Tiszta lap

Sziasztok lányok, a Nap süssön Rátok! :D
Na szóval visszatértem, mindenféle értelemben, újra heppiség van, miegymás. Meghoztam az új részt is, kicsit rövidebb, mint szokott de így sikerült. Köszönöm a bíztató és vígasztaló komikat, nagyon édesek vagytok! Várom most is a véleményeket! pusszantás

55. rész

Nem foglalkoztam vele. Próbáltam mosolyogni, pedig csak pillanatok kérdése volt, hogy mikor sírom el magam. Láttam rajta is, hogy teljesen ki van, de nem tudtam hozzáérni, hogy megnyugtassam, vagy ilyesmi. Vacsora után minket kivéve mindenki izgatottan vonult át a nappaliba a fa köré.
-Várj egy percet – húztam be a konyhába miután nehezen rávettem magam
- Mi az? – kérdezte a padlót bámulva
- Ez csak ránk tartozik, rendben? Ne tegyük tönkre a családod karácsonyát azzal, hogy… ilyenek vagyunk – mutattam kettőnkre
- Jó – válaszolta halkan, majd elgyötörten rám nézett és bement a többiekhez
Leültünk a kanapéra és csendben néztük, ahogy Victoria egy manó módjára ugrándozva és csacsogva kiosztja az ajándékokat.
-Azt majd én odaadom – állt fel Rob, amikor a hatalmas csomag következett
Éreztem, hogy nem lesz jó vége a dolognak, de mosolyogva vártam, hogy mi fog kisülni belőle

-Szóval…mint már utaltam rá, ez a nagy csomag a tied – makogta az orra alatt és elém tolta a dobozt
- Köszönöm szépen – feleltem és odahajoltam egy pusziért
- Én ezt nem így akartam – suttogta síros hangon a fülembe, majd észrevétlenül megtörölte az arcát és visszaült mellém

Minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne sírjam el magam, ezért inkább nem néztem rá, hanem a dobozt próbáltam nyitogatni. Valamit csak észrevehetett a család, mert elfoglalták magukat és nem minket figyeltek, amiért nagyon hálás voltam.
Óvatosan letéptem a csomagolást és egy sima papír doboz fogadott. Lehúztam a celluxot az összeillesztéséről, hogy kinyithassam, de belül egy ugyanolyan doboz volt, egy felirattal a tetején. „A”. Kérdő tekintettel Rob-ra néztem, aki intett, hogy nyitogassam tovább. Újabb cellux csíkot téptem le és egy újabb doboz fogadott a tetején pedig: „Következő”. Kezdtem kíváncsi lenni, úgyhogy folytattam. Már meg se lepődtem, hogy abban is doboz volt „Filmem” felirattal. Tovább nyitom, újabb üzenet „Forgatási”, majd „Helyszíne”. Ekkor már majd kiugrott a szívem a helyéről, izgatottan téptem le a papírt, hogy hozzájussak az utolsó szóhoz. „Budapest” állt a doboz tetején, én pedig mindenről megfeledkezve, önkívületi állapotban ugrottam Rob nyakába, aki nem kicsit lepődött meg a dolgon. A reakciója engem is észhez térített egy kicsit, de még mindig a föld felett jártam.

-Még azt is nyisd ki – bökött a Budapest feliratú dobozra

Egy kis fekete bársonydoboz állt a közepén. Tátva maradt a szám és csak hápogni tudtam.

-Ezért mondtam, hogy én nem így akartam – szólalt meg halkan Rob
Most mi a fenét csináljak? -Ismételgettem magamban. Nyilván nem fogom visszautasítani, ekkora „közönség” előtt meg pláne nem, de ez így nem jó… nagyon nem jó. Az ajkamat harapdálva vettem ki a dobozt és egy nagy levegő után kinyitottam azt. Tökéletes volt. Visszafogott és gyönyörű. Tipikus eljegyzési gyűrű. Nem csak amiatt voltak aggályaim, hogy megbeszéltük, hogy várunk, hanem a helyzet miatt is, amiben éppen toporogtunk… Hosszasan tipródtam magamban, de ugyanarra jutottam, mint sok más alkalommal. Szeretem Robert-et, és tudom, hogy ő is engem, csak még van hova fejlődnünk. Mindkettőnknek. És ez az egész játék, ahogy „tálalta” az ajándékot, elképesztően édes volt.

-Mit kaptál, mit kaptál? – kérdezgette Lizzy mellém szökkenve
-Húúú, ezt tuti nem te választottad – ugratta bátyját miután megnézte a gyűrűt
- De, képzeld én. Meg egy kicsit Ashley – tette hozzá pironkodva
- Azt hiszem ünnepelni valónk van – kurjantotta Liz
- Ssshhh, ne ordíts már, még meg se kértem – csitította Rob, de már késő volt. Mindenki egy emberként fordult felénk. Ennél kínosabb helyzetben régen voltam.

-Tudod mit kell tenned fiam – állt fel mosolyogva Richard
- Sejtem… - motyogta halkan, majd kivette a gyűrűt a dobozból és fél térdre ereszkedett
- Basszus – szaladt ki a számon magyarul, de nem foglalkoztak vele
Clare fényképezővel a kezében vigyorgott, Richard karba tett kézzel várta a fejleményeket, a lányok pedig elérzékenyülten nézték a térdelő bátyjukat.

