Csak rajongó?!

-Dob pergééééés- Meg is érkezett a vadiúj, sehol nem kapható 42. fejezet! :D A kezdeti vidám dolgoknak ne dőljetek be, újabb probléma gyűrűzik be a szerelmesen életébe, ami több szempontból is mérföldkő lesz! Meglepiként megismerhetitek Rob szemszögét ebben a részben!
Nagyon szeretném megköszönni minden kedvesaranyos olvasónak, hogy szántok rám és a sztorira időt, elképesztően boldoggá tesztek! Az pedig külön öröm, hogy nem csak egy korosztály olvassa a történetet! Amint láthattátok próbálkoztam más színekkel is a blogon, de nekem továbbra is ez a sárga-lila a nyerő, de szóljatok, ha valamelyik másik jobban tetszett! Nem mondom, hogy akkor megváltoztatom, de megfontolom:D:P
Pusz

42. rész

Miután kellően kienyelegtük magunkat, újra kocsiba szálltunk, hogy visszamenjünk Londonba és találkozzunk Marcus-szal. Nagyon vegyes érzéseim voltak vele kapcsolatban, mivel Rob gyerekkori barátja, aki „mellesleg” lenyúlja a barátnőit.
-Min gondolkodsz szerelmem? – kérdezte kedvesen Rob, miután már vagy 20 perce csak bámultam kifelé az ablakon
- Marcus-on és azon, hogy mennyire jó barátok lehettek, ha az összes marhaságát megbocsájtottad
-Nagyon fontos ember az életemben, mert annó éjjel-nappal együtt zenéltünk, rengeteget segített és tanított is engem. Az első gitáromat például tőle kaptam. Aztán amikor el kezdtem filmezni és nem voltam Angliába, rendszeresen hívott, hogy mi van velem, mindig minden problémámat meghallgatta és tanácsokat adott. Tudom, hogy ez elég irracionálisan hangzik, de mindazok ellenére, amit csinált még mindig őt tartom a legjobb barátomnak – sóhajtott fel
- Így már érthetőbb a dolog… Már nagyon kíváncsi vagyok rá – mondtam mosolyogva, mire Rob-ból kiszakadt egy fájdalmas nyögés
- Nem bírnám ki, ha téged is elveszítenélek – motyogta
- Csak azért vagyok kíváncsi rá, mert neked ennyire fontos ember. Nálam csak azoknak van esélye, akiket Robert Pattinson-nak hívnak, úgyhogy labdába se rúghat – nyugtattam nevetve, de a „válasz- mosolya” nem volt teljesen őszinte

Kezdetben aranyos volt, ahogy folyton kételkedett önmagában, ám mostanra kezdett zavaróvá válni. Elképesztően sikeres színészként és zenészként egyaránt, ami pedig engem illet, nos, ennél jobban nem tudtam szeretni, mindent megtettem volna érte és mindenben támogattam. A dicséretektől csak zavarba jön, nem hiszi el őket, ugyanakkor természetesen vágyik rájuk. Annyira összetett személyiség, hogy lehetetlen úgy igazán kiismernem…
Nem tudtam már mit mondani neki, hogy elkergessem a kételyeit, ezért gyakorlatilag teljes csendben tettük meg a maradék utat. A bárhoz érve aztán leparkolt az út mellet, majd átfutott az én oldalamra, hogy kinyissa az ajtót. Imádtam benne, hogy ennyire figyelmes és udvarias. Mivel Marcus még nem volt ott, ezért leültem egy eldugottabb asztalhoz, amíg ő vett innivalót.

