Egy újabb bloggal jelentkezem, ahol Robert kamaszkori napló bejegyzéseit olvashatjátok, legalábbis ahogyan én képzelem :) Nézzetek be, ha kiváncsiak vagytok!
www.roblapjai.blogspot.com
2010. szeptember 3., péntek
2010. augusztus 5., csütörtök
Önreklám
Egy kis önreklám következik:D
Már egy ideje megy az új blogom, aminek ugyan nem Rob a középpontja, de ő is fel fog bukkanni,nem is olyan sokára, más színészekkel, énekesekkel együtt! Ha gondoljátok nézzetek be:)
xx
www.abitoaroma.blogspot.com
Már egy ideje megy az új blogom, aminek ugyan nem Rob a középpontja, de ő is fel fog bukkanni,nem is olyan sokára, más színészekkel, énekesekkel együtt! Ha gondoljátok nézzetek be:)
xx
www.abitoaroma.blogspot.com
2010. július 28., szerda
Díjak **Frissítve**
Megint csak köszönöm Sabyna drágám:):*
Tegnap fedeztem fel Gicus16 blogját, amely Szerelem az ellenségbőlcímet viseli, én imádom,mindenkinek ajánlom: http://rebekakreidl.blogspot.com/
A másik ember pedig továbbra is Szasza :D
Sabyna, elkényeztetsz :D de nagyon szépen köszönöm
Szaszának és Klau-nak adnám tovább de rengetegen megérdemlik :)
Szabályok:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írnom kell magamról hét dolgot!
5. Tovább kell adnom a díjat másik hét blogtársamnak!
6. Be kell linkelnem Őket!
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról!
Köszönöm szépen Sabyna! :) Ha tudnék linkelni, megtenném :D http://rpattzfanfictions.blogspot.com/
A függetlenség napján születtem,amikor apa kint volt Amerikában. Kis koromban azt mondta,miattam van ott akkora banzáj. Csont nélkül elhittem:)
Fél évet Hollandiában éltem, imádtam és bármikor visszamennék.
Olaszul tanulok éppen...
Jövőre diplomázok és valahova külföldre szeretnék menni utána
Van egy kutyám, Hubci, aki egy padon alszik a párnákon, ha nem látjuk
Imádok írni és a kávét
Zenemániás vagyok
Azok a kedvenceim,akiket olvasok, mindannyian megérdemlik a díjat!
Tegnap fedeztem fel Gicus16 blogját, amely Szerelem az ellenségbőlcímet viseli, én imádom,mindenkinek ajánlom: http://rebekakreidl.blogspot.com/
A másik ember pedig továbbra is Szasza :D
Sabyna, elkényeztetsz :D de nagyon szépen köszönöm
Szaszának és Klau-nak adnám tovább de rengetegen megérdemlik :)
Szabályok:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írnom kell magamról hét dolgot!
5. Tovább kell adnom a díjat másik hét blogtársamnak!
6. Be kell linkelnem Őket!
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról!
Köszönöm szépen Sabyna! :) Ha tudnék linkelni, megtenném :D http://rpattzfanfictions.blogspot.com/
A függetlenség napján születtem,amikor apa kint volt Amerikában. Kis koromban azt mondta,miattam van ott akkora banzáj. Csont nélkül elhittem:)
Fél évet Hollandiában éltem, imádtam és bármikor visszamennék.
Olaszul tanulok éppen...
Jövőre diplomázok és valahova külföldre szeretnék menni utána
Van egy kutyám, Hubci, aki egy padon alszik a párnákon, ha nem látjuk
Imádok írni és a kávét
Zenemániás vagyok
Azok a kedvenceim,akiket olvasok, mindannyian megérdemlik a díjat!
2010. július 27., kedd
Új blog!
Ééééééés igen!
Elkészült az új blogom, felkerült az epilógus is, hogy kicsit többet tudjatok meg a sztoriról.Hamarosan jön az első rész, csak írok még néhányat, hogy bebiztosítsam magam:D
Íme a cím: www.abitoaroma.blogspot.com
xx
Elkészült az új blogom, felkerült az epilógus is, hogy kicsit többet tudjatok meg a sztoriról.Hamarosan jön az első rész, csak írok még néhányat, hogy bebiztosítsam magam:D
Íme a cím: www.abitoaroma.blogspot.com
xx
2010. július 24., szombat
Meglepetés :)
Semmi értelmeset nem tudok írni, csak azt, hogy Köszi:) és imádlak titeket!
-Siessetek már! Rég a templomban kéne lennünk! – kiabált fel Rob mérgesen, majd levágódott a fia mellé a kanapéra
- Ne sürgess – torkollta le Lily higgadtan, majd folytatta a „sminkelést”
Ma van Kristen esküvője, és Rob lesz a tanúja. 2 éve találkozott Ryan-nel, aki az egyik filmjének volt valami technikai munkatársa. Egészen aranyosak voltak együtt, bár szemmel látható, hogy nem a fiú hordja a nadrágot.
Az évek során egészen megkedveltem őt, főleg mivel a gyerekek oda voltak érte. Éppen ezért az esküvőn Oli fogja vinni nekik a gyűrűt, Lily pegig Kellan-ék kislányával és még valakivel együtt lesz a koszorús lány. Bizony, az örök nőcsábász is lehiggadt és elvette AnnaLynne-t. 1kislányuk született, de szegény lány végig veszélyeztetett terhes volt, mert alig hízott néhány kilót. Éppen ezért a széltől is óvták Holly-t, de mindketten nagyon jó szülők voltak.
Robert-tel az elmúlt 7 évben volt egy nagyon mélypont a házasságunkban, az én hibámból. Amikor Anne, a főnököm elment szülni, én vettem át az egész céget és jó formán éjjel-nappal dolgoztam. Sokszor éjszaka mentem haza, amiért elképesztő lelkiismeret furdalást éreztem, viszont rengeteg munkám volt és igazából élveztem is.
Minden egy szerdai napon kezdődött, amikor egy újabb hosszú éjszaka elé nézve, pizzát rendeltem az irodába. Már ismertem a futár srácot, úgyhogy mindig beszélgettünk mielőtt elment volna. Rob-bal kicsit eltávolodtunk, mert nem volt időnk egymásra, ez a srác pedig látványosan flörtölt velem, ami akkor nagyon jól esett és egy gyengébb pillanatomban elcsábultam.
Csókolóztunk. Vadul és szenvedélyesen, de más nem történt. Nem mondanám, hogy hamar, de észbe kaptam és leállítottam, de ez már semmin nem változtatott. Kipateroltam az irodából és lerogytam a székemre. Először csak üres szemekkel meredtem magam elé, majd sírni kezdtem. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább, ezért hazamentem és bebújtam Rob mellé az ágyba, aki már nagyban aludt.
Nem tudtam és nem is akartam elmondani neki, ami történt. Tükörbe és a szemébe persze nem tudtam nézni, ezért reggel már korán felkeltem és a gyerekeket is elkészítettem oviba és iskolába. Lily kérdezte, hogy mi a baj, mondván, hogy az apján is látja, hogy nincs valami rendben.
- Nem beszélgetünk mostanában annyit és ezért szomorúak vagyunk
- De miért nem? Ha 10 perccel később indulunk ma, akkor is beérünk és ő is felébred – mutatott rá a kislányom
- Majd megoldjuk. Ne aggódj – zártam le a témát, majd leparkoltam a suli előtt és bekísértem
Az irodában újra rám törtek az előző este történtek, de nem foglalkozhattam ezzel, mert úsztam a munkában. 5 esküvőm futott szinkronban, azt se tudtam hol áll a fejem. Rob ilyen körülmények között hívott fel, aminek nyilván megint veszekedés és „minden fontosabb nálam”-féle puffogás lett a vége. Ahogy kezdett besötétedni, mindenki hazaszállingózott, csak én görnyedtem egyedül az asztalom felett ülésrendeket böngészve és mandulákat csomagolva. 8 óra lehetett, amikor valaki kopogott az ajtón. Nagyot nyújtózva eltipegtem arra, de az üvegen keresztül már messziről láttam, hogy Henry, a futár az.
-Mit keresel te itt?
- Gondoltam megbeszélhetnénk a tegnapit. Bemehetek? – kérdezte, majd választ se várva megkerült és besétált
- Figyelj tegnap már mondtam, hogy… szóval hogy hiba volt ez az egész. Ki voltam borulva. Ennyi
- És már nem vagy? – állt fel és a derekamra tette a kezét
- Hagyd ezt abba – állítottam meg a mellkasánál, de késő volt
Az ajtó hangosan kicsapódott és a nagyon dühös Rob trappolt be rajta.
- Vedd le a kezed a feleségemről és takarodj innen- ordította és kilökdöste Henry-t az ajtón
A szeme szikrákat szórt, amikor rám nézett én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna.
- Én… sajnálom – nyögtem ki
- Ennyi? Megcsalsz, nekem és a gyerekeidnek is hazudsz és te csak sajnálod? – üvöltötte magából kikélve, majd belerúgott a görgős székbe
- Ha kicsit lehiggadnál, elmondanám, hogy mi történt
- Hihetetlen, hogy még most is kioktatsz – horkantott fel
- Nem csaltalak meg. Soha nem tenném, mert szeretlek. Csak annyira rossz most minden. Ő pedig tette nekem a szépet és… hülye voltam. De csak 1 csók volt. Tegnap. Semmi több – fejeztem be halkan, majd kicsit közelebb léptem
- Meg kell tudnunk oldani ezt az egészet. Nem tudnál szabadságra jönni?
- Tudod, hogy nem. 5 hét mire lemennek a mostani esküvők
- És nem tudsz valakit beszervezni magad helyett? Nem igaz, hogy mindent neked kell csinálni – méltatlankodott, teljesen jogosan
Olyan ember voltam, aki csak a saját munkájában bízott, mindent egyedül akart megcsinálni, hogy tökéletes legyen.
- Majd… majd kitalálok valamit – ködösítettem
- Nem, ez nem elég mert semmi nem lesz belőle. Holnap elutazunk valahova, mi ketten. Kristen-ék úgy is itt forgatnak, majd vigyáznak a srácokra
- De..én…
- Nincs de. Ha én megoldom, akkor te is. Viszont ha nem, akkor nem is érdekel téged ez az egész – adta meg a kegyelemdöfést
- Hogy mondhatsz ilyet? Persze, hogy érdekel és én is meg akarom oldani
- Jó. Akkor gyere, menjünk haza – húzta egy nagyon halvány mosolyra a száját, majd megfogta a táskám és a kabátom, hogy még csak véletlenül se tudjak ellenkezni
Idegesen pillantottam az asztalomon tornyosuló papír halomra, de végül igazat adtam Rob-nak, hagytam az egészet a francba és kimentem utána.
- Szeretlek – mondtam a kocsiban miután alig szóltunk egymáshoz
Nem mondott semmi, csak megfogta a kezem és belecsókolt a tenyerembe.
Ötletem sincs, hogy hogy csinálta, de másnapra minden el volt rendezve. Kristen reggel 8-kor már csöngetett, elvitte a srácokat, és a délutánra is szervezett programot, mi pedig szintén elindultunk, de nem tudtam hová.
Rob folyton titokzatoskodott és csak annyit mondott, hogy nem megyünk messzire. 2 óra múlva le is parkolt egy vidéki kis ház előtt, ami mint kiderült Kellan-ék hétvégi, „bujkálós” háza volt.
4 napig voltunk ott, sokat beszélgettünk és újra olyanok voltunk, mint a friss szerelmesek. Lopott csókok, pirulások és szeretkezések töltötték ki az utolsó 2 napunkat.
Lily minden nap felhívott minket és az öccsével egymás szavába vágva mesélték, hogy mi mindent csináltak aznap. Nagyon hálásak voltunk Kristen-nek.
A nagy kibékülésünknek más bizonyítéka is lett a fülig érő szánkon kívül. Nora most 3és fél éves, kiköpött apja, külsőre és belsőre is, Rob abszolút szerelme, de persze mindegyik gyerekéért odavan, a nagyszülőkkel együtt.
Szóval most éppen „Kristen néni” esküvőjére megyünk, habos babos ruhában, a kicsik angyalnak öltözve, míg a srácok a macsó vonalat képviselték. Oli haja pont úgy állt, mint az apjáé, egyik helyesebb volt a másiknál és a lányok már most imádták. Holly-val az élen.
Olyanok voltunk, mint a Mézga-család, de nagy nehezen sikerült elindulni, minden plüss nyúl, kistáska benn volt az autóban, az összes gyerekkel együtt. A templom környékén már hemzsegtek a fotósok és a vendégek is, mi pedig megpróbáltunk elvegyülni, ami 3, 3 irányba szaladó rosszcsonttal viszonylag nehéz. Oli azonnal kiszúrta Jackson-t és a szokásos pacsi-sorozatot csinálták, Lily Ashley-vel csacsogott, míg Kellan azonnal Nora-t pörgette a levegőben. Robert-tel összemosolyogtunk, majd ölelkezve elindultunk a többiek felé. Nem sokára elindult a tömeg befelé, mivel megállt egy gyönyörűen díszített hófehér autó.
Mivel az összes gyerekemre szükségük volt, Jackson-nal és a többiekkel mentem be, míg Rob kinyitotta a kocsi ajtaját. Csak egy pillantást vetettem Kristen-re, de nagyon szép volt és elképesztően boldog.
Kinőtte az igénytelen és flegma korszakát, profi és nagyon keresett színésznő volt. Egyedül az állandó figyelemmel nem tudott megbarátkozni, de majd Ryan segít neki. Ahogy én is tettem Rob-bal.
Az a bizonyos hétvégi ház :P
Utólag egy kép Ryan-ről :)
-Siessetek már! Rég a templomban kéne lennünk! – kiabált fel Rob mérgesen, majd levágódott a fia mellé a kanapéra
- Ne sürgess – torkollta le Lily higgadtan, majd folytatta a „sminkelést”
Ma van Kristen esküvője, és Rob lesz a tanúja. 2 éve találkozott Ryan-nel, aki az egyik filmjének volt valami technikai munkatársa. Egészen aranyosak voltak együtt, bár szemmel látható, hogy nem a fiú hordja a nadrágot.
Az évek során egészen megkedveltem őt, főleg mivel a gyerekek oda voltak érte. Éppen ezért az esküvőn Oli fogja vinni nekik a gyűrűt, Lily pegig Kellan-ék kislányával és még valakivel együtt lesz a koszorús lány. Bizony, az örök nőcsábász is lehiggadt és elvette AnnaLynne-t. 1kislányuk született, de szegény lány végig veszélyeztetett terhes volt, mert alig hízott néhány kilót. Éppen ezért a széltől is óvták Holly-t, de mindketten nagyon jó szülők voltak.
Robert-tel az elmúlt 7 évben volt egy nagyon mélypont a házasságunkban, az én hibámból. Amikor Anne, a főnököm elment szülni, én vettem át az egész céget és jó formán éjjel-nappal dolgoztam. Sokszor éjszaka mentem haza, amiért elképesztő lelkiismeret furdalást éreztem, viszont rengeteg munkám volt és igazából élveztem is.
Minden egy szerdai napon kezdődött, amikor egy újabb hosszú éjszaka elé nézve, pizzát rendeltem az irodába. Már ismertem a futár srácot, úgyhogy mindig beszélgettünk mielőtt elment volna. Rob-bal kicsit eltávolodtunk, mert nem volt időnk egymásra, ez a srác pedig látványosan flörtölt velem, ami akkor nagyon jól esett és egy gyengébb pillanatomban elcsábultam.
Csókolóztunk. Vadul és szenvedélyesen, de más nem történt. Nem mondanám, hogy hamar, de észbe kaptam és leállítottam, de ez már semmin nem változtatott. Kipateroltam az irodából és lerogytam a székemre. Először csak üres szemekkel meredtem magam elé, majd sírni kezdtem. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább, ezért hazamentem és bebújtam Rob mellé az ágyba, aki már nagyban aludt.
Nem tudtam és nem is akartam elmondani neki, ami történt. Tükörbe és a szemébe persze nem tudtam nézni, ezért reggel már korán felkeltem és a gyerekeket is elkészítettem oviba és iskolába. Lily kérdezte, hogy mi a baj, mondván, hogy az apján is látja, hogy nincs valami rendben.
- Nem beszélgetünk mostanában annyit és ezért szomorúak vagyunk
- De miért nem? Ha 10 perccel később indulunk ma, akkor is beérünk és ő is felébred – mutatott rá a kislányom
- Majd megoldjuk. Ne aggódj – zártam le a témát, majd leparkoltam a suli előtt és bekísértem
Az irodában újra rám törtek az előző este történtek, de nem foglalkozhattam ezzel, mert úsztam a munkában. 5 esküvőm futott szinkronban, azt se tudtam hol áll a fejem. Rob ilyen körülmények között hívott fel, aminek nyilván megint veszekedés és „minden fontosabb nálam”-féle puffogás lett a vége. Ahogy kezdett besötétedni, mindenki hazaszállingózott, csak én görnyedtem egyedül az asztalom felett ülésrendeket böngészve és mandulákat csomagolva. 8 óra lehetett, amikor valaki kopogott az ajtón. Nagyot nyújtózva eltipegtem arra, de az üvegen keresztül már messziről láttam, hogy Henry, a futár az.
-Mit keresel te itt?
- Gondoltam megbeszélhetnénk a tegnapit. Bemehetek? – kérdezte, majd választ se várva megkerült és besétált
- Figyelj tegnap már mondtam, hogy… szóval hogy hiba volt ez az egész. Ki voltam borulva. Ennyi
- És már nem vagy? – állt fel és a derekamra tette a kezét
- Hagyd ezt abba – állítottam meg a mellkasánál, de késő volt
Az ajtó hangosan kicsapódott és a nagyon dühös Rob trappolt be rajta.
- Vedd le a kezed a feleségemről és takarodj innen- ordította és kilökdöste Henry-t az ajtón
A szeme szikrákat szórt, amikor rám nézett én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna.
- Én… sajnálom – nyögtem ki
- Ennyi? Megcsalsz, nekem és a gyerekeidnek is hazudsz és te csak sajnálod? – üvöltötte magából kikélve, majd belerúgott a görgős székbe
- Ha kicsit lehiggadnál, elmondanám, hogy mi történt
- Hihetetlen, hogy még most is kioktatsz – horkantott fel
- Nem csaltalak meg. Soha nem tenném, mert szeretlek. Csak annyira rossz most minden. Ő pedig tette nekem a szépet és… hülye voltam. De csak 1 csók volt. Tegnap. Semmi több – fejeztem be halkan, majd kicsit közelebb léptem
- Meg kell tudnunk oldani ezt az egészet. Nem tudnál szabadságra jönni?
- Tudod, hogy nem. 5 hét mire lemennek a mostani esküvők
- És nem tudsz valakit beszervezni magad helyett? Nem igaz, hogy mindent neked kell csinálni – méltatlankodott, teljesen jogosan
Olyan ember voltam, aki csak a saját munkájában bízott, mindent egyedül akart megcsinálni, hogy tökéletes legyen.
- Majd… majd kitalálok valamit – ködösítettem
- Nem, ez nem elég mert semmi nem lesz belőle. Holnap elutazunk valahova, mi ketten. Kristen-ék úgy is itt forgatnak, majd vigyáznak a srácokra
- De..én…
- Nincs de. Ha én megoldom, akkor te is. Viszont ha nem, akkor nem is érdekel téged ez az egész – adta meg a kegyelemdöfést
- Hogy mondhatsz ilyet? Persze, hogy érdekel és én is meg akarom oldani
- Jó. Akkor gyere, menjünk haza – húzta egy nagyon halvány mosolyra a száját, majd megfogta a táskám és a kabátom, hogy még csak véletlenül se tudjak ellenkezni
Idegesen pillantottam az asztalomon tornyosuló papír halomra, de végül igazat adtam Rob-nak, hagytam az egészet a francba és kimentem utána.
- Szeretlek – mondtam a kocsiban miután alig szóltunk egymáshoz
Nem mondott semmi, csak megfogta a kezem és belecsókolt a tenyerembe.
Ötletem sincs, hogy hogy csinálta, de másnapra minden el volt rendezve. Kristen reggel 8-kor már csöngetett, elvitte a srácokat, és a délutánra is szervezett programot, mi pedig szintén elindultunk, de nem tudtam hová.
Rob folyton titokzatoskodott és csak annyit mondott, hogy nem megyünk messzire. 2 óra múlva le is parkolt egy vidéki kis ház előtt, ami mint kiderült Kellan-ék hétvégi, „bujkálós” háza volt.
4 napig voltunk ott, sokat beszélgettünk és újra olyanok voltunk, mint a friss szerelmesek. Lopott csókok, pirulások és szeretkezések töltötték ki az utolsó 2 napunkat.
Lily minden nap felhívott minket és az öccsével egymás szavába vágva mesélték, hogy mi mindent csináltak aznap. Nagyon hálásak voltunk Kristen-nek.
A nagy kibékülésünknek más bizonyítéka is lett a fülig érő szánkon kívül. Nora most 3és fél éves, kiköpött apja, külsőre és belsőre is, Rob abszolút szerelme, de persze mindegyik gyerekéért odavan, a nagyszülőkkel együtt.
Szóval most éppen „Kristen néni” esküvőjére megyünk, habos babos ruhában, a kicsik angyalnak öltözve, míg a srácok a macsó vonalat képviselték. Oli haja pont úgy állt, mint az apjáé, egyik helyesebb volt a másiknál és a lányok már most imádták. Holly-val az élen.
Olyanok voltunk, mint a Mézga-család, de nagy nehezen sikerült elindulni, minden plüss nyúl, kistáska benn volt az autóban, az összes gyerekkel együtt. A templom környékén már hemzsegtek a fotósok és a vendégek is, mi pedig megpróbáltunk elvegyülni, ami 3, 3 irányba szaladó rosszcsonttal viszonylag nehéz. Oli azonnal kiszúrta Jackson-t és a szokásos pacsi-sorozatot csinálták, Lily Ashley-vel csacsogott, míg Kellan azonnal Nora-t pörgette a levegőben. Robert-tel összemosolyogtunk, majd ölelkezve elindultunk a többiek felé. Nem sokára elindult a tömeg befelé, mivel megállt egy gyönyörűen díszített hófehér autó.
Mivel az összes gyerekemre szükségük volt, Jackson-nal és a többiekkel mentem be, míg Rob kinyitotta a kocsi ajtaját. Csak egy pillantást vetettem Kristen-re, de nagyon szép volt és elképesztően boldog.
Kinőtte az igénytelen és flegma korszakát, profi és nagyon keresett színésznő volt. Egyedül az állandó figyelemmel nem tudott megbarátkozni, de majd Ryan segít neki. Ahogy én is tettem Rob-bal.
Az a bizonyos hétvégi ház :P
Utólag egy kép Ryan-ről :)
2010. július 21., szerda
Meglepetés
Igazából nem gondoltam volna, hogy a sztori vége után is élni fog a blog, gyarapszik a rendszeres olvasók és a látogatók száma is:) nagyonnagyon jól esik, és mivel imádlak titeket, 100.000 főnél lesz egy kis meglepetésem Nektek!
2010. június 13., vasárnap
Oliver Paul Pattinson
Hát ennyi volt lányok, megérkezett az utolsó fejezet is. Amikor el kezdtem írni a történetet, kb. 20 részt akartam írni, azokat is csak a magam szórakoztatására. Ehhez képest 85 fejezet lett, és 78 rendszeres és ki tudja hány szállingózó olvasója a blognak, aminek elképesztően örülök. Ahogy feltettem 1-1 részt, fél óránként felnéztem, hogy lássam a kommenteket. :D Nagyon érdekelt és még mindig érdekel a véleményetek, úgyhogy ne fukarkodjatok! ez az utolsó rész, úgyhogy, aki csak egy részt is olvasott, azt nagyon szépen kérem, írjon pár szót :)
Írtam, hogy lesz másik blogom, erről majd később írni fogok itt.
L
85. rész
Rob-bal úgy döntöttünk, hogy a bölcsit kihagyjuk, de oviba mindenképpen beíratjuk Lily-t. Rém izgatott volt az első napja előtt, 10-szer pakolt ki-be a kis táskájába.
- Mami szerinted lesz ott színes ceruza vagy elvigyem a sajátom?
- Biztos lesz, de elviheted, ha szeretnéd
Visszarohant a szobájába és folytatta a pakolászást, amit még este sem akart befejezni, amikor bementem, hogy lefektessem.
- Kész van már a táskád kiscsillag, gyere, feküdj le
- Itthon van a papa? – kérdezte álmosan pislogva
- Nincs, de reggel együtt viszünk majd az oviba
- Rendben. Szeretlek mami – csimpaszkodott a nyakamba
- Én is téged kicsim. Mit szólnál, ha lenne egy kistestvéred?
- Ideköltözhet Joey? – nézett rám csodálkozva
- Jajj, dehogyis. Joey-nak is van anyukája – nevettem el magam
- Hát, ha aranyos lenne, akkor örülnék
- Biztos olyan édes lenne, mint te – pusziltam meg a homlokát
- Akkor rendben. Holnap meg is érkezik?
- Örülnél neki?
- Igen, mert akkor ő is jöhetne velünk
- Hát holnap még nem, ez kicsit több idő, de megmondom a papának, hogy ennyire várod
- Ő biztos elintézi
Mosolyogva néztem, ahogy koncentrál pár pillanatig, majd lassan lehunyja a szemét és elmerül az álmaiban.
Rob éjfél körül ért haza, és mivel még ébren voltam elmondtam neki, hogy „megkaptuk Lily áldását”, sőt még örült is neki, velünk együtt…
Reggel a kislányunk ébresztett minket, mivel annyira izgatott volt, hogy nem bírt aludni. Felugrott az ágyunkra és addig nyüstölte először Rob-ot majd engem, míg reggel fél 7-kor felkeltünk és reggelit készítettünk.
- Izgulsz, kicsim? – kérdezte tőle Rob a kocsiban
- Csak egy picit
- Biztos nagyon élvezni fogod – simogattam meg az arcát
Leparkoltunk az ovi előtt, majd megfogtuk Lily kezét és besétáltunk. Ahogy közeledtünk az ajtóhoz, egyre kisebbeket lépett és próbált mögém bújni.
