudtam visszahívni. Ültem az ágyon és egyszerre voltam Rob-ra és Zac-re is mérges, és mivel utóbbi „kéznél” volt, minden dühömet rajta töltöttem ki.
-Takarodj ki a lakásomból – kiabáltam Zac-re miután visszamentem a nappaliba
- Csillapodj kislány!
- Ne kislányozz többet és engem ne csitítgass! Miattad vesztem össze a barátommal, csak mert 25 éves korodra nem szorult annyi értelem abba a beton fejedbe, hogy tudd hol a határ a piában és, hogy nem hívogatunk fel senkit más gépéről! – mondtam már hisztérikusan
Zac dermedten nézett rám és látszott, hogy nem tud megszólalni. A többiek értetlenül figyeltek, aztán Ben reagált először.
-Gyere haver, lépjünk le – mondta Zac-nek és felhúzta a kanapéról, hogy az ajtó felé terelje.
- Nem akarok elmenni! Hagyjál már – mordult Ben-re és kirántotta a kezét a szorításából
- Nem érdekel, elmegyünk. A házigazda kérte.
- Leszarom mit akar az a kis ribanc
- Hé-hé, hagyd ezt abba. Így is elég bajt csináltál már!
Annyira mérges voltam, hogy nem is tudom mi tartott vissza attól, hogy nekimenjek Zac-nek. Nagy nehezen sikerült kiterelni, majd a többiek is követték őket, aminek az adott pillanatban nagyon tudtam örülni.
-Minden rendben? Nem akarod, hogy maradjak? – kérdezte aggodalmasan az ajtóból Giorgia
- Köszi, aranyos vagy, de egyedül szeretnék lenni. Menj nyugodtan Paolóval – feleltem és sikerült egy halvány mosolyt erőltetnem az arcomra
- Rendben. Majd beszélünk!
A lakásban kb. akkora összevisszaság volt, mint bennem. Levettem a bulis szerelésemet és otthoni ruhába bújtam, hogy nekifogjak a rendrakásnak. Többször próbáltam felhívni Robert-et, de soha nem vette fel. Ezen annyira berágtam, hogy eldöntöttem, nem keresem. Végtére is semmi rosszat nem csináltam, nem én hívtam meg őket. Sokáig csak forgolódtam az ágyban, végül elnyomott az álom.
Reggel hatalmas karikákkal a szemem alatt ébredtem. Monoton módon elvégeztem a reggeli teendőket, majd felöltöztem, bár Isten tudja mit vettem fel. Kómásan léptem ki az utcára, ahol jött a következő „csapás”. Vagy 10 paparazzi kezdett vad kattogtatásba, amint megláttak, mire rémültem kaptam az arcom elé a kezem.
-Mi a fenét akarnak? – kérdeztem ingerülten, mivel eddig sose vártak rám a lakás előtt
- Mit gondolsz, mióta vigasztalódik Robert Kristennel? – kérdezte egy kék baseball sapkás lesifotós
- Miről beszélsz?
- Nem láttad még az újságot? – tudakolta kaján vigyorral és odaadott egyet, majd beélesítette a kameráját, hogy felvegye a reakciómat
Gyorsan elfordultam és arrébb mentem, hogy elolvashassam.
Szalagcím: „Kristen segíti át Robert-et a szakításon” Mellette lévő képen pedig Robert és én vagyunk, középen „ketté tépve”.
A cikk: „Ma, hajnali egy óra körül Kristen a szobapincért hívta, és két üveg vodkát valamint egy kis csipegetnivalót kéretett Robert szobájába. Ő nyitott ajtót a pincérnek, aki elmondta, hogy a minibár ki volt fosztva, Pattinson pedig részegen beszélt maga elé. Kristen gyakorlatilag kizavarta a pincért, és azonnal Rob-hoz sietett az „utánpótlással”. Egy bennfentes elárulta, hogy a részegség oka a barátnőjével történt veszekedés volt. A lányt többször látták már más férfiakkal sétálni Oxford utcáin, ami nyilván csípte Robert szemét. A szakításban kollégái 100%-osan mellette állnak, legfőbb támasza Stewart kisasszony, akivel egyébként is sok időt tölt. Nyilvánvalóan a veszekedés alatt is Robert szobájában tartózkodott…”
Nem tudtam tovább olvasni, mert elvakított a düh és erősen rám tört a sírhatnék is. A lesifotósok pofátlanul az arcomba tolták a gépeiket, mire az egyiknek kiütöttem a kezéből, majd sarkon fordultam és sietős léptekkel az egyetem felé mentem.
