Step 2.

Kicsit hamarabb felteszem az új részt, mert a másik, közös blogon kicsit késik a fejezet és nem szeretném, ha nagyon megorrolnátok ránk :) Várom a komikat!!
L

78. rész

Eddig mindig azt hittem, hogy azok a mennyasszonyok, akik 8-9-10 hónappal korábban el kezdik szervezni az esküvőjüket nem normálisak, de minimum munkanélküliek. Nekem lassan már csak szűk 1 hónapom van és annyit tudok, fehér lesz a ruhám. Igen, Rob nyert. Nem láttam értelmét a veszekedésnek, ráadásul, amikor Pesten betévedtünk egy mennyasszonyi ruhaboltba szembejött velem egy gyönyörű fehér ruha. Szerencsére egy idősebb hölgy volt az eladó, úgyhogy Rob is nyugodtan bóklászott a boltban, amíg én felpróbáltam a vékony ezüstös szalaggal díszített csodát. Óvatosan kilépkedtem a „fülkéből”, fel a kis emelvényre.

-Jó méretnek tűnik, de feltétlenül fel kell varrni egy kicsit az aljából – igazgatta az eladó
- Még, hogy nem veszel fel fehéret – vigyorgott Rob önelégülten
- Nem is fogok, ha így viháncolsz
- Ó dehogynem. Imádod a ruhát. Majdnem úgy nézel rá, mint rám
- Gondolj bele, hogy néznék, ha rajtad lenne ez a ruha – egy pillanatig el is képzeltük, úgyhogy mindketten hangos nevetésben törtünk ki
- Látom jó kedve van a jegyespárnak. Ezek szerint tetszik a ruha? – puhatolózott jó üzleti érzékkel a hölgy
Néhány pillantással megbeszéltük a dolgot, majd boldogan bólintottam.
-Na, már csak nekem kell valami ruhát találni, különben nagyobb durranás lesz az esküvő, mint egyébként – fecserészett Rob
- Valóban, elég fura lenne, ha anyaszült meztelenül állnál oltár elé…
- Most jut eszembe, Tom, Kellan, Jackson, Bobby, Ashley már hívott, hogy feltétlenül itt lesznek. Anyáék pedig természetesen elhozzák fél London-t…
- Még szép, hogy mindenkit meghívtak, hiszen megnősül a kicsi fiuk – csipkedtem meg az arcát
- Jó, de akkor is. Na mindegy. Még várok Kristen és Nikki válaszára. Gyanítom, hogy ha az egyik nem jön, akkor a másik sem…

Ahogy teltek a Robbal együtt töltött hónapjaim és éveim, úgy lett egyre kevésbé téma Kristen és az állítólagos (?) szerelme. Nem mondom, hogy jóba lettünk, de megvagyunk egy légtérben és ő sem gyilkol meg a tekintetével. Egyszer felhívtam a szülinapján, hogy felköszöntsem, azóta ez oda-vissza működik, sőt, amióta megtudta, hogy nálunk névnapok is vannak, akkor is hív.
Szép lassan körvonalazódni kezdtek a dolgok, leszerveztük az együttest, ami Jackson bandája lesz, Tom „retro-csokrával” kiegészítve, Rob minden kapcsolatát és a hírnevét bevetve lefoglalta a termet és az időpontot: június 24.
Az egész szervezkedésben a menü megtervezését és a torta kiválasztását élvezte legjobban a drága, és ha rajta múlott volna egy 9 emeletes 9 ízű tortát kapott volna a szerencsétlen násznép. A menünél ragaszkodott a fasírthoz, miután a körözöttes falatokról lebeszéltem. Édes volt, ahogy elmutogatta, hogy a rokoniból is biztos olyan hatást váltana ki ez a fantasztikus étel, mint belőle…
Nagyjából ennyit jutott neki a tervezésből, mert vissza kellett repülnie Los Angeles-be néhány napra, de jobb is volt, hogy nem volt ott. Kicsit hisztis lettem a sokadik becsúszó gixer miatt.
Anya teljes esküvői lázban égett, naponta talált ki újabbnál újabb dolgokat és mindig tudta, hogy ki a megfelelő partner hozzá. A csoki-szökőkút ötletével nyilvánvalóan Robhoz ment, akinek már a gondolattól is csorogni kezdett a nyála és azonnal megvette az ötletet. Szó szerint.
Nehezen ugyan, de eldöntöttük a tanú kérdést is. Dorina és Tom. A szilveszteri kis kalandjuk óta nem nagyon találkoztak, pedig akkor mindketten bele akartak halni a nagy szerelembe. Kicsit rásegítünk a dologra.
Amikor már csak 10 nap volt az esküvőig, kezdtem úgy érezni, hogy minden kicsúszott a kezemből, a napok pedig rekord sebességgel telnek. Naponta 100 e-mailt és telefonhívást kaptam rokonoktól, fotósoktól, újságoktól és barátoktól. Nyilván Rob ennek minimum a dupláját, csak neki a menedzsere rendezte ezeket. Ahogy azt is, hogy gyakorlatilag az egész hotelt kibérelték, szobákkal, mindennel együtt, hogy a rokonoknak legyen majd hol aludniuk.

