2009. december 26., szombat

A fogadás

Köszipuszi a sok kommentért és továbbra is várom őket. A következő részben már szilveszter lesz, ígérem:D

59. rész

Mivel nem tudtam, hogy miről hadovál a firkász, inkább nem is álltam le, nem mintha meg tudtam volna tenni, mivel Kellan úgy húzott maga után, mint gyerek a szánkót.
-Szerinted miről beszélt? – kérdeztem tőle a kocsiban
- Gőzöm sincs. Lehet szed valamit… - mondta idétlenkedve, de ennyivel nem lehetett leszerelni
- Ja nyilván. És a röhögésedből ítélve neked is jutott – nyújtottam rá a nyelvem
- Hívd fel Rob-ot, az a legegyszerűbb
- Az lesz… - motyogtam és előkotortam a telefonom
-Szia drágám. Van arról valami fogalmad, hogy miért kéne nekem bárkivel is vigasztalódnom? – vettem viccesre a figurát
- Hohó, van ám. Úgy tűnik lemaradtál, mivel már nem vagyunk együtt. Katy Perry az új barátnőm, csodásan megvagyunk – közölte tárgyilagosan, de lehetett hallani rajta a visszafojtott röhögést
- Ohh, hát úgy tűnik semmit nem tehetek. Remélem az eljegyzéshez is gratulálhatok
- Természetesen, mivel már egy ideje tart a dolog. Nem így akartam, hogy megtudd – tette hozzá, majd miután benyomtam, hogy remélem Zita lesz a gyerekük neve, mindkettőnkből kitört a nevetés.
- Hogy találkozhattál Katy-vel, mikor ma itt volt Oxfordban? – idéztem fel a reptéri incidenst
- Tessék?
Tőmondatokban elmeséltem, hogy mi történt, egészen addig, hogy felhívtam, aztán ő is elmondta, hogy este elment az egyik barátja szülinapjára, ahová Katy is hivatalos volt, aztán ő vitte vissza a szállodába. Egy fuvarból született egy gyerek. Emelem kalapom a firkászok fantáziája előtt…
-Én komolyan azt várom, hogy összehozzanak Tom-mal vagy Marcus-szal – nevetett Rob
- Annak is eljön az ideje, hidd el… Megjöttünk a reptérre Ashley-ért… Erről jut eszembe, veled még számolok – váltottam hangnemet, persze csak viccből
- Mit tettem?
- Hogy is lesz ez a szilveszter dolog életem. Te és én, mi?
- Hát őő… Az úgy volt, hogy…Kellan a hibás – nyögte végül és láttam magam előtt a diadalittas vigyorát
-Szép csel, de nem jött be – kiabálta a telefonba Kellan, bár ötletem sincs honnan hallotta meg
- Oké, sajnálom
- Hát van mit – nevettem el magam, majd elbúcsúztam tőle
- Jó volt hallgatni titeket – jegyezte meg Kellan, amikor már a fotocellás ajtó előtt ácsorogtunk
- Tessék? Jól hallottam? Eddig mindig kigúnyoltál minket
- Tudom – rántotta meg a vállát titokzatosan mosolyogva
- Húúú, mesélj. Ki az? – esett le a tantusz
- Ki ki? Senki… Vagy mi? Na jó… van valaki – motyogta zavartan
Nem hittem volna, hogy egyszer sikerül zavarba hoznom ezt a nagy macit.
-Van egy lány, akivel találkozgatok egy ideje, de még semmi hivatalos nincs. Gyönyörű lány és viszonyag értelmes is
- Viszonylag? – nevettem el magam
- Hát nem egy Einstein de nem buta. Kicsit fura is, hogy lehet vele beszélgetni – vigyorgott
- Oké, ezt inkább nem hallottam. A nevét lehet tudni?
- Annalynne
- Szőke? – kérdeztem, mert beugrott egy kép, ahol egy szép lánnyal van lefotózva valami rendezvényen és olyan szépen néznek egymásra, hogy megjegyeztem
- Igen, mert?
- Láttam rólatok egy képet. Jól néztek ki. Szóval ezért nem nyomultál rám megint, amikor találkoztunk – nevettem el magam
- Hehh, igen
- Zitaaaaaaaaaaa – visította Ashley, amint kilépett az ajtón
Elég hülyén nézhettünk ki, amint Ash beleveti magát a nyakamba, amitől én megtántorodok, de mivel Kellan mögöttem állt, megállította a dőlésünket, mintegy falként funkcionálva.
-Annyira örülök, hogy te is kijöttél! Nagyon várom már az estét. Minden elterveztem. El kell mennünk vásárolni, aztán fel kell díszíteni a lakást, aztán főzünk és el is kell készülni, és..
- Héhéhéé, vegyél levegőt – fojtottam belé a szót nevetve, majd megint megöleltem
-Igaz, bocs. – fújta ki a levegőt
