Ajánlat 1, 2

Én sem hittem volna, hogy ilyen hamar, de elkészült az új rész! Csak nektek csak most fel is teszem és hamarosan jön a 40. is:) komipuszi:)

39. rész

A homidokinak igaza volt, mert a gyógyszer hatására 4 nap múlva már semmi bajom nem volt, leszámítva a rengeteg tanulnivalót, amit pótolnom kellett. Rob-nak hiába nem volt éppen „munkája” a sok tárgyalás, fotózás és interjú miatt alig láttuk egymást. Egyik nap suli után bementem Jamie-hez, aki annyira fel volt pörögve, hogy esélyesnek láttam a kávékészlet kifogyását.
-Miért pörögsz így búgócsiga? – kérdeztem nevetve és a vállára tettem a kezem, hogy kicsit leálljon
- Annyira vártalak már, mert támadt egy szupi ötletem, amiben tudnál segíteni
- Nem zárlak össze Rob-bal – kötöttem ki az elején
- Jajj, te butus, nem arról van szó. Viszont köze van Hozzá
- Na jó, ki vele. Mit akarsz az én szexi fél istenemmel – idéztem ironikusan Jamie-t, de erre csak legyintett egyet
- Szóval arról van szó, hogy járok egy amatőr színtársulatba, ahova időnként meghívunk 1-1 híresebb színészt. És arra gondoltam, hogy a te Robert-ed is tiszteletét tehetné egy alkalommal. Semmi különös nem lenne, csak beszállna pár helyzetgyakorlatunkba, és elmondaná a véleményét. Lécciii!!! – nyavalygott
- Eddig kik voltak nálatok?
- Hát pl. Bianca Jones
- És ő ki?
- Hát… a helyi tv-n menő Top Shop-ban ő vigyorog a termékek mellett…
- Neki mi köze van a színészethez? - kérdeztem és kitört belőlem a nevetés
- Jó hát, nem egy nagy társulatban játszom, ergó nem tudunk világsztárokat meghívni…
Annyira kis szánni valóan mondta ezt, hogy megsajnáltam.
-Oké, megígérem, hogy megkérdezem Rob-ot. Most éppen fotózzák valahol, de amint hazaér megbeszélem vele, rendben? Egyébként mikor lenne ez a dolog?
- A jövő hét kedd lenne a legjobb, de utána való héten is szívesen látjuk
- Rendben. Hívlak, ha van valami eredmény
- Köszi, egy angyal vagy – ujjongott Jamie és hajolt is a „arc összeérintés nélküli” puszinkra
Miután haza értem és üresen találtam a lakást, nekifogtam egy elképesztően unalmas könyv elolvasásának, ami a következő zh-hoz kellett. Szabályosan szenvedtem, annyira értelmetlen és uncsi volt, úgyhogy félre tettem, „majd holnap” jeligével… Olvasás helyett nekiálltam vacsorát főzni, mert tudtam, hogy az én kis szívszerelmem elalél tőle, ami jól jön, ha meg akarja győzni az ember valamiről, amihez tuti nem lesz kedve. Valami puccoshoz már elég fáradt voltam, úgyhogy rakott krumplit készítettem, ami a kőrözött mellett az egyetlen magyaros kaja, amit szeret, bár rendszeresen virsli volt a kolbász helyett. Már a különböző rétegek lepakolásánál tartottam, amikor megjött Rob egy hatalmas csokor virággal.
-Szia szerelmem! Ezt neked hoztam! – köszöntött hatalmas mosollyal, majd mielőtt bármint mondhattam volna, olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy beleszédültem
-Húha – nyögtem, miután újra levegőhöz jutottam
- Nagyon hiányoztál, ráadásul egész nap egy másik nőt kellett fogdosnom a fotózás miatt – adott magyarázatot az előbbi „lerohanására”
- Hát akkor remélem, hogy mindig ilyen partnereid lesznek– feleltem mosolyogva
- Én is, pláne, a következő… - mondta titokzatosan, majd odaadta a virágot
- Mire készülsz? – kérdeztem gyanakodva
- Oké, szóval csak hallgass végig, utána nyugodtan mondhatsz nemet is, de én szeretném ha elvállalnád. Arról van szó, hogy ma felhívta Scott-ot Annie Leibovitz, a fotográfus és szeretne készíteni velem egy fotósorozatot, amin veled vagyok. Elég híres embereket fotózott már, például John Lennon-t, Demi Moore-t meg egy csomó más embert is
- Ezt most komolyan mondod? – kérdeztem döbbenten
- Igen, de ne aggódj, mert olyan „elkendőzött” lenne az egész, Annie már mindent kitalált. Azt mondta, hogy lát bennünk valami olyat, amit eddig még egy képen sem látott és szerinte ő meg tudná ezt mutatni a képein. Én nagyon szeretném
- Nem, félreérted. Imádom Annie Leibovitz-ot és a munkáit, és totál hihetetlen, hogy ilyen lehetőséget kaptam – mondtam örömittasan
