Lily Hannah Pattinson

Elképesztően jól esik, hogy ennyire fogjátok hiányolni a történetemet, ezért tettem fel ilyen hamar az utolsó előtti részt! Annyit elárulok, hogy majdnem biztosan lesz egy új blogom, de semmi köze nem lesz Rob-hoz ;) többet majd ha kialakul a dolog. (Ide fogom írni, ha elindul)
Nagyon várom a kommenteket!
xx

84. rész

3 évvel később

- Na hogy állsz annak a dilis nőnek az esküvőjével? - kérdezte egyik hétvégén Rob reggeli közben
- Hát miután lebeszéltem a mogyoróvajból készült tortáról, kitalálta, hogy a koszorúslányai sellő ruhában legyenek, mivel annyira szeret búvárkodni
- Olyan zöld farokkal, meg minden? – nevetett fel teli szájjal
- Bizony ám. De nem tudom ezt miért nekem mondja, ők tuti nem mennek bele, szóval nekem nem kell szerezni ilyen ruhákat. Na majd meglátjuk
- Tuti megoldod édes – hajolt át az asztal felett egy csókra

Olyan idilli volt az életünk, hogy az már fáj, viszont mi jól elvoltunk. Időnként elmentünk 1-1 díjátadóra, de egyébként próbáltuk kerülni a feltűnést, bár így is híre ment a mennyasszonyok között, hogy ki a férjem és gyanítom, hogy ezzel nem egy kuncsaftot „szereztem”.
Egyre többször szóba került köztünk a baba is, és mivel mindketten vágytunk rá, úgy voltunk vele, hogy jön, amikor szeretne. (Bőven volt alkalma dönteni a kis jövevénynek)

Én természetesen már 3 hét után kitaláltam, hogy terhes vagyok, mindenféle jelet véltem felfedezni magamon, de rövid úton kiderült, hogy csak bebeszéltem őket.
Túl voltunk a lökött nő esküvőjén is, szerencsére sellők nélkül, úgyhogy nekifogtam a következő megbízásnak. Teltek a napok, reggeltől estig melóztam és annak ellenére, hogy nagyon kimerültem, élveztem, hogy megszervezhetem valakinek élete legfontosabb napját. Sokszor össze is barátkoztam a mennyasszonnyal, ami még élvezetesebbé tette a munkámat.

Egyik hétvégén délig aludtam, majd farkaséhesen ébredtem fel. Rob a nappaliban gitározott és magamat is meglepve szidtam le, hogy nem csinált valami ebédet. Morcosan álldogáltam a hűtő előtt, majd kipakoltam mindent, amit megkívántam és összeütöttem valami elég bizarr dolgot…
Rob a hétvégéből tanulva hétfő reggel terített asztallal várt a konyhában, de amint megkóstoltam az áfonyás-lekváros palacsintát, rohantam is a mosdóba.

- Jól vagy drágám? – kérdezte Rob aggódva az ajtó túl oldaláról
- Nem nagyon, de remélem megéri…

Miután úgy ahogy összeszedtem magam, bementem az irodába és hívogatni kezdtem a virágost és a jegyespár által kiválasztott éttermet. Minden jól ment egészen az ebédként szolgáló curry-s csirkés szendvicsemig. Nem ízlett. Nagyon nem. Ráadásul felfordult tőle a gyomrom is. Miközben hatalmasakat nyeltem a friss levegőből, hogy megnyugtassam a háborgó gyomrom, összeállt a kép. A sok meló miatt nem is agyaltam a babán, de most már tudtam. Éreztem, hogy valami más, de ez alkalommal nem akartam azonnal felhívni és elmondani Rob-nak, mert legutóbb is nagyon beleélte magát.
Visszabattyogtam az irodába, de már nem tudtam a munkával foglalkozni. Gyerekneveken gondolkodtam és azon, hogy melyik patikában álljak meg hazafelé menet, hogy terhességi tesztet vegyek. Szerencsére az évek folyamán Anne, a főnököm megbízott bennem annyira, hogy rám bízott egy-egy esküvőt, nem is ellenőrzött csak a végén kérte, hogy vázoljam fel a programot. Mivel nem sok értelmét láttam az irodában ülésnek és a szervezéssel is jól álltam, felöltöztem és egy gyógyszertári kitérő után hazamentem.

