Bemelegedés :D

Hétfő=új rész:) Közeljövőben várható a 41. is, meglepivel együtt:D pussz

40. rész

A napok rohamosan teltek, ugyan olyan sebességgel, mint ahogy a zh-k követték egymást. A kezdeti bénázásaim szerencsére megszűntek, ezért 5 tárgyból elfogadható jegyet produkáltam, ami 5-tel kevesebb vizsgát jelentett. Rob elképesztően aranyos volt, ahogy sokszor éjszakába nyúlóan virrasztott mellett, amíg tanultam, kávét főzött, sőt ki is kérdezett ,ha kellett. Ilyenkor rendszeresen elejtett olyan megjegyzéseket, mint „Kíváncsi vagyok ezt mikor fogod hasznosítani” , „Ebből a mondatból csak minden harmadik szót értettem” vagy „ Úristen, te ilyeneket is tudsz??”. Időközben leszerződött egy filmre, amit Cambridge-ben fognak forgatni, és Bel Ami lesz a címe.

A Jamie-s program is aktuálissá vált, bár Rob többször ki akart bújni a dolog alól. Végül megint én győztem, így kedden délután elmentünk a Hope utca 4. számhoz, ami előtt már várt minket Jamie.
-Sziasztok! – integetett felénk remegő térdekkel
- Szia Jamie! Hadd mutassam be Robert-et – mondtam kissé talán túl hivatalosan
- Na-nagyon örülök – dadogta
- Én is. Bemehetünk? – kérdezte Rob idegesen tekingetve körbe
- Ja, persze. Gyertek csak
- Remélem tudod, hogy csak miattad jöttem el – súgta a fülembe
- Mindjárt megyünk utánad Jamie, 5 perc, oké? – szóltam oda neki, majd behúztam egy ajtó mögé Robert-et
- Mi az? – kérdezte értetlenül
- Tudom, hogy miattam jöttél csak el, és imádlak érte, hogy ilyen fáradtan is bevállaltad, de ha már itt vagyunk akkor érezzük jól magunkat, rendben? – kérdeztem és „meggyőzés” képp megcsókoltam
- Nagyon tisztességtelenek a módszereid, tudod, ugye? – nézett rám nagyot sóhajtva
- Persze, hogy tudom, ráadásul ez csak ízelítő – súgtam a fülébe és kihúztam az ajtó mögül, de visszarántott
- Ezért ez kevés – bökött a terem felé, ahonnan hangok szűrődtek ki, majd szorosan magához ölelt és hátradöntve megcsókolt
- Huhh…
- Csak gyakoroltam az esetleges romantikus jelentre – rántotta meg a vállát vigyorogva
- Ajánlom, hogy csak velem legyen ott bent ilyen jelented, különben Jamie elveszít egy törzsvendéget – feleltem mosolyogva, majd elindultunk a terem felé
- Én menjek be először? – torpant meg az ajtóban
- Te vagy a díszvendég, én csak testőr
- Remek… - dörmögte és lassan benyitott a szobába
Teljes némaság fogadott minket, majd Jamie felpattant és megtörte a csendet.
-Oké, szóval ő lenne a mai vendégünk, gondolom már értitek miért nem szóltam róla eddig. Mindenki, ő Rob Pattinson, Rob ők Sheila, Bob, Ryan, Paul, Marta, Lena, Anna, Dereck, Sam, Laura és Judy – mutatta be sorba az embereket
- Sziasztok! – intett Rob, majd zavartan a hajába túrt
- Ő pedig Zita, Robert barátnője, aki gyakorlatilag meggyőzte a vendégünket, hogy jöjjön el hozzánk
- Sziasztok! – köszöntem én is
- Azt hiszem minden formalitáson túl estünk, úgyhogy akár el is kezdhetnénk. Arra gondoltam, hogy először csak nézz minket, aztán idővel be is szállhatsz, ha van kedved, rendben?
- Persze, akkor leülünk ide – felelte Rob és egy kanapéhoz húzott
- Ti meg kicsit éledjetek fel, nem kell úgy viselkedni, mint egy csapat megszeppent tini lány! – pirított „tanítványaira” Jamie

Határozottan ő volt a csoport vezetője, ő adta meg a feladatokat és általában csak nézte ahogy játszanak, és instrukciókat adott. Mind a ketten meglepődtünk, hogy mennyire normálisan és profin viselkedett. Láthatóan Rob is megnyugodott és már nem félt tőle, ezért többször közbe is szólt. Éppen egy nálunk is ismert helyzetgyakorlatot játszottak, amikor Robert egyszer csak felpattant és beállt közéjük. Az volt a feladat, hogy adott 2 teniszező ember, akiket meg lehet állítani a cselekvés közben, ha arról eszébe jut valakinek egy másik tevékenység. Neki pedig eszébe jutott, ezért megállította Bob-ot, aki elvileg éppen ütötte vissza a labdát, és táncolni kezdett, amihez énekelt is egy kicsit. A partnere gyorsan kapcsolt és ő is riszálni kezdett. A hatás nem maradt el, az egész társaság dőlt a nevetéstől. A következő feladatban is játszott Robert, ahol különböző módokon kellett folytatni a játékot. Már mindenki felbátorodott, úgyhogy egymást túlkiabálva jelentkeztek mellé játszani. Végül Sheila „nyert”, aki többek között letargikus, nagyképű, dadogó, hiperaktív és kioktató stílusban játszott. Mind a ketten elképesztően jók voltak, Rob is nagyon elemében volt, felszabadultan nevetett és nagyon közvetlenül viselkedett.

