Megint?

Sziasztok!
Úgy látom nem igazán jött be nektek a kicsit problémásabb rész, amit egyik oldalról meg tudok érteni, mivel nyilván szórakozás céljából olvastok, viszont ti is értsetek meg légyszi, mert nagyon nehezen tudok újat írni, ha mindig mindenki happy és tökéletes. Nekem kellenek bele a bonyodalmak és szerintem ettől lesz még izgalmasabb:)Tudom, hogy ez kitalált sztori és gyakorlatilag semmi köze nincs a valósághoz, de ezekkel a gondokkal talán egy kicsit közelebb hozom. Remélem, hogy azért tetszeni fog továbbra is a történet, ami persze nem azt jelenti, hogy ettől fogva depressziós részeket írok, de előfordulhatnak:D
Várom a véleményeket! pusz

64. rész

-Mi a francot művelsz? – kiáltottam nagyot lökve rajta
- Jajj kislány, ne mondd, hogy nem élvezted
Pillanatok alatt kétszer olyan dühös lettem, majd az arcába loccsantottam a piámat.
-Na, ezt élveztem – dobtam le magam mellé a poharat, majd visszarohantam a táskámért és már ott se voltam

A sírás már szorította a torkomat, ugyanakkor nagyon pipa voltam a tehetetlenségem és az idiótaságom miatt. Igaz, hogy az egész nem tartott tovább 5 másodpercnél, de akkor is… el kellene mondanom Rob-nak. Bár semmit nem jelentett, akkor meg minek hergeljem ezzel… Ilyen és ehhez hasonló gondolatok ezrei cikáztak át a fejemen, miközben Oxford kihalt és hideg utcáin mentem hazafele. Szükségem volt levegőre meg egy tanácsra, úgyhogy már majdnem tárcsáztam Ashley-t, amikor rájöttem, hogy nem ő a legmegfelelőbb személy, akinek a Zac-es csókról beszélnem kellene… Maradt Dorina.

-Szia, bocs, hogy ilyen későn de beszélnünk kéne – szóltam bele miután vagy 10 csörgést vártam
- Mi? Ja semmi… izé semmi baj. mondjad – felelte tök kómásan
- Ébren vagy? Mondhatom?
- Igen
- Most jövök a búcsúbuliról és csináltam valami írtó nagy hülyeséget. Zac, tudod a mentorom lekapott és én meg hát.. szóval visszacsókoltam. De alig pár pillanat volt az egész – szabadkoztam azonnal
- Jajj te lány…És most azon kattogsz, hogy elmond-e Rob-nak vagy sem, igaz?
- Igen
- Szerintem felesleges. Úgyse látod többet azt a gyereket, ráadásul nyilván nem direkt volt. Nem kell a feszkó – fejezte be egy nagy ásítással megtoldva
- Igazad lehet… Köszi és bocs, hogy felkeltettelek
- Semmi baj. Majd hívj, hogy mi volt
- Oké, szia!

Mire a ház elé értem, úgy döntöttem, hogy gyáva leszek és nem mondom el, végül is tényleg kicsi az esélye, hogy megtudja valahonnan. „A kicsi nem semmi, hanem pont az ellenkezője”- szólalt meg a józanabbik énem, de megpróbáltam elnyomni. Halkan fordítottam el a kulcsot a zárban, de amikor beléptem, megláttam, hogy felesleges volt. Rob a kanapén olvasott éppen.