- Ne félj kicsim, gyere menjünk. A többi kisgyerek már biztos benn van
- Nem szeretnénk bemenni – suttogta a nyakamba csimpaszkodva
Rob úgy ahogy megértette, amit mondott és az arcát látva azonnal kitalált valamit, majd rám kacsintott és bement.
- Hova lett a papa? – nézett körül riadtan
- Szerintem bement játszani
- Visszadobnád a labdát, kicsim? – szólt ki Rob az ovi udvaráról egy gyerekkel a nyakában
Lily tágra nyílt szemekkel nézte az apját, majd félénken felvette a labdát és odacsámpázott hozzájuk. Tudtuk, hogy innentől már nyert ügyünk van, Rob letette a nyakában lévő kissrácot, aki azonnal el kezdett játszani Lily-vel.
- Mi most elmegyünk akkor, jó kismacska? – becézgette az apja
- Rendben, de majd jöttök értem, ugye?
- Persze, hogy jövünk. Gondolod itt hagyunk? – nevettem el magam
- Hát, ha intézitek a kistesómat, akkor lehet, hogy sok dolgotok lesz
Döbbenten néztünk egymásra, majd kitört belőlünk a nevetést.
- Nem lesz sok dolgunk, ne aggódj. 3-kor itt várunk a kapuban – mondtam még mindig nevetgélve, majd adtunk neki 1-1 puszit
Integetett nekünk egy utolsót, majd megfogta az óvónő kezét és bement vele.
- Félelmetes kislány – mondta büszkén Rob
- Volt honnan örökölnie
- Mit szólnál, ha hazamennénk még meló előtt?
- Ezt hogy érted? – vontam fel a szemöldököm
Pimaszul rám mosolygott, majd kihasználva a piros lámpát áthajolt hozzám és úgy csókolt, hogy azt hittem az ülésbe olvadok.
- Meggyőztél – nyögtem szaporákat pislogva
Egész út alatt zavarba ejtően simogatott és puszilgatott, de engem sem kellett félteni. Alig állt meg a kocsi, máris kiugrottunk és kézen fogva rohantunk a házba, mintha legalábbis tilosban járnánk és minél előbb végezni akarnánk. A szenvedély a házban sem csökkent, sőt…
Annyira belefeledkeztünk a másikba, hogy Rob nem ment el dolgozni, és majdnem az oviból is elkéstünk… Sietve kapkodtuk magunkra a ruhákat, majd padlógázzal mentünk Lily-ért.
Kiderült, hogy egyáltalán nem késtünk el, még javában játszott az udvaron egy másik kislánnyal és annak ellenére, hogy láthatóan élvezte, amikor meglátott minket, azonnal hozzánk rohant.
- Mi újság kiscsillag? Jó volt az első napod? – kérdezet Rob felemelve őt
- Igen, nagyon. Bár az egyik gyereknek az anyukája elég fura volt velem – motyogta az apja ingjének gombját piszkálgatva
- Ezt hogy érted?
- Tudta, hogy ki vagy és sikítozni kezdett
- Jajj – csak ennyit tudott kinyögni, úgyhogy inkább én mondtam el neki
- Tudod kicsim, a papa sokat szerepel filmekben, mert színész. Nyilván az az anyuka is látta már valahol és szereti őt
- De én még nem láttalak a tv-ben
- Gondoltuk, hogy majd csak ha nagyobb leszel
- Már nagy vagyok – mondta durcásan
- Rendben, ha akarod ma megnézzük az egyik filmjét – adtam be a derekam, mire Rob fájdalmasan felnyögött
Utálta, ha az ő filmje ment otthon, sőt azt se szerette, ha moziban néztem meg a barátnőimmel. Viszont Lily-nek nem tudott nem-et mondani, amit sokszor ki is használt…
Ahogy szép lassan átálltunk az ovis időbeosztásra, kezdtem unatkozni otthon, mivel miután elvittem Lily-t oviba, hazamentem, ebédet főztem és rendet raktam, de még mindig csak dél volt. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy visszamegyek dolgozni, igaz csak 4 órában, de ez így volt tökéletes. Meló után mentem a kicsiért, utána otthon játszottunk és vacsorát főztünk Rob-nak.
- Mami?
- Igen kicsim?
- Mi van a tesómmal? Jön már? – kíváncsiskodott Lily
- Hát, lehet – feleltem bizonytalanul, mert tény, hogy éreztem valamit, de még nem voltam biztos benne
- Miért? Messziről jön?
- Nem jön messziről, tudod lehet, hogy itt van a hasamban
Hatalmas nyílt szemekkel nézett rám majd a hasamra, és láttam rajta, hogy totálisan össze van zavarodva.
- Az meg hogy lehet?
- Te is itt voltál ám
- És hogy jöttem ki?
- Hát az elég bonyolult, majd egyszer elmondom – már rég megbántam, hogy bele kezdtem ebbe a témába..
- De hogyhogy nem tudod, hogy van-e benn valaki vagy nincs?
- Mert még nagyon pici és nem érzem
- Mikor fogod? – tette fel az ezredik kérdést
- Pár hét múlva, de legyen elég ennyi, jó kicsim? Gyere, folytassuk a főzést
Hétfő reggel épp az oviba készültünk, amikor hányingerem lett, úgyhogy ott hagytam az ajtóban ácsorgó Lily-t és beszaladtam a mosdóba. Szegény eléggé megijedt, de egy szót sem szólt, csak türelmesen várt.
Este a fürdőből kijövet láttam, hogy Rob és Lily az ágyunkban fekszenek, és nagyon sutyorognak valamin.
- Mi ez a susmus?
- Semmi – pattant fel a kislányunk és huncut mosollyal kiszaladt
Bebújtam az ágyba és Rob-ra függesztettem a szemem.
- Hiába nézel így, nem mondom el. Ígéretet tettem
- Rendben, akkor jó éjt – mondtam durcásan és lekapcsoltam a kislámpát
Fél perc se telt belé és éreztem, hogy hátulról átölel, majd a hasamra teszi a kezét. Nem szólt egy szót sem, csak puszilgatni kezdte a nyakamat, majd szembefordított magával és mosolyogva megcsókolt.
Lily volt a legizgatottabb a kistesója miatt, ragaszkodott hozzá, hogy eljöhessen velünk ultrahangra, mert még mindig nem hitte el, hogy ő is ott volt benn.
- Le se tagadhatná, hogy a te lányod - mondtam Rob-nak nevetve
- Na hol van? – térdelt fel egy székre Lily, hogy közelebbről láthassa a monitort
- Engem ne kérdezz drágám, én téged se láttalak
A doki jobbnak látta, ha beszáll a dologba, úgyhogy mutogatni kezdte a kicsi testrészeit, teljesen feleslegesen.
- És ha jól látom, ezúttal egy kisfiú. Gratulálok
- Köszi doki – mondtam bárgyú mosollyal
Rob nagyon lányos apa volt, leste minden kívánságát és gondolatát, úgyhogy Lily is sokszor felé húzott, amiért néha féltékeny is voltam rá… Éppen ezért duplán örültem egy fiúnak, bármennyire is butaság volt.
Már rutinosabb voltam a terhességem alatt, éppen ezért jobban is viseltem. Átalakítottuk a vendégszobát gyerekszobának és közben neveken gondolkoztunk.
- Mit szólsz a Jake-hez?
- Hát… - húztam a szám
- Brian? William? John?
- Ezeket csak viccből mondod, ugye?
- Igen, persze – felelte morcosan
- Jól van na, bocsi. Csak nagyon fáj a bokám és nyűgös vagyok
- Gyere, üljünk le. Megmasszírozom a lábad
Az egész estét kettesben töltöttük, miután lefektettük Lily-t, és végül megegyeztünk a névben is.
Ő is hamarabb jött, mint ahogy ki voltam írva, az egész család elég öntörvényű volt… Szeptember 7-én, elég hosszú vajúdás után megszületett Oliver Paul Pattinson, szőke hajjal és kék szemekkel.
Lily először csak furcsán méregette és naphosszat durcázott, mondván hogy mindig csak Oli-val foglalkozunk, de ettől függetlenül nagyon is kíváncsi volt rá. Egyszer láttuk, hogy este átment hozzá, amikor azt hitte már alszunk és beszélgetni, játszani kezdett vele.
Rob átölelt az ajtóban állva és a fülembe súgta a legszebb 2 szót, amit egy férj és apa mondhat:
- Szeretlek Titeket
Írtam, hogy lesz másik blogom, erről majd később írni fogok itt.
L
85. rész
Rob-bal úgy döntöttünk, hogy a bölcsit kihagyjuk, de oviba mindenképpen beíratjuk Lily-t. Rém izgatott volt az első napja előtt, 10-szer pakolt ki-be a kis táskájába.
- Mami szerinted lesz ott színes ceruza vagy elvigyem a sajátom?
- Biztos lesz, de elviheted, ha szeretnéd
Visszarohant a szobájába és folytatta a pakolászást, amit még este sem akart befejezni, amikor bementem, hogy lefektessem.
- Kész van már a táskád kiscsillag, gyere, feküdj le
- Itthon van a papa? – kérdezte álmosan pislogva
- Nincs, de reggel együtt viszünk majd az oviba
- Rendben. Szeretlek mami – csimpaszkodott a nyakamba
- Én is téged kicsim. Mit szólnál, ha lenne egy kistestvéred?
- Ideköltözhet Joey? – nézett rám csodálkozva
- Jajj, dehogyis. Joey-nak is van anyukája – nevettem el magam
- Hát, ha aranyos lenne, akkor örülnék
- Biztos olyan édes lenne, mint te – pusziltam meg a homlokát
- Akkor rendben. Holnap meg is érkezik?
- Örülnél neki?
- Igen, mert akkor ő is jöhetne velünk
- Hát holnap még nem, ez kicsit több idő, de megmondom a papának, hogy ennyire várod
- Ő biztos elintézi
Mosolyogva néztem, ahogy koncentrál pár pillanatig, majd lassan lehunyja a szemét és elmerül az álmaiban.
Rob éjfél körül ért haza, és mivel még ébren voltam elmondtam neki, hogy „megkaptuk Lily áldását”, sőt még örült is neki, velünk együtt…
Reggel a kislányunk ébresztett minket, mivel annyira izgatott volt, hogy nem bírt aludni. Felugrott az ágyunkra és addig nyüstölte először Rob-ot majd engem, míg reggel fél 7-kor felkeltünk és reggelit készítettünk.
- Izgulsz, kicsim? – kérdezte tőle Rob a kocsiban
- Csak egy picit
- Biztos nagyon élvezni fogod – simogattam meg az arcát
Leparkoltunk az ovi előtt, majd megfogtuk Lily kezét és besétáltunk. Ahogy közeledtünk az ajtóhoz, egyre kisebbeket lépett és próbált mögém bújni.
- Ne félj kicsim, gyere menjünk. A többi kisgyerek már biztos benn van
- Nem szeretnénk bemenni – suttogta a nyakamba csimpaszkodva
Rob úgy ahogy megértette, amit mondott és az arcát látva azonnal kitalált valamit, majd rám kacsintott és bement.
- Hova lett a papa? – nézett körül riadtan
- Szerintem bement játszani
- Visszadobnád a labdát, kicsim? – szólt ki Rob az ovi udvaráról egy gyerekkel a nyakában
Lily tágra nyílt szemekkel nézte az apját, majd félénken felvette a labdát és odacsámpázott hozzájuk. Tudtuk, hogy innentől már nyert ügyünk van, Rob letette a nyakában lévő kissrácot, aki azonnal el kezdett játszani Lily-vel.
- Mi most elmegyünk akkor, jó kismacska? – becézgette az apja
- Rendben, de majd jöttök értem, ugye?
- Persze, hogy jövünk. Gondolod itt hagyunk? – nevettem el magam
- Hát, ha intézitek a kistesómat, akkor lehet, hogy sok dolgotok lesz
Döbbenten néztünk egymásra, majd kitört belőlünk a nevetést.
- Nem lesz sok dolgunk, ne aggódj. 3-kor itt várunk a kapuban – mondtam még mindig nevetgélve, majd adtunk neki 1-1 puszit
Integetett nekünk egy utolsót, majd megfogta az óvónő kezét és bement vele.
- Félelmetes kislány – mondta büszkén Rob
- Volt honnan örökölnie
- Mit szólnál, ha hazamennénk még meló előtt?
- Ezt hogy érted? – vontam fel a szemöldököm
Pimaszul rám mosolygott, majd kihasználva a piros lámpát áthajolt hozzám és úgy csókolt, hogy azt hittem az ülésbe olvadok.
- Meggyőztél – nyögtem szaporákat pislogva
Egész út alatt zavarba ejtően simogatott és puszilgatott, de engem sem kellett félteni. Alig állt meg a kocsi, máris kiugrottunk és kézen fogva rohantunk a házba, mintha legalábbis tilosban járnánk és minél előbb végezni akarnánk. A szenvedély a házban sem csökkent, sőt…
Annyira belefeledkeztünk a másikba, hogy Rob nem ment el dolgozni, és majdnem az oviból is elkéstünk… Sietve kapkodtuk magunkra a ruhákat, majd padlógázzal mentünk Lily-ért.
Kiderült, hogy egyáltalán nem késtünk el, még javában játszott az udvaron egy másik kislánnyal és annak ellenére, hogy láthatóan élvezte, amikor meglátott minket, azonnal hozzánk rohant.
- Mi újság kiscsillag? Jó volt az első napod? – kérdezet Rob felemelve őt
- Igen, nagyon. Bár az egyik gyereknek az anyukája elég fura volt velem – motyogta az apja ingjének gombját piszkálgatva
- Ezt hogy érted?
- Tudta, hogy ki vagy és sikítozni kezdett
- Jajj – csak ennyit tudott kinyögni, úgyhogy inkább én mondtam el neki
- Tudod kicsim, a papa sokat szerepel filmekben, mert színész. Nyilván az az anyuka is látta már valahol és szereti őt
- De én még nem láttalak a tv-ben
- Gondoltuk, hogy majd csak ha nagyobb leszel
- Már nagy vagyok – mondta durcásan
- Rendben, ha akarod ma megnézzük az egyik filmjét – adtam be a derekam, mire Rob fájdalmasan felnyögött
Utálta, ha az ő filmje ment otthon, sőt azt se szerette, ha moziban néztem meg a barátnőimmel. Viszont Lily-nek nem tudott nem-et mondani, amit sokszor ki is használt…
Ahogy szép lassan átálltunk az ovis időbeosztásra, kezdtem unatkozni otthon, mivel miután elvittem Lily-t oviba, hazamentem, ebédet főztem és rendet raktam, de még mindig csak dél volt. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy visszamegyek dolgozni, igaz csak 4 órában, de ez így volt tökéletes. Meló után mentem a kicsiért, utána otthon játszottunk és vacsorát főztünk Rob-nak.
- Mami?
- Igen kicsim?
- Mi van a tesómmal? Jön már? – kíváncsiskodott Lily
- Hát, lehet – feleltem bizonytalanul, mert tény, hogy éreztem valamit, de még nem voltam biztos benne
- Miért? Messziről jön?
- Nem jön messziről, tudod lehet, hogy itt van a hasamban
Hatalmas nyílt szemekkel nézett rám majd a hasamra, és láttam rajta, hogy totálisan össze van zavarodva.
- Az meg hogy lehet?
- Te is itt voltál ám
- És hogy jöttem ki?
- Hát az elég bonyolult, majd egyszer elmondom – már rég megbántam, hogy bele kezdtem ebbe a témába..
- De hogyhogy nem tudod, hogy van-e benn valaki vagy nincs?
- Mert még nagyon pici és nem érzem
- Mikor fogod? – tette fel az ezredik kérdést
- Pár hét múlva, de legyen elég ennyi, jó kicsim? Gyere, folytassuk a főzést
Hétfő reggel épp az oviba készültünk, amikor hányingerem lett, úgyhogy ott hagytam az ajtóban ácsorgó Lily-t és beszaladtam a mosdóba. Szegény eléggé megijedt, de egy szót sem szólt, csak türelmesen várt.
Este a fürdőből kijövet láttam, hogy Rob és Lily az ágyunkban fekszenek, és nagyon sutyorognak valamin.
- Mi ez a susmus?
- Semmi – pattant fel a kislányunk és huncut mosollyal kiszaladt
Bebújtam az ágyba és Rob-ra függesztettem a szemem.
- Hiába nézel így, nem mondom el. Ígéretet tettem
- Rendben, akkor jó éjt – mondtam durcásan és lekapcsoltam a kislámpát
Fél perc se telt belé és éreztem, hogy hátulról átölel, majd a hasamra teszi a kezét. Nem szólt egy szót sem, csak puszilgatni kezdte a nyakamat, majd szembefordított magával és mosolyogva megcsókolt.
Lily volt a legizgatottabb a kistesója miatt, ragaszkodott hozzá, hogy eljöhessen velünk ultrahangra, mert még mindig nem hitte el, hogy ő is ott volt benn.
- Le se tagadhatná, hogy a te lányod - mondtam Rob-nak nevetve
- Na hol van? – térdelt fel egy székre Lily, hogy közelebbről láthassa a monitort
- Engem ne kérdezz drágám, én téged se láttalak
A doki jobbnak látta, ha beszáll a dologba, úgyhogy mutogatni kezdte a kicsi testrészeit, teljesen feleslegesen.
- És ha jól látom, ezúttal egy kisfiú. Gratulálok
- Köszi doki – mondtam bárgyú mosollyal
Rob nagyon lányos apa volt, leste minden kívánságát és gondolatát, úgyhogy Lily is sokszor felé húzott, amiért néha féltékeny is voltam rá… Éppen ezért duplán örültem egy fiúnak, bármennyire is butaság volt.
Már rutinosabb voltam a terhességem alatt, éppen ezért jobban is viseltem. Átalakítottuk a vendégszobát gyerekszobának és közben neveken gondolkoztunk.
- Mit szólsz a Jake-hez?
- Hát… - húztam a szám
- Brian? William? John?
- Ezeket csak viccből mondod, ugye?
- Igen, persze – felelte morcosan
- Jól van na, bocsi. Csak nagyon fáj a bokám és nyűgös vagyok
- Gyere, üljünk le. Megmasszírozom a lábad
Az egész estét kettesben töltöttük, miután lefektettük Lily-t, és végül megegyeztünk a névben is.
Ő is hamarabb jött, mint ahogy ki voltam írva, az egész család elég öntörvényű volt… Szeptember 7-én, elég hosszú vajúdás után megszületett Oliver Paul Pattinson, szőke hajjal és kék szemekkel.
Lily először csak furcsán méregette és naphosszat durcázott, mondván hogy mindig csak Oli-val foglalkozunk, de ettől függetlenül nagyon is kíváncsi volt rá. Egyszer láttuk, hogy este átment hozzá, amikor azt hitte már alszunk és beszélgetni, játszani kezdett vele.
Rob átölelt az ajtóban állva és a fülembe súgta a legszebb 2 szót, amit egy férj és apa mondhat:
- Szeretlek Titeket
2010. június 7., hétfő
Lily Hannah Pattinson
Elképesztően jól esik, hogy ennyire fogjátok hiányolni a történetemet, ezért tettem fel ilyen hamar az utolsó előtti részt! Annyit elárulok, hogy majdnem biztosan lesz egy új blogom, de semmi köze nem lesz Rob-hoz ;) többet majd ha kialakul a dolog. (Ide fogom írni, ha elindul)
Nagyon várom a kommenteket!
xx
84. rész
3 évvel később
- Na hogy állsz annak a dilis nőnek az esküvőjével? - kérdezte egyik hétvégén Rob reggeli közben
- Hát miután lebeszéltem a mogyoróvajból készült tortáról, kitalálta, hogy a koszorúslányai sellő ruhában legyenek, mivel annyira szeret búvárkodni
- Olyan zöld farokkal, meg minden? – nevetett fel teli szájjal
- Bizony ám. De nem tudom ezt miért nekem mondja, ők tuti nem mennek bele, szóval nekem nem kell szerezni ilyen ruhákat. Na majd meglátjuk
- Tuti megoldod édes – hajolt át az asztal felett egy csókra
Olyan idilli volt az életünk, hogy az már fáj, viszont mi jól elvoltunk. Időnként elmentünk 1-1 díjátadóra, de egyébként próbáltuk kerülni a feltűnést, bár így is híre ment a mennyasszonyok között, hogy ki a férjem és gyanítom, hogy ezzel nem egy kuncsaftot „szereztem”.
Egyre többször szóba került köztünk a baba is, és mivel mindketten vágytunk rá, úgy voltunk vele, hogy jön, amikor szeretne. (Bőven volt alkalma dönteni a kis jövevénynek)
Én természetesen már 3 hét után kitaláltam, hogy terhes vagyok, mindenféle jelet véltem felfedezni magamon, de rövid úton kiderült, hogy csak bebeszéltem őket.
Túl voltunk a lökött nő esküvőjén is, szerencsére sellők nélkül, úgyhogy nekifogtam a következő megbízásnak. Teltek a napok, reggeltől estig melóztam és annak ellenére, hogy nagyon kimerültem, élveztem, hogy megszervezhetem valakinek élete legfontosabb napját. Sokszor össze is barátkoztam a mennyasszonnyal, ami még élvezetesebbé tette a munkámat.
Egyik hétvégén délig aludtam, majd farkaséhesen ébredtem fel. Rob a nappaliban gitározott és magamat is meglepve szidtam le, hogy nem csinált valami ebédet. Morcosan álldogáltam a hűtő előtt, majd kipakoltam mindent, amit megkívántam és összeütöttem valami elég bizarr dolgot…
Rob a hétvégéből tanulva hétfő reggel terített asztallal várt a konyhában, de amint megkóstoltam az áfonyás-lekváros palacsintát, rohantam is a mosdóba.
- Jól vagy drágám? – kérdezte Rob aggódva az ajtó túl oldaláról
- Nem nagyon, de remélem megéri…
Miután úgy ahogy összeszedtem magam, bementem az irodába és hívogatni kezdtem a virágost és a jegyespár által kiválasztott éttermet. Minden jól ment egészen az ebédként szolgáló curry-s csirkés szendvicsemig. Nem ízlett. Nagyon nem. Ráadásul felfordult tőle a gyomrom is. Miközben hatalmasakat nyeltem a friss levegőből, hogy megnyugtassam a háborgó gyomrom, összeállt a kép. A sok meló miatt nem is agyaltam a babán, de most már tudtam. Éreztem, hogy valami más, de ez alkalommal nem akartam azonnal felhívni és elmondani Rob-nak, mert legutóbb is nagyon beleélte magát.
Visszabattyogtam az irodába, de már nem tudtam a munkával foglalkozni. Gyerekneveken gondolkodtam és azon, hogy melyik patikában álljak meg hazafelé menet, hogy terhességi tesztet vegyek. Szerencsére az évek folyamán Anne, a főnököm megbízott bennem annyira, hogy rám bízott egy-egy esküvőt, nem is ellenőrzött csak a végén kérte, hogy vázoljam fel a programot. Mivel nem sok értelmét láttam az irodában ülésnek és a szervezéssel is jól álltam, felöltöztem és egy gyógyszertári kitérő után hazamentem.
Rob nem volt otthon, úgyhogy nyugodtan elvonultam a fürdőbe a teszttel a kezemben, majd erősen szurkoltam a pozitív eredményért. A percek óráknak tűntek, én pedig úgy szuggeráltam a kis „kijelzőt”, mintha ezzel sürgetni tudtam volna az eredményt.
- Igeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen – visítottam fel és a mosdóra dobtam a tesztet
Ujjongva ugráltam körbe a fürdőt, majd miután kellően elfáradtam, lezuttyantam tévézni, ahol el is nyomott az álom.
Akkor ébredtem fel, amikor Rob este 8-kor hazajött, egy nagy pizzával a kezében.
- Szia – köszöntem összeszorított szájjal, nehogy azonnal elmondjam neki a jó hírt
- Szia édes. Minden oké?
- Persze. Vacsizunk?
- Naná
- Akkor menj, mosd meg a kezed. Addig én megterítek – mondtam titokzatosan a fürdőben hagyott tesztem miatt
Óvatosan vettem elő az evőeszközöket és a tányérokat, mert hallani akartam, az első reakcióját, amikor meglátja a „meglepimet”.
A következő percek eseményei a következők voltak: Rob fénysebességgel rohan felém, majdnem elcsúszik a szőnyegen, majd felkap, megpörget, megcsókol, letesz, előveszi a telefonját, vár pár pillanatot, majd belekiabálja, hogy apa lesz, utána leteszi és újra engem ölelget.
- Azt hiszem megtaláltad a tesztet – konstatáltam nevetve
- Imádlak szívem, nagyon jó apa leszek, hidd el. Majd megtanítom gitározni és állatkertbe megyünk és befestjük a kezünket, hogy képet csináljunk neked, meg … meg ilyenek – magyarázta kifulladásig, majd egy szenvedélyes csók után tovább folytatta, egész este
A nagyszülők is örültek az unokának, sőt még Anne is, és biztosított róla, hogy vár vissza szeretettel. Az elkövetkezendő napokban úgy éreztem magam, mint egy hímestojás. Rob átszervezte a munkáját, hogy este korán otthon legyen, és amikor dokihoz mentünk, szintén elkísért. Legtöbbször csak a kezemet fogta és mereven bámulta a monitort, miközben értetlenül döntögette a fejét jobbra-balra.
- Tuti van ott bent valaki? – kérdezte felvont szemöldökkel
- Nem látod? Ott… az a bumbi a feje és ott vannak a kezei – mutogattam, teljesen hiába, mert semmit nem látott az ultrahangon
- Hiszem, ha látom
- Szeretnék tudni a gyermek nemét? – szólt közbe az orvos
- Persze – mondtuk egyszerre
- Rendben, akkor lássuk…kicsit szégyenlős a pici…de 90%, hogy kislány lesz
- Jó, hogy szégyenlős, az én lányom – közölte Rob meghatottan, mire megköszörültem a tokrom – Vagyis a Mi lányunk – javította ki magát
- Na azért
- Azt hiszem végeztünk mára, egy hónap múlva várom vissza Önöket
- Rendben, köszönjük doki – hálálkodott Rob, míg én a zselét törölgettem a hasamról
Hazafele menet lányneveken gondolkodtunk és egy baba boltnál is megálltunk, ahol 3 gyereknek is elég holmit sikerült vennünk. Mindketten élveztük a készülődést, Rob pedig rendszeresen ruhákat mutogatott a hasamnak, mondván, hogy a gyerek válassza ki magának, hogy melyik tetszik. Nagyon aranyos volt, amikor a hasamhoz beszélt, vagy a szüleinek áradozott. Ashley-vel is mindig összefutottam, amikor épp Los Angelesben járt, főleg sétáltunk a friss levegőn és beszélgettünk. A hasam már hatalmas volt, és fél óránként pisilnem kellett, de mégis élveztem. Az utolsó 2 hónapban már nem dolgoztam, otthon rendezgettem a babaszobát, zenét hallgattam és a hasamhoz beszéltem.