Rob épp megkapta az italokat, amikor egy magasabb barna hajú, szakállas pasi hatalmas vigyorral az arcán hátba veregette. Rob megpördült a tengelye körül, majd amikor felismerte barátját nevetve ölelte meg. Beszéltek pár szót, majd az italokkal együtt elindultak az asztalunk felé. Gyorsan megigazítottam a hajam és a ruhám, majd felöltöttem a legbarátságosabb arcomat.
-Marcus hadd mutassam be neked Zitát, már meséltem neked róla – mutatott be Rob
- Szia, örülök, hogy megismerhetlek – nyújtott kezet Marcus
-Én is örülök, én is sokat hallottam már rólad
- Nem tudom RPattz mit mesélt, de a felét se hidd el – nevetett fel és beleboxolt barátjába
- Nem vagy te azért olyan ártatlan – kontrázott rá Rob
- Tudom, hogy a pokolra jutok, de legalább nem fogok fázni – rántotta meg vigyorogva a vállát
- Hú de bölcs lettél! Egyébként mi újság?
- Nem csinálok semmi újat. Zenélek Bobbyékkal, dalokat írogatok ide-oda ééééés… randizgatok egy lánnyal – közölte büszkén, mire Rob is felélénkült (talán megnyugodott?)
- Na mesélj, ki a csaj?
- Hayley a neve és itt tanul London-ban, ő is színésznek készül, de mellette újságot is ír. A zenekarral készített interjút, amikor megismerkedtünk.
- És mióta vagytok együtt?
- Még csak 1 hónapja, de nagyon jól elvagyunk. Az a fajta lány, aki meg tud állni a lábán, nagyon önálló, de mégis ragaszkodó
- Pont neked való! Mikor találkozhatok vele?
- Gyakorlatilag bármikor, mivel itt lakik Londonban és már ő is meg szeretné ismerni a barátaimat.
- Akkor akár most is felhívhatod, nem? – kapott az alkalmon Rob
- Hát..őő…akár…- hezitált Marcus, végül aztán elvonult telefonálni a csajjal
- Látom megnyugodtál Hayley miatt – mondtam mosolyogva
- El sem hiszed mennyire. Kicsit furcsa, hogy alig szól hozzád és nem is ugrat vagy ilyesmi, ahogy szokta. Mondjuk én ennek csak örülök – ölelt át mosolyogva
Én már kevésbé voltam boldog attól, hogy semmilyen „érdeklődést” nem mutat irányomba. Ezek szerint nem vagyok neki szimpatikus… Remek.
-Van még egy kis dolga, de fél óra múlva itt van – ült vissza Marcus az asztalhoz
- Mennyi idős a barátnőd? – kérdeztem
- 21 – vetette oda
- És láthattuk már valahol? Filmben, reklámban, színházban? – próbálkoztam tovább
- Mondom, hogy még csak suliba jár
- Hé, miért vagy ilyen bunkó, haver? – kelt a „védelmemre” Rob
- Nem vagyok bunkó, csak nem bírom a hülye kérdéseket
- Nem gondolom, hogy olyan elképzelhetetlen, hogy a sulitól függetlenül játszott valamiben
- Persze, hogy nem gondolod… - jegyezte meg epésen
- Mégis mi a franc bajod van velem? Nem is ismersz! – csattantam fel
- Ennyi pont elég volt belőled – mutatott rám
- Fogd vissza ma… - szólt közbe Rob, de közbe vágtam
- Ez meg mit jelentsen?
- Idelibegsz Rob oldalán egy ilyen semmi kis ruhában, meg se mukkansz, csak bután vigyorogsz mindenen, utána idétlenebbnél idétlenebb kérdéseket teszel fel, majd elvárod, hogy szimpatikus legyél? – gúnyolódott vérlázító stílusban
Vettem néhány mély levegőt, hogy megnyugodjak, majd belefogtam a földbe döngölő „védőbeszédembe”.
-Először is, garbó van rajtam, ami aligha nevezhető „semmi kis ruhának”, nem mintha számítana, hogy mit viselek. Másodszor, a gyerekkori sztorizgatásotokba és a zenés dolgaitokba nem véletlenül nem szóltam bele. Ami pedig a kérdéseket illeti, teljesen normálisak voltak éppen ezért lehet, hogy meghaladták az értelmi képességeidet! – fejeztem be, majd felálltam az asztaltól és kiviharzottam a bárból.

