2010. március 18., csütörtök

Part II.

Hoppá bizony meg is jött az új rész, amiben újabb infók derülnek ki Rob titokzatos betegségéről. Ha ezt, és az előző részt is figyelmesen olvassátok, észre lehet venni egy közös pontot, ami a betegség kulcsa lesz. ;)Hajrá és várom a kommenteket!

L

73. rész
Teljes pánikban vonszoltam Robertet magam után, miután hívattam egy taxit a még sokkos pénztáros lánnyal. Elképzelésem se volt, hogy mi okozhat ilyen hangulatváltozásokat és 35 fokban hideg testrészeket.
-Hogy érzed magad? – dörzsöltem meg a karját
- Furán
- O-oké, mindjárt jobb lesz. Itt a kocsi, gyere
Olyan volt, mintha egy bábut kellett volna mozgásra bírnom, nem is tudta, hogy hol van szegény.
-Igyál egy kis vizet – nyújtottam felé az ásványvizes palackot
Erre úgy nézett rám, mintha másik bolygóról jöttem volna ráadásul az életére akarnék törni.
-Nem kérek – intett le durván
Kb. negyed óra múlva bekanyarodtunk egy hatalmas fehér épület elé, majd egy rövid veszekedés és akadékoskodás után a betegfelvételre vonszoltam. Természetesen a nővér alig beszélt angolul, én pedig spanyolul, úgyhogy leginkább elmutogattam, hogy mi a baja Rob-nak, aki tüntetőleg hátat fordított nekünk, mintha nem is ő lenne beteg. Ezzel persze megcáfolta a „nagyon rosszul van” állításomat, úgyhogy egy papírral leültettek minket.
-Kiváncsi leszek, hogy töltöd ezt ki –bökött a fejével a spanyol nyelvű lap felé
- Mi lenne, ha segítenél a cseszegetés helyett?! El se hiszem…
- Mit?
- Te komolyan nem érzed, hogy valami nem oké veled? – néztem rá kétségbeesetten
- Ccc…
- Mit cüccögsz? Ne csináld
- Egyszerűen nem vagyok neked elég jó és ilyen hülye indokot keresel
- Te hallod ilyenkor magad?! Na jó, ezt nem folytatom. Beteg vagy és meg kell, hogy vizsgáljanak.
Erre csak megrántotta a vállát és egy újságba temetkezett, amíg én kitöltöttem a biztos részeket, a többit üresen hagytam. Visszavittem a pulthoz a papírokat, aztán már „csak” várnunk kellett, amíg szólítanak.
-Öhmm… ez nem hiszem, hogy jó ötlet lenne – jegyeztem meg a nővérnek
- Miről beszélni?
- Ő egy elég híres ember és ha bemondják a nevét, akkor itt elszabadul a pokol
- Milyen pokol? – nézett rám értetlenül
- Mindegy, felejtse el – ráztam meg a fejem és visszaindultam Robhoz, aki éppen vidáman telefonált valakivel
Kicsit ugyan félve a következő reakciójától, de leültem mellé és vártam, hogy befejezze.
-Tom hívott, kiváncsi volt, hogy hogy bírjuk „Mehico”-t – kurjantott vidáman, mire én csak a szememet meresztgettem
- Oké, mindjárt mehetünk a dokihoz
- Rendben – egyezett bele minden akadékoskodás nélkül
Rob megállás nélkül valamilyen ritmust ütött a combján és tekintgetett és pedig agyalni kezdtem. Átgondoltam az összes Dr. House, Vészhelyzet és hasonló általam ismert és szeretett kórházas sorozat összes részét, hogy rájöjjek, hogy kb. mi lehet a baja, de 10 perc után rájöttem, hogy elég nevetséges vagyok. Nem én fogom őt diagnosztizálni…
-Robert Pattinson – mondta be a nő unottan, mire általános moraj futott végig a várótermen
- Ok, gyere – ragadtam karon és futólépésben mentünk a vizsgálóba
-Szép jónapot! – köszöntött minket vidáman egy végre angolul beszélő orvos
- Hello doki. Rob Pattinson vagyok – nyújtott kezet
- Dr. Jorge Lopez. Nagyon örülök. Szóval, mi a panasza?
Mivel Rob továbbra is csak vigyorgott és az orvos sztetoszkópját bűvölte, átvettem a szót.
-Nagyon erős hangulatingadozásai vannak és jéghideg mindene. Ma reggel kezdődött, miután tegnap elrontotta a gyomrát vagy nem is tudom.
- Hányt a beteg? – kérdezte miután felfektette az asztalra
- Igen, egész este. De itattam, hogy ne száradjon ki
- Azt jól tette, de így sincs elég folyadék a szervezetében. Ma már nem volt ilyen problémája?
- Nem. De egyik pillanatban boldog és kedves, utána pedig durva mindenkivel, velem is
- Ne haragudj szívem – szólalt meg Rob
Az orvos megnyomogatta a hasát, meghallgatta a szívét és a tüdejét, de semmi érdemlegeset nem tudott mondani.
-Megkapták a szükséges védőoltásokat, mielőtt idejöttek?
- Nem igazán… elég spontán volt a dolog – feleltem és nagyon hülyén éreztem magam
- Ugye tudják, hogy ez elég nagy felelőtlenség? Lefuttatok pár tesztet a leggyakoribb fertőzésekre, úgyhogy felvesszük önt Mr. Pattinson
- Nagyszerű – húzta el a száját
- Keressék Ms. Gallardo-t, ő felveszi az osztályra, átöltözteti és kezdetnek kap egy nagy adag infúziót – magyarázta az orvos, majd átnyújtott egy papírt
-Köszönjük szépen. Viszlát – köszöntünk el, majd átmentünk a férfi osztályra a nővérhez
Átadtuk a papírokat, ő pedig egy hálóinget Robnak, majd egy 10 fős kórterembe vezetett minket.
-O-ó – csúszott ki a számon
- Jó ez, majd gitározunk együtt meg ilyenek- lelkendezett Rob, mintha egy vidámparkba érkeztünk volna meg
- Nem azért vagy itt, hogy gitározz szívem. Öltözz át, itt megvárlak
- Okés – rántotta meg a vállát és eltűnt a fürdőben
Félénken néztem körbe, ahol 7 mexikói fazon nézett vissza rám.
-Mr. Pattinson? – kérdezte a nővér
- Öltözik
- Rendben. Meghoztam az infúziót, ezt bekötjük és miután lefolyt veszünk vért, aztán jön a doktor úr
Rob visszacsoszogott a félig felvett cipőjében és egy tipikus kórházi hálóingben, aztán befeküdt az ágyba. Becsületére legyen mondva a nőnek, hogy megpróbálta ugyanazt elmondani neki is, amit nekem, de nem jött össze, úgyhogy átvettem a dolgot, amíg ő beszúrta a tűt Rob kézfejébe és felakasztotta az infúziót az állványra.
-Áuuu, nem tudná finomabban? – förmedt rá
- Excusas – rebegte meglepetten
- Hozzám angolul beszéljen, ha lehet
- Rob, kérlek – csitítottam, majd a nővérhez fordultam – Idehívná Dr. Lopezt, kérem?