Április 7-ére voltam kiírva, de Rob már március közepén „szabadságot vett ki”, hogy velem lehessen. És milyen jól tette… 4-én délután épp egy baba könyvet olvastam, amikor akkora fájdalom hasított a hasamba, hogy összegörnyedtem.
- Rob – nyöszörögtem a hasamat dörzsölgetve, de nem hallotta – Rob!
- Mi a baj? Idő van? Hozzam a kocsit? – dadogta idegesen és össze-vissza kapkodott
- Először nyugodj meg, aztán állj ki a garázsból
- Oké, gyere. Segítek – nyúlt a karom alá, majd kidöcögtem vele
Olyan gyorsan pislogott miközben vezetett, mintha folyton a szemében lenne valami. Felváltva nézett engem és az utat, ráadásul jóval gyorsabban mentünk a megengedettnél. Felhívta a dokit is, hogy megyünk, úgyhogy már a bejáratnál vártak minket egy tolószékkel, majd egy rövid vizsgálat után már a szülőszobában voltunk.
Életemben nem éltem át ilyen fájdalmat és szerintem nem is kiabáltam ilyen hangosan, de határozottan megérte. Amint meghallottam a visító sírást és az orvos felemelte a kicsit, én voltam a világ legboldogabb embere, szorosan a nyomomban Rob-bal, aki falfehéren vigyorgott a picit nézve.
Miután lecsutakolták és bebugyolálták a babánkat, visszatoltak engem a szobámba pihenni.
- Nagyon ügyesek voltatok – suttogta Rob az arcomat simogatva
- Kéne neki nevet adni – néztem fel rá
- Nekem továbbra is a Lily Hannah tetszik
- Lily Hannah Pattinson – ismételtem – Tetszik
- Neki is. Nézd csak – mutatott a halványan mosolygó kis jövevényre
4 nap után engedtek haza, ahol egy rózsaszínbe borult ház fogadott minket, Ashely-vel, Kellan-nal és Bobby-val együtt. Sorra jöttek hozzánk gratulálni és azonnal gügyögni kezdtek Lily-hez.
- Hú de jó csaj lesz belőle – mondta csodálkozva Kellan
- A közelébe se foglak engedni haver
- Majd meglátjuk. Ha tele lesz a hócipője a hülye apjával, én tárt karokkal fogom várni – vihogott hülyén
Lily elég fáradt volt, úgyhogy lefektettük a kiságybába mi pedig visszamentünk a többiekhez beszélgetni. Én is majd’ elaludtam ültömben, de erőt vettem magamon és Rob-hoz bújva hallgattam őket, bár ő is csak testben volt ott, folyton a kezében lévő baba-őrzőt babrálta. Szerencsére Kellan jól elszórakoztatta az egész társaságot, akik egészen este 10-ig maradtak, ami a fáradtságunk miatt hajnali 5-nek tűnt.
Bemásztam a zuhany alá, majd egy gyors fürdés után megtörölköztem és visszamentem a hálóba. Rob ruhástul feküdt az ágyon és békésen szuszogott, úgyhogy bemásztam mellé és engem is azonnal elnyomott az álom. Hajnali 5-kor Lily sírására ébredtem, úgyhogy fél álomban átmentem hozzá és megetettem a hintaszékben ülve. Mindketten így aludtunk el és csak a szobába beszűrődő világosság ébresztette fel. Óvatosan visszafektettem a kiságyba és én is visszamentem a még mindig alvó Rob-hoz.
Reggel 9 óra körül ébredtem fel, szintén Lily-re, de amikor kinyitottam a szemem, egyedül feküdtem az ágyban. Átmentem a másik szobába és láttam, ahogy Rob a picivel a kezében sétálgat körbe-körbe. Mutogatja a falon lévő figurákat és énekel a még mindig pityergő babának.
- Sziasztok drágáim. Azt hiszem éhes vagy, igaz kicsim? – simogattam meg Lily hátát, majd átvettem, hogy megetessem
- Én akkor addig csinálok nekünk reggelit
Tényleg éhes volt, mert „reggeli” után el is hallgatott és vidáman kalimpált a kezeivel a kiságyban.
Az első 3 hónap nagyon nehéz volt, alig aludtunk Rob-bal és egymásra is alig volt időnk, ami néha veszekedésekhez vezetett. Mindketten bizonytalanok voltunk a gyereknevelést illetően, de ketten csak megoldottuk. Miután Lily-nek is kialakult a napirendje már mindannyian át tudtuk aludni az éjszakát és reggel kipihenten keltünk.
Kicsit át kellett alakítanunk a házat, mert a pici már mászni kezdett, majd szép lassan járni, amiben Rob lelkesen segített neki. Nagyon jó apa volt, bár inkább a barátjaként viselkedett, nem mintha én olyan szigorú anyuka lettem volna…
Amikor Lily 1 éves lett, szerveztünk neki egy „bulit”, ahová már jó előre meghívtuk a nagyszülőket is, mivel addig még csak képen és kamerán látták az unokájukat. Mindenki el volt olvadva a hatalmas barna szemeitől, hajától és az állandó vigyorgásától és mivel otthon mindig szólt valami zene, már automatikusan rázni kezdte magát mosolyt csalva mindenki arcára. Imádtunk minden pillanatot, amit vele töltöttünk, pláne mert nagyon belevaló kislány volt.
Ahogy cseperedett és beszélni kezdett, megegyeztünk Rob-bal, hogy ő csak angolul én pedig magyarul szólok hozzá, hogy megtanulja mindkét nyelvet.
-Azt hiszem beiratkozok egy magyar tanfolyamra – mondta egyik este lefekvés előtt
- Miért nem jó, ha én tanítalak?
- Mert annak mindig valami más lenne a vége – felelte huncutul mosolyogva
- Hát ha mindig letepersz, akkor igen
- Áhh, szóval túl erőszakos vagyok? – kérdezte sértődötten
- Nem így értettem…
- Ha jól emlékszem legutóbb nem én másztam saját magamra a konyhában
- Na, mondom, hogy nem úgy gondoltam – kezdtem el cirógatni a mellkasát, de ő tovább durcizott – Ne haragudj – mondtam magyarul
- Ez így nem ér – húzta össze a szemöldökét, de legalább rám nézett, amit ki is használtam és megcsókoltam
Pár pillanatig ellenállt, de nem bírta sokáig, úgyhogy magára vont és már el is kezdte lehúzni rólam a pizsamám. Belemosolyogtam a csókunkba és én is tapogatózni kezdtem, hogy megtaláljam a pólója alját.
Másnap abban maradtunk, hogy mi majd csak „gyakoroljuk” otthon a nyelvet, és ő eljár egy tanárhoz. Lily érdeklődve hallgatta, hogy miről beszélünk, majd felém fordult és összeráncolt homlokkal a következőt mondta:
- Okosabb vagyok a papánál
- Ez így van szívem, de honnan gondolod? – kérdezte el-elnyelve egy nevetést
- Mert nem érti, amit mi beszélünk – magyarázta kicsit selypítve
- Ez igaz, de meg fogja tanulni ezt a nyelvet is
- Majd én… help neki – ajánlotta műanyag kanalával a szájában
- Biztos örülni fog, ha segítesz neki
- Igen, segítek – ismételte vigyorogva
A gyerekszoba és Lily Hannah :)
Nagyon várom a kommenteket!
xx
84. rész
3 évvel később
- Na hogy állsz annak a dilis nőnek az esküvőjével? - kérdezte egyik hétvégén Rob reggeli közben
- Hát miután lebeszéltem a mogyoróvajból készült tortáról, kitalálta, hogy a koszorúslányai sellő ruhában legyenek, mivel annyira szeret búvárkodni
- Olyan zöld farokkal, meg minden? – nevetett fel teli szájjal
- Bizony ám. De nem tudom ezt miért nekem mondja, ők tuti nem mennek bele, szóval nekem nem kell szerezni ilyen ruhákat. Na majd meglátjuk
- Tuti megoldod édes – hajolt át az asztal felett egy csókra
Olyan idilli volt az életünk, hogy az már fáj, viszont mi jól elvoltunk. Időnként elmentünk 1-1 díjátadóra, de egyébként próbáltuk kerülni a feltűnést, bár így is híre ment a mennyasszonyok között, hogy ki a férjem és gyanítom, hogy ezzel nem egy kuncsaftot „szereztem”.
Egyre többször szóba került köztünk a baba is, és mivel mindketten vágytunk rá, úgy voltunk vele, hogy jön, amikor szeretne. (Bőven volt alkalma dönteni a kis jövevénynek)
Én természetesen már 3 hét után kitaláltam, hogy terhes vagyok, mindenféle jelet véltem felfedezni magamon, de rövid úton kiderült, hogy csak bebeszéltem őket.
Túl voltunk a lökött nő esküvőjén is, szerencsére sellők nélkül, úgyhogy nekifogtam a következő megbízásnak. Teltek a napok, reggeltől estig melóztam és annak ellenére, hogy nagyon kimerültem, élveztem, hogy megszervezhetem valakinek élete legfontosabb napját. Sokszor össze is barátkoztam a mennyasszonnyal, ami még élvezetesebbé tette a munkámat.
Egyik hétvégén délig aludtam, majd farkaséhesen ébredtem fel. Rob a nappaliban gitározott és magamat is meglepve szidtam le, hogy nem csinált valami ebédet. Morcosan álldogáltam a hűtő előtt, majd kipakoltam mindent, amit megkívántam és összeütöttem valami elég bizarr dolgot…
Rob a hétvégéből tanulva hétfő reggel terített asztallal várt a konyhában, de amint megkóstoltam az áfonyás-lekváros palacsintát, rohantam is a mosdóba.
- Jól vagy drágám? – kérdezte Rob aggódva az ajtó túl oldaláról
- Nem nagyon, de remélem megéri…
Miután úgy ahogy összeszedtem magam, bementem az irodába és hívogatni kezdtem a virágost és a jegyespár által kiválasztott éttermet. Minden jól ment egészen az ebédként szolgáló curry-s csirkés szendvicsemig. Nem ízlett. Nagyon nem. Ráadásul felfordult tőle a gyomrom is. Miközben hatalmasakat nyeltem a friss levegőből, hogy megnyugtassam a háborgó gyomrom, összeállt a kép. A sok meló miatt nem is agyaltam a babán, de most már tudtam. Éreztem, hogy valami más, de ez alkalommal nem akartam azonnal felhívni és elmondani Rob-nak, mert legutóbb is nagyon beleélte magát.
Visszabattyogtam az irodába, de már nem tudtam a munkával foglalkozni. Gyerekneveken gondolkodtam és azon, hogy melyik patikában álljak meg hazafelé menet, hogy terhességi tesztet vegyek. Szerencsére az évek folyamán Anne, a főnököm megbízott bennem annyira, hogy rám bízott egy-egy esküvőt, nem is ellenőrzött csak a végén kérte, hogy vázoljam fel a programot. Mivel nem sok értelmét láttam az irodában ülésnek és a szervezéssel is jól álltam, felöltöztem és egy gyógyszertári kitérő után hazamentem.
Rob nem volt otthon, úgyhogy nyugodtan elvonultam a fürdőbe a teszttel a kezemben, majd erősen szurkoltam a pozitív eredményért. A percek óráknak tűntek, én pedig úgy szuggeráltam a kis „kijelzőt”, mintha ezzel sürgetni tudtam volna az eredményt.
- Igeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen – visítottam fel és a mosdóra dobtam a tesztet
Ujjongva ugráltam körbe a fürdőt, majd miután kellően elfáradtam, lezuttyantam tévézni, ahol el is nyomott az álom.
Akkor ébredtem fel, amikor Rob este 8-kor hazajött, egy nagy pizzával a kezében.
- Szia – köszöntem összeszorított szájjal, nehogy azonnal elmondjam neki a jó hírt
- Szia édes. Minden oké?
- Persze. Vacsizunk?
- Naná
- Akkor menj, mosd meg a kezed. Addig én megterítek – mondtam titokzatosan a fürdőben hagyott tesztem miatt
Óvatosan vettem elő az evőeszközöket és a tányérokat, mert hallani akartam, az első reakcióját, amikor meglátja a „meglepimet”.
A következő percek eseményei a következők voltak: Rob fénysebességgel rohan felém, majdnem elcsúszik a szőnyegen, majd felkap, megpörget, megcsókol, letesz, előveszi a telefonját, vár pár pillanatot, majd belekiabálja, hogy apa lesz, utána leteszi és újra engem ölelget.
- Azt hiszem megtaláltad a tesztet – konstatáltam nevetve
- Imádlak szívem, nagyon jó apa leszek, hidd el. Majd megtanítom gitározni és állatkertbe megyünk és befestjük a kezünket, hogy képet csináljunk neked, meg … meg ilyenek – magyarázta kifulladásig, majd egy szenvedélyes csók után tovább folytatta, egész este
A nagyszülők is örültek az unokának, sőt még Anne is, és biztosított róla, hogy vár vissza szeretettel. Az elkövetkezendő napokban úgy éreztem magam, mint egy hímestojás. Rob átszervezte a munkáját, hogy este korán otthon legyen, és amikor dokihoz mentünk, szintén elkísért. Legtöbbször csak a kezemet fogta és mereven bámulta a monitort, miközben értetlenül döntögette a fejét jobbra-balra.
- Tuti van ott bent valaki? – kérdezte felvont szemöldökkel
- Nem látod? Ott… az a bumbi a feje és ott vannak a kezei – mutogattam, teljesen hiába, mert semmit nem látott az ultrahangon
- Hiszem, ha látom
- Szeretnék tudni a gyermek nemét? – szólt közbe az orvos
- Persze – mondtuk egyszerre
- Rendben, akkor lássuk…kicsit szégyenlős a pici…de 90%, hogy kislány lesz
- Jó, hogy szégyenlős, az én lányom – közölte Rob meghatottan, mire megköszörültem a tokrom – Vagyis a Mi lányunk – javította ki magát
- Na azért
- Azt hiszem végeztünk mára, egy hónap múlva várom vissza Önöket
- Rendben, köszönjük doki – hálálkodott Rob, míg én a zselét törölgettem a hasamról
Hazafele menet lányneveken gondolkodtunk és egy baba boltnál is megálltunk, ahol 3 gyereknek is elég holmit sikerült vennünk. Mindketten élveztük a készülődést, Rob pedig rendszeresen ruhákat mutogatott a hasamnak, mondván, hogy a gyerek válassza ki magának, hogy melyik tetszik. Nagyon aranyos volt, amikor a hasamhoz beszélt, vagy a szüleinek áradozott. Ashley-vel is mindig összefutottam, amikor épp Los Angelesben járt, főleg sétáltunk a friss levegőn és beszélgettünk. A hasam már hatalmas volt, és fél óránként pisilnem kellett, de mégis élveztem. Az utolsó 2 hónapban már nem dolgoztam, otthon rendezgettem a babaszobát, zenét hallgattam és a hasamhoz beszéltem.
Április 7-ére voltam kiírva, de Rob már március közepén „szabadságot vett ki”, hogy velem lehessen. És milyen jól tette… 4-én délután épp egy baba könyvet olvastam, amikor akkora fájdalom hasított a hasamba, hogy összegörnyedtem.
- Rob – nyöszörögtem a hasamat dörzsölgetve, de nem hallotta – Rob!
- Mi a baj? Idő van? Hozzam a kocsit? – dadogta idegesen és össze-vissza kapkodott
- Először nyugodj meg, aztán állj ki a garázsból
- Oké, gyere. Segítek – nyúlt a karom alá, majd kidöcögtem vele
Olyan gyorsan pislogott miközben vezetett, mintha folyton a szemében lenne valami. Felváltva nézett engem és az utat, ráadásul jóval gyorsabban mentünk a megengedettnél. Felhívta a dokit is, hogy megyünk, úgyhogy már a bejáratnál vártak minket egy tolószékkel, majd egy rövid vizsgálat után már a szülőszobában voltunk.
Életemben nem éltem át ilyen fájdalmat és szerintem nem is kiabáltam ilyen hangosan, de határozottan megérte. Amint meghallottam a visító sírást és az orvos felemelte a kicsit, én voltam a világ legboldogabb embere, szorosan a nyomomban Rob-bal, aki falfehéren vigyorgott a picit nézve.
Miután lecsutakolták és bebugyolálták a babánkat, visszatoltak engem a szobámba pihenni.
- Nagyon ügyesek voltatok – suttogta Rob az arcomat simogatva
- Kéne neki nevet adni – néztem fel rá
- Nekem továbbra is a Lily Hannah tetszik
- Lily Hannah Pattinson – ismételtem – Tetszik
- Neki is. Nézd csak – mutatott a halványan mosolygó kis jövevényre
4 nap után engedtek haza, ahol egy rózsaszínbe borult ház fogadott minket, Ashely-vel, Kellan-nal és Bobby-val együtt. Sorra jöttek hozzánk gratulálni és azonnal gügyögni kezdtek Lily-hez.
- Hú de jó csaj lesz belőle – mondta csodálkozva Kellan
- A közelébe se foglak engedni haver
- Majd meglátjuk. Ha tele lesz a hócipője a hülye apjával, én tárt karokkal fogom várni – vihogott hülyén
Lily elég fáradt volt, úgyhogy lefektettük a kiságybába mi pedig visszamentünk a többiekhez beszélgetni. Én is majd’ elaludtam ültömben, de erőt vettem magamon és Rob-hoz bújva hallgattam őket, bár ő is csak testben volt ott, folyton a kezében lévő baba-őrzőt babrálta. Szerencsére Kellan jól elszórakoztatta az egész társaságot, akik egészen este 10-ig maradtak, ami a fáradtságunk miatt hajnali 5-nek tűnt.
Bemásztam a zuhany alá, majd egy gyors fürdés után megtörölköztem és visszamentem a hálóba. Rob ruhástul feküdt az ágyon és békésen szuszogott, úgyhogy bemásztam mellé és engem is azonnal elnyomott az álom. Hajnali 5-kor Lily sírására ébredtem, úgyhogy fél álomban átmentem hozzá és megetettem a hintaszékben ülve. Mindketten így aludtunk el és csak a szobába beszűrődő világosság ébresztette fel. Óvatosan visszafektettem a kiságyba és én is visszamentem a még mindig alvó Rob-hoz.
Reggel 9 óra körül ébredtem fel, szintén Lily-re, de amikor kinyitottam a szemem, egyedül feküdtem az ágyban. Átmentem a másik szobába és láttam, ahogy Rob a picivel a kezében sétálgat körbe-körbe. Mutogatja a falon lévő figurákat és énekel a még mindig pityergő babának.
- Sziasztok drágáim. Azt hiszem éhes vagy, igaz kicsim? – simogattam meg Lily hátát, majd átvettem, hogy megetessem
- Én akkor addig csinálok nekünk reggelit
Tényleg éhes volt, mert „reggeli” után el is hallgatott és vidáman kalimpált a kezeivel a kiságyban.
Az első 3 hónap nagyon nehéz volt, alig aludtunk Rob-bal és egymásra is alig volt időnk, ami néha veszekedésekhez vezetett. Mindketten bizonytalanok voltunk a gyereknevelést illetően, de ketten csak megoldottuk. Miután Lily-nek is kialakult a napirendje már mindannyian át tudtuk aludni az éjszakát és reggel kipihenten keltünk.
Kicsit át kellett alakítanunk a házat, mert a pici már mászni kezdett, majd szép lassan járni, amiben Rob lelkesen segített neki. Nagyon jó apa volt, bár inkább a barátjaként viselkedett, nem mintha én olyan szigorú anyuka lettem volna…
Amikor Lily 1 éves lett, szerveztünk neki egy „bulit”, ahová már jó előre meghívtuk a nagyszülőket is, mivel addig még csak képen és kamerán látták az unokájukat. Mindenki el volt olvadva a hatalmas barna szemeitől, hajától és az állandó vigyorgásától és mivel otthon mindig szólt valami zene, már automatikusan rázni kezdte magát mosolyt csalva mindenki arcára. Imádtunk minden pillanatot, amit vele töltöttünk, pláne mert nagyon belevaló kislány volt.
Ahogy cseperedett és beszélni kezdett, megegyeztünk Rob-bal, hogy ő csak angolul én pedig magyarul szólok hozzá, hogy megtanulja mindkét nyelvet.
-Azt hiszem beiratkozok egy magyar tanfolyamra – mondta egyik este lefekvés előtt
- Miért nem jó, ha én tanítalak?
- Mert annak mindig valami más lenne a vége – felelte huncutul mosolyogva
- Hát ha mindig letepersz, akkor igen
- Áhh, szóval túl erőszakos vagyok? – kérdezte sértődötten
- Nem így értettem…
- Ha jól emlékszem legutóbb nem én másztam saját magamra a konyhában
- Na, mondom, hogy nem úgy gondoltam – kezdtem el cirógatni a mellkasát, de ő tovább durcizott – Ne haragudj – mondtam magyarul
- Ez így nem ér – húzta össze a szemöldökét, de legalább rám nézett, amit ki is használtam és megcsókoltam
Pár pillanatig ellenállt, de nem bírta sokáig, úgyhogy magára vont és már el is kezdte lehúzni rólam a pizsamám. Belemosolyogtam a csókunkba és én is tapogatózni kezdtem, hogy megtaláljam a pólója alját.
Másnap abban maradtunk, hogy mi majd csak „gyakoroljuk” otthon a nyelvet, és ő eljár egy tanárhoz. Lily érdeklődve hallgatta, hogy miről beszélünk, majd felém fordult és összeráncolt homlokkal a következőt mondta:
- Okosabb vagyok a papánál
- Ez így van szívem, de honnan gondolod? – kérdezte el-elnyelve egy nevetést
- Mert nem érti, amit mi beszélünk – magyarázta kicsit selypítve
- Ez igaz, de meg fogja tanulni ezt a nyelvet is
- Majd én… help neki – ajánlotta műanyag kanalával a szájában
- Biztos örülni fog, ha segítesz neki
- Igen, segítek – ismételte vigyorogva
A gyerekszoba és Lily Hannah :)
2010. június 3., csütörtök
Az új élet
Van egy jó és egy rossz hírem lányok! Először is itt az új rész, másodszor pedig a 85. fejezettel vége lesz a történetnek! Rengeteg örömöt
hozott az életembe és ez főleg nektek köszönhető, úgyhogy K Ö SZ Ö N Ö M ♥
83. rész
2 nap múlva visszarepültem Angliába és az első dolgom volt, hogy beszéljek a főnökömmel és felmondjak.
- Természetesen elfogadom a döntését, de megkérdezhetem, hogy miért? – kérdezte Ryan hátradőlve a nagy bőrfoteljében
- Nem akarom megbántani, de nem éreztem itt jól magam és őszintén szólva a munka sem az volt, amire számítottam.
- Értem. Sajnálom, ha így érezte. És mik a tervei a jövőre nézve?
- Amerikába költözöm – feleltem hatalmas mosollyal
- Húha, elég rendesen sikerült akkor elüldöznünk
- Nem erről van szó, csak levegőváltozásra van szükségem
- Világos. Akkor minden jót! – mondta, majd kezet fogtunk és kisétáltam
Gyorsan elköszöntem azoktól, akik ott voltak, majd visszamentem a lakásba és folytattam a csomagolást, mivel már az albérletet is felmondtam. Ha rajtam múlt volna, akkor még aznap elköltözök, de még sok minden volt addig. Rob belevetette magát ( pontosabban az ügynöke) a lakás keresésbe és naponta vagy 20 képet küldött nekem azzal a jelszóval, hogy válasszam ki melyik tetszik. Plusz anyáéknak is be kellett adagolnom, hogy a tengerentúlra költözünk, ami még jobban elszomorította őket, mivel szerintük már így is elég messze vagyunk. Több előnye is van annak, ha az ember lánya megházasodik, többek között, hogy a szülei nem szólnak bele az életébe, amit per pillanat nagyon tudtam értékelni. Egyedül ahhoz ragaszkodtak, hogy mielőtt elmegyek látogassam meg őket, úgyhogy pár napra hazamentem és végig látogattam a rokonokat.
December 4-én értem vissza Angliába és mivel a kiköltözési határidőm elseje volt, Tom-nál húztam meg magam az összes dobozommal együtt.
- Bocs ezért a felfordulásért, amint találunk kint egy lakást, lelépek – mentegetőztem miután megérkeztem
- Miről beszélsz? Semmi különbséget nem látok – nézett szét vigyorogva
- Ha te mondod – rántottam meg a vállam nevetve, majd bekapcsoltam a gépem, hogy megnézzem a napi „lakás-termést”
Képek helyett viszont egy Rob-tól érkezett e-mail fogadott.
„Édes, meg van a lakás! Pontosabban a ház. Igen, tudom mire gondolsz, de imádni fogod, hidd el. Lehet hogy kicsit nagy, de baromi jól néz ki és szinte rögtön költözhető. Annyira biztos voltam benne, hogy tetszeni fog, hogy le is foglalóztam. Nem küldök róla képeket, azt akarom, hogy meglepetés legyen! Gyere amilyen hamar csak tudsz, a cuccaidat majd intézem!
Csók: Rob”
Mereven bámultam a monitort, miközben újra és újra elolvastam a levelet, majd hangosan felsikítottam örömömben, mire Tom ijedten ugrott egyet a tévé előtt.
- Hé kislány ilyet ne csinálj többet. Öreg vagyok már ehhez – mondta a mellkasát masszírozva
- Bocsi, de megvan a lakásunk! Vagyis házunk. Rob most írt – tuszkoltam az arca elé a gépet
- Na ez tök jó. De akkor már mész is?
- Hát amint találok gépet, de előtte még főzök neked valami fincsit
- Akkor meg van bocsájtva az előbbi szívroham
A mosoly mintha az arcomra ragadt volna, úgy jártam-keltem a lakásban, mint egy csendes őrült. 4 nap múlva sikerült jegyet foglalnom, de már alig bírtam a fenekem maradni, amivel alaposan ki is készítettem szegény Tom-ot.