- Neked is szia Ashley Greene – szólt sértődötten Kellan
- Jaj ne haragudj drágám, nagyon örülök neked is – hízelgett neki 2 cuppanós puszival megtoldva
- Meg van bocsájtva. Jó hogy itt vagy hugi, de most tiplizzünk, mert kezdek éhes lenni
- Ezt nem mondhatod komolyan! Előbb ettél meg egy fél marhát
-Van annak már vagy fél órája is, de most nem ez a lényeg. Megállunk egy mekinél, jó?
- Én is nagyon éhes vagyok. A gépen halat adtak, ami a fél fogamra se volt elég…
- Oké, nyertetek – adtam be a derekam és Kellan már kanyarodott is a legközelebbi hamburgereshez
- Én kérek 3 sajtburgert,nagy krumplit nagy kólával és valami édességet. Azt rádbízom – mondta Ashley
-Nem hittem volna, hogy egy szendvicsnél több beléd fér – bólogattam elismerően
- Sokan ezt hiszik, pedig néha közelítek Kellan-höz – húzta ki magát
- Hehe, ezt te sem hiheted hugi. Ezt figyeld – fordult az ablak felé- A kisasszonynak lesz 3 sajtburger, nagy krumpli és nagy kóla. Nekem pedig 3 Big Mac menü, 2 Mcnuggets és 5 fánk. Abből egy a tied – fordult Ash felé nagy kegyesen
- Kizárt, hogy ezt mind meg fogod enni – tettem karba a kezem,miután elhajtottunk
- Fogadjunk. Ha nem sikerül mindent megennem reggel 5-ig, akkor a nap hátralevő részében ugráltathatsz. Viszont ha én nyerek, akkor fordítva lesz a dolog
- Ashley? Szerinted belemenjek?
- Simán. Esélytelen, hogy ezt mind elpusztítja
- Oké, benne vagyok – egyeztem bele a megerősítés után
Magától értetődően hozzánk mentünk és nem a szállodába. Amint felértünk Kellan megismételte a délutáni mozgássorozatát, azaz levágódott a kanapára, láb fel az asztalra, tévé benyom, plusz most maga mellé vette a kajás zacskót és enni kezdett.
-Figyelek ám! Nehogy eldugd a párna mögé – szóltam oda neki a konyhából, ahova Ashley-vel letelepedtünk beszélgetni
- Nem kell ilyen kicsinyes módszerekhez folyamodnom, kislány
- Bocs a feltételezésért
Néha még rá-rá pillantottam, de teljesen felesleges volt abban reménykednem, hogy csal. Minden erőfeszítés nélkül tolta be a szendvicseket, már kezdtem is félni. Ash rendszeresen rámpirított, amikor azon nyavalyogtam, hogy hogy fog szívatni egész nap ezért, mivel én mentem bele a dologba.
-Amúgy nem hiszem, hogy hű lesz önmagához, azaz mondjuk azt kéri, hogy egy szál kötényben szolgáld fel neki az ebédet, mivel itt van neki az a lány…
- Ó, igen. Kihúztam belőle 1-2 szót. Te ismered? – halkítottam a hangomon
- Nem nagyon, összesen vagy 2-szer találkoztunk. Aranyos volt, de semmilyen hatással nem volt rám. Te már az első percben megmozgattál bennem valamit és azt éreztem, hogy muszáj megismernem téged. Nála csak azt érzetem, hogy jól meg kéne etetni, mert vékonyabb egy szívószálnál
Erre olyan hangosan felnevettem, hogy Kellan is felkapta a fejét, de aztán visszatért a kajájához, mint aki nem evett még eleget.
-De nagyon oda van érte, úgyhogy kedves leszek a lányhoz, ha bemutatja. Még az is kiderülhet, hogy rendes…
- Persze, nyilván. Nekem is feltűnt, hogy megváltozott, de egyér… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert hangos nyögéseket hallottunk
- Kellan te mit nézel – sipította Ashley, mintha az anyja lenne
- Pornót – felelte, mintha csak azt mondta volna, hogy mesét
- De..de… nem vagy egyedül…mi is itt vagyunk. Kapcsold ki!
- Dehogy kapcsolom! Mellesleg köszönöm a vacsorát – mondta összegyűrve az üres zacskókat
- Nem mondod, hogy mindent megettél – hitetlenkedtem és odarontottam hozzá
- Nyugodtan vizsgálj át – mondta perverz vigyorral és szétterpesztett lábakkal hátradőlt
- Ne csinálj ilyeneket, amikor ez megy a tévében. Kapcsold ki – böktem a „hangforrás” irányába, ahol egyre több lány vonaglott egyre több lánnyal…
- Dehogy kapcsolom. Ihletet gyűjtök
- Miről beszélsz?!
- Nyertem, kislány. Egész nap ugráltatni foglak – vigyorgott teli szájjal
- Ezt nem veszem szó szerint…