- Komolyan? – kérdezte csillogó szemmel, majd felkapott és forogni kezdett velem
Miután mindketten kellően elszédültünk és a kanapéra estünk, felhoztam neki a Jamie-s témát.
-Lenne itt valami, aminek pedig én örülnék nagyon, ha elvállalnád – kezdtem bele mézes-mázos hangon, miközben a haját birizgáltam
- Neked bármit – felelte Rob kissé önkívületi állapotban
- Ma voltam benn Jamie-nél a kávézóba, aki elmondta, hogy egy amatőr színtársulatban játszik, ahova rendszeresen hívnak meg többé-kevésbé híres színészeket és szeretné, ha egyszer te is elmennél
- Jajj ne – torzult el az arca
- Azt mondtad, hogy nekem bármit megteszel – emlékeztettem vigyorogva
- Tudom, de…
- Mi a baj?
- Félek Jamie-től – motyogta lehajtott fejjel
Olyan jót nevettem az arckifejezésén, hogy ha nem kap el, akkor leestem volna a kanapéról.
-Légyszi, légyszi, légyszi – kérleltem még mindig mosolyogva
- Na jó, de te is gyere el velem és kérd meg a srácot, hogy ne szóljon senkinek, hogy megyek. Nem akarok milliónyi paparazzit és újságírót.
- Oké, megbeszéltük. A fotózás mikor lesz?
-Elvileg 3 vagy 4 hét múlva. Scott nem tud még minden részletet, de Annie azt mondta, hogy kitalált valamit, de csak akkor mondja el, ha mindketten rábólintottunk a dologra.
- Nagyon titokzatos, de ezt szeretem benne. Annyira megfogta Lennon és Yoko Ono közti viszonyt azon a fotósorozaton, hogy csak a vak nem láthatta, hogy mennyire függött Ono-tól John. Nem bírom azt a nőt – mondtam kicsit ingerültebben, mint mindig, amikor a szóba került.
- Én se szeretem, túl törtető és akaratos, ne is beszéljünk róla. Mi ez a fantasztikus illat? – váltott témát
- Készítettem vacsorát, hogy könnyebben rávegyelek a Jamie-s dologra – vallottam be töredelmesen
- Szóval úgymond le akartál fizetni? – kért számon viccesen Rob
- Igen és nagyon nagyon sajnálom – motyogtam ártatlan arcot öltve
- Hát, nem tudom, hogy meg lehet-e ez bocsájtani
- Ha már itt tartunk, te meg a virággal akartál lekenyerezni – tettem csípőre a kezem
- Van benne valami… Mi lenne, ha mindkettőt figyelmen kívül hagynánk és valami egészen mást csinálnánk? – kérdezte, majd visszahúzott a kanapéra és rám hajolt
- Mire készül Mr. Pattinson? – kérdeztem már a hátát simogatva
- Pont arra, amire te – felelte szenvedélyes hangon és azonnal birtokba is vette az ajkaimat.
Rekord sebességgel kerültek re rólunk a ruhadarabok, amik szanaszét landoltak a szobában. Olyan szeretkezést produkáltunk, mint amikor először voltunk együtt nálunk, Magyarországon. Nem hiába, valamilyen szinten végül is békülő szex volt…
-Nem mintha megbántam volna, hogy sztronóztuk a vacsorát, de nem vagyok Edward szóval nem tudok veled jól lakni – mondta Rob komolynak szánt hangon, mialatt a mellkasán pihenő tincseimmel játszott
- Basszus, a rakott krumpli – kaptam észbe és kirohantam a konyhába, hogy kivegyem a sütőből
Amikor kivettem a tálat és megláttam, hogy tartalma egy az egyben megégett, kitört belőlem a nevetés.
-Szerinted jó háziasszony leszek, ha nem érzem meg, hogy füstöl a kajám?
- Szerintem igen, de vedd figyelembe, hogy ezt olyasvalaki mondja, aki elrontja a zacskós levest – válaszolta Rob és ő is nevetni kezdett
- Azért az vicces, hogy annyira lefoglaltuk egymást, hogy még ezt a bűzt se éreztük meg – böktem a szag forrására
- Nem a mi hibánk, biztos jól szigetel a sütő – mondta nagy komolyan
- Jah, nyilván nem arról van szó, hogy megszűnik a külvilág, ha együtt vagyunk – helyeseltem vigyorogva
- Hmm… mondjuk ez is igaz. Áhh, kevés vagyok én ehhez, viszont fantasztikus a kajarendelő képességem. Pizza vagy indiai kaja?
- Kínai nem játszik?
- Neked bármi játszik életem, ha kell, akkor kalkutta-i kaját rendelek – kedveskedett egy csók kíséretében
- Azt majd holnap, ma jó lesz a kínai is
