2009. december 23., szerda

Előkészületek

Sziasztok imádott olvasóim:) A Jézuska tegnap nálam járt és azt mondta, hogy egy új résszel igazán boldoggá tehetnélek titeket. Mivel fontosak vagytok nekem, meg is tettem és íme az eredmény:D Szóval ezzel a résszel kívánok nektek Nagyon Boldog Karácsonyt!
Pusz


58. rész

Amint kiléptünk az ajtón bebizonyosodott, hogy már megkapták a lányok akit akartak. Egy kb. 50 főből álló tömeg vett körül egy szerencsétlen valakit, akit egyenlőre nem tudtam beazonosítani, bár volt egy félős tippem.
-Az nem lehet… Azt mondta, hogy tárgyalása van – mondogattam magamban, miközben megindultam a tömeg irányába

Lehet, hogy én vagyok gyenge, de azok a lányok úgy álltak ott, mint a kőszobrok, alig tudtam magamnak utat törni. Még úgy is nehezen ment, hogy direkt magam előtt toltam a bőröndömet, amiért kollektívan megöltek a szemükkel. Meg persze lehet, hogy más miatt is… Sorra esett le szinte mindenkinek a tantusz, hogy honnan is vagyok ismerős, ezért megindult a sugdolózás, de csak 1 lány mert hozzám szólni.
-Nem Rob van itt – közölte kimérten
- Uhh.. értem. Akkor ki? – makogtam szomorúan
- K…Katy Perry – válaszolta egy másik lány, miután jól oldalba bökte barátnőjét
- Tényleg? És mióta van Katy-nek ilyen mély hangja? – vontam fel a szemöldököm és félrelöktem a lányokat
- Na mi van, rá is rá akarsz mozdulni? – gúnyolódott a hátam mögött a csaj
- Szerinted leszbikus vagyok? – vigyorogtam hátra, majd ott hagytam a puffogó csitriket.
- Héé, kislány! – integetett Kellan, amikor áttörtem az utolsó lány-rétegen is
Nem tudom, hogy mikor lettünk ennyire jóba, tekintve, hogy kb. egyszer találkoztunk, akkor is levetkőztetett a szemével, de most teljesen más volt. Aláírta még az utolsó papírt, majd odajött mellém. Neki sokkal könnyebb dolga volt az előrehaladásban. Nem is értem miért…
-Szia Kellan, hát te hogy kerülsz ide? – kérdeztem mosolyogva 2 puszi után
- RPattz megkért, hogy jöjjek ki eléd, hogy ne szedjenek szét a lánykák – intett feléjük
- Ez kedves tőle, de javíts ki, ha tévednék, de te egészen véletlenül nem egy másik kontinensen élsz?
- Teljesen jól tudod kedves Zita, de eljöttem szilveszterezni. Ashley is jön majd – tette hozzá, amire felsikítottam
- Komolyan? Hú de jóóó – szökdécseltem örömömben, aminek egy újabb seggre esés lett a vége, de alig hogy földet értem, éreztem, hogy megfognak és felrántanak
- Nem kéne összetörni magad – vihogott Kellan a mutatványomon
- Ezt már másodjára sikerül ma eljátszanom
- Ha jól vagy, akkor vázolnám a tervet – csapta össze a kezét
- A hátsóm fáj, a felfogóképességemmel semmi baj – nyújtottam rá a nyelvem
- Hú, de kis harcias valaki. Értem, hogy Rob miért van érted oda annyira – elmélkedett perverz vigyorral
- Inkább indíts és mond a tervet
- OK, na szóval. Most hazaviszlek, ahol főzöl nekem vacsorát. Aztán visszamegyek a hotelba aludni egy kicsit, mert Ashley gépe hajnali 3-kor ér be és ki kell mennem érte – grimaszolt a végén
- Hmm… Ki mondta neked, hogy én főzök vacsorát? – kérdeztem megjátszott komolysággal
- Magamtól találtam ki – húzta ki magát röhögve
- Világos… És ehhez mit szólsz: Haza fele megállunk egy boltnál, mert különben csak fonnyadt paprika és natúr tészta lenne a vacsi, szóval bevásárolunk, főzök. Aztán ledőlsz nálunk és együtt megyünk ki Ashley-ért.
- Ahhoz képest, hogy lány vagy, nem is rossz… - csipkelődött Kellan
- Ezt nagyon gyorsan szívd vissza, különben marad a fonnyadt paprika – ütöttem a vállába, amitől megfájdult az öklöm…
Ezen jót elröhögött, majd beálltunk egy szupermarket parkolójába és elég nagy feltűnést keltve besétáltunk.
-Mit szeretnél vacsorázni?
- Rozmaringos szűzérméket, vargányás palacsintával és vajas karottával – felelte megfeszítetett arcizmokkal
- Mit szólnál sült húshoz krumplipürével és salátával – értelmeztem a hallottakat
- Tökéletes – bukott ki belőle megint a nevetés, amivel csak még jobban ránk vonta a figyelmet
- Oké, akkor te vegyél húst, addig én megveszem a zöldségeket meg, ami még kell
- Igenis – vágta haptákba magát, majd tétován körül nézett
- Arra – mutattam nevetve a húspult felé
- Tudtam ám…

