Las Vegas

16. rész

A boldogságunk határtalan volt a hívás után. Pláne, hogy anyáék kitalálták, hogy ha ráérne valamikor Robert, akkor szeretnének találkozni vele. Miután kikapcsoltam a gépet, átültem az ölébe „beszélgetni”.
-Szóval Oxford, igaz? – kérdezte boldogan
- Bizony! Fél évig. Ráadásul jóval közelebb leszek Londonhoz – válaszoltam, miközben a mellkasát cirógattam
- Azt hiszem veszek ott egy kis lakást, hogy ne kelljen utazgatnunk – mondta elgondolkozva
- Nincs olyan messzire Londontól és most csak emiatt vennél egy lakást? - néztem rá megütközve
- Ha a „csak” azt jelenti, hogy minden este veled lehetek, és reggel melletted ébredek, nos akkor igen. Csak azért. – mondta morcosan
- Tudod, hogy nem úgy értettem. De egy lakás attól még nagy dolog. Én is ugyanígy veled szeretnék lenni – mondtam és hozzá bújtam békítőleg
- Jól fizet ez a színész szakma és amúgy se költök szinte soha semmire – vigyorodott el Rob
- Oké, te tudod. És mi a helyzet ezzel a család látogatással? Amikor én megyek haza, akkor nem érsz rá?
- Nem tudok tutit mondani, mert 31-én van egy kis dolgom dél körül. Hánykor megy a repülőd?
- 4.30-kor, de nyilván hamarabb ki kell mennem
- Az még jól is jönne, ha nem egyszerre mennénk… Oké. Megoldom.
- Szuper. Ennél már nem is lehetne jobb ez a nap! – mondtam boldogan
- Biztos? – kérdezte huncutul és csókolgatni kezdett
- Itt? Kinn vannak Lindáék… – dadogtam
A tekintetével fogva tartotta az enyémet, amíg hátracsusszant és bezárta az ajtót. Minden „akadály” elhárult.

Robert csak hajnali 4 óra körül kezdett el szedelőzködni, úgyhogy elég sokat csaltunk… Mondjuk előbb nem is engedtem volna el. Elmondtam neki a családom túlélési szabályaira, amin jót szórakozott.
-Először is ne akarj anya kedvében járni, mert egyszerűen lehetetlen – kezdtem bele, mialatt a karjaiban feküdtem
- Ez komoly? Azért majd megpróbálom őt is elbűvölni – felelte huncutul
- Én tudom, hogy neked gyakorlatilag nem lehet ellenállni, de neki van valami spéci pajzsa vagy nem tudom…
- Oké, következő?
- Apa jóval könnyebb eset, mint anya, bár nála az időzítés a legfontosabb
- Ezt hogy érted?
- Reggel és ebéd után lehetetlen vele beszélni. Ő is éjjeli bagoly, mint én, szóval akkor a legbeszédesebb.
- Hát nem úgy terveztem, hogy vele töltöm az éjszakát, de…
- Pedig lehet, hogy ez az ára, hogy megkedveljenek – mondtam komolykodva
-Hmm… Azt hiszem, akkor inkább megszöktetlek.
- Hú, ne csigázz! És hova?
- Vegasba – vágta rá egyből
- Te ezen már tényleg gondolkodtál, hogy ennyire tudod? - kérdeztem meglepetten
- Én? Nem… Na jó. De. Párszor…
- Értem. Vagyis nem, de mind egy. És miért pont Vegas? Nem vagy az a kaszinós típus…
- Nem is azok miatt mennénk
- Hanem?
- Gondolkodj! Miről hírhedt még Vegas? – kérdezte huncut mosollyal
Egy pillanatra leállt a szívem.