Rob nem volt otthon, úgyhogy nyugodtan elvonultam a fürdőbe a teszttel a kezemben, majd erősen szurkoltam a pozitív eredményért. A percek óráknak tűntek, én pedig úgy szuggeráltam a kis „kijelzőt”, mintha ezzel sürgetni tudtam volna az eredményt.

- Igeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeen – visítottam fel és a mosdóra dobtam a tesztet
Ujjongva ugráltam körbe a fürdőt, majd miután kellően elfáradtam, lezuttyantam tévézni, ahol el is nyomott az álom.
Akkor ébredtem fel, amikor Rob este 8-kor hazajött, egy nagy pizzával a kezében.

- Szia – köszöntem összeszorított szájjal, nehogy azonnal elmondjam neki a jó hírt
- Szia édes. Minden oké?
- Persze. Vacsizunk?
- Naná
- Akkor menj, mosd meg a kezed. Addig én megterítek – mondtam titokzatosan a fürdőben hagyott tesztem miatt

Óvatosan vettem elő az evőeszközöket és a tányérokat, mert hallani akartam, az első reakcióját, amikor meglátja a „meglepimet”.
A következő percek eseményei a következők voltak: Rob fénysebességgel rohan felém, majdnem elcsúszik a szőnyegen, majd felkap, megpörget, megcsókol, letesz, előveszi a telefonját, vár pár pillanatot, majd belekiabálja, hogy apa lesz, utána leteszi és újra engem ölelget.

- Azt hiszem megtaláltad a tesztet – konstatáltam nevetve
- Imádlak szívem, nagyon jó apa leszek, hidd el. Majd megtanítom gitározni és állatkertbe megyünk és befestjük a kezünket, hogy képet csináljunk neked, meg … meg ilyenek – magyarázta kifulladásig, majd egy szenvedélyes csók után tovább folytatta, egész este

A nagyszülők is örültek az unokának, sőt még Anne is, és biztosított róla, hogy vár vissza szeretettel. Az elkövetkezendő napokban úgy éreztem magam, mint egy hímestojás. Rob átszervezte a munkáját, hogy este korán otthon legyen, és amikor dokihoz mentünk, szintén elkísért. Legtöbbször csak a kezemet fogta és mereven bámulta a monitort, miközben értetlenül döntögette a fejét jobbra-balra.

- Tuti van ott bent valaki? – kérdezte felvont szemöldökkel
- Nem látod? Ott… az a bumbi a feje és ott vannak a kezei – mutogattam, teljesen hiába, mert semmit nem látott az ultrahangon
- Hiszem, ha látom
- Szeretnék tudni a gyermek nemét? – szólt közbe az orvos
- Persze – mondtuk egyszerre
- Rendben, akkor lássuk…kicsit szégyenlős a pici…de 90%, hogy kislány lesz
- Jó, hogy szégyenlős, az én lányom – közölte Rob meghatottan, mire megköszörültem a tokrom – Vagyis a Mi lányunk – javította ki magát
- Na azért
- Azt hiszem végeztünk mára, egy hónap múlva várom vissza Önöket
- Rendben, köszönjük doki – hálálkodott Rob, míg én a zselét törölgettem a hasamról

Hazafele menet lányneveken gondolkodtunk és egy baba boltnál is megálltunk, ahol 3 gyereknek is elég holmit sikerült vennünk. Mindketten élveztük a készülődést, Rob pedig rendszeresen ruhákat mutogatott a hasamnak, mondván, hogy a gyerek válassza ki magának, hogy melyik tetszik. Nagyon aranyos volt, amikor a hasamhoz beszélt, vagy a szüleinek áradozott. Ashley-vel is mindig összefutottam, amikor épp Los Angelesben járt, főleg sétáltunk a friss levegőn és beszélgettünk. A hasam már hatalmas volt, és fél óránként pisilnem kellett, de mégis élveztem. Az utolsó 2 hónapban már nem dolgoztam, otthon rendezgettem a babaszobát, zenét hallgattam és a hasamhoz beszéltem.

