A nagy döntés

Éééééss igen! Elkészült :D Have fun:)

82. rész

Szép lassan megtaláltam a helyem az irodában, de nem pont ilyennek képzeltem álmaim állását. Az egész város és az ország is idegen volt, annak ellenére, hogy már éltem itt. Rob az első 3 hónapban Amerikában forgatott, szóval alig találkoztunk, egyedül kellett megbirkóznom mindennel. Párszor sikerült is kiborulnom, amit általában rajta vezettem le. Nem egy telefonbeszélgetésünk végződött azzal, hogy köszönés nélkül kinyomtam a telefont, utána pedig nem vettem fel neki. Az egyik ilyen alkalmával sírva borultam az ágyra és intenzív önsajnálatba kezdtem, egészen addig, míg el nem nyomott az álom.
Hajnalban hangos kopogtatásra riadtam fel, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Felkapcsoltam az össze kezembe akadó lámpát, miközben az ajtóhoz csoszogtam?
- Ki az?
- Tom vagyok, engedj be kérlek
Csodálkozva fordítottam el a kulcsot a zárban és szembe találtam magam az ajtónak dőlve alvó Tommal.
- Utálom a férjedet – dörmögte még mindig csukott szemmel
- Mit keresel te itt és miért utálod Robertet?
- Felhívott, hogy összevesztetek és rácsaptad a telót, szóval valami nem tutis nálad. És „megkért”, hogy jöjjek ide – mutatott gunyorosan idézőjelet
- De minek küldött ide?
- Mit tudom én, teljesen szét van csúszva. Azt mondta, hogy én vagyok hozzád a legközelebb és nézzem meg, hogy mi van veled
- Ez teljesen bekattant. Ideküld téged az éjszaka közepén – motyogtam mérgesen miközben a szobámba mentem a telefonomért
Türelmetlenül dobolva vártam, hogy végre felvegye azt az átkozott telefont, de hiába. Még kétszer újra próbáltam, de semmi eredménye nem volt, úgyhogy visszamentem a nappaliba, ahol Tom békésen szuszogott a kanapén. Jót mosolyogtam rajta, ahogy felhúzott térdekkel kuporgott a kis heverőn, ölelve egy díszpárnát. Ráterítettem egy takarót, majd én is visszamentem aludni. Már majdnem elnyomott az álom, amikor megszólalt a telefonom, Rob csengőhangján.
- Minek küldted ide szerencsétlen Tom-ot? – kérdeztem köszönés nélkül
- Neked is szia és bocs, hogy aggódtam érted – felelte sértődötten
- Ha azt hiszed, hogy csak egy közvetítő emberen keresztül tudjuk megoldani a gondjainkat, az már régen rossz
- Ezt meg hogy érted?
- Nem tudom. Sehogy. Fáradt vagyok és 3 óra múlva fel kell kelnem
- Nagyszerű. Akkor szia – puffogott mérgesen és most ő nyomta rám a telefont
Kialvatlanul és morcosan ébredtem reggel, hatalmas karikákkal a szemem alatt. Kitámolyogtam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam, majd főztem kávét a még mindig alvó Tom-nak is. Mivel nem ébredt fel mielőtt elindultam volna, írtam neki egy levelet és az asztalra tettem a pótkulccsal együtt.
Kedvetlenül ballagtam az egyetem felé, hogy belevessem magam egy rém izgalmasnak ígérkező londoni kirándulás megtervezésébe. Lehet, hogy kicsit barátságtalan is voltam a kollégáimmal, mert nem nagyon szóltak hozzám egész nap, bár nem is nagyon lett volna alkalmuk rá, mert a szervezkedés miatti telefonálás lekötött. Mindenkivel beszéltem, kivéve Robertet…
Hiába voltunk férj és feleség, ugyanúgy bedurciztunk néha, mint régebben. Én úgy éreztem neki kell felhívnia és bocsánatot kérnie, ő pedig az én hívásomra várt. Utáltam ezt a helyzetet, de ugyanolyan makacsok voltunk és inkább szenvedtünk, mint sem hogy „megtörjünk”. Elég rossz időszak volt ez az életemben, mert sem a munkámban, sem pedig a magánéletemben nem éreztem magam sikeresnek. Anyáéknak persze azt mondtam, hogy minden rendben, mert nem akartam a szemrehányását hallgatni, otthon viszont nem egyszer elsírtam magam.
