Konyhatündér

Íme az új rész:) Kommenteljetek légyszí, érdekel a véleményetek! köszipuszi

18. rész

Összehasonlíthatatlan volt a saját szobámban, a saját ágyamban feküdni vele, mint akár Párizsban, vagy Harlowban. Annyira más volt, hogy megint hatalmába kerített az „első éjszaka” érzése, azaz megint zavarban voltam és csak tébláboltam mielőtt befeküdtünk volna az ágyba. Láthatóan ő is furán érezte magát, de valamivel jobban leplezte. Odahajolt, hogy segítsen lepakolni a fél állatkertnyi plüsst az ágyamról, de a kezünk folyton ugyanazért az állatért nyújt, majd egyszerre kaptuk el és így tovább. Mindezt totális, már-már kínos csendben. Amikor végeztünk, rátettem még egy párnát és egy takarót az ágyra, végezve ezzel minden „teendőmmel”. Ezután pedig csak állt előttem fekete boxerban és szürke trikóban, bele-bele túrva a hajába. Végül én törtem meg a csendet.

-Lekapcsolhatom a villanyt vagy még akarsz pakolni? – kérdeztem a táskájára mutatva
- Ja nem, majd holnap. Kapcsold le nyugodtan - mondta, majd tétován felemelte a takarót és bebújt alá.
Ügyetlenül bemásztam mellé, majd folytatódott a feszengés, bár kicsit enyhébb formában
-Nagyon szép a szobád! Majd, amikor legközelebb eljössz hozzánk, az enyémmel is kezdünk valamit, mert ott minimum bozótharcosnak kell lenned, hogy az asztalig eljuss – suttogta a sötét szobába, de hallhatóan mosolyogva
- Igen, emlékszem, hogy kicsit… hát… mondjuk úgy, hogy kaotikus volt – feleltem vidáman
Igaz ugyan, hogy a csend már megszűnt, de még mindig úgy feküdtünk egymás mellett, mint két fadarab.
-Mit terveztél holnapra? – kérdezte és a tarkóm alá tette a kezét, hogy a mellkasára vonjon
Ez kellett ahhoz, hogy minden a régi legyen és elmúljon a feszengés.
-Hát, arra gondoltam, hogy nem igen élném túl, ha szétszednének a belvárosban, ezért nappal csak itt a környéken sétálgatnánk. Aztán délben alkotnánk valamit a konyhában vagy ilyesmi…
- Te főzni is tudsz???
- Szerintem igen, de mindenki más szerint nem… Ez annyit jelent, hogy rendszeresen kreatívkodok a konyhában, de a végeredmény általában csak számomra ehető – vallottam be töredelmesen
- Én gyakorlatilag mindenevő vagyok, úgyhogy jó esélyekkel indulsz – közölte viccesen
- Kiváncsi vagyok, hogy holnap ilyenkor is ilyen nagy lesz-e a szád – mondtam nevetve
- Kezdek félni… Bár tekintve, hogy az én főzőtudományom a teafőzésnél megakadt, tuti jobb vagy nálam. Ráadásul már azt se csinálom, mert tavaly szétrobbant a tea kiöntő, amikor főztem, úgyhogy arról is letettem
- Ez komoly?? – kérdeztem a nevetéstől fuldokolva
- Örülök, hogy nem nézted ki belőlem, de igen – suttogta szinte büszkén
- Hát, konyhatündér oldal nélkül is imádlak, úgyhogy rá se ránts – mondtam már suttogva én is, mert lépteket hallottam kintről
Kopogás nélkül kinyílt az ajtó és anya feje jelent meg a kis résben.
-Kicsit halkabban, ha lehet, mert nekem dolgozni kell holnap! – mondta durván, majd jól végig mért Robert karjaiban és becsukta az ajtót.
- Sssss – sziszegtem mosollyal a hangomban
- Erre van egy biztos megoldásom – suttogta és a számra tapasztotta az ajkait
- Hatásos – motyogtam, amikor levegőhöz jutottam
- Szeretlek – susogta a fülembe magyarul
Reggel nem voltam biztos benne, hogy erre a szóra ébredtem-e vagy még mindig az éjszakai visszahangzott bennem, mindenesetre a legszebb ébredéseim egyike volt.
-Jó reggelt! – motyogtam kábán magyarul
- Jo regelt – ismételte utánam mosolyogva
- Valaki nagyon tud – mondtam elismerően, majd az órára pillantottam. Háromnegyed 10-et mutatott.
- Itthon vannak még a szüleid?
- Nem, szerintem már 8 óra körül elmentek
- Szuper. Akkor maradj itt. Készítek reggelit.
Ennek hallatán kicsit felszisszentem, féltve a kávéfőzőt, kenyérpirítót és az ő testi épségét is.
-Nyugi, majd kiabálok, ha baj van. – mondta huncutul mosolyogva
Tudta mivel vehet le a lábamról és ezt minden egyes alkalommal be is vetette, amikor szükségét érezte.