Április 7-ére voltam kiírva, de Rob már március közepén „szabadságot vett ki”, hogy velem lehessen. És milyen jól tette… 4-én délután épp egy baba könyvet olvastam, amikor akkora fájdalom hasított a hasamba, hogy összegörnyedtem.
- Rob – nyöszörögtem a hasamat dörzsölgetve, de nem hallotta – Rob!
- Mi a baj? Idő van? Hozzam a kocsit? – dadogta idegesen és össze-vissza kapkodott
- Először nyugodj meg, aztán állj ki a garázsból
- Oké, gyere. Segítek – nyúlt a karom alá, majd kidöcögtem vele

Olyan gyorsan pislogott miközben vezetett, mintha folyton a szemében lenne valami. Felváltva nézett engem és az utat, ráadásul jóval gyorsabban mentünk a megengedettnél. Felhívta a dokit is, hogy megyünk, úgyhogy már a bejáratnál vártak minket egy tolószékkel, majd egy rövid vizsgálat után már a szülőszobában voltunk.

Életemben nem éltem át ilyen fájdalmat és szerintem nem is kiabáltam ilyen hangosan, de határozottan megérte. Amint meghallottam a visító sírást és az orvos felemelte a kicsit, én voltam a világ legboldogabb embere, szorosan a nyomomban Rob-bal, aki falfehéren vigyorgott a picit nézve.
Miután lecsutakolták és bebugyolálták a babánkat, visszatoltak engem a szobámba pihenni.
- Nagyon ügyesek voltatok – suttogta Rob az arcomat simogatva
- Kéne neki nevet adni – néztem fel rá
- Nekem továbbra is a Lily Hannah tetszik
- Lily Hannah Pattinson – ismételtem – Tetszik
- Neki is. Nézd csak – mutatott a halványan mosolygó kis jövevényre
4 nap után engedtek haza, ahol egy rózsaszínbe borult ház fogadott minket, Ashely-vel, Kellan-nal és Bobby-val együtt. Sorra jöttek hozzánk gratulálni és azonnal gügyögni kezdtek Lily-hez.
- Hú de jó csaj lesz belőle – mondta csodálkozva Kellan
- A közelébe se foglak engedni haver
- Majd meglátjuk. Ha tele lesz a hócipője a hülye apjával, én tárt karokkal fogom várni – vihogott hülyén

Lily elég fáradt volt, úgyhogy lefektettük a kiságybába mi pedig visszamentünk a többiekhez beszélgetni. Én is majd’ elaludtam ültömben, de erőt vettem magamon és Rob-hoz bújva hallgattam őket, bár ő is csak testben volt ott, folyton a kezében lévő baba-őrzőt babrálta. Szerencsére Kellan jól elszórakoztatta az egész társaságot, akik egészen este 10-ig maradtak, ami a fáradtságunk miatt hajnali 5-nek tűnt.
Bemásztam a zuhany alá, majd egy gyors fürdés után megtörölköztem és visszamentem a hálóba. Rob ruhástul feküdt az ágyon és békésen szuszogott, úgyhogy bemásztam mellé és engem is azonnal elnyomott az álom. Hajnali 5-kor Lily sírására ébredtem, úgyhogy fél álomban átmentem hozzá és megetettem a hintaszékben ülve. Mindketten így aludtunk el és csak a szobába beszűrődő világosság ébresztette fel. Óvatosan visszafektettem a kiságyba és én is visszamentem a még mindig alvó Rob-hoz.