ROB SZEMSZÖGE
-Mégis mi a fene bajod van, heh? Hogy, mondhattál ilyen hülyeségeket? – fordultam Marcus-hoz
- Hé, nyugi haver, tudod, hogy nem rejtem véka alá a véleményem!
- Eddig egy lányt mutattam be neked, őt elvetted tőlem. Ha rámutattam egy csajra valahol, hogy jól néz ki vagy akármi, rámásztál. Tudod mekkora dolog az nekem, hogy Zitát bemutattam neked?
- Leszarom, hogy nagy dolog vagy sem. Ez a csaj nem hozzád való, egy buta liba.
- Kurvára nem tudsz róla semmit – ráztam meg lemondóan a fejem
- Valóban? Mert mit kéne tudnom róla? Egy igazi lepedőakrobata, vagy nem a pénzedre hajt?, esetleg nem a híres színészt látja benned?
- Látod? Ez vagy te… - mondtam csalódottan
- Mi van?
- Szerinted az a legfontosabb egy csajban, hogy jó legyen az ágyban. Egyébként meg, ha jól emlékszem veled nem egyszer megtörtént, hogy csak a hírneved miatt volt egy csaj. Pontosabban, azért mert ismersz engem!
Baromi nehéz volt ezt kimondanom, de nagyon dühös voltam Marcus-ra.
-Mi a szarról beszélsz kisfiú?! Nagyon el vagy tévedve, ha azt hiszed, hogy nekem jó, hogy a barátod vagyok. Emiatt tapadnak rám a paparazzik!
- Meg a csajok…
- Ezt most hagyd abba! Régen nem ilyen voltál, és ez a kis ribanc tette ezt veled! Nem lehet már poénkodni veled, mindent tök komolyan veszel és folyton vele vagy. Nézz magadra, haver! Papucs lettél!
- Nem fogok neked semmiért magyarázkodni. Látszik, hogy nem voltál még szerelmes és téged se szeretett senki úgy igazán. Ha tényleg a barátom lennél, akkor nem így viselkednél, hanem… - folytatni akartam, de ekkor megjelent egy vörös hajú csaj az asztalnál és ömleni kezdett belőle a szó
- Sziasztok srácok, bocs, hogy késtem! Ohh, te vagy Rob, az én nevem Hayley. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, azóta várok erre, hogy Marcus-szal összejöttünk. Nem tudom tudod-e, de a Shakespeare Company-be járok és nagyon jó vagyok… Nincs valami ötleted, hogy hogyan tudnék befutni, esetleg be tudnál mutatni pár fejesnek? Nagyon szeretnék talizni pl. Chris-szel a rendezőtökkel – darálta egy szuszra undorító művigyorral
- Plusz egy „olyan” lány – mondtam Marcus-nak, válaszra se méltatva a búgócsigaként pörgő csajt, majd összeszedtem a cuccainkat és otthagytam őket.

Egyszerre voltam mérges és szomorú. Nem hittem volna, hogy ekkorát tudok csalódni egy olyan emberben, aki több, mint 15 éve a barátom volt. Zita vacogva ült kint a bár előtt. Amikor rám nézett, fájdalmat láttam a szemében.
-Meg fogsz fagyni – mondtam és ráterítettem a kabátját
- Rob, én nagyon sajnálom ezt az egészet. Nem akartam balhét, de nagyon feldühített, ahogy velem beszélt
- Semmi baj, igazad volt. Miután kijöttél elég csúnya dolgokat vágtunk egymás fejéhez, mintha nem is barátok lennénk… Aztán megjelent a barátnője, aki pedig egyértelműen miattam van vele - Az a vörös hajú csaj?
- Igen. Ahogy odaért az asztalunkhoz el kezdett hozzám dumálni, hogy ő milyen baromi tehetséges színész és mutassam már be pár nagykutyának meg ilyen szarságok – ahogy újra felidéztem, megint felment bennem a pumpa
- Elég elcseszett egy este volt – mondta szomorúan Zita
- Jah…menjünk haza, jó? – ajánlottam és átöleltem, hogy mindketten megnyugodjunk egy kicsit.
Hazafelé úton valami olyanon kezdtem el gondolkodni, amit el akartam kerülni. Marcus 15 éve ismer engem, mindent tud rólam és még soha senkire nem reagált így, már csak azért se mert alapvetően egy nyugodt ember. Azt kizárt, hogy igaza legyen. Zita nagyon is hozzám való és szeretem őt…
-Marcus-on jár az eszed?
- Mi? Ja, nem… vagyis kicsit igen. De nem fontos – füllentettem és megfogtam a kezét
- Mit mondott pontosan odabenn? – faggatott tovább
Ebből is látszik, hogy nagyon jól ismer és tudja, hogyha nem mondok igazat… Szeretem őt és tartozom neki annyival, hogy mindent elmondok, így hát elmeséltem Marcus „aggályait”.
-Én megértem, hogy a barátod és ezért bogarat ültetett a füledbe. Szerintem én már régen bebizonyítottam, hogy nem azért vagyok veled, mert híres vagy vagy mit tudom én, és ha ezt kétségbe vonod, akkor elég nagy bajok vannak köztünk – mondta a szomorúan
- Nem erről van szó, bízom benned és bennünk is… - feleletem, de nem tudtam semmi értelmes, közhelyektől mentes dolgot mondani

