9. rész
Másnap este Linda és Paul színházba mentek a Jézus Krisztus szupersztárra. 9-kor lefektettem a kicsiket, bár bepróbálkoztak, hogy inkább mégse akarnak aludni… Szerencsére elég szófogadóak, ezért letettek a rosszalkodásról.
Akkor döbbentem rá, hogy Robert nélkül már nem igen tudok mit kezdeni magammal. Összepakoltam az egész házat, előkészítettem a másnapi ebédet, betettem a mosást és egy üveg bort Pauléknak a hűtőbe. Biztos szívesen isznak egy kicsit színház után. Rob 11 óra körül hívott, előtte csak sms-t tudott írni, azt is az asztal alól. Azt mondta 90%, hogy aláírják a szerződést egy új filmre, ami Kurt Cobain életéről szólna. Feldobottnak tűnt, de fáradt is volt a hangja. Több mint egy órát beszéltünk, akkor tettem le, amikor haza jöttek a szülők. Áradoztak az előadásról, azt mondták, hogy még egyszer megnézik. A bornak is nagyon örültek, kérték, hogy igyak velük, ha nem vagyok nagyon fáradt. Örömmel mentem, mert addig is csináltam valamit… Paul gyorsan kinyitotta a bort, majd elszaladt megnézni az e-mailjeit.
Kb. 5 perc múlva halljuk, hogy dübögve rohan le a lépcsőn, kezében a laptopjával. Egyszerre tűnt izgatottnak és döbbentnek, de leginkább az látszott rajta, hogy ő se tudja, hogy reagáljon.
Zihálva lerakta elénk a gépet, ami az MSN.com főoldalát mutatta. Közepén ott virított Robert, ahogyan a hasamat simogatja, én pedig a kamerába mosolygok. Alatta hatalmas betűkkel, hogy „Egy magyar lány Robert Pattinson szerelme és leendő gyermekének anyja”
Leesett állal olvastam és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Aztán hirtelen kibukott belőlem a röhögés, amit nem tudtak mire vélni. Linda számon kérően nézett rám.
-Huhh, hát először is ez nem igaz. Mármint az a része, hogy terhes lennék. Az viszont igaz, hogy ő az a fiú, akivel… szóval akivel együtt vagyok. Tegnap, amikor kettesben romantikáztunk egy csapat paparazzi kezdett követni minket ezért elhatároztuk, hogy megtréfáljuk őket. Ezért adtuk elő ezt a színjátékot, ami a vártnál jobban sült el…
- Te… te ... hogyan ...vagy… mióta… vagy… - próbálkozott Linda csillogó szemmel, de nem sikerült egy értelmes kérdést kihoznia
- Csak néhány napja. Londonban találkoztunk és hát… szóval… - mondtam még mindig fülig pirulva a dologtól
- De… és hogyan… és ...- még mindig dadogott
- Megláttam egy boltban és odamentem hozzá autogramért, aztán beszélgetni kezdtünk. Végül írt egy e-mailt, hogy másnap látni szeretne… Majdnem leestem a székről. - idéztem fel boldogan
- Hát ez hihetetlen… de akkor ugye biztos nem… szóval nem vagy…
- Nem, nem vagyok terhes. Odáig azért még nem jutottunk el… - mondtam pironkodva. Ezzel nem csak magamat hoztam zavarba, hanem láthatóan Pault is, aki eddig tátott szájjal hallgatott, most vad köhögésbe kezdett.
- Öhmm… jól vagy? – kérdeztem kuncogva
- Nem hiszem... vagy is de. Csak… ez ...teljesen hihetetlen.. De azért örülök – tette hozzá sietve
- Most attól tartok, hogy ha már azt kinyomozták, hogy magyar vagyok, akkor nem kell nekik sok idő, hogy rájöjjenek miért vagyok itt és hol lakom. Nem szeretném, ha ez kellemetlenséget okozna nektek vagy a gyerekeknek
- Ezzel ne foglalkozz. Ha erre sor is kerülne, mi úgy is megoldjuk – mondta Linda mosolyogva, majd a fejével a konyha felé intett, hogy menjünk ki.
Elindultam utána, ott hagyva Pault, aki szerintem azt se fogta fel, hogy kimentünk, nem, hogy a Robert-es dolgot…
-Mondj el mindent! Részletesen! – utasított Linda izgalommal a hangjában
Töviről- hegyire elmeséltem neki mindent. Rajta volt a sor, hogy tátott szájjal hallgasson. Nem szólt bele, nem is kérdezett, csak a végén szólalt meg.
- Még soha senkit nem láttam ilyen imádattal és szerelemmel mesélni a másikról, pedig azért mi se vagyunk semmik Paul-lal…
- Tudom… Ha akarnám se nagyon tudnám letagadni.
- Ugye elhozod egyszer bemutatni – kérdezte reménykedve
- Nem úgy volt, hogy te csalódtál benne? – kérdeztem rajta és a kérdésén nevetve
- Hát az már régen volt… és… én… már nem haragszom. Ő meg… szóval tuti nem emlékszik… és ezért gondoltam…hogy…esetleg…
- Jól van, jól van. Nem kell magyarázkodnod – feleltem még mindig nevetve
- Akkor?
- Teljesen megértelek és persze, elhozom valamikor. Megígérem.
- Huhh, szuper. Annyira örülök nektek! Nincsenek véletlenül közös képeitek?
- Hát… vannak. De…- elég szégyenlős vagyok, ezért hezitáltam egy kicsit.
- Nem muszáj – mondta lelombozva
- Na jó, párat megmutatok
Azzal felmentünk a szobámba és megmutattam neki néhány szalonképesebbet… Teljesen el volt alélva. Nagyon aranyos volt, ahogy egy tini lelkesedésével kérdezett és dicsérte, hogy milyen jó pasi…
Linda kb. 2 óra körül fogyott ki a kérdésekből. Ezután írtam Rob-nak egy sms-t a fejleményekről és a holnapról. Pár perccel azután, hogy elküldtem, visszahívott és álmosan ezt mondta:
- Viszonylag sok időbe telt nekik, hogy kiderítsék, hogy magyar vagy… A szülők nem voltak mérgesek, ugye?
- Nem. Linda nagyon örült és meg akar ismerni – mondtam nevetve.
- Az is valami. És a papa?- hallatszott, hogy nagyon fáradt
- Paul szerintem még nem fogta fel, de vele se lesz gond. Annyit akartak tudni, hogy tényleg nem vagyok-e terhes, ahogy elmondtam
- Örülök, hogy nem lett belőle gondod…
- Mert neked lett? – kérdeztem aggódva
- Nem különösebben, csak a menedzserem pattog egy kicsit, hogy így rajongó lányokat veszítek el. Erre mondtam neki, hogy annak még örülnék is…
- Sajnálom – feleltem szomorúan
- Nem a te hibád, de amúgy ő se gondolja annyira komolyan. Szerintem már beletörődött, mert meg szeretne ismerni.
- Tényleg? – kérdeztem őszinte döbbenettel
- Persze. Tudja, hogy én imádlak és ha fejre áll se tud ezen változtatni
Kicsit még beszélgettünk erről, aztán elküldtem aludni, mert néha már elvesztette a fonalat az álmosságtól.
Örültem, hogy az „angol szüleim” ilyen jól reagáltak, viszont féltem, hogy az otthoniakkal lesz még egy kínos beszélgetésem. Magyarázkodhatok majd kedvemre…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése