Másnap

Sziasztok! Csak nektek, csak most, itt az új rész 1 nappal hamarabb, remélem örültök neki:) Valaki kitalálta, hogy is van az ajtóban, ennyire kiszámítható lennék? Remélem nem, csak szuper képességei vannak:)
A következő rész talán csütörtökön kerül fel, úgyhogy most lesz egy kis szünet, de remélem nem pártoltok el tőlem:)
pusszantás
Köszönöm a jó utat! kívánságokat, édesek vagytok:D


48. rész

-Csak egy percre zavarnék. Zita itthon van?
- Igen, de nem hiszem, hogy látni akar. És én se – vetette oda Rob és csukta volna be az ajtót
- A prof tavalyi diákjaitól megszereztem a holnapi vizsgád tételeit – kiabálta be a szobába Zac
- Micsoda? – rohantam oda az ajtóhoz
- Nehéz volt, mert hülye kis stréber köcsög az összes, de végül ideadták – lobogtatott meg pár papírt
- Ohh, hát. izé… kösz – motyogtam és elvettem a papírokat
- Nincs mit. Sziasztok – köszönt el
- Nem hiszem el, hogy elfogadtad tőle ezt a szívességet azok után, amit Ashley-vel csinált - mondta Rob szemrehányóan
- Tessék? – néztem rá megütközve
- Lehet, hogy neked Ash nem olyan fontos, mint nekem, de én a helyedben elküldtem volna a fenébe ezt a gyereket
- Nem hiszem, hogy ő ezt akarná, ráadásul tényleg nagy segítség ez a tételsor – feleltem halkan, de kezdtem elbizonytalanodni
- Akkor remélem jól sikerül a vizsgád! Elmegyek sétálni – közölte hidegen és már vette is a kabátját

Leforrázva álltam az előszobában, a Zac-től kapott papírt szorongatva. Éreztem, hogy valamennyire igaza van Rob-nak és ha nem lett volna ekkora a „tét”, akkor én is elhajtottam volna Zac-et, de így… Tiszta érdekember vagyok, ráadásul rossz barátnő. Az izgulós hisztim kezdett összekeveredni az önmarcangolással, aminek az lett a vége, hogy potyogni kezdtek a könnyeim. Rob telefonjának idétlen csörgése rántott vissza a valóságba. A kijelzőn Ash neve villogott, és mivel úgyis fel akartam hívni, felvettem.
-Szia, én vagyok. Rob itthon hagyta a mobilját – mondtam kicsit szipogva
- Oh, szia! Mi a baj? Beteg vagy?
- Nem, csak kicsit összevesztünk. El akarok mondani valamit, de kérlek ne haragudj rám
- Megijesztesz, mi történt?
- Holnap lesz egy nagyon nehéz vizsgám, és az előbb beállított… Zac. Szóval eljött, és elhozta nekem a holnapi vizsgám tételsorát, amit a tavalyiaktól szerzett meg. Én pedig elfogadtam, de Rob szerint nem kellett volna még szóba állnom se vele, azért ahogyan veled viselkedett. Kérlek ne haragudj – ismételtem újra
- Ja, csak ennyi? Azt hittem valami baj van – mondta megkönnyebbültem Ash
- Akkor nem haragszol?- csodálkoztam
- Dehogyis! Az csak az én hibám volt. Buta liba voltam, amit a legtöbb pasi kihasznál. Ezen vesztetek össze Robert-tel?
- Igen…
- Ezt az idiótát! Tudom, hogy csak óvni akar engem, de néha már sok… Most hol van?
- Azt mondta, hogy elmegy sétálni.
- Ha hazaér számolok vele… Megmondanád neki, hogy hívjon vissza?
- Persze
- Köszi! Holnapra pedig nagyon szurkolok
- Rám fér… Akkor szia! – köszöntem el valamivel nyugodtabban
- Szia!

Robert-et egészen 11-ig vártam, de nem jött haza, úgyhogy lefeküdtem aludni, bár kicsit nyugtalanított, hogy olyan sokáig kimarad.
Hajnali 3-kor fura zajokra ébredtem fel, amik a nappali környékéről jöttek. Rob még mindig nem volt mellettem, úgyhogy reménykedtem, hogy tőle, és nem valami betörőtől származnak a hangok. A biztonság kedvéért azért felkapcsoltam minden kezembe kerülő lámpát és úgy mentem ki. Szerencsére Robert volt az, de elképesztően elázva. Faltól-falig támolygott, tiszta hó volt a ruhája, úgyhogy nyilván hazafele jövet is többször elvágódott.

