A hívás

Remélem mindenki túlélte ezt az egy napot, a következő rész idejéről inkább semmit nem mondok:D várom a véleményeket! pusszá

30. rész

-Te…te hogy kerülsz ide? – kérdeztem döbbentem
- Semmi nem történt köztem és Kristen között! Az egészet az a hülye lap találta ki, mint mindig. Lacey már pereli is őket – magyarázta Rob, miközben egyre közelebb jött hozzám
- Én… – kezdtem, de közbevágott
- Ne haragudj, amiért olyan idiótaságokat gondoltam, de érts meg engem is. Vagy is te mit tettél volna a helyemben?
- Nem tudom… Valószínűleg hasonló képpen reagáltam volna – mondta csendesen
- Akkor elfogadod a bocsánatkérésem?
- Nem hiszem el, hogy itt vagy
- Viccelsz? Nem tudtalak elérni, miközben muszáj lett volna beszélnünk. Ez látszott kézenfekvőnek
- Aha – motyogtam és a nyakába borultam
Szorosan magához ölelt és a hajamba fúrta az arcát. Hosszú percekig így álltunk, majd kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen, majd megcsókoljon. A kibékülésünkbe, csak a csengő zavart bele.
-Mindjárt jövök!
- Helló! Virágot hoztam – mondta a futár és egy nagy liliom-csokrot nyújtott át
- Basszus – motyogtam, majd becsuktam az ajtót
- Ki küldte? – húzta fel a szemöldökét Rob
- „Kérlek ne haragudj rám! Zac” - olvastam fel a kártyát és félénken Robert-re néztem, várva a reakcióját
- Ez „az” a Zac?
- Igen. Nem beszélek vele, amióta volt az a dolog. Ma meg azt mondta, hogy mindent meg fog próbálni, hogy megbocsássak neki
- Engem nem zavar, ha újra jóban leszel vele – mondta csöndesen
- Nem könnyű kibékülni olyasvalakivel, aki az itt létem legborzalmasabb napjait szolgáltatta
Erre a mondatomra Rob kivette a kezemből a csokrot és az asztalra dobta, majd szenvedélyesen megcsókolt. Az érintésétől, az illatától és a puszta ott lététől visszatért belém az élet.
Az egész délután a kanapén töltöttük, nem tudtunk betelni egymással.
-Csodát műveltél a lakással – suttogta a fülembe
- A hálót még nem is láttad – mondtam pajkosan
- Igazad van. Ezen sürgősen változtatnunk kell – felelte mosolyogva majd az ölébe kapott és úgy vitt a hálószobába

Ugyanolyan szenvedéllyel estünk egymásnak, mint pár órával előtte. Olyanok voltunk, mint akiknek az az utolsó napjuk az életben és ezért minden percét ki akarnák használni. A nyakamtól indulva végigcsókolgatta minden egyes porcikámat, mintha az emlékezetébe akarná vésni.
Másnap 9-re kellett volna bemennem az egyetemre, de Rob-nak nagyon jó marasztalós módszerei voltak, kezdve kávéval kiegészített ágyba reggelitől, egészen az „este indul vissza a gépen Los Angelesbe, töltsük együtt a napot”-ig, ami nyilván teljesen logikus volt.
-Megbarátkoztál a kávéfőzővel? – kérdeztem mosolyogva a tálcára pillantva
- Ashley megtanított pár dologra, mondván, hogy tarthatatlan, hogy ennyire béna legyek a konyhába. Amúgy nagyon szeretne már megismerni
- Ő az Alice-es Ashley, ugye?
- Igen, ő. Bár nem tudom, hogy mikor tudtok majd találkozni, de azt mondta, hogy feltétlenül adjam át az üdvözletét – mondta mosolyogva, miközben egy tincsemmel játszott
- Hát én is üdvözlöm. Viszont be kellene szaladnom az egyetemre, leadni egy házi dolgozatot. Most is az utolsó napra hagytam…
- Nem engedlek el – közölte egyszerűen és szorosan átölelt
- Gyere el velem – ajánlottam fel hirtelen
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne…- csóválta a fejét
- Órák alatt megyünk be, nem lesznek sokan a folyosón. Nagyon… szeretném…ha…eljönnél…velem – suttogta apró csókokkal megszakítva
- Ez így nagyon nem ér – motyogta lehunyt szemmel, miközben a csókjaimat élvezte
- Elszaladok tusolni, eljössz velem? – kérdeztem huncutul, tovább folytatva a „győzködést”
- Ugye tudod, hogy az őrültbe kergetsz? – nézett rám csillogó szemekkel
- Még szép! – feleltem ördögi mosollyal és kilibbentem a fürdőszobába, ahová persze nyomban utánam jött

