Zebra

4. rész

Úgy éreztem, hogy még vagy egy órát ott álltam az utca közepén. Szépen lassan úgy ahogy magamhoz tértem és elindultam a vonathoz. Kavarogtak bennem az emlékek, képek, gondolatok. Nem tudtam, hogy csak képzeltem-e az egészet vagy tényleg megtörtént. Elővettem a gépet és megláttam a képeket. Onnantól fogva megállás nélkül vigyorogtam. Úgy ültem a vonatom, mint egy holtkóros. A kalauz meg is kérdezte, hogy jól vagyok-e. Én pedig magyarul mondtam neki, hogy persze, minden rendben. Percenként elmosolyodtam, amikor újra és újra felidéztem magamban azt a 20 percet, amíg beszélgettünk. Az még jobban felvidított, hogy Petráék előtt találkoztam Rob-bal. Mintha valami verseny lett volna…
Amikor haza értem csak Paul volt otthon, Linda a gyerekekkel strandolt. A vak is láthatta, hogy mennyire boldog vagyok, Paul is rákérdezett.
-Na, milyen napod volt? Tartogatott még London újdonságokat?
-Az nem kifejezés! Éppen a boltokat jártam, amikor az egyikben megláttam Robert Pattinsont! Kicsit szerencsétlenkedtem, aztán odamentem hozzá. Beszélgettünk egy kicsit, aztán kimentünk az utcára, ahol készült néhány közös kép. Nagyon közvetlen és aranyos volt. - ömlöttek belőlem a szavak, de az e-mailes dolgot valamiért nem akartam megemlíteni. Annyira még én se voltam naiv, hogy azt higgyem írni fog.
- Ez nagyszerű! Milyen szerencsés lány vagy! Pár hétre Angliába jössz és összefutsz a kedvenc sztároddal! Ezt nevezem-mondta és látszott rajta, hogy őszintén velem örül
- Most már én is kezdem elhinni, hogy az vagyok! Pont olyan amilyennek elképzeltem. Vicces, kedves, és persze nagyon kócosJ
-Ó igen, a haja! Azt hiszem Lindát is az fogta meg- nevetett Paul
- Én is ilyesmit hallottam-mondtam mosolyogva- de most felmegyek a szobámba és gyorsan elmondom mindenkinek, a képeket pedig lementem.
Azzal felkaptattam a szobámba, ahol mindent sokkal szebbnek láttam. Az addig viszonylag kicsi helyiség kitágult, a kis fényképezőgépem komoly, profi gépnek, Rob szomorkás dalai pedig vidám, élénkítő zeneként hatottak. Úgy döntöttem, hogy mindent pontosan leírok, amíg még friss az élmény. Nehogy egy részletet is kihagyjak majd később. Az arcom kezdett megfájdulni a sok mosolygástól, de most ez zavart legkevésbé. Legszívesebben világgá kiabáltam volna az egészet, alig tudtam egy helyben megmaradni, ami pedig az írás szempontjából nem lett volna hátrány. Nagy nehezen eljutottam a fotózós részhez, kíváncsian vettem elő újra a gépet. 4 képet csináltam és mindegyik egészen jó lett, mert teli szájjal vigyorgunk rajtuk. Azonnal felnyomtam az IWIW-re egyet, aztán kitaláltam, hogy pár barátomnak elküldöm, egy kis ömlengéssel kísérve. Amikor megnyitottam az e-mail fiókomat a sok reklámos hülyeség mellett volt egy levél, ismeretlen címről. Ezeket simán ki szoktam törölni, de megakadt a szemem a tárgyon. Zebra.
Aznap már másodjára nem hittem a szememnek… Kapkodva megnyitottam az e-mailt és olvasni kezdtem.
„Szia Zita!
Igaz, hogy még nem tudok Magyarországra menni, de gondoltam megírom, hogy ma miattad nem tudtam megvenni azt a napszemüveget, amit kinéztem, ezért nem ártana ha tennél valamit az ügy érdekébenJ Persze nem akarom megvetetni veled, de az lenne a minimum, hogy eljössz velem holnap és megmondod, hogy segít-e a sikertelen-elvonós fejemen J Különben azt hiszem örökre törölnöm kell a magyarországi kirándulásom terveitJ Most megyek a showra, remélem még ma tudsz válaszolni!
Üdv: Rob”
A következő tünetek egyszerre jelentkeztek rajtam: kiszáradt szem, torok, erős szívdobogás, légszomj és remegés. Újra átolvastam, hogy nem értettem-e valamit félre, vagy tényleg találkozni akar velem. Bárhogy csűrtem-csavartam a dolgot, csak az jött le belőle, hogy látni szeretne. Amikor újra oxigént kapott az agyam, egyfajta nyugodt mámor lett úrrá rajtam. Végül is ez az, amiről álmodtam, és hihetetlen ugyan, de megtörtént. Végig gondoltam, lenyugodtam és teljesen higgadtan visszaírtam neki. Úgyse egy hiperaktív, vihorászó, lebegő lánnyal akarna találkozni… Tehát a következőt írtam neki:
„ Szia!
Nem venném a lelkemre, ha egy csomó magyar rajongótól megfosztanálak, ezért rendben! :) Még nem nagyon ismerem Londont, ezért olyan helyen találkozzunk, amit még én is ismerhetek. A pályaudvaron, a Tower-hídnál vagy esetleg a bolt előtt. A show után írd majd meg, hogy mikor és hol :)
ZitaZebra”
Megnyugodnom már sikerült, de az érzés, hogy csak álmodom, még nem tűnt el. Lementem a földszintre, hogy elfoglaljam magam, és hogy ne vizslassam állandóan, hogy válaszolt-e. Megfőztem a vacsorát a családnak, majd rendbetettem a konyhát. Közben próbáltam nem beleélni magam a másnapba, hátha csak valami rossz vicc… Egy átlagos, hétköznapi srác hívott el, semmi extra. Ezt addig ismételgettem, amíg elhittem. Egészen büszke voltam magamra, mert amikor 9-kor lefektettem a gyerekeket, nem robbantam be a szobámba a gép elé, hanem lementem még a szülőkhöz. Nagyon jól éreztem magam velük, mert vicces és különleges emberek voltak. Paul egy nagy dobozt hozott az asztalra, amiben a gyerekek régebbi képei voltak. Büszkén mutatták, hogy minek öltöztek farsangon a gyerekek, ám én fejben már valahol a világhálón jártam. Olyan volt, mint ha Linda már nagyon régóta ismert volna, mert bármennyire is próbáltam leplezni, ő észrevette, hogy máshol járok. Megelégedett azzal a válasszal, hogy fáradt vagyok, el is küldött lefeküdni.
Szépen komótosan felsétáltam a lépcsőn, majd mikor beértem a szobámba, szinte ráugrottam a gurulós székre, aminek nem lett jó vége… Visszakászálódtam és már írtam is be a jelszavamat. Perceknek tűnt a betöltés és még csak nem is érte meg…

