A meglepetés vendég

Oké, eddig bírtam:D Ma már 31-e van... Szóval íme az utolsó rész 2009-ben, de ne aggódjatok jövőre is bombázni foglak titeket:) Rengeteg sok kommentet várok, bízom bennetek;)
B.U.É.K.!!!!!!!!



60. rész

-Ne legyél szemét Kellan – szólt rá Ashley is miután kinyomta a TV-t
- Oké-oké nem leszek, viszont szerintem menjünk aludni pár órát. Rob mikor jön?
- 11 körül, úgyhogy egy erős 6 órát tudok aludni – ásítottam egy nagyot
- Tudunk – javított ki Kellan
-Mit akarsz ezzel?
- Mi is itt maradunk. Nem fogok 6 órát elvesztegetni – vigyorgott
- Alvás közben hogy akarsz ugráltatni te nagyon te?
- Sehogy. Csak annyit mondok, hogy amikor felkelek, nagyon éhes leszek és fürdeni is akarok majd – állt fel nagyot nyújtózva
- Komolyan beszélsz? – néztem rá megütközve, amikor láttam, hogy elmarad a Kellan-vigyor
- Csak nem fogadhatom büdösen a ház urát – mosolyodott el
- Jól van… de te itt fogsz kint aludni, úgyhogy ne nagyon nyújtózz – mutattam a kanapéra
- Ti fogtok itt aludni, én a franciaágyban egyedül. Ez az első feladatod kislány
- Ezt még visszakapod – sziszegtem fél komolyan
- Állok elébe
- De várj. Ashley nem játszott, úgyhogy had aludjon veled. Ez a kanapé nem olyan kényelmes
- Chajj… Jól van… - adta be a derekát
Miután mindannyian lefeküdtünk, beállítottam a telefonom 10-re, hogy én is fogadóképes legyek és a kaja is elkészüljön ennek az éhenkórásznak.
Lassan kúszott be a tudatomba Adam Levine hangja, majd mosolyogva kinyomtam a telefonom. Imádtam azt a számot, bár szerencsére nem illett rám vagy ránk. Tovább dúdolva a dalt tipegtem ki a fürdőszobába, hogy egy gyors tusolás után „felkészüljek” Rob fogadására. Annyi eszem nyilván nem volt, hogy váltóruhát is vigyek magammal, úgyhogy halkan benyitottam Kellan-ékhoz. Kicsit meglepődtem azon, amit láttam, de hamar túl kellett tennem magam rajta, mert még sok dolgom volt. Pont úgy aludtak, mint ahogy mi szoktunk Rob-bal, azaz ő mögöttem fekszik, egyik karja a fejem alatt, a másikkal pedig magához ölel.
-Biztos csak megszokás… - gondoltam magamban, bár éreztem, hogy gyenge lábakon áll a magyarázatom…
Úgy döntöttem, hogy csak szendvicseket csinálok, úgyse lesz még dél, mire felkel őfelsége… Főztem kávét, majd nekifogtam, hogy megkenjek Kellan-nak kb fél kiló kenyeret… Fél 11 körül aztán mozgolódást és sutyorgást hallottam a bejárati ajtó felől, aztán ki is nyílt és besétált rajta Rob, akinek nekifutásból ugrottam a nyakába.
-Sziaaa drágám. Úgy hiányoztál – puszilgattam össze-vissza
- Te is nekem kicsim – tett vissza a földre – Remélem nem gond, hogy hamarabb jöttem – mosolygott hamiskásan
- Szemet hunyok felette
- Gondoltam, hogy kicsit morcos leszel miatta, úgyhogy hoztam magammal egy meglepetés valakit – mondta titokzatosan
- Kit, kit? – kíváncsiskodtam azonnal
- Egy olyan valakit, akit nagyon szeretsz
- Sejtettem, hogy nem egy ellenségemet hozod el – gúnyolódtam türelmetlenségemben, amivel még élvezetesebbé tettem a helyzetet Rob-nak
- Nyisd ki az ajtót – bökött a bejárat felé
- Dorinaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa – visítottam azonnal és neki is a nyakába borultam
- Jajj de nagy az öröm – nevetett Rob is miután össze-visszadülöngéltünk a nagy ölelkezésben
- Még szép! Tudod milyen régen találkoztunk?
- Tudom, elmesélte a kocsiba – rántotta meg a vállát
- De hogyan? És mikor? – dadogtam még mindig meglepve
- Rob írt egy e-mailt, hogy van-e tervem szilveszterre, mert szeretné, ha eljönnék hozzátok. És ki mondana nemet egy londoni kiruccanásra? – kérdezte Dorina fülig érő szájjal
- Jaaaaj annyira örülök neked! Rengeteg mindent kell mesélnem – váltottam át magyarra
- Nem-nem. Angolul lehet csak beszélni – utasított Rob, mire egyszerre öltöttünk rá nyelvet
- Mi ez a hangzavar? – támolygott ki egy szál boxerben a nagyon morcos Kellan
- Te…? Te mi a fenét keresel itt… és … így? – nézett végig barátján Rob
- Jó reggelt – köszönt Ashley álmoskásan, aki pedig Rob egyik pólójában feszített
- Ki kezdi a magyarázkodást? – sandítottam feléjük
Mint mindig, most is Ash vállalta magára a tisztázást, úgyhogy töviről hegyire elmesélt mindent, a végén pedig Kellan hozzátette, hogy rögtön megszegtem a szavam, mert nincs kész a fürdővize…
-Te fogadtál ezzel a majommal? Képes megenni 50 cm-es családi pizzát egyedül. Megtörtént eset… – röhögött fel Rob
- Ez így van – büszkélkedett Kellan
- Én nem tudok ilyen belső infókat, úgyhogy ma ugráltatni fog – feleltem nagyot sóhajtva
Gyorsan beavattam Dorinát a dolgokba, aki azóta nem tudta levenni Kellan-ről a szemét, hogy az kilépett az ajtón szinte meztelenül.
-Szívesen lennék a helyedben – nézett végig vágyakozóan a fejét-tömő srácon
- Azt hiszem itt az ideje, hogy bemutassalak – ragadtam karon
-Ash, Kellan, ő itt a legjobb barátnőm Dorina. Meglepi vendég egyenesen Magyarországról
- Sziasztok – köszönt kicsit félénken
- Szia! Örülünk, hogy itt vagy – ölelte meg Ashley
- Megyek és engedek neked vizet – fordultam Kellan-höz
- Épp itt az ideje…
Kitettem neki tiszta törölközőt és mindenféle fürdősót szórtam a vízbe, amikor is Rob megjelent az ajtóban és gyorsan be is csukta maga mögött.
-Szia – lehelte a nyakamba, amitől végigfutott rajtam a hideg
- Nem is tudtalak rendesen üdvözölni – súgtam a fülébe, majd adtam egy apró puszit a cimpájára, amitől meg ő remegett meg
Mohón a szám után kapott és az ajtóhoz nyomott, de pillanatokon belül visszapattantunk onnan, mert benyitott Kellan…
-Na de gyerekek! – dorgált meg minket nevetve
- Valami gond van? – vonta fel a szemöldökét Rob, majd mintha semmi nem történt volna, újra „nekem esett”
Kellan megütközve nézett ránk, majd hangosan megköszörülte a torkát.
-Jól van na, megyünk már. Kell még valami? – kérdeztem vigyorogva
- Fürdés után jól esne egy masszázs
- Arra vannak a masszázs szalonok – felelte Rob kimérten. Ez már sok volt neki
- Ezt jól látod barátom, de fogadtunk és vesztett a drága szerelmed, úgyhogy most azt csinálja, amit mondok – vigyorgott pofátlanul Kellan
- Jól van – bólintottam, majd kihúztam Robert-et és szembefordítottam magammal
- Utálom ezt – célzott mérgesen a kérésre és az egész fogadásra
- Csak egy nap. Poén az egész és abban nincs semmi ha megnyomkodom egy kicsit a hátát – próbáltam nyugtatni
- Biztos el fog kezdeni fogdosni – sziszegte
- Ennyire nem bízol a barátodban? Egyébként is van valakije
-Tényleg? – zökkent ki a puffogásból
- Igen. Valami színésznő és nagyon oda van érte Ashley szerint is
- Hmmm – dünnyögte Rob és láthatóan megnyugodott egy kicsit
Visszamentünk a konyhába a lányokhoz, akik elmélyülten beszélgettek az estéről, mindent aprólékosan megtervezve. Dorina éppen egy már kb. 20 centis listát gyarapított, amíg Ashley lelkesen magyarázott valamit.
Nagy kegyesen minket is beavattak a részletekbe. Kellan és Rob elmennek bevásárolni estére, amíg mi lányok bevesszük a belvárost és „soppingolunk”. Aztán feldíszítjük a lakást, főzünk és várjuk a „többieket”, konkrétan Tom-ot, Marcus-t, valami Bobby-t és nagy örömömre Jackson-t is. A srácok húzkodták a szájukat, de nem tehettek sokat, úgyhogy részletes, rajzokkal ellátott bevásárló listával elküldtük őket a boltba, mi pedig elmentünk ruhát és díszeket venni estére.
-Nekem igazából nem kell ruha. Azzal van tele a bőröndöm – suttogta a fülembe magyarul Dorina
- Tudom, nekem se kéne feltétlenül, de Ashley ilyen. Neki kellenek az ilyen dolgok – magyaráztam a leparkolva a sétáló utca mellett
Kb. 2 óráig tartott az üzletből ki üzletbe be, amikor Ashley már elégnek ítélte meg a szatyrok számát, úgyhogy beugrottunk még egy nagy írószer boltba szilveszteri dekorációkért, aztán erősen korgó gyomorral haza indultunk.
-Nem lesz ez így jó – csóválta a fejét Kellan, amikor beestünk az ajtón
- Mi van? – lihegte Ash
- Éhesek vagyunk és enni akarunk – felelte morcosan Rob
- És mi tart vissza?
A nézésük alapján az, hogy kaját csináljanak maguknak legalább olyan esélytelen, mint Plútó-ra eljutni záros határidőn belül.
-Oké-oké, csináljuk mindjárt – egyeztem bele mielőtt válaszolhattak volna
Dorinával főztünk nekik paprikás csirkét, amiért mindannyian odavoltak, bár mindenáron ketchupot akartak rá rakni…
-Te lógsz még nekem egy masszázzsal – mutatott rám a hasát simogatva
- Nem felejtette el – dörmögte Rob, majd rám pillantott
- Legyen az, hogy mi elmosogatunk Dorinával, addig te megmasszírozod, Rob pedig el kezd díszíteni. Aztán csatlakozik a wellness szekció is
Mindenki rábólintott, úgyhogy megindult a pörgés, rohanás. Rob morcos tekintetével kísérve bementünk a hálóba, ahová mindig be kellett jönnie később valamiért. Édes volt, ahogy féltékenykedett meg makogott, amikor bejött, hogy mit is akar. Szerencsére nem jött be Kellan-nek a direkt bénázó kezem, úgyhogy 10perc után inkább felállt és kiment, de azt mondta, hogy készüljek…
-Kicsit elvonulunk Rob-bal, jó? – súgtam Dorina fülébe, aki sokatmondóan bólintott, majd elmondta Ash-nek is, aki erre vigyorogva felhangosította a zenét
- Gyere – kaptam el Rob karját, aki éppen egy csomag lufit próbált kibontani
Behúztam a hálószobába, majd bezártam az ajtót.
-Mire készülsz? – kérdezte bujkáló mosollyal
- Hiányoztál – mondtam a szemébe nézve
- Te is nekem
- Mi van Katy-vel? – ültem le az ágyra komolyságot erőltetve a hangomra
- Nos, ha már így megkérdezted, – ült le velem szemben törökülésben – szakítottam vele
- Nem működött a dolog?
- Nem tetszett neki, hogy másért bolondulok
- Hát ezt meg tudom érteni – mosolyogtam a kezével játszva
- Nem érdekel, hogy ki az?
- Gondoltam elmondod, ha akarod
- Annyira buta vagy – térdelt fel engem is magával húzva, hogy átöleljen
- Nem én, hanem a paparazzik – mondtam mosolyogva
Pár perc múlva eldőltünk az ágyon és csak feküdtünk egymást ölelve. Mindketten erre vágytunk.
***
-Oké, akkor erre az asztalra az italokat és a poharakat, mellé pedig a kajákat – irányított Ashley, Kellan pedig szorgalmasan pakolta az üvegeket
Időközben a lakás fel lett díszítve, gyanítom, hogy Dorina által, mivel ő a lufi mániás, úgyhogy még a plafonról is lógtak. Ráadásul hosszú, színes szalagokat kötött a végükre, amik sok helyen egészen fejmagasságig lógtak. Elképesztően jól nézett ki minden és a hifiből már most ordított a zene. A többiek 8 körülre ígérték magukat, úgyhogy ideje volt el kezdeni készülődni, ami nekünk, lányoknak ilyen alkalmakkor még tovább tart. A fiúk értetlenül megcsóválták a fejüket, amikor viháncolva magunkra zártuk a háló ajtót, majd felváltva, egy szál törölközőben a fürdőbe mentünk. Ők leültek a TV-elé 1-1 sörrel…
Újra 15 évesnek éreztem magam, ahogy divatbemutatót tartottunk egymásnak, majd kiválasztattok a másiknak a tökéletes szerelést, minden mindenkié felkiáltással. Miután felöltöztünk, áttettük a székhelyünket a fürdőbe, futva megtéve a 2 helyiség közti távolságot, hogy ne lássanak meg a srácok…
Amíg Ashley sminkelte magát, addig én Dorina haját hullámosítottam, majd helycsere volt. Fél 8-ra aztán teljes harci díszben léptünk ki a fürdőből, majd pörögni kezdtünk a srácok előtt, akik füttyel és tapssal jutalmazták a közel 1,5 órás „munkákat”. Ashley egy rövid pink ruhát, sok apró masni-szerű dísszel, Dorina egy sötét szürke, fodros, öves ruhát én pedig egy fekete nyak-pántos, öves ruhát viseltem.
-Tetszem? – huppantam Rob ölébe
- Gyönyörű vagy!
- Te se panaszkodhatsz – néztem végig rajta somolyogva
- Most miért piszkálsz?
- Komolyan mondtam
- Ja, akkor jó – mosolyogott szégyenlősen
Dorina Kellan-nal beszélgetett a konyhában, Ashley a díszeket igazgatta, mi pedig turbékoltunk, amikor megszólalt a buli kezdetét jelző ajtócsengő.