-Szia cicaaaa – bömbölte artikulálatlanul
- Mi a francért kellett leinnod magad ennyire? – kérdeztem mérgesen miközben a kanapéhoz vezettem
- Én annyira szeretleeeek tégeed – mondta továbbra is hosszan elnyújtva a szavakat
- Én is szeretlek, de utálom, amikor ilyen vagy – feleltem szemrehányóan és próbáltam eltolni magamtól az alkoholtól bűzlő fejét és száját
- Látod mindig ezt csinálod velem! Én közeledek feléd, te meg elhajtasz! – kiabálta hirtelen, majd ugyanilyen hévvel felállt és a konyha felé szédelgett
- Ne beszélj így velem! Ráadásul ez egyáltalán nem igaz – kiabáltam vissza
- Dehogynem… - fortyogott a hűtőben kutatva
- Nem kéne többet innod – mondtam dühösen és kikaptam a kezében lévő sörös üveget
- Ne mondd meg nekem, hogy mit csináljak! – üvöltötte
- Soha többet ne beszélj így velem – feleltem lassan kimondva a szavakat, hogy nyomatékot adjak nekik, de Rob csak egy fintorral válaszolt
- Nem vagyok hajlandó ilyen állapotban beszélni veled! Elmegyek lefeküdni
- Menjél csak, én jól elleszek egyedül… Már úgyis megszoktam – kiabált utánam gúnyolódva, de már nem érdekelt. Csak becsaptam magam mögött az ajtót és az ágyra vetettem magam.

Kedvem lett volna sírni és ordítani egyszerre. Nem vagyok prűd, de azt nem bírom elviselni, ha valaki ennyire elázik és utána még neki áll feljebb.
Sokáig csak hallgattam, ahogy Rob kint szerencsétlenkedik és hangosan szentségel, majd csodával határos módon sikerült elaludnom.
Úgy éreztem, hogy csak perceket aludtam, amikor reggel egy fájdalmas nyögés kíséretében kinyomtam a telefonom ébresztőjét. A hajnalban történtek és a vizsga ténye egyszerre öntötte el a tudatomat. Idegesen kibotorkáltam a nappaliba, félve a kinti látványtól, amiben nem is „csalódtam”. Kiterülve, ruhástul feküdt a kanapén, keze-lába lelógott, a környezetében pedig mintha bomba robbant volna. Újságok és könyvek szanaszét a földön, törött váza, üres sörös üvegek és valami kajamaradék is hevert mellette. Csalódottan megráztam a fejem, majd bementem a fürdőszobába, hogy gyorsan letusoljak, hátha attól észhez térek egy kicsit… Fürdés után felöltöztem, majd indulás előtt vetettem még egy pillantást életem szerelmére, aki gyakorlatilag öntudatlanul horkolt egy szemétkupac közepén. Nem volt túl szívderítő látvány…
A kapunk kilépve aztán egy tucat újságíró és fotós rohamozott meg, mindenki Rob előző esti kis „akciójáról” kérdezett.

-Mi történt önök között, hogy Mr. Pattinson így kiütötte magát? Talán Stewart kisasszony van a dologban? – hallottam egyik oldalról
- Semmi közük nincs hozzá – mondtam dühösen és futólépésben mentem az egyetem felé
Ha ezek után átmegyek a vizsgán, azt az egyház csodaként fogja feljegyezni…
-Láttad a mai újságot? – fogadott Giorgia rögtön
- Nem, de a vizsga előtt nem is akarom – kötöttem ki azonnal és a jegyzeteimbe méllyedtem

Csak a második körben sikerült bejutnom, de még így is viszonylag jól jártam. Tényleg azok a tételek voltak, amit Zac ideadott, bár nem lettem nagyon kisegítve. Remegő kézzel húztam egyet a kis cetlikből, és legnagyobb meglepetésemre egy viszonylag könnyűbe sikerült belehúznom. 20 percig ültem a papírom felett és vázlat pontok helyett szó szerint leírtam mindent, amit akartam majd mondani, mert tőlem simán kitelt, hogy a tanár előtt leblokkolok és megkukulok. Csucsu volt előttem, aki egy kettessel átcsusszant. Odaültem a rendkívül mogorva és szigorú prof elé és belefogtam. Úgy daráltam a leírtakat, mint egy gép, esélye se volt, hogy beleszóljon, bár párszor megpróbálta… Nem tartott sokáig a feleletem, max 7-8 perc lehetett, ami elég kevéskének tűnt.
-Ennyi? – kérdezte a prof
- Igen… - feleltem bizonytalanul
- Megnézhetem a jegyzetét?
- Persze…
Elvette a firkálásokkal tarkított lapomat és átolvasta.
-Néhány dolgot kihagyott, amik nélkül nem lehet ezt a témát feldolgozni… Viszont látom, hogy készült, úgyhogy egy elégségest tudok ajánlani – dörmögte végül
- Köszönöm – mondtam azonnal és már mentem is ki a teremből, nehogy meggondolja magát
Kicsit szánalmas voltam, hogy ennyire örülök egy kettesnek, de ennél a tanárnál ez jó jegynek számított, pláne úgy, hogy előttem már 3 embert meghúzott. Giorgia még nem került sorra, úgyhogy kint magolt a terem előtt.
-Na, hányast kaptál?
- Kettest…
- Ááá, bárcsak már én is túl lennék rajta… Itt van az újság, ha gondolod – nyújtotta felém a legfrissebb bulvár lapot
-Kösz – vettem el fintorogva

