Kávé

6. rész

Soha nem éreztem még ilyet és most nem sablonos dolgokra gondolok, hanem az ezernyi illatra a levegőben. Minden benne volt, amit éreztünk. Én beleadtam a boldogságot, örömöt, kíváncsiságot, egy kis zavart és a „zsákba gyűjteném a felhőket is” érzést. Látta, hogy valamin nagyon agyalok.
- Mi az? Mire gondolsz? Bocsi, ha untatlak- szabadkozott
- Nem untatsz, csak…csak van valami különös a levegőben. Nem érzed?
- Kicsit mintha jobb illat lenne, mint szokott. Olyan… vidám illat van- mondta kicsit rácsodálkozva.
- Igen, vidám és boldog - azt nem mertem említeni, hogy én még miket képzeltem bele…
- Hát, lehet, hogy mi tesszük ezt vele… én legalábbis biztos.
- Lehet, hogy átragadt rád pár dolog Edward tulajdonságiból, mert pont erre gondoltam- mondtam mosolyogva
- Ez teljesen más- felelte huncutul és megfogta a kezemet.
Biztosan állíthatom, hogy ott és akkor mi voltunk a legboldogabbak. Nem egy sztárral andalogtam, hanem egy hétköznapi, néha kicsit „labilis”, de nagyszerű sráccal.
- Van nálad fényképezőgép?- kérdezte hirtelen
- Persze, miért?
- Mert le akarom fotózni a… a boldogságot- mondta titokzatosan.
- Öhmm…oké, hajrá
Gondoltam lefényképezi a levegőt vagy tudom is én… Ehelyett engem kezdett fotózni. Jobbról, balról, értetlenül majd mosolygósan. Aztán pedig magát. Bandzsított, vigyorgott, nyelvet nyújtott a kamerába és a végén az elengedhetetlen félmosoly. Még mindig nem igen értettem a dolgot ezért magyarázni kezdett.
- Az első képeken az én boldogságom van, a következőkön pedig remélem a tied. Ez most baromi csöpögős lett így kimondva… -mondta kicsit szégyenkezve, közben pedig nagyon sebezhetőnek tűnt
- Hé, lány vagyok, nekem kellenek az ilyenek- mondtam, majd bátorításképpen megsimogattam a kezét
- Nem volt sok barátnőm, ezért még tanulom ezt az egészet- tette hozzá félszegen, majd szembefordult velem és megfogta a másik kezem is
- Egészen jó úton haladsz
- Igen?- egyre közelebb hajolt
- Határozottan…
Mire kimondtam már éreztem is az ajkait. Kicsit suta volt, de hamar belejött és végül olyan volt, mintha soha nem akarnánk abbahagyni. Nem tudom mennyi ideig csókolózhattunk, de fájdalmasan rövidnek tűnt, amikor elhúzódott. Kíváncsi volt a reakciómra. Nem szólt, csak mélyen a szemembe nézett és úgy kérdezett. Hihetetlen volt. Próbáltam azt üzenni, hogy ne hagyja abba. Megértette…
Minimum kétszer annyi időbe telt, hogy elmenjünk a kávézóba, mert fél percenként csók megálló volt. Művész lévén nagyon szenvedélyes ember. Nagy nehezen sikerült megérkeznünk a Pivo nevű… hmm… mondjuk úgy, hogy szórakoztató egységbe. Olyan volt, amilyennek képzeltem. Nappal is füstös, sötét, de ugyanakkor romantikus. Rob-ot régi ismerősként üdvözölték, látszott, hogy örültek neki. Nagy meglepetésemre engem is bemutatott Brian Collinsnak, az egyik tulajnak. Robert súgott valamit a fülébe, majd odavezetett minket az egyik eldugott kis asztalhoz, aztán elsietett.
- Na, hogy tetszik a hely? Nem a legelőkelőbb, de én nagyon szeretem, sokat lógtam itt
- Imádom az ilyen helyeket! Tudod, mi tenné még szebbé?- kérdeztem kacéran, mialatt közelebb hajoltam hozzá
- Mondjuk, ha megcsókolnálak
- Persze az is,- suttogtam- de az lenne a legjobb ha énekelnél kicsit. Biztos akad itt egy gitár…
- Nem térhetnénk vissza a csókhoz?- kérdezte reménytelenül, látva eltökélt arcomat
- Legjobb lenne mind a kettő. De előbb a dal. Mondjuk a Never think
Még végig se mondtam, amikor megfogta a kezem, megpuszilta és mélyen a szemembe nézve énekelni kezdett azon a kicsit érdes, érzelmektől fűtött hangján, amitől megborzongtam. Kis híján elsírtam magam, annyira szép volt. Amikor vége lett a dalnak, megcsókolt, majd magához ölelt.
Az idillnek Brian vetett véget, amikor odaállított az asztalhoz két kávéval. Az én tejszínhabom tetején egy nagy csoki szív volt, az övén pedig egy smiley.
- Ez a te műved?- kérdeztem nevetve
- Semmi közöm hozzá. Nyilván Brian is beléd szer…- megint elharapta a mondatot- Tudtam, hogy elszúrom...- fejezte be lelombozva.
- Én…- kezdtem, de belém fojtotta a szót
- Ne haragudj, nem akartalak lerohanni, csak régen voltam ennyire boldog és kiszaladt a számon. Az elmúlt 1 évben nem sokszor éreztem azt, hogy valaki azért tölti velem az idejét, mert én érdeklem és nem Edward, Art vagy Tyler. Annyira ragaszkodom hozzád, hogy az már röhejes… Hiszen még csak 1 napja ismerlek..Nem akartam elrontani ezzel a dolgokat, felejtsük el, jó?
Most rajtam volt a sor, hogy megfogjam a kezét és a szemébe nézzek.
-Semmi olyat nem tudnál mondani, amivel ezt elrontanád. Lehet, hogy csak tegnap találkoztunk, de ennek nincs jelentősége. Én is kezdek beléd szeretni. Mármint érted… Gondolom te is ezt akartad mondani- tettem hozzá zavartan
Szó szerint felragyogott az arca, magához húzott és megcsókolta a behunyt szemeim, majd az arcom és végül az ajkaimat.