-Az a hülye kis ribanc rámászott Rob-ra. Mi a francért borította ki ez a hülyeség annyira, hogy így leigya magát. Nem az a fajta, vagy legalábbis nem ilyennek ismertem meg… -mondtam magamban.
Egyszerre voltam dühös, megalázott és szomorú is. Amikor beléptem az aulába, az összes szem rám szegeződött és megindult a pusmogás. Nem néztem senkire, csak mentem előre a remélhetőleg nyugalmasabb terembe. Szótlanul beültem a helyemre és vártam, hogy történjen valami. Paolo nem nagyon volt képben, de látta rajtam, hogy nem javasolt hozzám szólni, úgyhogy hagyott. Nem tudom miről volt szó az előadáson, de nem is érdekelt, csak a napot akartam túlélni. Következő órára menet összefutottam Pamirával, aki intenzív Kristen és Zac szidásba kezdett. Végig hallgattam a szóáradatot, aztán megjegyeztem, hogy a megcsaláshoz 2 ember kell. Ezt nem igazán vette jó néven, de nem firtatta a dolgot.
Ebédkor már a dühöt felváltotta a mérhetetlen szomorúság és fájdalom. Paolónak elmondtam nagyjából, hogy mi történt, majd megkértem, hogy ne nagyon beszéljünk róla, amit tiszteletben tartott.
-Mi újság Giorgiával? – kérdeztem erőtlen hangon
- Hát tegnap nekünk se volt már kedvünk elmenni bulizni, úgyhogy visszasétáltunk a kolihoz, miközben rengeteget beszélgettünk. Aztán… szóval megcsókoltam. Úgyhogy most megpróbáljuk együtt – mondta egy boldog mosollyal
- De jó! Örülök, hogy egymásra tal… – feleltem, de félbeszakítottak
- Sziasztok! Leülhetnék egy kicsit? Szeretnék beszélni veled
- Nem akarok veled beszélni Zac. Menj el! – mondtam hidegen
- Szeretnék bocsánatot kérni
- Ha te nem mész el, akkor megyek én – álltam fel az asztaltól és válaszra se méltatva elsétáltam
Miközben átvágtam az ebédlőn, láttam, hogy Tracy tátott szájjal nézett minket, ami időlegesen elvonta a figyelmét a kezében szorongatott és mutogatott újságcikkről. Nem törődtem vele, kitartóan mentem előre, hogy a teremben leüljek majd a leghátsó padba, és elbújhassak egy kicsit. Be is csusszantam a kívánt helyre, majd a padra tett táskámra feküdtem. Lassan el kezdtek folyni a könnyeim, de nem volt erőm megállítani őket. A rezgő telefonom zökkentett ki a merengésből.
-Szia Lacey! – szóltam bele sírós hangon
- Semmi nem igaz belőle, ne hidd el! – hadarta köszönés nélkül
- Összevesztünk – szipogtam
- Tudom, de semmi nem történt köztük. Most beszéltem Robert-tel és azt mondta, hogy miután összevesztetek, mérgében beleütött a falba, amit meghallott a mellette lévő szobában Kristen. Átment megnézni, hogy mi történt, de ennyi
- És a vodka?
- Tényleg Kristen rendelte és ő is vette át, mondván, hogy majd együtt megisszák. A minibáros történet teljesen blama volt, mivel nem hiányzott belőle semmi. Rob azt mondta Kristennek, hogy lefekszik aludni, úgyhogy jobb lenne ha elmenne.
