Betegség

Kellemes 38-as részt minden kedves kispajtásnak:) Eléggé el vagyok veszve, ezért nem tudom még, hogy mikor jön a következő rész. Remélem tetszeni fog, várom a véleményeket! pusza

38. rész.

Igaz, hogy csak egy hétig volt nálunk Ashley, de hatalmas ürességet hagyott maga után. Szótlanul ültünk egymás mellett a kocsiban, de a sebesség váltások kivételével Rob végig fogta a kezem.
-Mit szeretnél csinálni este? – kérdezte egy piros lámpánál
-Elég fárad vagyok, úgyhogy legszívesebben csak valami filmet néznék a kanapén
- Én is hulla vagyok, úgyhogy részemről ok – egyezett bele Rob
Úgy viselkedtünk, mint az idegenek, mert mindketten feszengtünk valami miatt. A lakásba érve aztán megkértem, hogy tegyen be valami filmet, amíg én letusolok. Miután végeztem visszamentem hozzá a nappaliba, ahol még a laptopjával dolgozott.
-Mindjárt végzek, csak válaszolok pár e-mail-re. Betettem a Mamma Mia-t, jólesz?
- Persze, imádom azt a filmet. Addig hozok bort – mondtam és kicsoszogtam a konyhába
Éppen a bornyitóval szenvedtem, amikor csörgött Rob telefonja
-Szia Scott! Na, mit intéztél?... De mondtad, hogy így nem vállalom el?... Nem érdekel a per, ez egyébként se volt leírva az elején…Nem, így nem akarom ezt a filmet… Igen, miatta is. Ezerszer fontosabb, mint egy szaros film… Felesleges győzködnöd. Világosan megmondtam, hogy nem akarok olyan jeleneteket. Ha nincs más akkor leteszlek…Jó, szia – azzal kinyomta
-Minden rendben?
- Visszamondtam azt a filmet, amit itt forgatnánk Londonban, mert egyrészt volt néhány jelenet, amit a szerződés aláírása után átírt a forgatókönyvíró, konkrétan szex-jeleneteket. Az elején mondtam neki, hogy nem vállalok el olyanokat. A másik pedig, hogy valami kezdő rendező forgatja az egészet és velem akarja eladni a filmet, plusz ragaszkodott olyan marhaságokhoz, mint, hogy Kristen jöjjön el velem majd a bemutatóra, hogy még nagyobb felhajtás legyen. Erre meg mondtam, hogy csessze meg.
Pár percig csak álltam és próbáltam emészteni a hallottakat, majd sírós hangon megszólaltam
-De ugye nem mész vissza Amerikába?
- Jajj, kicsim dehogy megyek. Kismillió szerepajánlatom van még ezen kívül, majd keresek valamit, ami itt van – mondta kedvesen mosolyogva és odajött hozzám, hogy átöleljen
- Akkor jó. Nem bírnám ki, ha megint elmennél – néztem fel rá könnyes szemmel
Pár pillanatig fel-le járt a szeme az ajkam és a szemem között, majd a két keze közé fogta az arcom és megcsókolt. Nem volt sem hosszú sem szenvedélyes az a csók, de mégis ez tette tökéletessé az adott pillanathoz. Így álltunk még egy ideig majd visszaültünk a kanapéra a borral együtt.
-Rád – mondta Rob felemelve a poharát
- Ránk – pontosítottam egy apró mosollyal, mire valamiféle földöntúli békesség és boldogság ült ki Robert arcára
Kortyoltunk egyet a borból, majd elindítottam a filmet, ő pedig az ölembe feküdt. Ha még csak egyszer láttam volna a filmet talán odafigyelek de így… Csak őt néztem, ahogy újra és újra mosolyra húzódik a szája, ahogyan tátogja a dalok szövegét, néha-néha dúdol is vagy ahogyan a hüvelykujjával simogatja az összekulcsolt kezünket. Szerettem őt, de még nem volt minden ugyanolyan, mint az előtt.
Másnap reggel még aludt, amikor felkeltem. Megittam a számomra szokásos koffein adagot, ami minden normális embert simán kiütött volna, majd nekifogtam, hogy felfegyverkezzem a kinti hideg ellen.
