Az új élet

Van egy jó és egy rossz hírem lányok! Először is itt az új rész, másodszor pedig a 85. fejezettel vége lesz a történetnek! Rengeteg örömöt
hozott az életembe és ez főleg nektek köszönhető, úgyhogy K Ö SZ Ö N Ö M ♥

83. rész

2 nap múlva visszarepültem Angliába és az első dolgom volt, hogy beszéljek a főnökömmel és felmondjak.
- Természetesen elfogadom a döntését, de megkérdezhetem, hogy miért? – kérdezte Ryan hátradőlve a nagy bőrfoteljében
- Nem akarom megbántani, de nem éreztem itt jól magam és őszintén szólva a munka sem az volt, amire számítottam.
- Értem. Sajnálom, ha így érezte. És mik a tervei a jövőre nézve?
- Amerikába költözöm – feleltem hatalmas mosollyal
- Húha, elég rendesen sikerült akkor elüldöznünk
- Nem erről van szó, csak levegőváltozásra van szükségem
- Világos. Akkor minden jót! – mondta, majd kezet fogtunk és kisétáltam
Gyorsan elköszöntem azoktól, akik ott voltak, majd visszamentem a lakásba és folytattam a csomagolást, mivel már az albérletet is felmondtam. Ha rajtam múlt volna, akkor még aznap elköltözök, de még sok minden volt addig. Rob belevetette magát ( pontosabban az ügynöke) a lakás keresésbe és naponta vagy 20 képet küldött nekem azzal a jelszóval, hogy válasszam ki melyik tetszik. Plusz anyáéknak is be kellett adagolnom, hogy a tengerentúlra költözünk, ami még jobban elszomorította őket, mivel szerintük már így is elég messze vagyunk. Több előnye is van annak, ha az ember lánya megházasodik, többek között, hogy a szülei nem szólnak bele az életébe, amit per pillanat nagyon tudtam értékelni. Egyedül ahhoz ragaszkodtak, hogy mielőtt elmegyek látogassam meg őket, úgyhogy pár napra hazamentem és végig látogattam a rokonokat.
December 4-én értem vissza Angliába és mivel a kiköltözési határidőm elseje volt, Tom-nál húztam meg magam az összes dobozommal együtt.
- Bocs ezért a felfordulásért, amint találunk kint egy lakást, lelépek – mentegetőztem miután megérkeztem
- Miről beszélsz? Semmi különbséget nem látok – nézett szét vigyorogva
- Ha te mondod – rántottam meg a vállam nevetve, majd bekapcsoltam a gépem, hogy megnézzem a napi „lakás-termést”
Képek helyett viszont egy Rob-tól érkezett e-mail fogadott.
„Édes, meg van a lakás! Pontosabban a ház. Igen, tudom mire gondolsz, de imádni fogod, hidd el. Lehet hogy kicsit nagy, de baromi jól néz ki és szinte rögtön költözhető. Annyira biztos voltam benne, hogy tetszeni fog, hogy le is foglalóztam. Nem küldök róla képeket, azt akarom, hogy meglepetés legyen! Gyere amilyen hamar csak tudsz, a cuccaidat majd intézem!
Csók: Rob”
Mereven bámultam a monitort, miközben újra és újra elolvastam a levelet, majd hangosan felsikítottam örömömben, mire Tom ijedten ugrott egyet a tévé előtt.
- Hé kislány ilyet ne csinálj többet. Öreg vagyok már ehhez – mondta a mellkasát masszírozva
- Bocsi, de megvan a lakásunk! Vagyis házunk. Rob most írt – tuszkoltam az arca elé a gépet
- Na ez tök jó. De akkor már mész is?
- Hát amint találok gépet, de előtte még főzök neked valami fincsit
- Akkor meg van bocsájtva az előbbi szívroham
A mosoly mintha az arcomra ragadt volna, úgy jártam-keltem a lakásban, mint egy csendes őrült. 4 nap múlva sikerült jegyet foglalnom, de már alig bírtam a fenekem maradni, amivel alaposan ki is készítettem szegény Tom-ot.
Rob tényleg elintézte a szállítást, mert 3 nap múlva megjelent két fickó, hogy elvigyék a dobozaim, úgyhogy nekem csak egy kis táska maradt a gépre. Eddig talán csak az esküvőm előtt voltam olyan izgatott, mint amikor megérkeztem Los Angeles-be, ahol Rob már várt rám, hogy elvigyen a házba.
Egy gyors üdvözlő csók után már száguldottunk is kifelé, mert hiába csendesett a felhajtás körülöttünk, azért pár paparazzi megtalált minket.
- Imádni fogod a házat! Gyönyörű kertje van, a hálószobában meg lépcső, ami felvezet a fürdőbe! – újságolta akkora lelkesedéssel, mintha ez csoda számba menne