-Szia drágám. Hamar jöttél – fordult hátra mosolyogva
- Igen, mert nem volt olyan jó a buli – füllentettem, majd teljesen rezignáltan becsuktam az ajtót és levetkőztem
- Minden rendben?
- Persze, csak.. csak fáradt vagyok. Elmegyek tusolni, aztán lefekszem
- Oké. Rendeltem pizzát ha kérsz
- Most nem, de köszi

Beiszkoltam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Nem tudtam tovább nézni Rob mosolygó, mit sem sejtő arcát. A két felem olyan hangosan vitázott egymással, hogy csoda, hogy bele nem zavarodtam. Egyik felem az bizonygatta, hogy ez csak egy apró csók volt, ami semmit nem számít viszont ott volt a másik, egyre inkább dominánsabb, amelyik azt mondta, hogy én is tudni akarnám fordított esetben és egyébként meg a csókhoz 2 ember kell…

-Rob beszélnünk kell – rontottam ki egy szál törölközőben
- Mi történt?
- Csináltam valami hülyeséget, vagyis részt vettem benne, úgy értem… - makogtam össze-vissza
- Mit csináltál? – kérdezte tőle szokatlan éllel a hangjában
- Én… cs..szóval valaki megcsókolt
- Te meg visszacsókoltál – kérdezte, bár inkább kijelentésnek hangzott
- Igen, de nem akartam és csak pár pillanat volt, aztán arrébb löktem – fogtam meg a kezét, de kihúzta alóla
- Zac volt az, igaz?
- Igen – feleltem halkan
- Tudtam, hogy készül valamire az a szemétláda – pattant fel ingerülten- Először Ashley most meg te!
- Sajnálom
- Miért? – kérdezte egy kis idő elteltével
- Te-tessék?
- Miért csókoltál vissza?
- Nem tudom. Nem akartam, csak.. . csak így sikerült
- Így sikerült?! – horkant fel gúnyosan
- Ne haragudj rám Rob
- Most… most menj el fürdeni. Kicsit egyedül szeretnék lenni – mondta és nyúlt is a cigis doboza felé
- Rendben

Valamivel megkönnyebbülten, de ugyanolyan ramaty állapotban mentem vissza, majd kb. 10 perc után kész is voltam és már a hálóban vettem fel a pizsimet. Rob még mindig (vagy már megint) az erkélyen állt, sűrű cigi füstbe burkolózva. Egy ideig tétován néztem az üvegen át, nem tudtam eldönteni, hogy beszéljek-e vele, vagy várjak. Végül a lábaim döntöttek helyettem, mert megindultak felé. Amint kinyitottam az ajtót megfordult, de nagyon hideg volt a tekintete.
-Holnap megbeszéljük

- Biztos vagy benne? – kérdeztem
- Igen. Kint alszom a kanapén - fordított megint hátat
- Kérlek ne. Ne jussunk el idáig – fogtam könyörgőre a hangom
- Holnap megbeszéljük – ismételte újra, mint valami betanított majom, úgyhogy ott hagytam és elmentem lefeküdni

Aludni nyilván nem tudtam, csak agyaltam és hallgattam ahogy Rob ugyanígy „szenved” odakint. Folyton mozgolódott, újságokkal zörgött, sóhajtozott.
Már éppen világosodni kezdett, amikor arra ébredtem, hogy valaki mozog mellettem. Totál kómás voltam, úgyhogy nem igen fogtam fel, hogy mi van, fel se emeltem a fejem.
-Tudom, hogy nem akartad azt a csókot, de nem tudom elviselni annak a gondolatát, hogy más is hozzád ér – suttogta Rob a sötétbe és mivel azt hitte alszom, folytatta – Az egy dolog, hogy féltékeny vagyok, de ismersz, tudod, hogy emellett még pancser is. Mostanában elég szarul vagyok, jobban kiborít, hogy követik minden lépésemet, mint eddig. Csak itthon vagyok nyugodt környezetben, és amikor ez megbomlani látszott, egyszerűen bepánikoltam. Tudom, hogy erről olyankor is kéne beszélnem, amikor éppen nem alszol, de baromi nehéz… Na mindegy. Szeretlek kincsem – suttogta, majd adott egy puszit a vállamra és hozzám bújt, én pedig úgy aludtam tovább, mintha mi sem történt volna.