Lassan kinyitotta az ajtót, majd kidugta a fejét és szétnézett, mint valami bűnöző, aki az üldözői elől menekül. Miután megbizonyosodott róla, hogy „tiszta a terep”, fütyörészve elindult a konyhába én pedig visszadőltem az ágyba várva egy „bumm”-ot, „csatt”-ot vagy „jajj”-t.
Ezek helyett azonban csak tányér és evőeszköz csörgést valamint a vízforraló hangját hallottam. Majd Rob belibegett anya csíkos, „A konyha rabja vagyok” feliratú kötényében, és nagyon komolynak szánt arccal a következőt kérdezte:
-Mennyire kéri lágyra a tojást, kisasszony?
- Forrástól számítva 2 perc 54 másodpercig főzze, legyen szíves - próbáltam ugyanolyan arccal mondani, mint ő, de a második szónál kibukott belőlem egy kacaj és onnantól nem volt megállás
- Értettem – felelte megfeszített arcizmokkal, amiken már át-át tört egy mosoly
Hallottam még néhány felismerhetetlen hangot, majd kb. 20 perc után megjelent az ajtóban, a kezében szorongatott megpakolt tálcára fókuszálva. Szép lassan letette az éjjeliszekrényre, majd „ismertette a menüt”
-Szóval, a tojást 100%, hogy túlfőztem, viszont lehet, hogy még így is lágy. Találtam pár dolgot a hűtőben, amit nem tudtam beazonosítani, úgyhogy behoztam őket – mutatott a tálcára
- Hát ezt nem tudom angolul. De van benne túró, tejföl, pirospaprika, só meg még egy fűszer, amit szintén nem tudok. Magyarul „körözött”- nek hívják, ha ez segít
- Hmmm… és ezt magában kell enni? Nem mertem megkóstolni…- mondta a dobozka tartalmát méregetve
- Te úgy is eheted, de inkább kend rá a kenyérre – nevettem fel a végén
- Oké… És ez mi? – bökött rá egy másik ételre
- Ez egy jó kérdés… - motyogtam és szagolgatni kezdtem a zöldes pépet
- Nem túl gusztusos – vigyorodott el miután belenyomta a kését
- Olyan a szaga, mint a padlizsánkrémnek, de nem így szokott kinézni. Inkább hagyjuk…
- Pont javasolni akartam… A vajat és a sonkát felismertem, úgyhogy azt ehetjük. Viszont a kávéfőzőt nem akartam feldühíteni, úgyhogy ilyen 3 az 1-ben kávét hoztam
- Az is teljesen jó, de majd bemutatlak titeket egymásnak a kávéfőzővel – mondtam vigyorogva
Én maradtam a vajas kenyérnél, de Robert bevállalta a körözöttet és egyszerűen imádta. Miután vagy 4 szelet kenyeret megevett, felvilágosított a köménymag angol nevéről is. Azt mondta ennyit kellett ennie ahhoz, hogy biztos legyen az összetevőkben.
-Egyél még nyugodtan ám. Körözöttet kivételesen emberi fogyasztásra is tudok csinálni
- Nem…tudok…többet…enni – nyögte egyesével a szavakat, majd kiterült az ágyon
- Jajj, de puhány valakiii – mondtam és csikizni kezdtem
- Még, hogy puhány?! Na várj csak – motyogta, majd nagy nehezen átfordult a másik oldalára, hogy le tudjon fogni
- Igen, pontosan az – mondtam nevetve, mivel annyira volt csak képes, hogy áttegye a mellkasomon a kezeit
- Na jó, elfogadom. Most csak ennyire futja – motyogta becsukott szemmel
- Fáradt vagy?
- Nem – mondta nagyot ásítva
- Nem hát… – suttogtam és simogatni kezdtem a fejét
Nem telt bele sok idő és egyenletesen szuszogni kezdett a mellkasomon, ami engem is elaltatott.
Mind a ketten a telefon csörgésére ébredtünk fel, kb. 2 óra múlva.
-Igen? – motyogtam a telefonba, miután sikerült felkutatnom
-Eddig aludtatok? – kérdezte anya döbbenten
- Nem – füllentettem egyből
- Jól van akkor. Csak azért telefonálok, mert paníroztam nektek pár szelet húst ebédre, süssétek ki.
- Oh, oké. Köszi
- Mi lenne, ha elmennénk hajókázni a Tiszára este?
- Ez nagyon jól hangzik!
- 5 óra körül megyünk haza, úgyhogy addigra legyetek készen. Rendben?
-Persze, elkészülünk addigra.
- Akkor sziasztok!
- Szia anya! – köszöntem el és kinyomtam a telefont
Párszor már megfordult a fejemben, hogy anya skizofrén lehet, bár a legjobb fajtából, de akkor is. Néha maga a megtestesült kedvesség, máskor meg olyan, mint egy pokróc.
-Mit akart anyukád? – kérdezte Robert csibészesen
Ilyeneken már nem akadtam fenn. Még 1 napja se volt Magyarországon, de már egy csomó szót megjegyzett, vagy „egyszerűen” csak a hanglejtésemből és a gesztusaimból olvasott.
-Kitalálta, hogy délután elmegyünk hajózni a közeli folyóra.
- Szuper! Legutóbb, amikor hajózni voltunk, éppen ál-terhes voltál – vigyorodott el az emléktől
- Emlékszem… Azok után a fotók után akartak meglincselni a szüleim – csacsogtam a legnagyobb természetességgel
- Nem csodálom. Ha én a saját lányomat látnám ugyanilyen helyzetben, mindenféle kérdezés nélkül kitekerném a srác nyakát
- Ennyire harcias apuka leszel?
- Majd meglátod – felelte féloldalas mosollyal

A ház konyhája...

...és nappalija:)