12 megjegyzés:

  1. Szia!
    Huhh hát ez elég furi volt. Fogalmam sincs mi lehet a baja, de ez a hangulatváltozásos izé elég ijesztő. Néha meg vicces is.:D
    már alig várom a kövit!
    puszi

    VálaszTörlés
  2. Hm. Mondjuk eléggé érdekes látványt mutathatott abban a hálóingben... Ebben valóban megnézném :) Amúgy engem is eléggé kíváncsivá tett mi lehet most már a baja. Mondjuk nekem nagyon tetszik, hogy ilyen. Néha angyali utána meg undok mindenkivel. Olyan kis aranyos ilyenkor. Szal várom a folytit. Addig is minden jót.

    Puszi. Elena

    VálaszTörlés
  3. Oh, hát sztem nincs neki komoly baja, csak... na de nem jártatom a szám! Majd kiderül! :)
    Minden esetre a hidegrázás, és a hangulatváltozások eléggé arra utalnak! Nah de meglátjuk majd, hogy jól gondolom-e! :)

    Pussz,
    Sabyna

    VálaszTörlés
  4. Húú...De sajnálom Zitát...
    Sztem Rob elkapott vmi betegséget...
    Annyira kíváncsi vagyok már hogy mi a baja!
    Szuper lett,ügyi vagy!
    Siess a kövivel!
    Puszi:
    Lya

    VálaszTörlés
  5. én nem tom, hogy mi baja van Robnak:S
    nagyon tetszett:)
    nagyon jó lett
    várom a kövi részt:)

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Nagyon, de nagyon tetszett ez a rész is. Olyan aranyos Zita, hogy így aggódik. Rob pedig beteg, de még így is aranyos. :)Van egy tippem mi a baja, de kíváncsian várom, hogy kiderüljön. Én csak abból indultam ki, hogy már volt rá utalás, ha jól emlékszek. Várom a folytatást. Pusz

    VálaszTörlés
  7. Hűha hát nem semmi nagyon vicces ez a hangulat változás kis morgó én 1arra gondoltam h vmi étel mérgezés de ....hát nem tom mintha beszívott volnaXD kíváncsian várom a kövit!!

    VálaszTörlés
  8. Szija(:
    van egy meglepim a blogomon(:
    nézz be a : http://megtortlelek.blogspot.com ra

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Nálam is van neked meglepi!
    nézz be: http://newlife-newlove.blogspot.com/

    puszi

    VálaszTörlés
  10. Szia!

    Kicsit elkéstem,de ez a rész is tetszett,bár furi volt...nagyon kiváncsi vagyok a fejleményekre!:)

    Ésss... van nálam egy meglepi:)

    puszi

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Vár rád egy meglepetés az
    http://www.theonlyroadfanfic.blogspot.com oldalon. Azt hiszem tőlem is ugyanazt a meglepit kapod. Nézz be érte. Puszi Lilla :)

    VálaszTörlés
  12. Szija!!! Nálam is van meglepiii !:P pusszancs:*

    VálaszTörlés