Így néztek ki a lányok és a srácok este. Érdemes megfigyelni a 4 fiú ruháját... Nem véletlenül gyerekkori barátok :D

?

Sziasztok!
Egyre jobban fogynak a kommentelők, amit nem tudom, hogy a részek bénaságával magyarázzak, vagy az elfoglaltságotokkal (lustasággal:D), bár remélem, hogy az utóbbi.
Várok még pár napot az új résszel, meglátjuk fejlődik-e a dolog...

A fogadás

Köszipuszi a sok kommentért és továbbra is várom őket. A következő részben már szilveszter lesz, ígérem:D

59. rész

Mivel nem tudtam, hogy miről hadovál a firkász, inkább nem is álltam le, nem mintha meg tudtam volna tenni, mivel Kellan úgy húzott maga után, mint gyerek a szánkót.
-Szerinted miről beszélt? – kérdeztem tőle a kocsiban
- Gőzöm sincs. Lehet szed valamit… - mondta idétlenkedve, de ennyivel nem lehetett leszerelni
- Ja nyilván. És a röhögésedből ítélve neked is jutott – nyújtottam rá a nyelvem
- Hívd fel Rob-ot, az a legegyszerűbb
- Az lesz… - motyogtam és előkotortam a telefonom
-Szia drágám. Van arról valami fogalmad, hogy miért kéne nekem bárkivel is vigasztalódnom? – vettem viccesre a figurát
- Hohó, van ám. Úgy tűnik lemaradtál, mivel már nem vagyunk együtt. Katy Perry az új barátnőm, csodásan megvagyunk – közölte tárgyilagosan, de lehetett hallani rajta a visszafojtott röhögést
- Ohh, hát úgy tűnik semmit nem tehetek. Remélem az eljegyzéshez is gratulálhatok
- Természetesen, mivel már egy ideje tart a dolog. Nem így akartam, hogy megtudd – tette hozzá, majd miután benyomtam, hogy remélem Zita lesz a gyerekük neve, mindkettőnkből kitört a nevetés.
- Hogy találkozhattál Katy-vel, mikor ma itt volt Oxfordban? – idéztem fel a reptéri incidenst
- Tessék?
Tőmondatokban elmeséltem, hogy mi történt, egészen addig, hogy felhívtam, aztán ő is elmondta, hogy este elment az egyik barátja szülinapjára, ahová Katy is hivatalos volt, aztán ő vitte vissza a szállodába. Egy fuvarból született egy gyerek. Emelem kalapom a firkászok fantáziája előtt…
-Én komolyan azt várom, hogy összehozzanak Tom-mal vagy Marcus-szal – nevetett Rob
- Annak is eljön az ideje, hidd el… Megjöttünk a reptérre Ashley-ért… Erről jut eszembe, veled még számolok – váltottam hangnemet, persze csak viccből
- Mit tettem?
- Hogy is lesz ez a szilveszter dolog életem. Te és én, mi?
- Hát őő… Az úgy volt, hogy…Kellan a hibás – nyögte végül és láttam magam előtt a diadalittas vigyorát
-Szép csel, de nem jött be – kiabálta a telefonba Kellan, bár ötletem sincs honnan hallotta meg
- Oké, sajnálom
- Hát van mit – nevettem el magam, majd elbúcsúztam tőle
- Jó volt hallgatni titeket – jegyezte meg Kellan, amikor már a fotocellás ajtó előtt ácsorogtunk
- Tessék? Jól hallottam? Eddig mindig kigúnyoltál minket
- Tudom – rántotta meg a vállát titokzatosan mosolyogva
- Húúú, mesélj. Ki az? – esett le a tantusz
- Ki ki? Senki… Vagy mi? Na jó… van valaki – motyogta zavartan
Nem hittem volna, hogy egyszer sikerül zavarba hoznom ezt a nagy macit.
-Van egy lány, akivel találkozgatok egy ideje, de még semmi hivatalos nincs. Gyönyörű lány és viszonyag értelmes is
- Viszonylag? – nevettem el magam
- Hát nem egy Einstein de nem buta. Kicsit fura is, hogy lehet vele beszélgetni – vigyorgott
- Oké, ezt inkább nem hallottam. A nevét lehet tudni?
- Annalynne
- Szőke? – kérdeztem, mert beugrott egy kép, ahol egy szép lánnyal van lefotózva valami rendezvényen és olyan szépen néznek egymásra, hogy megjegyeztem
- Igen, mert?
- Láttam rólatok egy képet. Jól néztek ki. Szóval ezért nem nyomultál rám megint, amikor találkoztunk – nevettem el magam
- Hehh, igen
- Zitaaaaaaaaaaa – visította Ashley, amint kilépett az ajtón
Elég hülyén nézhettünk ki, amint Ash beleveti magát a nyakamba, amitől én megtántorodok, de mivel Kellan mögöttem állt, megállította a dőlésünket, mintegy falként funkcionálva.
-Annyira örülök, hogy te is kijöttél! Nagyon várom már az estét. Minden elterveztem. El kell mennünk vásárolni, aztán fel kell díszíteni a lakást, aztán főzünk és el is kell készülni, és..
- Héhéhéé, vegyél levegőt – fojtottam belé a szót nevetve, majd megint megöleltem
-Igaz, bocs. – fújta ki a levegőt
- Neked is szia Ashley Greene – szólt sértődötten Kellan
- Jaj ne haragudj drágám, nagyon örülök neked is – hízelgett neki 2 cuppanós puszival megtoldva
- Meg van bocsájtva. Jó hogy itt vagy hugi, de most tiplizzünk, mert kezdek éhes lenni
- Ezt nem mondhatod komolyan! Előbb ettél meg egy fél marhát
-Van annak már vagy fél órája is, de most nem ez a lényeg. Megállunk egy mekinél, jó?
- Én is nagyon éhes vagyok. A gépen halat adtak, ami a fél fogamra se volt elég…
- Oké, nyertetek – adtam be a derekam és Kellan már kanyarodott is a legközelebbi hamburgereshez
- Én kérek 3 sajtburgert,nagy krumplit nagy kólával és valami édességet. Azt rádbízom – mondta Ashley
-Nem hittem volna, hogy egy szendvicsnél több beléd fér – bólogattam elismerően
- Sokan ezt hiszik, pedig néha közelítek Kellan-höz – húzta ki magát
- Hehe, ezt te sem hiheted hugi. Ezt figyeld – fordult az ablak felé- A kisasszonynak lesz 3 sajtburger, nagy krumpli és nagy kóla. Nekem pedig 3 Big Mac menü, 2 Mcnuggets és 5 fánk. Abből egy a tied – fordult Ash felé nagy kegyesen
- Kizárt, hogy ezt mind meg fogod enni – tettem karba a kezem,miután elhajtottunk
- Fogadjunk. Ha nem sikerül mindent megennem reggel 5-ig, akkor a nap hátralevő részében ugráltathatsz. Viszont ha én nyerek, akkor fordítva lesz a dolog
- Ashley? Szerinted belemenjek?
- Simán. Esélytelen, hogy ezt mind elpusztítja
- Oké, benne vagyok – egyeztem bele a megerősítés után
Magától értetődően hozzánk mentünk és nem a szállodába. Amint felértünk Kellan megismételte a délutáni mozgássorozatát, azaz levágódott a kanapára, láb fel az asztalra, tévé benyom, plusz most maga mellé vette a kajás zacskót és enni kezdett.
-Figyelek ám! Nehogy eldugd a párna mögé – szóltam oda neki a konyhából, ahova Ashley-vel letelepedtünk beszélgetni
- Nem kell ilyen kicsinyes módszerekhez folyamodnom, kislány
- Bocs a feltételezésért
Néha még rá-rá pillantottam, de teljesen felesleges volt abban reménykednem, hogy csal. Minden erőfeszítés nélkül tolta be a szendvicseket, már kezdtem is félni. Ash rendszeresen rámpirított, amikor azon nyavalyogtam, hogy hogy fog szívatni egész nap ezért, mivel én mentem bele a dologba.
-Amúgy nem hiszem, hogy hű lesz önmagához, azaz mondjuk azt kéri, hogy egy szál kötényben szolgáld fel neki az ebédet, mivel itt van neki az a lány…
- Ó, igen. Kihúztam belőle 1-2 szót. Te ismered? – halkítottam a hangomon
- Nem nagyon, összesen vagy 2-szer találkoztunk. Aranyos volt, de semmilyen hatással nem volt rám. Te már az első percben megmozgattál bennem valamit és azt éreztem, hogy muszáj megismernem téged. Nála csak azt érzetem, hogy jól meg kéne etetni, mert vékonyabb egy szívószálnál
Erre olyan hangosan felnevettem, hogy Kellan is felkapta a fejét, de aztán visszatért a kajájához, mint aki nem evett még eleget.
-De nagyon oda van érte, úgyhogy kedves leszek a lányhoz, ha bemutatja. Még az is kiderülhet, hogy rendes…
- Persze, nyilván. Nekem is feltűnt, hogy megváltozott, de egyér… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert hangos nyögéseket hallottunk
- Kellan te mit nézel – sipította Ashley, mintha az anyja lenne
- Pornót – felelte, mintha csak azt mondta volna, hogy mesét
- De..de… nem vagy egyedül…mi is itt vagyunk. Kapcsold ki!
- Dehogy kapcsolom! Mellesleg köszönöm a vacsorát – mondta összegyűrve az üres zacskókat
- Nem mondod, hogy mindent megettél – hitetlenkedtem és odarontottam hozzá
- Nyugodtan vizsgálj át – mondta perverz vigyorral és szétterpesztett lábakkal hátradőlt
- Ne csinálj ilyeneket, amikor ez megy a tévében. Kapcsold ki – böktem a „hangforrás” irányába, ahol egyre több lány vonaglott egyre több lánnyal…
- Dehogy kapcsolom. Ihletet gyűjtök
- Miről beszélsz?!
- Nyertem, kislány. Egész nap ugráltatni foglak – vigyorgott teli szájjal
- Ezt nem veszem szó szerint…

Karácsonyra

Nagyon boldog, sokat nevetős, családdal levős, pihenős karácsonyt kívánok mindenkinek ezzel a vicces, Robert-es Szasza által gyártott képpel! :)
Most fogok neki állni az új résznek, 1-2 nap és fenn lesz. Mondjuk még pár komment meggyorsíthatja a dolgot... :D:D
huhúú mindjárt elérjük a 30.000. látogatót!! Fantasztikusak vagytok! (L)

Előkészületek

Sziasztok imádott olvasóim:) A Jézuska tegnap nálam járt és azt mondta, hogy egy új résszel igazán boldoggá tehetnélek titeket. Mivel fontosak vagytok nekem, meg is tettem és íme az eredmény:D Szóval ezzel a résszel kívánok nektek Nagyon Boldog Karácsonyt!
Pusz

58. rész

Amint kiléptünk az ajtón bebizonyosodott, hogy már megkapták a lányok akit akartak. Egy kb. 50 főből álló tömeg vett körül egy szerencsétlen valakit, akit egyenlőre nem tudtam beazonosítani, bár volt egy félős tippem.
-Az nem lehet… Azt mondta, hogy tárgyalása van – mondogattam magamban, miközben megindultam a tömeg irányába

