Vizsga-drukk

Sziasztok drágáim! Több dolog is van. Először is nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat és a kommenteket, rengeteget jelent! Másodszor úgy tűnik, hogy ez a külső marad mert többségében tetszett nektek (és nekem is:D) Harmadszor pedig a kövi rész pénteken kerül fel, mert utána elutazok Krakkóba 4 napra, úgyhogy az alatt nem lesz friss. Kb ennyi:) pusz

47. rész


ZITA SZEMSZÖGE

Hazaérve rögtön a gépem felé vettem az irányt, mert az állatkereskedős pasi azt mondta, hogy elküldi a lehetséges makik képét, hogy válasszam ki melyiket akarom örökbe fogadni Rob-nak. Arra a fél órára emiatt volt szükségem, bár nem gondoltam, hogy Rob ilyen könnyen belemegy. Elrohantam egy állatkereskedésbe, ami kapcsolatban áll az állatkerttel és ott intéztem el a dolgot. Ki fognak tenni egy kis táblát majd a ketrece elé, hogy Robert Pattinson tulajdona és minden hónapban küldeni kell nekik az ellátás árát. Plusz vettem egy üres naplót, amibe a megismerkedésünk sztoriját és az azóta történteket fogom leírni képekkel, e-mailekkel, sms-ekkel, mindennel együtt.

-Mi ilyen sürgős? Levelet vársz? – kérdezte Rob
- Igen, a másik szeretőmtől – vágtam rá komolyan
- Ohh, értem. Bekapok pár falatot, aztán el kell mennem, mert van egy kis dologom
- Hova mész?
- A másik szeretőmhöz – vágott vissza jót derülve bamba ábrázatomon
- Hülye! – vágtam hozzá egy párnát nevetve
- Na, de tényleg. Mi ilyen sürgős? – ült le mellém a kanapéra
- Anyáékkal akarok skype-olni a szülős-találkozás miatt –vágtam ki magam egy olyan jó indokkal, hogy még magam is rácsodálkoztam
- Áá, értem. Ez jó ötlet. Akarod, hogy én is beszéljek velük?
- Persze, anya úgyis beléd van esve – mondta szenvtelen hangon
- Hogy mi van? – döbbent meg Rob
- Azt mondta, hogy James Dean-re emlékezteted, akibe szerelmes volt régen
- Asszem inkább elmegyek vacsit készíteni akkor… - motyogta és már indult is a konyhába
- Hé, gépen keresztül nem tud ám rád ugrani – világosítottam fel tudálékosan
- Nem mondod?! … Akkor is kínos lenne, így már, hogy tudom
- Oké, nem kötelező. Akkor alkoss valamit remeket a konyhában, úgyis belejöttél már nagyon – dicsértem mosolyogva, majd hívtam is anyékat