Rob tényleg elintézte a szállítást, mert 3 nap múlva megjelent két fickó, hogy elvigyék a dobozaim, úgyhogy nekem csak egy kis táska maradt a gépre. Eddig talán csak az esküvőm előtt voltam olyan izgatott, mint amikor megérkeztem Los Angeles-be, ahol Rob már várt rám, hogy elvigyen a házba.
Egy gyors üdvözlő csók után már száguldottunk is kifelé, mert hiába csendesett a felhajtás körülöttünk, azért pár paparazzi megtalált minket.
- Imádni fogod a házat! Gyönyörű kertje van, a hálószobában meg lépcső, ami felvezet a fürdőbe! – újságolta akkora lelkesedéssel, mintha ez csoda számba menne
- Hú ez jól hangzik! És milyen környéken van?
- 20 perc a belváros kocsival, de legalább nem olyan forgalmas. Kertváros, csomó fával meg ilyenek
- Tuti imádni fogom – simogattam meg a karját és nyomtam egy puszit az arcára
Türelmetlenül doboltam a combomon és jobbra-balra tekintgettem a kocsiból. Elég hideg volt már, a fák pedig csupaszon hajlongtak a szélben, de nekem mégis tetszett. Pár perccel később befordultunk egy utcán, majd Rob leparkolt egy sötét barna tetős mediterrán stílusú ház előtt.
- Ez komoly? – tátogtam miközben Rob kinyitotta nekem az ajtót
- És ez még semmi. Gyere – húzott maga után
Kivette a kulcsot a táskájából, majd kinyitotta az ajtót, de nem léptünk be rajta.
- Csukd be a szemed
- Neeee, nem birok addig várni – kezdtem el nyafogni, de Rob befogta a szemem és úgy indultunk befelé
Lassan araszolva lépdeltünk az üresen kongó házban, majd egy idő után megálltunk.
- Fogadjunk, hogy a lépcsős hálóba hoztál – kuncogtam még mindig vakon
- Mindjárt meglátod – súgta a fülembe és levette a kezét a szememről
Ámulva néztem körbe és azonnal beleszerettem a natúr fa padlós, lépcsős szobába.
Úgy rohangáltam körbe, mint egy mérgezett egér és percről percre felvisítottam, ahogy újabb részleteket láttam meg a házból. 3 hálószoba, 3 fürdő, nappali, konyha és egy szigetelt zeneszoba.
Éppen a konyhát térképeztem fel, amikor Rob utolért és feltette a nagy kérdést.
- Na? Nem baj, hogy lefoglalóztam? – kérdezte magabiztos mosollyal
- Viccelsz??? Imádom. Most azonnal költöznék – ugrottam a nyakába
- Ez az! Arra gondoltam, hogy az egyik gyerekszoba lesz, a lépcsős nyilván a mienk, a 3. pedig vendégszoba aztán esetleg az is gyerek szoba
Majd kiugrottam a bőrömből, amikor másnap elmentünk Robbal aláírni a szerződést és kifizetni a házat.
Két napba telt, hogy mindent elrendezzünk és hivatalosan is a mienk legyen a ház és mivel pár bútor még hiányzott, az első pár nap pakolással és kartondobozok kerülgetésével telt.
A londoni lakással ellentétben, ezt azonnal megszoktam és otthon éreztem magam, minden centiméterét imádtam. Már csak egy meló hiányzott ahhoz, hogy teljes legyen az életem, úgyhogy egyik reggel a kávé mellett nekifogtam böngészni a neten. Már nem volt konkrét elképzelésem, csak emberekkel akartam foglalkozni. Találtam pár izginek látszót, ahova be is jelentkeztem interjúra, egyiket aznap délutánra, úgyhogy összepakoltam a házat, főztem ebédet, majd kiöltöztem és elmentem a megadott címre. Azt írták, hogy területi képviselőt keresnek egy étteremlánchoz.
Elmentem a meghallgatásra, leadtam az önéletrajzom és volt egy rövid beszélgetés, de nem igazán tett rám mély benyomást a hely. Ezt az interjút még számtalan másik követte, egészen az utolsóig. Egy esküvőszervező céghez mentem, akik asszisztenst kerestek. Nagyon tetszett volna ez a meló, úgyhogy kellően izgatottan mentem el. Egy kedvesen mosolygó nő fogadott, mindenféléről beszélgettünk és az mindenképpen jó pont volt, hogy már én is férjnél vagyok.
- Hivatalosan most azt kéne mondanom, hogy „köszönjük, hogy eljött, majd értesítjük”, de 90%, hogy a tied az állás, úgyhogy tegeződjünk is – nyújtott kezet mosolyogva
- Komolyan ? Jajj de jó. Már 2 hónapja csak interjúról interjúra járok
- Ez már a múlté drágám, hétfőn itt kezdesz, mivel rengeteg melónk van
- Már nagyon várom és nem fogsz bennem csalódni – bizonygattam mosolyogva, majd fülig érő szájjal mentem ki a kocsihoz miközben felhívtam Robert-et
- Találd ki ki kapott ma munkát!
- Hmm… nem is tudom. Mondjuk a világ legeslegjobb felesége? – kérdezte huncutul
- Ámen – nevettem fel, majd darálni kezdtem neki a napomat
- Ügyes vagy édes, de majd otthon beszélünk, jó? Mennem kell forgatni
- Okés, főzök vacsit. Szeretlek!
- Én is téged! Csók
hozott az életembe és ez főleg nektek köszönhető, úgyhogy K Ö SZ Ö N Ö M ♥
83. rész
2 nap múlva visszarepültem Angliába és az első dolgom volt, hogy beszéljek a főnökömmel és felmondjak.
- Természetesen elfogadom a döntését, de megkérdezhetem, hogy miért? – kérdezte Ryan hátradőlve a nagy bőrfoteljében
- Nem akarom megbántani, de nem éreztem itt jól magam és őszintén szólva a munka sem az volt, amire számítottam.
- Értem. Sajnálom, ha így érezte. És mik a tervei a jövőre nézve?
- Amerikába költözöm – feleltem hatalmas mosollyal
- Húha, elég rendesen sikerült akkor elüldöznünk
- Nem erről van szó, csak levegőváltozásra van szükségem
- Világos. Akkor minden jót! – mondta, majd kezet fogtunk és kisétáltam
Gyorsan elköszöntem azoktól, akik ott voltak, majd visszamentem a lakásba és folytattam a csomagolást, mivel már az albérletet is felmondtam. Ha rajtam múlt volna, akkor még aznap elköltözök, de még sok minden volt addig. Rob belevetette magát ( pontosabban az ügynöke) a lakás keresésbe és naponta vagy 20 képet küldött nekem azzal a jelszóval, hogy válasszam ki melyik tetszik. Plusz anyáéknak is be kellett adagolnom, hogy a tengerentúlra költözünk, ami még jobban elszomorította őket, mivel szerintük már így is elég messze vagyunk. Több előnye is van annak, ha az ember lánya megházasodik, többek között, hogy a szülei nem szólnak bele az életébe, amit per pillanat nagyon tudtam értékelni. Egyedül ahhoz ragaszkodtak, hogy mielőtt elmegyek látogassam meg őket, úgyhogy pár napra hazamentem és végig látogattam a rokonokat.
December 4-én értem vissza Angliába és mivel a kiköltözési határidőm elseje volt, Tom-nál húztam meg magam az összes dobozommal együtt.
- Bocs ezért a felfordulásért, amint találunk kint egy lakást, lelépek – mentegetőztem miután megérkeztem
- Miről beszélsz? Semmi különbséget nem látok – nézett szét vigyorogva
- Ha te mondod – rántottam meg a vállam nevetve, majd bekapcsoltam a gépem, hogy megnézzem a napi „lakás-termést”
Képek helyett viszont egy Rob-tól érkezett e-mail fogadott.
„Édes, meg van a lakás! Pontosabban a ház. Igen, tudom mire gondolsz, de imádni fogod, hidd el. Lehet hogy kicsit nagy, de baromi jól néz ki és szinte rögtön költözhető. Annyira biztos voltam benne, hogy tetszeni fog, hogy le is foglalóztam. Nem küldök róla képeket, azt akarom, hogy meglepetés legyen! Gyere amilyen hamar csak tudsz, a cuccaidat majd intézem!
Csók: Rob”
Mereven bámultam a monitort, miközben újra és újra elolvastam a levelet, majd hangosan felsikítottam örömömben, mire Tom ijedten ugrott egyet a tévé előtt.
- Hé kislány ilyet ne csinálj többet. Öreg vagyok már ehhez – mondta a mellkasát masszírozva
- Bocsi, de megvan a lakásunk! Vagyis házunk. Rob most írt – tuszkoltam az arca elé a gépet
- Na ez tök jó. De akkor már mész is?
- Hát amint találok gépet, de előtte még főzök neked valami fincsit
- Akkor meg van bocsájtva az előbbi szívroham
A mosoly mintha az arcomra ragadt volna, úgy jártam-keltem a lakásban, mint egy csendes őrült. 4 nap múlva sikerült jegyet foglalnom, de már alig bírtam a fenekem maradni, amivel alaposan ki is készítettem szegény Tom-ot.
Rob tényleg elintézte a szállítást, mert 3 nap múlva megjelent két fickó, hogy elvigyék a dobozaim, úgyhogy nekem csak egy kis táska maradt a gépre. Eddig talán csak az esküvőm előtt voltam olyan izgatott, mint amikor megérkeztem Los Angeles-be, ahol Rob már várt rám, hogy elvigyen a házba.
Egy gyors üdvözlő csók után már száguldottunk is kifelé, mert hiába csendesett a felhajtás körülöttünk, azért pár paparazzi megtalált minket.
- Imádni fogod a házat! Gyönyörű kertje van, a hálószobában meg lépcső, ami felvezet a fürdőbe! – újságolta akkora lelkesedéssel, mintha ez csoda számba menne
- Hú ez jól hangzik! És milyen környéken van?
- 20 perc a belváros kocsival, de legalább nem olyan forgalmas. Kertváros, csomó fával meg ilyenek
- Tuti imádni fogom – simogattam meg a karját és nyomtam egy puszit az arcára
Türelmetlenül doboltam a combomon és jobbra-balra tekintgettem a kocsiból. Elég hideg volt már, a fák pedig csupaszon hajlongtak a szélben, de nekem mégis tetszett. Pár perccel később befordultunk egy utcán, majd Rob leparkolt egy sötét barna tetős mediterrán stílusú ház előtt.
- Ez komoly? – tátogtam miközben Rob kinyitotta nekem az ajtót
- És ez még semmi. Gyere – húzott maga után
Kivette a kulcsot a táskájából, majd kinyitotta az ajtót, de nem léptünk be rajta.
- Csukd be a szemed
- Neeee, nem birok addig várni – kezdtem el nyafogni, de Rob befogta a szemem és úgy indultunk befelé
Lassan araszolva lépdeltünk az üresen kongó házban, majd egy idő után megálltunk.
- Fogadjunk, hogy a lépcsős hálóba hoztál – kuncogtam még mindig vakon
- Mindjárt meglátod – súgta a fülembe és levette a kezét a szememről
Ámulva néztem körbe és azonnal beleszerettem a natúr fa padlós, lépcsős szobába.
Úgy rohangáltam körbe, mint egy mérgezett egér és percről percre felvisítottam, ahogy újabb részleteket láttam meg a házból. 3 hálószoba, 3 fürdő, nappali, konyha és egy szigetelt zeneszoba.
Éppen a konyhát térképeztem fel, amikor Rob utolért és feltette a nagy kérdést.
- Na? Nem baj, hogy lefoglalóztam? – kérdezte magabiztos mosollyal
- Viccelsz??? Imádom. Most azonnal költöznék – ugrottam a nyakába
- Ez az! Arra gondoltam, hogy az egyik gyerekszoba lesz, a lépcsős nyilván a mienk, a 3. pedig vendégszoba aztán esetleg az is gyerek szoba
Majd kiugrottam a bőrömből, amikor másnap elmentünk Robbal aláírni a szerződést és kifizetni a házat.
Két napba telt, hogy mindent elrendezzünk és hivatalosan is a mienk legyen a ház és mivel pár bútor még hiányzott, az első pár nap pakolással és kartondobozok kerülgetésével telt.
A londoni lakással ellentétben, ezt azonnal megszoktam és otthon éreztem magam, minden centiméterét imádtam. Már csak egy meló hiányzott ahhoz, hogy teljes legyen az életem, úgyhogy egyik reggel a kávé mellett nekifogtam böngészni a neten. Már nem volt konkrét elképzelésem, csak emberekkel akartam foglalkozni. Találtam pár izginek látszót, ahova be is jelentkeztem interjúra, egyiket aznap délutánra, úgyhogy összepakoltam a házat, főztem ebédet, majd kiöltöztem és elmentem a megadott címre. Azt írták, hogy területi képviselőt keresnek egy étteremlánchoz.
Elmentem a meghallgatásra, leadtam az önéletrajzom és volt egy rövid beszélgetés, de nem igazán tett rám mély benyomást a hely. Ezt az interjút még számtalan másik követte, egészen az utolsóig. Egy esküvőszervező céghez mentem, akik asszisztenst kerestek. Nagyon tetszett volna ez a meló, úgyhogy kellően izgatottan mentem el. Egy kedvesen mosolygó nő fogadott, mindenféléről beszélgettünk és az mindenképpen jó pont volt, hogy már én is férjnél vagyok.
- Hivatalosan most azt kéne mondanom, hogy „köszönjük, hogy eljött, majd értesítjük”, de 90%, hogy a tied az állás, úgyhogy tegeződjünk is – nyújtott kezet mosolyogva
- Komolyan ? Jajj de jó. Már 2 hónapja csak interjúról interjúra járok
- Ez már a múlté drágám, hétfőn itt kezdesz, mivel rengeteg melónk van
- Már nagyon várom és nem fogsz bennem csalódni – bizonygattam mosolyogva, majd fülig érő szájjal mentem ki a kocsihoz miközben felhívtam Robert-et
- Találd ki ki kapott ma munkát!
- Hmm… nem is tudom. Mondjuk a világ legeslegjobb felesége? – kérdezte huncutul
- Ámen – nevettem fel, majd darálni kezdtem neki a napomat
- Ügyes vagy édes, de majd otthon beszélünk, jó? Mennem kell forgatni
- Okés, főzök vacsit. Szeretlek!
- Én is téged! Csók
2010. május 31., hétfő
A nagy döntés
Éééééss igen! Elkészült :D Have fun:)
82. rész
Szép lassan megtaláltam a helyem az irodában, de nem pont ilyennek képzeltem álmaim állását. Az egész város és az ország is idegen volt, annak ellenére, hogy már éltem itt. Rob az első 3 hónapban Amerikában forgatott, szóval alig találkoztunk, egyedül kellett megbirkóznom mindennel. Párszor sikerült is kiborulnom, amit általában rajta vezettem le. Nem egy telefonbeszélgetésünk végződött azzal, hogy köszönés nélkül kinyomtam a telefont, utána pedig nem vettem fel neki. Az egyik ilyen alkalmával sírva borultam az ágyra és intenzív önsajnálatba kezdtem, egészen addig, míg el nem nyomott az álom.
Hajnalban hangos kopogtatásra riadtam fel, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Felkapcsoltam az össze kezembe akadó lámpát, miközben az ajtóhoz csoszogtam?
- Ki az?
- Tom vagyok, engedj be kérlek
Csodálkozva fordítottam el a kulcsot a zárban és szembe találtam magam az ajtónak dőlve alvó Tommal.
- Utálom a férjedet – dörmögte még mindig csukott szemmel
- Mit keresel te itt és miért utálod Robertet?
- Felhívott, hogy összevesztetek és rácsaptad a telót, szóval valami nem tutis nálad. És „megkért”, hogy jöjjek ide – mutatott gunyorosan idézőjelet
- De minek küldött ide?
- Mit tudom én, teljesen szét van csúszva. Azt mondta, hogy én vagyok hozzád a legközelebb és nézzem meg, hogy mi van veled
- Ez teljesen bekattant. Ideküld téged az éjszaka közepén – motyogtam mérgesen miközben a szobámba mentem a telefonomért
Türelmetlenül dobolva vártam, hogy végre felvegye azt az átkozott telefont, de hiába. Még kétszer újra próbáltam, de semmi eredménye nem volt, úgyhogy visszamentem a nappaliba, ahol Tom békésen szuszogott a kanapén. Jót mosolyogtam rajta, ahogy felhúzott térdekkel kuporgott a kis heverőn, ölelve egy díszpárnát. Ráterítettem egy takarót, majd én is visszamentem aludni. Már majdnem elnyomott az álom, amikor megszólalt a telefonom, Rob csengőhangján.
- Minek küldted ide szerencsétlen Tom-ot? – kérdeztem köszönés nélkül
- Neked is szia és bocs, hogy aggódtam érted – felelte sértődötten
- Ha azt hiszed, hogy csak egy közvetítő emberen keresztül tudjuk megoldani a gondjainkat, az már régen rossz
- Ezt meg hogy érted?
- Nem tudom. Sehogy. Fáradt vagyok és 3 óra múlva fel kell kelnem
- Nagyszerű. Akkor szia – puffogott mérgesen és most ő nyomta rám a telefont
Kialvatlanul és morcosan ébredtem reggel, hatalmas karikákkal a szemem alatt. Kitámolyogtam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam, majd főztem kávét a még mindig alvó Tom-nak is. Mivel nem ébredt fel mielőtt elindultam volna, írtam neki egy levelet és az asztalra tettem a pótkulccsal együtt.
Kedvetlenül ballagtam az egyetem felé, hogy belevessem magam egy rém izgalmasnak ígérkező londoni kirándulás megtervezésébe. Lehet, hogy kicsit barátságtalan is voltam a kollégáimmal, mert nem nagyon szóltak hozzám egész nap, bár nem is nagyon lett volna alkalmuk rá, mert a szervezkedés miatti telefonálás lekötött. Mindenkivel beszéltem, kivéve Robertet…
Hiába voltunk férj és feleség, ugyanúgy bedurciztunk néha, mint régebben. Én úgy éreztem neki kell felhívnia és bocsánatot kérnie, ő pedig az én hívásomra várt. Utáltam ezt a helyzetet, de ugyanolyan makacsok voltunk és inkább szenvedtünk, mint sem hogy „megtörjünk”. Elég rossz időszak volt ez az életemben, mert sem a munkámban, sem pedig a magánéletemben nem éreztem magam sikeresnek. Anyáéknak persze azt mondtam, hogy minden rendben, mert nem akartam a szemrehányását hallgatni, otthon viszont nem egyszer elsírtam magam.
Úgy éreztem, hogy minden kicsúszott a kezem közül, ezért egyik hétvégén fogtam magam és elrepültem Rob-hoz Amerikába. Annyira nem beszéltünk egymással, hogy azt sem tudtam melyik hotelben szállt meg, úgyhogy amint Los Angeles-be értem felhívtam Ashley-t, hogy megmondja a címet. Éppen forgatott, úgyhogy felmentem az üres szobájába és vettem egy frissítő fürdőt. Átöltöztem tiszta ruhába és a tévét kapcsolgatva vártam, hogy visszaérjen, és próbáltam kitalálni, hogy mit mondjak neki. Este 7 óra fele végül hallottam, hogy Rob nyitja az ajtót és közben telefonál.
-Ne kiabálj velem, én mindent megpróbáltam… Ezt meg honnan veszed?... Jah, nyilván… Ne haragudj Kellan, de ebben nincs túl nagy tapasztalatod, szóval… Le kell tennem, majd… majd beszélünk – makogta kitágult szemmel a telefonba Rob, majd a zsebébe süllyesztette azt
- Szia – köszöntem halkan
- Szi-szia. Hogy kerülsz te ide?
- Gondoltam meg kéne beszélnünk ezt az egészet, mármint… nézz ránk. Házasok vagyunk, de vagy egy hete nem beszéltünk egymással normálisan
- Én akartam, csomószor hívtalak, de mindig olyan érzékeny voltál. Azonnal felkaptad a vizet
- Szóval minden az én hibám? – kérdeztem mérgesen
- Látod? Pont erről beszélek – mondta dühösen és az asztalra dobta a baseball sapkáját
- Sajnálom Rob, oké? Nem direkt csinálom, csak nagyon rossz passzban vagyok és szükségem lett volna a férjemre, hogy mellettem álljon –rogytam le az ágyra szomorúan
Pár pillanatig csak állt előttem, majd kiment a szobából.
- Ez most komoly? Nem is mondasz erre semmit? Mi a fene van veled Rob? – kiabáltam utána, de nem szólt semmit csak a táskájával együtt visszajött és leült mellém
- Estére vettem jegyet, hogy hazarepüljek – mutatta fel mosolyogva a borítékot- Utálom ezt a helyzetet, de előbb nem tudtam elszabadulni. Sajnálom, hogy nem voltam melletted
- Én pedig, hogy olyan hisztis voltam – bújtam hozzá végre
- Most pedig mond el, hogy mi a baj
A mellkasának döntöttem a fejem és nagy nehezen mesélni kezdtem a munkáról, a városról és mindenről, ami miatt rosszul éreztem magam.
- Hát ez nem hangzik túl jól szívem. Sajnálom, hogy nem jött be ez a meló.
- Én is, de nem tudhattuk előre – rántottam meg a vállam szomorúan
- Most mi lesz? Felmondasz? – emelte fel az állam
- Megfordult már a fejemben. De akkor utána mégis mit csináljak?
- Biztos találsz másik munkát, amit szeretsz is. Talán…
- Igen?
- Csak arra gondoltam, hogy … oké ez csak egy ötlet, de mi lenne, ha ideköltöznél Amerikába? Aláírtam még 2 filmre, azaz 1 évig tuti itt leszek. Nem akartam még mondani, mert még jobban kiborultál volna – tette hozzá csendesen
- Huhh...
- Oké, nem kötelező, csak egy ötlet volt
- Nem, nem az. Igazság szerint tetszik a dolog. Itt biztos több lehetőségem lenne, és együtt lennénk
- Ez komoly?- csillant fel a szeme
- Igen, de neked nem lenne sokkal nehezebb a paparazzik miatt?
- Már közel sincs akkora felhajtás körülöttem, mint régebben és az, hogy veled legyek, mindennél fontosabb – húzott közelebb magához, majd félénken ugyan, de megcsókolt
Azonnal a nyaka köré fűztem a kezem és boldogan csókoltam vissza bátorságot adva neki ezzel.
Annyira beleéltem magam az „új életünkbe”, hogy alig tudtam aludni éjszaka, bár nem csak a tervezgetés foglalt le…
Nem tudtam még, hogy hogy lesz, csak azt hogy el akarok tűnni Angliából. Környezetváltozásra volt szükségem és meg se álltam Amerikáig. A szüleimtől persze megkaptam, hogy nem vagyok elég kitartó stb., de már ez sem tudta a kedvemet szegni. Tudtam, hogy jó döntést hoztam.
Zita a reptéren
82. rész
Szép lassan megtaláltam a helyem az irodában, de nem pont ilyennek képzeltem álmaim állását. Az egész város és az ország is idegen volt, annak ellenére, hogy már éltem itt. Rob az első 3 hónapban Amerikában forgatott, szóval alig találkoztunk, egyedül kellett megbirkóznom mindennel. Párszor sikerült is kiborulnom, amit általában rajta vezettem le. Nem egy telefonbeszélgetésünk végződött azzal, hogy köszönés nélkül kinyomtam a telefont, utána pedig nem vettem fel neki. Az egyik ilyen alkalmával sírva borultam az ágyra és intenzív önsajnálatba kezdtem, egészen addig, míg el nem nyomott az álom.
Hajnalban hangos kopogtatásra riadtam fel, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Felkapcsoltam az össze kezembe akadó lámpát, miközben az ajtóhoz csoszogtam?
- Ki az?
- Tom vagyok, engedj be kérlek
Csodálkozva fordítottam el a kulcsot a zárban és szembe találtam magam az ajtónak dőlve alvó Tommal.
- Utálom a férjedet – dörmögte még mindig csukott szemmel
- Mit keresel te itt és miért utálod Robertet?
- Felhívott, hogy összevesztetek és rácsaptad a telót, szóval valami nem tutis nálad. És „megkért”, hogy jöjjek ide – mutatott gunyorosan idézőjelet
- De minek küldött ide?
- Mit tudom én, teljesen szét van csúszva. Azt mondta, hogy én vagyok hozzád a legközelebb és nézzem meg, hogy mi van veled
- Ez teljesen bekattant. Ideküld téged az éjszaka közepén – motyogtam mérgesen miközben a szobámba mentem a telefonomért
Türelmetlenül dobolva vártam, hogy végre felvegye azt az átkozott telefont, de hiába. Még kétszer újra próbáltam, de semmi eredménye nem volt, úgyhogy visszamentem a nappaliba, ahol Tom békésen szuszogott a kanapén. Jót mosolyogtam rajta, ahogy felhúzott térdekkel kuporgott a kis heverőn, ölelve egy díszpárnát. Ráterítettem egy takarót, majd én is visszamentem aludni. Már majdnem elnyomott az álom, amikor megszólalt a telefonom, Rob csengőhangján.
- Minek küldted ide szerencsétlen Tom-ot? – kérdeztem köszönés nélkül
- Neked is szia és bocs, hogy aggódtam érted – felelte sértődötten
- Ha azt hiszed, hogy csak egy közvetítő emberen keresztül tudjuk megoldani a gondjainkat, az már régen rossz
- Ezt meg hogy érted?
- Nem tudom. Sehogy. Fáradt vagyok és 3 óra múlva fel kell kelnem
- Nagyszerű. Akkor szia – puffogott mérgesen és most ő nyomta rám a telefont
Kialvatlanul és morcosan ébredtem reggel, hatalmas karikákkal a szemem alatt. Kitámolyogtam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam, majd főztem kávét a még mindig alvó Tom-nak is. Mivel nem ébredt fel mielőtt elindultam volna, írtam neki egy levelet és az asztalra tettem a pótkulccsal együtt.