Rob természetesen a címlapon volt. A nagy képen éppen bemutat a fotósnak, a kicsin pedig a havas nadrággal próbál feltápászkodni a földről. Helyette is szégyelltem magam a képeket látva. A cikket olvasás nélkül is kitaláltam volna. Kristen bekavart valamit, amin összevesztünk, ezért Rob leitta magát valami bárban. Röviden ez is volt a lényege, de még egy szereplő belépett a képbe. A kocsmából Zac támogatta ki. Azonnal a mobilom után nyúltam, hogy felhívjam.
-Tudnánk találkozni? – kérdeztem köszönés nélkül
- Most keltem fel, de 10 perc múlva a suli előtt vagyok, ha az jó – motyogta álmos hangon
- Jó, várlak. Szia!
Leültem az aulában és az újságon kezdtem dobolni. Nem egészen 10 percen belül be is futott Zac, szó szerint…

-Megmagyaráznád? – bukott ki belőlem a kérdés
- Sejtettem, hogy emiatt hívsz. Annyi volt, hogy a srácokkal beültünk este abba a kocsmába és láttam, hogy bejön Rob. Leült egy asztalhoz és sorra rendelte a söröket. Mindenki felismerte, de nem foglalkozott velük, csak elküldte őket a fenébe. Aztán amikor kezdtek gyülekezni a fotósok, odamentem hozzá, hogy haza kéne mennie, de akkor már benne volt 8-10 sör… Először csak anyázott mindenkit, aztán nagy nehezen sikerült felkaparnom a padról. Elindultam vele haza, de folyton elesett, és motyogott valamiről, de nem értettem. A hideg kicsit magához térítette, mert egyszer csak ellökte magát tőlem és ordítani kezdett, hogy minden az én hibám és hagyjam őt békén. Engem is felcseszett, úgyhogy ott hagytam. Utána nem már nem tom mi történt – rántotta meg a vállát
- Hát aztán hazajött, mindenfélét beszólogatott, jól összevesztünk, aztán rácsaptam az ajtót. Reggel a nappaliban aludt totál kiütve. Ennyi – mondtam csalódottan
- Min vesztetek össze? – kérdezte óvatosan Zac
- Azon, hogy elfogadtam tőled a tételeket
- Basszus… Hidd el, hogy nem volt semmilyen hátsó szándékom – mentegetőzött
- Tudom, Rob volt a hülye
- Ne haragudj rá azért annyira… A pasiknak néha kell ilyen – vette védelmébe
- Te most őt véded? – csodálkoztam
- Hát úgy általában a pasikat – felelte kicsit zavarodottan
- Jah… Így is úgy is lesz vele még egy beszélgetésem, miután magához tért…
- Nyilván. Na én megyek, ha nincs más
- Ja, persze, menj csak. Köszi, hogy segítettél neki
- Nincs mit. Szia!
- Szia!

A hallottakon agyalva indultam lassan haza, mert kellett még egy kis idő, hogy lenyugodjak és ne ordítsam le azonnal Rob fejét. Séta közben befutott még egy nem túl kedves hívás Scott-tól, Rob menedzserétől, hogy legközelebb próbáljuk meg „civilizáltabban” elintézni a dolgainkat. Pont ez hiányzott… Viszont legalább őt lekiabáltam elég becsületesen, úgyhogy kicsit megnyugodtam. Amikor felértem a lakáshoz, vettem egy mély levegőt mielőtt benyitottam volna. Hallottam egy kis motoszkálást bentről, úgyhogy már sikerült „észhez térnie”.

-Szia! – köszönt halkan, miután becsuktam magam mögött az ajtót
- Szia. Hogy érzed magad? – tettem fel egy viszonylag buta kérdést, mivel úgy nézett ki, mint akin átment egy úthenger
- Szarul
- Vettél be valami gyógyszert?
- Nem a másnaposság miatt, hanem amiért ezt tettem veled. Nem tudom, hogy miket hordtam össze hajnalban, de lehet, hogy jobb is. Nagyon szégyellem magam – mondta egy szemeteszsákot szorongatva
- Azt mondtad, hogy én mindig elutasítalak, pedig te közeledsz felém és, hogy már megszoktad, hogy egyedül vagy – világosítottam fel kíméletlenül, mire fájdalmasan eltorzult az arca és a kezébe temetve rázta a fejét
- Hogy lehetek ekkora pancser? – motyogta maga elé
-Arra emlékszel, hogy Zac hozott ki a bárból? – mértem rá a következő csapást
- Mi? Ne már! Ennél szánalmasabb már nem lehetek…
- Hát ezt még nézd meg – mondtam és odaadtam neki az újságot
- Ne bazz… Mindjárt elásom magam
- Miért kellett ezt csinálni? – kérdeztem szomorúan miután maga mellé dobta a lapot
- Nem tudom… Elborult az agyam Zac miatt és ki kellett eresztenem a gőzt. Nem szoktam ennyire elázni, nem az én stílusom. Nem tudok mást mondani, csak, hogy nagyon sajnálom
- Ismered azt a mondást, hogy a gyerekek és a részegek sohasem hazudnak? – néztem fel rá könnyes szemmel, mire megállt a keze a levegőben és dermedten nézett rám