- Persze…
- Így volt, hidd el. Utána átment hozzá Jackson és vele volt reggelig.
- Ki az a Jackson?
- Jackson Rathbone, a kollégája.
- Ha ez mind így történt, akkor miért nem hív fel, hogy megbeszéljük? – kérdeztem szomorúan
- Azt mondta, hogy rengetegszer hívott, de nem vetted fel
- Ez nem igaz, hallottam volna, ha hív
- Én ennél tovább nem akarok ebbe beleszólni, a ti dolgotok
- Rendben. Köszönöm, hogy felhívtál
- Nincs mit. Szia
- Szia! – mondtam és kinyomtam a telefont
9 nem fogadott hívás-állt a kijelzőn
De ez hogy lehet? Mindig hallom, vagy érzem, ha csörög a telefonom. Ennyire elkalandoztam volna? Nem csodálkoznék mondjuk. Meg kellett még emésztenem a hallottakat, annak ellenére, hogy sejtettem az egész lerészegedős sztori hamisságát. Legbelül tudtam, hogy nem csalna meg, de ki tudja mit tett miután ennyire kiborította ez a Zac-es dolog. Észre se vettem, hogy közben elkezdődött az óra, de szerencsére épp egy könnyebb tárgy volt, úgyhogy nem számított, hogy nem figyelek. Óra közben is többször hívott, de mindig kinyomtam. Lehet, hogy nem csalt meg, de engem meggyanúsított, amit nem tudtam lenyelni. Órák után felvettem a napszemüvegem és egyenesen hazaindultam a kíváncsi tekintetek kereszttüzében. Az egyetem előtt egy nagyobb csoportra lettem figyelmes, akik körbeálltak valakit. Megpróbáltam feltűnés nélkül kideríteni, hogy mi folyik ott, de lehet, hogy jobb lett volna elkerülnöm. Tracy állt a körben és azt magyarázta a riporternek, hogy ő egy nagyon jó barátnőm, és hogy mennyire magam alatt vagyok. Csak Kristen-t szidom, ő pedig hallgatja, közben viszont nem ért egyet velem, mivel én többször is megcsaltam Robert-et. Több se kellett nekem, félrelökdösve az embereket befurakodtam hozzá és kiabálni kezdtem vele.
-Mit képzelsz te magadról? Bármit kitalálsz, hogy végre rád figyeljen valaki?
- Nyugodj meg, tudom, hogy mérges vagy de ne rajtam vezesd le – mondta tettetett kedvességgel Tracy
- Még szép, hogy mérges vagyok, hogyha valótlan dolgokat állít rólam valaki, puszta féltékenységből
- Még hogy féltékenység? Na ne nevettess! Már nem is lenne kire féltékenynek lennem, ráadásul van barátom is – mondta már vicsorogva
- Ó valóban? És ki lenne az? Esetleg Zac? Hát hadd világosítsalak fel aranyom, hogy Zac csak meg akar dönteni, ami lássuk be, nem nehéz feladat – közöltem egyszerűen, majd a gyűrűből kitörve otthagytam őket.
A lakás előtt a reggelinél is több paparazzi álldogált, de egy füzetemet magam elé tartva elrobogtam mellettük, fel a lakásba. Bezártam az ajtót, majd zokogva borultam a kanapéra. Egész este ott feküdtem és kisebb megszakításokkal végig sírtam az éjszakát. Robert rengetegszer hívott, de annyira megbántottnak éreztem magam, hogy nem tudtam beszélni vele. Nem értettem, hogy miért viselkedek úgy ahogyan. Egyik felem nem tudta feldolgozni, hogy azt hitte Rob, hogy megcsaltam, a másik viszont valamennyire megértette a reakcióját. Viszont mind a két felem szerette. Hajnali 2 óra körül tudtam nyugodtam meg annyira, hogy el tudjak aludni.