- Hú ez jól hangzik! És milyen környéken van?
- 20 perc a belváros kocsival, de legalább nem olyan forgalmas. Kertváros, csomó fával meg ilyenek
- Tuti imádni fogom – simogattam meg a karját és nyomtam egy puszit az arcára
Türelmetlenül doboltam a combomon és jobbra-balra tekintgettem a kocsiból. Elég hideg volt már, a fák pedig csupaszon hajlongtak a szélben, de nekem mégis tetszett. Pár perccel később befordultunk egy utcán, majd Rob leparkolt egy sötét barna tetős mediterrán stílusú ház előtt.
- Ez komoly? – tátogtam miközben Rob kinyitotta nekem az ajtót
- És ez még semmi. Gyere – húzott maga után
Kivette a kulcsot a táskájából, majd kinyitotta az ajtót, de nem léptünk be rajta.
- Csukd be a szemed
- Neeee, nem birok addig várni – kezdtem el nyafogni, de Rob befogta a szemem és úgy indultunk befelé
Lassan araszolva lépdeltünk az üresen kongó házban, majd egy idő után megálltunk.
- Fogadjunk, hogy a lépcsős hálóba hoztál – kuncogtam még mindig vakon
- Mindjárt meglátod – súgta a fülembe és levette a kezét a szememről
Ámulva néztem körbe és azonnal beleszerettem a natúr fa padlós, lépcsős szobába.
Úgy rohangáltam körbe, mint egy mérgezett egér és percről percre felvisítottam, ahogy újabb részleteket láttam meg a házból. 3 hálószoba, 3 fürdő, nappali, konyha és egy szigetelt zeneszoba.
Éppen a konyhát térképeztem fel, amikor Rob utolért és feltette a nagy kérdést.
- Na? Nem baj, hogy lefoglalóztam? – kérdezte magabiztos mosollyal
- Viccelsz??? Imádom. Most azonnal költöznék – ugrottam a nyakába
- Ez az! Arra gondoltam, hogy az egyik gyerekszoba lesz, a lépcsős nyilván a mienk, a 3. pedig vendégszoba aztán esetleg az is gyerek szoba
Majd kiugrottam a bőrömből, amikor másnap elmentünk Robbal aláírni a szerződést és kifizetni a házat.
Két napba telt, hogy mindent elrendezzünk és hivatalosan is a mienk legyen a ház és mivel pár bútor még hiányzott, az első pár nap pakolással és kartondobozok kerülgetésével telt.
A londoni lakással ellentétben, ezt azonnal megszoktam és otthon éreztem magam, minden centiméterét imádtam. Már csak egy meló hiányzott ahhoz, hogy teljes legyen az életem, úgyhogy egyik reggel a kávé mellett nekifogtam böngészni a neten. Már nem volt konkrét elképzelésem, csak emberekkel akartam foglalkozni. Találtam pár izginek látszót, ahova be is jelentkeztem interjúra, egyiket aznap délutánra, úgyhogy összepakoltam a házat, főztem ebédet, majd kiöltöztem és elmentem a megadott címre. Azt írták, hogy területi képviselőt keresnek egy étteremlánchoz.
Elmentem a meghallgatásra, leadtam az önéletrajzom és volt egy rövid beszélgetés, de nem igazán tett rám mély benyomást a hely. Ezt az interjút még számtalan másik követte, egészen az utolsóig. Egy esküvőszervező céghez mentem, akik asszisztenst kerestek. Nagyon tetszett volna ez a meló, úgyhogy kellően izgatottan mentem el. Egy kedvesen mosolygó nő fogadott, mindenféléről beszélgettünk és az mindenképpen jó pont volt, hogy már én is férjnél vagyok.
- Hivatalosan most azt kéne mondanom, hogy „köszönjük, hogy eljött, majd értesítjük”, de 90%, hogy a tied az állás, úgyhogy tegeződjünk is – nyújtott kezet mosolyogva
- Komolyan ? Jajj de jó. Már 2 hónapja csak interjúról interjúra járok
- Ez már a múlté drágám, hétfőn itt kezdesz, mivel rengeteg melónk van
- Már nagyon várom és nem fogsz bennem csalódni – bizonygattam mosolyogva, majd fülig érő szájjal mentem ki a kocsihoz miközben felhívtam Robert-et
- Találd ki ki kapott ma munkát!
- Hmm… nem is tudom. Mondjuk a világ legeslegjobb felesége? – kérdezte huncutul
- Ámen – nevettem fel, majd darálni kezdtem neki a napomat
- Ügyes vagy édes, de majd otthon beszélünk, jó? Mennem kell forgatni
- Okés, főzök vacsit. Szeretlek!
- Én is téged! Csók