A paparazzi

7. rész

Az este további része hasonlóan kellemesen telt. Órákon át beszélgettünk, mintha mindig is ismertük volna egymást. Elmesélte, hogy elég rosszul viseli a körülötte lévő felhajtást és sokszor szégyelli magát, amikor a sikítozó rajongók miatt áll a forgatás. Én a helyében már paranoiás lennék az biztos…
Lassan kezdett benépesülni a klub és látszott, hogy ez feszélyezi. Nyilván mindenki felismerte és felénk tekintgettek.
- Elmenjünk?- kérdeztem
- Lehet, hogy jobb lenne, mert valószínű, hogy 5 percen belül egy csomó paparazzi fog berobbanni. Utálom ezt- mondta szomorúan
- Ok, persze. Akkor inkább menjünk el.
- Ne értsd félre, csak nem szeretném, ha téged is el kezdenének zaklatni meg követni
Igaza is lett, de sajnos nem tudtuk elkerülni őket. Éppen jöttünk ki a klubból, amikor egy autó mögül kilépett egy pasas és vad kattogtatásba kezdett. Azonnal irányt váltottunk, Rob pedig próbált takarni, amennyire tudott. Én meg végre hasznát vehettem a hatalmas táskámnak… Szerencsére hamar lemaradt a fickó, de kellően felzaklatta Robertet.
- Nyugi, már nem követ minket- próbáltam nyugtatni- Miattam pedig ne aggódj. Majd kaméleonosat játszom.
- Nagyon önző vagyok-bukott ki belőle
- Hogy mi van?
- Nem törődtem azzal, hogy ez téged, hogyan fog érinteni. Csak magammal foglalkoztam, amit most már nem lenne szabad. Ne haragudj!
- Ne mondj ilyeneket! Semmi rosszat nem tettél, pláne, hogy végül is én mentem oda hozzád- mondtam viccelődve
- Ha mindenkibe beleszeretnék, aki odajön hozzám, az elég parádés lenne…
- Na, ezt már szeretem-mondtam a bujkáló mosolyára
Ezután egymásba karolva sétálgattunk az esti Londonban. Minden kis klubhoz, szoborhoz, látnivalóhoz volt valami története. Megmutatta például azt a szobrot, aminek a tövében először zenélt és keresett 9 fontot és 47 centet. Kimondhatatlanul jól éreztem magam vele és annak különösen örültem, hogy ennyire megnyílt előttem. Egy klubhoz érve, pedig nevetve mesélte, hogy amikor itt játszott, annyira nem tetszett a közönségnek, hogy kifütyülték.
- Ez mondjuk nem esett olyan jól, de igazából nem lepett meg. Sejtettem, hogy kicsit béna vagyok, csak ez előtte még nem fordult elő- mondta vigyorogva
- Régen láttam olyan kishitű embert, mint te…- csóváltam a fejem
- Az az igazság, hogy nem tudom, hogy csak bebeszélem-e magamnak, vagy tényleg olyan rossz a helyzet. De szerintem ez azért van, mert attól félek a legjobban, hogy… szóval, hogy elszállok
- Ilyen nagy népszerűség és siker mellett ennek megvan az esélye, de a barátaid és én is visszarángatnánk a földre. De nem hiszem, hogy erre sor fog kerülni…
Láttam, hogy örömmel nyugtázta a hallottakat, de valami mégis kikívánkozott belőle.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Mi lesz, ha majd hazamész a nyár végén? Mármint nyilván suliba fogsz járni, én meg forgatok. Még egy hónapot Amerikában, aztán itt Londonban.
- Hát gondolom majd telefonon, és neten keresztül…
- Komolyan azt hiszed, hogy nekem elég belőled ennyi??- kérdezte félig komolyan
- Nekem se lenne ennyi elég, de nem repkedhetünk minden hétvégén…
- Dehogynem! Bár valószínűleg én ritkábban tudok majd menni, de neked minden péntekre előre foglalok jegyet. Jó? Mármint… persze nem kötelező, csak gondoltam…- kezdett magyarázkodni az arcomat látva
- Tudod jól, hogy akarom, de… oké, nem akadékoskodok
- Na azért- mondta vidáman
Miután ezt ilyen jól megbeszéltük, átsétálunk a Tower hídon, majd a Big-Ben mellett.
- Öhmm, izé... van egy kis gond- dadogta
- Rosszul kezdődik… Mi a baj?
-10:18-van-mutatott a nagy órára
- Mi?! Hát ez kínos... Mennyire van innen a pályaudvar?
- Taxival 10 perc, szóval nyomás- azzal kézen fogott és futva megindultunk visszafelé
Bevágódtunk az első taxiba, majd erősen el kezdtünk szurkolni, hogy ne hagyjon itt a vonat.
- Hát ez tiszta vicces- mondja nevetve
- Ugyan mi?- kérdeztem még mindig hangosan szuszogva
- Az, hogy itt teperek, hogy elérd a vonatot, pedig legszívesebben vissza se engednélek. Tényleg, mikor fogunk legközelebb találkozni?
- Tudod, hogy csak a hétvégéim a szabadok, meg este úgy 9 után…
- A szombat teljesen rossz alternatíva, inkább a hétfőre szavaznék- kuncogott
- Szívem, ha holnap bejönnék este, akkor kb. 10 perc után mehetnék is haza. Nekem belőled nem elég ennyi- tettem hozzá viccesen
- Drága egyetlenem, arra nem gondoltál még, hogy esetleg beülhetek egy mi is az... hmm... ez az, egy autóba és elmehetek Harlowba?- kérdezte komolyságot erőltetve az arcára
- Hát most hogy így mondod, mintha hallottam már volna ilyesmiről. Tetszik az ötlet. Hogy te milyen okos vagy :)
- Na, akkor ezt meg is beszéltük. Amúgy tudom, hogy csak viccezésből becézgetjük így egymást, de nekem tetszik- mondta, és ugyanazt a szenvedélyt láttam a szemében, amit minden csókja előtt.
A sofőr hangjára eszméltünk fel, majd gyorsan kipattantunk a kocsiból, ami szerencsére elég jól jött, mert még maradt teljes 4 percem, hogy elbúcsúzzak Rob-tól és felszálljak a vonatra. Megkerestük a vágányomat, majd előadtunk egy olyan jelenetet, amiből a gyanútlan szemlélődő arra következtethetett, hogy minimum 1 évre megy el egyikünk.
- Akkor holnap este 9-kor ott vagyok!
- Megpróbálom hamar elaltatni a gyerkőcöket, hogy hamarabb szabadulhassak
- Akkor lehet, hogy már 8 körül is szabad vagy?- kérdezte csillogó szemmel
- Minden lehetséges-feleltem mosolyogva
- Add meg a számodat és felhívlak majd 8 körül, hogy hogy állsz…
Gyorsan leírtam, persze papír nem volt, ezért megint a kezére. Megcsókolt, még utoljára este, majd felszálltam a vonatra. Addig integettünk, míg el nem hagytuk a pályaudvart. A kinti sötétségbe bámulva idézgettem fel a napot, amikor a telefonom vad rezgésbe kezdett, „Sms, sms” hanggal kísérve.
„ Holnap délelőtt megyek a London Rádióba, egy élő interjúra. Ha tudod, akkor hallgasd, olyan 11 óra körül. Szerintem már 7 óra körül a házatok környékén fogok mászkálni :) Holnapra van egy meglepetésem! Szeretlek! „