Reggel, amikor kinéztem az ablakon, láttam a lesifotósokat, úgyhogy a hátsó kijárat mellett döntöttem. A napszemüveg most is megvolt, de már jóval nyugodtabban mentem be az egyetemre, ahol hasonlók voltak a reakciók, mint előző nap. Próbáltam az előadásokkal elterelni a figyelmemet, de Rob hívásai folyton megakadályoztak ebben. Mielőtt elindultam volna haza, Zac megint megállított.
-Szia! Kérlek, csak 5 percet adj nekem, aztán itt hagyhatsz – kérlelt bátortalan hangon
- Nem akarok veled beszélni. Nagyon megbántottál – mondtam hidegen és elindultam
- Várj! Megértem, hogy haragszol rám, teljesen igazad van. De mindent meg fogok tenni, hogy újra jóban legyünk
- Feleslegesek az erőfeszítéseid – vetettem oda neki és haza indultam
- Lehet, de mindent megpróbálok. Remélem szereted a liliomot – kiáltotta utánam, de nem foglalkoztam vele
Már messziről láttam a paparazzikat, úgyhogy megint hátul mentem be. A lépcsőházban voltam, amikor Rob megint hívott, én pedig újfent kinyomtam. Amint beléptem a lakásba, földbegyökerezett a lábam
-Miért nem veszed fel a telefonod? – kérdezte ingerülten

Choo

Nagyon nagyon köszönöm a látogatószámlálós segítséget és a kommenteléseket is, imádlak titeket:) Remélem ez a rész is tetszeni fog, várom a véleményeket, óhajokat, sóhajokat, már ha vannak :D tsók

28. rész

Ahogy teltek a hetek, egyre jobban belerázódtam az oxfordi életbe. Heti 2-szer bulizni mentünk, plusz előfordultak spontán összejövetelek is, esetenként 7-8 emberrel is a lakásban. Tracy továbbra is úgy nézett rám, mint egy marék hernyóra és minden alkalmat megragadott, hogy földbe döngöljön vagy híresztelje, hogy ki is a barátom. Nem egyszer összeszólalkoztunk a nyílt utcán is, aminek legutóbb a vége az lett, hogy Pamira vonszolt haza, ahol kitört belőlem a sírás.
-Nyugi, ne foglalkozz velük. Csak féltékenyek – vígasztalt a kanapén
- Tudom, hogy nem kéne figyelnem rájuk, de már annyira… annyira hiányzik és a suli miatt is kimerültem, ezért tört el a mécses – szipogtam összegörnyedve
- Megértelek, hidd el. Sírj nyugodtan, itt maradok veled, ha akarod – ajánlotta fel kedvesen, amire hálás tekintettel bólintottam és az ölébe hajtottam a fejem.

Reggel a kanapén ébredtem, gondosan betakargatva. Ásítozva ültem fel és megláttam, hogy Pami a konyhában tevékenykedik.
-Jó reggelt! Köszönöm, hogy itt maradtál velem
- Ez a legkevesebb! Jobban vagy?
- Igen, sokkal. Már nem látom olyan tragikusan a dolgokat – feleltem mosolyogva
- Akkor jó. Ne haragudj, de rohannom kell, mert Daniel-lel talizok még suli előtt és le kell tusolnom
- Oké, menj csak. Majd hívlak! Szia!
- Rendben! Pá
Kicsoszogtam a konyhába egy kávéért, utána pedig gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztem és bementem az egyetemre. Csucsu ugyanolyan nagy mosollyal fogadott, mint minden reggel, ráadásul ugyanazzal a kéréssel is.

-Légyszi, légyszi, légysziii!! – kérlelt századjára is
- Barátja van – feleltem már újra és újra
- Az nem gond, majd elcsábítom
- Nem kellene szétbarmolnod az új kapcsolatát. Pamira és Daniel nem rég jöttek össze és nagyon jól megvannak.
- Majd óvatos leszek. Akkor este bemutatsz neki? És addig is mesélj rólam csupa szépet és jót – mondta angyali tekintettel
- Oké, meglátom mit tehetek… Akkor 8-kor a klub előtt! Szólj a többieknek
- Oké és imádlak!