Kedvetlenül ballagtam az egyetem felé, hogy belevessem magam egy rém izgalmasnak ígérkező londoni kirándulás megtervezésébe. Lehet, hogy kicsit barátságtalan is voltam a kollégáimmal, mert nem nagyon szóltak hozzám egész nap, bár nem is nagyon lett volna alkalmuk rá, mert a szervezkedés miatti telefonálás lekötött. Mindenkivel beszéltem, kivéve Robertet…
Hiába voltunk férj és feleség, ugyanúgy bedurciztunk néha, mint régebben. Én úgy éreztem neki kell felhívnia és bocsánatot kérnie, ő pedig az én hívásomra várt. Utáltam ezt a helyzetet, de ugyanolyan makacsok voltunk és inkább szenvedtünk, mint sem hogy „megtörjünk”. Elég rossz időszak volt ez az életemben, mert sem a munkámban, sem pedig a magánéletemben nem éreztem magam sikeresnek. Anyáéknak persze azt mondtam, hogy minden rendben, mert nem akartam a szemrehányását hallgatni, otthon viszont nem egyszer elsírtam magam.
Úgy éreztem, hogy minden kicsúszott a kezem közül, ezért egyik hétvégén fogtam magam és elrepültem Rob-hoz Amerikába. Annyira nem beszéltünk egymással, hogy azt sem tudtam melyik hotelben szállt meg, úgyhogy amint Los Angeles-be értem felhívtam Ashley-t, hogy megmondja a címet. Éppen forgatott, úgyhogy felmentem az üres szobájába és vettem egy frissítő fürdőt. Átöltöztem tiszta ruhába és a tévét kapcsolgatva vártam, hogy visszaérjen, és próbáltam kitalálni, hogy mit mondjak neki. Este 7 óra fele végül hallottam, hogy Rob nyitja az ajtót és közben telefonál.
-Ne kiabálj velem, én mindent megpróbáltam… Ezt meg honnan veszed?... Jah, nyilván… Ne haragudj Kellan, de ebben nincs túl nagy tapasztalatod, szóval… Le kell tennem, majd… majd beszélünk – makogta kitágult szemmel a telefonba Rob, majd a zsebébe süllyesztette azt
- Szia – köszöntem halkan
- Szi-szia. Hogy kerülsz te ide?
- Gondoltam meg kéne beszélnünk ezt az egészet, mármint… nézz ránk. Házasok vagyunk, de vagy egy hete nem beszéltünk egymással normálisan
- Én akartam, csomószor hívtalak, de mindig olyan érzékeny voltál. Azonnal felkaptad a vizet
- Szóval minden az én hibám? – kérdeztem mérgesen
- Látod? Pont erről beszélek – mondta dühösen és az asztalra dobta a baseball sapkáját
- Sajnálom Rob, oké? Nem direkt csinálom, csak nagyon rossz passzban vagyok és szükségem lett volna a férjemre, hogy mellettem álljon –rogytam le az ágyra szomorúan
Pár pillanatig csak állt előttem, majd kiment a szobából.
- Ez most komoly? Nem is mondasz erre semmit? Mi a fene van veled Rob? – kiabáltam utána, de nem szólt semmit csak a táskájával együtt visszajött és leült mellém
- Estére vettem jegyet, hogy hazarepüljek – mutatta fel mosolyogva a borítékot- Utálom ezt a helyzetet, de előbb nem tudtam elszabadulni. Sajnálom, hogy nem voltam melletted
- Én pedig, hogy olyan hisztis voltam – bújtam hozzá végre
- Most pedig mond el, hogy mi a baj
A mellkasának döntöttem a fejem és nagy nehezen mesélni kezdtem a munkáról, a városról és mindenről, ami miatt rosszul éreztem magam.
- Hát ez nem hangzik túl jól szívem. Sajnálom, hogy nem jött be ez a meló.
- Én is, de nem tudhattuk előre – rántottam meg a vállam szomorúan
- Most mi lesz? Felmondasz? – emelte fel az állam
- Megfordult már a fejemben. De akkor utána mégis mit csináljak?
- Biztos találsz másik munkát, amit szeretsz is. Talán…
- Igen?
- Csak arra gondoltam, hogy … oké ez csak egy ötlet, de mi lenne, ha ideköltöznél Amerikába? Aláírtam még 2 filmre, azaz 1 évig tuti itt leszek. Nem akartam még mondani, mert még jobban kiborultál volna – tette hozzá csendesen
- Huhh...
- Oké, nem kötelező, csak egy ötlet volt
- Nem, nem az. Igazság szerint tetszik a dolog. Itt biztos több lehetőségem lenne, és együtt lennénk
- Ez komoly?- csillant fel a szeme
- Igen, de neked nem lenne sokkal nehezebb a paparazzik miatt?
- Már közel sincs akkora felhajtás körülöttem, mint régebben és az, hogy veled legyek, mindennél fontosabb – húzott közelebb magához, majd félénken ugyan, de megcsókolt
Azonnal a nyaka köré fűztem a kezem és boldogan csókoltam vissza bátorságot adva neki ezzel.
Annyira beleéltem magam az „új életünkbe”, hogy alig tudtam aludni éjszaka, bár nem csak a tervezgetés foglalt le…
Nem tudtam még, hogy hogy lesz, csak azt hogy el akarok tűnni Angliából. Környezetváltozásra volt szükségem és meg se álltam Amerikáig. A szüleimtől persze megkaptam, hogy nem vagyok elég kitartó stb., de már ez sem tudta a kedvemet szegni. Tudtam, hogy jó döntést hoztam.
Zita a reptéren
2010. május 30., vasárnap
Szösszenet
Lassan, de biztosan készül az új rész, addig is egy kis szösszenet az elejéről! :)
"- Utálom a férjedet – dörmögte még mindig csukott szemmel
- Mit keresel te itt és miért utálod Robertet?
- Felhívott, hogy összevesztetek és rácsaptad a telót, szóval valami nem tutis nálad. „Megkért”, hogy jöjjek ide – mutatott gunyorosan idézőjelet
- De minek küldött ide?
- Mit tudom én, teljesen szét van csúszva. Azt mondta, hogy én vagyok hozzád a legközelebb és nézzem meg, hogy mi van veled
- Ez teljesen bekattant. Ideküld téged az éjszaka közepén – motyogtam mérgesen miközben a szobámba mentem a telefonomért"
"- Utálom a férjedet – dörmögte még mindig csukott szemmel
- Mit keresel te itt és miért utálod Robertet?
- Felhívott, hogy összevesztetek és rácsaptad a telót, szóval valami nem tutis nálad. „Megkért”, hogy jöjjek ide – mutatott gunyorosan idézőjelet
- De minek küldött ide?
- Mit tudom én, teljesen szét van csúszva. Azt mondta, hogy én vagyok hozzád a legközelebb és nézzem meg, hogy mi van veled
- Ez teljesen bekattant. Ideküld téged az éjszaka közepén – motyogtam mérgesen miközben a szobámba mentem a telefonomért"
2010. május 17., hétfő
késik
Kicsit elúsztam a vizsgák és beadandók miatt, úgyhogy nem tudom mikor lesz időm írni, de rajta vagyok az ügyön :):)
bocsii
xx
2010. május 10., hétfő
Az első nap
:) köszönöm (:
81. rész
Másnap reggel én még hazamentem, hogy segítsek anyának pakolni. Nehéz és egyben fura is volt összedobozolni gyakorlatilag az életem, és ahogy ürült a régi szobám úgy kezdtem el nosztalgiázni is. Pontosan emlékszem rá, amikor 14 évvel ezelőtt apáék elhoztak ebbe a dohos, koszos és régi házba, majd közölték, hogy megvették. Tele ütött-kopott bútorokkal és az egyik kanapé kiszakította a nadrágom. Elképzelésem se volt, hogy mit láttak benne, azon kívül, hogy jó helyen volt.
7-8 hónap alatt viszont olyan gyönyörű házat varázsoltak belőle, hogy alig hittem a szememnek. Nyáron költöztünk be, a nappaliban még nem volt parketta, csak beton, de nekem feltétlenül szülinapi „bulit” kellett tartanom.
Apa dolgozószobája az enyém mellett van, és amikor kicsi voltam mindig megkértem, hogy maradjon ott, amíg el nem alszom. Imádtam ezt a házat, de ideje tovább lépnem és „önálló életet” kezdenem.
Az egyetemen keresztül fogok kedvezményesen bérelni egy lakást, állítólag egész közel van hozzá és nem is drága. Úgy egyeztünk meg Robbal (pontosabban én kijelentettem), hogy majd ha spórolok annyi pénzt én is, akkor felesben veszünk egy házat. Házat bizony, mert gondolunk a jövőre…
Anya kitalálta, hogy eljön velünk, hogy segítsen berendezkedni, úgyhogy teljesen tele volt az autó Ferihegyre menet, ami meg is látszott a tempóján…
Apát még soha nem láttam sírni, de úgy tűnik ennek is eljött az ideje. Ez amolyan férfias, eltitkolós sírás volt, de nagyon jól esett, hogy ennyire hiányozni fogok neki.
Londonban már várt ránk a kocsi és persze rengeteg paparazzi is, de már nagyon rutinosak voltunk, csak anya szorult néha egy kis segítségre. Rob-nak ott kellett maradnia 2 napra, de megígérte, hogy amint tud, ő is jön Cambridge-be. A házinénit előre megkértem, hogy engedje be a költöztetőket, szóval már az összes cuccom a lakásban várta, hogy kipakoljam. Az első gondolatom, miután beléptem, azt volt, hogy ez irtó pici. A konyha és a nappali együtt volt akkora, mint az oxfordiban csak a konyha, ezen kívül volt egy kicsi, de nagyon világos hálószoba és a fürdő. Új és modern lakás volt, összességében tetszett is, csak meg kell szoknom.
A legszükségesebbeket kipakoltuk anyával, aztán elmentünk vacsizni, mivel nemhogy kaja, de még hűtő sem volt otthon. Az ilyen elektronikai cikkeket holnap fogja Rob elküldetni az oxfordi lakásból, pláne, mivel el akarja adni azt.
Fizikailag 3 nap alatt beköltöztünk, Rob is áthozta pár cuccát és szinte már meg se lehetett mozdulni a kis lakásban.
- Nyugi, meg fogod szokni. Természetes, hogy még kicsit fura – simogatta a hajam 1 hét után
- Annyira gyorsan történt minden, én meg csak sodródtam a dolgokkal. Elköltöztem otthonról, esélyes, hogy örökre a férjemmel. Minden annyira idegen még – motyogtam és éreztem, hogy nő a gombóc a torkomban
- Tudom, de meg tudsz vele birkózni és én is itt vagyok. Velem is ugyanolyan gyorsan történt minden, mint veled, ráadásul tudod, hogy milyen tesze-tosza tudok lenni, de bennünk biztos vagyok és abban is, hogy imádni fogod a munkát, ezért nem aggódok – húzott fel az öléből
- De mi lesz, ha…
- Csss… Nincsen de – szólt közbe, mire grimaszolni kezdtem
- Ne vágj pofákat, mert úgy maradsz – bölcselkedett vigyorogva
- Így kell beszélni a feleségeddel?
- Őő… még nincs 2 hete, hogy elvettelek. Majd beletanulok – pillogott rám ártatlanul
Az évek során egy hajszálnyit, mintha csendesedett volna a Rob körülötti felhajtás, de az esküvővel újraélesztettük, akaratunkon kívül persze.
Annak viszont örültem, hogy az első munkanapom reggelén csak Margaret nénivel találkoztam és nem 15 fotóssal. Összeszűkölt gyomorral, kiöltözve sétáltam az egyetem felé, ami tényleg közel volt, kb 10 percre a lakástól. A portán megkérdeztem, hogy merre van a Nemzetközi iroda, majd követtem az utasításokat és egy nagy levegő után bekopogtam.
- Jó napot, maga lesz az új koordinátorunk, igaz? A nevem Ryan Johnson, én vagyok ennek a részlegnek a vezetője. Ez lesz az asztala, ő Susan, neki kell majd a keze alá dolgoznia. Jó munkát
Meg se tudtam szólalni, annyira lerohant ez a pasi. Amint beléptem az ajtón kezet fogott velem és darálni kezdett, miközben ment körbe az irodában, hogy aztán végül megálljon az asztalomnál és ott hagyjon
- Szia, Susan vagyok. Nyugi, nagyon jó fej, csak mindig siet valahova – nyújtott kezet barátságosan a „főnököm”
- Szia, Zita. Az feltűnt…
Az egész nap azzal telt, hogy leendő Erasmus-os diákokat hívogattam mindenféle papír kitöltése miatt. Izgi volt…
Fáradtan estem haza, Robnak Londonban volt dolga, úgyhogy egyedül álltam neki a vacsorának és egy mosást is betettem.
- Szia szívem, milyen volt az első napod? – hívott fel Rob
- Szia. Hát elég pörgős. Megismerkedtem a főnökeimmel, aztán meg telefonáltam egész nap
- Nem volt jó? – kérdezte halkabban
- De, csak fáradt vagyok. Mikor jössz holnap?
- Három interjúm is van, úgyhogy csak este. 10 fele
- Oké. Nagyon várlak
- Biztos minden oké? Ne menjek haza?
- Ne, nem kell. Intézd csak a dolgaid, holnap úgy is találkozunk – bizonygattam, pedig legszívesebben vele lettem volna
- Rendben, de szólj, ha bármi van. Szeretlek
- Én is szeretlek. Szia
Miután befejeztem a vacsorát és a tv-t is meguntam, nekiálltam internetezni. Épp Giorgiával skype-oltam, amikor megcsörrent a telefonom.
- Igen, tessék?
- Szia Zita, Susan vagyok. Csak meg akartam kérdezni, hogy hogy érezted magad az első napon. Remélem nem rettentettünk el nagyon
- Szia, de aranyos vagy, hogy felhívtál. Egyáltalán nem, és gondolom úgyse csak telefonálni fogok egész nap – mondtam azért reménykedve
- Nem hát, ez csak az elején van így. Csomó programot fogsz majd szervezni a srácoknak, plusz lesz nyilván egy kis papírmunka is, de az természetes. Biztos vagyok benne, hogy jól együtt tudunk majd működni
- Én is, nagyon tetszik az egész iroda és a többiek is jó fejek
- Ennek örülök! Akkor holnap találkozunk és jó éjt!
- Neked is és köszi még egyszer, hogy felhívtál!
Ez a második hívás végképp feldobta az estémet, dúdolva mentem el fürdeni, de a fáradtság hamar eluralkodott rajtam, úgyhogy rövid úton az ágyban kötöttem ki.
Valamikor hajnalban kulcszörgésre riadtam fel, de mire kikászálódtam volna az ágyból már nyílt is az ajtó és Rob kócos feje jelent meg.
Nyilván nem vette észre, hogy fent vagyok, mert óvatosan lépkedve pakolta a ruháit a szekrényre.
- Mit settenkedik itt Mr. Pattinson?
- Azt hittem alszol. Jobban vagy?
- Azért jöttél haza, mert nem volt olyan jó kedvem a telefonban? – kérdeztem meghatódva
- Ilyen egy jó férj, nem? – terült el egy nyugodt mosoly az arcán és magához ölelt
81. rész
Másnap reggel én még hazamentem, hogy segítsek anyának pakolni. Nehéz és egyben fura is volt összedobozolni gyakorlatilag az életem, és ahogy ürült a régi szobám úgy kezdtem el nosztalgiázni is. Pontosan emlékszem rá, amikor 14 évvel ezelőtt apáék elhoztak ebbe a dohos, koszos és régi házba, majd közölték, hogy megvették. Tele ütött-kopott bútorokkal és az egyik kanapé kiszakította a nadrágom. Elképzelésem se volt, hogy mit láttak benne, azon kívül, hogy jó helyen volt.
7-8 hónap alatt viszont olyan gyönyörű házat varázsoltak belőle, hogy alig hittem a szememnek. Nyáron költöztünk be, a nappaliban még nem volt parketta, csak beton, de nekem feltétlenül szülinapi „bulit” kellett tartanom.
Apa dolgozószobája az enyém mellett van, és amikor kicsi voltam mindig megkértem, hogy maradjon ott, amíg el nem alszom. Imádtam ezt a házat, de ideje tovább lépnem és „önálló életet” kezdenem.
Az egyetemen keresztül fogok kedvezményesen bérelni egy lakást, állítólag egész közel van hozzá és nem is drága. Úgy egyeztünk meg Robbal (pontosabban én kijelentettem), hogy majd ha spórolok annyi pénzt én is, akkor felesben veszünk egy házat. Házat bizony, mert gondolunk a jövőre…
Anya kitalálta, hogy eljön velünk, hogy segítsen berendezkedni, úgyhogy teljesen tele volt az autó Ferihegyre menet, ami meg is látszott a tempóján…
Apát még soha nem láttam sírni, de úgy tűnik ennek is eljött az ideje. Ez amolyan férfias, eltitkolós sírás volt, de nagyon jól esett, hogy ennyire hiányozni fogok neki.
Londonban már várt ránk a kocsi és persze rengeteg paparazzi is, de már nagyon rutinosak voltunk, csak anya szorult néha egy kis segítségre. Rob-nak ott kellett maradnia 2 napra, de megígérte, hogy amint tud, ő is jön Cambridge-be. A házinénit előre megkértem, hogy engedje be a költöztetőket, szóval már az összes cuccom a lakásban várta, hogy kipakoljam. Az első gondolatom, miután beléptem, azt volt, hogy ez irtó pici. A konyha és a nappali együtt volt akkora, mint az oxfordiban csak a konyha, ezen kívül volt egy kicsi, de nagyon világos hálószoba és a fürdő. Új és modern lakás volt, összességében tetszett is, csak meg kell szoknom.
A legszükségesebbeket kipakoltuk anyával, aztán elmentünk vacsizni, mivel nemhogy kaja, de még hűtő sem volt otthon. Az ilyen elektronikai cikkeket holnap fogja Rob elküldetni az oxfordi lakásból, pláne, mivel el akarja adni azt.
Fizikailag 3 nap alatt beköltöztünk, Rob is áthozta pár cuccát és szinte már meg se lehetett mozdulni a kis lakásban.
- Nyugi, meg fogod szokni. Természetes, hogy még kicsit fura – simogatta a hajam 1 hét után
- Annyira gyorsan történt minden, én meg csak sodródtam a dolgokkal. Elköltöztem otthonról, esélyes, hogy örökre a férjemmel. Minden annyira idegen még – motyogtam és éreztem, hogy nő a gombóc a torkomban
- Tudom, de meg tudsz vele birkózni és én is itt vagyok. Velem is ugyanolyan gyorsan történt minden, mint veled, ráadásul tudod, hogy milyen tesze-tosza tudok lenni, de bennünk biztos vagyok és abban is, hogy imádni fogod a munkát, ezért nem aggódok – húzott fel az öléből
- De mi lesz, ha…
- Csss… Nincsen de – szólt közbe, mire grimaszolni kezdtem
- Ne vágj pofákat, mert úgy maradsz – bölcselkedett vigyorogva
- Így kell beszélni a feleségeddel?
- Őő… még nincs 2 hete, hogy elvettelek. Majd beletanulok – pillogott rám ártatlanul
Az évek során egy hajszálnyit, mintha csendesedett volna a Rob körülötti felhajtás, de az esküvővel újraélesztettük, akaratunkon kívül persze.
Annak viszont örültem, hogy az első munkanapom reggelén csak Margaret nénivel találkoztam és nem 15 fotóssal. Összeszűkölt gyomorral, kiöltözve sétáltam az egyetem felé, ami tényleg közel volt, kb 10 percre a lakástól. A portán megkérdeztem, hogy merre van a Nemzetközi iroda, majd követtem az utasításokat és egy nagy levegő után bekopogtam.
- Jó napot, maga lesz az új koordinátorunk, igaz? A nevem Ryan Johnson, én vagyok ennek a részlegnek a vezetője. Ez lesz az asztala, ő Susan, neki kell majd a keze alá dolgoznia. Jó munkát
Meg se tudtam szólalni, annyira lerohant ez a pasi. Amint beléptem az ajtón kezet fogott velem és darálni kezdett, miközben ment körbe az irodában, hogy aztán végül megálljon az asztalomnál és ott hagyjon
- Szia, Susan vagyok. Nyugi, nagyon jó fej, csak mindig siet valahova – nyújtott kezet barátságosan a „főnököm”
- Szia, Zita. Az feltűnt…
Az egész nap azzal telt, hogy leendő Erasmus-os diákokat hívogattam mindenféle papír kitöltése miatt. Izgi volt…
Fáradtan estem haza, Robnak Londonban volt dolga, úgyhogy egyedül álltam neki a vacsorának és egy mosást is betettem.
- Szia szívem, milyen volt az első napod? – hívott fel Rob
- Szia. Hát elég pörgős. Megismerkedtem a főnökeimmel, aztán meg telefonáltam egész nap
- Nem volt jó? – kérdezte halkabban
- De, csak fáradt vagyok. Mikor jössz holnap?
- Három interjúm is van, úgyhogy csak este. 10 fele
- Oké. Nagyon várlak
- Biztos minden oké? Ne menjek haza?
- Ne, nem kell. Intézd csak a dolgaid, holnap úgy is találkozunk – bizonygattam, pedig legszívesebben vele lettem volna
- Rendben, de szólj, ha bármi van. Szeretlek
- Én is szeretlek. Szia
Miután befejeztem a vacsorát és a tv-t is meguntam, nekiálltam internetezni. Épp Giorgiával skype-oltam, amikor megcsörrent a telefonom.
- Igen, tessék?
- Szia Zita, Susan vagyok. Csak meg akartam kérdezni, hogy hogy érezted magad az első napon. Remélem nem rettentettünk el nagyon
- Szia, de aranyos vagy, hogy felhívtál. Egyáltalán nem, és gondolom úgyse csak telefonálni fogok egész nap – mondtam azért reménykedve
- Nem hát, ez csak az elején van így. Csomó programot fogsz majd szervezni a srácoknak, plusz lesz nyilván egy kis papírmunka is, de az természetes. Biztos vagyok benne, hogy jól együtt tudunk majd működni
- Én is, nagyon tetszik az egész iroda és a többiek is jó fejek
- Ennek örülök! Akkor holnap találkozunk és jó éjt!
- Neked is és köszi még egyszer, hogy felhívtál!
Ez a második hívás végképp feldobta az estémet, dúdolva mentem el fürdeni, de a fáradtság hamar eluralkodott rajtam, úgyhogy rövid úton az ágyban kötöttem ki.
Valamikor hajnalban kulcszörgésre riadtam fel, de mire kikászálódtam volna az ágyból már nyílt is az ajtó és Rob kócos feje jelent meg.
Nyilván nem vette észre, hogy fent vagyok, mert óvatosan lépkedve pakolta a ruháit a szekrényre.
- Mit settenkedik itt Mr. Pattinson?
- Azt hittem alszol. Jobban vagy?
- Azért jöttél haza, mert nem volt olyan jó kedvem a telefonban? – kérdeztem meghatódva
- Ilyen egy jó férj, nem? – terült el egy nyugodt mosoly az arcán és magához ölelt
kommentek
Köszönöm az eddigieket, de szeretnék még 1-2 kommentet az előző részhez ám:) utána felteszem a következőt!
pusssz
pusssz
2010. május 5., szerda
Nászéjszaka és fotózás
El is készült a nászéjszakás rész, remélem tetszeni fog, mert elég nehéz volt megírni... Nagyon várom a komikat :D
80. rész
-Nem érzem a lábaimat – motyogtam magamnak 5 óra körül
Lerúgtam magamról a cipőmet és fáradtan kezdtem el masszírozni a talpam. Lassan mindenki kidőlt, kivéve Kellant, aki egyedül is folytatta a vonatozást körbe-körbe a teremben. Rob mellettem bambult az asztalra és a morzsákkal játszott, Tom és Dorina már egy ideje eltűntek, Krisztiék pedig egymáson aludtak. Jackson már gyakrabban nyúlt mellé az akkordoknak, mint sem, hogy a helyeset fogja le, úgyhogy abbahagyták a zenélést, megállásra kényszerítve ezzel szegény Kellant.
Nem tudom hogy csinálta, de ő még mindig részeg volt, belőlünk viszont már jó részt kiment az alkohol.
- Lassan fel kéne mennünk, nem? – kérdezte Rob hamiskásan mosolyogva
- De, szólok is a többieknek
Nagy nehezen felkeltettem a lányokat, de jobbnak láttam, ha elviszem őket a szobájukba, Rob pedig ugyanígy tett a srácokkal. A hotel folyosóján találkoztunk össze és természetesen megint felkapott, és már jóval ügyesebben vitt be a szobába, egészen az ágyig. Még sötét volt odakint, a kivilágított város pedig gyönyörű volt.
- Ki akarsz menni egy kicsit? – követte a tekintetemet Rob
Némán bólintottam, majd kézen fogva kimentünk a teraszra, mögém állt és úgy ölelt át. A hasam előtt fonta össze a kezünket én pedig a gyűrűjét simogattam, miközben ő a hajamat eltűrve puszilgatni kezdte a fülem mögötti részt és a nyakamat. Ismert már annyira, hogy tudja, ezzel teljesen megőrjít, pláne ha közben ennyire hozzám préseli magát. Ösztönösen homorítottam a hátam és az egyik kezemmel hátranyúltam, hogy még közelebb húzzam magamhoz a fejét. A fülem mellett hallottam és éreztem, ahogy egyre gyorsabban szuszog, ami végleg kiverte a biztosítékot. Azonnal hátrafordultam hozzá és úgy kaptam az ajkai után, mintha az életem múlna rajta. Őt sem kellett félteni, olyan hévvel csókolt vissza, hogy nekitántorodtam a korlátnak, de rögtön vissza is „pattantam”, mert beforogtunk a szobába. Fél lábbal berúgta az erkély ajtaját, egy lélegzetvételnyi szünetet se hagyva nekünk, majd együtt dőltünk rá a hatalmas francia ágyra. Szenvedélyesen gyűrt maga alá és kapkodva próbálta lehámozni rólam a harisnyát, ami egy hangos reccsenéssel adta meg magát. Én még csak az ingét húzkodtam kifele a nadrágjából, amikor ő már a bugyimat vette le rólam. Annyira vágytam már rá, hogy hagytam a fenébe a gombokat, inkább az övét kapcsoltam ki és húztam le róla a nadrágot. Feljebb tolt az ágyon én pedig a csípője köré fontam a lábam, őt is sürgetve. Perzselő tekintettel mért végig, majd újra csókolni kezdett miközben rám nehezedett. A gyönyörtől belekarmoltam a hátába, amivel még inkább felizgattam, ezért gyorsított a tempón én pedig úgy éreztem, hogy mindjárt felrobbanok. Nem jártam messze az igazságtól…
Pár percig alig mozdultunk meg, csak pihegtünk egymáson, Rob pedig az arcomat nézte és mosolygott, amivel még mindig zavarba tudott hozni.