-Tudom, hogy megbeszéltünk dolgokat, de azt is tudom, hogy szeretlek. Mindennél jobban. Tudod, hogy képtelen vagyok értelmesen beszélni, ha zavarban vagyok – túrt a hajába idegesen, majd folytatta- Azt szeretném csak mondani, hogy nem akarok és nem is fogok még egy olyan lányt találni, aki ennyi mindent elnéz nekem, és aki úgy szeret, mint te, annak ellenére, hogy ismer. Én veled akarok majd ősz hajúan kártyázni az idősek otthonában és veled akarok veszekedni azon, hogy bevettem-e a gyógyszerem vagy sem. Egyszóval, hozzám jössz? – nyújtotta felém a gyűrűt

Kb. a második mondata után könnyezni kezdtem,a végén pedig szabályosan sírtam, úgyhogy remegő szájjal bólintottam és felé nyújtottam az ujjam, mire a többiek tapsolni kezdtek.
-Annyira büszke vagyok rád kisfiam – ölelte meg sírva Clare, majd nekem is adott 2 puszit
Miután mindenki gratulált nekünk, idejét láttam, hogy elvonuljunk egy kicsit. Megfogtam a kezét és átvonultunk a konyhába, ahol szembefordítottam magammal.
-Tudom, mit akarsz mondani és sajnálom. Elhiheted, hogy nem így akartam, de… - nem hagytam, hogy befejezze, helyette megcsókoltam, amin először meglepődött, de hamar „észhez tért”.
- Kezdjünk mindent tiszta lappal, rendben? – kérdeztem mosolyogva az első „jegyes-csókunk” után
- Komolyan mondod?
- Igen
- Mindennél jobban szeretlek – felelte csillogó szemekkel, majd felkapott és megpörgetett
- Jajj, tegyél le, teljesen elszédülök – csapkodtam nevetve
- A csengő mentett meg – kacsintott vigyorogva és az ajtóhoz lépett
- Hello haver! – hallottam egy ismeretlen hangot
- Nem sima haver, Tom. Vőlegény vagyok – mondta büszkén
- Nem mondod! Bepaliztak, öcsém?
- Én paliztam be saját magam, de mindjárt megérted miért. Drágám, ő Tom, a gyerekkori barátom – mutatta be mosolyogva
- Szia, nagyon örülök – nyújtottam kezet
- Miatta megérte – bökte oldalba Rob-ot, ami miatt sikerült is elpirulnom
- Te vagy az Tom? – kiabált ki Clare
- Igen, én vagyok. Sziasztok! Boldog karácsonyt mindenkinek!
- Neked és az egész családodnak is. Na gyere, ülj le. Egyél valamit – tuszkolta az étkezőasztal felé
- Jajj, nem kérek semmit köszönöm. Otthon már megetettek velem egy egész pulykát – simogatta a hasát szenvedő arccal
- Akkor egyél egy kis süteményt
- Óóó, annak mindig van hely – felelte Tom és szabályosan rárepült a csokispapucsokra
- Most jut eszembe, hogy én még nem is adtam oda neked az ajándékod – csaptam a homlokomra és odaszaladtam a fához
- Pénzt kapok? – vonta fel a szemöldökét Rob a borítékot forgatva
- Igen. Úgysincs elég – nyújtottam rá vigyorogva a nyelvem
- Kapok … egy … makit? – kérdezte kitágult szemekkel az örökbefogadó levelet nézve
- Nem
- Hát akkor? – nézett rám lelombozva
- Nem kapsz, hanem már kaptál is – mondtam és kitört belőlem a röhögés
- Ezt nem hiszem el! És milyen kis aranyoooos – gügyögött a képhez
- Örülök, hogy tetszik – simogattam meg a karját
- Nagyon! Köszönöm édesem – csókolt meg
- Adjuk oda anyukádéknak a repülőjegyet – javasoltam
- Ohh, tényleg. Hozom
- Clare, Richard szeretnénk átadni az ajándékotokat
- Igazán nem kellett volna…
- Na szóval, tudom, hogy nem szeretitek a nagy dolgokat, de ennek nagyon reméljük, hogy örülni fogtok – vezette elő Rob és átadta a borítékot
Clare kíváncsian kinyitotta, belenézett, majd tátott szájjal átadta férjének. Félősen néztem őket, nem akartam, hogy rosszul süljön el a meglepi, de szerencsére felderült mindkettejük arca.
-Mindenki tud róla, el vagytok engedve a munkahelyetekről. Szóval csak fel kell ülni a gépre és ennyi
- Ezt alig merem elhinni. Köszönjük szépen – hálálkodott elérzékenyülten Clare
- Igazán nincs mit. Már nagyon várom, hogy megismerkedjetek a szüleimmel
- Igen, mi is. Biztos nagyszerű emberek – bólogattak mindketten
-Neked van még egy meglepetésem, majd fenn odaadom – súgtam Rob fülébe egy kacsintás kíséretében