Reggel 9 óra körül ébredtem fel, szintén Lily-re, de amikor kinyitottam a szemem, egyedül feküdtem az ágyban. Átmentem a másik szobába és láttam, ahogy Rob a picivel a kezében sétálgat körbe-körbe. Mutogatja a falon lévő figurákat és énekel a még mindig pityergő babának.

- Sziasztok drágáim. Azt hiszem éhes vagy, igaz kicsim? – simogattam meg Lily hátát, majd átvettem, hogy megetessem
- Én akkor addig csinálok nekünk reggelit
Tényleg éhes volt, mert „reggeli” után el is hallgatott és vidáman kalimpált a kezeivel a kiságyban.

Az első 3 hónap nagyon nehéz volt, alig aludtunk Rob-bal és egymásra is alig volt időnk, ami néha veszekedésekhez vezetett. Mindketten bizonytalanok voltunk a gyereknevelést illetően, de ketten csak megoldottuk. Miután Lily-nek is kialakult a napirendje már mindannyian át tudtuk aludni az éjszakát és reggel kipihenten keltünk.
Kicsit át kellett alakítanunk a házat, mert a pici már mászni kezdett, majd szép lassan járni, amiben Rob lelkesen segített neki. Nagyon jó apa volt, bár inkább a barátjaként viselkedett, nem mintha én olyan szigorú anyuka lettem volna…
Amikor Lily 1 éves lett, szerveztünk neki egy „bulit”, ahová már jó előre meghívtuk a nagyszülőket is, mivel addig még csak képen és kamerán látták az unokájukat. Mindenki el volt olvadva a hatalmas barna szemeitől, hajától és az állandó vigyorgásától és mivel otthon mindig szólt valami zene, már automatikusan rázni kezdte magát mosolyt csalva mindenki arcára. Imádtunk minden pillanatot, amit vele töltöttünk, pláne mert nagyon belevaló kislány volt.

Ahogy cseperedett és beszélni kezdett, megegyeztünk Rob-bal, hogy ő csak angolul én pedig magyarul szólok hozzá, hogy megtanulja mindkét nyelvet.
-Azt hiszem beiratkozok egy magyar tanfolyamra – mondta egyik este lefekvés előtt
- Miért nem jó, ha én tanítalak?
- Mert annak mindig valami más lenne a vége – felelte huncutul mosolyogva
- Hát ha mindig letepersz, akkor igen
- Áhh, szóval túl erőszakos vagyok? – kérdezte sértődötten
- Nem így értettem…
- Ha jól emlékszem legutóbb nem én másztam saját magamra a konyhában
- Na, mondom, hogy nem úgy gondoltam – kezdtem el cirógatni a mellkasát, de ő tovább durcizott – Ne haragudj – mondtam magyarul
- Ez így nem ér – húzta össze a szemöldökét, de legalább rám nézett, amit ki is használtam és megcsókoltam

Pár pillanatig ellenállt, de nem bírta sokáig, úgyhogy magára vont és már el is kezdte lehúzni rólam a pizsamám. Belemosolyogtam a csókunkba és én is tapogatózni kezdtem, hogy megtaláljam a pólója alját.
Másnap abban maradtunk, hogy mi majd csak „gyakoroljuk” otthon a nyelvet, és ő eljár egy tanárhoz. Lily érdeklődve hallgatta, hogy miről beszélünk, majd felém fordult és összeráncolt homlokkal a következőt mondta:

- Okosabb vagyok a papánál
- Ez így van szívem, de honnan gondolod? – kérdezte el-elnyelve egy nevetést
- Mert nem érti, amit mi beszélünk – magyarázta kicsit selypítve
- Ez igaz, de meg fogja tanulni ezt a nyelvet is
- Majd én… help neki – ajánlotta műanyag kanalával a szájában
- Biztos örülni fog, ha segítesz neki
- Igen, segítek – ismételte vigyorogva

A gyerekszoba és Lily Hannah :)