Lehet, hogy én vagyok gyenge, de azok a lányok úgy álltak ott, mint a kőszobrok, alig tudtam magamnak utat törni. Még úgy is nehezen ment, hogy direkt magam előtt toltam a bőröndömet, amiért kollektívan megöltek a szemükkel. Meg persze lehet, hogy más miatt is… Sorra esett le szinte mindenkinek a tantusz, hogy honnan is vagyok ismerős, ezért megindult a sugdolózás, de csak 1 lány mert hozzám szólni.
-Nem Rob van itt – közölte kimérten
- Uhh.. értem. Akkor ki? – makogtam szomorúan
- K…Katy Perry – válaszolta egy másik lány, miután jól oldalba bökte barátnőjét
- Tényleg? És mióta van Katy-nek ilyen mély hangja? – vontam fel a szemöldököm és félrelöktem a lányokat
- Na mi van, rá is rá akarsz mozdulni? – gúnyolódott a hátam mögött a csaj
- Szerinted leszbikus vagyok? – vigyorogtam hátra, majd ott hagytam a puffogó csitriket.
- Héé, kislány! – integetett Kellan, amikor áttörtem az utolsó lány-rétegen is
Nem tudom, hogy mikor lettünk ennyire jóba, tekintve, hogy kb. egyszer találkoztunk, akkor is levetkőztetett a szemével, de most teljesen más volt. Aláírta még az utolsó papírt, majd odajött mellém. Neki sokkal könnyebb dolga volt az előrehaladásban. Nem is értem miért…
-Szia Kellan, hát te hogy kerülsz ide? – kérdeztem mosolyogva 2 puszi után
- RPattz megkért, hogy jöjjek ki eléd, hogy ne szedjenek szét a lánykák – intett feléjük
- Ez kedves tőle, de javíts ki, ha tévednék, de te egészen véletlenül nem egy másik kontinensen élsz?
- Teljesen jól tudod kedves Zita, de eljöttem szilveszterezni. Ashley is jön majd – tette hozzá, amire felsikítottam
- Komolyan? Hú de jóóó – szökdécseltem örömömben, aminek egy újabb seggre esés lett a vége, de alig hogy földet értem, éreztem, hogy megfognak és felrántanak
- Nem kéne összetörni magad – vihogott Kellan a mutatványomon
- Ezt már másodjára sikerül ma eljátszanom
- Ha jól vagy, akkor vázolnám a tervet – csapta össze a kezét
- A hátsóm fáj, a felfogóképességemmel semmi baj – nyújtottam rá a nyelvem
- Hú, de kis harcias valaki. Értem, hogy Rob miért van érted oda annyira – elmélkedett perverz vigyorral
- Inkább indíts és mond a tervet
- OK, na szóval. Most hazaviszlek, ahol főzöl nekem vacsorát. Aztán visszamegyek a hotelba aludni egy kicsit, mert Ashley gépe hajnali 3-kor ér be és ki kell mennem érte – grimaszolt a végén
- Hmm… Ki mondta neked, hogy én főzök vacsorát? – kérdeztem megjátszott komolysággal
- Magamtól találtam ki – húzta ki magát röhögve
- Világos… És ehhez mit szólsz: Haza fele megállunk egy boltnál, mert különben csak fonnyadt paprika és natúr tészta lenne a vacsi, szóval bevásárolunk, főzök. Aztán ledőlsz nálunk és együtt megyünk ki Ashley-ért.
- Ahhoz képest, hogy lány vagy, nem is rossz… - csipkelődött Kellan
- Ezt nagyon gyorsan szívd vissza, különben marad a fonnyadt paprika – ütöttem a vállába, amitől megfájdult az öklöm…
Ezen jót elröhögött, majd beálltunk egy szupermarket parkolójába és elég nagy feltűnést keltve besétáltunk.
-Mit szeretnél vacsorázni?
- Rozmaringos szűzérméket, vargányás palacsintával és vajas karottával – felelte megfeszítetett arcizmokkal
- Mit szólnál sült húshoz krumplipürével és salátával – értelmeztem a hallottakat
- Tökéletes – bukott ki belőle megint a nevetés, amivel csak még jobban ránk vonta a figyelmet
- Oké, akkor te vegyél húst, addig én megveszem a zöldségeket meg, ami még kell
- Igenis – vágta haptákba magát, majd tétován körül nézett
- Arra – mutattam nevetve a húspult felé
- Tudtam ám…

Mosolyogva mentem a zöldségek felé, nincs kizárva, hogy többen buggyantnak néztek, de nem zavart különösebben. Telepakoltam a kocsit mindenféle finomsággal, majd elmentem a mélyhűtött árukhoz egy doboz fagyiért. Mi mást kéne enni télen… Éppen nagyban válogattam, amikor megjelent Kellan diadalittasan felemelve a húsos zacskót.

-Khmm… Kellan? Nem szeretnék kötekedni, nagyon ügyes vagy, de hány kilót vettél? – kérdeztem elfojtott nevetéssel
- 3-at. Mert? Ez sok? – forgatta meg a zacsit
- Attól függ. Ha 10 ember jön, akkor nem. Ha csak ketten eszünk, akkor egy kicsit
- Az a hülye hentes tukmálta rám. Én nem szoktam vásárolni, nem tudom miből mennyi kell – rántotta meg a vállát
- Jól van, nem baj. Majd beteszem a fagyasztóba… Én kész vagyok, szóval mehetünk
- Okés. Hagyd csak, tolom én – mondta és szó szerint arrébb tett a kocsi mögül
- És hol fogtok szilveszterezni?
- Te nem tudsz róla? – állt meg hirtelen
- Miről is?
- Nálatok lesz buli – vigyorodott el
- Ezt meg honnan veszed??
- Pár napja kérdezte Rob, hogy mit tervezünk, mondtam, hogy még nem tudom, de nincs kedvem valami puccos elit partihoz, viszont a srácokkal szívesen bulizok. És akkor mondta, hogy akkor jöjjünk el
- Aha… És ezt miért nem mondtad a reptéren?
- Passz. Túl sok infó van a fejemben. Ez éppen elkavarodott – mutatott a fejére
- Nyilván… Akkor viszont nem kéne holnapra is vásárolni?
- Neeeem. Éhen halok. Majd holnap eljövünk – nyafogott egy ovis módjára
- Látom, hogy veled se lehet értelmesen beszélni, ha éhes vagy – nevetettem el magam

Igazából utálok vásárolni, túl sok kört kell futni, amíg az asztalra nem kerül a cucc. Be a bevásárlókocsiba, ki a szalagra, be a zacskóba, vissza a bevásárlókocsiba, be az autóba, fel a lakásba. Most viszont volt velem egy „erős ember”, aki a 6 zacskót vígan felhozta lakásba, mindenféle erőfeszítés nélkül, nekem csak a bőröndöm maradt.
-Érezd otthon magad. Addig én megfőzöm a vacsit – mondtam, de Kellan már a kanapén hevert és a távirányítót nyomogatta
- Köszi – mutatta fel vigyorogva a hüvelyujját
Gyorsan befűszereztem 5 szelet húst, ránézésre 4-et biztos el fog pusztítani… Aztán megcsináltam a többi kaját is. 1 óra alatt készültem el, közben csak 5-ször kérdezte meg, hogy mikor lesz már vacsora. Komolyan rosszabb, mint egy gyerek…
-Ha megterítesz, akkor hamarabb – mondtam az utolsó alkalommal
Nem kis csodálkozásomra azonnal felpattant, megkereste, hogy mi hol van és szó nélkül megterített, majd „jókisfiúvagyok” mosollyal leült és várta, hogy elé tegyem a vacsit.
-Húú, nagyon jó illata van
- Remélem finom is. Jó étvágyat!
- Beked bis – felelte teli szájjal
- Istenem, pont mint Rob… - csóváltam a fejem nevetve

Tévedtem, ugyanis „csak” 3 szelet húst evett meg, azt mondta, hogy kicsit rendetlenkedik a gyomra…
6-ra végeztünk is, úgyhogy gyorsan elmosogattam, Kellant lefektettem a kanapéra aludni én pedig tusolás után kipakoltam és szintén lefeküdtem egy kicsit.
Kicsiből sok kicsi lett, ugyanis 2 körül arra ébredtem, hogy valaki iszonyatosan lökdös.
-Héé, finomabban. Mi van? – kérdeztem kómásan
- Bocs, csak idő van
- Jajj, basszus. Oké. 2 perc és kész vagyok
Kimásztam az ágyból és kinyitottam az ablakot, hogy észhez térjek egy kicsit. Még mindig sajgott a vállam, ahol Kellan böködött. Hiába, akkora ereje van, hogy nem mindig tudja kezelni…Felkaptam magamra egy pulcsit és egy farmert, és mentem is ki a nappaliba.
-Ez tényleg 2 perc volt – bólogatott elismerően az asztal mellől, ahol a maradék husit is bepuszilta
- Megéheztem – rántott vállat vigyorogva
Mosolyogva húztam fel a csizmám, kabátom és a sapkám, majd miután minden kaját eltűntetett, Kellan is követte a példámat. A ház előtt a késői (korai) időpont ellenére is álldogált pár fotós, akik azonnal kattintgatni is kezdtek, amint kiléptünk.
-Most Mr. Lutz-cal vigasztalódik? – kérdezte az egyik firkász, amit nem tudtam mire vélni

Majdnem szilveszter

Itt is van az új részt, amihez új design is dukál :) A fejléc SZASZA érdeme, tőle nyúltam le;) köszönöm innen is drága! Remélem tetszeni fog, várom a véleményeket! :*

57. rész

-Bejöhetek? – lépett be anya a szobámba
- Pakolok – vetettem oda neki rá se nézve
- Az ráér. Figyelj kislányom. Tudom, hogy rosszul esett az reakcióm, de meg fogod érteni
- Kötve hiszem…
- Ezt meg se hallottam. Szóval 22 éves koromban megkérték a kezemet. 2 éve voltam együtt az akkori barátommal, nagyon szerelmes voltam ezért igent mondtam neki. 3 hétre rá egybekeltünk, majd 1 hónap házasság után szakítottunk és elváltunk. Nem tudom mi történt, egyszerűen idegesíteni kezdett minden tette, úgy éreztem, hogy megfulladok
- Mi már együtt élünk közel fél éve és minden rendben van. Nálunk nem lesz ilyen – vágtam közbe eltökélten
- Mi is együtt éltünk már akkor, több mint 1 éve – felelte halkan anya
- De… nem baj. Azok ti voltatok. Velünk nem lesz ilyen
- Remélem, de nekem rossz tapasztalataim voltak, és nem akarom, hogy ugyanez veled is megtörténjen – simogatta meg a karom
- Nem fog megtörténni. Nem történhet meg. De szükségem van a támogatásodra – mondtam neki szipogva
Mosolyogva bólogatni kezdett, majd megölelt és együtt szipogtunk.
-De ugye nem leszek még nagymama? – kérdezte nevetve
- Nem, még nem tervezzük. Az esküvő is csak a diplomám után lesz
-Akkor jó. Mikor jönnek Robert-ék?
- Január 22-én, szóval még elég sokára
- És neked mikor kell visszamenned?
- Január 11-én és 13-án van még vizsgám, utána költözök is haza
- De utána költözöl is a kollégiumba – mondta elszontyolodva
- Igen, de az mégsem Anglia
- Tudom én… na jól van, elég a siránkozásból. Tusolj le és készülődj, mer t megyünk a nagyihoz
- Rendben
Jól esett ez a beszélgetés és örültem, hogy nincs ellene az esküvőmnek anya, bár erről a 22 éves-férjhez menős sztoriról még nem hallottam… Kicsattanó boldogsággal hívtam fel Robert-et ezek után.
-Szia drága vőlegényeeem!
- Szia leendő imádott feleségem! – köszönt ugyanolyan már-már nyálas hangon
- Képzeld, anya azt hitte, hogy azért házasodunk össze, mert terhes vagyok - nevetgéltem
- Hát kicsit mellé fogott, de majd annak is eljön az ideje. Amúgy hogy fogadták?
- Először kiakadt, de megbeszéltük. Úgyhogy most be van zsongva.
- Ennek örülök. Nagyon hiányzol és még olyan messze van 10 –e!
- Te is hiányzol életem. Tudod mit csinálnék most legszívesebben?
- Van 1-2- tippem – felelte pimaszul
- Jó, most konkrétan nem „arra” gondoltam. Ez most hülyén fog hangozni, de hiányzik az arcod. A borostád, az ajkaid, a szemed, a kusza hajad és mindened – soroltam ábrándozva magam elé képzelve
- De édes vagy szerelmem! Nekem is hiányzik minden porcikád és leginkább az illatod. Még úgy is, hogy ott hagytad az egyik felsődet…
- Öhmm.. nem hagytam ott semmimet – emlékeztem vissza komolyságot erőltetve a hangomra
- Akkor ez biztos a másik barátnőmé
- Üss a szádra! – nevettem el magam
- Na jó, lenyúltam a felsőd. Ne haragudj… - motyogta és láttam is magam előtt a kiskutya pofiját
- Egy feltétellel bocsájtok meg
- Hajajj… ne kímélj
- Ha most elengedsz – mosolyogtam a telefonba
- Hát jó, de még hívlak drágám! Szeretlek és boldog karácsonyt!
- Én is téged!
Fülig érő szájjal, 20 centivel a föld fölött lebegve közlekedtem a szobám és a fürdő között, amíg készülődtem.
Este el kezdtem tanulni a vizsgámra, amire nyilván nem tudtam koncentrálni, főleg mivel beugrott egy fontos és elég idétlen kérdés.
-Hol fogunk szilveszterezni? – kérdeztem köszönés nélkül a Rob-tól
- Neked is jó estét életem! Nem tudom, nem gondolkodtam még rajta. Hívtak egy csomó helyre, de miattad lemondom bármelyiket. Van valami ötleted?
- Nincs, csak nem beszéltünk róla. Lehet, hogy visszamegyek már 30-án Oxfordba és akkor kitalálunk valamit. Jó?
- Naná, hogy jó, legalább hamarabb találkozunk – ujjongott Rob

Éjszakába nyúlóan beszélgettünk, majd Rob altatót énekelt nekem, amitől hamar elaludtam. Másnap reggelre hatalmas hó esett, én pedig egy 5 éves módjára, viháncolva húztam magamra a sapkámat és a csizmámat. Volt ott minden a hóangyaltól a szívecskébe írt Rob+Zitáig minden. Ez utóbbi le is fotóztam és elküldtem az érintettnek, aki annyit írt vissza magyarul, hogy Szeretlek, hianyzol.