A szokásos körök után felvázoltam nekik a találkozás tervét, amit meglepően jól fogadtak. Anya azonnal a menüt kezdte tervezni, apa pedig a szüleiről kérdezgetett. Úgy egyeztünk meg, hogy egy reggel jönnek le hozzánk Robert-tel, elvisszük őket a városba egy kicsit, aztán nálunk megebédelünk. Miután mindent megbeszéltünk, visszatérve az eredeti tervemhez, elolvastam az állatkertes-makis levelet. Igazából tök ugyanolyan volt az összes, csak a koruk volt más. Végül kiválasztottam egy 9 hónaposat, de őt is csak azért, mert olyan volt, mintha mosolyogna a képen.
-Mi lesz a vacsi? – kérdeztem kíváncsian miután nem tudtam beazonosítani a lábosban lévő cuccot
- Improvizálok – közölte nemes egyszerűséggel és megkeverte a gőzölgő kupacot
- Világos…Rendeljek pizzát? – nevettem el magam
- Az jó lenne – vágta rá rögtön és elzárta a gázt
Vigyorogva hívtam a pizzériát és megrendeltem a szokásos kajánkat.
-Holnap vissza kell mennem a kórházba, eljössz velem? – kérdezte Rob már vacsi közben
- Ha nem mennék, akkor ki vezetne? – tettem fel az evidens kérdést
- Nem tudom, gondoltam bevetem a szuper erőmet… láthatóan nem a főzéshez kezdtem el érteni hirtelen. A reggeli valami gixer lehetett…- csóválta mega fejét a konyha felé meredve
- Hát amíg ki nem derül, addig inkább én elviszlek. Utána viszont muszáj lesz tanulnom, mert 2 nap múlva vizsgázok – mondtam és összerándultam a gyomrom a gondolatra
- Mikor fogsz hazamenni? – kérdezte fájdalmas arccal
- Január 18-án. Otthon is lesz még egy vizsgám 20-án. De te is eljössz anyukádékkal, úgyhogy hamar fogunk találkozni – győzködtem magamat is
-Jah…hamar – motyogta ironikusan
Másnap miután átverekedtük magunkat egy csapat fotósnak álcázott piócán, a doki kb. 2 percig matatott Rob kezén, majd lazán közölte, hogy ennyi volt, 2 hét múlva vár minket.
-Elnézést doktor úr, de ha én a közeljövőben repülni fogok, akkor nem kell valami papír, hogy a sínem miatt pittyeg be a detektor? - kérdezte Rob
- De, mindjárt írok egyet
- Hogy neked mennyi eszed van – ámuldoztam kicsit talán túlzottan is
- Csak azt ne mond, hogy ez most tűnt fel – húzta ki magát Rob, de nem bírta sokáig ezt a komolyságot és elnevette magát
- Dehogy is! – indulatoskodtam nevetve, végül egy csókkal szereltem le
- Khmm… Itt az igazolás. Írja alá – tolta Rob orra alá a papírt a doki
- Cserébe, hogy elhoztál, segítek neked tanulni – ajánlotta már a kocsiban
- Remek. És hogy gondoltad? Megtanulod helyettem? – kérdeztem mosolyogva
- Nem, főzök neked kávét és nézlek miközben magolsz – vigyorodott el
- Oké, persze. Kicsit sem lesz zavaró – bólogattam
- Még szép, hogy nem!
Miután ezt jól megbeszélgettük, többnyire csak Rob-ot hallgattam, ahogy énekli a rádióban menő számokat.
-Itt a nappaliban tanulsz, nem? – kérdezte hazaérve
- Igen, itt a legkényelmesebb
Miután odahordtam a dohányzóasztalra a tömérdek mennyiségű könyvet, jegyzetet és persze egy szótárt, nekifogtam a nem túl bizalomgerjesztő tananyag bebiflázásához. Ezt csak magolni lehet… Rob megállás nélkül körülöttem sündörgött. Vagy kávét hozott, vagy csak egy csókot akart, vagy leült és nézett…ami egy idő után komolyan kezdett zavarni. Ráadásul megállás nélkül dúdolgatott, amivel a végén már az idegeimre ment.
-Figyelj szivi, én imádlak- szeretlek, de így nem tudok tanulni és ha elhasalok ezen a vizsgán, akkor cseszhetem a félévemet – fakadtam ki hirtelen, nem kicsit megbántva ezzel Őt
- Bocs, hogy zavarlak – mondta elszontyolodva és besomfordált a hálóba
Egy ideig néztem a becsukott ajtót, majd visszatértem a több 100 oldalas olvasnivalómhoz, de nyilván nem tudtam arra koncentrálni… Nagyon megerőltettem magam és elolvastam belől kb. 20 oldalt, de aztán lecsaptam a könyvet és bemenetem Rob-hoz, aki az ágyon feküdt és valami könyvet lapozgatott.
-Ne haragudj rám – hízelegtem neki és hozzábújtam
- Nem haragszom – felelte színtelen hangon, anélkül, hogy rám nézett volna
- Ideges vagyok a vizsga miatt, azért förmedtem úgy rád. Szeretem, ha körülöttem vagy, de annyira eltereled olyankor a figyelmem, hogy nem tudok másra figyelni, pedig most tényleg tanulnom kéne. Tudod, hogy nem vagyok stréber, de most tényleg muszáj – magyarázkodtam a karját simogatva
- És ezt akkor nem lehetett volna elmondani? Akkor le kellett kiabálni a fejem, mi? – nézett rám szomorúan
- Bocsánatot kérek – suttogtam a fülébe, amit már nem tudott mozdulatlanul „tűrni”
Elkapott és mosolyogva maga alá gyűrt, hogy aztán láb-remegtetően megcsókoljon…
Miután kellően kiengeszteltem, durcásan ugyan, de „takarékra” tette magát és hagyott tanulni. Lassan de biztosan fogytak az elolvasandó anyagrészek, amikor legközelebb az órára pillantottam már hajnali 1-et mutatott. Nagy nehezen feltápászkodtam és kinyújtóztattam a tagjaim, majd benéztem Rob-hoz a hálóba, aki már nagyban szuszogott egy kispárnát ölelve. Csendben becsuktam az ajtót, majd elmentem tusolni, hogy aztán mellébújjak.
A másnapom hasonlóan telt, azaz tanultam látástól vakulásig. Rob-nak volt egy kis dolga a városban, úgyhogy teljes nyugi volt a lakásban, amiből szintén elegem lett egy idő után. Ha nem volt ott akkor hiányzott, ha ott volt akkor meg zavart, ha tanultam… Délután már csak olyan tessék-lássék módon lapozgattam a vaskos könyvet és arra vártam, hogy Ő végre hazaérjen. Mérhetetlen boldogság lett úrrá rajtam, amikor végre meghallottam a kulcscsörgést, azonnal fel is pattantam és az ajtóhoz rohantam, hogy ott aztán a nyakába ugorjak.
-Annyira de annyira hiányoztál – puszilgattam össze-vissza
- Nem tudom pontosan mit tanulsz, de jó hatással van rád – vigyorgott Rob és becipelt a nappaliba
- Most éppen Európai kulturális politikát – olvastam fel a könyv címét, mire egy fájdalmas grimasz jelent meg az arcán
- Hánykor vizsgázol ebből a csodából holnap?
- 9-kor, ráadásul szóbeli lesz…
- Akkor legalább rögtön megtudod az eredményt – mutatott rá a pozitív oldalára
- Jah… Este még egyszer elolvasom a jegyzeteimet, bár már teljesen összefolynak a sorok – siránkoztam, mert kezdett rám törni a nehéz vizsgák előtti stressz
- Az tudjátok, hogy milyen tételek lesznek?
- Nem. Azt mondta a prof, hogy „bármit kérdezhet”
- Van valami, amiben segíthetek? – kérdezte Rob kedvesen
- Kicsit legyünk együtt, utána folytatom a tanulást – bújtam hozzá a kanapén
- Na végre – vigyorodott el, mire belebokszoltam a hasába
Már vagy 2 órája feküdtünk így, amikor valaki csöngetett, ráadásul már az ajtón, nem a kapucsengőn. Rob morcosan kihúzta mögülem a kezét és rákészült, hogy elküldi az illetőt.
-Te mi a fenét keresel itt? – kérdezte dühösen mielőtt még egy szót is szólhatott volna a „vendégünk”