Összeölelkezve léptünk ki a házból, ahol természetesen vártak ránk. A különbség most csak annyi volt, hogy vigyorogva álltunk meg és hagytuk, hogy fotózzanak, sőt még néhány bugyuta kérdésre is válaszoltunk.
-Robert, neked nem Los Angeles-ben kéne lenned? – kérdezte az egyik paparazzi
- Nekem most itt kell lennem – válaszolta kurtán és újra megcsókolt
- Ezek szerint megbocsájtottad neki a Kristen-ügyet? – fordult most hozzám az egyik
- Nem volt semmi Kristen-ügy
- Többen mást állítanak
- Nem érdekelnek különösebben. Megbízom Rob-ban
- És te? Megbízol a barátnődben? Több férfival is látták sétálni és kávézni
- Persze, hogy látták, mivel nem csak lányok vannak az egyetemen – felelte már kicsit ingerülten
- Ismered Zac Collins-t? – kérdezte mohón, látva, hogy „érzékeny pontra” tapintott
- Igen. Ő a mentora – mondta már összeszorított fogakkal
- Miatta veszekedtetek legutóbb, ugye?
- Semmi közük nincs hozzá! – vágtam közbe és elrángattam Robert-et
Amikor az egyetemhez értünk, még mindig elég feszült volt.
-Bejössz velem, vagy megvársz itt kint?
- Inkább megvárlak
- Jól vagy? – kérdeztem óvatosan
- Persze. Siess vissza – mondta egy erőltetett mosollyal, majd felvette a napszemüvegét, baseball sapkáját és leült egy padra.
Gyorsan felszaladtam a lépcsőn, végig a folyosón, majd bekopogtam a prof szobájába és közben erősen fohászkodtam, hogy ne nagyon ismerjék fel Robert-et. Kiderült, hogy nem csak én hagyok mindent az utolsó pillanatra, mivel előttem még négyen vártak a bejutásra. Szitkozódva álltam be mögéjük és közben reménykedtem, hogy nincs nagyon mesélős hangulatában a tanár. Laza 10 perces, nyugodtan mondhatom, hogy idegtépő várakozás után sorra kerültem és fél perc alatt végeztem is, mivel kibújtam egy „Nagyon sietek”-kel a beszélgetés alól. Rohantam ki az egyetemről, de Robert-et nem találtam sehol, helyette viszont belefutottam Tracy-be.
-Ha Robert-et keresed, akkor a tónál van. Zac-kel láttam legutóbb – mondta egészen normális stílusban
- Mi?! – kérdeztem ijedten
- Nem tűnt mérgesnek
- Oké, köszi szépen. Szia!
Elindultam a tó felé, miközben Tracy emberi hozzám szólásán töprengtem. Mi történhetett, hogy már nem akar egy kanál vízben megfojtani? Lehet, hogy a Zac-kel való „nem beszélésem” ráébresztette, hogy nem akarok semmit tőle.
-Sziasztok srácok! Mi a helyzet? – kérdeztem gyorsan, amint eléjük értem
- Semmi, csak dumáltunk – felelte Zac
- Miről?
- Tőlem is bocsánatot kért és biztosított róla, hogy csak úgy tekint rád, mint a húgára – mondta Rob
- Ohh. Értem
- Te is megbocsátasz nekem? – kérdezte Zac ártatlanul pillogva
- Igen – mondtam végül
- Szuper! Este parti lesz, ugye eljöttök? – folytatta már vigyorogva
- Én biztos nem, mert este megyek vissza Los Angelesbe
- Szerintem én se, de majd meglátom. Hívlak, ha megyek.
- Okkés! Na lépek, remélem még találkozunk! – köszönt el Zac és kezet fogott Rob-bal
- Hogy kezdtetek el beszélgetni? – kíváncsiskodtam, miközben már a lakás felé tartottunk
- Elsétáltam a tóhoz, mert ott kevesebb volt az ember és láttam, hogy egy srác nagyon néz. Miután leültem egy padra még sündörgött körülöttem egy kicsit, majd leült mellém és bemutatkozott
- Uhh… Erre te?
- Elsőre felment bennem a pumpa. De mielőtt bármit is mondhattam volna, el kezdte magyarázni, hogy ilyen meg olyan részeg volt, és hogy nem akar tőled semmit.
- Tényleg nagyon el volt ázva…
