Önkívület máshogyan

Kicsit hamarabb feltettem az új részt, mert minimum 3 napig nem leszek gépközelben. Nem akartam, hogy kilyukadjon az oldalatok:) Köszönöm a kedves hozzászólásokat! Továbbra is várom a véleményeket. köszipuszi

22. rész

- Szia – köszöntem kicsit döbbenten
- Nem zavarlak? Szeretnék beszélni veled – mondta Rob komoly hangon
- Egy pillanat

Gyorsan Dorinához fordultam és kértem tőle 10 percet, amíg beszélek. Nem értette ugyan, hogy miért olyan fontos és hogy miért angolul beszélek, de bólintott.

-Itt vagyok. Mi újság? Jól vagy? – kérdeztem csendesen
- Hát valamivel tisztább a fejem. Ne haragudj, hogy ilyen hülyén viselkedem, de…
- Egyáltalán nem haragszom, csak nem igazán értem az okát
- Félek, hogy… hogy ennek így nagyon rossz vége lesz. – nyögte ki végül Rob
- Hogy értve?
- Én felforgattam a te életedet, te pedig az enyémet
- Akkor kvittek vagyunk – motyogtam félhangosan
- Nem érted, hogy mi a bajom? Nem tudom elviselni… ezt
- De mit? Én egy percet se bántam meg az elmúlt néhány hónapból, mindent ugyanúgy csinálnék. Igazad van, felforgattad az életemet, de már ráfért. Az is tény, hogy megváltoztam melletted. Sokkal boldogabb és vidámabb lettem.
Hosszú ideig csak a lélegzését hallottam, de végül megszólalt.
-Nem vágysz normális életre? Egy „normális” emberrel? – kérdezte szomorúan-gúnyosan megnyomva a „normális” szót
- A normális unalmas, úgyhogy nem. Nekem te kellesz, minden abnormalitásoddal együtt – mondtam egy kis mosollyal a hangomban
- Ez nem ilyen egyszerű
- Ha túlbonyolítjuk, akkor tényleg nem
- Hogy tudsz ennyire biztos lenni a dologban?
- Nem tudom. Nekem ez nem bonyolult. Szeretlek téged és bízom benned, ugyanúgy, ahogy magamban. Tudom, hogy képes vagyok ezt kezelni
- Biztos vagy benne?
- Igen
- Rendben. Megígérem, hogy fékezni fogom ezt az egész őrületet, amennyire csak lehet
- Tudom. Hidd el. Nagyon szeretlek – búgtam végül a telefonba
- Én is nagyon-nagyon. Legszívesebben most rögtön visszarepülnék hozzád – mondta vágyakozással teli hangon
- Ne fogd vissza magad – feleltem nevetve
- Képzeld, valószínűleg már 10-én meg tudok pattanni – mesélte kicsit vidámabban
- Tényleg?? Az szuper lenne
- Mindjárt elküldöm neked Lacey számát, vele is megbeszéltem már mindent. Talált egy lakást, ami szerintem jó is lesz, úgyhogy megvettem. A Mansfield road-on van, pár percre az egyetemtől
- Máris megvetted?
- Gyorsan kellett döntenem, mert más is licitált rá. Lacey azt mondta, hogy valamennyire be van rendezve, de ráfér a kreativitásod, úgyhogy lehet, hogy hamarabb ki kellene menned, hogy helyre pofozzátok egy kicsit