Új üzenet:0
Semmi gond, nyilván még nem ért haza. Végül is még csak fél 11 van. Biztos még forgatja azt a hülye show-t. Próbáltam leküzdeni a csalódottságomat, több-kevesebb sikerrel. Elszaladtam fürdeni, majd vissza a gép elé.

Új üzenet: 1 ma, 22:37
:):):) . Így tudnám összefoglalni. Szerencsére a korábbi tünet -együttes már elkerült. Na jó, a szívdobogás megvolt.
„Szia ZitaZebra! :)
Örülök, hogy ennyire jó hazafi vagy :). Bocs, hogy csak most írok, de pár perce értem haza. A show jobb volt, mint amire számítottam, de lassan fülvédőt kell hordanom a sok sikítás miatt.

Én se vagyok londoni, de a pályaudvart még ismerem. Írd meg, hogy honnan jössz és akkor arra a vágányra megyek, olyan 11 óra körül, ha az jó!
Pusz: Rob”
És a válaszom:
„ Vannak még csodák…:) Harlow-ból megyek és 11.10-kor ér be a vonat. Ha jól tudom, akkor a 4-es vágányra. Akkor holnap találkozunk és készülj fel a kíméletlen kritikámra :)
Zita”
Ezzel meg is beszéltem egy randit egy kedves, közvetlen és nagyon érdekes sráccal, aki mellesleg filmsztár…