- Tetszik a házasélet – jegyezte meg vigyorogva
- Én se panaszkodhatom – nyomtam egy puszit a szájára, majd el kezdtem feltápászkodni
- Hé-hé, hova mész?
- Engedek egy kád vizet. Ott várlak - tettem hozzá mosolyogva
- Imádok férj lenni – kurjantotta és már jött is utánam
Mindketten elég fáradtak voltunk, kis híján elaludtunk a kádban, amire Rob dúdolása még rátett egy lapáttal. Nagy nehezen kikeltünk a jó meleg vízből és visszaslattyogtunk a hálóba és beestünk az ágyba.
- Elég fárasztó dolog megnősülni, de bármikor újracsinálnám – suttogta a fülembe, amire csak egy erőtlen „én is” volt a válaszom, utána teljes a képszakadás
Álmomban tovább buliztunk, amikor kopogás kúszott be a tudatomba, de nem tudtam eldönteni, hogy ez Jackson bandájának az érdeme, vagy valaki tényleg keres minket. Mivel Rob mozgolódni kezdett mellettem, rá kellett jönnöm, hogy ez a valóság és ideje lenne felkeni, vagy minimum kinyitni a szemem, de egyik nehezebb volt, mint a másik. Inkább átfordultam a másik oldalamra és a fejemre húztam a takarót.
- Ki volt az? – kérdeztem, amikor éreztem, hogy besüpped a matrac
- Anyukád – dugta be a fejét a takaró alá ő is
- Mit akart?
- Hát már elmúlt 3 óra és érdekelte, hogy jól vagyunk-e – kuncogott és lehúzta rólunk a takarót
- Ami engem illet, én kicsattanok a boldogságtól
- Én is. 1 problémám van csak…
- Éhes vagy – fejeztem be helyette a mondatot nevetve, mire lesütötte a szemét
- Gyere, menjünk le és együnk valamit. Szólunk a többieknek is
Gyorsan összekaptuk magunkat és összeölelkezve mentünk végig a szobákon. Kellan és Jackson nem voltak sehol, állítólag „elmentek felbolygatni a várost”, úgyhogy csak a csajokkal és Jamie-vel mentünk le az étterembe, ahol zajlott még a romok eltakarítása, de azért persze le tudtunk ülni. Rob benyomott vagy két tányér levest, utána pedig még egy kis töltött káposztát is.
- Ez volt a legjobb esküvő, amin valaha voltam srácok – csicsergett Ashley vidáman
- Nekem is, imádom a magyar zenét – kontrázott Giorgia
- Annyira örülök, hogy ilyen jól éreztétek magatokat! Viszont a pálinka nem ütött ki annyira titeket, mint gondoltam
- Jajj, ne is mond. Reggel olyan rosszul voltam… alig bírtam kikelni az ágyból. Nem kis harcot vívtam magammal, hogy így nézzek ki – mutatott végig magán fájdalmasan
- Akkor visszaszívom – nevettem el magam én is
- Hello fiatalság. Jó volt a nászéjszaka? – futott be Kellan kicsattanó jó kedvvel
- Elképesztő volt – kacsintott rá Rob és lepacsiztak
- Akkor jó. Jay és én bementünk a városba, mert akartunk pálinkát venni, de nem tudtuk, hogy melyik a legjobb, úgyhogy mindegyikből vettünk – büszkélkedett és felmutatott két nagy zacskót
- Húha… tuti túlsúlyod lesz a gépen
- Ne félts te engem kislány – nézett rám lesajnálóan, majd elmentek a szobájukba aludni…
- Tudod, hogy 7-kor lesz a fotózásunk, ugye? – kérdezte Rob felfelé menet
- Jaj, tényleg. Megint magamra kell szenvednem az esküvői ruhát
- Majd segítek – rángatta meg a szemöldökét
Kitaláltuk ugyanis, hogy az esküvőnk másnapján újra felvesszük a puccos ruháinkat és beleugrunk egy szökőkútba néhány fotó kedvéért. Olyan uncsi kertben pózolósok úgyis készültek rólunk, ezeket majd eladjuk egy újságnak és a pénzt pedig egy alapítvány kapja. A fodrász és a sminkes kicsit rendbe rakott miután felöltöztem, utána pedig mentünk is a helyszínre, ahol már 3 fotós türelmetlenül várt ránk. Mivel csak egy „esélyünk” volt, mindannyian egyszerre fotózták, ahogy kézen fogva futunk a szökőkút felé, majd beleugrunk, egyenesen a vízsugárba.
Hangosan nevetve és csurom vizesen másztunk ki a kútból és mentünk is, hogy megnézzük a képeket. Határozottan megérte a dolog!
- Amikor visszaértünk, fel kell hívnom anyát. Elvileg intézi a cuccaim szállítását, de nem akarom az egészet ráhagyni
- Oké, de akár el is mehetünk hozzájuk. Kellan odavan anyukádért… pláne, amióta somlóit ígért neki
- Húú, nem készítettem fel az éhenkórászságára – nevettem fel- Na mindegy, de akkor is fel kell hívnom ha megyünk, hogy el tudja készíti neki
Miután bejelentettem anyának a kisebb vendégsereget, Rob átment hozzájuk a meghívással én pedig átöltöztem és indulásra készen vártam vissza.
- Jay, Kellan, Ash , Tom és Dorina jönnek csak, a többieket nem is találtam meg. 10 perc múlva találkozunk lent
Anya már az ajtóban várt ránk és olyan hévvel invitálta be elsősorban Kellant, hogy csak néztünk. Mosolyogva követtük őket, míg Rob Hubcit, a kutyámat próbálta lehámozni magáról. Nagyon nagy volt a szerelem köztük.
Kellan kivételével mindenki jött velünk a ház-nézőbe, ő a konyhában ragadt és főkóstolót játszott. A szobámba érve láttam, hogy anya gyakorlatilag mindent összepakolt és bedobozolt már, gondos leírással ellátva a csomagokat.
Este 8 óra fele aztán visszaindultunk a szállodába, mert a srácok másnap délben repültek vissza, mi pedig 2 nap múlva, mivel kicsit több, mint 1 hét múlva kezdek az új munkahelyemen.
80. rész
-Nem érzem a lábaimat – motyogtam magamnak 5 óra körül
Lerúgtam magamról a cipőmet és fáradtan kezdtem el masszírozni a talpam. Lassan mindenki kidőlt, kivéve Kellant, aki egyedül is folytatta a vonatozást körbe-körbe a teremben. Rob mellettem bambult az asztalra és a morzsákkal játszott, Tom és Dorina már egy ideje eltűntek, Krisztiék pedig egymáson aludtak. Jackson már gyakrabban nyúlt mellé az akkordoknak, mint sem, hogy a helyeset fogja le, úgyhogy abbahagyták a zenélést, megállásra kényszerítve ezzel szegény Kellant.
Nem tudom hogy csinálta, de ő még mindig részeg volt, belőlünk viszont már jó részt kiment az alkohol.
- Lassan fel kéne mennünk, nem? – kérdezte Rob hamiskásan mosolyogva
- De, szólok is a többieknek
Nagy nehezen felkeltettem a lányokat, de jobbnak láttam, ha elviszem őket a szobájukba, Rob pedig ugyanígy tett a srácokkal. A hotel folyosóján találkoztunk össze és természetesen megint felkapott, és már jóval ügyesebben vitt be a szobába, egészen az ágyig. Még sötét volt odakint, a kivilágított város pedig gyönyörű volt.
- Ki akarsz menni egy kicsit? – követte a tekintetemet Rob
Némán bólintottam, majd kézen fogva kimentünk a teraszra, mögém állt és úgy ölelt át. A hasam előtt fonta össze a kezünket én pedig a gyűrűjét simogattam, miközben ő a hajamat eltűrve puszilgatni kezdte a fülem mögötti részt és a nyakamat. Ismert már annyira, hogy tudja, ezzel teljesen megőrjít, pláne ha közben ennyire hozzám préseli magát. Ösztönösen homorítottam a hátam és az egyik kezemmel hátranyúltam, hogy még közelebb húzzam magamhoz a fejét. A fülem mellett hallottam és éreztem, ahogy egyre gyorsabban szuszog, ami végleg kiverte a biztosítékot. Azonnal hátrafordultam hozzá és úgy kaptam az ajkai után, mintha az életem múlna rajta. Őt sem kellett félteni, olyan hévvel csókolt vissza, hogy nekitántorodtam a korlátnak, de rögtön vissza is „pattantam”, mert beforogtunk a szobába. Fél lábbal berúgta az erkély ajtaját, egy lélegzetvételnyi szünetet se hagyva nekünk, majd együtt dőltünk rá a hatalmas francia ágyra. Szenvedélyesen gyűrt maga alá és kapkodva próbálta lehámozni rólam a harisnyát, ami egy hangos reccsenéssel adta meg magát. Én még csak az ingét húzkodtam kifele a nadrágjából, amikor ő már a bugyimat vette le rólam. Annyira vágytam már rá, hogy hagytam a fenébe a gombokat, inkább az övét kapcsoltam ki és húztam le róla a nadrágot. Feljebb tolt az ágyon én pedig a csípője köré fontam a lábam, őt is sürgetve. Perzselő tekintettel mért végig, majd újra csókolni kezdett miközben rám nehezedett. A gyönyörtől belekarmoltam a hátába, amivel még inkább felizgattam, ezért gyorsított a tempón én pedig úgy éreztem, hogy mindjárt felrobbanok. Nem jártam messze az igazságtól…
Pár percig alig mozdultunk meg, csak pihegtünk egymáson, Rob pedig az arcomat nézte és mosolygott, amivel még mindig zavarba tudott hozni.
- Tetszik a házasélet – jegyezte meg vigyorogva
- Én se panaszkodhatom – nyomtam egy puszit a szájára, majd el kezdtem feltápászkodni
- Hé-hé, hova mész?
- Engedek egy kád vizet. Ott várlak - tettem hozzá mosolyogva
- Imádok férj lenni – kurjantotta és már jött is utánam
Mindketten elég fáradtak voltunk, kis híján elaludtunk a kádban, amire Rob dúdolása még rátett egy lapáttal. Nagy nehezen kikeltünk a jó meleg vízből és visszaslattyogtunk a hálóba és beestünk az ágyba.
- Elég fárasztó dolog megnősülni, de bármikor újracsinálnám – suttogta a fülembe, amire csak egy erőtlen „én is” volt a válaszom, utána teljes a képszakadás
Álmomban tovább buliztunk, amikor kopogás kúszott be a tudatomba, de nem tudtam eldönteni, hogy ez Jackson bandájának az érdeme, vagy valaki tényleg keres minket. Mivel Rob mozgolódni kezdett mellettem, rá kellett jönnöm, hogy ez a valóság és ideje lenne felkeni, vagy minimum kinyitni a szemem, de egyik nehezebb volt, mint a másik. Inkább átfordultam a másik oldalamra és a fejemre húztam a takarót.
- Ki volt az? – kérdeztem, amikor éreztem, hogy besüpped a matrac
- Anyukád – dugta be a fejét a takaró alá ő is
- Mit akart?
- Hát már elmúlt 3 óra és érdekelte, hogy jól vagyunk-e – kuncogott és lehúzta rólunk a takarót
- Ami engem illet, én kicsattanok a boldogságtól
- Én is. 1 problémám van csak…
- Éhes vagy – fejeztem be helyette a mondatot nevetve, mire lesütötte a szemét
- Gyere, menjünk le és együnk valamit. Szólunk a többieknek is
Gyorsan összekaptuk magunkat és összeölelkezve mentünk végig a szobákon. Kellan és Jackson nem voltak sehol, állítólag „elmentek felbolygatni a várost”, úgyhogy csak a csajokkal és Jamie-vel mentünk le az étterembe, ahol zajlott még a romok eltakarítása, de azért persze le tudtunk ülni. Rob benyomott vagy két tányér levest, utána pedig még egy kis töltött káposztát is.
- Ez volt a legjobb esküvő, amin valaha voltam srácok – csicsergett Ashley vidáman
- Nekem is, imádom a magyar zenét – kontrázott Giorgia
- Annyira örülök, hogy ilyen jól éreztétek magatokat! Viszont a pálinka nem ütött ki annyira titeket, mint gondoltam
- Jajj, ne is mond. Reggel olyan rosszul voltam… alig bírtam kikelni az ágyból. Nem kis harcot vívtam magammal, hogy így nézzek ki – mutatott végig magán fájdalmasan
- Akkor visszaszívom – nevettem el magam én is
- Hello fiatalság. Jó volt a nászéjszaka? – futott be Kellan kicsattanó jó kedvvel
- Elképesztő volt – kacsintott rá Rob és lepacsiztak
- Akkor jó. Jay és én bementünk a városba, mert akartunk pálinkát venni, de nem tudtuk, hogy melyik a legjobb, úgyhogy mindegyikből vettünk – büszkélkedett és felmutatott két nagy zacskót
- Húha… tuti túlsúlyod lesz a gépen
- Ne félts te engem kislány – nézett rám lesajnálóan, majd elmentek a szobájukba aludni…
- Tudod, hogy 7-kor lesz a fotózásunk, ugye? – kérdezte Rob felfelé menet
- Jaj, tényleg. Megint magamra kell szenvednem az esküvői ruhát
- Majd segítek – rángatta meg a szemöldökét
Kitaláltuk ugyanis, hogy az esküvőnk másnapján újra felvesszük a puccos ruháinkat és beleugrunk egy szökőkútba néhány fotó kedvéért. Olyan uncsi kertben pózolósok úgyis készültek rólunk, ezeket majd eladjuk egy újságnak és a pénzt pedig egy alapítvány kapja. A fodrász és a sminkes kicsit rendbe rakott miután felöltöztem, utána pedig mentünk is a helyszínre, ahol már 3 fotós türelmetlenül várt ránk. Mivel csak egy „esélyünk” volt, mindannyian egyszerre fotózták, ahogy kézen fogva futunk a szökőkút felé, majd beleugrunk, egyenesen a vízsugárba.
Hangosan nevetve és csurom vizesen másztunk ki a kútból és mentünk is, hogy megnézzük a képeket. Határozottan megérte a dolog!
- Amikor visszaértünk, fel kell hívnom anyát. Elvileg intézi a cuccaim szállítását, de nem akarom az egészet ráhagyni
- Oké, de akár el is mehetünk hozzájuk. Kellan odavan anyukádért… pláne, amióta somlóit ígért neki
- Húú, nem készítettem fel az éhenkórászságára – nevettem fel- Na mindegy, de akkor is fel kell hívnom ha megyünk, hogy el tudja készíti neki
Miután bejelentettem anyának a kisebb vendégsereget, Rob átment hozzájuk a meghívással én pedig átöltöztem és indulásra készen vártam vissza.
- Jay, Kellan, Ash , Tom és Dorina jönnek csak, a többieket nem is találtam meg. 10 perc múlva találkozunk lent
Anya már az ajtóban várt ránk és olyan hévvel invitálta be elsősorban Kellant, hogy csak néztünk. Mosolyogva követtük őket, míg Rob Hubcit, a kutyámat próbálta lehámozni magáról. Nagyon nagy volt a szerelem köztük.
Kellan kivételével mindenki jött velünk a ház-nézőbe, ő a konyhában ragadt és főkóstolót játszott. A szobámba érve láttam, hogy anya gyakorlatilag mindent összepakolt és bedobozolt már, gondos leírással ellátva a csomagokat.
Este 8 óra fele aztán visszaindultunk a szállodába, mert a srácok másnap délben repültek vissza, mi pedig 2 nap múlva, mivel kicsit több, mint 1 hét múlva kezdek az új munkahelyemen.
2010. május 1., szombat
Step 3.
Itt is van az extra hosszú esküvői rész:) Remélem tetszeni fog, mert elég nehezen született meg, de nagyonnagyon várom a komikat!
L
79. rész
-Nem pont így képzeltük, igaz? – sutyorgott Dorina a fülembe
- Mire gondolsz?
- Úgy 6 évesek lehettünk, amikor megterveztük az esküvőnket. A férj kiléte folyton változott, de a helyszín, a torta és a ruha állandó volt
- Fonyódon, az eldugott stégeknél, epres-csokis torta és apró virágokkal díszített hófehér ruha – idéztem fel mosolyogva
Minden nyarat együtt töltöttünk már 5 éves korunk óta a nagyszüleim balatoni nyaralójában és ha nem estünk bele 10 srácba minden évben, akkor egybe se.
- A tortáról nem sokat tudok, de másik kettő ha lehet még szebb, mint ahogy kitaláltuk. Ami pedig Robertet illeti… hát azt hiszem jobb választás, mint McCaluey Culkin – fejtegette nagy komolyan, mire mindketten felnevettünk
- És azt se terveztük meg, hogy a templom kordonokkal lesz körülvéve – néztem ki az ablakon
- Rob megmondta, hogy ez lesz – szólt közbe anya is követve a tekintetével a rengeteg „kívül rekedt fotóst”
- Tudom, nem is foglakozok vele – feleltem határozottan, majd kicsit megigazgattam a hajam és a sminkem, mert apa leparkolt a nagy faajtó előtt
- Mi betereljük a násznépet, ti pedig készüljetek el – pattant ki anya magával húzva Dorinát is
Szegény csap kapkodta a fejét és futott anya után, aki „Lesz még idő fényképezni” és „Utánunk is van egy esküvő” felkiáltásokkal irányította befelé a zavarodott rokonokat.
- Készen állsz kislányom?
- Azt hiszem – hebegtem
- Rendben lesz, Rob jó gyerek. Nem kell aggódnod – puszilta meg a homlokom, majd felvezetett az ajtóhoz
Megvártuk, hogy mindenki helyet foglaljon, majd a nászindulóval együtt mi is elindultunk. Leírhatatlan érzés volt lépkedni a rengeteg virág és mosolygó rokon között, bár pár pillanat után már csak egy valakit fixíroztam. Rob ott feszített fekete öltönyben, zselével megszelídített tincsekkel és észveszejtő mosollyal az oltár előtt, mögötte pedig kisfiús vigyorral Tom és a többi „koszorúslánya”. Egy gyors puszi után apa „átadott” Robnak, aki olyan erősen fogta a kezem, mintha az élete múlott volna rajta.
-Nem érzem a kezem – suttogtam a fülébe
- Jujj, bocs – lazított azonnal a szorításon, majd helyet foglaltunk
A szertartás angolul és magyarul folyt, de én annyira ideges voltam, hogy hiába tették fel magyarul a nagy kérdést, én egy béna kis „yes”-szel feleltem, mire Robból kibukott egy apró röhögés.
- Igen – ismételtem el már magyarul, bujkáló mosollyal
- Nagyszerű. Most önt kérdezem Mr. Pattinson – kezdett bele újra a pap
Ő persze egy szép, tiszta és érthető „Yes”-t harsogott, majd rám nézett és megrángatta a szemöldökét. Tudtam, hogy fergeteges esküvőnk lesz, de arra még én se számítottam, hogy már a szertartáson le kell nyelnem a feltörni készülő nevetésemet.
A pap újabb utasítására Tom lépett előre és átadta Robnak a gyűrűt, amit ő megpuszilt, majd felhúzott az ujjamra. Én is megismételtem ugyanezt, csak nekem Dorina adta oda egy Tomos összemosolygás után.
- Ezennel házastársaknak nyilvánítom Önöket. Csókolják meg egymást
- Végre valami, amit magyarul is értek – somolygott Rob és magához húzott
A szemtelenül hosszúra sikeredett csók után megfogta a kezem és majdhogynem ugrándozva kimentünk a templomból, ahol azonnal egy komplett rizs-esőben volt részünk. Mindenki tapsolt, éljenzett és egy emberként indult felénk gratulálni. Először a szülők, nagyszülők, testvérek majd pár barátnőmre való kacsintás után Kellan és a többiek.
- Hát haver, én nem szoktam ilyet mondani egy esküvőre, de ez kurva jó volt – vigyorgott és magához ölelte barátját
- Szerintem senki nem szokott ilyet mondani egy esküvőre, de köszi – nevette el magát ő is
- Te meg gyönyörű vagy kislány. Ne szöktesselek el? – suttogta a fülembe egy puszinak álcázva
- Te sosem komolyodsz meg, igaz? – löktem kicsit a fején
- Ezt nemnek veszem. Cserébe viszont táncolnod kell velem az esti bulin – kacsintott rám és arrébb sétált átadva a helyét a szipogó Ashley-nek
- Jaj gyerekek annyira örülök, hogy ez összejött. Szépek vagytok együtt – borult egyszerre a nyakunkba
- Köszönjük, pláne, mert nagy szereped van a dologban hugi – simogatta meg a hátát Rob
- Azt akarod, hogy megint elbőgjem magam, igaz? – takarta el szegény az arcát és arrébb tipegett
Épp Kriszti jókívánságait tolmácsoltam Robertnek, amikor megláttam egy erősen rózsaszín ingben vigyorgó szőke srácot a sorban
-Jamie – visítottam fel és ciki, nem ciki, odafutottam hozzá
- Hát helló csajszi. Elképesztő csini a rucid – csacsogta a szokásos arc-mellé puszikkal
- Köszi, de hogy kerülsz te ide?
- A félisten férjed hívott fel pár hete – simított végig Rob karján miután odaértünk hozzá én pedig visszaálltam a „helyemre”
- Nem hiszlek el –fordultam hozzá, mire ő csak hetykén megrántotta a vállát egy olyan mosollyal kísérve, amivel engem is és Jamiet is zavarba hozott
A rengeteg gratuláció után a szűk családdal elmentünk a házasságkötő terembe, hogy minden szempontból hivatalos legyen a nászunk. 4 óra körül már mindennel végeztünk, úgyhogy el is mentünk a szállodába. Anya úgyis ellenőrizni akart mindent a teremben és a konyhán. Újdonsült férjem oldalán araszoltam a lift felé, akinek be nem állt a szája, ráadásul az ajtó előtt kitalálta, hogy felkap és úgy visz be a szobába.
-Ezt nem csak a nászéjszaka előtt kéne? – kérdeztem nevetve a nyakába csimpaszkodva
- Nászdélutánt is tarthatunk, ha szeretnéd – ajánlotta pajzán vigyorral
- Ha nem telt volna 3 órába, hogy így nézzek ki, igent mondanék, de így…
- Akkor majd a buli után. Mit szoktak egyébként ilyenkor csinálni? – nézett szét tanácstalanul
- Ez az első esküvőm
- Nekem is – bólogatott nagy komolyan
- Mi volt az első gondolatod reggel?- kérdeztem hirtelen
- Hogy elaludtam a hajam – bukott ki belőle azonnal
- Ez komoly? Ezt? – nevettem el magam
- Kómás voltam még és jól akartam kinézni melletted – indult meg a „támadás”
- Cseles…
- Gyönyörű vagy. A ruhád…a szemed… a hajad… - sorolta apró puszikkal borítva a vállamtól indulva
- Te sem panaszkodhatsz… És a hajad is egész jó… volt – borzoltam össze nevetve
- Most ezt mért kellett? – kérdezte durcásan
- Túl jó volt a hajad. Féltem, hogy Jamie rád ugrik – magyaráztam ártatlanul
- Örülsz, hogy elhívtam?
- Nagyon, bár van egy kis lelkiismeret furdalásom, hogy nekem nem jutott eszembe
- Ne foglalkozz most ezzel, a lényeg, hogy itt van- simogatta meg az arcom
Kicsit még beszélgettünk fent a szobánkban, de anya hamar megjelent és közölte, hogy már szállingóznak a vendégek, úgyhogy jó lenne ha lemennénk.
Természetesen Kellanék voltak a „szállingózó” vendégek, mert unták magukat a szobában, úgyhogy nekiestek a csokiszökőkútnak és a gyümölcsöknek.
Szép lassan megtelt a terem mi pedig itallal a kezünkben sétálgattunk és köszöntük meg mindenkinek, hogy eljött. Miután már alig látszott üres szék, a pincérek el kezdték felszolgálni a vacsorát.
- Mielőtt nekifognánk az evésnek, szeretnék tósztot mondani – állt fel Rob és vele együtt apa is, nyilván a fordítás miatt
- Négy dolog miatt szeretnék köszönetet mondani. Az első te vagy, szerelemem –fordult felém- Köszönöm, hogy elviselsz, tudom, hogy nem könnyű. Nagyon szeretlek – mondta, majd lehajolt, hogy megcsókoljon
-A másodikak a szüleim és a folyton fecsegő nővéreim, akik sokszor az idegeimre mennek, de imádom őket. Szorosan mögöttük jönnek a barátaim, akikből ugyan nincs sok, de értük tűzbe mennék és tudom, hogy ők is értem. A negyedik köszönöm, pedig azért jár, mert eljöttetek. Érezzétek jól magatokat és jó étvágyat – emelte magasba a poharát a többiekkel együtt
Direkt néztem Rob rokonainak az arcát az első pár falat után, de úgy tűnt ízlik nekik. Mindenki nagyon jó kedvű volt, nevetés hallatszott az összes asztal felől, bár ebben lehet, hogy a házi pálinkának is volt része. Isten áldja.
Többször néztem a „fiatalok” felé is, főleg mert Tom és Dorina nagyon elmélyültem sutyorogtak, nyilván az ételekről, Kellan pedig csámcsogva mutatta fel a hüvelyujját, amikor találkozott a tekintetünk, Ashley összes nevelési szándékának ellenére. 2 óra evés után már mindenkin látszottak a fáradság jelei, úgyhogy ideje volt Jacksonéknak színpadra lépni. Megegyeztünk, hogy egy kicsit populárisabb, táncolhatóbb zenét fognak játszani, a könnyebb befogadhatóság érdekében.
-Jó estét mindenkinek, az én nevem Jackson és addig fogunk zenélni, amíg bírjuk a bulit – harsogta a mikrofonba, majd a húrok közé csaptak
Nem nagyon akartak mozgolódni az emberek, úgyhogy Robbal példát mutattunk és bevettük a táncteret. Ezt egy jelnek tekinthették, mert pár perc után már csőstül jöttek a srácok. Lehet, hogy a „menetrend” szerint még nem ennek kellett volna jönnie, de mi nagyon jól elvoltunk, és Kellan ígéretéhez híven úgy megtáncoltatott, hogy alig kaptam levegőt, Rob mentett meg.
