Gyógyító

Szóval itt lenne a 10.000-es rész:D Nehezen ugyan, de sikerült feltenni...:) Kövi fejezet mondjuk 12.000.-nél?:D vagy 11.000.-nél:D majd kiderül! Pusz

45. rész

- Próbálj meg aludni egy kicsit. Nagyon sokat kell pihenned – mondtam Rob-nak miután elmentek a szülei és igazgatni kezdtem a takaróját
- Feküdj ide te is mellém – kapta el a kezemet
- Nem hiszem, hogy túl kényelmes lenne, nem is tudnál pihenni – feleltem az ágyon lévő üres 30 centis helyet nézve
- Csak úgy tudok aludni, ha magam mellett tudlak – mondta szerelemtől fűtött hangon
- Hát jó, de ne csodálkozz, ha valamelyikünk leesik majd az ágyról – mosolyodtam el és mellébújtam
Sokáig fészkelődtünk a kis helyen, sose volt kényelmes, mert átkarolni se tudott az infúziója miatt, de nem is nagyon fért el a keze. Nagy nehezen sikerült megtalálnunk a legkevésbé fájó pozíciót és mindkettőnket elnyomott az álom. Sajnos nem aludhattunk sokáig, mert először egy túlbuzgó nővérke tört ránk, utána jött a reggeli vizit, majd Clare is befutott. A nővér kicserélte az infúziós palackot és megmérte Rob hőjét. Belázasodott. Kócos hajjal és gyűrött arccal álltam az ágy mellett és néztem, ahogy lázcsillapítót adnak neki, miközben ő kipirult arccal és láztól csillogó szemekkel néz maga elé.
- A műtét miatt lázasodott be? - kérdeztem aggódva
- Igen, minden bizonnyal, de nem sokára jön a doktor úr és bővebb felvilágosítást ad
-Rendben, köszönöm
8 óra után pár perccel megjelent egy 10 főből álló orvos csapat és miután engem kiküldtek, el kezdődött a vizit. 10 percig lehettek benn, utána kitódultak a szobából. Gyorsan elkaptam az élen járó dokit és faggatni kezdtem.
-Jó reggelt doktor úr! Hogy van Robert? Mitől lázasodott be?
- Ön a páciens hozzátartozója?- hallottam újra az őrületbe kergető kérdést
- Még nem, de én igen. Az édesanyja vagyok – hallottam a „felmentő sereg” válaszát a hátam mögül Clare-től
Hálás tekintettel néztem rá, majd újra az orvos felé fordultam.
-Értem, szóval Mr. Pattinson-nál a műtét következtében fellépő gyulladásos reakció lázat indukált, de ez természetes ilyen esetekben. Kapott lázcsillapítót, folyamatos kontroll alatt áll és nem sokára felviszik a kötözőbe
Clare-rel egymásba karolva csüngtünk az orvos minden egyes szaván, de erősen kellett koncentrálnunk, hogy megértsük a nyakatekert szaknyelvi válaszait.
-Szóval teljesen normális, hogy a gyerek lázas? – förmedt anyatigris módjára az orvosra Clare
- Kérem asszonyom, egy kicsit csendesebben. Megértem, hogy aggódik, de kórházban vagyunk. És igen, ez normális – felelte a doki majd elment
Visszamentünk a kórterembe, ahol Rob nyakig betakarózva aludt. Gyöngyözött a homloka és nagyon ki volt pirulva a láztól. Clare lepakolta a hozott szatyrokat, majd az ágyához lépett és simogatni kezdte az arcát.
-Clare! – suttogtam
- Igen?
- Nagyon jól esett, amit odakinn mondtál
- Mire gondolsz drágám?
- Arra, hogy Még nem vagyok Rob rokona – feleltem mosolyogva
- Ja, hogy arra. Remélem enélkül is tudod, hogy mennyire szeretném, ha te lennél egyszer a menyem. Nálad aranyosabb kislányt nem is találhatott volna Robert
- Köszönöm szépen – mondtam és letöröltem néhány kis könnycseppet
A nap folyamán elég sokan bejöttek a kórházba, többek között Marcus is, aki félrehívott beszélgetni. Tőlem is bocsánatot kért és elmondta ugyanazt, amit előző nap Robert nekem. Tényleg sokkal kedvesebb volt, de Clare továbbra se nagyon mutatott semmilyen érdeklődést felé.