-Házasságkötésről? – kérdeztem óvatosan
- Pontosan. De nyugi, nem foglak elrabolni.
-Ez igen megnyugtató…
- Előtte megkérdezem a szüleidet – fejezte be a legnagyobb természetességgel
- Mi?! Ne már! Mármint… Ezzel idő előtt elvágnád magad előttük… és …
Hirtelen felült, kihúzva a karját a fejem alól és furcsa arckifejezéssel nézett rám.
-Nem pont ilyen reakcióra számítottam… Mármint, te nem gondoltál még rá?
- Én..én…nagyon boldog vagyok veled és mindennél jobban szeretlek. Viszont 19 éves vagyok…
- És? Én meg 23. Nem épp nősülős korú, mégis többször megfordult a fejemben.
- Most ezen nehogy összevesszünk már. Igazad van, hogy az idő nálunk sose játszott normális szerepet úgymond, de…
- Mit de? - kérdezte kicsit ingerültebben
- De… nem tudom. Semmi – szipogtam
Akaratlanul is elpityeregtem, ami teljesen megrendítette.
-Jaj, ne, ne sírj. Nem akartam durva lenni, csak kicsit rosszul esett. De lehet, hogy csak túlreagáltam. Ne haragudj – mondta és szorosan magához ölelt
- Nem, igazad van. Én… szóval szívesen hozzád mennék. Egyszer, de még nem most. Mondjuk egyetem után. Vagy ilyesmi. – motyogtam
- Ezt vehetem ígéretnek? – kérdezte egy félmosollyal
- Igen. Még 3 év.
- Tudod mifelénk pont 3 évvel az esküvő előtt jegyzik el a lányt… - mondta csibészesen
- Valóban? Erről még nem is hallottam. Fura nép ez az angol…

Alig fejeztem be, amikor megcsókolt, majd lemászott az ágyról és letérdelt
-Ó, jaj ne – nyögtem dermedten
- De bizony! Khmm.. Te vagy a legfontosabb ember az életemben. Akkor bukkantál fel, amikor a legnagyobb szükségem volt valakire, aki kiemel az őrületből, ami akkor körül vett. Aki feltétel nélkül, önmagamért szeret, és akit én is ugyanígy tudok szeretni. Remélem, hogy ez örökre így marad, ezért… lennél a feleségem? – kérdezte végül mélyen a szemembe nézeve
- Igen, persze! – feleltem meghatottan és a nyakába borultam
- Legyen ez egyelőre csak a mienk. Majd a szüleidtől is megkérem a kezed, de kb. 2 év múlva. Rendben?
Csak bólogatni tudtam, mert a változatosság kedvéért a boldogságtól sírtam.

A maradék néhány angliai napom szélsebesen eltelt, és már azon kaptam magam, hogy vasárnap este van én pedig a szoba közepén ülök táskahalmok között. Másnapra már nagyjából minden a helyére került, de minimum kétszer annyi cuccom lett, mint amennyivel kijöttem. Rejtély…
Alice időnként bejött, szétnézett, mosolygott egyet és kiment. Linda azt mondta, hogy nagyon szomorú, hogy elmegyek. Megígértem nekik, hogy jövőre is jövök, ha minden úgy alakul, ahogy terveztem. Aminek mellesleg a vőlegényem (?!) is örült. Irtó furcsa volt ebbe belegondolni, de valahogy kellemesen fura.
Linda elkérte magát a munkából, hogy ki tudjanak vinni a reptérre. Valamivel 2 óra után indultunk el, de addig Rob még nem hívott. Elég nyomott volt a hangulat a kocsiban, egyikünk se szólalt meg. Én magamban a búcsúzkodást terveztem, Rosalie elaludt, Alice pedig rajzolgatott.
Miután megérkeztünk, becsekkoltam és leadtam a csomagjaimat. A beszállókártyámat szorongatva fordultam az angol anyukámhoz.
-Nálatok jobb családhoz nem is kerülhettem volna! Úgy szeretlek titeket, mint az igazi családomat. Köszönök mindent
- Jaj te! Meg akarsz ríkatni, ugye? – kérdezte könnyeivel küszködve Linda és megölelt
- Na, tessék, már én is sírok… Ezt akartam elkerülni – mondtam a könnyeimet törölgetve
- Remélem vissza jössz hozzánk jövőre, de addig is beszélünk. Amikor csak tudunk!
- Igen, persze. Veletek is ám! – néztem mosolyogva a lányokra
- Ezt neked csináltuk – mondta Alice és egy rajzot adtak át, amin rajta voltunk mi és az összes kedvenc állatuk
- Nagyon ügyesek vagytok, köszönöm! Ki lesz téve otthon – feleletem és őket is megöleltem
Mecsörrent a telefonom, Robert volt az. Azt mondta, hogy most indul, tehát kb. 15 perc múlva itt van. Nagy sírás-rívás közepette integettem Lindáéknak egy utolsót és elindultam a váróterembe.