11 megjegyzés:

  1. Szia!
    hát,nagyon szeretjük Kellant!XD
    kíváncsi vagyok mi lesz ezen a szilveszteren...gondolom a fiúk hozzák a formájukat,Ashley pedig átmegy boltkórosba:)
    várom a folytatást!
    puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Egyre jobban bírom ezt a Kellan fiút. :). A rész meg olyan volt mint a többi, természetesen szuper. Nagyon jó rész volt. Kíváncsian várom a partyt. Pusz

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Imádtam ezt a részt is:))
    Kellan hozta a formáját, imádom Őt is:)))
    Türelmetlenül várom a szilveszteri partyt:)))

    Puszi!

    VálaszTörlés
  4. ez így nem fair :D
    tegnap én voltam az első olvasó és kommentelő..ez a *füttyfüttyfütty* blog már megint kicseszett velem :D

    Hihetetlen.

    Szóval, akkor megint.

    Katy és Rob micsoda szép pár :D(L) hurrá :D sejthető volt, hogy valami hasonlóan szép sztori lesz ez :D
    Kellan csodás volt a pornójával együtt :D haláli, komolyan :D
    Ashley meg tuti, hogy felpörög és túlzásokba esik a vásárlással :D de legalább egy kiváló bulit hoz össze :D

    ÉÉéés vajon még ki jön majd el? Ugye Tom is?:D

    Puszillak : Szasza

    VálaszTörlés
  5. Szíjjja!!!XDXDXD hát ez nagyon nagy annyira teccet ez a rész ezen is rengetegen röhögtem:D
    Ráadásul friss dolgok vqannak a töridben ami szintén nagyon teccik!!!!!!Katy Perry meg Anny is tök jó!!Nagyon megszerettem a törid várom a következő részt!!!Biztos jó lesz!!Kellent is nagyon bírom!!basszus h tud ennyit enni??XD

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszett:) Ez a Kellan:D Hogy tud ennyi mindent megenni:D És Rob és Zita telefon beszélgetése vitte a pálmát:D Nagyon jó volt:D
    Várom a következőt:D
    Puszi

    VálaszTörlés
  7. Szia!!!

    Hogy ezek olyan bolondok!!!XD Imádom öket:D:D és tényleg Kellan hogy tud ennyit kajálni???:D mackóm:)
    nagyon várom a folytit:D
    pusza

    VálaszTörlés
  8. Jujjj ez nagyon jó lett...MÁr nagyon kíváncs vagyok.hogy miket kell tennie Zitának a fogadás miatt:D:D Kellan és a perverz fantáziája jah hát meg kell zabálni a kis mackót:D:D..és ,hoyg mit fog majd szólni ehhez Rob húhúúh...
    És nyugi nagyon jó a történetted kevesebb kommentel is ..biztos mindenki tele ette magát iyg Karácsony alkalmÁval és nem birnak mozdulniXDXDXD szóval Nagyon ügyes vagy grat és csak igy tovább...
    .....már nagyon várom a folytatást:T

    VálaszTörlés
  9. Szijja!
    Óh hát ez iszonyat jó volt!
    Szétröhögtem az agyam....xp
    Kellan mint Katy...
    Szegény Zita mit találhat ki az a kis humorzsák...
    VÁRJUK A KÖVIT!!!
    puszi:
    sz.Zita
    :)

    VálaszTörlés
  10. Szijja!!!

    Non joó lett ez a fejezet is!!Bár a többi sem panaszkodhat mindegyik király!!
    Cak így tovább!!!

    Puxx:XxbellaxX

    VálaszTörlés
  11. Szia:)

    Vegere ertem az 59. resznek is, huu nagyon tetszik, es nagyon bejön a törtented. Az elejen azt hittem, ez is csak egy ujjab rajongos story:) De most mar total oda vagyok es alig varom az uj reszt. Imadtam az eljegyzes, kicsit majdnem csalodtam Zitaban, mivel elg rosszul indult az eljegyzesi dolog. Majdnem elsirtam magam olyan meghato volt. Zita anyja kicsit snassz, mert furt idegbetegeskedig, de szerintem elethü. Legalabb nem mindenki veszi fel a jo bevalti mümosolyt :) Gratulalok, puszi, Timi

    VálaszTörlés