2010. február 7., vasárnap

A kiruccanás

Köszönöm a sok kreatív blogger címet, imádlak titeket ;) Várom most is a komikat! csók


69. rész

-Mit segítsünk? – kérdeztem miután rendbe szedtük magunkat
- Elő kéne készíteni a holnapi vacsorát, mert nekem dolgoznom kell, este pedig apáddal egy fogadásra vagyunk hivatalosak
- Aha – bólogattam hitetlenül
- Ne flegmázz kislányom, egész nap robotoltam, igazán összerakhatnátok a rakott krumplit
- Oké. Megcsináljuk. Menj, feküdj le
- Rendben. Jóéjt!
- Na mi az? – szólalt meg Rob miután anya elvonult
- Főznünk kell – összegeztem a hallottakat, majd elindultam, hogy összeszedjem a hozzávalókat
- Most??
- Nem konkrétan főzni, hanem összerakni a kaját. Holnap csak bedobjuk a sütőbe
- Nem értem én ezeket a magyarokat – rázta meg a fejét Rob, majd felült a pultra
- Te így segítesz? – vontam fel a szemöldököm és rátenyereltem a combjára
- Pontosan. Egyébként meg ismered a kapcsolatom a konyhával – mosolygott szégyenlősen
- Mondasz valamit – bólogattam majd nyomtam egy csókot a szájára, majd nekifogtam a krumpli pucoláshoz
Rob láb lóbálva nézett végig, néha elmosolyodott, de nem szólt egy szót sem. Párszor mögém jött és ellopott egy karika tojást, vagy a tejföllel idétlenkedett, de összességében jól viselkedett.
-Na, kész is van. Ügyes voltál édesem – karoltam át a nyakát
- Azt hiszem jutalmat érdemlek. Plusz valamit félbe is hagytunk anyukád miatt - susogta a fülembe a szobám felé araszolva
A biztonság kedvéért most bezártam az ajtót, majd ott folytattuk a dolgot, ahol anya mű-programja előtt abbahagytuk

***
-Zita, kicsim – simogatta meg Rob a vállam
- Nem akarok felkelni –motyogtam magyarul
- Anyáék 1 óra múlva ott lesznek, fel kéne kelni – folytatta töretlenül simogatva
- Ahjj – fordultam a hátamra durcásan
- Na mi van? Nem aludt eleget a királylány?
- Nagyon vicces Mr. Pattinson… - löktem rajta egyet
- Ha most felkelsz, főzök neked kávét
- Oké
- Remek. Na mindjárt jövök
Mint aki jól végezte dolgát, visszahúztam magamra a takarót és kényelmesen befészkeltem magam alá.
-Ezt nem mondod komolyan – hallatszott Rob mérges hangja valahonnan a takaró túloldaláról
Hallottam ahogy leteszi a bögrét, majd az ágyam mellé trappol, majd megteszi a legbrutálisabb dolgot, amit az ember reggel el tud képzelni. Lerántotta rólam a takarót.
-Neeeeeeeeeeeem. Kérlek neee – nyafogtam egy kislány módjára
- Kelj fel, különben itthon maradsz – közölte fura hangsúllyal, majd kiment
Döbbentem ültem a puha párnák között, a gőzölgő kávéra meredve, majd felkaptam és kimentem utána. A hideg ellenére kint állt a teraszon és Hubival játszott.
-Mi volt ez az előbb?
- Semmi, ne haragudj. Csak ideges vagyok kicsit az egész napos szülős program miatt – mondta a haját birizgálva
- Ne aggódj emiatt. Majd úgy alakítom a programot, hogy ne legyen ’megterhelő’ – simogattam meg a mellkasát
- Rendben és bocsi
- Semmi baj..Most mi van? – néztem rá, mert hirtelen eltorzult az arca
- A kutyád a combomat nyalogatja – mondta megfeszült arccal, majd szinte arrébbugrott
Próbált szidni Hubcit, de sokkal jobban nevettem, minthogy a kutya komolyan vegyen, úgyhogy inkább visszahúztam a házba, majd engesztelésképpen elhívtam tusolni.
Egész nap Clare-ékkel voltunk, bejártuk az egész várost, és Rob-ot csak 2-szer akarták megkergetni a rajongói. Először egy étterembe menekültünk utána pedig a régi gimimbe, ahol sikerült összefutnunk a régóta utált osztályfőnökömmel. Nagyszerű volt…