A hangulatom a régi volt, és ezen még az ebédlőben Tracy egyik barátnője által rám mért gyilkos pillantás sem tudott változtatni. Nevetgélve ettem tovább a krumplipüré-párolt bab –sült hús ebédemet és az estét terveztem a többiekkel, főleg Giorgia, az olasz lány volt nagyon izgatott. Egyik bulizós esténk után megkérdeztem tőle, hogy egészen véletlenül nem tetszik-e neki Paolo, csak mert olyan imádattal néz rá, hogy azt egy szent is megirigyelné. Erre csak zavarodottan lesütötte a szemét és a fejét rázta, ergó igennel felelt. Mivel láttam, hogy Paolo sem közömbös iránta, finoman rákérdeztem a dologra és zöld jelzést kapott a románc. Amint ezt elmondtam Giorgiának, levakarhatatlan mosoly jelent meg az arcán. Annyira jó volt nézni őket, ahogyan még bátortalanul egymásra tekintgetnek, de nem ülnek le a másik mellé, mert az „nyilván mindenkinek feltűnne”. A bulikban már kicsit bátrabbak, de még messze a vége. Ma azonban Giorgia elhatározta, hogy megteszi az első igazi lépést.
Este 6-ra vártam, hogy kiválasszuk a ruháját és, hogy megcsináljuk egymás haját, sminkjét miegymás.
Éppen Rob-bal beszéltem a skype-on, amikor csöngetett.
-Itt van Giorgia, mert este be akarja cserkészni Paolót és segítek neki ruhát választani meg ilyenek. Mindjárt jövök, csak beengedem – hadartam gyorsan, majd megnyomtam a beengedő gombot és kinyitottam az ajtót
- Menj nyugodtan, hagylak titeket készülődni! Szerintem én pihenni fogok végre egy kicsit. Este csörögj rám, amikor hazaértél, rendben?
- Persze, hívlak. Szeretlek!
- Én is téged! Csók!
- Szia! – köszöntem el, majd kiléptem a programból
- Na, megjöttem – lépett be Giorgia
-Szia! Elhoztad az egész ruhásszekrényedet? – kérdeztem nevetve
- Ne is mond! Szinte csak a pizsamámat és az otthoni cuccaimat hagytam ott.
- Az szép! Én gyorsan elszaladok tusolni, addig te tegyél ki minden olyan ruhát a kanapéra, amikben nem érzed kényelmetlenül magad. A laptopot tedd el nyugodtan
- Még mindig annyira fura, hogy Rob a barátod – jegyezte meg a háttérképemet nézegetve, ami még Párizsban készült
- Hidd el, hogy nekem is
- Már első nap felismertelek, de nem igazán érdekeltél, mert Robert se tartozik a kedvenceim közé és azt hittem, hogy te is olyan lehetsz
- Miért nem szimpi neked? – kérdeztem kíváncsian
- Nem tudom pontosan megmondani. Talán a stílusa miatt. Nem igazán szeretem az angolokat, ráadásul olyan megjátszottnak tűnt minden mozdulata és nyilatkozata
- Nem az a megjátszós fajta, de lehet, hogy a képernyőről más jön le. Eléggé torkig van a körülötte lévő felhajtással
- Ez mondjuk érthető. 2 éve volt egy barátom, Fabrizio, aki egy olasz szappanoperában játszott, viszonylag nagy sikerrel, úgyhogy nekem is kijutott egy kicsit a paparazzikból és a mocskolódó cikkekből
- Tényleg? És hogy kezelted a dolgot?
- Az elején nagyon rosszul. Szakítottam is vele, mert úgy éreztem nem bírom. Aztán kiderült, hogy nélküle még rosszabb, úgyhogy kibékültünk. 1,5 évig voltunk együtt, és gyakorlatilag mindenhova követtek minket, vagyis őt. Így tudtam meg, hogy szédít egy másik lányt, akivel éppen összebújva sétálgatott egy parkban, amikor lefotózták – mesélte szomorúan
- Uhh… Nem lettem volna a helyedben…
- Természetesen a legtöbb újság címlapján én voltam másnap, olyan címekkel, mint „Vajon mióta nézte hülyének barátnőjét Fabrizio” és „Ki lehet a titokzatos csábító?”. Gusztustalan volt az egész.