-Rob, az én rokonaimat el tudjuk szállásolni. Felesleges ennyit költened – kezdtem bele újra, pedig tudtam, hogy reménytelen
- Ne kezdjük ezt újra légy szíves. Mire költsek szerinted, ha nem a saját esküvőmre? A gyerekek iskolájára és esküvőjére már félretettem úgyis – rántotta meg a vállát
- Te-tessék? – hirtelen köpni-nyelni nem tudtam
-Most miért nézel így? Mondtam, hogy felelősségteljes férj leszek – húzta ki magát
- De…már…és…mikor
- Na ennek fuss neki még egyszer – vigyorgott a gépe mögül
-De mégis hogyan?
- Csináltam egy bankszámlát, tettem rá pénzt és minden hónapban utalok rá
- Nem térek magamhoz. Hogy jutott eszedbe? – ültem át az ölébe
-Hát igazából anyáéktól vettem az ötletet. Amikor terveztük a dolgokat, apa közölte, hogy nekem is van egy ilyen számlám, amit a születésemkor csináltak nekem
- Elképesztőek vagytok – csimpaszkodtam a nyakába és megcsókoltam
Rob olyan nyugtató hatással volt rám sokszor, mint senki más. Most is elszállt minden idegességem és vidáman folytattam a telefonálást, le sem véve a szemem róla.
23-án aztán apai utasításra Rob átköltözött a szállodába, mondván, hogy az utolsó éjszakánkat nem tölthetjük együtt, ráadásul megérkeztek a rokonai is. Éjfél után én is kidőltem és szinte azonnal elnyomott az álom.
Csak reggel vettem észre Rob rövidke sms-ét, amit még éjszaka írt.
„Ma.Szeretlek.”
Felültem az ágyamban és bambán vigyorogva nézelődtem, mint aki nem hiszi el, hogy ez a valóság. Csipkedtem magam meg minden ilyesmi, de a legbiztosabban anya berobbanása után tudtam, hogy nem álmodom.
-Gyerünk kislányom, 10-re vár a fodrász és még sehogy se állsz! – hadarta hajcsavarókkal a fején

Ellenkezhettem volna, hogy még csak 7 óra, de nem láttam értelmét, ezért egy mosollyal az arcomon feltápászkodtam és a fürdő felé vettem az irányt. A házban már minden a feje tetején állt. Valaki elküldte a nászajándékunkat, mert nem tudott eljönni, anya pedig fel alá rohangált, isten tudja miért…
Szerencsére a hajam szinte ugyanolyan hosszú volt, mint a téli kis „akcióm” előtt. Nőiesebb is voltam, ráadásul több benne a lehetőség. Anya ragaszkodott a kontyhoz, én viszont ki nem állhattam, de végül egy köztes megoldás nyert. Fele feltűzve, a másik fele pedig leengedve, kicsit hullámosan. Tökéletes.
Ezután következett a sminkes, majd gyors hazafuvar, mivel már majdnem dél volt, az esküvő pedig 1-kor kezdődött. Nem lehetek akkora pancser, hogy a sajátomról elkések…
Szerencsére Dorina is megérkezett, úgyhogy segített felvenni a ruhámat, vigyázva a hajamra és sminkemre. Csodák csodájára fél 1-kor mindenki teljes harci díszben állt a nappaliban, miközben apa bőszen fényképezett minket.
Beszálltunk a ház előtt álló feldíszített autóba és elindultunk a templomba, ahová remélhetőleg a vőlegény is pontosan megérkezik…