-Úgy tűnik, hogy hamarabb visszamegyek Angliába, még szilveszter előtt – mondtam anyának a kinti játékom után
- Sejtettem, hogy nem öreganyádékkal akarsz bulizni – nevetett fel
- Nem erről van szó, csak Rob-bal megbeszéltük, hogy együtt leszünk
- Tudom én kislányom. Csodálkoztam is, amikor azt mondtad, hogy csak januárban mész vissza. És akkor 30-án tervezed?
- Igen, van egy gép délben. Akkorra kényelmesen felérek vonattal
- Még hogy vonattal?! Apád felvisz – mondta magától értetődően
- Rendben – egyeztem bele vigyorogva

Pillanatok alatt eltelt ez az 5 nap és már azon kaptam magam, hogy megint csomagolok. Rob azt mondta, hogy csak 31-én tud jönni, mert előtte van egy megbeszélése még. Ilyen hülyeséget, hogy az év utolsó napján is dolgoztatják… Mindegy, legalább elő tudok majd készülni a szilveszterre. A reptérre menet apa „hasznos” tanácsokkal látott el, többek között olyanokkal, hogy mivel már mennyasszony vagyok, komolyabban kell viselkednem, amit mondjuk nem tudom, hogy hogy értett de inkább nem firtattam a dolgot. Féltem, hogy a biztonságos szex is szóba kerülne…
Hosszas búcsúzkodás után becsekkoltam és felmentem a váróterembe. Volt még 1 órám a gép indulásáig, úgyhogy vettem egy kávét és úgy bambultam ki a kifutópályára.
-Szia! – ült le mellém egy nálam valamivel idősebb, fekete lány
- Öhmm…hello – köszöntem
- Csak kérdezni szeretnék valamit – motyogta a táskámat bámulva
Na, gondoltam jön a „Te vagy Robert Pattinson barátnője?” vagy „Szereznél tőle autogramot” dolog, úgyhogy fáradtan bólintottam egyet.
-Hol vetted a táskád? Csak mert nagyon tetszik, én is ilyesmit keresek egy ideje
A meglepettségtől először eltátottam a szám, aztán kitört belőlem egy kis kacaj, amiért ilyen „beképzelt” voltam, hogy azt hittem felismert. Szegény csak totál elvörösödött, mert azt hitte őt nevetem ki.
-Ne haragudj, nem rajtad nevetek, csak azt hittem, hogy valami egészen mást akarsz kérdezni. A táskát viszont nem itthon vettem sajnos, hanem Oxfordban
- Ohh, de kár. Azért köszi – felelte elkámpicsorodva
- Nincs mit
- Még egyet kérdezhetek?
- Persze
- Azt hitted, hogy azt kérdezem, hogy Rob barátnője vagy-e, ugye? – kérdezte mosolyogva
Most rajtam volt a sor a pirulást illetően, úgyhogy megint csak bólintottam egyet.
-Ne haragudj meg érte, de én nem csípem őt annyira. Láttam a filmjeit, és jó színész lesz belőle, de szerintem nem kapta meg még azt a szerepet, amiben igazán bizonyítani tudna – rántotta meg a vállát
Egyáltalán nem haragszom és valamennyire egyet is értek veled. Mármint abban, hogy sem a Twilight-ban sem pedig a New Moon-ban nem tudta megmutatni, hogy mennyire jó színész.
- Így van. De biztos eljön az ő ideje is. Egyébként hova repülsz?
- Oxfordba, szilveszterre. Meg még be kell fejeznem a sulimat is
- Tényleg, olvastam valahol, hogy kint jársz egyetemre – bólogatott – Egyébként Lora vagyok – nyújtott kezet mosolyogva
- Zita. Örülök, hogy megismertelek. Te hova mész?
- Cambridge-be. Ott dolgozom már egy fél éve.
- Ez jól hangzik. És mit dolgozol?
- Az egyetem külügyi irodájában vagyok, én foglalkozom a külföldi ösztöndíjasokkal – mesélte büszkén
- Nem mondod?! Én is ezt szeretném csinálni. Húú, de irigyellek!
- Vicces ezt olyantól hallani, akinek nők milliói lennének a helyében – vigyorgott vissza
- Jó de az más. Nekem a karrierem is nagyon fontos, meg is fogok pályázni az oxfordi egyetemen egy ilyen melót
- Ha nem jönne össze, akkor szólj és kitalálunk neked valamit Cambridge-ben. Adok egy telefonszámot
- Hú, köszönöm szépen – hálálkodtam átszellemülten

Az én gépem hamarabb indult, úgyhogy elbúcsúztunk a váróban, azzal, hogy majd keressük egymást. Egész út alatt ezen járt az agyam, tervezgettem jobbra-balra, hogy milyen nagyon jó lesz majd diploma után visszaköltözni Angliába. Kb. 5 percnek éreztem a felszállás és a leszállás közti utat, úgyhogy kicsit zavarodottan csatoltam vissza az övemet. Oxfordban is nagy hó volt, kicsit cinkes is volt a földet érésünk, de aztán megtapsoltuk a pilótát. A csomagomra várva felhívtam Robert-et, hogy itt vagyok és holnap találkozunk, majd az otthoniaknak is üzentem. Lassan vánszorogtam a tömeggel a fotocellás ajtó felé, aminek a túl oldaláról sikítás szűrődött be.
-Biztos jön valami híresség és rá várnak… - gondoltam magamban


Lora:)

-

Ezt muszáj megosztanom veletek! 2 kedvenc történetem írója meglepett 2 Robertes-Zitás képpel, karácsony alkalmából!
Szasza!
Elképesztően tetszenek a képek, sikerült megkönnyeznem magát a gesztust is:) Nagyon szépen köszönöm, imádlak:)! (L)

Imádlakszeretlek

56. rész

-Az őrületbe akarsz kergetni? – grimaszolt rám
- Nem terveztem, de ha már így esett – vigyorogtam rá
- Még minimum 1 órát itt kell lennünk…
- Tudom. Mit gondolsz miért most mondtam
Az este további részében főleg beszélgettünk és Clare-ékkel terveztük az utazást. Már 10 óra is elmúlt, amikor végre mindenki elfáradt annyira, hogy nem tűnt bunkóságnak az emeletre slisszolásunk.
-Na végre! Még soha nem tartott idáig… - puffogott Rob a szobájába érve
- Hú, de türelmetlen valaki. Remélem ez jobb kedvre derít – nyújtottam felé egy csomagot
Vettem egy üres naplót és leírtam mindent, ami a kapcsolatunkkal kapcsolatba hozható volt. A megismerkedésünktől egészen a mai napig. Mivel mániákus gyűjtögető vagyok, minden számlát, belépőt, képet és egyebet eltettem Angliából. Ezen kívül bemásoltam a Dorinával folytatott msn-ezéseimet és néhány e-mailt is. Leírtam minden érzelmemet, ami végig kísérte az elmúlt évemet, persze rengeteg képpel tarkítva. Figyeltem, ahogy lapozgatja és fel-felderül az arca egy franciaországi étterem számlát vagy ilyesmit meglátva. Egy szó nélkül hagytam, hogy olvasson, vártam a reakcióját.
-Ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptam – nézett fel rám egy jó 20 perc után
- Tényleg? Akkor nagyon örülök. Annyi örömöm volt a megírásában, hogy azt nem is hinnéd – feleltem mosolyogva és az ölébe ültem
- Ez volt eddig a legszebb karácsonyom – suttogta a fülembe és el kezdett lassan hátradönteni és pedig a nyakába csimpaszkodva húztam magam után
A kezeit a fejem mellé téve csókolgatott, egyre gyakrabban véve a levegőt. Ezután rám nem igen jellemző dolgot tettem, de a kezeim önálló életre keltek. Fogtam magam és belemartam a fenekébe. Egy pillanatra abbahagyta a nyakam csókolgatását és elhúzódott, hogy rám nézzen. Az első döbbenet után elvigyorodott és lejjebb eresztette magát, hogy könnyebb dolgom legyen.
-Imádom, amikor ilyen vagy – lihegte a fülembe, majd gyorsan kibújt a felsőjéből még jobban összekócolva az addig sem rendezett haját
- Én meg amikor ilyen vagy – túrtam bele a hajába és magamhoz húztam

Reggel 7-kor csörgött a telefonom, mert mennem kellett a reptérre, de sehogy se akaródzott kibújni Rob karjaiból. Nyöszörögve hiúsította meg minden ilyesfajta próbálkozásomat.
-Fel kell kelnem édes. Tudod, hogy anyáék várnak – motyogtam álmosan
- Tuuuuudom – nyújtotta el szenvedő hangon, majd lerántotta rólunk a paplant
- Kicsit drasztikus volt, de hatásos – vigyorogtam rá
- Hánykor indul a géped?
- 10.20 – kor
- Remek, akkor még aludhatunk – állapította meg kómásan és visszatakart minket
- Neeee. Előbb már olyan ügyes voltál – simogattam meg az arcát
- Na jó, akkor keljünk fel – pattant ki a szeme és 1 perc erőgyűjtés után kikászálódott az ágyból
- Ki tud téged követni! – nevettem rá az ágyból, majd el kezdtem készülődni
Letusoltam, összepakoltam a bőröndömet és letornáztam a lépcsőn. A család többi tagja még aludt, bár a bőröndös akrobatamutatványom lehet, egy egészen picit megzavarta őket… Rob-bal leültünk reggelizni, ami abból állt, hogy ő újságot olvasott én pedig sajtos katonákat csináltam neki, amikért odavolt. Szerencsére felébredt Clare mielőtt elmentem volna, úgyhogy tőle el tudtam köszönni.
-Köszönök szépen mindent, és üdvözlöm a többieket is. Sajnálom, hogy nem tudtam elköszönni tőlük
- Semmi baj szívem, meg fogják érteni. Örülünk, hogy itt voltál és remélem, hogy ez a jövőben megszokott dolog lesz – mosolygott rám kedvesen majd megölelt
- Boldog új évet és akkor nem sokára találkozunk Magyarországon!
- Igen, már alig várom! Jó utat neked és jelentkezz, amikor megérkeztél – integetett elérzékenyülten, majd beszálltunk a kocsiba
- Anya lassan jobban szeret téged, mint engem – viccelődött Rob
- Végül is és nem dobálom szét a ruháimat és még segítek is neki – nevettem el magam a feltételezésen
- Egyszer talán megjavulok… - morfondírozott
- Te? Kizárt! – kacarásztam elképzelve egy eminens, jó fiú Robert-et
- Úgy talán nem szeretnél? – vonta fel a szemöldökét, de a mosoly ott bujkált a szája sarkában
- Nem hiszem. Én így szeretlek, ahogy vagy. Nem akarom, hogy megváltozz. – rántottam meg a vállam, mintha a világ legtermészetesebb dolgát mondtam volna
- Köszönöm – felelte meghatottan, amin kicsit ugyan meglepődtem, de jól esett
A reptérig tartó utat csendben tettük meg, ki-ki a gondolataiba temetkezve. Én az utazásomon és a paparazzikon agyaltam, Rob pedig szerintem azon, hogy úgy szeretem, ahogy van. Még mindig nem tudja elhinni…
-A jó életbe! Ezeknek a karácsony se szent?! – háborgott Rob meglátva a lesifotós sleppet – Menj előre, én viszem a csomagodat
Felállítottam a kabátom gallérját, felvettem a sapkámat és amilyen gyorsan csak tudtam, betipliztem a váróba, ám a nagy rohanásban és hóban sikeresen elvágódtam. Természetesen pont a fotósok gyűrűjében, akik vadul fotózni és röhögni kezdtek, amint földet értem. Jobb híján és is elnevettem magam és el kezdtem feltápászkodni.
-Örülök, hogy maguk is élvezték – vigyorogtam rájuk, amikor Rob betört a gyűrűbe
- Mi a fenét csináltak vele?! Jól vagy drágám – segített fel a földről
- Persze, puhára estem – viccelődtem a fenekemre mutatva, de életem értelme nem vette a poént
- Gyere, menjünk – húzott be komor arccal és bementünk a váróba egy eldugottabb részre
- Nyugi, minden rendben van – simogattam meg a karját, mer láttam rajta, hogy felzaklatta a dolog
- Biztos?
- Igen
- Ne haragudj, de egyszerűen már félek ezektől – bökött a lesifotósok felé szomorúan
- Én itt vagyok neked – öleltem meg szorosan
- Tudom életem. Nagyon várom már, hogy nálatok legyünk – mormolta a nyakamba
Ölelkezve álltunk gyakorlatilag a gép indulásáig, amikor is könnyek közepette elbúcsúztam tőle és átcsoszogtam a detektoros kapuhoz.
A repülőút hamar eltelt, az elején szórakozottan lapozgattam a fedélzeti újságot, amiben írtam Robról, mint híres londoniról… Pesten szerencsére csak apa várt, nem pedig lesifotósok. Gyorsan felhívtam Rob-ot, hogy hazaértem, aztán kezdődött a végeláthatatlan élménybeszámoló. Anya kb. 25 fogással várt otthon, mondván, hogy karácsony is van, plusz régen voltam otthon. A kocsiút alatt direkt figyeltem rá, hogy apa ne lássa meg az ujjam, mert csak otthon akartam megmutatni nekik.
-Most, hogy mindenki itt van, szeretnék mondani valamit – fogtam bele
- Ugye nem vagy terhes?! – kiáltotta közbe anya
-Nem, nem vagyok. Viszon Robert megkérte a kezem és én igent mondtam – hadartam egy szuszra, majd büszkén felmutattam a kezem
- Hogy…mit…csináltál? – sziszegte anya
- Nem is örülsz? – fagyott le az arcomról a mosoly
- 20 évesen nem kell férjez menni!
- Nem is fogok egyelőre. Csak eljegyzett – vágtam vissza emelt hangon
- Én örülök nektek kicsim – szólt közbe halkan apa
- Köszönöm. Legalább egyikőtök – vetettem oda, majd bementem a szobámba
Nem igaz, hogy anyámnak mindent el kell rontania! Miért nem tud velem és apával örülni? Esküszöm, hogy Rob megérzi, amikor valami baj van, mert mindig kapok tőle egy sms-t, vagy felhív ilyenkor. Most is pittyegett a telefonom.

