A legfontosabbat magyarul

Ígéretemhez híven itt az új rész, nagyon várom a véleményeket áám =) Mégegyszer köszi a blogdíjakat! Akiket én rendszeresen olvasok, mindannyian megérdemlik:)
L

76. rész

Reggel enyhén másnaposan nyitogattam a szemem és megállapítottam, hogy Robert-et csak képzeltem előző este, mivel nem láttam sehol. Viszont nem állt össze a kép, hogy akkor miért vagyok egy idegen szobában. Elgondolkodva ültem fel az ágyban és jobbra-balra tekintgetve próbáltam megfejteni a történteket. Épp a szememet törölgettem, amikor lassan kinyílt az ajtó és besettenkedett rajta Rob.

-Hála az égnek. Már azt hittem soha többé nem ihatok – nevettem fel megkönnyebülten
- Tessék?
- Nem tudtam, hogy hogy kerültem ide, azt hittem csak képzeltelek tegnap este. Ehhez meg elég sokat kell inni... – Rob végig gondolta a hallottakat, majd hangos röhögésben tört ki
- Látom te se vagy valami friss ma – nyújtóztam felé, hogy magam mellé fektessem
- Hát, ’valaki’ nem igen hagyott
- Aludni jöttél Magyarországra? – kérdeztem kétkedve
- Mondasz valamit… De akkor… - nézett rám pajzán mosollyal, majd a hátamra döntött
- 2 óra múlva emberi ábrázattal át kell vennem a diplomám – emlékeztettem 2 csók között, de már száguldozott a vér az ereimben és mindketten hangosan ziháltunk
- Az rengeteg … idő – lihegte a nyakamba és itt meg is szakadt a kapcsolatunk a külvilággal
Kb. 20 perc múlva össze-összemosolyogva szedegedtük a cuccainkat és vonultunk el tusolni, hogy utána találkozzunk a szüleinkkel.
-Leszaladok, megnézem hogy vannak Krisztiék – mondtam ünneplőben feszítve
- Nagyon szexi vagy ebben a ruhában – mért végig térd-remegtető mosollyal
- Neeeee, most lettem kész. 5 perc volt, mire felküzdöttem magamra a harisnyát – hátráltam kifele nevetve és magam elé tartottam a kezem, hogy ne is lássam, hogy néz rám

Lerobogtam a lépcsőn, de lent rosszabb állapotok fogadtak, mint vártam.
-Állj! – tartotta elém a kezét Kriszti, aki épp kitámolygott a szobából
- Mi az?
- Vedd…le…a…kopogó…cipőd….kérlek
- Nehéz a másnap, igaz drágám? – simogattam meg vigyorogva
- Te hogy vagy ilyen friss?
- Rob – közöltem fülig érő szájjal
- Oké, ne folytasd, mert féltékeny leszek. Elugrok tusolni, utána talizunk valahol?
- Persze, gyere fel, ha kész vagy
- Remélem nem érkezem rosszul – viháncolt már a fürdőbe menet

11-kor anyáék is megjöttek, és miután jól elcsodálkoztak, hogy itt van Rob együtt beültek a kidíszített nagyterembe.
Az ünnepség rendben zajlott, Krisztivel és a többiekkel boldogan vettük át a több évnyi magolásunk eredményét, aztán bedobáltunk mindent a kocsiba és hazaindultunk. Robbal egész végig egymás kezét szorongattuk és egymás fülébe sutyorogtunk. Többek között elmondtam neki, hogy állandó kapcsolatban vagyok Lorával, akinek van egy ismerőse az Oxfordi egyetem külügyi irodájában, ahova elküldtem az önéletrajzom és az ő válaszukra várok éppen. Majd kiugrott a bőréből.

-Psszt, ne olyan hangosan, mert anyáéknak még nem mondtam. Nem lelkesednek érte, hogy külföldön dolgozzak – halkítottam le a hangom
- Ohh… bocsi. De azért ugye beavatod őket, mielőtt lelépünk? – tudakolta komoly arccal
- Majd meglátjuk, hogy viselkednek ma
- Jaj, tényleg. Ma találkozom egy csomó rokonoddal – motyogta fancsali arccal
-Igen, de nem kell pánikolni 2 nagymama, 5 házaspár, 6 unokatestvér és 10 családi barát miatt – hecceltem tovább szerencsétlent
- Ha te mondod – rántotta meg a vállát
-Azt hittem ezzel még jobban megijesztelek – csodálkoztam el
- Tudom. Ennyire már ismerlek – kacsintott rám

Otthon már minden készen állt, az udvar tele volt padokkal és asztalokkal, amiken hegyekben állt az étel és ital, de még csak nagymamámék voltak ott.