Mosolyogva mentem a zöldségek felé, nincs kizárva, hogy többen buggyantnak néztek, de nem zavart különösebben. Telepakoltam a kocsit mindenféle finomsággal, majd elmentem a mélyhűtött árukhoz egy doboz fagyiért. Mi mást kéne enni télen… Éppen nagyban válogattam, amikor megjelent Kellan diadalittasan felemelve a húsos zacskót.

-Khmm… Kellan? Nem szeretnék kötekedni, nagyon ügyes vagy, de hány kilót vettél? – kérdeztem elfojtott nevetéssel
- 3-at. Mert? Ez sok? – forgatta meg a zacsit
- Attól függ. Ha 10 ember jön, akkor nem. Ha csak ketten eszünk, akkor egy kicsit
- Az a hülye hentes tukmálta rám. Én nem szoktam vásárolni, nem tudom miből mennyi kell – rántotta meg a vállát
- Jól van, nem baj. Majd beteszem a fagyasztóba… Én kész vagyok, szóval mehetünk
- Okés. Hagyd csak, tolom én – mondta és szó szerint arrébb tett a kocsi mögül
- És hol fogtok szilveszterezni?
- Te nem tudsz róla? – állt meg hirtelen
- Miről is?
- Nálatok lesz buli – vigyorodott el
- Ezt meg honnan veszed??
- Pár napja kérdezte Rob, hogy mit tervezünk, mondtam, hogy még nem tudom, de nincs kedvem valami puccos elit partihoz, viszont a srácokkal szívesen bulizok. És akkor mondta, hogy akkor jöjjünk el
- Aha… És ezt miért nem mondtad a reptéren?
- Passz. Túl sok infó van a fejemben. Ez éppen elkavarodott – mutatott a fejére
- Nyilván… Akkor viszont nem kéne holnapra is vásárolni?
- Neeeem. Éhen halok. Majd holnap eljövünk – nyafogott egy ovis módjára
- Látom, hogy veled se lehet értelmesen beszélni, ha éhes vagy – nevetettem el magam

Igazából utálok vásárolni, túl sok kört kell futni, amíg az asztalra nem kerül a cucc. Be a bevásárlókocsiba, ki a szalagra, be a zacskóba, vissza a bevásárlókocsiba, be az autóba, fel a lakásba. Most viszont volt velem egy „erős ember”, aki a 6 zacskót vígan felhozta lakásba, mindenféle erőfeszítés nélkül, nekem csak a bőröndöm maradt.
-Érezd otthon magad. Addig én megfőzöm a vacsit – mondtam, de Kellan már a kanapén hevert és a távirányítót nyomogatta
- Köszi – mutatta fel vigyorogva a hüvelyujját
Gyorsan befűszereztem 5 szelet húst, ránézésre 4-et biztos el fog pusztítani… Aztán megcsináltam a többi kaját is. 1 óra alatt készültem el, közben csak 5-ször kérdezte meg, hogy mikor lesz már vacsora. Komolyan rosszabb, mint egy gyerek…
-Ha megterítesz, akkor hamarabb – mondtam az utolsó alkalommal
Nem kis csodálkozásomra azonnal felpattant, megkereste, hogy mi hol van és szó nélkül megterített, majd „jókisfiúvagyok” mosollyal leült és várta, hogy elé tegyem a vacsit.
-Húú, nagyon jó illata van
- Remélem finom is. Jó étvágyat!
- Beked bis – felelte teli szájjal
- Istenem, pont mint Rob… - csóváltam a fejem nevetve

Tévedtem, ugyanis „csak” 3 szelet húst evett meg, azt mondta, hogy kicsit rendetlenkedik a gyomra…
6-ra végeztünk is, úgyhogy gyorsan elmosogattam, Kellant lefektettem a kanapéra aludni én pedig tusolás után kipakoltam és szintén lefeküdtem egy kicsit.
Kicsiből sok kicsi lett, ugyanis 2 körül arra ébredtem, hogy valaki iszonyatosan lökdös.
-Héé, finomabban. Mi van? – kérdeztem kómásan
- Bocs, csak idő van
- Jajj, basszus. Oké. 2 perc és kész vagyok
Kimásztam az ágyból és kinyitottam az ablakot, hogy észhez térjek egy kicsit. Még mindig sajgott a vállam, ahol Kellan böködött. Hiába, akkora ereje van, hogy nem mindig tudja kezelni…Felkaptam magamra egy pulcsit és egy farmert, és mentem is ki a nappaliba.
-Ez tényleg 2 perc volt – bólogatott elismerően az asztal mellől, ahol a maradék husit is bepuszilta
- Megéheztem – rántott vállat vigyorogva
Mosolyogva húztam fel a csizmám, kabátom és a sapkám, majd miután minden kaját eltűntetett, Kellan is követte a példámat. A ház előtt a késői (korai) időpont ellenére is álldogált pár fotós, akik azonnal kattintgatni is kezdtek, amint kiléptünk.
-Most Mr. Lutz-cal vigasztalódik? – kérdezte az egyik firkász, amit nem tudtam mire vélni