- És mi lett a vége?
- Látni sem akartam Fabriziót, aki azonban éjjel-nappal hívogatott, hogy engem szeret bla-bla-bla. Az egyik ilyen hívása alkalmával jól kiosztottam, megmondtam, hogy ennek vége és ne keressen többet
- Gondolom tovább bombázott a hívásaival
- Kicsit én is meglepődtem, de nem. Azt mondta, hogy tudomásul veszi, hogy vele nem lehetek boldog, ezért elenged. Elég közhelyesen hangzott, de igaz volt
- És a sajtó meddig csámcsogott még a dolgon?
- 1-2 hét után már leginkább csak vele foglalkozott, engem békén hagytak
- Akkor még valamennyire szerencséd volt, nem?
- De igen. Ő rosszabbul járt. Na mind egy is, menj gyorsan tusolni, aztán belevetjük magunkat – mondta már mosolyogva
Giorgia buli miatti izgatottsága szép lassan rám is átragadt, énekelve mostam meg a hajam, miközben hálát adtam az égnek, hogy engem nem fotóztak még le akár Paolóval, akár Zac-kel sétálgatva. Miután készen lett, megszárítottam a hajam és belebújtam a köntösömbe, mivel még én se tudtam, hogy mit veszek fel.
-Itt van minden, amit szívesen felvennék – mutatott a kanapéra Giorgia
- Húha, van ám választék – jegyeztem meg elámulva
A négy farmernadrág mellett két szoknya is helyet kapott, plusz rengeteg felső és egy miniruha.
-Ha Milánó mellett élsz, akkor nem igen tudod elkerülni ezt. A cipőket még nem is láttad – tette hozzá izgatottan
- Arra is sort kerítünk, de először döntsük el, hogy szoknya vagy nadrág. Azzal a felsők választéka is szűkül
- Inkább nadrág szerintem. Elég hűvös van, ráadásul kicsit kurvásak – mutatta fel a kétségtelenül elég provokatív darabot
- Azt hiszem ez a jó szó rá… Akkor legyen ez a fekete farmer és mondjuk… ez a sárga felső – választottam végül
- Elszaladok felpróbálni
Természetesen az első párosítás nem volt jó, de még a hetedik sem. Kisebb hiszti rohama után sikerült megállapodnunk egy krém színű, virágos felsőben, ami nem a legkihívóbb darab volt ugyan, de nagyon jól áll neki.

- Mivel te már kész vagy, ezért én is keresek valamit
Én lepődtem meg a legjobban, amikor a második elővett felsőt tökéletesnek ítéltem meg. Minden egyes buli alkalmával csak azt tartottam szem előtt, hogy magamnak tetsszen a ruha. Mivel Rob nem volt velem, ezért nem igen érdekelt, hogy a többi srác mit gondol rólam. Robert előtt ez sem így volt…
- Na, hogy tetszem? – kérdeztem a nappaliba piruettezve
- Hú, nagyon jó a felsőd! Van hozzá egy arany szandálom, ha érdekel…
- Naná, hogy érdekel!
- Ott van a bőröndben, addig én el kezdek sminkelni
Odarohantam a táskához és szinte feltéptem a tetejét, annyira kíváncsi voltam. Vagy 7 pár cipő volt egymás hegyén-hátán, szebbnél-szebb darabok, köztük az én esti arany topánkám.
-Erre a Jimmy Choo-ra gondolsz? – kérdeztem döbbenettel vegyes izgalommal a hangomban
- Igen. Tetszik?
- Hogy tetszik-e? Még csak nem is láttam soha ilyen márkájú cipőt, nem hogy a lábamon legyen! Imádlak a cipővel együtt – harsogtam boldogan és azonnal fel is vettem. Kicsit nagy volt ugyan és fifty-fifty volt az esélye, hogy kitöröm benne a nyakam, de egyértelmű volt, hogy abban megyek.