- Igen. Szóval dumáltunk egy kicsit, aztán jöttél te. Ennyi
- Értem. És mit gondolsz egyébként róla?
- Normálisnak tűnik, bár nem bízom benne – mondta fejcsóválva
- Nem is kell. Elég, ha bennem bízol
- Azzal nincsen gond, de…
- Mit de?
- De nem szeretném, ha túl sokat lógnál vele – fejezte be a szemembe nézve
- Tudod, hogy semmi nem fog történni
- Akkor se szeretném – erősködött
- Ő a mentorom. Muszáj találkoznom vele
- Kérlek! – kérlelt Rob, szinte kétségbeesetten
- Mitől félsz ennyire? – kérdeztem gyanakodva
- Attól, hogy rád mászik – nyögte ki végül
- Már mondtam, hogy soha semmi nem fog köztünk történni. És ő is elmondta, hogy csak a húgaként kezel
- Láttam hogy néz rád. Megígéred, hogy csak annyit leszel vele, amennyit nagyon muszáj
- Igen. Megígérem – zártam le végül, hogy megnyugodjon
- Köszi – mondta láthatóan megkönnyebbülve
Miután hazaértünk, én nekiláttam ebédet készíteni, amíg Rob megírt pár e-mail-t.
- Rezeg a telód! – kiáltottam oda neki, majd vetettem egy pillantást a kijelzőre: Kristen. Vettem egy nagy levegőt és odavittem neki.
- Szia Kristen! Mi újság? … Igen, megbeszéltük… Miért?...Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne…Na jó. Várj
- Szeretne beszélni veled – fordult hozzám eltakarva a telefon mikrofonját
- Miért? – kérdeztem kurtán. Nem tartozott a kedvenceim közé a csaj.
- Nem tudom. Gondolom elmondja majd
- Ok. Add át – egyeztem bele és elvettem a mobilt
-Szia Kristen, Zita vagyok
- Szia! Már régóta szerettem volna veled találkozni vagy legalább beszélni – mondta mézesmázos hangon
- Tényleg? Miért?
- Csak kíváncsi voltam, hogy Rob kiért van ennyire oda. Örülök amúgy, hogy meg tudtátok beszélni ezt a félreértést
- Félreértést..hmmm.. Így is hívhatjuk. Bár úgy tudom, hogy a te vodkarendelésed igaz a dologból – mondtam hidegen, miközben Robert-et néztem, aki az arcomat fürkészte
- Igen, mivel segíteni akartam neki.
- Úgy, hogy leitatod? – kérdeztem ingerülten
- Gondoltam könnyebb lesz…
-…elcsábítani? – vágtam közbe, mire Rob hevesen megrázta a fejét
- Arra jobb módszereim is vannak, hidd el – mondta gonosz hangsúllyal
- Ez annyira szánalmas, hogy nem is mondok rá semmit – feleltem undorodva és visszaadtam a telefont
- Mit mondtál neki?...A semmire nem reagál így az ember… Nem igen hiszem, hogy ennyi lenne, de mindegy is. Majd megkérdezem őt … Még csodálkozol?... Attól még jobban megbízom benne… Nem érdekel mióta ismerlek. Most megyek, nemsokára indul a gépem… Ez elkerülhetetlen…Szia! – köszönt el Rob és a kanapéra dobta a telefont
- Mit mondott neked? – kérdezte, miután kijött utánam a konyhába és átölelt
- Gyakorlatilag azt, hogy el fog csábítani – közöltem egyszerűen
- Hogy mi?! Biztos félreértettél valamit – bizonygatta Rob miután szembefordított magával
- Azt mondta, hogy jobb módszerei is vannak az elcsábításodra, mint a leitatás
- Ez komoly?
- Úgy nézek ki, mint aki viccel? – vontam fel a szemöldököm
- Nem éppen… Na ezért még számolok vele. Pedig nem szokott ilyen lenni
- Én nem tudom, hogy milyen de nekem továbbra se szimpatikus. De nem törődök vele – bizonygattam
Legszívesebben viszont puszta kézzel megfojtottam volna. Elismerem, hogy nagyszerű színésznő, de attól még simán rámászna Robert-re. A délután nagyon gyorsan elröppent, és már azon kaptam magam, hogy búcsúzkodunk, majd elengedem talán Kristen karjaiba…