Robert viszonylag gyorsan javult, egy hét után kiengedték a kórházból, de hetente vissza kellett járnunk kontrollra. Én gőzerővel készültem a vizsgáimra és a karácsonyra is, ő pedig csak feküdni és tv-zni tudott, de már ráfért a lazítás.
-Annyira sajnálom, hogy nem tudtam odaadni az elő karácsonyi meglepit – szomorkodott egyik este
- Most nem tudod ideadni?
- Nem, mert… jajj, nem akartam elmondani… szóval Liverpool-ba mentünk volna el, mindent megterveztem. Elmentünk volna a Beatles-es múzeumokba, McCartney és Lennon szülőházába meg mindenféle érdekes helyre, de ez a hülye baleset keresztbetett. De megígérem, hogy pótolni fogjuk – bizonygatta
- Te…te el akartál vinni Liverpool-ba? – kérdeztem meghatottan és a nyakába borultam
- Persze, hiszen mondtad, hogy ez az egyik álmod. Hidd el, hogy legalább annyira boldoggá tett volna, hogy valóra válthatom, mint téged, hogy ott lehetsz
- Oké-oké, ne mondj ilyeneket, mert elbőgöm magam – állítottam le a kezemet rázva, mert éreztem, hogy növekszik a gombóc a torkomban
-Jajj te! Ennél többet is megérdemelsz – cirógatta meg az arcom és magához húzott
- Most jut eszembe, anyukád szeretné, ha már 23-án elmennénk hozzájuk, hogy tudjunk segíteni az előkészületekben. Mit szólsz hozzá? – emeltem fel a fejem a mellkasáról
- Felőlem mehetünk, de nem vizsgázol akkor?
- Nem, 22-én lesz még egy vizsgám, aztán már csak január valahányadikán – feleltem végigpörgetve a fejemben lévő naptárt
- Akkor oké. Nincs kedved holnap elmenni vásárolni? Ajándékokat meg ilyesmi. Már megőrülök itthon – mondta fájdalmasan
- Oké, persze, elmehetünk. Van már ötleted, hogy kinek mit adsz?
- Áhh, semmi. Soha nem tudok jól választani. Anyukámnak mindig valami konyhás dolgot, apának inget, Lizzyéknek meg valami olyat veszek, amit rám sóznak az üzletben
- És eddig miket sikerült megvenni ilyen okokból? –kérdeztem nevetve
- Jobb ha nem tudod. Még kiábrándulnál belőlem – vigyorodott el
Reggel Rob apró csókjai keltettek. Mosolyogva fordultam a másik oldalamra és álmosan pislogtam a szemébe
-Jó reggelt szépségem! – köszöntött kedvesen
- Úgy nézek ki, mint az álommanó – húztam az arcom elé egy párnát
- Olyan nincs, hogy álomkirálylány? – kérdezte elgondolkodva, mire kicsit lejjebb húztam a párnát
- Szerinted van?
- Tuti, hisz itt fekszik mellettem – bizonygatta hozzáértően, amin elmosolyodtam
- Akkor viszont te vagy a z álomkirályfim. A kócosabbik fajtából – tettem hozzá a fején lévő „képződményt” nézegetve
- Szóval szerinted ezzel a hajjal nem nézek ki jól? Ezt figyeld – mondta, majd felült az ágyon, beletúrt a hajába, kicsit összehúzta a szemét és mosolyogni kezdett. Pont úgy festett, mint a lányok falán lévő posztereken. Szívdöglesztően nézett ki, de a világért se vallottam volna be neki
- Tüsszentened kell? – kérdeztem ártatlanul az összehúzott szemére utalva
- Nem, éppen szexi vagyok – közölte tárgyilagos hangon
- Ja, ne haragudj, nem vettem észre – csaptam a homlokomra vigyorogva
- Jól van, tudod ki produkálja magát neked legközelebb – mondta durcásan és kimászott az ágyból
- Ne haragudj, csak annyira elkábítottál, hogy hülyeségeket kezdtem beszélni – magyarázkodtam elfojtott nevetéssel, miután utolértem az ajtóban
- Persze, persze, rossz kifo… Esik a hóóóóóóóóóóóóó – kiáltotta egy kisgyerek módjára és az ablakra tapasztotta az arcát
Hatalmas pelyhekben szállingózott a hó, már egységes hótakarót vonva az egész környékre.