-Jajj, gyerekek, köszönjük ezt a napot. Nagyon jól éreztük magunkat – mondta Clare a hotel halljában
- Örülök, hogy tetszett a város és remélem, hogy hamarosan találkozunk
- Én is drágám. Holnap reggel megyünk Pestre, majd Egerbe és Pécsre – olvasta fel egy kis papírról a városok nevét
- Lehet, hogy majd mi is csatlakozunk – mondta Rob
- Mi lennénk a legboldogabbak
- Akkor jó éjszakát és ha bármire szükségeket van, akkor hívjatok nyugodtan – öleltem meg őket, majd hazaindultunk

Átsétáltunk a hídon, majd egy parkon miközben az estét terveztük.
-Vacsora után nem megyünk el még sétálni? A ti környéketeken nem is voltunk még
- Akár el is mehetnénk, vagy…
- Vagy..? – fordított szembe magával Rob
- Vagy mondjuk kihasználhatnánk, hogy anyáék nincsenek itthon – somolyogtam
- Még hogy én vagyok a szex-mániás – nevette el magát
- Még szép, hogy te. Én nem mondtam semmit
- Jajj te! – ölelt szorosan magához, miközben megérkeztünk

Betettem a rakott krumplit a sütőbe, amíg Rob megterített, majd puhatolózni kezdett a terveimet illetően.

-Szóval… mik a terveid velem? – vigyorgott töretlenül
- Szerinted? – helyezkedtem el az ölében
- Ne zavarj össze
- Szeretném, ha egy kicsit… gitároznál nekem – cuppantottam egyet az arcára nevetve, majd visszasazzéztam a sütőhöz
- Hú, de izgi – mondta gúnyosan
- Anya utálja a gitárt, szóval ki kell használni, hogy nincsenek itt. Na, légyszi – kérleltem kedvesen
- Hát jó
Láttam rajta, hogy nagyon nem erre számított, de csak nevettem rajta belül…

7 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett!!!!!! Nagyon!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Hát szupi egy rész lett!Tetszett a szülős progi,Rob ősei nagyon arik.Tök jó h Pécset is említetted(én pécsi vok)!Kár h igazából nem jönnek,lecövekelnék a Széchenyi téren és várnám őket!XDXDXD
    Rob...Hubi a combját nyalogatja(mi van,beindult tőle? XDXD:P).Hát én is hülyére röhögtem volna magam Zita helyében!Őszintén,Zita anyja nem lett szimpibb,utálni a gitárt.Ez hülye(már bocsi)!Már várom a folytatást.Szia

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyon, nagyon tetszett. Rob a "tökéletes" segítség a konyhában. :) Hubi megkedvelte Robot. :) Kiváncsian várom a folytatást. Pusz

    VálaszTörlés
  4. Szia csajos!:D

    Nagyon szépen köszönöm,hogy gondoltál rám a KB-val kapcsolatban,bár nem nagyon értem a miértjét...
    A rész nagyon kis helyes volt,pláne Rob...
    Várom a kövit,mint mindig!

    pusza

    VálaszTörlés
  5. nagyon jó lett:)
    Rob és a főzése:)
    valahogy én is így csinálom:)
    nagyon tetszett:)
    és mind a ketten szex-mániásokXD
    várom a következő részt:)

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Nagyon jó lett!:D Rob télleg a tökéletes segítség a konyhában...XD Hubi cuki kutyus, tudja kit kell szeretni...:) Szex-mániás páros XD hehe
    Várom a kövit, puszi

    VálaszTörlés
  7. szia!
    Rég óta olvasgatlak, nagyon édes a történet meg a szereplők is a szívemhez nőttek. Ez a rész különösen tetszet.. szeretem amikor ilyen hétköznapiak XD
    Felkerültél a kedvenc blogjaim közé, úgy hogy ha van időd kukkants be hozzám és várom a véleményeket.
    puszi

    VálaszTörlés