10 megjegyzés:

  1. Szia!
    Na ezt nem gondoltam volna, hogy Kellan, de valahogy örültem neki. Nagyon jó rész volt ez is. Kellan, hm nem hazudtolja meg magát. Milyen jó szilveszter lesz ez, ott lesz Kelllan és Ashley is. Már nagyon várom. Köszi, ezt a részt. Boldog Karácsonyt. Pusz

    VálaszTörlés
  2. Zaziiiiiiiii :)
    Hát én IMÁDOM KELLANT! :D

    El sem hiszed, milyen iszonytatóan Imádlak most! Hát...nincs mit tenni, mostanában elég sok Kellan képet nézegettem és meg kell valljam totálisan odáig vagyok érte :D

    Na, mindegy! xD

    A részről..hát...hát..azt hittem, hogy tényleg Katy Perry van ott..xD még jót nevettem is, erre Kellan..:P
    Nagyon jó volt, hogy ilyen kis vicckes gyerek nálad is. :)

    Várom a bulit :)
    És ez az utolsó mondta a paparazzi bácsitól..hmm..hmm..

    Pusza: Szasza

    VálaszTörlés
  3. Mondtam, hogy nem vagyok jó a tippelésben,mert ezt sose találtam volna ki. Kellan, ez érdekes. És az utolsó utalás is a vigasztalásra. Hát kíváncsian várom a folytatást. Amúgy jó volt,nekem tetszett csak így tovább.
    Üdv: Elena

    VálaszTörlés
  4. Sziaaaa!Van egy új olvasód énnnnXD
    3napja folyamatosan majdnem folyamatosan olvasom és fúú volt itt minden:)Nekem az összes rész nagyon teccet rengeteget nevettem mire anyámék csak ennyit mondtak h az előbb még semmi bajod nem volt!XD Anyám már ordít hogy miért nem tudom abba hagyni miért nem segítek neki mondom mert olvasok és mindegyik rész végén volt vmi ami miatt muszály voltam tovább olvasni szal anyámnak egésznap azt hajtogatom h mindjárt mindjárt!!XD
    Húúú szóval nagyon várom már a következő részt!!Mikor lesz??Puszíí!

    VálaszTörlés
  5. Köszi az eddigi komikat! (L)
    Elena neked annyit, hogy először Robert-et akartam, de hirtelen ötlettől vezérelve Kellan-t írtam, úgyhogy...:D
    Szasza, drágám, örülök, hogy örömet szereztem Vele:D
    Líaa: köszöntelek az oldalon, nagyon köszi, hogy olvasol. Én a komidon kezdetem el kacarászni :D:D hehe, megint rámjött a röhöghetnék:D
    Lilla: örülök, ha megleptelek ;) én is szívesen lennék olyan szilveszteri buliba, mint amilyenben ők lesznek majd:D

    VálaszTörlés
  6. Jujj,nehogy azt mondd,hogy Rob megcsalja Zitat:-O
    Ugye neem??"kiskutyaszemek"
    Remelem nem csak a firkaszok ujabb kitalacioja:D
    Am nagyon jo lett,imadtam:Dpuszi

    VálaszTörlés
  7. Ez tök jó volt:) Az a firkász vajon miért mondta ezt?:O Remélem nem lesz baj belőle, szeretem ha boldogok:) Kellan jó fej, imádom őt:D
    Várom a következőt:)
    Puszi

    VálaszTörlés
  8. ajjaj ebből baj lesz
    De remélem, hogy Robbal nem fognak megint összekapni
    Nagyon tetszett az egész:)
    Várom a kövi részt:)

    VálaszTörlés
  9. Aranyos kis rész volt! :) Én is nagyon várom a partyt!

    Neked is Boldog Karácsonyt Zazi! :)

    Pussz

    VálaszTörlés
  10. Sziiiia!
    Már régen írtam kommentet,pedig rendszeresen olvasom az új részeket. Most hogy Kellan is belekerült a történetbe egyszerűen muszáj megírnom, hogy mennyire örülök neki. :)
    Év vége közeledtével engedj meg annyi értékelést, hogy összességében (az én szerintem laikus szememmel) nagyon sokat fejlődtél és az írásaid színvonalai is folyamatosan javul.Csak így tovább!
    Várom a folytatást!
    pusza :)

    VálaszTörlés