„Imádlakszeretlek nem sokára találkozunk! (L) üdvözölnek a fotós haverjaid :D”

Bocsánat

Sziasztok lánykák!
Szánom-bánom de nem jut időm írásra, mert megkezdődött a vizsgaidőszak, de ígérem, hogy utána (szerdán) írni fogok. Az is lehet,hogy előtte, ha elegem lesz a vállalkozási ismeretekből :D
Szóval mégegyszer bocsi és addig is komizzátok a legutóbbit!
pusz

Tiszta lap

Sziasztok lányok, a Nap süssön Rátok! :D
Na szóval visszatértem, mindenféle értelemben, újra heppiség van, miegymás. Meghoztam az új részt is, kicsit rövidebb, mint szokott de így sikerült. Köszönöm a bíztató és vígasztaló komikat, nagyon édesek vagytok! Várom most is a véleményeket! pusszantás

55. rész

Nem foglalkoztam vele. Próbáltam mosolyogni, pedig csak pillanatok kérdése volt, hogy mikor sírom el magam. Láttam rajta is, hogy teljesen ki van, de nem tudtam hozzáérni, hogy megnyugtassam, vagy ilyesmi. Vacsora után minket kivéve mindenki izgatottan vonult át a nappaliba a fa köré.
-Várj egy percet – húztam be a konyhába miután nehezen rávettem magam
- Mi az? – kérdezte a padlót bámulva
- Ez csak ránk tartozik, rendben? Ne tegyük tönkre a családod karácsonyát azzal, hogy… ilyenek vagyunk – mutattam kettőnkre
- Jó – válaszolta halkan, majd elgyötörten rám nézett és bement a többiekhez
Leültünk a kanapéra és csendben néztük, ahogy Victoria egy manó módjára ugrándozva és csacsogva kiosztja az ajándékokat.
-Azt majd én odaadom – állt fel Rob, amikor a hatalmas csomag következett
Éreztem, hogy nem lesz jó vége a dolognak, de mosolyogva vártam, hogy mi fog kisülni belőle

-Szóval…mint már utaltam rá, ez a nagy csomag a tied – makogta az orra alatt és elém tolta a dobozt
- Köszönöm szépen – feleltem és odahajoltam egy pusziért
- Én ezt nem így akartam – suttogta síros hangon a fülembe, majd észrevétlenül megtörölte az arcát és visszaült mellém

Minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne sírjam el magam, ezért inkább nem néztem rá, hanem a dobozt próbáltam nyitogatni. Valamit csak észrevehetett a család, mert elfoglalták magukat és nem minket figyeltek, amiért nagyon hálás voltam.
Óvatosan letéptem a csomagolást és egy sima papír doboz fogadott. Lehúztam a celluxot az összeillesztéséről, hogy kinyithassam, de belül egy ugyanolyan doboz volt, egy felirattal a tetején. „A”. Kérdő tekintettel Rob-ra néztem, aki intett, hogy nyitogassam tovább. Újabb cellux csíkot téptem le és egy újabb doboz fogadott a tetején pedig: „Következő”. Kezdtem kíváncsi lenni, úgyhogy folytattam. Már meg se lepődtem, hogy abban is doboz volt „Filmem” felirattal. Tovább nyitom, újabb üzenet „Forgatási”, majd „Helyszíne”. Ekkor már majd kiugrott a szívem a helyéről, izgatottan téptem le a papírt, hogy hozzájussak az utolsó szóhoz. „Budapest” állt a doboz tetején, én pedig mindenről megfeledkezve, önkívületi állapotban ugrottam Rob nyakába, aki nem kicsit lepődött meg a dolgon. A reakciója engem is észhez térített egy kicsit, de még mindig a föld felett jártam.

-Még azt is nyisd ki – bökött a Budapest feliratú dobozra

Egy kis fekete bársonydoboz állt a közepén. Tátva maradt a szám és csak hápogni tudtam.

-Ezért mondtam, hogy én nem így akartam – szólalt meg halkan Rob
Most mi a fenét csináljak? -Ismételgettem magamban. Nyilván nem fogom visszautasítani, ekkora „közönség” előtt meg pláne nem, de ez így nem jó… nagyon nem jó. Az ajkamat harapdálva vettem ki a dobozt és egy nagy levegő után kinyitottam azt. Tökéletes volt. Visszafogott és gyönyörű. Tipikus eljegyzési gyűrű. Nem csak amiatt voltak aggályaim, hogy megbeszéltük, hogy várunk, hanem a helyzet miatt is, amiben éppen toporogtunk… Hosszasan tipródtam magamban, de ugyanarra jutottam, mint sok más alkalommal. Szeretem Robert-et, és tudom, hogy ő is engem, csak még van hova fejlődnünk. Mindkettőnknek. És ez az egész játék, ahogy „tálalta” az ajándékot, elképesztően édes volt.

-Mit kaptál, mit kaptál? – kérdezgette Lizzy mellém szökkenve
-Húúú, ezt tuti nem te választottad – ugratta bátyját miután megnézte a gyűrűt
- De, képzeld én. Meg egy kicsit Ashley – tette hozzá pironkodva
- Azt hiszem ünnepelni valónk van – kurjantotta Liz
- Ssshhh, ne ordíts már, még meg se kértem – csitította Rob, de már késő volt. Mindenki egy emberként fordult felénk. Ennél kínosabb helyzetben régen voltam.

-Tudod mit kell tenned fiam – állt fel mosolyogva Richard
- Sejtem… - motyogta halkan, majd kivette a gyűrűt a dobozból és fél térdre ereszkedett
- Basszus – szaladt ki a számon magyarul, de nem foglalkoztak vele
Clare fényképezővel a kezében vigyorgott, Richard karba tett kézzel várta a fejleményeket, a lányok pedig elérzékenyülten nézték a térdelő bátyjukat.

-Tudom, hogy megbeszéltünk dolgokat, de azt is tudom, hogy szeretlek. Mindennél jobban. Tudod, hogy képtelen vagyok értelmesen beszélni, ha zavarban vagyok – túrt a hajába idegesen, majd folytatta- Azt szeretném csak mondani, hogy nem akarok és nem is fogok még egy olyan lányt találni, aki ennyi mindent elnéz nekem, és aki úgy szeret, mint te, annak ellenére, hogy ismer. Én veled akarok majd ősz hajúan kártyázni az idősek otthonában és veled akarok veszekedni azon, hogy bevettem-e a gyógyszerem vagy sem. Egyszóval, hozzám jössz? – nyújtotta felém a gyűrűt

Kb. a második mondata után könnyezni kezdtem,a végén pedig szabályosan sírtam, úgyhogy remegő szájjal bólintottam és felé nyújtottam az ujjam, mire a többiek tapsolni kezdtek.
-Annyira büszke vagyok rád kisfiam – ölelte meg sírva Clare, majd nekem is adott 2 puszit
Miután mindenki gratulált nekünk, idejét láttam, hogy elvonuljunk egy kicsit. Megfogtam a kezét és átvonultunk a konyhába, ahol szembefordítottam magammal.
-Tudom, mit akarsz mondani és sajnálom. Elhiheted, hogy nem így akartam, de… - nem hagytam, hogy befejezze, helyette megcsókoltam, amin először meglepődött, de hamar „észhez tért”.
- Kezdjünk mindent tiszta lappal, rendben? – kérdeztem mosolyogva az első „jegyes-csókunk” után
- Komolyan mondod?
- Igen
- Mindennél jobban szeretlek – felelte csillogó szemekkel, majd felkapott és megpörgetett
- Jajj, tegyél le, teljesen elszédülök – csapkodtam nevetve
- A csengő mentett meg – kacsintott vigyorogva és az ajtóhoz lépett
- Hello haver! – hallottam egy ismeretlen hangot
- Nem sima haver, Tom. Vőlegény vagyok – mondta büszkén
- Nem mondod! Bepaliztak, öcsém?
- Én paliztam be saját magam, de mindjárt megérted miért. Drágám, ő Tom, a gyerekkori barátom – mutatta be mosolyogva
- Szia, nagyon örülök – nyújtottam kezet
- Miatta megérte – bökte oldalba Rob-ot, ami miatt sikerült is elpirulnom
- Te vagy az Tom? – kiabált ki Clare
- Igen, én vagyok. Sziasztok! Boldog karácsonyt mindenkinek!
- Neked és az egész családodnak is. Na gyere, ülj le. Egyél valamit – tuszkolta az étkezőasztal felé
- Jajj, nem kérek semmit köszönöm. Otthon már megetettek velem egy egész pulykát – simogatta a hasát szenvedő arccal
- Akkor egyél egy kis süteményt
- Óóó, annak mindig van hely – felelte Tom és szabályosan rárepült a csokispapucsokra
- Most jut eszembe, hogy én még nem is adtam oda neked az ajándékod – csaptam a homlokomra és odaszaladtam a fához
- Pénzt kapok? – vonta fel a szemöldökét Rob a borítékot forgatva
- Igen. Úgysincs elég – nyújtottam rá vigyorogva a nyelvem
- Kapok … egy … makit? – kérdezte kitágult szemekkel az örökbefogadó levelet nézve
- Nem
- Hát akkor? – nézett rám lelombozva
- Nem kapsz, hanem már kaptál is – mondtam és kitört belőlem a röhögés
- Ezt nem hiszem el! És milyen kis aranyoooos – gügyögött a képhez
- Örülök, hogy tetszik – simogattam meg a karját
- Nagyon! Köszönöm édesem – csókolt meg
- Adjuk oda anyukádéknak a repülőjegyet – javasoltam
- Ohh, tényleg. Hozom
- Clare, Richard szeretnénk átadni az ajándékotokat
- Igazán nem kellett volna…
- Na szóval, tudom, hogy nem szeretitek a nagy dolgokat, de ennek nagyon reméljük, hogy örülni fogtok – vezette elő Rob és átadta a borítékot
Clare kíváncsian kinyitotta, belenézett, majd tátott szájjal átadta férjének. Félősen néztem őket, nem akartam, hogy rosszul süljön el a meglepi, de szerencsére felderült mindkettejük arca.
-Mindenki tud róla, el vagytok engedve a munkahelyetekről. Szóval csak fel kell ülni a gépre és ennyi
- Ezt alig merem elhinni. Köszönjük szépen – hálálkodott elérzékenyülten Clare
- Igazán nincs mit. Már nagyon várom, hogy megismerkedjetek a szüleimmel
- Igen, mi is. Biztos nagyszerű emberek – bólogattak mindketten
-Neked van még egy meglepetésem, majd fenn odaadom – súgtam Rob fülébe egy kacsintás kíséretében

Karácsony 2.

Sziasztok drágáim! Íme az 54-es fejezet, kicsit szomorú, kicsit kusza, kicsit talán zavaros helyenként, de most hasonló állapotban vagyok, úgyhogy ez látszik meg a részen is. Remélem, hogy annyira nem fog lelombozni titeket, ez nyilván nem célom, de jól esett ilyet is írni. Remélem azért tetszeni fog :)

54. rész

-Mit kószálsz te itt ilyenkor? – kérdezte Marcus vigyorogva
- Én? Te mit csinálsz itt?– löktem vissza a kérdést, mert még mindig nem tértem magamhoz
- Jól vagy? Olyan furán nézel rám
Nem csodálom, hogy megijedt az arcomtól, tekintve, hogy végigpörgött az agyamon még egyszer az álmom.
-Látom a kommunikáció nem megy, úgyhogy szállj be inkább. Visszaviszlek Rob-ékhoz – utasított kicsit mérgesen és kinyitotta az ajtót
- Bocs, csak… összevesztünk… kicsit miattad – motyogtam miután magamhoz tértem
- Miattam?
- Igen, mert álmodtam… valamit, amiben benne voltál
- Mit? – kérdezte kíváncsian
Minden mindegy alapon neki is elmondtam az álmot, amit pimaszul élvezett, néha-néha felröhögött, majd egy lesújtó pillantáson után abbahagyta.
-Csak egy dolgot nem értek – szólalt meg a végén
- Na mond
- Miért kellett ezt elmondanod neki? Tudhattad volna, hogy fel fogja húzni magát – csóválta a fejét
- Ott aludtam mellette, amikor felriadtam. Megkérdezte, hogy mi történt, és ha nem mondtam volna el, akkor azon sértődött volna meg – mondtam elgyötörten és hátravetettem a fejem
- Értem – felelte perverz vigyorral
- Állj meg! – kiáltottam rá és kirontottam a kocsiból – Rob?!
- Én…sajnálom… - fújtatott a térdére támaszkodva – Féltékeny …vagyok…ennyi
- Rám? – szólt közbe Marcus meglepetten
- Honnan tudsz te erről?
- Elmondtam neki. Baj?- kérdeztem talán kicsit kegyetlen módon
- Nem… bár nem gondolom, hogy ez mindenkire tartozna – találta meg a hangját
- Ha jól emlékszem valaki annyira felkapta a vizet, hogy nem lehetett megbeszélni vele – vágtam vissza
- Tudom… Ne haragudj. Azonnal utánad indultam, de nem voltál már sehol
- Eltévedtem, mert csak mentem előre
- Sejtettem – felelte halkabban és közelebb araszolt hozzám
- Annyira hülye vagy – fakadtam ki és potyogni kezdtek a könnyeim
- Tudom. Emeletes barom vagyok, de nem fogok már megváltozni. Féltékeny vagyok mindenre és mindenkire, ha rólad van szó – emelte rám a tekintetét és ott nekem végem is volt.
Kis hezitálás után a derekamra csúsztatta a kezét, majd amikor látta, hogy nem ellenkezek, szorosan magához húzott és átölelt.
-Ha azt hiszed, hogy ezzel minden el van intézve, akkor tévedsz – szipogtam mosolyogva a vállába
- Tudom – simogatta meg a hajam
- Imádom a happy end-eket – röhögött be Marcus és teátrálisan a szemét törölgette
- Tőled is bocs haver – fordult hozzá Rob, hogy lepacsizzanak
- Semmi gáz, én tudom, hogy hülye vagy – rántotta meg a vállát vigyorogva
- Jól van, elég a dumából. Hazaviszel minket?
- Ha azt mondom, hogy nem, akkor hazasétáltok? – poénkodott Marcus
- Viccelsz? Taxit hívok. Tudod, hogy szörnyen lusta vagyok – röhögcsélt a kocsi felé menet
Hazafelé menet Rob végig fogta a kezem és az arcomon éreztem a tekintetét, akkor is, amikor Marcus-szal beszélt.
-Mi jutott eszetekbe, hogy ilyenkor sétálgatni mentek? Szenteste van! – rontott nekünk Clare az előszobába, egy fakanállal hadonászva
- Igazad van, csak… csak meg kellett beszélnünk valamit. Viszont hoztunk meglepi vendéget – tolta hirtelen maga elé Marcus-t
- Marcus drágám, hogyhogy ilyen korán?
- Helló Clare. Nem szeretnék zavarni, csak beköszönök, mert utána dolgom van és nem tudnék átjönni
- Ohh, ez kedves tőled. Boldog karácsonyt! – adott neki 2 puszit
- Viszont kívánom az egész családnak! Én nem is zavarnék tovább – hátrált kifelé
- Rendben, köszönjük, hogy benéztél. Igazán átjöhetnétek holnap a szüleiddel egy koccintásra
- Köszönjük a meghívást, itt leszünk!
Miután minden létező udvariassági formulát ellőttek, és Marcus is lelépett, megkaptuk a „kiruccanásunk” miatti dorgálást.
-Tényleg ne haragudj anya, csak meg kellett beszélnünk valamit
- És nem lehetett volna itthon? Én nem akarom, hogy veszekedjetek, amikor itt vagytok. Fölösleges feszültség lenne
- Igazad van Clare, nem fordul elő többet – motyogtam szégyenkezve
- Na, jól van, nem történt olyan eget rengető dolog – simogatta meg a karom
- Anyaaaa – kezdte Rob mézes-másosan
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy kunyerálj kisfiam – dorgálta le álkomolysággal az anyja
- Én tudom… csak… azt szeretném, hogy vacsora előtt jöjjön a jézuska – gügyögte Rob úgy mosolyogva, mint az ovisok anyák napján
- Hogyhogy? Mindig vacsora után üljük körbe a fát
- Tudom, de…
- Semmi de, Rob. Ez egy hagyomány és nem fogunk rajta változtatni
- Értettem – felelte elszontyolodva
Miután Clare kizavart a konyhából, felmentem Rob után a szobájába és felhívtam anyáékat, hogy boldog karácsonyt kívánjak nekik, majd tusolni indultam.
-Drágám, most mi… szóval rendben vagyunk? – kérdezte félszegen az fürdő ajtaja előtt
- Mire gondolsz? – vontam fel a szemöldököm, annak ellenére, hogy pontosan értettem
Meglepetten rám nézett, látszott, hogy nem ezt a választ várta, de egy hangosan kifújt levegő után beszélni kezdett.
-Tudom, hogy a lehető leghülyébb módon reagáltam erre az egészre, de nem tehetek róla
- Jajj, ne viccelj már, még szép, hogy tehetsz róla! – csattantam fel magamban, de e helyett csak egy apró mosolyt erőltettem az arcomra