-Hogy van az, hogy ennyire fázol, amikor nálatok jóval hidegebbek a telek? – szólalt meg mögöttem Rob mosolyogva
- Ezen már én is gondolkodtam amúgy, de nem tudom. Viszont előbb kinyitottam az ablakot és szétfagytam, ráadásul itthon is fáztam – mondtam a sáltenger mögül
- Én hozzád akartam bújni… - mondta csendesen Rob
Erre semmit nem tudtam mondani, de értette.
- Öhmm…mikor végzel?
- Kettő körül. Neked mik a terveid mára? – kérdeztem és megint átfutott rajtam egy hideg hullám
- Délelőtt csak lustulok szerintem, ebéd után meg Scott-tal találkozom. Idejön, hogy ismertesse a többi film lehetőségemet– vázolta kicsit unottan a terveit
- Értem. Mennem kell, majd akkor jövök – búcsúztam el, majd odaléptem hozzá és megcsókoltam
Az egyetemre érve beszélgettem egy kicsit Giorgia-val, aki elmondta, hogy gondjai vannak Paolo-val, mert elképesztően féltékeny…
Ahogy teltek a percek egyre rosszabbul éreztem magam. El kezdett rázni a hideg és égtek a szemeim, ami nálam egyenlő a lázzal. Annyira szenvedtem, hogy nem vártam meg a nap végét, 11 körül hazavánszorogtam. Mire hazaértem már hallucináltam a láztól, úgyhogy se hall se lát módon átvágtam a nappalin és beestem az ágyba.
-Kicsim, mi a baj? – kúszott be az agyamba valahonnan Rob halálra rémült hangja
Lázrózsás arccal felnéztem rá, de összemosódott az egész alakja. A homlokomra majd az arcomra tette a kezét, de rögtön el is kapta és megállapította, hogy lázas vagyok…
-Rob! Gyere már! – kiáltotta valaki, de nem ismertem fel
- Fél perc és visszajövök, csak elküldöm Scott-ot
Öntudatlanul próbáltam lerúgni a cipőmet, kevés sikerrel.
-Várj, segítek – jött vissza Rob és óvatosan lehúzta a cipőmet, majd a kabátomat is levette, majd nyúlt a felsőm után
-Ne, fázom – mondtam reszketve és magamra húztam a takarót
- Rendben. Van itthon valami lázcsillapító?
Annyira vacogtam, hogy alig kellett megmozdítanom a fejemet, hogy megrázzam.
-Akkor… akkor felhívok valakit, hogy hozzon. Nem hagylak itt – mondta magától értetődően
Hallottam, hogyan telefonál, de az agyam nem tudta összerakni a szavakat. Kicsit elaludhattam, mert Rob riadt keltegetésére ébredtem.
-Édesem! Hallasz?? – kérdezte emelt hangon
- Igen – nyögtem halkan
- Beviszlek a kórházba – döntötte el és le is húzta rólam a takarót
- Ne, nem kell. Csak valami gyógyszer és hűtőfürdő – motyogtam a takaró után kapva
- Biztos?
- Igen
- Rendben. Mindjárt itt a gyógyszer, addig engedek neked hideg vizet. Hozzak addig valamit? – kérdezte, miközben egyik kezével a kezemet fogta, a másikkal a homlokomat simogatta
- Csak egy vizes törölközőt légyszi
- OK. Fél perc és itt vagyok – mondta és kisprintelt a szobából
Nyilván nem fél percig volt oda, de nekem az időszakos elalvások miatt annyinak tűnt. A törölköző mellé hozott még a gyógyszert és teát is.
-Na, ebből kell 4 óránként bevenned egyet, ez lázcsillapító. Ez valami antibiotikum szerű, elvileg vényköteles …– tette hozzá halványan mosolyogva
- Látom vannak kapcsolataid – mondtam erőtlenül mosolyogva
- Érted mindent megmozgattam – mosolyodott el, majd el kezdte fújni a teámat, hogy bevegyem vele a gyógyszert
Miután bevettem a 2 féle vitaminnal kiegészített gyógyszer kupacot, Rob-ra támaszkodva kibotorkáltam a fürdőbe. Reszketve és szédelegve ültem a kád szélén, amíg ő lehámozta rólam a ruhákat. Bemásztam a kádba, de rögtön ki is akartam jönni, mert elképesztően hideg volt a víz.