-Szia Zizikém, gratulálok a diplomádhoz! – ölelgetett meg egyikük
- Köszönöm szépen. Ugye emlékszel Rob-ra? Egyik karácsonykor találkoztatok
-Igen, persze. Na gyere ide fiacskám – ölelte át őt is 2 nagy puszi kíséretében
- Csokolom – köszönt mosolyogva magyarul

Mindenkinek odaköszöntünk, majd én elvonultam átöltözni, míg Rob apával beszélgetett.
A szobámban semmi nem változott. Az asztal tele volt aközös képeikkel, egy virággal, amit még tőle kaptam és anyának sikerült életben tartania, plusz töménytelen mennyiségű könyvvel és papírral. Fura lesz innen örökre elköltözni, ha megkapom Angliában a munkát. Azt mondták, hogy 1-2 hét, amíg válaszolnak, de én nyilván nem bírtam ki, hogy meg ne nézzem naponta minimum 5-ször.

-Egy csomó ember vár rád kint, te meg itt netezel? –kérdezte viccelődve Rob
Egy hang se jött ki a torkomon, úgyhogy csak kitágult szemekkel a képernyőre böktem, miközben egyre szélesebb vigyor terült el az arcomon.

„Örömmel értesítjük, hogy a cambridge-i egyetem bíráló bizottság alkalmasnak találta a munkára. Kérjük, hogy augusztus 1-én jelenjen meg a Nemzetközi irodában, hogy…” – eddig olvasta Rob, majd megpördítette a székemet, hogy a nyakába ugorhassak.
-Tudtam, hogy megkapod! – puszilgatott össze-vissza

- Ez elképesztő. Apáék mindig azt mondták, hogy ezzel a diplomával soha nem lesz munkám – emlékeztem vissza az átveszekedett estékre
- Most ne ezzel foglalkozz. El akarod ma mondani nekik?
- Nem tudom… Szerinted?
- Lehet, hogy sok lenne nekik egy napra- felelte bujkáló mosollyal
- Gyertek ki légy szíves, mert lassan mindenki megérkezik – jött be anya

Elsiklottam Rob megjegyzése felett és követtem őket a kertbe, ahol minden számomra kedves embert megláttam. A „menetrend” általában az volt, hogy átvettem a virágot, esetleg apró ajándékot, bemutattam Robert-et, az illető a nemétől és korától függően elalélt, mi pedig továbbsétáltunk.

Miután mindenki megérkezett nekiláttunk, hogy elpusztítsuk a rengeteg ételt, amit anya és a nagymamámék varázsoltak az asztalokra. Rob már otthonosan mozgott a magyar ételekben és néha-néha már kisebb mondatoknak is nekifutott, osztatlan sikerrel. A tányérok lassan ugyan, de kiürültek, mi pedig a hasunkat simogatva dőltünk hátra. Apa elmélyültem beszélgetett Robert-tel én pedig a 13 éves unokatesóm ömlengését hallgattam arról, hogy megtalálta élete szerelmét egy 14 éves fiú személyében. Kicsit már untam a dolgot, úgyhogy automatikusan apáék felé néztem.

-Most, hogy mindenki befejezte, Robert barátunk szeretne mondani valamit. Angolul ugyan, de a legfontosabbakat magyarul – ölelte át a vállát

- Köszönöm Tamas. Szóval legtöbben tudjátok, hogy már közel 3 éve együtt vagyunk Zitával. Nem mondom, hogy nem voltak problémák köztünk, főleg az én munkám és életvitelem miatt, de mindegyiket megoldottuk, mert nagyon szeretjük egymást. Nem tudok annyira még magyarul, de a legfontosabbat meg tudom kérdezni – fordult felém- Leszel a feleségem? – kérdezte magyarul, mire egy pillanatig síri csend volt, majd mindenki tapsolni kezdett, még mielőtt bármit is mondhattam volna. Nem mintha egy percig is hezitáltam volna.