Hirtelen elöntött a méreg, amiért azt hiszi, hogy egy utánam futással mindent elintézett és hogy én minden marhaságát elnézem neki. Hiába borultam a nyakába az utca közepén, most mégsem éreztem ugyanazt, mint akkor. Nem tehettem többet a kapcsolatunkért és azért, hogy végre magabiztosabb legyen. Nekem nem egy törékeny, bizonytalan fiú kell, hanem egy olyan férfi, aki tisztában van magával és nem borul ki minden idiótaságon. Én is meglepődtem, ahogy ezt így kimondtam magamban, de határozottan ideje volt. Viszont nem akartam elrontani az egész család karácsonyát azzal, hogy összekapunk, úgyhogy jó pofát vágtam mindenhez. Majd holnap.
-Fölöslegesen kaptad fel a vizet, de már valamennyire megszoktam, hogy ilyen vagy – feleltem egy műmosollyal és nyomtam egy puszit az arcára, majd elmentem tusolni
Fürdés után gyorsan kisminkeltem magam és átadtam a terepet Rob-nak. Felvettem egy csinosabb ruhát és mivel nem akartam megvárni, hogy újra beszélgetni kezdjünk, lementem segíteni Clare-nek.

-Már majdnem készen vagyok, csak a terítés van hátra
- Rendben, akkor azt megcsinálom – feleltem mosolyogva, majd vártam pár pillanatot, mert nagyon úgy tűnt, hogy kérdezni akar valamit – Igen?
- Én nem szeretnék beleszólni a dolgaitokba, de elmondod, hogy min vesztetek össze?
- Ne haragudj, de nem szeretnék erről beszélni. De ne aggódj, semmi komoly
- Értem, végül is a ti dolgotok – felelte egy kis sértődöttséggel a hangjában
Én itt lezártnak tekintettem a dolgot, úgyhogy elvonultam megteríteni az asztalt. Már az utolsó szalvétákat hajtogattam, amikor megszólalt a telefon.
-Pattinson lakás…Szervusz Kristen, jajj de örülök, hogy hallom a hangodat…Köszönjük szépen és nektek is nagyon boldog karácsonyt kívánunk…igen, mindenki jól van, mama állapotát pedig ismered…nem könnyű, de most jól van…nálatok mi újság?... ennek igazán örülök…sajnos nem tudom adni, mert éppen zuhanyozik szerintem…rendben, átadom…puszillak drágám – azzal mosolyogva letette a telefont és a nélkül, hogy rám nézett volna, visszament a tűzhelyhez
Én pedig ledermedve álltam, kezemben egy rakat hajtogatott szalvétával és azon agyaltam, hogy Rob szülei vajon mióta ilyen puszi pajtások Kristen-nel.
-Hmm… milyen jó illatokat érzek – csattogott le Rob a lépcsőn
- Mindjárt kész a vacsora, szólhatsz apádéknak
- Okés
- Jajj, várj kisfiam. Most hívott Kristen, hogy boldog karácsonyt kívánjon – mesélte számomra érthetetlenül széles mosollyal
Ő persze rögtön rám nézett és valamiféle reakciót várt, mire én megeresztettem egy az emeletihez hasonló műmosolyt, majd befejeztem a terítést.
-ŐŐ, értem. Ez…izé kedves tőle – felelte szűkszavúan
- Igen, nagyon kedves lány – bólogatott
Rob még utoljára felém nézett, majd elment, hogy szóljon a tesóinak és Richard-nak.
A vacsoránál természetesen Rob mellé lettem ültetve, ami kivételesen zavart, mivel folyamatosan tapogatott az asztal alatt. Hol csak a hátamat simogatta a felsőm alatt, hol pedig a combomat. Rendszeresen megállítottam a kezét, nem tartott sokáig. Nem értettem miért csinálja ezt.
-Hagyd abba légyszives, nagyon kínos – suttogtam a fülébe
- Tudtam, hogy nem bocsájtottál meg – ejtette vissza az ölébe a kezét
- Ezt most komolyan mondod? Mi ütött beléd?
- Semmi – felelte a tányérját bámulva, de már engem sem érdekelt az egész

(L)

IMÁDOM:D:D

Nem direkt álmodtam...

Köszönöm a sok kommentet, utólag pedig bocsi, hogy nyavalyogtam, csak nagyon fontos a véleményetek:) köszönetképpen elég hamar felteszem az új részt, amiben tovább gyűrűznek a bonyodalmak... Remélem izgalmas lesz és tetszeni fog!
Pusz

53. rész


-Anyuka én vagyok az, Richard – mondta szomorúan, de Julie erre csak legyintett egyet és felállt
- Mi történt a házammal? Vigyenek engem haza – felelte mérgesen és felénk indult
- Nagyi, nem vagyunk idegenek, mi vagyunk a családod – állította meg Rob megviselten, mire Julie levette a szemüvegét, majd megrázta a fejét
- Nem hiszem. Hívok egy taxit – csörtetett át az előszobán
- És hova tetszik menni? – kérdeztem csendesen
- Haza – közölte egyszerűen
- És az hol van? – tettem fel egy újabb kérdést, hátha ráébresztem valamire. Soha nem találkoztam még ezzel a betegséggel, ezért nem tudtam, hogy használ-e vagy sem…
- Hát a fiamnál – felelte bizonytalanul
- De hát itt vagyok anyuka – ugrott fel Richard, aki eddig a kezébe temetett arccal ült a fotelban
- Tudom, hogy itt vagy, hol lennél karácsonykor? – nevette el magát
- Jól vagy, nagyi?
- Persze drágám, csak éhes vagyok egy kicsit.
- Rögtön kész az ebéd – eszmélt fel Clare is, mi pedig valamelyest megnyugodva pakoltuk ki az ajándékokat a fa alá
- Sajnálom, hogy látnod kell ezt – mondta halkan Rob
- Ne viccelj, ez nem a te hibád. Senki hibája. Ilyen az élet – simogattam meg a karját és kitettem az utolsó csomagot egy közel 1 méter magas doboz mellé
- Nem égett meg a kezed? – kérdezte huncutul
- Tessék?
- Semmi – rántotta meg a vállát egy kis mosollyal
- Áhh, szóval…ez a hatalmas az enyém? – meresztettem rá a szemem
- Nincs kizárva…Nem-nem-nem. Nem ér fogdosni – húzta el a kezem és elindultunk a szobájába
- 20 perc és kész ebéd gyerekek – szólt utánunk Clare
- Megyek segíteni anyukádnak – álltam meg a lépcsőn, de Rob tovább húzott
- Liz-ék segítenek neki. Te gyere velem szívem – mondta édesen mosolyogva
- Hát jó – adtam be a derekam, bár nem volt nehéz dolga
- Ülj le ide és csukd be a szemed – mutatott az ágyra titokzatosan
- Oké, de miért? – kérdeztem izgatottan
- Elő-karácsonyt tartunk. Becsuktad?
- Igen
- Rendben. Akkor nyújtsd ki a kezed – mondta és a kezébe vette az enyémet
- Úristen – nyögtem, amikor tudatosult bennem, hogy mire készül
- Ne nyisd ki – tette a másik kezét a szememre
- De…
- Nem az, amire gondolsz – nyugtatott meg vigyorogva – vagy egy kicsit mégis -tette hozzá és éreztem, hogy felhúz egy gyűrűt az ujjamra, majd megcsókolja azt
Azonnal kinyitottam a szemem, ránéztem az ujjamra és azonnal mosoly terült el az arcomon. Egy fenyőfás textil gyűrűt kaptam tőle.
-Látnod kellett volna az arcod, amikor el kezdtem felhúzni rá a gyűrűt – mondta Rob nevetéstől fuldokolva
- Hát igen, mert azt beszéltük meg, hogy még várunk – próbáltam magyarázkodni, amire elég furán reagált Rob
- Jah, igen…de…de…semmi – horgasztotta le a fejét
- Mi de? – hajoltam lejjebb, hogy láthassam a szemét
- Ha kapnál egy gyűrűt, azt nem is fogadnád el? – emelte végül rám a tekintetét
- Ezt is elfogadtam – mutattam mosolyogva az ujjamra, de tudtam, hogy nem arra gondol
- Ez komoly dolog – emelte fel az állam
- Tudom, ne haragudj, de…de megbeszéltünk valamit
- Igen. Azt, hogy 2 év múlva házasodunk össze. De ez csak egy gyűrű lenne, nem cibálnálak holnap oltár elé
- Tudom jól…
- Szóval?
- Miért lett ez most ennyire fontos? – vontam fel a szemöldököm
- Hát mert…csak. Csak úgy szóba jött – felelte és zavartan a hajába túrt
- Oké… De nem haragszol, ugye?
- Persze, hogy nem. Csak néha olyan… dinka vagy vagy nem tudom – vigyorodott el
- A tanítvány túlnövi mesterét? – vágtam vissza nevetve és összeborzoltam a haját
- Hát így állunk? – kérdezte tettetett haraggal, majd iszonyatosan csikizni kezdett
Először csak a matracon voltunk, de hamar letornáztam magam a földre és Rob-ot is magammal rántottam.
-Öhmm… Anya üzeni, hogy kész az ebéd – nyitott be Liz kitörni készülő röhögéssel
- Lizzy, ments meg kérlek – nyújtottam fel nevetve a kezem, amit készségesen meg is fogott és felhúzott a földről
- Áruló – fintorgott nővérére Rob
- Szolidaritás, öcsi – vigyorgott vissza, majd lementünk a konyhába ebédelni
Clare újfent minimum 25 személynek főzött, nem is értem, hogy hogy van ennyi energiája. A hűtőbe már nem is fért be semmi, a saláták például a kerti asztalon várták, hogy este megegyék őket.
-Huh, de jól laktam – nyújtózott egy nagyot Rob, majd a hasát kezdte simogatni
- Örülök kisfiam, hogy ízlett. Most pedig mindenki menjen a dolgára, mert nekem még sütnöm kell
- Még?! – nyögött fel egyszerre Rob és Victoria
- Igen, még. Évente egyszer van így együtt a család, még szép, hogy kiteszek magamért
- Már így is eleget dolgoztál anya, pihenj te is – próbálkozott Rob
- Készítek neked epres sütit – dobta meg az aduászt
- Oké, akkor most hagyjuk magára anyát – állt fel vigyorogva és intett a kezével, hogy kövessük a példáját
Mindenki hangosan nevetni kezdett erre én pedig hihetetlen boldogságot éreztem, ahogy szétnéztem az asztalnál ülőkön. Vidámak voltak és imádták egymást. Richard az anyukája hátát simogatta, Rob játékosan a nővéreit piszkálta, hogy hagyják már sütni az anyjukat, aki pedig mosolyogva figyelte fia akcióját.
-Gyere, menjünk fel – súgta a fülembe
- Az elmúlt egy hétben nem ettem annyit, mint most itt nálatok – dőltem az ágyra ernyedten
- Ez velem is így szokott lenni, karácsonykor meg pláne
Rob is lefeküdt mellém és pedig szorosan hozzábújtam, mert fáztam egy kicsit. Nem kellett sok és, mint a jó ovisok elszenderedtünk ebéd után. Elég bizarr álmom volt az alatt a közel 3 óra alatt. Egy esküvőn voltunk, ahol én voltam ugyan a mennyasszony, és Rob a vőlegény, de én Marcus-ra mosolyogtam egész végig, amíg apa kísért. Majd az oltárhoz érve igen-t mondtam, de Rob válla fölött Marcus-t néztem és igazából neki címeztem. És ha ez még nem lenne elég fura, Rob az egészből semmit nem vett észre, Marcus pedig olyan szemtelenül vigyorgott vissza rám és mért végig, hogy kirázott tőle a hideg. Majd miután vége lett a szertartásnak és elindultunk kifelé, Marcus mögém jött és a fülembe súgta, hogy ’igen’. Ekkor pattantak ki a szemeim. Éreztem, hogy gyorsan ver a szívem és ki is voltam pirulva. Kisöpörtem a hajamat az arcomból és a hátamra fordultam, hogy mélyeket tudjak lélegezni.
-Mi a baj kicsim? Rosszat álmodtál? – szólalt meg bágyadtan Rob
- Igen…Bocs, hogy felkeltettelek – simogattam meg az arcát egy erőltetett mosollyal
- Semmi baj, de nem akarod elmondani? Elég… zavartnak tűnsz vagy nem is tudom – ült fel aggodalmasan
Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet elmondani neki, de ha meg nem teszem, akkor azon sértődött volna meg, hogy nem bízom benne, így hát belefogtam.
-Oké, elmondom, de ne legyél ideges. Én nem akartam ilyet álmodni és még soha nem is fordult elé
- Kezdek félni – mondta nevetve, de a szemén látszott, hogy nem túl vidám
- Felesleges… Szóval templomban voltunk és összeházasodtunk de valaki, aki úgy nézett ki, mint én… szóval Marcus-nak címezte azt a bizonyos „Igen”-t, ő pedig a fülembe súgta ugyanazt, amikor mentünk ki. És annyira bizarr volt, hogy ebből senki nem vett észre semmit… Hülyeség volt az egész – motyogtam majd az arcát kezdtem fürkészni, valamiféle reakció után
- Mondj már valamit – kérleltem pár perc néma csend után
- Tényleg fura álom – nyögte ki végül, de nyilván csak azért, hogy mondjon valamit…
- Ennyi?
- Mit kéne erre mondom? Álmodban hozzámentél a legjobb barátomhoz, úgy, hogy mindketten átvertetek. Nem a legjobb dolog ilyet hallani
- Ez így nem igaz és csak egy álom volt! Tényleg engem hibáztatsz? – emeltem fel a hangom
- Én nem mondtam ilyet
- Nem is kellett – feleltem keserűen majd otthagytam a szobájában
Friss levegőre, térre volt szükségem, úgyhogy felkaptam a kabátomat és kimentem a házból. Nem érdekelt merre megyek, csak el innen. Fázósan összekulcsoltam magam előtt a karomat és futólépésben elindultam balra. Hogy lehet ennyire idióta?! Ahelyett, hogy értékelné az őszinteségemet, még bedurcizik egy álom miatt, amiről nem is tehet az ember. Nyilván ez a gyűrűs mizéria és az, hogy tegnap említették Marcus-t valahogy összekapcsolódott az agyamban, bár azt aláírom, hogy nem a legjobb módon. De akkor se így kellett volna reagálnia rá, ráadásul ki is forgatta a szavaimat. Annyira elvakított a düh, hogy nem is figyeltem, hogy merre megyek, egyszer csak a belváros közelében találtam magam. Egy kis bolt és egy videótéka állt az út túloldalán, amik karácsony lévén nyilván zárva voltak, ezért meg se tudtam kérdezni, hogy nekem merre is kéne hazamennem. Ráadásul nem is tudtam Rob pontos címét, amiért el is szégyelltem magam egy pillanatra… A mobilom pedig nyilván a táskámban maradt, ergó a gyér tájékozódási képességemre voltam utalva. Remek…Én, aki egy egyenes úton is simán eltévedek. A haragomat fél perc alatt felváltotta a félelem, hogy nem fogok visszatalálni, ráadásul nagyon fáztam és lassan vacsora és ajándék idő volt. Annál bénább és illetlen dolgot nehezen lehetne elképzelni, mint, hogy a barátom egész családja arra vár a fa körül ülve, hogy a fiuk durcizó barátnője visszataláljon a házhoz… Ahogy tovább hergeltem magam az ilyen gondolatokkal, a maradék reményem és pozitív gondolatom is elszállt. Hirtelen ötlettől vezérelve leléptem a járdáról és integetni kezdtem egy arra jövő kocsinak, ami meg is állt mellettem.
-Elnézést a zavarásért, de nem tudja véletlenül, hogy hol lakik a Pattinson család? – amint kimondtam máris végtelenül idiótának éreztem magam, de nem érdekelt
- Ez London, nem egy kis falu, ahol 10 család lakik összesen – válaszolta ellenségesen a sofőr
- Ez gondolom nemet jelent… Azért köszönöm
Miért is tudta volna végülis… Tovább baktattam a helyesnek vélt irányba, majd miután már vacogtam a hidegtől még egyszer nekiveselkedtem és leintettem egy kocsit.
-Elnézé… - kezdtem a megszokott szöveget, de amikor megláttam, hogy ki ül a volán mögött, elakadt a szavam