Rob gyorsan leadta a rendelést, majd leült mellém a kanapéra én pedig az ölébe feküdtem. Furcsa volt ez a felállás, mert eddig mindig fordítva volt a dolog, én simogattam és kényeztettem az arcát. Finom ujjaival körberajzolta a fülem majd a nyakam vonalát, ezután következett a szám és az orrom. Rendszeresen végig futott rajtam a borzongás, annyira jól esett az érintése, amire mindig halk kuncogással reagált. Kevesebb, mint fél óra múlva megszólalt a csengő, jelezve, hogy megjött a vacsoránk. Robert azonnal felugrott, de megállítottam
-Hadd vegyem át én a kaját, mert ha meglát a futár elejti a zacskót, kiborul a kaja, ergó megint éhen maradunk – vázoltam nevetve
- Jajj, de viccesek vagyunk – nyújtotta rám Rob nyelvét
- Ráadásul megtudná, hogy itt laksz
- Na jó, ebben igazad van, de én fizetem – kötötte ki, azzal odaadta a pénztárcáját
- Rendben, de akkor bújj el – makogtam nevetve
- Mi lenne, ha inkább zsákot húznék a fejemre? – kontrázott rá Rob
- Remek ötlet! – helyeseltem, majd hatalmas vigyorral nyitottam ajtót a közben felérő futárnak
Kisebb nevető rohamok árán, de átvettem a vacsit, majd kipakoltam a kis papírdobozokat az asztalra.
-Itt a vacsora! – kiáltottam Rob-nak
- Szerinted így kevésbé vagyok felismerhető? – kérdezte komolyságot erőltetve hangjára
- Úgy nézel ki, mint egy emó – feleltem nagy nehezen legyűrve a kitörni készülő nevetésemet, utalva a szemébe fésült és totál lenyalt hajára
- Azok a világfájdalmas tinik?
- Igen
- Akkor mellé fogtam, mivel boldog is vagyok meg felnőtt is… - állapította meg
- Ennek igazán örülök, de gyere enni, mert éhen halok – kérdtem mosolyogva, mire rögtön leült mellém
- Irtó hülyén nézel ki – vigyorodtam el és összeborzoltam a haját
- Így jobb?
- Sokkal!
Tinédzserség ide vagy oda, mi pont úgy viselkedtünk, mint a gyerekek. Egymást etettük, percenként csókolóztunk, viccelődtünk és nevetgéltünk. Robert kitalálta, hogy ő bizony pálcikával fog enni, mert neki ez is megy. Végül tényleg pálcikával evett, de persze nem szokványos módon.
-Szerinted a kínaiak is így csinálják?
- A jó fejek tuti – bizonygatta nevetve és harapott egyet a pálcára felszúrt szezámmagos húsból
Másnap beszéltünk Scott-tal, aki azonnal felvette a kapcsolatot Annie Leibovitz menedzserével, hogy beleegyeztünk a fotózásba. Kiderült, hogy 3 hét múlva lesz a fotózás, és még pénzt is kapunk érte, nem is keveset. 4 millió forintnak megfelelő dollárt.
-Ez most komoly? – kérdeztem teljesen ledöbbenve
- Persze, ez így megy – világosított fel mosolyogva Rob
- Nem csodálom, hogy ennyi pénzed van – csúszott ki a számon a csak gondolatnak szánt mondat
- Hát így is mondhatjuk – fogadta vigyorogva az elég idióta megszólalásomat
- Bocsi, csak teljesen el vagyok varázsolva – magyarázkodtam
- Semmi baj, megértelek. Most mennem kell, van egy kis dolgom Londonban, de nem maradok sokáig
- Rendben, nekem is be kell mennem az egyetemre
Annyira el akartam már mondani Giorgiának a legújabb fejleményeket, hogy futólépésben mentem a suliba, ám amikor megláttam, letettem a dologról. Kisírt szemekkel ült a padban és csak bámult maga elé.
-Mi történt? – szegeztem neki rögtön a kérdést és leültem mellé
- Szakítottunk – felelte és megint rátört a sírás, ezért magamhoz öleltem
- Tudod, mondtam, hogy mennyire féltékeny mindenkire. Szóval tegnap elmentem kávézni az egy sráccal, csak barátilag és rám sütötte, hogy megcsaltam- szipogta
- De mondtad neki, hogy nem történt semmi?
- Persze, de nem hitte el. Aztán mérges lettem, hogy meggyanúsít és én szakítottam vele
- Megbántad? – kérdeztem halkan
- Nem, de attól még nagyon pocsék érzés
- Ha nem bántad meg, akkor jó döntést hoztál. Majd kihevered – vigasztaltam mosolyogva
- Köszi, hogy itt vagy velem – felelte hálásan
Hiába tudtam volna világgá kiáltani a boldogságom, nem volt szívem rázúdítani Giorgiára, hogy én bezzeg a fellegekben járok. Majd ha kicsit helyrerázódik a lelke.
Lassan de biztosan közeledett az év vége, ezért egyre gyűltek a zh-k és a beadandó dolgozatok. Én legalábbis így éreztem, mivel mindet a legutolsó pillanatra hagyok. Éppen ezért 2 napom volt 2 beadandó megírására. Reméltem, hogy Rob nem tervezett semmit a hétvégére, mert lesz mit csinálnom…

Ilyen virágot hozott Rob

Annie Leibovitz