Úgy éreztem, hogy minden kicsúszott a kezem közül, ezért egyik hétvégén fogtam magam és elrepültem Rob-hoz Amerikába. Annyira nem beszéltünk egymással, hogy azt sem tudtam melyik hotelben szállt meg, úgyhogy amint Los Angeles-be értem felhívtam Ashley-t, hogy megmondja a címet. Éppen forgatott, úgyhogy felmentem az üres szobájába és vettem egy frissítő fürdőt. Átöltöztem tiszta ruhába és a tévét kapcsolgatva vártam, hogy visszaérjen, és próbáltam kitalálni, hogy mit mondjak neki. Este 7 óra fele végül hallottam, hogy Rob nyitja az ajtót és közben telefonál.
-Ne kiabálj velem, én mindent megpróbáltam… Ezt meg honnan veszed?... Jah, nyilván… Ne haragudj Kellan, de ebben nincs túl nagy tapasztalatod, szóval… Le kell tennem, majd… majd beszélünk – makogta kitágult szemmel a telefonba Rob, majd a zsebébe süllyesztette azt
- Szia – köszöntem halkan
- Szi-szia. Hogy kerülsz te ide?
- Gondoltam meg kéne beszélnünk ezt az egészet, mármint… nézz ránk. Házasok vagyunk, de vagy egy hete nem beszéltünk egymással normálisan
- Én akartam, csomószor hívtalak, de mindig olyan érzékeny voltál. Azonnal felkaptad a vizet
- Szóval minden az én hibám? – kérdeztem mérgesen
- Látod? Pont erről beszélek – mondta dühösen és az asztalra dobta a baseball sapkáját
- Sajnálom Rob, oké? Nem direkt csinálom, csak nagyon rossz passzban vagyok és szükségem lett volna a férjemre, hogy mellettem álljon –rogytam le az ágyra szomorúan
Pár pillanatig csak állt előttem, majd kiment a szobából.
- Ez most komoly? Nem is mondasz erre semmit? Mi a fene van veled Rob? – kiabáltam utána, de nem szólt semmit csak a táskájával együtt visszajött és leült mellém
- Estére vettem jegyet, hogy hazarepüljek – mutatta fel mosolyogva a borítékot- Utálom ezt a helyzetet, de előbb nem tudtam elszabadulni. Sajnálom, hogy nem voltam melletted
- Én pedig, hogy olyan hisztis voltam – bújtam hozzá végre
- Most pedig mond el, hogy mi a baj
A mellkasának döntöttem a fejem és nagy nehezen mesélni kezdtem a munkáról, a városról és mindenről, ami miatt rosszul éreztem magam.
- Hát ez nem hangzik túl jól szívem. Sajnálom, hogy nem jött be ez a meló.
- Én is, de nem tudhattuk előre – rántottam meg a vállam szomorúan
- Most mi lesz? Felmondasz? – emelte fel az állam
- Megfordult már a fejemben. De akkor utána mégis mit csináljak?
- Biztos találsz másik munkát, amit szeretsz is. Talán…
- Igen?
- Csak arra gondoltam, hogy … oké ez csak egy ötlet, de mi lenne, ha ideköltöznél Amerikába? Aláírtam még 2 filmre, azaz 1 évig tuti itt leszek. Nem akartam még mondani, mert még jobban kiborultál volna – tette hozzá csendesen
- Huhh...
- Oké, nem kötelező, csak egy ötlet volt
- Nem, nem az. Igazság szerint tetszik a dolog. Itt biztos több lehetőségem lenne, és együtt lennénk
- Ez komoly?- csillant fel a szeme
- Igen, de neked nem lenne sokkal nehezebb a paparazzik miatt?
- Már közel sincs akkora felhajtás körülöttem, mint régebben és az, hogy veled legyek, mindennél fontosabb – húzott közelebb magához, majd félénken ugyan, de megcsókolt
Azonnal a nyaka köré fűztem a kezem és boldogan csókoltam vissza bátorságot adva neki ezzel.
Annyira beleéltem magam az „új életünkbe”, hogy alig tudtam aludni éjszaka, bár nem csak a tervezgetés foglalt le…
Nem tudtam még, hogy hogy lesz, csak azt hogy el akarok tűnni Angliából. Környezetváltozásra volt szükségem és meg se álltam Amerikáig. A szüleimtől persze megkaptam, hogy nem vagyok elég kitartó stb., de már ez sem tudta a kedvemet szegni. Tudtam, hogy jó döntést hoztam.

Zita a reptéren