A meglepi gyűrű:)

:(

Ennyire nem tetszik a rész vagy csak nem értek rá elolvasni és kommentelni? :( remélem az utóbbi. De ha nem tetszik, azt is írtjátok meg légyszi!
köszipuszi

Karácsony

Boldog új részt lányok! (és lehet, hogy fiúk ;)) Egy-két komolyabb dolog is helyett kapott, bizonyos részek nem lettek annyira könnyedek, mint ahogy talán megszoktátok. Remélem tetszeni fog, várom a véleményeket.
Pusz

52. rész

-Szóval már a fa alatt van – vontam le a következtetést és méregetni kezdtem a csomagokat
- Így van – bólintott, majd a derékig bemászott a hűtőbe valami reggeli után
- Na mi van öcsi, kevés volt a vacsi? – csipkedte meg az oldalát a hálóköntösös Liz
- Hagyjál már – söpörte le magáról a kezét
- Mi ez a veszekedés már kora reggel? – dörrent meg Richard már a lépcsőről
- Semmi, csak Rob annyit eszik, mint mi 5-en együtt – gúnyolódott
- Hát had egyen, legalább férfiasabb lesz
- Kösz apa – fintorgott Rob
- Gyere, pakoljuk ki a reggelit. Biztos a többiek is kérnek – szóltam közbe és kivettem Rob enyhén remegő kezéből egy zöldséges tálat
- Nagyon házias kislányt találtál Robert, meg kell az ilyet becsülni – mondta bölcsen Richard és leült az asztalfőre

A Pattinson család egyértelműen patriarchális volt, azaz a családfő szerepét az apa töltötte be, Clare pedig csúnyán mondva azért volt, hogy kiszolgálja őt. Örültem, hogy Rob-ban nem „öröklődött” át ez ennyire. Terítésbe később Victoriáék is beszálltak, de ők valamiért nem ültek le az asztalhoz, hanem a konyhapulton, nekünk háttal ügyködtek valamin.

-Ti nem vagytok éhesek – kérdeztem mielőtt nekifogtunk volna
- De, mindjárt, csak megcsináljuk anya reggeliét. Nálunk ez ilyen hagyomány, hogy karácsonykor ágyba visszük neki. Most is azért nem kelt még fel, mert erre vár. Bár szerintem már tűkön ül, mert főzni akar már egy ideje – mesélte nevetve Liz és megkent még egy kenyeret
- Jaj, de aranyosak vagytok. Biztos nagyon jól esik anyukátoknak
- Ez a legkevesebb, ő úgyis annyit tett értünk – mondta Rob, amitől még jobban elérzékenyültem
- Na, kész is. Menjünk, mielőtt ő jön le
Azzal a 3 testvér halkan pusmogva felslattyogott az emeletre, én pedig kettesben maradtam az após-jelöltemmel.
-Nagyszerű gyerekek, nem igaz? – nézett utánuk büszkén
- De, nagyszerűek – bólogattam mosolyogva
- Csak olyan keveset vannak itthon, pláne Robert. Szinte csak az újságokból tudjuk, hogy mi történik vele. Szokott persze telefonálni, de az más
- Kérdezhetek valamit? – néztem rá elgondolkodva
- Persze
- Megváltozott, amióta híres lett?
- Sokan kérdezték már tőlem és tőle is ezt. Nekem az a véleményem, hogy azt, ami őt körülveszi, ép ésszel nem lehet kibírni. Rob is változott, zárkózottabb lett, ugyanakkor nyilván egy kicsit magabiztosabb is. Ezért van benne egyfajta kettőség.
- Kettőség?
- Igen, mert szívesen menne emberek közé, ismerkedne miegymás, de nem teheti, mert fél kimenni az utcára
- Értem – bólintottam lassan
- Viszont amióta veled van, azóta sokat változott – mondta mosolyogva Richard
- Remélem jó irányba…
- Igen és nem. Egyrészt boldog. Elképesztően boldog. Másrészt viszont mindig érzek rajta egy kis idegességet, féltést. Eddig csak ő volt magának, most viszont talált valakit, aki fontosabb lett neki. Fél, hogy elveszít téged – tette rá a kezét az enyémre
- De…de azt hittem mi ezen már túl vagyunk
- Szólval volt már téma köztetek?
- Igen. Sokáig mondta, hogy még mindig nem tudja elhinni, hogy vele vagyok – feleltem a vajas dobozt bámulva
- Most ezen ne kenődj el, nem azért mondtam. Csak válaszoltam a kérdésedre
- Tudom, elnézést – ráztam meg a fejem és mosolyt erőltettem az arcomra
- Na, ezt már szeretem – mosolygott vissza rám
- Ez isteni volt drágáim, köszönöm – ölelgette a lépcsőn Liz-éket Clare
- Örülünk anya, de így le fogunk zúgni mindannyian – bújt ki a karjai közül
- Jól van, jól van. Szép jó reggelt! – köszöntött minket is
- Jó reggelt! – feleltük kórusban
- Rob, elmennél anyáért? – kérdezte Richard a reggeli után
- Vezetni mondjuk nem tudok, de persze – mutatta fel vigyorogva a törött karját
- Jajj, tényleg. Béna vagy – ugratta a fiát
- Ne mondj ilyeneket! Nem béna, csak…csak sebesült – vette védelmébe Clare
- Köszi anyu – motyogta sértődötten Rob
- Én tudok vezetni, úgyhogy elmegyünk érte, ha így jó – szóltam közbe mielőtt még jobban megbántották volna a kis lelkét…
- Megtennéd? Köszönjük szépen. Nekem még van egy csomó elintézni valóm
- Persze, semmi gond. Hánykor menjünk?
- Minél előbb, mert erre készül egy hónapja – nevetett Richard
- Rendben, akkor elkészülünk és megyünk – bólintottam

Rob elment zuhanyozni én pedig gyorsan felöltöztem és rendbetettem a szobát. Éppen az ágyneműt rendezgettem, amikor életem értelme egy szál törölközőben, vizes hajjal kisétált a fürdőből, rám mosolygott majd célba vette a szekrényét. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de olyan volt, mintha áramot vezettek volna belém, úgy dobtam el minden kezemben lévő dolgot és vetettem rá magam. Olyan szinten vágytam rá, mint még talán soha.
-Mi ütött beléd? – kérdezte vigyorogva, amikor levegőhöz jutott
- Nem tudom. Tényleg nem tudom, de nagyon kívánlak – ziháltam és megint rátapadtam az ajkára
- Imádom, amikor ilyen vagy – lihegte és ledobott a matracra
Az egész nem tartott tovább 5-10 percnél, de valami frenetikus volt. Bódultam feküdtem Rob mellkasán, ami olyan sebességgel mozgott fel és alá, hogy még jobban elszédültem.
-Mennünk…kéne…mert…vár…a…nagyi… - mondta külön levegővétellel minden szót
- Hoppá, tényleg ki is ment a fejemből – pirultam el
- Ne szabadkozz, emiatt pláne nem kell – mondta perverz vigyorral, mire én is elmosolyodtam

-Hogy hívják nagymamádat? – kérdeztem már a kocsiban
- Hát szerinte Mary-nek, igazából viszont Julie
- Ezt hogy érted?
- Alzheimer- kórja van – mondta szomorúan
- Ohh. Sajnálom. Mennyire súlyos? – kérdeztem a kezét simogatva
- 72 éves, 4 éve diagnosztizálták nála, úgyhogy közép stádiumban van. Ez azt jelenti, hogy egy héten 2-3 napot tiszta, egyébként mindent és mindenkit kever.
- Borzasztó lehet
- Apának a legrosszabb, amikor nem ismeri meg. Remélem most jól lesz. Itt húzódj le –mutatta
Egy pici sárga kertes ház előtt álltunk meg, majd az ajtóhoz érve csöngettünk.
-Kisunokáim! – kiáltott fel boldogan Julie és egyszerre ölelt meg minket
- Nagyi, Rob vagyok, ő pedig a barátnőm, Zita – mutatott be elgyötörten
- Beszélsz itt butaságokat! Ő itt Victoria! – mutatott rám, majd behúzott minket a lakásba
- Mennünk kéne, mert apáék már nagyon várnak téged – próbálkozott Rob, de lenyomott minket a kanapéra és egy nagy sütis tálat hozott be
- Biztosan te vagy az én Robert-em kis barátnője – nézett rám mosolyogva én pedig zavartan Rob-ra
- Igen nagyi, ő Zita – mutatott be újra
- Csókolom, nagyon örülök, hogy megismerhetem – álltam fel és kezet nyújtottam neki
- Szervusz aranyom. Na, és hogy ismerkedtetek?
- A nyáron Londonban dolgoztam és ott találkoztunk egy boltban – fogtam rövidre a történetet, miközben küldtem Rob felé egy szerelmes pillantást
- Milyen nemzetiségű vagy?
- Magyar
- Ohh, Magyarország! Volt egy magyar lovagom, Zoltan – felelte ábrándosan mosolyogva
- Erről nem is meséltél még – mondta kedvesen Rob
- Nagyon régen volt már. Még jóval nagyapád előtt. Nagy szerelem volt a miénk!
- A kocsiban, majd elmeséled, rendben nagyi? Már mindenki nagyon vár téged – próbálta sürgetni
- Rendben, egy pillanat és mehetünk. Robert, drágám, ott vannak a szobában az ajándékok, kivinnéd őket a kocsiba, amíg mi Zitával összecsomagoljuk a süteményeket? – állt fel Julie és nyúlt a kezem után én pedig engedelmesen megfogtam és mentem utána a kis konyhába
- Miket tetszett sütni?
- Csokoládés papucsokat és epres piskótát Robert-nek. Ez a fiú is tudja, hogy milyen gyümölcs nincs télen… - tette hozzá mosolyogva
-Mi van velem? – dugta be a fejét a konyhaajtón Rob
- Nagymamád éppen azt mondta, hogy kevésbé téli gyümölcsöt nehezen választhattál volna – fejtettem ki vigyorogva
-Ha egyszer azt szeretem – rántotta meg a vállát kicsit sértődötten
- Tudom én drágám – csipkedte meg nevetve Rob arcát Julie
Egész úton a magyar szerelméről szóló történeteket hallgattuk, amik olyan szinten romantikusak voltak, hogy csak ámultunk. Rob végig fogta a kezemet és csókolgatta.
-Jajj gyerekek, olyan jó rátok nézni – simogatta meg Rob hátát, mire mi boldogan összemosolyogtunk
A hideg ellenére Clare és Richard már a ház előtt vártak minket és amint a feljáróra gördültünk, már nyitották is az ajtókat.
-Végre itt vagytok, mi tartott eddig?
- Ne korhold őket kisfiam, én tartottam szóval a fiatalokat – „védett” meg minket Julie és ránk kacsintott
- Jól van, jól van. Jöjjön anyuka, menjünk be a hidegről. Robert majd behozza a holmiját
- Robert-nek el van törve a keze, de persze, hogy beveszi a nagyi holmiját, aki 2 nap helyett 2 hónapra csomagolt – motyogta magának halkan
- Én majd kárpótollak ezért a nagy fáradtságért – súgtam a fülébe, majd adtam egy puszit a nyakára
Vágyakozó tekintettel nézett utánam, majd roham léptekkel követett, hogy „csak még egy utolsó csókot” adjon, mielőtt kezdetét veszi a nagy családi banzáj, mivel a szülei előtt egyikünk se szerette úgy nyalni-falni egymást, mint általában…
-Mehetünk? – kérdeztem halkan az előszobában egy hosszúra nyúlt csók után
- Még nem – rázta meg a fejét és csücsöríteni kezdett
Nevetve adtam neki egy puszit, majd bementünk a nappaliba, ahol már közel sem volt ilyen vidám a hangulat.