-Ennyit gondoltunk mára, és titeket se akarunk feltartani – mondta mosolyogva Jamie közel 3 óra játék után
- Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ezt mondom, de nagyon élveztem! Elég fáradtan jöttem, de mostanra nyoma sincs – mondta mosolyogva Rob
- Ennek örülünk! Nagyon cuki vagy, hogy eljöttél és ha lenne kedved, akkor szívesen látunk bármikor! – felelte Jamie és kitárt karokkal határozott léptekkel elindult Rob felé, aki erre kicsit hátrálni kezdett, de megállítottam
Jamie szabályosan a nyakába borult és adott neki 2 cuppanós puszit, ami újfent zavarba hozta az én kis visszahúzódó szerelmemet. Következő lépésként viszont lejjebb vándorolt a keze és megfogta Rob fenekét.
-Oké, mi azt hiszem megyünk – mondtam legyűrve a nevetésemet és kimentettem Robert-et
- Rendben, köszi még egyszer! Sziasztok – köszöntek el kórusban, mi pedig kislisszoltunk
- Láttad, hogy letapizott? – hüledezett kint Rob, amire a kitörő nevetésem miatt csak bólogatni tudtam
- Ez nem olyan vicces – mondta kis sértődöttséggel a hangjában
- Ne haragudj. De a tipi-tapit leszámítva élvezted, nem?
- Ezt nem lehet csak úgy „leszámítani” – durcáskodott tovább már a kocsiban
Megint elkapott egy röhögő-görcs, de ekkorra már ő is megenyhült és velem nevetett.
-Egyébként nagyon szupcsi volt az este – váltott „buzis” hangra Rob, amivel csak tovább fokozta a nevetésemet
- Ne, ne, hagyd abba! Már fáj a hasam – kérleltem a könnyeimet törölgetve
- Ne hari szivi! Nem akarom, hogy fájjon a pocid – folytatta ugyanolyan stílusban
Lassan már levegőt se kaptam, de nem tudtam abbahagyni a nevetést. Rob egész úton „meleg” volt, csak a lakásba érve lett újra hetero, nem is akármilyen…
-Mintha olyasmit mondtál volna, hogy az a csók csak ízelítő volt – mondta szenvedélytől csillogó szemmel, de én még játszani akartam vele
- Azt csak azért mondtam, hogy rendesen viselkedj a srácokkal – vontam meg nem törődöm stílusban a vállam, majd kibújtam a karja alatt és a konyhába indultam
- Ezt nem mondhatod komolyan! – fakadt ki Rob
- Te is megmondtad, hogy tisztességtelenek, az eszközeim – emlékeztettem és rákacsintottam
- Na de ennyire? Jól van, ha te így, akkor én is így – mondta eltökélten, majd leült a kanapéra és magához vette a gitárját.