Legszívesebben elmondtam volna neki, hogy egy labilis, bizonytalan fickó vagyok, aki még most se hiszi el, ami vele történik. Azt, hogy sikítanak utána az utcán, hogy díjakat nyer és hogy vele van egy gyönyörű, értelmes és őszinte lány, aki tényleg őt szereti. Mivel nem akartam még bénábbnak tűnni a szemében, ezért inkább csöndben maradtam, amivel magamhoz hűen csak még tovább rontottam a helyzeten.
Láttam rajta, hogy szomorú és ő is össze van zavarodva, amit totál meg is tudtam érteni. Ő tényleg megtett mindent, és a valahol mélyen tudtam is, hogy hülyeségen agyalok, de képtelen voltam túllépni Marcus-on. A lakásba érve én elvonultam gitározni, ő pedig a fürdőbe. Tudat nélkül pengettem a húrokat és fogtam az akkordokat, miközben felidéztem a kapcsolatunk legemlékezetesebb pillanatait. Éppen napszemüveget válogattam, amikor remegve odalépett hozzám egy aláírásért. Szimpatikus volt, hogy nem vetette rám magát… Elég szomorú, hogy már ilyennek is örülnöm kell. Aztán dumálni kezdtünk és egyre érdekesebbnek találtam. Imponált, hogy egy idegen országba költözött ki, hogy dolgozzon és meg tudjon állni a lábán. Jól éreztem magam vele, talán ezért is voltam elég bátor ahhoz, hogy elkérjem az e-mail címét…nagyon eredeti. Utólag belegondolva ritka hülye voltam, mert melyik rajongó nem adná meg az e-mail címét a rajongott személynek! Úgy viselkedtem, mint egy kamasz. Szó szerint pillanatok alatt beleestem, ahogy hazaértem írtam neki, majd randira hívtam. Ahogy tovább gondoltam a történéseket egyre hülyébbnek éreztem magam. Olyan volt, mintha egy idétlen, csöpögős szappanoperát néznék, amiben külsőre én játszom, de ahogyan viselkedek, az nem én vagyok. Mi a franc ütött belém?! Ez miért nem tűnt fel Marcus-on kívül senkinek? Lehet, hogy Zita még mindig csak a rajongóm és ugyanúgy „szeret”, mint a többi sikítozó csitri?

-Jössz lefeküdni? – kérdezte a fürdőből kilépve Zita
- Ugye te nem csak egy rajongóm vagy? – kérdeztem talán túl hidegen
- Te-tessék?
- Amikor találkoztunk, akkor autogramot kértél tőlem, szóval gyakorlatilag összejöttem egy rajongómmal – foglaltam össze, de már kezdtem elbizonytalanodni, pláne, amikor megláttam, hogy kezd lefelé görbülni a szája
- Komolyan azt gondolod, hogy csak egy rajongód vagyok? – kérdezte mélységes fájdalommal, mire rögtön bűntudatom lett
- Nem tudom. Semmit nem tudok… Csak végig gondoltam a dolgokat
- Akkor nagyon rosszul gondolkodhatsz, ha ilyenek jutnak eszedbe. Nem tudom, hogy mit kéne tennem, hogy el hidd, hogy valaki Téged is szerethet. Nem Edwardot vagy a híres színészt. Azt hittem, mi ezen már túl vagyunk, de úgy tűnik, hogy nem. Ma este Giorgiánál alszom, hogy „gondolkodhass” – mondta, majd pár perc múlva egy táskával a k

ezében kiment az ajtón.

Hayley