Reggel aztán az első gondolat, ami az fejembe kúszott a „vallomása” volt. Éreztem, hogy Rob mögöttem van, úgyhogy biztos nem álmodtam, hogy megbocsájtott. Óvatosan megfordultam, hogy szembekerüljek vele, de majdnem arrébb ugrottam, amikor láttam, hogy ébren van.

-Eddig tetszettem reggel – mosolyodott el a reakciómon
- Ezt most is így van, sőt. Csak nem számítottam rá, hogy ébren vagy. Örülök, hogy itt aludtál – simogattam meg az arcát
- Hajnalban jöttem be. Már aludtál

Erre csak somolyogni kezdtem, amiből nyilván rögtön rájött, hogy ébren voltam.

-Akkor mindent hallottál… Lehet, hogy jobb is
- Miért nem mondtad, hogy nem vagy jól? – kérdeztem aggodolamasan
- Nem akartam felfújni a dolgot. Mindig nehezen kezdem az évet és ehhez most hozzájöttek a paparazzik is. Majd jól leszek
- Biztos?
- Jah… Ami pedig téged illett kisasszony – húzta össze a szemöldökét, mint egy dorgáló apa – Meg ne halljam, hogy még egyszer ilyet csinálsz
- Megígérem – sütöttem le a szemem
- Na gyere, reggelizzünk. Aztán mehetünk anyáékhoz

Fél 11 körül aztán elindultunk Clare-ékhez, de nem a megszokott útvonalon.
-Hova megyünk?
- Beugrunk virágért anyának
- Jajj de figyelmes valaki…Múltkor nekem, most pedig anyukádnak
- Hát igen – vigyorodott el – Amúgy arról van szó, hogy a virágboltos csaj belém van esve és ingyen adja a virágot
- Nem mondod?! – nevettem el magam
- Nem tehetek róla
- Nem hát… ezért ki is használod
- Még szép. De csak azért, mert ezzel mindenki csak nyer – bizonygatta komolyan
- Valóban?
- Ti is örültök, ő is, hogy beszélek vele, meg hát én is – rántotta meg a vállát
- Hogy te milyen rendes vagy – nevettem el magam – Viszont akkor nem megyek be veled, mert még megszakadna az ingyen-virág forrásod
-Tudja, hogy neked is szoktam vinni, úgyhogy gyere légyszíves – nyitotta ki előttem az ajtót

Amint kiszállt a kocsiból, 5 fotós termett a kocsi körül és úgy köröztek, mint a keselyűk. Láttam, hogy Rob-ot nagyon zavarja, úgyhogy gyorsan kiugrottam az autóból és követtem a boltba. Bent már egy remegő térdű lányka várta kipirult arccal, hogy a híres Robert Pattinson hozzászóljon…

-Hello Eva! Az anyámnak szeretnék valami gyorsan elkészülő csokrot – hadarta hátra-hátra nézve
A fotósok egy része a kirakatra volt tapadva a másik pedig a kocsit fotózta.
-Re-rendben. 10 perc – felelte és kapkodva összeszedett pár virágot
- Jól vagy? – simogattam meg Rob karját, mire csak morgott valamit és a fejét rázta

Kicsit hozzábújtam, hogy megnyugodjon, majd amint kész lett a csokor indultunk is tovább, természetesen fizetés nélkül.
Valamivel dél előtt érkeztünk meg Londonba, ahol már vártak minket Clare-ék.

-Sziasztok. Ezt neked hoztuk anya – nyújtotta át sietősen a csokrot
- Oh, köszönöm. Minden rendben?
- Persze, csak menjünk be – felelte Rob és becsukta a bejárati ajtót, majd a nappaliba ment Richard-hoz
- Mi baj? – kérdezte azonnal Clare
- Eléggé kikészíti, hogy követik meg fotózzák éjjel-nappal – halkítottam le a hangomat
- Jaj ne! Megint? Azt hittem annak vége van – szomorodott el, de nem tudtam mire gondol