- Mikor eszünk tortát? – kérdezte izgatottan
- Azt hittem meg akartál menteni Kellan kikészítő táncától, de te csak sütizni akarsz – dorgáltam meg nevetve
- Úgy tűnt élvezed
- Amíg kaptam levegőt, élveztem is – pontosítottam
- Oké bocsi. De akkor ehetünk tortát? Utána meg induljon a buli – vigyorgott töretlenül
- Lehet egy ilyen mosolynak ellenállni? – tettem fel a költői kérdést és a nyakkendőjénél fogva közelebb húztam, hogy megcsókoljam
Egy időre leállítottuk a bulit, hogy a pincérek betolják a hatalmas tortát, aminek Rob örömmel esett neki. Rekord sebességgel szeltük fel és osztottuk szét a szeleteket, majd visszaültünk az asztalunkhoz is mi is megettük a sajátunkat. Ki egy, ki négy szeletet…
- Csak azért ettem ennyit, hogy legyen mit letáncolnom – magyarázta komoly arccal Rob
- Egy szót se szóltam, de a szavadon foglak
Teljesen úgy éreztem magam velük, mint egy egyetemi bulin, kivéve,hogy mindenki nagyon puccos ruhát viselt és ott volt az egész rokonság…
Tom felvetette a buli-beindító pálinka ötletét, amit mindenki támogatott, de mi lányok inkább csak 1-1 mézes Fütyülőst kértünk. A srácok lehúzták az igazi magyar házi pálinkát és nem is álltak meg egynél. Még az elején le akartam tudni a rokonokkal való táncolást, úgyhogy sorba pörgettek meg a férfi rokonok. Ashely-ék tök jól elvegyültek és mindenkivel nagyon közvetlenek voltak, Kellan talán túlságosan is 1-2 lány ismerőssel…
Időközben Tom is beszállt énekelni, akinek pedig Dorina szállította az innivalót és mindig útba ejtett minket is, úgyhogy már a sokadik Fütyülőst húztuk le a csajokkal. Ahogy telt az idő egyre többen mentek haza, főleg az idősebb rokonok, de aki ott volt, az mind a táncparketten ropta. Kellan később még többször elkapott és szövetkezett Jacksonnal is, aki csak azért ott hagyta a mikrofont, hogy engem megtáncoltasson. Oda-vissza pörögtem köztük, míg Rob egy határozottnak szánt közbe lépéssel kiforgatott közülük és szorosan átölelt.
- Most jól csináltam?
- Tökéletesen – motyogtam az ajkait bűvölve
- A szemeim feljebb vannak – vigyorgott önelégülten
- Nagyon viccesek vagyunk – néztem rá szúrós szemmel, de fél pillanat után már azt se tudtam hol vagyok, olyan hévvel csókolt
- Ezt tartogassátok éjszakára, most gyertek táncolni – ragadott kézen Bobby és riszálva húzott minket a parkett közepére
Amikor aztán már tényleg csak mi voltunk ott, felmentünk Dorinával a szobába, hogy segítsen átvenni egy kényelmesebb rucit. Ahogy ezzel végeztünk, visítva futottunk le a lépcsőn, és egy, a bárpultról felkapott Fütyülőssel érkeztünk meg az épp körtáncot járókhoz. Hezitálás nélkül mentünk be a kör közepére Jamie-hez, aki táncos lányokat megszégyenítően riszálta a csípőjét.
Hajnali 2 fele megérkeztek Dorina barátai is, hogy egy kis magyar zenét játszanak a srácoknak, akik artikulálatlan üvöltéssel honorálták a dolgot és mielőtt bármelyik hangszerhez is hozzáértek volna, Kellanék már rég körbetáncolták őket.
Volt ott minden az Eddától kezdve az Illésen át egészen a Kispálig és a srácok egyiket jobban élvezték még a másikat, mi pedig a magyar csajokkal végig énekeltük az egészet. Időnként a pincérek is beszálltak a vonatozásba a hangulatot pedig már nem lehetett volna fokozni. Ez volt életem legjobb és legboldogabb bulija.
A terem és a bulizósabb ruha :)
L
79. rész
-Nem pont így képzeltük, igaz? – sutyorgott Dorina a fülembe
- Mire gondolsz?
- Úgy 6 évesek lehettünk, amikor megterveztük az esküvőnket. A férj kiléte folyton változott, de a helyszín, a torta és a ruha állandó volt
- Fonyódon, az eldugott stégeknél, epres-csokis torta és apró virágokkal díszített hófehér ruha – idéztem fel mosolyogva
Minden nyarat együtt töltöttünk már 5 éves korunk óta a nagyszüleim balatoni nyaralójában és ha nem estünk bele 10 srácba minden évben, akkor egybe se.
- A tortáról nem sokat tudok, de másik kettő ha lehet még szebb, mint ahogy kitaláltuk. Ami pedig Robertet illeti… hát azt hiszem jobb választás, mint McCaluey Culkin – fejtegette nagy komolyan, mire mindketten felnevettünk
- És azt se terveztük meg, hogy a templom kordonokkal lesz körülvéve – néztem ki az ablakon
- Rob megmondta, hogy ez lesz – szólt közbe anya is követve a tekintetével a rengeteg „kívül rekedt fotóst”
- Tudom, nem is foglakozok vele – feleltem határozottan, majd kicsit megigazgattam a hajam és a sminkem, mert apa leparkolt a nagy faajtó előtt
- Mi betereljük a násznépet, ti pedig készüljetek el – pattant ki anya magával húzva Dorinát is
Szegény csap kapkodta a fejét és futott anya után, aki „Lesz még idő fényképezni” és „Utánunk is van egy esküvő” felkiáltásokkal irányította befelé a zavarodott rokonokat.
- Készen állsz kislányom?
- Azt hiszem – hebegtem
- Rendben lesz, Rob jó gyerek. Nem kell aggódnod – puszilta meg a homlokom, majd felvezetett az ajtóhoz
Megvártuk, hogy mindenki helyet foglaljon, majd a nászindulóval együtt mi is elindultunk. Leírhatatlan érzés volt lépkedni a rengeteg virág és mosolygó rokon között, bár pár pillanat után már csak egy valakit fixíroztam. Rob ott feszített fekete öltönyben, zselével megszelídített tincsekkel és észveszejtő mosollyal az oltár előtt, mögötte pedig kisfiús vigyorral Tom és a többi „koszorúslánya”. Egy gyors puszi után apa „átadott” Robnak, aki olyan erősen fogta a kezem, mintha az élete múlott volna rajta.
-Nem érzem a kezem – suttogtam a fülébe
- Jujj, bocs – lazított azonnal a szorításon, majd helyet foglaltunk
A szertartás angolul és magyarul folyt, de én annyira ideges voltam, hogy hiába tették fel magyarul a nagy kérdést, én egy béna kis „yes”-szel feleltem, mire Robból kibukott egy apró röhögés.
- Igen – ismételtem el már magyarul, bujkáló mosollyal
- Nagyszerű. Most önt kérdezem Mr. Pattinson – kezdett bele újra a pap
Ő persze egy szép, tiszta és érthető „Yes”-t harsogott, majd rám nézett és megrángatta a szemöldökét. Tudtam, hogy fergeteges esküvőnk lesz, de arra még én se számítottam, hogy már a szertartáson le kell nyelnem a feltörni készülő nevetésemet.
A pap újabb utasítására Tom lépett előre és átadta Robnak a gyűrűt, amit ő megpuszilt, majd felhúzott az ujjamra. Én is megismételtem ugyanezt, csak nekem Dorina adta oda egy Tomos összemosolygás után.
- Ezennel házastársaknak nyilvánítom Önöket. Csókolják meg egymást
- Végre valami, amit magyarul is értek – somolygott Rob és magához húzott
A szemtelenül hosszúra sikeredett csók után megfogta a kezem és majdhogynem ugrándozva kimentünk a templomból, ahol azonnal egy komplett rizs-esőben volt részünk. Mindenki tapsolt, éljenzett és egy emberként indult felénk gratulálni. Először a szülők, nagyszülők, testvérek majd pár barátnőmre való kacsintás után Kellan és a többiek.
- Hát haver, én nem szoktam ilyet mondani egy esküvőre, de ez kurva jó volt – vigyorgott és magához ölelte barátját
- Szerintem senki nem szokott ilyet mondani egy esküvőre, de köszi – nevette el magát ő is
- Te meg gyönyörű vagy kislány. Ne szöktesselek el? – suttogta a fülembe egy puszinak álcázva
- Te sosem komolyodsz meg, igaz? – löktem kicsit a fején
- Ezt nemnek veszem. Cserébe viszont táncolnod kell velem az esti bulin – kacsintott rám és arrébb sétált átadva a helyét a szipogó Ashley-nek
- Jaj gyerekek annyira örülök, hogy ez összejött. Szépek vagytok együtt – borult egyszerre a nyakunkba
- Köszönjük, pláne, mert nagy szereped van a dologban hugi – simogatta meg a hátát Rob
- Azt akarod, hogy megint elbőgjem magam, igaz? – takarta el szegény az arcát és arrébb tipegett
Épp Kriszti jókívánságait tolmácsoltam Robertnek, amikor megláttam egy erősen rózsaszín ingben vigyorgó szőke srácot a sorban
-Jamie – visítottam fel és ciki, nem ciki, odafutottam hozzá
- Hát helló csajszi. Elképesztő csini a rucid – csacsogta a szokásos arc-mellé puszikkal
- Köszi, de hogy kerülsz te ide?
- A félisten férjed hívott fel pár hete – simított végig Rob karján miután odaértünk hozzá én pedig visszaálltam a „helyemre”
- Nem hiszlek el –fordultam hozzá, mire ő csak hetykén megrántotta a vállát egy olyan mosollyal kísérve, amivel engem is és Jamiet is zavarba hozott
A rengeteg gratuláció után a szűk családdal elmentünk a házasságkötő terembe, hogy minden szempontból hivatalos legyen a nászunk. 4 óra körül már mindennel végeztünk, úgyhogy el is mentünk a szállodába. Anya úgyis ellenőrizni akart mindent a teremben és a konyhán. Újdonsült férjem oldalán araszoltam a lift felé, akinek be nem állt a szája, ráadásul az ajtó előtt kitalálta, hogy felkap és úgy visz be a szobába.
-Ezt nem csak a nászéjszaka előtt kéne? – kérdeztem nevetve a nyakába csimpaszkodva
- Nászdélutánt is tarthatunk, ha szeretnéd – ajánlotta pajzán vigyorral
- Ha nem telt volna 3 órába, hogy így nézzek ki, igent mondanék, de így…
- Akkor majd a buli után. Mit szoktak egyébként ilyenkor csinálni? – nézett szét tanácstalanul
- Ez az első esküvőm
- Nekem is – bólogatott nagy komolyan
- Mi volt az első gondolatod reggel?- kérdeztem hirtelen
- Hogy elaludtam a hajam – bukott ki belőle azonnal
- Ez komoly? Ezt? – nevettem el magam
- Kómás voltam még és jól akartam kinézni melletted – indult meg a „támadás”
- Cseles…
- Gyönyörű vagy. A ruhád…a szemed… a hajad… - sorolta apró puszikkal borítva a vállamtól indulva
- Te sem panaszkodhatsz… És a hajad is egész jó… volt – borzoltam össze nevetve
- Most ezt mért kellett? – kérdezte durcásan
- Túl jó volt a hajad. Féltem, hogy Jamie rád ugrik – magyaráztam ártatlanul
- Örülsz, hogy elhívtam?
- Nagyon, bár van egy kis lelkiismeret furdalásom, hogy nekem nem jutott eszembe
- Ne foglalkozz most ezzel, a lényeg, hogy itt van- simogatta meg az arcom
Kicsit még beszélgettünk fent a szobánkban, de anya hamar megjelent és közölte, hogy már szállingóznak a vendégek, úgyhogy jó lenne ha lemennénk.
Természetesen Kellanék voltak a „szállingózó” vendégek, mert unták magukat a szobában, úgyhogy nekiestek a csokiszökőkútnak és a gyümölcsöknek.
Szép lassan megtelt a terem mi pedig itallal a kezünkben sétálgattunk és köszöntük meg mindenkinek, hogy eljött. Miután már alig látszott üres szék, a pincérek el kezdték felszolgálni a vacsorát.
- Mielőtt nekifognánk az evésnek, szeretnék tósztot mondani – állt fel Rob és vele együtt apa is, nyilván a fordítás miatt
- Négy dolog miatt szeretnék köszönetet mondani. Az első te vagy, szerelemem –fordult felém- Köszönöm, hogy elviselsz, tudom, hogy nem könnyű. Nagyon szeretlek – mondta, majd lehajolt, hogy megcsókoljon
-A másodikak a szüleim és a folyton fecsegő nővéreim, akik sokszor az idegeimre mennek, de imádom őket. Szorosan mögöttük jönnek a barátaim, akikből ugyan nincs sok, de értük tűzbe mennék és tudom, hogy ők is értem. A negyedik köszönöm, pedig azért jár, mert eljöttetek. Érezzétek jól magatokat és jó étvágyat – emelte magasba a poharát a többiekkel együtt
Direkt néztem Rob rokonainak az arcát az első pár falat után, de úgy tűnt ízlik nekik. Mindenki nagyon jó kedvű volt, nevetés hallatszott az összes asztal felől, bár ebben lehet, hogy a házi pálinkának is volt része. Isten áldja.
Többször néztem a „fiatalok” felé is, főleg mert Tom és Dorina nagyon elmélyültem sutyorogtak, nyilván az ételekről, Kellan pedig csámcsogva mutatta fel a hüvelyujját, amikor találkozott a tekintetünk, Ashley összes nevelési szándékának ellenére. 2 óra evés után már mindenkin látszottak a fáradság jelei, úgyhogy ideje volt Jacksonéknak színpadra lépni. Megegyeztünk, hogy egy kicsit populárisabb, táncolhatóbb zenét fognak játszani, a könnyebb befogadhatóság érdekében.
-Jó estét mindenkinek, az én nevem Jackson és addig fogunk zenélni, amíg bírjuk a bulit – harsogta a mikrofonba, majd a húrok közé csaptak
Nem nagyon akartak mozgolódni az emberek, úgyhogy Robbal példát mutattunk és bevettük a táncteret. Ezt egy jelnek tekinthették, mert pár perc után már csőstül jöttek a srácok. Lehet, hogy a „menetrend” szerint még nem ennek kellett volna jönnie, de mi nagyon jól elvoltunk, és Kellan ígéretéhez híven úgy megtáncoltatott, hogy alig kaptam levegőt, Rob mentett meg.
- Mikor eszünk tortát? – kérdezte izgatottan
- Azt hittem meg akartál menteni Kellan kikészítő táncától, de te csak sütizni akarsz – dorgáltam meg nevetve
- Úgy tűnt élvezed
- Amíg kaptam levegőt, élveztem is – pontosítottam
- Oké bocsi. De akkor ehetünk tortát? Utána meg induljon a buli – vigyorgott töretlenül
- Lehet egy ilyen mosolynak ellenállni? – tettem fel a költői kérdést és a nyakkendőjénél fogva közelebb húztam, hogy megcsókoljam
Egy időre leállítottuk a bulit, hogy a pincérek betolják a hatalmas tortát, aminek Rob örömmel esett neki. Rekord sebességgel szeltük fel és osztottuk szét a szeleteket, majd visszaültünk az asztalunkhoz is mi is megettük a sajátunkat. Ki egy, ki négy szeletet…
- Csak azért ettem ennyit, hogy legyen mit letáncolnom – magyarázta komoly arccal Rob
- Egy szót se szóltam, de a szavadon foglak
Teljesen úgy éreztem magam velük, mint egy egyetemi bulin, kivéve,hogy mindenki nagyon puccos ruhát viselt és ott volt az egész rokonság…
Tom felvetette a buli-beindító pálinka ötletét, amit mindenki támogatott, de mi lányok inkább csak 1-1 mézes Fütyülőst kértünk. A srácok lehúzták az igazi magyar házi pálinkát és nem is álltak meg egynél. Még az elején le akartam tudni a rokonokkal való táncolást, úgyhogy sorba pörgettek meg a férfi rokonok. Ashely-ék tök jól elvegyültek és mindenkivel nagyon közvetlenek voltak, Kellan talán túlságosan is 1-2 lány ismerőssel…
Időközben Tom is beszállt énekelni, akinek pedig Dorina szállította az innivalót és mindig útba ejtett minket is, úgyhogy már a sokadik Fütyülőst húztuk le a csajokkal. Ahogy telt az idő egyre többen mentek haza, főleg az idősebb rokonok, de aki ott volt, az mind a táncparketten ropta. Kellan később még többször elkapott és szövetkezett Jacksonnal is, aki csak azért ott hagyta a mikrofont, hogy engem megtáncoltasson. Oda-vissza pörögtem köztük, míg Rob egy határozottnak szánt közbe lépéssel kiforgatott közülük és szorosan átölelt.
- Most jól csináltam?
- Tökéletesen – motyogtam az ajkait bűvölve
- A szemeim feljebb vannak – vigyorgott önelégülten
- Nagyon viccesek vagyunk – néztem rá szúrós szemmel, de fél pillanat után már azt se tudtam hol vagyok, olyan hévvel csókolt
- Ezt tartogassátok éjszakára, most gyertek táncolni – ragadott kézen Bobby és riszálva húzott minket a parkett közepére
Amikor aztán már tényleg csak mi voltunk ott, felmentünk Dorinával a szobába, hogy segítsen átvenni egy kényelmesebb rucit. Ahogy ezzel végeztünk, visítva futottunk le a lépcsőn, és egy, a bárpultról felkapott Fütyülőssel érkeztünk meg az épp körtáncot járókhoz. Hezitálás nélkül mentünk be a kör közepére Jamie-hez, aki táncos lányokat megszégyenítően riszálta a csípőjét.
Hajnali 2 fele megérkeztek Dorina barátai is, hogy egy kis magyar zenét játszanak a srácoknak, akik artikulálatlan üvöltéssel honorálták a dolgot és mielőtt bármelyik hangszerhez is hozzáértek volna, Kellanék már rég körbetáncolták őket.
Volt ott minden az Eddától kezdve az Illésen át egészen a Kispálig és a srácok egyiket jobban élvezték még a másikat, mi pedig a magyar csajokkal végig énekeltük az egészet. Időnként a pincérek is beszálltak a vonatozásba a hangulatot pedig már nem lehetett volna fokozni. Ez volt életem legjobb és legboldogabb bulija.
A terem és a bulizósabb ruha :)
2010. április 23., péntek
Step 2.
Kicsit hamarabb felteszem az új részt, mert a másik, közös blogon kicsit késik a fejezet és nem szeretném, ha nagyon megorrolnátok ránk :) Várom a komikat!!
L
78. rész
Eddig mindig azt hittem, hogy azok a mennyasszonyok, akik 8-9-10 hónappal korábban el kezdik szervezni az esküvőjüket nem normálisak, de minimum munkanélküliek. Nekem lassan már csak szűk 1 hónapom van és annyit tudok, fehér lesz a ruhám. Igen, Rob nyert. Nem láttam értelmét a veszekedésnek, ráadásul, amikor Pesten betévedtünk egy mennyasszonyi ruhaboltba szembejött velem egy gyönyörű fehér ruha. Szerencsére egy idősebb hölgy volt az eladó, úgyhogy Rob is nyugodtan bóklászott a boltban, amíg én felpróbáltam a vékony ezüstös szalaggal díszített csodát. Óvatosan kilépkedtem a „fülkéből”, fel a kis emelvényre.
-Jó méretnek tűnik, de feltétlenül fel kell varrni egy kicsit az aljából – igazgatta az eladó
- Még, hogy nem veszel fel fehéret – vigyorgott Rob önelégülten
- Nem is fogok, ha így viháncolsz
- Ó dehogynem. Imádod a ruhát. Majdnem úgy nézel rá, mint rám
- Gondolj bele, hogy néznék, ha rajtad lenne ez a ruha – egy pillanatig el is képzeltük, úgyhogy mindketten hangos nevetésben törtünk ki
- Látom jó kedve van a jegyespárnak. Ezek szerint tetszik a ruha? – puhatolózott jó üzleti érzékkel a hölgy
Néhány pillantással megbeszéltük a dolgot, majd boldogan bólintottam.
-Na, már csak nekem kell valami ruhát találni, különben nagyobb durranás lesz az esküvő, mint egyébként – fecserészett Rob
- Valóban, elég fura lenne, ha anyaszült meztelenül állnál oltár elé…
- Most jut eszembe, Tom, Kellan, Jackson, Bobby, Ashley már hívott, hogy feltétlenül itt lesznek. Anyáék pedig természetesen elhozzák fél London-t…
- Még szép, hogy mindenkit meghívtak, hiszen megnősül a kicsi fiuk – csipkedtem meg az arcát
- Jó, de akkor is. Na mindegy. Még várok Kristen és Nikki válaszára. Gyanítom, hogy ha az egyik nem jön, akkor a másik sem…
Ahogy teltek a Robbal együtt töltött hónapjaim és éveim, úgy lett egyre kevésbé téma Kristen és az állítólagos (?) szerelme. Nem mondom, hogy jóba lettünk, de megvagyunk egy légtérben és ő sem gyilkol meg a tekintetével. Egyszer felhívtam a szülinapján, hogy felköszöntsem, azóta ez oda-vissza működik, sőt, amióta megtudta, hogy nálunk névnapok is vannak, akkor is hív.
Szép lassan körvonalazódni kezdtek a dolgok, leszerveztük az együttest, ami Jackson bandája lesz, Tom „retro-csokrával” kiegészítve, Rob minden kapcsolatát és a hírnevét bevetve lefoglalta a termet és az időpontot: június 24.
Az egész szervezkedésben a menü megtervezését és a torta kiválasztását élvezte legjobban a drága, és ha rajta múlott volna egy 9 emeletes 9 ízű tortát kapott volna a szerencsétlen násznép. A menünél ragaszkodott a fasírthoz, miután a körözöttes falatokról lebeszéltem. Édes volt, ahogy elmutogatta, hogy a rokoniból is biztos olyan hatást váltana ki ez a fantasztikus étel, mint belőle…
Nagyjából ennyit jutott neki a tervezésből, mert vissza kellett repülnie Los Angeles-be néhány napra, de jobb is volt, hogy nem volt ott. Kicsit hisztis lettem a sokadik becsúszó gixer miatt.
Anya teljes esküvői lázban égett, naponta talált ki újabbnál újabb dolgokat és mindig tudta, hogy ki a megfelelő partner hozzá. A csoki-szökőkút ötletével nyilvánvalóan Robhoz ment, akinek már a gondolattól is csorogni kezdett a nyála és azonnal megvette az ötletet. Szó szerint.
Nehezen ugyan, de eldöntöttük a tanú kérdést is. Dorina és Tom. A szilveszteri kis kalandjuk óta nem nagyon találkoztak, pedig akkor mindketten bele akartak halni a nagy szerelembe. Kicsit rásegítünk a dologra.
Amikor már csak 10 nap volt az esküvőig, kezdtem úgy érezni, hogy minden kicsúszott a kezemből, a napok pedig rekord sebességgel telnek. Naponta 100 e-mailt és telefonhívást kaptam rokonoktól, fotósoktól, újságoktól és barátoktól. Nyilván Rob ennek minimum a dupláját, csak neki a menedzsere rendezte ezeket. Ahogy azt is, hogy gyakorlatilag az egész hotelt kibérelték, szobákkal, mindennel együtt, hogy a rokonoknak legyen majd hol aludniuk.
-Rob, az én rokonaimat el tudjuk szállásolni. Felesleges ennyit költened – kezdtem bele újra, pedig tudtam, hogy reménytelen
- Ne kezdjük ezt újra légy szíves. Mire költsek szerinted, ha nem a saját esküvőmre? A gyerekek iskolájára és esküvőjére már félretettem úgyis – rántotta meg a vállát
- Te-tessék? – hirtelen köpni-nyelni nem tudtam
-Most miért nézel így? Mondtam, hogy felelősségteljes férj leszek – húzta ki magát
- De…már…és…mikor
- Na ennek fuss neki még egyszer – vigyorgott a gépe mögül
-De mégis hogyan?
- Csináltam egy bankszámlát, tettem rá pénzt és minden hónapban utalok rá
- Nem térek magamhoz. Hogy jutott eszedbe? – ültem át az ölébe
-Hát igazából anyáéktól vettem az ötletet. Amikor terveztük a dolgokat, apa közölte, hogy nekem is van egy ilyen számlám, amit a születésemkor csináltak nekem
- Elképesztőek vagytok – csimpaszkodtam a nyakába és megcsókoltam
Rob olyan nyugtató hatással volt rám sokszor, mint senki más. Most is elszállt minden idegességem és vidáman folytattam a telefonálást, le sem véve a szemem róla.
23-án aztán apai utasításra Rob átköltözött a szállodába, mondván, hogy az utolsó éjszakánkat nem tölthetjük együtt, ráadásul megérkeztek a rokonai is. Éjfél után én is kidőltem és szinte azonnal elnyomott az álom.
Csak reggel vettem észre Rob rövidke sms-ét, amit még éjszaka írt.
„Ma.Szeretlek.”
Felültem az ágyamban és bambán vigyorogva nézelődtem, mint aki nem hiszi el, hogy ez a valóság. Csipkedtem magam meg minden ilyesmi, de a legbiztosabban anya berobbanása után tudtam, hogy nem álmodom.
-Gyerünk kislányom, 10-re vár a fodrász és még sehogy se állsz! – hadarta hajcsavarókkal a fején
Ellenkezhettem volna, hogy még csak 7 óra, de nem láttam értelmét, ezért egy mosollyal az arcomon feltápászkodtam és a fürdő felé vettem az irányt. A házban már minden a feje tetején állt. Valaki elküldte a nászajándékunkat, mert nem tudott eljönni, anya pedig fel alá rohangált, isten tudja miért…
Szerencsére a hajam szinte ugyanolyan hosszú volt, mint a téli kis „akcióm” előtt. Nőiesebb is voltam, ráadásul több benne a lehetőség. Anya ragaszkodott a kontyhoz, én viszont ki nem állhattam, de végül egy köztes megoldás nyert. Fele feltűzve, a másik fele pedig leengedve, kicsit hullámosan. Tökéletes.
