Egy kis őrültség

Végre jutott egy kis időm írni, íme a végeredméééény ;)
kommentekért nem harapok ám :D
láv

70. rész

-Mihez lenne ma kedved? – kérdezte reggel Rob az ágyban
- Mi lenne, ha bemennénk a belvárosba és csak mászkálnánk? Amerre akarsz
- Spontán program?
- Úgy valahogy. De nekem mindegy
- Mikor kezdődik a sulid? – kérdezte hirtelen
- Február elején. Miért?
- Mert nekem van még 5 napom veled és arra gondoltam, hogy ha már spontánkodunk, akkor játszunk nagyban – somolygott titokzatosan
- Azaz?
- Mindig is ki akartam próbálni valamit – folytatta
- Ajj, mondd már
- Oké, szóval, felöltözünk, felmegyünk Pestre és azt mondjuk a reptéren, hogy „Két jegyet a leghamarabb induló gépre” – csapott a párnára teátrálisan
- Komolyan beszélsz? – néztem rá megütközve
- Nem úgy tűnik?
- Erre nem válaszolok – nevettem el magam és visszadőltem a párnára
- Na, de most komolyan. Menjünk! Most. Rögtön – kapott a kezem után, hogy felhúzzon
- És anyáék? És a te szüleid?
- Felhívjuk őket a kocsiból. Gyere, csináljunk valami őrültséget! - kérlelt és valami különös fényt láttam a szemében, amivel még jobban elvarázsolt
- Menjünk – ugrottam fel határozottan és futottam is a fürdőbe

Teljesen bezsongtam, 2 perc alatt letusoltam, aztán felkaptam egy kényelmes farmert és egy pulcsit, bedobáltam a táskámba az útlevelem, egy kis pénzt és pár apróságot, de ruhákat nem, mert Rob nem engedte.

-Tudom, hogy téged nem zavar, ha nincs rajtam ruha, de kint tél van életem
- A filmekben se visznek cuccot, hanem ott vesznek pár dolgot –magyarázta a ’mester’
- Hát jó. Akkor mehetünk is
- Remek. Hívsz egy taxit? Annyira nem jó a magyarom – kuncogott a kabátját véve
- Taxival akarsz Pestre menni? – kérdeztem megdöbbenve
- Igen, az a leggyorsabb, nem?
- De, és a legdrágább
- Azzal ne foglalkozz kicsim. Csak élvezzük ezt az egészet – fogta meg a kezem
- Tudod, hogy ezt nem szeretem
- Tudom, de te meg azt értsd meg, hogy engem boldoggá tesz, ha ránk költök. Plusz nevetségesen sok pénzt kapok egy filmért – hajolt le vigyorogva, hogy a szemembe nézzen
- Chajj te! – fordítottam el mosolyogva a fejét
- Na, ezt már szeretem

A kocsiban aztán Rob azt ecsetelte, hogy mennyi előnye is van egy ilyen útnak, kezdve azzal, hogy a paparazzik nem tudnak róla, azzal bezárva, hogy minden bizonytalan… Nem tudom, hogy mi ütött belé, mert soha nem volt ennyire nyüzsgő és izgatott, mint most, de igazából nagyon tetszett és hamar átragadt rám is.
Anyáékat muszáj volt felhívnom, aminek egy kisebb fajta hallás károsodás lett az eredménye. Volt ott minden a ’hogy képzeled, hogy csak így elmész’-től a ’remélem nem mindent a barátocskád fizet’-ig, de nem már nem érdekelt. Direkt Ferihegyhez közel hívtam fel őket, hogy hamar le tudjam tenni az érkezésre hivatkozva.
-Megint ámulatba ejtettél – nézett áhítatosan Rob, amikor elmagyaráztam neki a dolgot
- Az évek – söpörtem ki pár tincset a szememből
- Persze-persze… Na, készen állsz?
- Teljesen. Akarod majd te kérni a jegyeket?
- Persze. Remélem megérti a angolt
- Ennyire nem vagyunk elmaradottak – vágtam be a műdurcit
- Jó, bocs. Csak… na mindegy. Szóval igen

Már a parkolóban keringtünk, úgyhogy Rob elővette a tárcáját és számolgatni kezdte a készpénzét.

-Öhmm… életem. Van nálad forint? – kérdeztem és már majdnem kibukott belőlem a nevetés
- Mi?
- Forint. Nálunk nem font van
- Basszus! Ennyire hülye nem lehetek – csapott a fejére – Oké, akkor…akkor beszaladok és keresek majd egy automatát, addig te itt maradsz
- Nem kell, majd kifizetem én
- Azt te csak hiszed – húzta széles vigyorra a száját és adott egy cuppanós puszit
- Miben sántikál Mr. Pattinson?
- Úgy tűnik tényleg nem vagytok olyan elmaradottak. Nézd csak – mutatott a sebváltó mellé
- Lehet kártyával fizetni? – kérdeztem csodálkozva a sofőrtől
- Hát elvileg igen – dörmögte hátra
- És gyakorlatilag?
- Úgy is
- Remek – nevettem el magam, majd fordítottam Rob-nak is

Elég lassan ugyan, de lebonyolították a dolgot és már száguldottunk is az 1-es terminál felé.

-Mehet?- kérdezte az egyik pult közelében, mire megszorítottam a kezét és bólintottam
-Jó napot! Két jegyet kérnénk a leghamarabb induló gépre. Mindegy hova – tette hozzá a hatás kedvéért

Minden olyan volt, mint a filmekben. A nő először furcsán nézett, aztán pötyögött valamit a gépbe, majd közölte az úticélunkat.

-Fél óra múlva indul egy gép Guadalajarába – mondta unottan
- Mexikó? – néztem kérdőn Robra
- Viva la revolución! – rántotta meg vigyorogva a vállát és adta is a nőnek a kártyáját