-Ne, kicsim, ne gyere még ki – tolt vissza finoman a jeges vízbe
Feltűrte az ing ujját, majd egy szivacsból vizet locsolt a hátamra, mire újra összerándultam. A hideg valamennyire észhez térített, de így még jobban éreztem, hogy vacogok és tiszta libabőr vagyok.
-Oké, szerintem ennyi elég volt – mondta Rob és felsegített a kádból majd egy nagy törölközőt csavart körém. A hálóban aztán felvettem egy hosszú nadrágot és egy pulcsit, majd visszabújtam a takaró alá. Még mindig remegtem, ezért Rob rám terített egy plusz plédet, majd mellém feküdt. Vigyázott rám.
Órákkal később ébredtem fel, amire a lemenő napból következtettem. A lázam érezhetően lejjebb ment, de még mindig ramatyul voltam. Oldalra nézve megláttam Robert-et, aki a kinyújtott karján aludt. Erőtlenül elmosolyodtam, amikor elképzeltem ahogyan a fáradtságtól leesik a megtámasztott feje. Előhúztam a kezem a nehéz takarók alól és megsimogattam a az arcát, mire azonnal kipattantak a szemei. Égnek meredező, elaludt hajjal, ijedten ült fel.
-Minden rendben? Van még lázad? Hogy érzed magad? Mit hozzak? – kérdezte összezavarodottan
- Hé, nyugi, jól vagyok. Csak… annyira jó, hogy itt vagy velem
- Ez természetes – mondta halkan és odahajolt, hogy megcsókoljon
- Várj, szerinted nem vagyok fertőző? – állítottam meg a mellkasánál
- Én már teljesen a tied vagyok, úgyhogy lényegtelen – felelte csillogó szemekkel, amiknek megint nem tudtam ellenállni
Az éjszaka folyamán sikerült rácáfolnom a „jól vagyok” kijelentésemre, ugyanis 39.7-re kúszott fel a lázam, ami szabályos delíriumot idézett elő nálam. Nem tudtam, hogy hol vagyok és értelmetlen dolgokon agyaltam egész végig. Rob kérdéseire összefüggéstelenül válaszoltam, és állítása szerint össze-vissza beszéltem, amitől annyira megrémült, hogy kihívott egy orvost. Halvány emlékképeim vannak egy kockás pulóveres pasasról, aki sztetoszkóppal matatott rajtam, de nincs kizárva, hogy őt is csak haluztam… Reggel Rob mesélte el a dolgokat, miszerint tényleg megvizsgált, de mivel a kórházból hívta ki, ezért fehér köpenyben volt... Végül pedig megállapította, hogy valami „hosszú nevű” betegségem van, de egy erősebb antibiotikummal néhány nap alatt rendbe jövök. Azon meg se lepődtem, hogy a gyógyszer már az éjjeliszekrényen várta, hogy lenyeljem...