Julie

Átlóg 3 hajszálad

Ígéretemhez híven meghoztam az új részt, remélem tetszős lesz! Ha mégsem, akkor írjatok komit légyszi, meg persze akkor is, ha tetszik:) Hét vége fele várható az új rész:)
Pusz


51. rész

-Mi? Mi meleg? – kérdeztem halkan utána „kiáltva”’ de már rég kinn volt a házból
- Mit kérdeztél szívem? – nézett rám Clare
- Csak, hogy mit segíthetek – füllentettem, de még mindig azon az egy szón járt az agyam.
Szerencsére Rob anyukája nem csak a kezemet, hanem az agyamat is lefoglalta az állandó kérdéseivel és történeteivel. Minden érdekelte velem illetve velünk kapcsolatban. Mivel a konyha és a nappali egymás mellett voltak, egy légtérben, fenyőillat volt mindenhol, amitől még karácsonyibb lett a hangulatom, ráadásul egy karnyújtásnyira volt tőlem a fa is, amit időközben Liz-ék el kezdtek feldíszíteni, de előtte persze már alá hordták az ajándékokat. Egész nap be voltam fogva a konyhába, amit nem bántam, de jól el is fáradtam estére. Körülbelül 80 embert tudtunk volna jóllakatni szerintem, de amikor ezt megemlítettem csak sorra kinevettek.
-Hidd el, hogy minden el fog fogyni – bizonygatta nevetve Victoria
- Hányan leszünk pontosan?
- Hát anya, apa, Rob, Liz, Te, nagyi és sokszor beugranak Rob barátai, Tom és Marcus. Őket ismered?
- Marcus-t igen, de Tom-ot nem
-Ohh, édes pofa, imádni fogod – mosolygott Vic
Vele még sohasem beszélgettem, de most már vagy egy órája ültünk a nappaliban a kanapén és forralt bort ittunk. Sokkal komolyabb, mint Liz, de ezt imádtam benne. Robert még mindig az apjával kószált valahol, de már 3 sms-t küldött, amikben sorban ez állt: „Nagyon”, „Nagyon”, „Szeretlek”
-Az öcséd nagyon tudja, hogy hogyan vegye le a nőket a lábukról – mosolyogtam elismerően Vic-re az utolsó sms után
- Az öcskös? Ne viccelj! Olyan esetlen, mint egy kölyökkutya – kezdett hangos nevetésbe
- Az lehet, de annyira édes is – olvadoztam
- Mit írt, amire így reagáltál? – kíváncsiskodott, mire megmutattam neki sorban az sms-eket
- Hmmm… Lehet, hogy fejlődött valamit, de hidd el, hogy ezt is te hoztad ki belőle. Előtted még csak ránézni se mert arra a lányra, aki tetszett neki, meg semmi ilyesmi. Liz-zel már azzal kezdtük ugratni, hogy meleg – vigyorodott el
Nekem persze beugrott Rob utolsó szava…
-Min gondolkozol ennyire?
- Ma délután Rob azt mondta, hogy van meglepetése számomra, de nekem kell kitalálnom, hogy mi az és azt is, hogy hol van. Aztán , amikor ott hagyott anyukáddal a konyhában, annyit súgott a fülembe, hogy „meleg”, majd elment. De nem tudtam rájönni, hogy mit akart ezzel
- Nála sose lehet tudni… Elég összetett és kreatív ember, szóval gőzöm sincs mit akart – rántotta meg a vállát
- Majd kiderül…
Ennyiben is hagytuk a dolgot, mert hazaért a család feje az egyetlen kicsi fiával, akin kb. 10 évet fiatalított a piros mintás bojtos sapka, ami a szeméig volt húzva. Szokás szerint ledobálta magáról a cuccokat, bár kivételesen a kabátját sikerült felakasztania, majd azonnal hozzám spurizott és megcsókolt.
-Hol voltatok egész nap?
- Ajándékokat vettük meg ilyesmi
- Legközelebb nem kéne ilyen sokáig távol lenned tőlem – mondtam viccesen dorgálva
- Sejtheted, hogy nem az én ötletem volt – fintorgott, majd felugrott és odament Clare-hez
- Drága egyetlen imádott anyukááám – hízelgett neki és átölelte
- Rosszul kezdődik – nevetett Clare
- Van valami vacsorára?
- Persze. Van ott kenyér és mindenféle zöldség és felvágott a hűtőben
- És mi van azzal a husival a sütőben?
- Az holnapra van Rob. Tudod jól
- Jajjjj, ne máár. Csak kicsit ennék belőle – nyafogott
- Jah, persze.
- Oké, akkor sokat – nevette el magát
- Jajj, olyan lehetetlen vagy – rázta meg a fejét Clare és kivette a tepsit, majd vágott neki egy elég emberes szeletet
- ÚÚÚgy szeretlek anyukám – mondta nevetve és nyomott egy nagy cuppanós puszit Clare arcára
- Én is kisfiam
- Héé, ő miért ehet belőle?! – puffogott Liz, amikor meglátta, hogy Rob két pofára eszik
- Te is ehetsz belőle drágám. Majd sütök másikat – csitította a lányát
- Jah, mostmár ehetek, de amikor én kérdeztem, akkor nem engedted – vágódott le durcásan egy székre
- Nem boltál elég rámenős – mondta teli szájjal Rob
- Elég legyen ebből! Mindenki asztalhoz, aki éhes! – zárta le Clare és kipakolta a tányérokat.
Végül természetesen az egész hús elfogyott, amin már csak mosolyogni tudott Clare. A vacsora végeztével mindannyian aludni mentünk. Amíg Rob húzott maga után a lépcsőn, egyre csak azt ismételgette, hogy „hideg, hideg” és végül a szobájába érve megfagytam.
-Nagyon rejtélyes vagy – dörmögtem
- Tudom, ez a lényege. Megyünk fürdeni? – vigyorgott töretlenül
Mosolyogva megráztam a fejem, majd követtem a fürdőszobába.
-Hol akarsz aludni? – kérdeztem miután visszamentünk a szobájába
- Melletted – karolt át hátulról
- És ezt mégis hogy képzelted?
- Te-tessék? – fordított szembe magával döbbenten
- Jajj, nem úgy értettem. Hanem, hogy egyikünknek az ágyon kell aludni – mondtam nevetéstől fuldokolva
- Ne hozd rám a frászt! – rogyott le az ágyra
- Bocsi, bocsi, bocsi, bocsi – nyomtam apró csókokat az arcára
- Kiveszem az ágyamból a matracot és leteszem a másik mellé
- Hogy neked mennyi eszed van! – bólogattam elismerően talán kicsit túlságosan is az előző „incidens” miatt
- Jaaaaaj, nem kell a puncs – gúnyolódott és hirtelen az ágyra döntött
Kicsit megilletődve pislogtam a tőlem 2 centire lévő csillogó szempárba, majd lehunytam a szemem, várva, hogy megcsókoljon. Ám a szám helyett a fülemhez hajolt és ennyit súgott: „Nagyon várom a holnap estét”, majd kaptam pár csókot a nyakamra és felhúzott az ágyról?
-Ennyi? – kérdeztem csodálkozva
- Mert mit szeretnél még édesem? – húzta fel a szemöldökét és el kezdett lepakolni az ágyról, hogy kivehesse a matracot
- Először is több infót. Valami konkrétabbat. Másodszor pedig minimum vagy 100 csókot
- Mindkettőt meg fogod kapni – felelte huncutul Rob
- Mikor? – faggattam tovább, miközben az ágyneműt húztam fel a paplanokra
- Ne legyél ilyen kíváncsi!
- Nem félek a ráncoktól – nyújtottam ki rá a nyelvem, majd látszólag bevágtam a durcát
Tüntetően nem rá nézve másztam be a takaró alá, gondosan ügyelve rá, hogy semmim ne érjen át az ő matracára.
-Öhmm… életem?
- Igen?
- Átlóg 3 hajszálad – mondtam elfojtott nevetéssel Rob
- Kac-kac-kukac! – öltöttem rá megint a nyelvem és még jobban összehúztam magam
- Ne csináld már, gyere ide! Tudod, hogy így nem tudok aludni – jött át mellém és szorosan magához ölelt
- Mond el – kértem durcásan
- Nem tudsz várni egy napot? Ne csináld már! – adott egy puszit a vállamra
- Hát jó, akkor én se mondom el, hogy mit kapsz
- Nem is kértem – nevette el magát
- Tudom. Ő már nagyon várja… - ejtettem el egy megjegyzést direkt
- Ő?
- Hoppá – vigyorogtam
- Ne hoppázz, mond el, hogy mi vagy ki az… Ez elég bizarr – jegyezte meg magának
- Na, most ugyanazt érzed, amit én.
- Oké, tudod mit? Hagyjuk a témát. Inkább megadom a 2. dolgot, amit kértél- susogta a fülembe és már meg is fordított, hogy megcsókoljon
Nem kellett sok idő és mindkettőnknél filmszakadás lett.
Reggel már elég korán felébredtem, de nem akartam kibújni a meleg takaró és Rob karjai közül, úgyhogy jobban szemügyre vettem a szobáját, amihíven tükrözte őt. Semmi flanc, csak a legfontosabbak rengeteg cd-vel és bakelittel kiegészítve. Volt pár poszter a falon, de leginkább lemezborítók és egy gitár. A fal világoszöld volt és egy sötétkék csík húzódott végig rajta, az ágya fölött pedig rengeteg lemezborító volt szépen sorba téve. Volt még egy kis éjjeliszekrény, egy gardrób és egy asztal, de ez minden. Viszonylag kicsi volt a szoba, látszott rajta, hogy ritkán lakják.
-Hogy tetszik? – kérdezte álmos hangon Rob, kicsit össze is rezzentem
- Azt hittem alszol
- Máshogy veszed a levegőt, amikor nem alszol és ezért felébredtem – rántotta meg a vállát nagyot ásítva
- Ez komoly?
- Mármint mi? – nézett rám álmosan
- Hát az, hogy azért ébredtél fel, mert máshogy vettem a levegőt
- Lehet, hogy nem csak ezért, de feltűnt – mondta a legnagyobb természetességgel
- Téged szeretlek a világon a legjobban – motyogtam elérzékenyülve és hozzábújtam
- Én is téged kicsim. Boldog karácsonyt egyébként – puszilta meg a hajam
- Neked is. Mit kapok? – szegeztem neki a kérdést, hátha elkotyogja meglepetésében
- Majdnem belesétáltam – kacsintott egyet, majd lerántotta magáról a takarót és kibattyogott a fürdőbe
- Hát jól van, csak kibírom – mérgelődtem magamban és gyorsan felöltöztem, rendbe szedtem magam
- Nem vársz meg? –kérdezte, amikor kinyitottam az ajtót
- De. Majd lent – nevettem rá
- Jó. Mondjuk akartam mondani újabb dolgot a meglepiről de akkor… - rántotta meg a vállát
- Oké, megvárlak – csuktam be azonnal az ajtót és angyali arccal vártam
- Szóval ez a valami eléggé…kicsi – mondta és átbújtatta a fejét a pulcsin
- Igen és?
- Kicsi és…. szép
- Nem mondod…? – grimaszoltam rá
- De. Esküszöm – vigyorgott tovább, mert hihetetlenül élvezte a helyzetet
- Kösz, így sokkal előrébb vagyok
- Örülök, hogy segíthettem, na gyere – húzott maga után a lépcsőn
- Most nem mondod, hogy meleg? – ironizáltam
- De, mindjárt
- Remek…
- Na, itt már forró – mondta a fa mellett megállva

Ilyennek képzelem Rob szobáját