Beatles és Mr. Pattinson

2. rész

A stewardess éppen azt ecsetelte, hogy hogyan csússzak le a csúszdán, ha kényszerleszállást kell végrehajtanunk a vízen, amikor megláttam, hogy Petráéknak sikerült 3 sorral elém beülni. (Előtte még puffogtam magamban, nem igen figyeltem a környezetemre) Na ez igazán remek. Ez az idióta csacsogás még a zenén is átjön majd… De nem baj, nem érdekel. Én majd úgyis duplán fogok jól járni. Egyrészt, mivel természetesen találkozni fogok vele, másrészt pedig még pénzt is keresek. Úristen! A család, a meló, a gyerekek! Basszus, ez teljesen kiesett most. Kezdett elfogni az ismeretlentől való félelem. Mi lesz, ha nem leszek nekik szimpatikus, vagy a gyerekek fognak utálni és állandóan hisztiznek? Amilyen béna vagyok, úgy elszúrom, hogy haza is küldenek… De, de akkor mi lesz Robbal és egyáltalán a vele kapcsolatos fikcióimmal??
Nem, nem nem és nem. Nem hergelem magam tovább, le kell nyugodnom. Minden rendben lesz. A család mosolyogva vár rám a reptéren, a hétvégéimet pedig sétálással és nézelődéssel (kereséssel) töltöm és nagyszerű nyaram lesz. Sikerült is megnyugodnom, és amint elértük a repülési magasságot, ebben Ő is segített. Elszenderedtem és folytattam az álomgyártást.
-A kinti hőmérséklet 12 Celsius fok, reméljük kellemesen utazott és köszönjük, hogy a Wizzair-t választotta. További kellemes napot!- erre ébredtem úgy 2 óra múlva.
Természetesen végtelen szürkeség alatt, esőben landoltunk. De olyannyira jól sikerült a saját magam megnyugtatása, hogy még a visítozó Petra-slep se tudott felhúzni. Ahogyan elképzeltem, ott vártak rám a reptéren. Alice és Rosalie a szüleik nyakában ültek és valahogy már messziről kiszúrtak, pedig csak egy képen láthattak. Integettek és mosolyogtak, miközben már én is beazonosítottam őket és elindultam feléjük.
- Szia! Én Paul vagyok, ő a feleségem Linda. És ők pedig a mi kis hercegnőink, Alice és Rosalie. Nagyon örülünk, hogy itt vagy!
A boldogság és kisebb nyelvi akadályok miatt alig tudtam megszólalni. Sikerült néhány szót kinyögnöm, de rendesen meg voltam illetődve. Nagyon aranyosak voltak, Paul azonnal elvette a csomagom, Linda pedig átkarolt és az utazásomról kérdezett. Alice egyik kezével engem fogott, a másikkal pedig testvérét.
Amíg haza fele mentünk már kezdtem feloldódni és örömmel tapasztaltam, hogy megértem, amit mondanak és a kicsik se hisztérikák. Az este ismerkedéssel telt és elmondták, hogy mit várnak tőlem. Teljesen korrektek voltak és egyre szimpatikusabb lett a család. A papáról kiderült, hogy hatalmas Beatles rajongó, Linda pedig jó angol révén imádja Rob-ot! Elmesélte, hogy kicsit már csökkent a rajongása, amit nem tudtam mire vélni…
- Tavaly decemberben egy kisebb tömeget láttam egy bolt előtt. Odamentem és ő állt a közepén. Autogramot osztogatott, fényképezkedett, beszélgetett. Nekem se kellett több, odafurakodtam és az orra alá toltam egy cetlit. A szokásos fekete Nike cipő volt rajta, fekete farmerrel és rövid bőrkabáttal. Kivételesen nem volt rajta sapka, ezért láttam, hogy levágatta a haját. Ráfirkantotta a nevét a cetlire és visszaadta.
- Miért vágattad le a hajadat?- kérdeztem
- Hagyjátok már a hajamat! Utáltam és kész. Semmi közötök hozzá!- felelte ingerülten majd a semmiből elővette a sapkáját és a szemébe húzta
- Jól van na, nem kell ilyen bunkónak lenni!- mondtam ugyanolyan ingerülten- Csak megkérdeztem. Vagy hozzád már nem is lehet szólni, mert te vagy Mr. Robert Pattinson??
- Jaj, ne izélj már. Nem erről van szó. Csak itt állok már vagy 2 órája és otthon meg várnak rám. Jó? Bocs még egyszer. Le kell lépnem. Sziasztok!- mondta és gyakorlatilag elfutott.
- Hát ennyi lenne a történet- fejezte be Linda, majd hozzátette, hogy ezek után neki is futnia kellett, mert a hoppon maradt rajongók meg akarták lincselni.
- Micsoda mázlista vagy!- mondtam nem is törődve a sztori negatív kicsengésével.
- Hát igen, mondhatjuk, de ezzel eléggé visszaesett a szememben. Most pedig menjünk lefeküdni, holnap nehéz napunk lesz. Azzal el kezdte leszedni az asztalt.
Miután lefektettem a kicsiket, visszamentem hozzá a konyhába. Tudhatta, hogy Robert negatív kritikája nem igen érdekelt, mert megkérdezte, hogy miért vagyok annyira oda érte.
- Pontosan nem tudom. Talán a kisugárzása, az akcentusa és persze a haja- mondtam pironkodva.
- Ezt teljesen meg tudom érteni, én is a hajába szerettem bele. Csak Paul meg ne tudja!- mondta és nagyot nevetett.
Ezután mindketten aludni mentünk, és volt egy olyan sejtésem, hogy aznap éjszaka Robert nem csak az én álmaimban fog szerepelniJ