Ezután következett a sminkes, majd gyors hazafuvar, mivel már majdnem dél volt, az esküvő pedig 1-kor kezdődött. Nem lehetek akkora pancser, hogy a sajátomról elkések…
Szerencsére Dorina is megérkezett, úgyhogy segített felvenni a ruhámat, vigyázva a hajamra és sminkemre. Csodák csodájára fél 1-kor mindenki teljes harci díszben állt a nappaliban, miközben apa bőszen fényképezett minket.
Beszálltunk a ház előtt álló feldíszített autóba és elindultunk a templomba, ahová remélhetőleg a vőlegény is pontosan megérkezik…
L
78. rész
Eddig mindig azt hittem, hogy azok a mennyasszonyok, akik 8-9-10 hónappal korábban el kezdik szervezni az esküvőjüket nem normálisak, de minimum munkanélküliek. Nekem lassan már csak szűk 1 hónapom van és annyit tudok, fehér lesz a ruhám. Igen, Rob nyert. Nem láttam értelmét a veszekedésnek, ráadásul, amikor Pesten betévedtünk egy mennyasszonyi ruhaboltba szembejött velem egy gyönyörű fehér ruha. Szerencsére egy idősebb hölgy volt az eladó, úgyhogy Rob is nyugodtan bóklászott a boltban, amíg én felpróbáltam a vékony ezüstös szalaggal díszített csodát. Óvatosan kilépkedtem a „fülkéből”, fel a kis emelvényre.
-Jó méretnek tűnik, de feltétlenül fel kell varrni egy kicsit az aljából – igazgatta az eladó
- Még, hogy nem veszel fel fehéret – vigyorgott Rob önelégülten
- Nem is fogok, ha így viháncolsz
- Ó dehogynem. Imádod a ruhát. Majdnem úgy nézel rá, mint rám
- Gondolj bele, hogy néznék, ha rajtad lenne ez a ruha – egy pillanatig el is képzeltük, úgyhogy mindketten hangos nevetésben törtünk ki
- Látom jó kedve van a jegyespárnak. Ezek szerint tetszik a ruha? – puhatolózott jó üzleti érzékkel a hölgy
Néhány pillantással megbeszéltük a dolgot, majd boldogan bólintottam.
-Na, már csak nekem kell valami ruhát találni, különben nagyobb durranás lesz az esküvő, mint egyébként – fecserészett Rob
- Valóban, elég fura lenne, ha anyaszült meztelenül állnál oltár elé…
- Most jut eszembe, Tom, Kellan, Jackson, Bobby, Ashley már hívott, hogy feltétlenül itt lesznek. Anyáék pedig természetesen elhozzák fél London-t…
- Még szép, hogy mindenkit meghívtak, hiszen megnősül a kicsi fiuk – csipkedtem meg az arcát
- Jó, de akkor is. Na mindegy. Még várok Kristen és Nikki válaszára. Gyanítom, hogy ha az egyik nem jön, akkor a másik sem…
Ahogy teltek a Robbal együtt töltött hónapjaim és éveim, úgy lett egyre kevésbé téma Kristen és az állítólagos (?) szerelme. Nem mondom, hogy jóba lettünk, de megvagyunk egy légtérben és ő sem gyilkol meg a tekintetével. Egyszer felhívtam a szülinapján, hogy felköszöntsem, azóta ez oda-vissza működik, sőt, amióta megtudta, hogy nálunk névnapok is vannak, akkor is hív.
Szép lassan körvonalazódni kezdtek a dolgok, leszerveztük az együttest, ami Jackson bandája lesz, Tom „retro-csokrával” kiegészítve, Rob minden kapcsolatát és a hírnevét bevetve lefoglalta a termet és az időpontot: június 24.
Az egész szervezkedésben a menü megtervezését és a torta kiválasztását élvezte legjobban a drága, és ha rajta múlott volna egy 9 emeletes 9 ízű tortát kapott volna a szerencsétlen násznép. A menünél ragaszkodott a fasírthoz, miután a körözöttes falatokról lebeszéltem. Édes volt, ahogy elmutogatta, hogy a rokoniból is biztos olyan hatást váltana ki ez a fantasztikus étel, mint belőle…
Nagyjából ennyit jutott neki a tervezésből, mert vissza kellett repülnie Los Angeles-be néhány napra, de jobb is volt, hogy nem volt ott. Kicsit hisztis lettem a sokadik becsúszó gixer miatt.
Anya teljes esküvői lázban égett, naponta talált ki újabbnál újabb dolgokat és mindig tudta, hogy ki a megfelelő partner hozzá. A csoki-szökőkút ötletével nyilvánvalóan Robhoz ment, akinek már a gondolattól is csorogni kezdett a nyála és azonnal megvette az ötletet. Szó szerint.
Nehezen ugyan, de eldöntöttük a tanú kérdést is. Dorina és Tom. A szilveszteri kis kalandjuk óta nem nagyon találkoztak, pedig akkor mindketten bele akartak halni a nagy szerelembe. Kicsit rásegítünk a dologra.
Amikor már csak 10 nap volt az esküvőig, kezdtem úgy érezni, hogy minden kicsúszott a kezemből, a napok pedig rekord sebességgel telnek. Naponta 100 e-mailt és telefonhívást kaptam rokonoktól, fotósoktól, újságoktól és barátoktól. Nyilván Rob ennek minimum a dupláját, csak neki a menedzsere rendezte ezeket. Ahogy azt is, hogy gyakorlatilag az egész hotelt kibérelték, szobákkal, mindennel együtt, hogy a rokonoknak legyen majd hol aludniuk.
-Rob, az én rokonaimat el tudjuk szállásolni. Felesleges ennyit költened – kezdtem bele újra, pedig tudtam, hogy reménytelen
- Ne kezdjük ezt újra légy szíves. Mire költsek szerinted, ha nem a saját esküvőmre? A gyerekek iskolájára és esküvőjére már félretettem úgyis – rántotta meg a vállát
- Te-tessék? – hirtelen köpni-nyelni nem tudtam
-Most miért nézel így? Mondtam, hogy felelősségteljes férj leszek – húzta ki magát
- De…már…és…mikor
- Na ennek fuss neki még egyszer – vigyorgott a gépe mögül
-De mégis hogyan?
- Csináltam egy bankszámlát, tettem rá pénzt és minden hónapban utalok rá
- Nem térek magamhoz. Hogy jutott eszedbe? – ültem át az ölébe
-Hát igazából anyáéktól vettem az ötletet. Amikor terveztük a dolgokat, apa közölte, hogy nekem is van egy ilyen számlám, amit a születésemkor csináltak nekem
- Elképesztőek vagytok – csimpaszkodtam a nyakába és megcsókoltam
Rob olyan nyugtató hatással volt rám sokszor, mint senki más. Most is elszállt minden idegességem és vidáman folytattam a telefonálást, le sem véve a szemem róla.
23-án aztán apai utasításra Rob átköltözött a szállodába, mondván, hogy az utolsó éjszakánkat nem tölthetjük együtt, ráadásul megérkeztek a rokonai is. Éjfél után én is kidőltem és szinte azonnal elnyomott az álom.
Csak reggel vettem észre Rob rövidke sms-ét, amit még éjszaka írt.
„Ma.Szeretlek.”
Felültem az ágyamban és bambán vigyorogva nézelődtem, mint aki nem hiszi el, hogy ez a valóság. Csipkedtem magam meg minden ilyesmi, de a legbiztosabban anya berobbanása után tudtam, hogy nem álmodom.
-Gyerünk kislányom, 10-re vár a fodrász és még sehogy se állsz! – hadarta hajcsavarókkal a fején
Ellenkezhettem volna, hogy még csak 7 óra, de nem láttam értelmét, ezért egy mosollyal az arcomon feltápászkodtam és a fürdő felé vettem az irányt. A házban már minden a feje tetején állt. Valaki elküldte a nászajándékunkat, mert nem tudott eljönni, anya pedig fel alá rohangált, isten tudja miért…
Szerencsére a hajam szinte ugyanolyan hosszú volt, mint a téli kis „akcióm” előtt. Nőiesebb is voltam, ráadásul több benne a lehetőség. Anya ragaszkodott a kontyhoz, én viszont ki nem állhattam, de végül egy köztes megoldás nyert. Fele feltűzve, a másik fele pedig leengedve, kicsit hullámosan. Tökéletes.
Ezután következett a sminkes, majd gyors hazafuvar, mivel már majdnem dél volt, az esküvő pedig 1-kor kezdődött. Nem lehetek akkora pancser, hogy a sajátomról elkések…
Szerencsére Dorina is megérkezett, úgyhogy segített felvenni a ruhámat, vigyázva a hajamra és sminkemre. Csodák csodájára fél 1-kor mindenki teljes harci díszben állt a nappaliban, miközben apa bőszen fényképezett minket.
Beszálltunk a ház előtt álló feldíszített autóba és elindultunk a templomba, ahová remélhetőleg a vőlegény is pontosan megérkezik…
2010. április 19., hétfő
Step 1.
Elég jó olvasottságot produkáltatok legutóbb, összesen 2 embernek nem jött be annyira a rész:) remélem, hogy ez már elnyeri az ő, és persze mindannyiótok tetszését!
Alice0218---ALice, te aztán jól nyomtad:D 4 nap alatt az egészet:) eszméletlenül jól esik, hogy ennyire izgalmasnak és szórakoztatónak találtad. Köszi széééépen!
L
77. rész
Fülig érő szájjal pattantam fel és igen-eket ismételgetve ugrottam a nyakába. A tapsvihar egészen addig tartott, amíg Rob le nem tett a földre és szembe nem fordultunk a felénk tóduló gratulálókkal.
Ki angolul, ki magyarul, de mindenki sok boldogságot kívánt, mintha már össze is házasodtunk volna.
-Mond csak kislányom. Gyűrűt, azt nem kapsz? – vont félre nagymamám
- De már kaptam nagyi, évekkel ezelőtt. Ez már csak formális lánykérés volt. A családnak – vallottam be pironkodva
- Ohh… ti fiatalok! Mindent túlbonyolítotok – csóválta a fejét mosolyogva
Természetesen egész este a házasságunk volt a téma, anya azonnal el kezdte tervezni. Furcsa volt ilyeneken gondolkodni, még akkor is, ha már régóta terítéken volt a dolog. Most valóságosabb lett, mint bármikor. Én magamtól már a helyszín kiválasztásánál elakadtam volna, de anya és Rob a legnagyobb egyetértésben mondták, hogy Magyarországon lesz.
-És a szüleid ehhez mit fognak szólni?
- Ők is beleegyeztek, meg egyébként is úgy szokás, hogy a lánynál van az esküvő – okoskodott vigyorogva, de neki jól állt
- Hú de sokat tud valaki az esküvőkről – löktem meg a vállát
- Még szép. Felelősségteljes férj leszek. Vagy mi… - tette hozzá, mire mindkettőnkből kitört a nevetés
Hajnali 1 óra körül aztán már kezdtünk fáradni, apa hazavitte a nagyszüleimet és a többiek is elindultak, bár egyik másik rokonom kicsit kótyagos volt…
-Ne vigyem haza őket? – ajánlotta Rob
- Hát, lehet, hogy jobb lenne. Megtennéd?
- Persze. Ha el tudják magyarázni, hogy merre laknak – nézett végig a falat támasztókon
Gyorsan kreáltam neki egy rajzot, de a biztonság kedvéért a legjózanabb embert ültettük előre, hátha tud majd használható infókkal szolgálni az utat illetően…
Amíg Rob sofőrt játszott, én segítettem elpakolni anyának, aki még mindig úgy pörgött, mint egy búgócsiga.
Az időpontról faggatott, és hogy milyen ruhát, meg tortát szeretnék.
-Szeretnénk egy elég közeli időpontot választani
- Miért? Terhes vagy? – kaptam rám ijedten a tekintetét
- Nem. Viszont megkaptam a munkát Angliában. Augusztus 1-én kezdek
Kis híján kiesett a kezéből a tál, amit épp törölgetett, annyira megdöbbent. Az arcán millió és egy érzés suhant át a felhőtlen örömtől a szomorúságon át a csalódottságig minden, de végül egy elérzékenyült mosoly nyert.
- Annyira büszke vagyok rád kislányom! Nem örülök, hogy ennyire messzire mész, ezt tudod. Én viszont azt tudom, hogy ez az álmod – ölelt magához könnyes szemmel
Igazság szerint pozitívan csalódtam a reakciójában, és hálát adtam az égnek, hogy nem mindenki előtt jelentettem ezt be. Anya nem szerette kimutatni az érzéseit, pláne ha sokan vannak ott.
- Na, akkor most szépen leülünk és el kezdjük tervezni a dolgokat – vette ki a kezemből a törölgető ruhát és az asztalhoz vezetett
- Anya, hajnali 2 van. Ez holnap is ráér – állítottam le szelíd mosollyal
- Igen, igazad van. De gondolkodj rajta légy szíves. Főleg a meghívókon, mert azokat muszáj postázni, mivel csak szűk 2 hónapunk van
- Rendben. Köszönök mindent – adtam neki egy puszit
A szobámban pakolásztam, amikor Rob is befutott és fáradtan rogyott le az ágyra. Az utóbbi időben többször előfordult, hogy csak egymásra néztünk és tudtuk, hogy mit szeretne a másik. Színészet ide vagy oda, már egy tekintetéből tudtam, hogy most csak velem szeretne lenni, nyugodtan, csendben. Lekapcsoltam a lámpát és melléfészkeltem magam.
-Elmondtad anyukádnak a munkát? – kérdezte suttogva később
- Igen, és képzeld, örült neki
- Jaj de jó! De tudod, hogy így elég kevés időnk van az esküvőig. Mármint te is az előtt szeretnéd, hogy kiköltözöl, nem?
- De, persze. beszéltünk is erről vele. Izgatottabb, mint én, pedig az nem könnyű – mosolyogtam bele a sötétbe
- Ne is mond… Anya már vagy 2 hete meghívómintákat küldözget nekem e-mailben, hogy mutassam meg neked. Hiába mondtam neki, hogy nem tudsz a lánykérésről
- Jaj, de aranyos. Megmutatod őket? – ültem fel izgatottan
- Most? – nyögött fel fáradtan
- Naná. Hozom is a gépet – álltam fel választási lehetőséget se adva szegénynek
Egy pillanat alatt elillant az álmosságom, Robot pedig addig puszilgattam meg rázogattam, amíg úgy-ahogy, de ő is magához tért.
-Ez hogy tetszik? – mutatott az elsőre
- Hmmm… Nem vagyok az a rózsaszín típus… És ez?
- Nem vagyok az a…mi ez… vajszín típus – utánozott grimaszolva
- Kackackukac. Na és ez?
-Nem is rossz. Csak az a ronda selyemrózsa nem kéne rá – ingatta a fejét
- Akkor mi lenne, ha ilyen összetekertet küldenénk?
- Én inkább olyan hagyományosat szeretnénk.
- Oké. Húú, ez nagyon szép – mutattam a következőre
- Igen, ez az. Ilyennek kell lennie a meghívónknak – jelentette ki Rob
- Ez viszonylag könnyen ment – nevettem el magam megkönnyebbülten
Hajnali 5-ig biztos fenn voltunk és tortákat meg ruhákat nézegettünk a neten. Kicsit össze is kaptunk, mert én közöltem, hogy nem fogok hófehér ruhát felvenni, inkább valami halvány krémszínűt…
-Ne már! Ez olyan, mintha én szürke öltönyben lennék
- Van, aki nem feketében van…
- Felejtsd el, hogy szürkében legyek. Az sápaszt
- Mi? – nevettem fel
- Jól van na. Legalább az esküvőmön had ne nézzek ki hülyén
- Soha nem nézel ki hülyén – nyomtam puszit a szájára
A torták nézegetése közben Rob kijelentette, hogy éhes, reggel 5 ide vagy oda.
- Most akarsz kimenni enni?
- Biztos van valami maradék tegnapról – rángatta fel magára a nadrágot és kislisszant az ajtón
Pár perc múlva jött is vissza és egy emberesen megpakolt tányérral mellém feküdt.
-Aludj nyugodtan – csámcsogott vidáman
Néha olyan volt, mint egy nagy gyerek, de ha kellett akkor komoly és felelősségteljes volt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó férj lesz. Már csak 1, 5 hónap és kiderül.
Ilyen meghívót választottak (a neveket ne nézzétek :))
Alice0218---ALice, te aztán jól nyomtad:D 4 nap alatt az egészet:) eszméletlenül jól esik, hogy ennyire izgalmasnak és szórakoztatónak találtad. Köszi széééépen!
L
77. rész
Fülig érő szájjal pattantam fel és igen-eket ismételgetve ugrottam a nyakába. A tapsvihar egészen addig tartott, amíg Rob le nem tett a földre és szembe nem fordultunk a felénk tóduló gratulálókkal.
Ki angolul, ki magyarul, de mindenki sok boldogságot kívánt, mintha már össze is házasodtunk volna.
-Mond csak kislányom. Gyűrűt, azt nem kapsz? – vont félre nagymamám
- De már kaptam nagyi, évekkel ezelőtt. Ez már csak formális lánykérés volt. A családnak – vallottam be pironkodva
- Ohh… ti fiatalok! Mindent túlbonyolítotok – csóválta a fejét mosolyogva
Természetesen egész este a házasságunk volt a téma, anya azonnal el kezdte tervezni. Furcsa volt ilyeneken gondolkodni, még akkor is, ha már régóta terítéken volt a dolog. Most valóságosabb lett, mint bármikor. Én magamtól már a helyszín kiválasztásánál elakadtam volna, de anya és Rob a legnagyobb egyetértésben mondták, hogy Magyarországon lesz.
-És a szüleid ehhez mit fognak szólni?
- Ők is beleegyeztek, meg egyébként is úgy szokás, hogy a lánynál van az esküvő – okoskodott vigyorogva, de neki jól állt
- Hú de sokat tud valaki az esküvőkről – löktem meg a vállát
- Még szép. Felelősségteljes férj leszek. Vagy mi… - tette hozzá, mire mindkettőnkből kitört a nevetés
Hajnali 1 óra körül aztán már kezdtünk fáradni, apa hazavitte a nagyszüleimet és a többiek is elindultak, bár egyik másik rokonom kicsit kótyagos volt…
-Ne vigyem haza őket? – ajánlotta Rob
- Hát, lehet, hogy jobb lenne. Megtennéd?
- Persze. Ha el tudják magyarázni, hogy merre laknak – nézett végig a falat támasztókon
Gyorsan kreáltam neki egy rajzot, de a biztonság kedvéért a legjózanabb embert ültettük előre, hátha tud majd használható infókkal szolgálni az utat illetően…
Amíg Rob sofőrt játszott, én segítettem elpakolni anyának, aki még mindig úgy pörgött, mint egy búgócsiga.
Az időpontról faggatott, és hogy milyen ruhát, meg tortát szeretnék.
-Szeretnénk egy elég közeli időpontot választani
- Miért? Terhes vagy? – kaptam rám ijedten a tekintetét
- Nem. Viszont megkaptam a munkát Angliában. Augusztus 1-én kezdek
Kis híján kiesett a kezéből a tál, amit épp törölgetett, annyira megdöbbent. Az arcán millió és egy érzés suhant át a felhőtlen örömtől a szomorúságon át a csalódottságig minden, de végül egy elérzékenyült mosoly nyert.
- Annyira büszke vagyok rád kislányom! Nem örülök, hogy ennyire messzire mész, ezt tudod. Én viszont azt tudom, hogy ez az álmod – ölelt magához könnyes szemmel
Igazság szerint pozitívan csalódtam a reakciójában, és hálát adtam az égnek, hogy nem mindenki előtt jelentettem ezt be. Anya nem szerette kimutatni az érzéseit, pláne ha sokan vannak ott.
- Na, akkor most szépen leülünk és el kezdjük tervezni a dolgokat – vette ki a kezemből a törölgető ruhát és az asztalhoz vezetett
- Anya, hajnali 2 van. Ez holnap is ráér – állítottam le szelíd mosollyal
- Igen, igazad van. De gondolkodj rajta légy szíves. Főleg a meghívókon, mert azokat muszáj postázni, mivel csak szűk 2 hónapunk van
- Rendben. Köszönök mindent – adtam neki egy puszit
A szobámban pakolásztam, amikor Rob is befutott és fáradtan rogyott le az ágyra. Az utóbbi időben többször előfordult, hogy csak egymásra néztünk és tudtuk, hogy mit szeretne a másik. Színészet ide vagy oda, már egy tekintetéből tudtam, hogy most csak velem szeretne lenni, nyugodtan, csendben. Lekapcsoltam a lámpát és melléfészkeltem magam.
-Elmondtad anyukádnak a munkát? – kérdezte suttogva később
- Igen, és képzeld, örült neki
- Jaj de jó! De tudod, hogy így elég kevés időnk van az esküvőig. Mármint te is az előtt szeretnéd, hogy kiköltözöl, nem?
- De, persze. beszéltünk is erről vele. Izgatottabb, mint én, pedig az nem könnyű – mosolyogtam bele a sötétbe
- Ne is mond… Anya már vagy 2 hete meghívómintákat küldözget nekem e-mailben, hogy mutassam meg neked. Hiába mondtam neki, hogy nem tudsz a lánykérésről
- Jaj, de aranyos. Megmutatod őket? – ültem fel izgatottan
- Most? – nyögött fel fáradtan
- Naná. Hozom is a gépet – álltam fel választási lehetőséget se adva szegénynek
Egy pillanat alatt elillant az álmosságom, Robot pedig addig puszilgattam meg rázogattam, amíg úgy-ahogy, de ő is magához tért.
-Ez hogy tetszik? – mutatott az elsőre
- Hmmm… Nem vagyok az a rózsaszín típus… És ez?
- Nem vagyok az a…mi ez… vajszín típus – utánozott grimaszolva
- Kackackukac. Na és ez?
-Nem is rossz. Csak az a ronda selyemrózsa nem kéne rá – ingatta a fejét
- Akkor mi lenne, ha ilyen összetekertet küldenénk?
- Én inkább olyan hagyományosat szeretnénk.
- Oké. Húú, ez nagyon szép – mutattam a következőre
- Igen, ez az. Ilyennek kell lennie a meghívónknak – jelentette ki Rob
- Ez viszonylag könnyen ment – nevettem el magam megkönnyebbülten
Hajnali 5-ig biztos fenn voltunk és tortákat meg ruhákat nézegettünk a neten. Kicsit össze is kaptunk, mert én közöltem, hogy nem fogok hófehér ruhát felvenni, inkább valami halvány krémszínűt…
-Ne már! Ez olyan, mintha én szürke öltönyben lennék
- Van, aki nem feketében van…
- Felejtsd el, hogy szürkében legyek. Az sápaszt
- Mi? – nevettem fel
- Jól van na. Legalább az esküvőmön had ne nézzek ki hülyén
- Soha nem nézel ki hülyén – nyomtam puszit a szájára
A torták nézegetése közben Rob kijelentette, hogy éhes, reggel 5 ide vagy oda.
- Most akarsz kimenni enni?
- Biztos van valami maradék tegnapról – rángatta fel magára a nadrágot és kislisszant az ajtón
Pár perc múlva jött is vissza és egy emberesen megpakolt tányérral mellém feküdt.
-Aludj nyugodtan – csámcsogott vidáman
Néha olyan volt, mint egy nagy gyerek, de ha kellett akkor komoly és felelősségteljes volt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó férj lesz. Már csak 1, 5 hónap és kiderül.
Ilyen meghívót választottak (a neveket ne nézzétek :))
2010. április 18., vasárnap
Egy kis részlet a következő fejezetből :)
És igen, megszületett a 77. rész is, de majd csak kedd környékén teszem fel. Addig is íme egy kis részlet! =)
Még egyszer köszönöm a díjakat! Főleg neked, Nita =)
"Hajnali 5-ig biztos fenn voltunk és tortákat meg ruhákat nézegettünk a neten. Kicsit össze is kaptunk, mert én közöltem, hogy nem fogok hófehér ruhát felvenni, inkább valami halvány krémszínűt…
-Ne már! Ez olyan, mintha én szürke öltönyben lennék
- Van, aki nem feketében van…
- Felejtsd el, hogy szürkében legyek. Az sápaszt
- Mi? – nevettem fel
- Jól van na. Legalább az esküvőmön had ne nézzek ki hülyén
- Soha nem nézel ki hülyén – nyomtam puszit a szájára
A torták nézegetése közben Rob kijelentette, hogy éhes, reggel 5 ide vagy oda.
- Most akarsz kimenni enni?
- Biztos van valami maradék tegnapról – rángatta fel magára a nadrágot és kislisszant az ajtón
Pár perc múlva jött is vissza és egy emberesen megpakolt tányérral mellém feküdt.
-Aludj nyugodtan – csámcsogott vidáman
Néha olyan volt, mint egy nagy gyerek, de ha kellett akkor komoly és felelősségteljes volt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó férj lesz. Már csak 1, 5 hónap és kiderül."
Még egyszer köszönöm a díjakat! Főleg neked, Nita =)
"Hajnali 5-ig biztos fenn voltunk és tortákat meg ruhákat nézegettünk a neten. Kicsit össze is kaptunk, mert én közöltem, hogy nem fogok hófehér ruhát felvenni, inkább valami halvány krémszínűt…
-Ne már! Ez olyan, mintha én szürke öltönyben lennék
- Van, aki nem feketében van…
- Felejtsd el, hogy szürkében legyek. Az sápaszt
- Mi? – nevettem fel
- Jól van na. Legalább az esküvőmön had ne nézzek ki hülyén
- Soha nem nézel ki hülyén – nyomtam puszit a szájára
A torták nézegetése közben Rob kijelentette, hogy éhes, reggel 5 ide vagy oda.
- Most akarsz kimenni enni?
- Biztos van valami maradék tegnapról – rángatta fel magára a nadrágot és kislisszant az ajtón
Pár perc múlva jött is vissza és egy emberesen megpakolt tányérral mellém feküdt.
-Aludj nyugodtan – csámcsogott vidáman
Néha olyan volt, mint egy nagy gyerek, de ha kellett akkor komoly és felelősségteljes volt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó férj lesz. Már csak 1, 5 hónap és kiderül."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)