- Ha találsz egy krémszínűt, akkor azt is vedd ki légyszi, mert az lesz az enyém.
- Az is Jimmy Choo? – kérdeztem nevetve
- Nem, az Dior – felelte a legnagyobb természetességgel, amire nekem szimplán leesett az állam
- Ja, bocs – mondtam nevetve
- Milánóval magyarázok mindent – mentegetőzött vigyorogva
- Hú, ez is nagyon dögös! Paolo oda lesz érted!
Nyilván késésben voltunk, úgyhogy ő a fürdőben én pedig az előszoba tükre előtt sminkeltem. Éppen a fél szemem volt kész, amikor valaki csöngetett
-Igen?
- Mi vagyunk! Gondoltuk meglepünk titeket! – mondta valaki, de a hangzavartól nem voltam benne biztos benne, hogy kicsoda
- Kik azok a mi? – kérdeztem óvatosan
- Hát én, Csucsu. Meg Paolo, Zac, Ben, Reka, Amy, Refik, Ana – hallottam a nevek tulajdonosaitól, bár nem ismertem mindegyiküket
- Oké, gyertek fel
Berohantam a fürdőbe, hogy felkészítsem Giorgiát Paolóra és a többiekre. Nagyjából ő is ugyanúgy állt, mint én, úgyhogy még idegesebb lett, mint volt. Én gyorsan lemostam a félkész szememet és mosolyogva nyitottam ajtót a barátaimnak (és a 2 még idegennek).
-Nem úgy volt, hogy ott találkozunk?
- Hát eredetileg de, csak aztán így lett – közölt vigyorogva Zac
- Látom hoztatok ellátmányt is – néztem a sok üveg piára
- Még szép kislány! Ez a minimum. Beteszek valami zenét
Nagyon otthonosan mozgott már nálam, úgyhogy leült Paolo mellé a kanapéra és a laptopommal kezdett babrálni.
-Hé, srácok! Pamira miért nem jött?
- Uhh…basszus, elfelejtettünk szólni neki – csapott a homlokára Csucsu
- Na ne viccelj! Pont te? Mi történt hirtelen?
- Semmi csak… szóval délután felhívott a volt barátnőm, hogy szeretné újrakezdeni és jövő héten meglátogatna, hogy átbeszéljük a dolgokat
- Ez komoly? – kérdeztem döbbenten
- Igen. Iderepül Vietnamból – mondta büszkén
- Hát jól van, így legalább nem rondítasz bele Pami szerelmi életébe – mondtam nevetve
Gyorsan felhívtam, hogy változott a program és jöjjön át, ha van kedve, utána pedig idejét éreztem, hogy megismerjem 2 ismeretlen vendégem. Ben-ről kiderült, hogy Zac egyik legjobb haverja, Ana pedig az unokatesója. Kicsit csodálkoztam, hogy Reka és Refik is eljött, ők voltak ugyanis a török diákok, bár nem tudom, hogy hol hagyták 3. barátjukat…
Az üvegek gyorsan ürültek és a hangulat is egyre jobb lett, a mi nagyban köszönhető volt Zac zeneválasztásainak. Bár amennyi vodkát megivott már, csodálkoztam, hogy még eltalálja a billentyűket…
Bennem nem volt annyi alkohol, de így is hatalmas mosollyal az arcomon néztem körbe a barátimon. Paolo és Giorgia végre egymásra találtak, Reka és Refik is próbált vegyülni, Amy Ben-nel és Ana-val viháncolt, Zac pedig… Zac mi a fenét csinál?? Vigyorogva integet a laptopom kamerájába és nagyon magyaráz valamit.
-Zac te mi a frászt csinálsz? – kérdeztem a már felé futva, mert nagyon rossz előérzetem volt
- Hé kislány, nagyon dögös vagy ma este! Gyere ülj le mellém,éppen vámpíroddal beszélgetek – válaszolta keresztbeálló szemekkel

Zita és Giorgia esti szerelése