-Menjünk ki sétálni! – kérlelt, mintha az anyja lennék
- Oké, de főzök előtte egy kávét
- Neee – nyafogott
- Akkor el is viszem – ajánlottam nevetve
- Majd veszünk a meleg srácnál. Most menjünk légyszi – vette halkabbra a hangját és megint „szexisen” nézett rám
- Most is szexi vagy, ugye? – kérdeztem kicsit elfúló hangom, mivel rám is hatott
Erre bólintott egy aprót, majd amikor már csak pár centi volt köztünk, visszavette a megszokott arcát és megcsókolt.
-Oké, meggyőztél. Mehetünk – feleltem magamhoz térve
- Szuper – vigyorodott el
- Várj. Te nem félsz Jamie-től? – torpantam meg
- Majd te megvédesz – kacsintott rám
Sapkába és sálba burkolózva indultunk el a kinti hidegbe, pontosabban Rob húzott maga után, akkor vigyorral az arcán, hogy féltem, hogy lefagy az ínye. Elég korán volt még ahhoz, hogy senki ne hagyja el a házunkat, úgyhogy a szűz havon gázoltunk át. Mindig is imádtam a havat, de Rob-bal ez is még szebb volt.
-Építsünk hóembert! – javasoltam, amire rögtön rákapott Rob és már kezdte is görgetni a nagy hólabdákat, igaz kicsit ügyetlenül a törött keze miatt
Olyanok voltunk, mint a kisgyerekek. Önfeledten játszottunk a hóban, nem törődve azzal, hogy vizesek leszünk, vagy, hogy ki lát. A hóember végül kudarcba fulladt, egyrészt mert csak testet tudtunk volna neki csinálni, más részt pedig mindig elvontuk egymás figyelmét…
Vizesen és átfagyva estünk be Jamie-hez, ahol szerencsére még nem kezdődött meg a reggeli csúcs. Rob végig szorosan mögöttem volt, ezért duplán röhejesen festettünk
-Szióka srácok! Mit kértek? – kérdezte izgatottan
- Én egy nagy mogyorós cappucinót. Te?
- Én is – motyogta Rob csak a fejét kidugva a hátam mögül. Szó szerint bujkált Jamie elől.
- Oksi, mindjárt hozom – felelte zavartan
- Ennyire azért nem gáz a helyzet – nevettem magam a kávék árát számolva
- Hé, nem téged tapizott le – szögezte le Rob, de a végére már ő is elmosolyodott
Összekulcsolt kézzel, pontosabban Rob gipszének a szélét fogva léptünk ki a hóesésbe és tervezgetni kezdtük a nap további részét. Úgy terveztük, hogy aznap csak az oxfordi üzleteket járjuk végig, és ha szükséges akkor másnap elmegyünk Londonba is.
-Mi lenne, ha inkább itthon maradnánk ma? – súgta a fülembe Rob, miután hazaértünk
- Nem te akartál vásárolni? – húztam fel a szemöldököm
- Van egy jobb ötletem… Meglepit ott is kaphatsz – húzta pajzán mosolyra a száját
- Jajj de nagyon viccesek vagyunk – nyújtottam rá a nyelvem
- Na? Mit mondasz? Itthon maradunk? – kérdezte és már kezdte volna lehúzni rólam a vizes felsőm
- Nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz – bölcselkedtem és lehúztam a pólóm
- Mi a baj? Miért nem akarsz velem lenni? – értetlenkedett Rob
- Dehogynem akarok, de most nem lehet – feleltem zavartan, majd Robert kérdő tekintetét látva hozzátettem, hogy női gondok
- Oh, oké, persze, semmi baj. De attól még itthon maradhatunk, majd kényeztetlek – ajánlotta mosolyogva
Nem tudtam, hogy mi ütött belé, mert nyilván nem ez volt az első „közös” ilyen időszakunk, de máskor nem ugrált így körül.
-Felőlem elmehetünk vásárolni, nem kell itthon maradni – mondtam az ellenkezőjét annak, amit igazán akartam…
- Pénzt költeni bármikor elmehetünk, úgyhogy ma itthon maradunk. Csinálok neked pudingot – lelkendezett Rob
- Pudingot? – kérdeztem nevetve
- Victoriának mindig azt csinált anyukám „olyankor” és attól jobban lett – magyarázta
- Annyira boldog vagyok, hogy te vagy nekem – borultam a nyakába
- Huhh... Az ilyen érzékeny reakciók is „annak” köszönhetők, ugye? – kérdezte vigyorogva
- Igen, de leginkább azért, mert szerelmes vagyok beléd - feleltem mélyen a szemébe nézve és megcsókoltam