- Oké, persze. Eredetileg úgy volt, hogy 9-én utazok, de akkor elmegyek mondjuk 5-én
- Rendben. Lassan mennem kell, mert semmi értelmeset nem lehetett velem csináltatni tegnap, úgyhogy le vagyunk maradva – mondta kicsit szégyenkezve Rob
- Oké, én is éppen egy barátnőmmel kávézok, aki már unhatja a dolgot
- Köszönöm, hogy ilyen megértő voltál. Nagyon szeretlek! Este hívlak!
- Én is szeretlek! Csók – mondtam és letettem a telefont
Hatalmas mosollyal fordultam vissza Dorinához, aki eddig kitartóan dobolt az ujjaival az asztalon
-Bocsi, hogy eddig tartott, de régóta vártam ezt a hívást – mondtam szabadkozva
- Megbocsájtok, ha elmondod, hogy kivel beszéltél
- Ez így nem ér…
- Választhatsz – mondta bujkáló mosollyal Dorina
- Na jó, de meg kell ígérned, hogy nem adod tovább
- Megígérem – felelte komolyan
- Rendben. Szóval 1-2 részletet kihagytam a londoni bolyongásaimból. Egyik alkalommal összefutottam egy nagyon helyes sráccal, akivel nagyon rövid idő alatt össze is jöttem. Minden fantasztikus volt, haza is jött velem, hogy bemutassam, de hirtelen Amerikába szólította a munkája.
- Mit dolgozik? – tette fel Dorina a legkézenfekvőbb kérdést
- Mármint a srác? – kérdeztem téve az értetlent
- Igen, ő – mondta lassan formálva a szavakat
- Hát ő olyan izé… olyan színész féle – motyogtam kerülve a tekintetét
- Neve is van ennek a színész gyereknek?
- Robert
- Robert mi?
- Pattinson – nyögtem ki végül
- És az ki? – nézett rám értetlenül Dorina
- Nem láttad a Twilightot?
- Tudod, hogy nem járok moziba… A nevét mintha hallottam már volna, de nem tudok arcot kapcsolni hozzá
- Elképzelni se tudod, hogy most mennyire imádlak – mondtam boldogan és megöleltem
- De most komolyan, ki ez a srác. Mesélj róla
Örömittasan fogtam bele a khmm… elfogulatlan Rob jellemzésembe, ami majdnem 1 órásra sikeredett. Meséltem neki a gyerekkoráról, a családjáról, a filmjeiről, kettőnkről és végül a „Rob-jelenség”-ről
-Te aztán nem vagy semmi – jelentette kis végül mosolyogva
- Mármint?
- Azok alapján, amit elmondtál róla egy értelmes, tehetséges és őszinte srác, akiért a fél világ odavan. Te pedig véletlenül belebotlasz és az ujjad köré csavarod
- Hát így is mondhatjuk, bár ez kölcsönös volt…
- Amint hazaértem rákeresek
- Ok, de inkább csak a képeket nézd. Szinte semmi nem igaz abból, amiket összeirkálnak róla
10 óra körül mentünk el a kávézóból, és Dorina annyira kíváncsi volt Rob-ra, hogy „haza kéretőzött”.