-Mikor volt itt az orvos? – érdeklődtem a nagy pirula után
- 3 óra körül csináltál valami elég ijesztőt… Itt feküdtem melletted, kicsit el is aludtam, mert arra ébredtem, hogy bökdösöl. Megkérdeztem, hogy mi a baj, mit csináljak, erre rám néztél, de teljesen üres volt a tekinteted és arról kezdtél hadoválni, hogy menjek innen, mert te csak Robert-et szereted és egyébként is én ki vagyok, és mit csinálok itt – idézte fel az éjszakát
- Uhh… Biztos nem ismertelek fel, csak azért mondhattam, hogy menj innen – kezdtem bele a teljesen felesleges magyarázkodásba
- Tudom, látszott rajtad, hogy nem vagy teljesen itt. Mondjuk még olyan állapotban is azt mondtad, hogy szeretsz – tette hozzá boldogan mosolyogva
- A tudatalattimban is benne vagy…
- Nagyon úgy tűnik… Szóval ezután hívtam ki a dokit, aki beadott neked valami lázcsillapítót, aztán felírta ezt a gyógyszert. Végül aláíratta velem egy receptet, amit „Mucusnak” kellet címeznem– mondta vigyorogva
- Remélem az a felesége volt
- Nem mertem megkérdezni, de nem volt gyűrű az ujján és elég nyálasan beszélt – motyogta fejcsóválva Rob
- Húha, akkor lehet, hogy szerencséd volt egy homidokihoz – nevettem el magam, ami egy kisebb köhögő rohamhoz vezetett
- Ne-ne-ne, ennyit nem ér. Maradj nyugton, ő is azt mondta, hogy pihizned kell – utánozta kényes hangon az orvost
- Igenis – adtam meg magam mosolyogva
- Kérsz valamit? Főztem levest… Zacskósat – tette hozzá kétkedő arcomat látva
- Ha te csináltad, akkor kérek
Boldogan pattant fel az ágyról és kisietett a konyhába. Amíg vártam megnéztem a mobilomat. 4 üzenet és jó pár nem fogadott hívás. Giorgia, Paolo, Ashley és Zac. Zac?! Hogy van még képe keresni engem?!
„Sajnálom a történteket, igazad van, amiért szemétládának neveztél és Rob-nak is, hogy megütött. Hallottam, hogy beteg vagy, úgyhogy jobbulást és szólj ha kell valami. Zac”
Enyhén szólva felment bennem a pumpa, de a kiabálásba megfulladtam volna, úgyhogy maradtam az sms-nél
„Akkor se kérnék tőled soha semmit, ha te lennél az utolsó ember a Földön, aki segíteni tudna. Sürgősen felejtsd el a számom és engem is. Én már megtettem.”
Közel se fejezte ki az érzéseimet, de jól esett még egyet belerúgni. A többiek a hogy létem felől érdeklődtek, nekik gyorsan vázoltam a dolgokat, majd áttértem a nem fogadott hívásokra. Ashley még az sms-e előtt, Csucsu és Scott is hívott, ami kicsit meglepett…
-Keresett egy Jamie nevű srác, és mivel vagy 15-ször hívott egymás után, felvettem – mondta Rob, amikor kezében egy tálcával visszajött a szobába
- Áhh, és mit akart?
- Elég vicces volt, mert amikor meghallotta a hangomat szimplán eldobta a telefont, amire a hangos kopppanásból következtettem. Aztán sikítozni kezdett, majd összeszedte magát, kijelentette, hogy én egy félisten vagyok. Erre nem igen tudtam mit reagálni, úgyhogy megkérdeztem, hogy hagy-e valami üzenetet. Csak annyit akar, hogy hívd vissza és jobbulást kívánt
- Hát igen, ő Jamie. Gondolom feltűnt, hogy meleg a srác – mondtam nevetve
- Volt egy halvány sejtésem… Amúgy honnan ismered?
- A kávézóból. Egyszer felismert és el kezdtünk dumálni. Aranyos srác
- Jah… annak tűnik – motyogta szkeptikusan Rob
- Jó, mondjuk nem mernélek kettesben hagyni vele…
- Basszus, már a hangjával vetkőzetett. Komolyan – bizonygatta zavart mosollyal
- Nyugi, majd megvédelek, de előtte meg kell erősödnöm – mondtam és magam elé húztam a leveses tálat
Nem gondoltam volna, hogy egy zacskós levest el lehet rontani, de Rob-nak sikerült, amire rá is jött az első kanalat követő arc-torzulásomból.
-Nem finom? – kérdezte a legkisebb meglepettség nélkül
- De… Bár kicsit… tömény. Szerintem nem tettél bele elég vizet…
- Nincs kizárva, sose ment a mértékegység átváltás… – csóválta meg szégyenkezve a fejét
- Semmi baj, én így is szeretlek – mondtam komolyan és letettem a tálcát, hogy hozzá bújhassak.
Az elmúlt napban egyértelműen bebizonyította, hogy minden porcikájával engem szeret és mindig velem lesz, hogy gondoskodjon rólam.