Annyira már ismert, hogy tudja, hogy nem tudok ellenállni a gitárjának és az éneklésének. Rövid hangolás után belefogott a nekem írt dalába, mintha nem vett volna le már azzal a lábamról, hogy gitározott. Elég profi volt már ahhoz, hogy vakon játsszon, ezért egész végig engem nézett és elővette az ellenállhatatlan mosolyát is.
-Oké, te nyertél – adtam meg magam és a háta mögé másztam, hogy át tudjam karolni
- Nem tudom, mire gondolsz - szólt felvont szemöldökkel, de a zenélést nem hagyta abba
- Az a csók tényleg csak ízelítő volt – búgtam a fülébe, de mivel továbbra is jégszoborként viselkedett, lejjebb csúsztattam a kezem
- Azt hittem tovább bírom, de nem jött be – mondta szinte csak magának, majd félretette a gitárját és az ölébe húzott.
Láttam, hogy megint teljesen begerjedt, úgyhogy jöhetett a következő „csapás”.
-Kérsz bort? – kérdeztem és vigyorogva kipattantam az öléből, ugyanolyan értetlen arccal ott hagyva, mint előtte
- Ezt nem teheted velem!
- De-de! Egyébként is jól érezted magad este – világosítottam fel és kutatni kezdtem egy üveg bor után
Félig a konyhaszekrényben jártam, amikor hátulról elkapott.
-Iszonyatosan kívánlak! – súgta a fülembe, olyan hangon, aminek egy kőszobor apáca se tudott volna ellenállni
Megadóan hátrafordultam, és azonnal heves csókcsatába kezdtünk, majd felültetett a konyhapultra, ahol újra egymáséi lettünk. Lassan végigjárjuk az egész lakást…
-Ma beszéltem anyával és azt mondta, hogy nagyon szeretné, ha velünk töltenéd a karácsonyt – mondta Rob miután már megfürödtünk és a hálóban feküdtünk
- Uhh, nagyon kedves anyukádtól, de szerintem a szüleim ragaszkodnak majd hozzá, hogy menjek haza, Anglia ide vagy oda
- Én is gondoltam erre, mondtam is neki, de ragaszkodott, hozzá, hogy legalább kérdezzelek meg
- Értem. Hát majd megpendítem a dolgot az otthoniaknak. Szívesen lennék veled és a családoddal – mosolyogtam belegondolva
- Nagyon szeretnek téged, főleg anya. Ráadásul a tesóimmal nem is találkoztál még. Mindketten bolondok, de ezért imádom őket
Annyira más volt az arca Rob-nak amikor a családjáról beszélt, egészen kisfiús lett attól a fajta mosolytól.
-Hú, eszembe jutott valami – ültem fel hirtelen
- Mi?
- Mi lenne, ha szenteste nálatok lennék és másnap mennék haza. Akkor mindenki boldog lenne
- Igazad van! Látszik, hogy kettőnk közül te jársz egyetemre – bókolt vigyorogva
- Jah, és kettőnk közül is én írok holnap után 1200 oldalból zh-t – mondtam fintorogva
- Ne aggódj, úgy is sikerül. Holnap van valami fontos órád?
- Nem nagyon, mert?
- Itthon maradhatnál tanulni, nem? Csak, hogy több időd legyen – javasolta
- Lehet, hogy az lesz… De remélem más terveid nincsenek velem holnap – kérdeztem gyanakodva
- Semmi más – biztosított róla Rob
Másnap reggel egészen 10-ig aludtam, Rob nem is volt már otthon. Hagyott egy levelet, miszerint Cambrigbe kellett mennie, de este jön és elmegyünk vacsizni, hogy főzés helyett is tudjak tanulni. Gyorsan átöltöztem otthoni ruhába, majd kávét főztem és nekiugrottam a tanulnivalómnak. Nehezen ment a koncentrálás, mindig elkalandoztak a gondolataim, ezért jóval tovább tartott átrágnom magam a dolgokon, mint vártam. Viszont szerencsére egy csomó dologra emlékeztem az előadásokról, úgyhogy 7 körül már a tudás teljes (?) birtokában mentem el letusolni. Este a Griffin nevű étteremben vacsoráztunk, majd 11 körül már le is feküdtünk aludni, mert mind a ketten fáradtak voltunk.
-Hánykor is van a zh-d? – kérdezte reggel Rob
- 9-kor
- Oké, nagyon szurkolok. Írj majd ha végzel, rendben?
- Persze, de nem leszel itthon?
- Nem, mert Londonban lesz egy interjúm délben
- Ohh, értem, akkor majd utána talizunk. Szeretlek!
- Én is téged kicsim! Ügyes legyél!

Az egyetemre menet az anyagot mondtam fel magamnak, majd elégedetten konstatáltam, hogy emlékszem a megfelelő dolgokra. A teremben jóval többen voltak, mint a megszokott. Gyorsan megkerestem Giorgiát és beültem a mellette lévő padba. Idegesen összemosolyogtunk, majd feszülten várni kezdtük a tanárt. 9 előtt pár perccel meg is érkezett, nyomában Zac-kel. Undorodva néztem rá, amit figyelmen kívül hagyott és beült a mögöttem lévő padba. A prof kiosztotta a lapokat és kezdetét vette a zh-ra szánt 2 óra. Az első 4 kérdést viszonylag könnyedén vettem, néha ugyan elbizonytalanodtam, de úgy voltam vele, hogy inkább leírom és hülyeség, mint hogy kihagyjam és jó legyen. Az utolsó kérdésben szereplő fogalomról viszont soha nem hallottam. Még csak hasonlítani se hasonlított semmilyen általam ismert szóra. Idegesen tekintettem körbe, segítséget várva valakitől, de mindenki szorgosan körmölt. Végül arra jutottam, hogy a 3-as, de inkább a 4-es már megvan, úgyhogy nem görcsölök, lehet, hogy így eszembe is fog jutni valami használható. Természetesen nem így lett. Már hosszú percek óta a fotózáson járt az agyam, amikor egy kis papír fecni landolt az ölemben. Ijedtem néztem fel, hogy meglátta-e a tanár, de szerencsére épp dolgozatot javított. Hátrafordultam, hogy leosszam Zac-et, de még mielőtt bármit suttoghattam volna, a „megoldás” szót tátogta felém. Értetlenül nyitottam ki a kis papírt és az utolsó feladat megoldását találtam benne. Gyorsan átfutottam a csúnya íráson, majd a táskámba süllyesztettem a „bizonyítékot”. Már a gondolat sem tetszett, hogy bármilyen segítséget elfogadnak Zac-től, viszont csábított a jobb jegy lehetősége. Végül egy fele-fele megoldás mellett döntöttem, mivel nem írtam le mindent a papírról, csak pár fontosabb mondatot.

Mivel így már végeztem is, összepakoltam a cuccom és leadtam a dolgozatot a professzornak, majd gyorsan kislisszoltam, mert nem akartam Zac-kel beszélni. Úgy éreztem, hogy elárultam Ashley-t.