Egész haza fele úton Oxfordon és a közös lakásunkon járt az eszem. Imádok házat vagy akár csak egy szobát is berendezni, úgyhogy már nagyon vártam az utazást.
Miután hazaértem, elmondtam apának, hogy hamarabb utazok, mert összeköltözök Roberttel és dolgozni kell a lakáson egy kicsit. Figyelmesen végighallgatott, bólogatott, néha még mosolygott is, végül megjegyezte, örül, hogy „visszatért belém az élet”. Ezek után volt egy halvány sejtésem, miszerint apával sincs minden rendben, tekintve, hogy nemrég le akarta tépni Rob fejét, engem meg lekiabált, most pedig teljesen normális…
Nem foglalkoztam ezzel, inkább csak örültem a dolgok ilyesfajta fordulatának. Gyorsan elmentem letusolni, aztán elalvás előtt folytattam a tervezgetést. Még Tőle is kaptam egy sms-t:
„ Holnap Lacey át fog e-mailezni néhány képet a lakásról, hogy könnyebben tudj tervezgetni:) Nagyon hiányzol! Jó éjszakát, remélem velem fogsz álmodni;) Je t’aime”

Mosolyogva kezdtem el pötyögni a választ

„ Ha akarnék se tudnék mással álmodni, nem hogy így (L) Már rengeteg mindent kitaláltam, de jól fognak jönni a képek. Nekem is hiányzol, holnap beszélünk! Szeretlek”

Gondoltam, ha már a nyelveknél tartunk, az utolsó szót magyarul írtam neki.
Másnap valamivel 9 óra után ébredtem fel, nagyon kipihenten. Tekintve, hogy már csak 3 napom volt az indulásig, kitaláltam, hogy összeírom mire van még szükségem és a hátamra veszem a várost. Nagyon élveztem, hogy van saját pénzem, amit tényleg arra költök, amire akarom. Megleptem magam néhány ruhával, (mintha Angliában nem vásároltam volna eleget…) pár iskolai holmival és egy elengedhetetlen (?) táskával.
Szatyrokkal megpakolva értem haza és azonnal betettem egy mosást az új ruhákkal, hogy el tudjam majd vinni őket. Visszamentem a szobámba, ahol bőröndök és táskák között szlalomozva ugyan, de sikerült megközelítenem a gépemet. Nagy örömömre Lacey elküldte a lakás fotóit. Valami ilyesmire számítottam. Egyszerűségében volt a nagyszerűsége, ahogy mondani szokás. A nappali halvány barack színű volt, hatalmas fehér ablakokkal, amik előtt üveg polcok és fa szekrénykék voltak beépítve. A hálószobába első látásra beleszerettem, mert egyik fal szimpla tégla volt, a másikat pedig valamiféle puha, piros lap-szerűség borította. A fürdőszoba fehér volt, néhol fa berakással, de még így is nagyon világos volt. A konyha elsőre elég ridegnek tűnt, de lassan megbarátkoztam vele. A fal sötétlila, a konyhabútor pedig ezüst színű volt. Összességében azonban imádtam a lakást. Már láttam is magunkat, ahogy a nappaliban lévő kanapén összebújva fekszünk.
A maradék néhány nap pakolással és kapkodással telt. Anya minden este elmondta, hogy mennyire fogok hiányozni és, hogy nagyon vigyázzak magamra. Továbbra sem lelkesedett az ötletért, hogy Robbal lakjak, de már nem hozta fel annyiszor.
Az utazást megelőző éjszaka már alig bírtam magammal, úgy pörögtem, mint egy felhúzott búgócsiga. Újra ki és bepakoltam a bőröndömet, átrendeztem a cuccaimat benne, 100-szor ellenőriztem a kézitáskámat. Vigyorogva feküdtem az ágyamban, elaludni persze nem tudtam.
Csigalassan ugyan, de elérkezett a reggel én pedig a kb. 2 órányi alvás ellenére is úgy pattantam ki az ágyból, mint aki min. 12 órát aludt. Gyorsan letusoltam, majd felöltöztem és indulásra készen toporogtam a konyhaasztal mellett, várva, hogy apa befejezze a reggelijét.
-Nyugi kicsim, nem fogunk sehonnan se elkésni, sőt…
- Tudom, de már annyira izgatott vagyok – feleltem egy fogkrém reklám szereplőjét megszégyenítő vigyor kíséretében
Mivel anya nem tudott eljönni velünk a reptérre, így ő nekifogott a búcsúzkodásnak.
-Nagyon büszke vagyok rád, hogy bejutottál arra a neves egyetemre, de én is igényt tartok ám rád. Egész nyáron Angliában voltál, és most se leszel itthon – mondta szipogva
- Egyébként se vagyok itt év közben – emlékeztettem mosolyogva
- Tudom, de akkor legalább 2 hetente látunk
- Igen, az igaz – hagytam rá
Miután borda-ropogtatóan megölelgetett és ellátott „tanácsokkal”, nekiláttunk, hogy bepakoljuk a cuccomat a kocsiba.
Alig hittem el, amikor végre legördültünk a feljáróról.

Szép lassan a lakás minden része felkerül, először itt a fürdőszoba :)